back to top
2024. október 09. 15:07

KezdőlapF1Michael Jackson felgyújtotta a haját - enélkül Schumacher aligha Jordannel debütált volna...

Michael Jackson felgyújtotta a haját – enélkül Schumacher aligha Jordannel debütált volna az F1-ben

-

Napra pontosan 33 évvel ezelőtt gördült pályára Silverstone-ban az első Forma-1-es Jordan, a Michael Schumacher neve miatt híressé váló, de önmagában is nagy szenzációnak számító 191-es. A Forma-3000-ből a királykategóriába fellépő csapatnak ugyanakkor már arra sem volt pénze, hogy lefesse az autót, és egy ideig úgy tűnt, hiába hoztak össze remek versenygépet, versenyezni soha nem fognak vele.

1990. november 28-a hatalmas mérföldkő volt az F1-es Jordan-istálló történelmében, hiszen aznap gurult pályára először a csapat első Forma-1-es gépe, a 191-es. Az addig a nemzetközi Forma-3000-ben versenyző Jordan ugyanis Jean Alesi tanácsára úgy döntött, szerencsét próbál az elitben. Miután Jordan az F3000-es kasztnikat gyártó Reynardtól elhappolta Gary Andersont – aki vitte magával a később maga is technikai igazgatói posztig jutó Andy Greent, illetve Mark Smith-t – megalkották az ír üzletember által tulajdonolt gárda első Forma-1-es autóját, amely igencsak jól sikerült.

A kocsit az F1-ből 1985-ben visszavonuló, sportautókkal még versenyző John Watson tesztelt először, a 152 F1-es futamnyi tapasztalattal bíró ötszörös futamgyőztes pedig rögtön tudta, hogy Jordanéknek sikerült jó kocsit építenie. „Méterekkel azután meg tudod, mondani, hogy egy autó barátságos vagy sem, hogy elhagytad vele a bokszutcát. A testeden, a kezeiden és a lábaidon keresztül érzed, hogy mit üzen, ez az autó pedig megadta neked, amire szükséged volt” – idézi a pénzhiány miatt festés nélkül, a csapat logóját leszámítva csupasz karbonelemekkel kiguruló autóról ódákat zengő Watsont a Motor Sport Magazine.

Watson az első teszten:

„Nagyon könnyű volt eljutni vele a teljesítményének a határáig, jól tapadt. Nagy vonalakban jellemezve ez egy szteroiddal felpumpált F3000-es autó volt, vagy másként mondva, ha Gary és a csapata F3000-es kocsit tervezett volna, valószínűleg valami hasonlót alkottak volna, mint a 191-es – ecsetelte a veterán pilóta. – Rengeteg okos mérnöki és tervezési megoldást vonultatott fel a kocsi. Elég nagy csatornák voltak a hátsó diffúzornál, a szűkre szabott váltó pedig nagyon jó tömegközéppontot és súlyelosztást eredményezett, emellett az aerodinamikai egyensúlya is nagyon jó volt.”

„És természetesen az imádnivaló, kicsi és kompakt Cosworth-motor hajtotta, míg néhány másik akkori autó V12-es Hondákat és Lamborghiniket, nagy öreg öszvéreket használt. Ezek nehezebbek voltak, nehezebb volt őket beépíteni, és nehezebb volt kontrollálni a magasságot és a tömegközéppontot. A Cosworth-motor viszont lehetővé tette Garynek és a csapatának, hogy elsőre igencsak lenyűgöző autót építsen, mindezt olyan emberekkel, akik soha életükben nem terveztek még Forma-1-es kocsit.”

Emellett az is biztató jel volt, hogy az autó egyből megbízhatóan üzemelt, ami mindig jó alapot biztosít az előrelépéshez. Ugyanakkor volt egy igen nagy bökkenő: a pénz. A Jordan a Forma-3000-ben a Camel cigarettagyártóval kötött megállapodással versenyzett, és mindkét fél részéről megvolt a szándék, hogy az együttműködés a Forma-1-ben is folytatódjon, ám a Benetton az utolsó pillanatban lecsapott a Camelre, a Jordan pedig főtámogató nélkül maradt.

Elképesztő sztori látott napvilágot Michael Schumacher F1-es bemutatkozásáról

„Azt mondtam, hogy »Halottak vagyunk, nekünk végünk.« Ezt valószínűleg nem fogom túlélni, mert abszolút nincs semmi pénzünk” – idézi Eddie Jordant a Motor Sport Magazine. Ám miként az a Jordannel számtalanszor megesett, az utolsó pillanatban mégis sikerült pénzt előteremteniük, az ír üzletembert ugyanis marlboro-s kapcsolatai lévén meghívták egy konferenciára, hogy a Pepsi Colát gyártó Pepsico 600 vezetője előtt mondjon beszédet. Jordan itt megpróbálta elérni, hogy a Pepsico az egyik márkájával, egészen pontosan a 7 UP-al támogassa őket, de elmondása szerint igencsak reménytelennek tűnt a helyzet.

Az ok: a Pepsi az akkor már óriási világsztárnak számító Michael Jackson közelgő, két éves koncertsorozata mögé állt be, és arra fókuszált, hogy a világ addigi legnagyobb turnéjára fordítsa minden marketing erőforrását. Ám jött egy szerencsétlen baleset, ami egy csapásra mindent megváltoztatott.

„Paul [Adams, Jordan Marlboronál dolgozó ismerőse] felhívott, hogy Jackson túl sok lakkot fújt a hajára, amitől az lángra kapott. Elég csúnyán megégett és lemondta a turnét, ezért a Pepsico elszántan keres valami más lehetőséget” – emlékezett vissza Jordan.

A 7 UP-együttműködés így végül létrejött, Jordan pedig listát írt azokról a vállalatokról, amelyeknek van zöld szín a logójában, és házalni kezdett. „Két napig ültem a Fuji Film tokiói irodája előtt. A Camellel a szintén sárga Kodak már szinte készen állt rá, hogy beszálljon (de a cigarettagyártóval együtt visszaléptek). A Kodak elmondta nekem, hogy a Fuji a legnagyobb riválisuk, ami tökéletes volt, mert így mindent el tudtam mondani a Fujinak. A Fuji valójában több pénzt is adott, mint a 7 UP, miközben kevesebb helyet kaptak az autón, de rengeteg pénzt öltek a marketingbe” – árulta el az egykori csapatfőnök.

Schumacher első F1-es csapattársa nem értette, amit lát, csak hajtogatta, hogy „ez nem lehetséges”

Az ír turisztikai hivatal meggyőzése ezek után már gyerekjátéknak bizonyult, így végül minden készen állt arra, hogy a Jordan megkezdje első szezonját a Forma-1-ben. Azt a szezont, amelynek végén 5. helyen zártak az összetettben, ami újonccsapattól kimagaslóan nagy sikernek számított, menet közben pedig bemutatkozott náluk a később addig soha nem látott magasságokba jutó Michael Schumacher, akinek más módon kellett volna bejutnia a sportágba, ha az ír kiscsapat már az év előtt csődbe megy.

Jordan viszont nem igazán tudta élvezni az első évet, mert a szezon feléig minden versenyhétvégéjük a különösen brutális és kegyetlen előkvalifikációval kezdődött, amelyen elég volt egy rossz mozdulat, és máris lehetett hazamenni. „Túl stresszes volt ahhoz, hogy azt mondjam, éveztem. Az előkvalifikációt az embernek meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy rájöjjön, mennyire idegtépő. Az összes northamptoni bírósági végrehajtóval tegeződtem, de nagyon jók voltak hozzám, mindig szóltak, hogy mikor jönnek. »Csak ne válaszolt a csengetésre«, mondták.”

Ismét eladó Michael Schumacher első F1-es autója, ennyit ér a jelenlegi tulajdonos szerint

A Jordan 1991-es remeklése ugyanakkor meggyőzte a Sasol olajvállalatot, amely a következő három szezonra biztosította a költségvetést, a későbbi években azonban Eddie Jordan így is számos alkalommal került nehéz helyzetbe, míg végül 2005-ben eladta az addig 250 versenyen 4 győzelmet szerző, 1990-ben Heinz-Harald Frentzen révén a vb-címért is harcban levő csapatát.

Friss