back to top
2024. október 09. 14:59

KezdőlapF1Nem Massa és nem is Hamilton volt a 2008-as szezon legjobbja

Nem Massa és nem is Hamilton volt a 2008-as szezon legjobbja

-

Felipe Massa megindította a jogi procedúrát azért, hogy kárpótlást kapjon a 2008-ban elbukott világbajnoki cím miatt. A szingapúri csalás miatt a brazil pilóta jogosan érezheti úgy, hogy neki kellett volna nyernie abban az évben, de ha pusztán az egyéni teljesítményeket nézzük, akkor nem ő, és nem is Lewis Hamilton volt a legjobb.

A napokban ismét előtérbe került Felipe Massa azon törekvése, hogy elégtételt vegyen a 2008-ban elbukott világbajnoki cím miatt. A brazil pilóta ügyvédei léptek, és levelet küldtek az F1 elnök-vezérigazgatójának és az FIA elnökének, amelyben 2008 jogos világbajnokaként hivatkoznak Massára, illetve levezetik, hogy a Ferrari egykori versenyzője több tízmillió eurótól esett el azzal, hogy nem ő lett a világbajnok.

A levél szerint Massa „összeesküvés” áldozata lett, az F1 és az FIA „szándékos” eltussolásával pedig „elcsalta” tőle a világbajnoki címet. Ezt az ügyvédek arra alapozzák, hogy Bernie Ecclestone tavasszal egy interjúban bevallotta, hogy ő, valamint Max Mosley, az FIA akkor elnöke, illetve Charlie Whiting versenyigazgató is még a 2008-as szezon vége előtt megtudta, hogy a Renault-istálló csalással nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat.

Így tervelte ki a Renault a Massa vb-címébe kerülő 2008-as csalását

Ecclestone kifejtette, utólag már nem söpörné a szőnyeg alá a történteket, és azon nyomban cselekedne. Szerinte, ha így tett volna 15 éve, akkor semmissé kellett volna tenni a szingapúri futam eredményét, és ez esetben Massa lett volna a világbajnok.

Noha ez aligha történt volna meg, és legfeljebb Alonsót zárták volna ki utólag (ami semmin sem változtatott volna a vb-cím szempontjából), az egyenesen kizárható, hogy utólag Massának adják a vb-címet, így a brazil legfeljebb abban bízhat, hogy jelentős anyagi kompenzációt kap. De vajon, ha létezne olyan lehetőség, hogy az övé legyen a 2008-as serleg, ki lehetne jelenteni, hogy ő érdemelte meg a legjobban?

A meccset az nyeri, aki több gólt rúg, szokott elhangzani az örök érvényű mondás akkor, amikor valaki amiatt kritizál egy focicsapatot, amiért az nem éppen a játék szépségeit kidomborítva győzte le az aktuális ellenfelet. A Forma-1-ben is igaz ez akkor, amikor nem az a pilóta lesz a világbajnok, aki az adott évben feltétlenül a legjobb egyéni teljesítményt nyújtotta, de mégis ő nyert, mert mondjuk ellenfelének többször volt balszerencséje, vagy kevésbé volt megbízható az autója.

Innen nézve védhető érv az, hogy a szingapúri manipuláció miatt Massa 2008 jogos bajnoka, hiszen amennyiben nem borítja fel a versenyt az ifjabb Nelson Piquet balesete miatt beküldött biztonsági autó, az addig magabiztosan vezető brazil szinte biztosan az első 7 hely valamelyikén végez. Azaz, amennyiben mindenki az előre meghatározott szabályok betartásával versenyez, a szezon Massa világbajnok címével ért volna véget. Ebből a szempontból jogos a végül vb-cím nélkül visszavonuló brazil panasza, akárcsak az, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes igényt tartana a 2021-es vb-címre.

Soha meg nem jelent interjúkból derült ki, mikor tudta meg az FIA, hogy csalás történt 2008-ban

De akkor kijelenthetnénk, hogy az a pilóta nyert, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta abban az évben? Nem biztos, sőt! Massa szezonja ugyanis bővelkedett hibákban, mint ahogyan Lewis Hamilton sem volt makulátlan. Viszont akadt valaki, aki náluk jóval erősebb teljesítményt nyújtott, de ez csak egyetlen győzelemre volt elég.

Räikkönen megtorpedózása és egy biztos második hely elvesztése

Massa és Hamilton végül a Brazil Nagydíj utolsó métereiig küzdött a vb-címért, amit óriási szerencsével (ha az eső csak 2 perccel később kezd rá, Timo Glock nem lassult volna le annyira, hogy Hamilton az utolsó kanyarban megelőzze) utóbbi nyert meg. Kétségtelen, hogy Hamiltonnak voltak elképesztő teljesítményei abban az évben, a 2008-as, esős Brit Nagydíj megnyerését pedig a mai napig Ayrton Senna 1993-as doningtoni produkciójával emlegetik egy lapon. De voltak hullámvölgyek és nem kis szerencsével behúzott futamok is.

A Kanadai Nagydíjon például puszta figyelmetlenségből rohant bele Kimi Räikkönen Ferrarijába a bokszutca végén és ejtette ki saját magát és a címvédőt is, mert nem látta, hogy pirosra váltott a lámpa. Monacóban hibázott az esőben és lekoccolta a falat a Tabac-kanyarban, de jól jött ki belőle, mert emiatt a tökéletes időpontban állt ki száraz pályás abroncsokra váltani, és ezzel megnyerte a versenyt. Fudzsiban a pole-ból indulva türelmetlenné vált, amikor Räikkönen lerajtolta, és rögtön az első kanyarban visszatámadott, de elfékezte magát és két helyet veszített, egyúttal az esélyt a győzelemre, hiszen Massa amiatt tudott nekimenni a 2. körben. Spában nem kellett volna 25 másodperces büntetést kapnia Räikkönen visszaelőzéséért, de ott is alapból azért került csak a finn mögé, mert a 2. körben kicsúszott.

Räikkönen szívta meg Hamilton “ostoba” hibáját, ami bizarr balesethez vezetett

Massának eközben ugyanígy megvoltak azok a napjai, amelyeken érinthetetlennek bizonyult (Szingapúr volt az egyik, de ilyen volt a Török Nagydíj is), máskor viszont totálisan képes volt elveszíteni a fonalat, különösen esőben. Silverstone-ban ötször (!) pördült meg, hogy végül 2 körös hátrányban a 13. helyen végezzen, ami még úgy is kínos, hogy a Ferrari nem volt olyan jó az esőben, mint a McLaren. Malajziában, száraz pályán a biztos második helyet dobta el egy teljesen érthetetlen kicsúszással és kavicságyba ragadással, előtte Ausztráliában pedig csak azért nem került értékes pontokba, hogy a rajt utána senkitől sem zavartatva a falba csúszott, mert később motorhiba miatt kiesett. Fudzsiban pedig előbb áthajtásos büntetést érően kilökte Hamiltont, majd összeütközött Sébastien Bourdais-val, amiért ugyan később a franciát büntették, de Massa is elkerülhette volna a csattanást. Itt csupán 2 pontot szerzett.

Kubica mindenkinél jobb volt

Miközben Massa és Hamilton egymás hibáiból élve próbálta túlélni az évet és a végén először felülni az F1 trónjára, a mindössze második teljes F1-es idényét taposó Robert Kubica hibátlan teljesítménnyel tartotta sokáig versenyben a BMW-t. Miután június 8-án megnyerte a Kanadai Nagydíjat (ez pályafutása első, egyben egyetlen F1-es győzelme), átvette a vezetést a pontversenyben, de végül a BMW inkább a 2009-es autó fejlesztésére összpontosította az erőforrásait, így nem tudta tartani a lépést a Ferrarival és a McLarennel.

Kubica viszont mindent kipréselt a kocsiból, és miközben nem hibázott, Monacóban úgy megkergette a vezető Massát, hogy a brazil kifutott az első kanyar bukóterébe, a lengyel végül pedig csak a már említett Hamilton-hiba miatt nem nyert, ami akaratlanul is stratégiai előnybe hozta a McLaren pilótáját. Fudzsiban pedig a futam nagy részében vezetett az esőben és visszaverte Räikkönen támadásait, hogy a végén Alonso és a Renault csak a jobb taktikának köszönhetően győzze le, ekkorra viszont már a Toyota és a Renault is megelőzte a fejlesztésekkel a BMW-t, amely leginkább már csak arra figyelt, hogy rendszeres Q3-as résztvevő legyen.

„A legjobban azt bánom, hogy 2008-ban nem hajtottunk a BMW-vel azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a bajnoki címet. Egyszerűen feladtuk, miközben soha nem lehet tudni, hogy az embernek lesz-e újabb esélye” – nyilatkozta az idén a GPblognak a lengyel.

És mint azóta tudjuk, több esélyt sem ő, sem a BMW nem kapott, hiszen a 2009-es autó nagyon rosszul sikerült, a bajorok pedig annak az évnek a végén kiszálltak. Kubica ezután 2010-ben a középmezőnybe tartozó Renault-hoz igazolt, 2011 eleji ralibalesete pedig örökre megfosztotta őt az F1-es vb-álmoktól.

Hogy 2008-ban Massa, Hamilton, a Ferrari és McLaren hibáit kihasználva meg tudta-e volna nyerni a világbajnoki címet, persze soha nem fog kiderülni, de az tény, hogy mindkét vb-apsiránsnál jobban teljesített abban az évben.

Lewis Hamilton, Felipe Massa, Robert Kubica, 2008,
Hamilton, Massa és Kubica 2008-ban  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Friss