Lewis Hamiltonnál csupán nyolc embernek kellett több futamot várnia két egymást követő futamgyőzelme között. Ezeket a pilótákat két, jól elkülöníthető csoportra lehet szétosztani, és egyelőre egyértelmű, hogy a hétszeres világbajnok melyikhez tartozik, de ő olyasmit akar véghez vinni, aminek a többi ilyen versenyző a közelében sem volt.
Múlt héten vasárnap megtört a jég, és Lewis Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta először ismét Forma–1-es futamot nyert. Ezzel egyébként jó néhány rekordot felállított: 17 évvel és 27 nappal az ő első és legutóbbi diadala között telt el a legtöbb idő, illetve 338-cal a legtöbb futamot rendezték meg a kettő között, amivel megdöntötte Kimi Räikkönen csúcsait; ő az első, aki tizenhat különböző idényben legalább egy versenyt nyer; valamint szintén először sikerült valakinek a háromszázadik nagydíja után elsőként célba érni. Emellett érdemes megemlíteni, hogy Nigel Mansellnek az 1994-es Ausztrál Nagydíjon aratott sikere óta ő a legidősebb F1-es futamgyőztes.
Végre véget ért Hamilton nyeretlen sorozata, elképesztő futamon győzte le Verstappent és Norrist
Ami a két diadal között eltelt legtöbb időt illeti, bár Hamilton számára a 2 év, 215 nap bizonyára egy örökkévalóságnak tűnt, ebből a szempontból mindössze huszonötödik a listán (ha a többször előforduló neveket csak egyszer számoljuk, akkor a huszonharmadik). Mivel azonban mostanában minden eddiginél több versenyt rendeznek, a lezajlott futamok tekintetében már más a helyzet: a 2021-es dzsiddai és a mostani silverstone-i viadal között 56 nagydíjat tartottak, amivel a hétszeres világbajnok a tizedik a vonatkozó listán. Ugyanakkor csak nyolcan vannak előtte, mert Räikkönen kétszer szerepel a rangsor ezen részén. Az ő esetében a nagyobb várakozást fogjuk figyelembe venni.
Hamilton létrehozhat egy új „kasztot”
Ezt a nyolc pilótát egyértelműen két kategóriába lehet sorolni. A nagyobbik csoportba azok tartoznak, akik a csúcsidőszakuk után éveket töltöttek még el az F1-ben relatíve sikertelenül, hogy aztán pályafutásuk vége felé még legyen egy olyan év, amikor odaérnek a dobogó tetejére. Ez a legtöbb esetben egyetlen sikert jelent, de a kettő a maximum.
Ennek az egyik legfrissebb példája Räikkönen, akinek a 2013-as Ausztrál és a 2018-as USA Nagydíj között több mint 5 év telt el, és ezalatt 114 olyan versenyt rendeztek, amikor nem ő ért célba elsőként. Az ő esetében mondjuk a köztes időszakot sem lehet sikertelennek mondani, leszámítva a katasztrofális 2014-es évet. A finn versenyző ugyanis összesen 30 dobogóig jutott el, bár hozzá kell tenni, hogy igazán nagy esélye nem sokszor volt az újabb diadalra az austini sikerig.
Anthony Hamilton: Szólni fogok Lewis-nak, ha már nem lesz elég jó
A listán haladva a következő ilyen szereplő Rubens Barrichello. A brazil pilóta 2004-ben megnyerte az Olasz és a Kínai Nagydíjat, majd a Ferraritól történő 2005-ös távozásáig még további öt dobogót összegyűjtött. A következő három évben viszont mindössze a 2008-as, esős Brit Nagydíj után pezsgőzhetett, és vélhetően már ő sem igazán számított újabb diadalra. A következő évben viszont a Honda hamvaiból megjelent a Brawn GP, amellyel előbb négy dobogós helyezést szedett össze, majd az Európa és az Olasz Nagydíjon is elsőként intették le. Egy ideig a bajnoki címért is harcban volt, de hazájában, egy fordulóval a vége előtt elveszítette a matematikai esélyt.
Johnny Herbert ilyen célokért soha nem küzdött pályafutása során, de 1995-ben a Brit és az Olasz Nagydíjat is behúzta az akkoriban a mezőny legjobbjának számító Benettonnal. A következő három idényt a Saubernél töltötte, ahol csak két dobogóig jutott el, majd 1999-ben nem ő, hanem Barrichello állhatott fel kétszer a pódiumra a Stewart színeiben. Egészen a nürburgringi futamig, ahol ő tudta a legjobban kihasználni a kaotikus körülményeket és a kihulló éllovasokat, és megnyerte a versenyt, míg csapattársa ismét csak harmadik lett. Ezt követően azonban Malajziában még negyedik lett, onnantól kezdve pedig soha többé nem szerzett pontot az F1-ben.
A másik igazán friss példa Daniel Ricciardóé, aki a 2018-as idényt úgy teljesítette a Red Bull-lal, hogy a kínai, illetve monacói győzelmét leszámítva még csak dobogóra sem állt. Az idény végén aztán elköszönt a bikásoktól, és a Renault-hoz igazolt, ahol a 2020-as idény második felében a Nürburgringen és Imolában is harmadik lett egy-egy kiesésnek köszönhetően. Aztán jött az összességében borzalmasnak mondható időszak a McLarennel, melynek színeiben csupán egyszer pezsgőzhetett, de akkor a pódium legtetején, a 2021-es Olasz Nagydíjon. Azóta ilyesminek a közelébe nem került, és hacsak a Red Bull valamilyen oknál fogva nem vele pótolja Sergio Pérezt, meglehetősen valószínűtlen, hogy a jövőben ilyen eredményt ünnepelhet.
Nem sokkal a Magyar Nagydíj után végleg befuccsolhat az F1-es futamgyőztes karrierje
Az ötösfogat utolsó tagja Bruce McLaren, aki több szempontból is kilóg a sorból. Az 1962-es Monacói Nagydíjon már a harmadik győzelmét ünnepelhette, utána viszont 1965-ig csak második és harmadik helyek jöttek össze neki. Az azt követő két idényben pedig azért nem volt esélye ilyesmire, mert akkor nagyrészt már az általa alapított istálló színeiben versenyzett. 1968-ban aztán beérett a kemény munka, hiszen az új-zélandi versenyző megnyerte a Belga Nagydíjat. Ezt követően még hat dobogó összejött, és ki tudja, hány diadal következhetett volna még, ha 1970-ben nem szenved halálos balesetet Goodwoodban, a McLaren Can-Am-autójának tesztelése közben.
Autóját tolva nyert vb-t az F1-es pilóta, míg csapattársa 46 évig fennálló rekordot állított fel
Maradt tehát három pilóta, akik, mondhatni, ellentétes utat jártak be. Mindannyian pályafutásuk elején arattak egy-két olyan győzelmet, amely „nem illett a képbe”, hiszen utána sokáig nem tudták megismételni. Aztán viszont jöttek a sikerek, és mindannyian eljutottak odáig, hogy eljutottak a világbajnoki összetett képzeletbeli dobogójára.
Időrendben visszafelé haladva Riccardo Patrese volt az első ilyen. Az olasz versenyző a rendkívül kaotikus 1982-es Monacói Nagydíjat nyerte meg a Brabhammel, majd a következő évi szezonzárót is behúzta Dél-Afrikában, a következő négy idényben viszont a pontszerzés is viszonylag kevés alkalommal jött össze, dobogón pedig csak kétszer járt. 1988-ban aztán a Williamshez igazolt, ahol az azt követő évben már sorra jöttek a pódiumok, 1990-ben pedig visszatért a győzelem útjára Imolában. A következő két esztendőben aztán még háromszor diadalmaskodott, és előbb harmadik, majd második lett az összetettben. Ezután már csak egy éve volt neki a Benettonnál, de akkor már nem nyert.
Mintha senki nem akart volna célba érni a monacói káoszban, a győztes azt sem tudta, hogy nyert
John Watson érzelmes győzelmet aratott az 1976-os Osztrák Nagydíjon, hiszen azon a helyszínen szerezte meg a Penske történetének egyetlen diadalát, ahol egy évvel korábban a csapat versenyzője, Mark Donohue életét vesztette. Az amerikai istálló kivonulásával a Brabhamhez, majd a McLarenhez igazolt, és az 1981-es idény első felével bezárólag hét dobogóig jutott. Aztán viszont hazai pályán, Silverstone-ban ismét nyerni tudott, majd 1982-ben két győzelemmel a tabella harmadik helyén zárt. Érdekesség, hogy az az évi detroiti, illetve a következő idényben rendezett Long Beach-i viadalon a tizenhetedik, illetve a huszonkettedik pozícióból rajtolna diadalmaskodott, utóbbi a mai napig rekordnak számít.
A lista utolsó tagja az az ember, akire Hamilton ezen a téren leginkább szeretne hasonlítani: Mario Andretti. Az amerikai pilóta az 1971-es Dél-afrikai Nagydíjon megnyerte első versenyét a Ferrarival, aztán viszont 1975-ig dobogóra sem állt (igaz, nem is indult minden futamon). 1976-ban ez megváltozott, és a leginkább James Hunt és Niki Lauda párharcának lezárásáról emlékezetes fudzsi viadalon már ismét nyert. A következő két évben pedig ezt még tíz alkalommal megismételte, aminek előbb egy összetettbeli harmadik hely, majd egy bajnoki cím lett az eredménye.
Hogy Hamilton melyik csoportba fog tartozni? Nos, jelen állás szerint nyilvánvalóan az elsőbe, de a jövőre már a Ferrarinál versenyző pilóta nyilvánvalóan azon lesz, hogy ezen változtasson, és egy új „kasztot” hozzon létre ilyen téren: ő legyen az a versenyző, aki ennyi várakozást megszakítva ismét rendszeresen a győzelem útján járjon. A csúcspont pedig természetesen az újabb világbajnoki cím lenne, amire csak Andretti volt képes azok közül, akik legalább annyi futamot vártak két futamgyőzelem között, mint a brit pilóta.