back to top
2024. július 21. 12:49

KezdőlapF1Toto Wolff felesége feljelentette az FIA-t

Toto Wolff felesége feljelentette az FIA-t

-

Susie Wolff büntetőfeljelentést tett a Nemzetközi Automobil Szövetség ellen, amely tavaly méltatlan támadást intézett ellene és férje ellen.

Miként azt már tavaly kilátásba helyezték, Wolffék nem hagyják annyiban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavaly év végi méltatlan támadását, amely során összeférhetetlenség miatt akart vizsgálatot kezdeményezni Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, illetve felesége, az F1 Academy ügyvezetői pozícióját betöltő Susie Wolff ellen. Az FIA a jelek szerint egy kétes hírnevű újság pletykái alapján ugrott neki mindenféle előzetes megkérdezés vagy egyeztetés nélkül, a nyilvánosságot bevonva a Wolff házaspárnak, ami az F1-ben nagyon ritka összefogást váltott ki a csapatokból, akik egytől egyig összezártak és kiálltak Toto és Susie Wolff mellett.

Lezárult a Mercedes főnökét és feleségét érintő méltatlan botrány, de lehet, hogy még nem teljesen

Az FIA ezután amilyen gyorsan kilátásba helyezte, olyan gyorsan közölte, hogy nincs és nem lesz semmiféle vizsgálat, miközben nem indokolta meg, hogy egyáltalán mi alapján akarta elindítani azt. Wolffék természetesen felháborodott hangvételű közleményben reagáltak, Susie Wolff pedig ígéretett tett arra, hogy nem nyugszik addig, amíg nem göngyölíti fel, hogy ki áll a támadás hátterében. Az F1 Academy ügyvezetője utalást tett arra, hogy járulékos veszteség lehet valaki más háborújában, ami illik abban az elképzelésbe, hogy az egész vizsgálat csak újabb epizód volt az FIA és az F1 háborújában, és Mohammed bin Szulajm FIA-elnök Toto Wolffot vette célba.

„Amikor láttam az FIA tegnap este kiadott közleményét, az első reakcióm az volt, hogy »Ennyi?«. Két napon át nyilvánosan és háttérbeszélgetéseken mentek a célozgatások a becsületességemet illetően, az FIA-tól azonban senki sem keresett meg közvetlenül. Lehet, hogy járulékos veszteség vagyok valaki más ellen intézett támadásban, vagy ez a hiteltelenítésemre tett elbukott próbálkozás volt, de túl keményen dolgoztam ahhoz, hogy megalapozatlan sajtóközleményben kérdőjelezzék meg a hírnevemet” – volt olvasható a Susie Wolff által a közösségi médiában közzétett közleményben.

„Hosszú utat tettünk meg sportágként, és elképesztően hálás vagyok a Forma-1-es csapatok egyöntetű támogatásáért. Annyi szenvedélyes nővel és férfival dolgoztam együtt az F1-ben és az FIA-ban, akik a sportágunk legjobb érdekeit tartják szem előtt. Ugyanakkor ez az epizód nélkülözte az átláthatóságot és elszámoltathatóságot. Online zaklatásnak voltam kitéve a munkám és a családom miatt. Nem fogom hagyni, hogy megfélemlítsenek, és szándékomban áll addig követni a szálakat, amíg ki nem derítem, hogy ki a felbujtója ennek a kampánynak és ki vezette félre a médiát. Ami ezen a héten történt, az egyszerűen nem elég jó. Sportként többet kell követelnünk, és jobbat érdemlünk” – zárul Susie Wolff közleménye.

Ez állhat a legújabb F1-es botrány mögött – ez sem az, aminek elsőre tűnhet

„Megértjük, hogy jelentős a médiaérdeklődés az ezen a héten történtek iránt – kezdődött Toto Wolff a Mercedes csatornáin megjelentetett közleménye. – Jelenleg aktív jogi párbeszédet folytatunk az FIA-val. Teljes átláthatóságot várunk a történtekkel és azok miértjeivel kapcsolatban, és minden jogunkat fenntartjuk erre. Emiatt a megértésüket kérjük azzal kapcsolatban, hogy mostantól nem fogjuk hivatalosan kommentálni az ügyet, de rövidesen rendezni fogjuk az ügyet.”

Az FIA azonban ahogyan akkor, azóta sem kért bocsánatot Wolfféktól és semmilyen indoklással nem állt elő azzal kapcsolatban, hogy miért állt a nyilvánosság elé már azelőtt, hogy egyáltalán vizsgálatot indított volna, és miért kezelte ennyire rosszul az ügyet. Susie Wolff pedig most megtette a következő lépést, és Franciaországban bírósághoz fordult.

„Megerősíthetem, hogy személyesen nyújtottam be büntetőfeljelentést a francia bíróságon március 4-én az FIA által tavaly decemberben tett kijelentések miatt. Továbbra sincs semmilyen átláthatóság vagy elszámoltathatóság az FIA vagy alkalmazottai ügyben tanúsított eljárásával kapcsolatban. Fontosabbnak érzem, mint valaha, hogy kiálljak, felhívjam a figyelmet a helytelen viselkedésre, és gondoskodjak arról, hogy az embereket felelősségre vonják. Míg egyesek azt gondolhatják, hogy a csend felmenti őket a felelősség alól – nem így van.”

Susie Wolff közleménye különösen azok után szól nagyot, hogy Mohammed bin Szulajmot az FIA etikai bizottsága és megfelelőségi biztosa a minap két ügyben is felmentette, majd kifejtette, hogy az ilyen ügyekben nem kívánja a nyilvánosság elé tárni a részleteket.

„Az FIA-nál a megkereséseket és panaszokat a megfelelőségi biztos és adott esetben az etikai bizottság fogadja és kezeli. Mindkét szerv önállóan működik, szigorú titoktartást garantálva az egész folyamat során. Ennek következtében – és általában véve – nem tudjuk megerősíteni egyetlen konkrét panasz beérkezését sem, és nem valószínű, hogy további megjegyzéseket tudunk fűzni azokhoz a panaszokhoz, amelyeket bármelyik féltől kapunk” – írták.

Lezárult az FIA-elnök ellen indított vizsgálat, megvan az eredmény

Friss