back to top
2024. május 08. 05:33

KezdőlapF1Pérez felbőszítette Verstappent, aki erődemonstrációt tartott az ausztriai sprintfutamon

Pérez felbőszítette Verstappent, aki erődemonstrációt tartott az ausztriai sprintfutamon

-

Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíj sprintfutamát, hiába rajtolta le őt Sergio Pérez a címvédő által vitatott módon. A mexikói versenyző lett a második, miután visszaelőzte Nico Hülkenberget, míg Carlos Sainz futott be harmadikként.

A sprintfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérő után magát a sprintet is megrendezték az Osztrák Nagydíj hétvégéjén. Az első rajthelyről Max Verstappen indulhatott, miután simán megverte a mezőnyt. Mellőle csapattársa, Sergio Pérez, mögüle Lando Norris rajtolt, míg Charles Leclerc csupán a kilencedik rajtkockát foglalta el, miután Oscar Piastri feltartása miatt három hellyel hátrasorolták.

A mezőny nagy része intermediate gumikon ment ki a vizes pályára, egyedül Valtteri Bottas döntött a közepesek mellett, de aztán a finn pilóta, illetve az Alfa Romeo is visszakozott, és a felvezető kör végén kereket cseréltek. A rajtnál Pérez jobban jött el Verstappennél, majd az 1-es kanyar után a fűre terelte csapattársát, de aztán a 3-asban a holland versenyző visszajött, és visszavette a vezetést. Pérez olyannyira leszorult a pályáról, hogy Nico Hülkenberg is megelőzte. A tumultus legnagyobb vesztese Norris volt, aki visszaesett a tizedik pozícióba.

Ezt követően Verstappen elhúzott, és Hülkenberg is megnyugtató különbséget alakított ki Pérezzel szemben. Leclerc, aki a rajt után maradt a kilencedik, Esteban Ocont támadta, később viszont Norris támadta őt, ám pozíciócsere nem történt. Ellentétben a tizenegyedik, tizenkettedik, illetve tizenharmadik hellyel: Kevin Magnussen megelőzte George Russellt, de aztán mind ő, mind a felzárkózó Lewis Hamilton elment a dán versenyző mellett.

Féltávhoz közeledve Hülkenberg kezdett elfogyni, és a 12. körben Pérez, utána Carlos Sainz is elment mellette. Két körrel később Leclerc ismét megtámadta Ocont, ám az Alpine versenyzője ezúttal is sikeresen védekezett, még úgy is, hogy egy pillanatra kiszorult a pálya legszélére. Újabb két kör múlva aztán Leclerc hibázott, aminek következtében Norris maga mögé utasította, és a Ferrari versenyzője nem is tudta azonnal visszaszerezni a kilencedik helyet.

E kör végén Russell a mezőnyből elsőként tette fel a száraz pályás abroncsokat, egészen pontosan a lágyakat. A 17. körben aztán Hülkenberg újabb pozíciót veszített, ezúttal a Fernando Alonsót lerajtoló Lance Stroll-lal szemben. Ezt követően ő, valamint Hamilton, Magnussen, Piastri, Logan Sargeant, Nyck de Vries, és Csou Kuan-jü is kiállt közepes vagy lágy gumikért.

Utána Leclerc is kereket cserélt, és miután visszatért a pályára, Hamiltonnal vívott kerék a kerék elleni csatát, amelyből utóbbi jött ki győztesen. A hétszeres világbajnok ezután Alexander Albont támadhatta, de a Williams versenyzője nem adta olcsón a bőrét. Hülkenberg eközben feljött a nyolcadik helyre, így ismét pontszerző helyen állt.

Verstappen végül több mint 21 másodperccel nyert Pérez előtt, mögöttük Sainz futott be harmadikként. A címvédő a rádióban kijelentette, hogy csapattársa megmozdulása nem volt szép a rajtnál. Az Aston Martinok egészen a befutóig csatáztak, ám Alonso nem tudta megelőzni Strollt. Hülkenberg Norrist és Ocont is megelőzte így a hatodik helyen futott be, a francia pilóta lett a hetedik, Russell pedig a nyolcadik.

Friss