back to top
2024. október 15. 05:10

KezdőlapF1Vettel dobott egy hátast, majd megtette, amit az F1-es mezőnyből senki más

Vettel dobott egy hátast, majd megtette, amit az F1-es mezőnyből senki más

-

Sebastian Vettel nagyinterjút adott a The Red Bulletinnek, a Red Bull saját újságjának, amelyben főként a környezetvédelemről beszélt, illetve elárulta azt is, hogy mi hiányzik neki a Forma-1-ből. A négyszeres világbajnok emellett tett egy meglepő kijelentést is, amikor kifejtette, milyen módon igyekezett csökkenteni a saját ökológiai lábnyomát.

„Az első néhány hónap gyorsan elrepült, és jó volt élvezni a szabadságot – felelte a tavalyi szezon végén visszavonult Sebastian Vettel a The Red Bulletinnek arra a kérdésére, hogy hiányzik-e neki a Forma-1, és ha igen, melyik része. – Sok dolog szerepet játszott a visszavonulásról hozott döntésemben. Nem azért mentem el, mert már nem szeretem a sportágat, vagy túl lassú voltam, vagy valami teljesen mást akartam csinálni. A visszavonulásról hozott döntés nagyon individuális. Számomra az idő volt az egyik meghatározó tényező. A sok verseny, tudva, hogy véleményem szerint mennyi elkötelezettséggel jár rendesen végezni ezt a munkát, miközben kisgyerekeim vannak. A velük töltött időt semmi nem adja vissza. Hogy válaszoljak a kérdésre, a vezetést, a versengést a végéig élveztem. Amikor egyetlen lövésed van hátra az időmérőn és annak kell ülnie. A párharcok a versenyeken. Ezek a pillanatok hiányoznak a legjobban.”

„De nem akartam többé meghozni bizonyos kompromisszumokat. Plusz a gyerekeim joggal várják el, hogy többet legyek velük. Én is egy olyan világban nőttem fel, amiről azt gondoltam, hogy nagyszerű, de olyan dolgok, amiket egykor tiszta fehérnek láttam, felvettek egy bizonyos színt.”

Sebastian Vettel hamarosan újra versenyezni fog?

A még mindig csak 36 éves expilóta ezután kifejtette, hogy aki nem csukott szemmel jár, az észreveszi a világban zajló társadalmi változásokat, és tisztában van vele, hogy a világon élő emberek többségének nem a Forma-1 vagy a motorsport van a középpontban. Őt is elkezdte egyre jobban foglalkoztatni a klímaváltozás és a környezetvédelem, ami szerinte „a generációnk problémája.”

„Alapvető fontosságú évtizedben vagyunk a klíma szempontjából, és mindenkire szükség van, össze kell tartanunk. Először pedig a saját házam táján söprögetek. Ez a hozzáállás a sportból fakad” – jelentette ki, mire az interjút készítő újságíró megkérdezte tőle, hogy ő konkrétan milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy jobban óvja a környezetet.

„Néhány évvel ezelőtt elkezdtem mérni az ökológiai lábnyomomat – felelte. – Lejegyzeteltem minden, autóval megtett kilométert, minden repülőutat, minden éjszakázást. Hanyattestem attól, hogy milyen számok jöttek ki egy átlagos fogyasztóhoz képest. Ezután intézkedéseket vezettem be, hogy ezt a számot lejjebb szorítsam.”

„400 tonnával kezdtem, és ez csak az, ami az F1-gyel kapcsolatos. A tavalyi szezon végére ezt lecsökkentettem 60 tonnára (a 2021-es átlag Németországban 8 tonna volt – a szerk).”

„A nagy részét azzal értem el, hogy csökkentettem a repülőutak számát. Silverstone és Budapest kivételével az összes európai versenyre autóval utaztam. Nem akarom senkinek megmondani, hogy mit csináljon, vagy angyalnak beállítani magam, de én így kezdtem. Ez a lépés érzésre nulla lemondással járt, de abszolút logikus, mint ahogy a többi kisebb, amit ezzel párhuzamosan megtettem. Nagyon elégedett voltam vele.”

Azzal pedig, hogy többet rótta az utakat, újra felfedezte az utazás élményét, ami egy repülőgépen nem lehetséges, hiszen az ember A pontban beszáll egy fémhengerbe, majd B pontban kiszáll belőle, a kettő között pedig vagy az eget bámulja, vagy olvas, alszik, tv-t néz, zenét hallgat, stb.

„Abszolút! – reagált erre a felvetésre Vettel. – Tinédzserként a jogosítvány jelentette a jegyet a szabadsághoz. A motorsportban kezdetben sokat vezettem, de hamar belefáradtam a hosszú utakba, úgyhogy jött a repülő, később a privát gép, mert extrém sok időt lehetett spórolni vele. De jó érzés volt visszalépni, jobban megtervezni a dolgokat, a saját kezembe venni azokat. Persze, nem tudtam volna vitorláshajóval elutazni Ausztráliába, mert akkor lekéstem volna a futamot, vagy az azt követőt, de amikor csak tudtam, élveztem visszatérni a földre, és olyan dolgokat látni, amiket a repülőről nem láttam volna. Rájöttem, hogy az időveszteség valójában nem is veszteség.”

Magángépet mindenkinek – így távoztak az F1-es pilóták a szünet előtti utolsó versenyről (videó)

Vettel elárulta azt is, hogy egy elektromos Porsche Taycant vagy egy belső égésű motorral hajtott VW kibuszt vezet, utóbbi előnye pedig, hogy „a kerékpároktól a gyerekekig minden belefér.”

„A döntő tényező az, hogy elveszünk a – nagyon izgalmas –  jelenlegi mobilitási vitákban. Sokan felteszik maguknak a kérdést, hogy mi az, amit többé nem tehetek meg? A fontosabb kérdés, hogy miként nézhet ez ki jobban a jövőben? Ha előretekintek, élhetőbb városokat látok a maiaknál. Ha elképzelem, hogy a közösségi közlekedés sűrűbb és folyamatosabb lesz, a vasút alternatívája jobb lesz, mint ma, többé talán nem merül fel, hogy autóval vagy repülővel utazzon az ember. Amint lesz megfelelő alternatíva, a többség azt fogja választani. Sokan nem tudják elképzelni a fejlődést, és hogy ez jó lesz. A változás elsőre ijesztő. Képzelőerő kell ahhoz, hogy lássuk, miként lesznek a dolgok jobbak a jövőben annál, amilyenek ma” – magyarázta.

Vettel szerint pozitívumként kell tekinteni a változásra, ami már hosszú ideje elindult, és már csak a mikor a kérdés, miközben úgy véli szkeptikus mindig lesznek, miként akkor is voltak, amikor az ember lovasszekérről autóra váltott. Arról pedig, hogy milyen technológiák segíthetik elő a változást, a következőt mondta:

„Az összképet nézve a mesterséges intelligencia. A mobilitásban a váltás az e-mobilitásra az első lépés a hatékonysága miatt, ami jelenleg továbbra is verhetetlen. A hidrogén szuperizgalmas. Összességében nem egyetlen megoldásban hiszek, hanem sok építőkocka kombinációjában. Amennyire tudom, az átállás a repülőgép iparban az elektromos hajtásra nincs annyira a küszöbön, mint az autóknál. Ennélfogva, itt más gondolkodásra van szükség. Anélkül, hogy korlátozni akarnám bárki szabadságát: el kell repülni New Yorkba 3 napra? Igen, vannak, akiknek ez szükséges. De csupán szórakozásból? Én vagyok az utolsó, aki bárkinek meg akar tiltani bármit, de ha tisztában vagy az összképpel, és tudod, hogy milyen sokan szenvednek már a klímaváltozás miatt, ez a kérdés valószínűleg többé nem merül fel.”

Ezért nem Schumacher, hanem Senna autóját vette meg a honfitársáért rajongó Vettel

Persze szó sincs arról, hogy a négyszeres világbajnok száműzné az autókat vagy a motorokat, mert szerinte azok a kulturális örökség részei, amelyekből számos jó dolog származik, ezért életben kell tartani őket. „Nem kell elmagyarázni a motorsport-rajongóknak, hogy mennyire jó érzés, amikor beindítanak egy V8-ast. Az ember érez valamit. Egyszerűen csak jobbá kell tennünk.”

És itt jönnek a képbe a szintetikus üzemanyagok, amelyeknek a német nem rajongója, és lehet ezeknél jobb megoldást találni a jövőben, de jelenleg ez kínál alternatívát például arra, hogy az ember élvezetből vezethessen. Vettel a régi motorjai mellett nemrég meghajtotta Ayrton Senna és Nigel Mansell tulajdonában levő korábbi Forma-1-es autóját, mindkettőt szintetikus üzemanyaggal, mert „személy szerint nagyon keményen dolgozom azon az egyensúlyon, hogy ne engedjem, hogy a félelem vezéreljen, és képes legyek élvezni a pillanatot. Itt is, fontos, hogy ne tiltásokról és lemondásokról beszéljünk, hanem hangsúlyozzuk az alternatívákat, amelyek gyakran léteznek.”

Friss