Paul Stoddart, a Minardi egykori csapatfőnöke felidézte, hogy miután a Forma–1-ből kiszálltak, egy másik sorozatban még egy éven át szerepeltek. Ott pedig többet értek el, mint az F1-ben eltöltött 21 szezon alatt összesen.
A Minardi 1985-től 2005-ig 340 futamon vett részt a Forma–1-ben, mielőtt a csapat a Red Bull, illetve Dietrich Mateschitz kezébe került, manapság pedig már AlphaTauri, jövőre konkréten AlphaTauri RB néven szerepel. Ez a futamszám akkoriban a hetedik helyet jelentette a rangsorban, de még most is a tizedik pozícióra elég, ám nemhogy a pole pozíció és a futamgyőzelem, de még egyetlen árva dobogó sem jött össze a csapatnak.
Éppen ezért volt felüdülés azon alkalmazottak számára a 2007-es szezon, akik még akkor is a csapatnál dolgoztak. Merthogy az istálló ugyan más formában és sorozatban, de tovább élt. A Minardinál 2001-ben többségi részesedést szerző és azt csapatfőnökként irányító Paul Stoddart úgy döntött, hogy csatlakozik az amerikai Champ Car sorozathoz.
2006-ban felkereste a sorozat, illetve az abban szereplő HVM Racing tulajdonosát, Kevin Kalkhovent és Keith Wigginst, akikkel az ausztráliai Queenslandben rendezett Indy 300 hétvégéje alatt vette fel a kapcsolatot. November végén pedig megállapodtak a felek, és az ausztrál üzletember többségi részesedést szerzett az HVM csapatában.
Az új istálló neve Minardi Team USA lett, és bár amerikai licenccel működtek, a népszerű olasz kiscsapat neve ilyen módon fennmaradt. „A kétüléses F1-es programunkat akarták használni, amely nagyon jól működött – idézte fel Stoddart a RacingNews365.com-nak. – A többi pedig, ahogyan mondani szokás, történelem. Néhány korábbi Minardi- és HVM-alkalmazottal léptünk be [a sorozatba]. Elég jó, tehetséges csapatunk volt.”
Az egyik autóban az idény nagy részében a brit Dan Clarke ült, egyedül a zolderi fordulóban vezetett helyette a mexikói Mario Domínguez. Az eredményeket azonban nem ők, hanem a másik kocsi volánja mögött ülő Robert Doornbos szállította. Stoddart ismerte a holland pilótát, ugyanis a 2005-ös idény közepén ő váltotta a Minardinál Patrick Friesachert, egy évvel később ráadásul három futam erejéig a Red Bullt is vezethette. „Doornbos szponzoráció útján érkezett – szögezte le a 68 éves üzletember. – Ne értsen félre, Robert elég jó munkát végzett, de ő szigorúan a szponzoráció miatt volt ott.”
A csapat remekül kezdte a szezont, hiszen Doornbos már a szezonnyitó Las Vegas-i futamon másodikként zárt, összességében pedig hatból öt dobogóval nyitott. Ráadásul ezek közül az utolsó futamgyőzelem volt, Mont-Treblant-ban elsőként szelte át a célvonalat. A maradék nyolc fordulóban mindössze egyszer zárt az első háromban, de akkor is a pódium tetején ünnepelhetett San Joséban.
„Robert egy igazán jó mérnökkel dolgozva képes volt kihasználni, hogy a megnyert futamokon volt egy első körös incidense, aminek következtében nem követhettük az [általános] stratégiát – jelentette ki Stoddart, majd megmagyarázta az elsőre furcsának tűnő szavait. – Ennek köszönhetően viszont megnyertük a versenyt. Ezzel nem akarok semmit elvenni Roberttől, mert az egy dolog, hogy azt mondjuk, hogy »ha lesz még egy figyelmeztetés, nem kell kiállnod«. Ettől azonban még teljesíteni kell, és pályán kell maradni. Amikor pedig mondtuk Robertnek, hogy csináljon valamit, ő megtette. Szóval emiatt nem panaszkodhatok. A bajnokságban másodikak lettünk, de csapatként. Jó érzés volt felemelni az első helyért [járó trófeát] és felállni a dobogóra.”
Doornbos két győzelménél mindössze a bajnoki címet elhódító Sébastien Bourdais tudott többet elérni, rajta kívül pedig csak Justin Wilson tudta megelőzni a holland versenyzőt a tabellán. Clarke szintén szállított egy dobogót a Road Americán, így az F1-ben éveken át küszködő Minardi alkalmazottainak végre volt valódi sikerélményük.
Nigel Mansell egy Minardiban?! – szenzációs visszatérés vagy hatalmas égés lett volna?
„Igen, nagyon is – felelte Stoddart arra a kérdésre, hogy úgy érezte-e, tényleg a Minardi aratta a győzelmeket. – Ahogyan mondtam, a munkaerő nagy része a Minarditól jött, és a Minardi Team USA név révén az emberek valójában a Minardi névnek szurkoltak. Jó érzés volt. Mi lettünk a második helyezettek a csapatok közötti bajnokságban, és remek érzés volt a kezünkben tartani a győzelemért járó kupát, valamint a második, illetve harmadik pozícióért járó trófeákat. Azt hiszem, [Doornbosszal] hatszor végeztünk dobogón. Sokkal nyugodtabb volt [a légkör], mint az F1-ben. Nem volt az a sok dráma, hogy az embereket bejuttassuk a bokszba, nem volt a sok dráma a protokollal. [Ugyanakkor] így is nagyon komoly volt a versenyzés. Azonban nem volt benne annyi nehézség, mint az F1-ben, a politika és a csapatmegbeszélések pedig sokkal lazábbak voltak. Az emberek általában olyan dolgokra szavaztak, amelyek javítottak a sorozaton és a sportágon, nem pedig a saját egyéni érdekeiket nézték.”
Később kiderült, hogy ez volt a Champ Car utolsó szezonja, ugyanis 2008-ra egyesült az IndyCarral. Stoddart azonban eziránt már jóval kevésbé lelkesedett. Az ausztrál üzletember számára elsősorban az oválpályák jelentették a problémát, ugyanis hiába az Indy 500 presztízse, az ilyen aszfaltcsíkon rendezett futamokat nem tartotta igazán sokra.
„A rendes versenyzés érdekelt, az utcai pályákon – fogalmazott. – Ami az oválokat illeti, az Indy 500 körüli felhajtás ellenére, ami kétségtelenül egy látványos verseny… Nem viccelek, ötvenévesen beülhettem volna az autóba, és megnyerhettem volna az Indy 500-at. Az egésznek egy stratégiája volt, csak tökösnek kell lenni, a lábat lenyomni, és távol maradni a falaktól. Ez nem az F1. Az F1 és a Champ Car színtiszta versenyzés volt.”