2024. április 16. 23:27

KezdőlapF1Az arcátlan csalástól a bosszún át a katarzisig – 12 alkalom, amikor Szuzukában...

Az arcátlan csalástól a bosszún át a katarzisig – 12 alkalom, amikor Szuzukában dőlt el az F1-es vb

-

Jön az F1 egyik legkedveltebb pályája, amely nemcsak karaktere miatt dobogtatja meg pilóták, csapattagok és drukkerek szívét egyaránt, hanem azért is, mert számos feledhetetlen vb-döntőnek volt már a helyszíne.

A héten először nem ősszel, a szezon végén vagy annak vége felé, hanem tavasszal rendezik meg a Forma–1-es Japán Nagydíjat, és a jelek szerint Szuzuka tartósan átkerül erre az időpontra. Ez abból a szempontból szomorú, hogy ezzel a lehetőséget is elveszik a pilóták és a nézők által is nagyon kedvelt aszfaltcsíktól arra, hogy világbajnoki döntőnek legyen a helyszíne, noha ez az utóbbi években már amúgy is csak véletlenszerűen jöhetett össze, hiszen a megnövekedett futamszám miatt számos verseny beférkőzött a japán forduló mögé.

Legutóbb 20 évvel ezelőtt, 2003-ban zárult az F1-es szezon a nyolcast formázó pályán, ám 2011-ben és 2022-ben is itt dőlt el a vb, jóllehet, ez a két alkalom már mindenfajta izgalomtó mentes volt (legalábbis ami az összetett elsőséget illeti, hiszen két éve azért bőven volt min izgulni, majd hüledezni). Korábban viszont óriási drámák és korszakos párharcok jellemezték a szuzukai futamokat. Nézzük, ezek közül melyek azok, amelyek vb-döntőként is funkcionáltak!

Rakétaként kettészakadó Toyota, autójukat rommá törő világbajnokok – ilyen Szuzuka kegyetlen arca

1987 – Mansell csattanása

Rögtön Szuzuka első, 1987-es F1-es fellépése a világbajnoki címről döntő hétvégét hozott, de sajnos nem úgy, ahogyan azt mindenki szerette volna. Noha nem a Japán, hanem az akkor még Adelaide-ben rendezett Ausztrál Nagydíj volt a szezonzáró, Nelson Piquet már Szuzukában bebiztosíthatta elsőségét csapattársával, Nigel Mansell-lel szemben. A Williams britje 1986-ban drámai körülmények között bukta el a címet ausztráliai defektjével, így különösen szívfájdító volt az 1987-es eset.

A 12 pontos hátrányban levő versenyző az élen kezdte a pénteki szabadedzéseket, ám a délutáni időmérőn hatalmasat bukott a gyors S-kanyarokkal tűzdelt első szektorban, és háttal a védőfalnak csapódott. Rögtön látszott, hogy ebből baj lehet, hiszen Mansell ahelyett, hogy kiszállt volna, fájdalmas arccal agonizált az autóban, és mint kiderült, komoly hátsérülést szenvedett, ami a szuzukai és az ausztráliai futamtól is távol tartotta. Ám már előbbi futam kihagyása is elég volt ahhoz, hogy Piquet Szuzukában biztosítsa be harmadik, egyben utolsó világbajnoki címét, mindezt ráadásul anélkül, hogy egyetlen métert is versenyzett volna.

Mansell itt még bizakodhatott:

1988 – Senna először a csúcson

Egy évvel később ismét világbajnokot koronáztak Szuzukában, de ekkor már hagyományos módon, a pályán dőlt el a küzdelem, méghozzá Ayrton Senna javára. A szezont végig domináló McLaren brazilja ugyanakkor nem könnyítette meg a saját dolgát, a rajtot ugyanis a pole pozícióból indulva igencsak elszúrta, és a 14. helyig csúszott vissza, miközben Alain Prost, bajnoki riválisa és csapattársa átvette a vezetést.

Ekkor úgy tűnt, hogy Senna bajnoki álmai szertefoszlanak, ám Ivan Capelli a 16. körben átvette az első helyet, Prost pedig beszorult a March mögé, miközben Senna mindkettejükön körönként 3 másodpercet hozott. Így a 20. körre utolérte a franciát, majd amikor a 27. körben a Professzor ritmust veszített Andrea de Cesaris mögött, a célegyenesben támadott és elment a csapattársa mellett, majd végül 13 másodperces előnnyel nyert.

Érdekesség, hogy Senna csakis az akkoriban érvényben levő pontrendszer miatt ünnepelhetett Szuzukában, hiszen akkor még csak a 11 legjobb eredmény számított bele az összetettbe. Ezért Senna a beszámított pontok terén hiába csak 3 ponttal vezetett (a győzelem akkor 9 pontot ért), ha Ausztráliában nem szerez pontot, miközben Prost nyer, utóbbi akkor is csak 3-mal növelte volna a beszámított pontjainak számát, pontegyenlőség esetén pedig ugyanúgy a több győzelmet szerző Senna állt volna előrébb. A teljes szezon során szerzett pontok tekintetében Prost egyébként 105-94 arányban jobb volt, így a mai, de már csak az 1991-től érvényben levő szisztéma – ekkortól számít az összes futam – szerint is ő lett volna a világbajnok.

Embed from Getty Images

Senna itt még Prost mögött 

1989 – Prost taktikai szabálytalansága és az FIA arcátlan csalása

Talán 1988-ban senki sem gondolta, hogy egy év múlva már korántsem fair küzdelemben, hanem a sportág történetének egyik legnagyobb botrányát okozva dől majd el a vb-cím Japánban a McLaren kettősének tagjai között. A felállás ezúttal is hasonló volt: Prost vezetett Senna előtt, és a brazil volt lépéskényszerben. Amikor pedig eljött a pillanat, és Senna a célegyenes előtti sikánban támadva a francia mellé ért, Prost nemes egyszerűséggel, jól láthatóan a kanyarbejárat előtt jobbra kormányozva nekiment.

Mindkettejük kiesése esetén automatikusan a pontversenyt vezető Professzor örülhetett, így rövid ideig azt hihette, hogy akciója sikerrel járt, ám Sennát a pályabírók betolták, majd első szárnycsere után a brazil elkapta Alessandro Nanninit és nyert, így életben tartva világbajnoki reményeit az ausztráliai idényzáróra. Csakhogy Jean-Marie Balestre, a FISA Sennával rossz viszonyban levő, nem mellesleg francia elnöke a felügyelők befolyásolásával elérte, hogy mondvacsinált okkal büntessék meg a brazilt, amit meg is tettek, ezzel Prostnak ajándékozva a vb-címet. Az ügy ezután még hónapokig húzódott, és egy ponton úgy tűnt, véget vet Senna pályafutásának.

A 88-as szuzukai szezonzáró hátteréről és az utána következő eseményekről alábbi cikkünkben olvashat bővebben:

33 éve történt: Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből

1990 – Senna bosszúja

Hogy, hogy nem, a szuzukai F1-es pálya bemutatkozása után zsinórban negyedszer is vb-döntő helyszínéül szolgált, és az 1990-es felvonás sem volt kevésbé drámai, mint az egy évvel azelőtti. A szereposztás ugyanaz volt (Senna-Prost), csak a színek változtak némileg, hiszen a Professzor ekkor már a Ferrarinál versenyzett. Most ő volt az üldöző, míg Senna találta magát abban a helyzetben, hogy mindkettejük kiesésével világbajnok lehetett.

Miután a brazilnak nem sikerült elérnie, hogy helyezzék át az első rajtkockát az ideális ívre, előre szólt, hogy neki fog menni Prostnak, majd végül beváltotta az ígéretét, és a rajt utáni első kanyarban telibetrafálta az őt lerajtoló Ferrari-pilótát.

Az esetről részletesen és annak utózöngéiről alábbi cikkünkben olvashat bővebben:

A bosszú napja: Prost meg akarta ütni, de undorodott a védhetetlent húzó Sennától

1991 – Mansell ismét alulmarad

Nigel Mansell finoman szólva sem ápolt felhőtlen kapcsolatot a szuzukai pályával, amely története ötödik F1-es nagydíján ötödször döntött a világbajnoki cím sorsáról. A brit oroszlán két versennyel a vége előtt 12 pontos (az több mint egy futamgyőzelem volt az attól az évtől használt 10-6-4-3-2-1-es rendszerben) hátrányban volt Sennával szemben, azaz nem mutatkozott valami sok esély a sikerére, de a halvány reménysugár már Szuzukában szertefoszlott, amikor a 3. helyen haladva, a brazilt szorongatva hibázott a második kanyarban, és a kavicságyba ragadva biztosította be Senna 3., egyben utolsó világbajnoki elsőségét.

1996 – Hill utolsó esélye

Mivel már szezon közben kiderült, hogy a végeredménytől függetlenül a Williams 1997-től Heinz-Harald Frentzenre cseréli Damon Hillt, a kétszeres világbajnok Graham Hill fia úgy állt oda az 1996-ban első alkalommal a szezonzárónak otthont adó szuzukai futam rajtrácsára, hogy szinte biztosan ez az utolsó esélye felérni a csúcsra. Hill 1994-ben és 1995-ben Michael Schumachertől kapott ki, ám a német 1996-os Ferrarihoz szerződése megnyitotta előtte az utat, hogy az Adrian Newey által tökéletesített FW18-assal mindenkit maga mögé utasítson.

Csakhogy csapattársa, az újonc Jacques Villeneuve nem várt próbatétel elé állította, a kanadai utolsó előtti futamon, Estorilban aratott győzelme pedig azt jelentette, hogy életben tartotta matematikai esélyét a vb-címre. Villeneuve a pole-t megszerezve növelte a nyomást Hillen, akinek csapattársa győzelme esetén is elég lett volna a 6. helyen célba érnie. Ám a rutinosabb Williams-pilóta nem remegett meg, sőt, a rajtnál az élre törve magabiztosan nyert, és már a befutó előtt világbajnoknak tudhatta magát, hiszen Villeneuve jobb hátsója a második kiállása után külön életre kelt.

Damon Hill, Williams, Japán Nagydíj, 1996
Hillnek végül csak összejött / Fotó: LAT Photographic/Williams F1

1998 – Häkkinen először

Az emlékezetes 1997-es jerezi ütközésbotrány után 1998-ban fair küzdelemben hirdettek világbajnokot, a döntés pedig az 1996 után ismét szezonzárót rendező szuzukai viadalra maradt. Mivel több mint egy hónapos szünet előzte meg a Japán Nagydíjat, a csapatoknak bőven volt ideje tesztelni és új fejlesztésekkel készülni az utolsó futamra, mindez azonban azon nem változtatott, hogy a Ferrari és a McLaren vitte a prímet.

Az első vb-címére hajtó Häkkinennek a saját kezében volt a sorsa, hiszen 4 ponttal vezetett az összetettben Schumacher előtt, azaz amennyiben az első vagy a második helyen végez, a Ferrari ászának eredményétől függetlenül világbajnok. Végül a rajttól a célig vezetve nyert, a pole-t megszerző Schumacher ugyanis nem tudott elindulni a felvezető körre, és mire életet leheltek a Ferrarijába, már csak a mezőny végére sorakozhatott fel. Innen hatalmas hajrával dobogó közelbe jött fel, ám végül egy durrdefekt az utolsó szalmaszálat is kicsavarta a kezéből.

Bővebben alábbi cikkünkben:

25 éves Häkkinen első vb-címe, ami gatyákat leszaggató őrültté tette a McLaren csapatfőnökét

1999 – A vb-cím, amit a Ferrarinál sem akart igazán

Kisebb csoda volt, hogy a versenyt saját teljesítménye jogán egyszer sem nyerő Eddie Irvine nemhogy matematikai esélyesként, hanem egyenesen vb-éllovasként érkezett meg az 1999-es idény záró futamára. Persze ehhez kellett az is, hogy Mika Häkkinen és a McLaren többször is lábon lőjje magát, de ettől még tény, hogy a bohém ír élete nagy lehetőségének kapujába került.

Ráadásul Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke az utolsó két futamra visszaparancsolta az autóba a silverstone-i lábtöréséből felépülő, az 1999-es visszatérést annyira nem erőltető Michael Schumachert, aki csúcsformában tért vissza, és megnyerette Irvine-nal a Malajziai Nagydíjat. Szuzukában azonban Schumacher hiába szerezte meg a pole-t, a rajtnál Häkkinen elment mellette, ezután pedig a német tisztes távolságból bekísérte a célba finn riválisát, miközben Irvine több mint másfél perces hátránnyal a 3. helyen végzett.

Amennyiben Schumacher elkapja Häkkinent és nyer, úgy világbajnokot csinálhatott volna Irvine-ból, és az ír lett volna az, aki véget vet a Ferrari 1979 óta tartó böjtjének. Hogy mindez mennyire játszott szerepet abban, hogy Schumacher az egész futamon még csak Häkkinen közelébe sem ment, azt mindenki döntse el maga, de Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója utólag elárulta, hogy a csapat sem tudott volna igazán felhőtlenül örülni annak, ha nem Schumacherrel nyernek.

Bővebben erről alábbi cikkünkben olvashat:

A vb-döntő, amit a Ferrari sem akart igazán megnyerni

2000 – Schumacher nagy napja

Ami egy évvel korábban a lábtörés miatt nem sikerülhetett, az 2000-ben már összejött Michael Schumachernek, aki öt évnyi küszködés és két, az utolsó versenyen elbukott vb-döntő után ebben az évben a maranellóiakkal is felért a csúcsra. Tette mindezt egy klasszikus kétszereplős vb-csata keretében, hiszen a címvédő Mika Häkkinennel egész hétvégén hajszál választotta el őket egymástól, az időmérő edzésen bemutatott tűzijátékukat pedig folytatták a versenyen, amelyet végül a pole-t a rajtnál az egy évvel korábbihoz hasonlóan elveszítő, ám az első helyet taktikai csatában végül visszaszerző Schumacher nyert meg, így már a malajziai szezonzáró előtt ünnepelhetett.

„Visszatekintve, azt kell mondanom, ez a verseny valami nagyon különleges volt a számomra – mondta Schumacher 13 évvel később. – Nemcsak azért, mert itt nyertem meg a világbajnoki címet, hanem azért is, mert annyira magas színvonalú futam volt. Tényleg a legmagasabb szinten versenyeztünk. Mika és én több mint 40 körön át azonos időket értünk el, mint egy örökké tartó időmérő. Egyértelműen ez volt az egyik legjobb, ha nem a legjobb versenyem. Mika fantasztikus volt, és a végső határig űzött.”

Bővebben az alábbi cikkben:

52 kör a határon, szétvert kormány és könnyek – ilyen volt Schumacher élete versenye

2003 – Schumacher kiszenvedte

Miután 2000-ben felért a csúcsra, két éven át Michael Schumacher és a Ferrari dominálta a Forma–1-et, egyeduralmuknak 2003-ban azonban abból a szempontból vége szakadt, hogy ebben az évben a McLaren és a Williams is komoly próbatétel elé állította őket. Mindez oda vezetett, hogy a 2001-ben már az augusztusi Magyar, 2002-ben pedig a júliusi Francia Nagydíjon világbajnokká váló Schumacher az utolsó futamra úgy érkezett meg, hogy Kimi Räikkönen még kiénekelhette a sajtot a szájából.

Ráadásul az időmérő edzés végére megjött az eső, ami miatt a finn csak a 8., Schumacher pedig csak a 14. rajtkockát szerezte meg. Räikkönennek mindenképpen nyernie kellett, és közben reménykednie, hogy Schumacher nem szerez pontot, a Ferrari veteránja pedig mindent meg is tett azért, hogy ne végezzen a legjobb 8 között, a verseny elején ugyanis nekiment Szato Takumának és letörte a Ferrarija első szárnyát, a hajrában pedig kis híján Cristiano da Mattát trafálta telibe, majd megúszta, hogy a hátulról érkező öccse eltalálta autójának bal hátsó kerekét.

Végül egyetlen pontot sikerült összekaparnia, azaz önerőből is világbajnok lett volna, ám ha nem végez a legjobb 8-ban, akkor is az övé lett volna a cím, csapattársa, Rubens Barrichello ugyanis nyerni tudott Räikkönen előtt.

Alábbi cikkeinkben arra tekintettünk vissza, hogy hol bukta el valójában a 2003-as világbajnoki címet a Jégember:

Räikkönen saját hibái, és nem Schumacher visszatolása miatt nem lett világbajnok 20 éve

20 évvel később is tragikus, hogy ezen mehetett el Räikkönen 2003-as vb-címe

2011 és 2022 – a Red Bull is ünnepelt már Szuzukában

A 2003-as a mai napig az utolsó klasszikus világbajnoki döntő Szuzukából, hiszen bár 2011-ben Sebastian Vettel, 2022-ben pedig Max Verstappen biztosította be a vb-címet Japánban, mire a legendás helyszínre ért a mezőny, egyikük év végi elsőségét illetően sem volt már kérdés, csupán itt kerültek matematikailag akkora fölénybe, hogy már senki ne hozhassa be az előnyüket. 2011-ben Vettelnek ehhez elég volt egy 3. hely, míg Verstappen 2022-ben megnyerte az eső miatt lerövidített, hatalmas káosszal induló és végződő versenyt, amelynek végén jó ideig nem ünnepelt.

Egy pontatlanul megfogalmazott szabályrészlet miatt ugyanis nem volt egyértelmű, hogy a pontok hány százalékát fogják kiosztani a versenyzőknek, így mindenki azt hitte, hogy Verstappen nem került még behozhatatlan előnybe. Időközben viszont kiderült, hogy igen. A szabályon azóta pontosítottak…

Hogy pontosan mi állt a háttérben, arról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Kínos felvételek: így vált komédiává a Japán Nagydíj vége – soha nem nem volt még olyan, mint Suzukában

Japánban dőlt el, de nem Szuzukában

Az F1 történetében két olyan alkalom is előfordult, amikor Japánban hirdettek világbajnokot, ám erre nem Szuzukában került sor. Először 1976-ban, a Niki Lauda balesetéről híressé vált, a Rush – Hajsza a győzelemért című filmben feldolgozott idényben került sor, amikor a Fujiban rendezett szezonzárón az osztrák az esőben kiállt, James Hunt pedig 3. helyezésével megelőzte őt a pontversenyben.

A második, mai napig utolsó nem szuzukai, de japán vb-avatás Aidában, a Csendes-óceáni Nagydíjon történt, amelyet Michael Schumacher nyert meg fölényesen, és lett két versennyel a szezon vége előtt zsinórban másodszor is világbajnok a Benettonnal.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss