Jonathan Palmer kommentátorként nézte végig a háromszoros világbajnok tragédiáját, majd ott maradt a helyszínen, hogy a BBC adásában elemezze a történteket. Távozása az imolai pályáról pedig nem is lehetett volna ennél megindítóbb.
Ayrton Senna 29 évvel ezelőtti halála olyan esemény volt, amely nemcsak a Forma-1-et és a sportot, hanem az egész világot megrázta. Rengeteg ember a mai napig pontosan emlékszik arra, hogy mit csinált és hol volt akkor, amikor megtudta, hogy a háromszoros világbajnok a kórházban belehalt a San Marinó-i Nagydíj hetedik körében szerzett sérüléseibe. Sokaknak pedig egyáltalán nem nehéz ez a visszaemlékezés, hiszen a helyszínen élték át a borzalmakat.
Köztük volt az ekkorra már visszavonult Jonathan Palmer is, akinek pályafutása korábban több alkalommal is keresztezte Sennáét. Az 1983 és 1989 között összesen 88 Forma-1-es nagydíjon induló brit 1990-től a McLaren tesztpilótája lett, ahol három éven át fejlesztett Sennának, és alakított ki szoros munkakapcsolatot a brazillal. Noha barátok nem lettek, tisztelték egymást, ez a tisztelet pedig akkor is megmaradt, amikor Palmer már kommentátorként és riporterként tudósított a versenyekről.
Így döbbentette meg Senna a McLaren tesztpilótáját a Hungaroringen
„1991-ben csatlakoztam a BBC-hez. Befejeztem a versenyzést, noha még nem igazán vonultam vissza. De nem volt ülésem a következő évre, és tudtam, hogy ez nagyjából az F1-es karrierem végének a kezdete – idézte fel Palmer azt az időszakot nemrég a Beyond the Grid podcastban. – Úgy gondoltam, hogy hozzátehetek a BBC televíziós közvetítéséhez, úgyhogy írtam a producernek, és közöltem, hogy tudom, hogy ott van Murray Walker és James Hunt a kommentátorfülkében, de szerintem hozzátehetnék a csapathoz. Bejelentkezhetnék a bokszutcából, beszélhetnék az autók vagy a versenyzés különböző aspektusairól, a gumikról, hogy miről szólnak az időmérős abroncsok, a beállításokról, a bokszkiállásokról, és minden ilyesmiről.”
„Visszaküldtek egy kedves emailt, azaz faxot, hogy »Nézd, nagyon köszönjük a leveled, de nem igazán van időnk a műsorban ennél többre, nincs is meg rá a költségvetésünk, de ha szeretnéd, boldogan találkozunk veled egy ebédre.« Úgyhogy elmentem ebédelni velük a Hammersmith-be egy listával, amin 16 olyan téma szerepelt, amiről beszélhetnék az év során a versenyeken, egy kivonattal az első témáról.”
„Ismét azt mondták, hogy köszönik, hogy eljöttem, de nincs műsoridejük és nem tudnának kifizetni. Én azért megmutattam, hogy bár nem tudom, mennyire értékes, de ilyesmit szeretnék csinálni és ezek a témák, csak nézzétek meg, hogy világos legyen, hogy miként működhetne és hogyan járulhatnék hozzá a műsor fejlesztéséhez. Számos lenyűgöző technológia van itt, amit az emberek egyszerűen nem értenek, és ha megértenék, szerintem nagyon érdekesnek találnák. De nagyon egyszerű módon kell elmagyarázni, és itt egy példa, amit az első adásban csinálnék. Az ebéd végére azt mondták, hogy »Oké, csináljuk!« Így kezdődött minden.”
„Nem tehettünk semmit” – ezt élte át a Senna életéért küzdő olasz orvos 29 éve Imolában
„A bokszutcában kezdtem, aztán 1993-ban jött egy telefon Mark Wilkintől, az akkori producertől. Bruntingthorpe-ban voltam, az egyik vállalati eseményemen, és Wilkin azt kérdezte a telefonban, hogy »Hallottál Jamesről?«. »Miért?«, kérdeztem, mire ő: »James meghalt.« Ekkor ugrottam be Murray mellé kommentálni, az első futamom [az 1993-as] Francia Nagydíj volt. Rémisztő volt, de aztán belejöttem.”
Palmer az 1996-os szezon végéig közvetített a csatornánál, mivel 1997-től az ITV szerezte meg a közvetítés jogait. Ez azt jelentette, hogy ott volt a kommentátorfülkében az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon is.
„Igen, Ayrton balesetét is Murray-vel közvetítettem. Mindannyiunkat, de engem különösen mélyen érintett. Már a baleset után láttam, hogy [Senna] testbeszéde egyáltalán nem néz ki jól. Nem tűnt úgy, hogy ki fog szállni az autóból, és soha nem fogom elfelejteni a sisakjának apró biccenését, ahogy ült a Williams-ben. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy ez valószínűleg végzetes.”
„Mindez ugyanakkor megmagyarázhatatlan volt. Ayrton olyan volt, mint egy isten, ilyesmi nem történhet vele. Igen, ott volt Roland Ratzenberger balesete szombaton, de ő egy Simtekben ült, a mezőny végéhez tartozott és a többi, az emberek hibáznak, az autó elromolhat. A Forma-1 másik végéről beszélünk mind a pilótákat, mind a technikát tekintve. De Ayrton Senna, egy Williamsben? Az nem lehet. Szinte hitetlenkedtünk, olyan nehéz volt elhinni, hogy nem valami rossz álomba csöppentünk, és közben tudtuk, hogy ez a valóság. Ekkor nyert megerősítést számomra az is, hogy mennyire profi volt Murray” – mondta Palmer, majd leutánozta, ahogy Walker lecsendesítette a hangját, és úgy közvetítette tovább, hogy mi történik a pályán.
Az exversenyző múltidézésének igazán erőteljes része azonban nem ez, hanem az, amiben elmeséli, mit élt át a közvetítés befejezése után.
„Nagyon hosszúnak tűnő közvetítés volt, a verseny végén pedig ott kellett maradnom kora estig, hogy összekapcsoljanak Steve Riderrel, hogy Senna haláláról és arról beszéljek, hogy mi és miért történt. Emlékszem, hogy csináltuk az interjút a BBC hat órás híradójának (imolai idő szerint az már este hét – a szerk.) az egyik imolai bokszépület tetejéről. Szóltam Ron Dennisnek [a McLaren csapatfőnökének], hogy nem fogok odaérni, mert mivel jól kijöttem a McLarennel, a versenyre a McLaren gépével érkeztem, ami a bolognai reptéren pihent. De azt mondta, hogy „Megvárunk«, és küldött értem egy helikoptert, ami elvitt Imolából Bolognába.”
Ilyen volt nézőként átélni az Ayrton Senna halálával végződő imolai fekete hétvégét
„Emlékszem, hogy csak én voltam, a helikopter és a pilóta. Felszálltunk, gyönyörű volt a naplemente, a pálya már teljesen elhagyatottan állt, mindenki elment, a szél fújt némi szemetet. Életem egyik legszürreálisabb élménye volt egyedül repülni egy helikopterben azok után, ami az elmúlt három órában történt, és hogy mekkora, világot megváltoztató hatása volt.”
„Repültünk, én pedig egyedül maradtam az elkalandozó gondolataimmal. Elhúztunk a pálya felett, odaértünk a reptérre, a helikopter pedig a McLaren gépének közvetlen közelében tett ki, de közben a pilóta leírt egy fordulatot, és Ayrton gépe mellé szállt le. Az egy újabb nagyon érzelmes pillanat volt. Arra gondoltam, hogy itt a siker záloga, ő pedig megfizette az árát annak, hogy elkötelezte magát a sportág mellett, hogy ilyen sikeres legyen. Azon tűnődtem, meddig fog itt pihenni ez a gép azon veszélyek örökségeként, amit imádott, ami iránt elkötelezett volt, és amitől akkora jutalmat kapott.”