back to top
2024. október 09. 17:34

KezdőlapF1A Mercedes közel három év után sem tud szabadulni az abu-dzabi botrány...

A Mercedes közel három év után sem tud szabadulni az abu-dzabi botrány béklyójától?

-

Adrian Newey úgy véli, Max Verstappen rendkívül magabiztos, és még a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon kialakult botrány következményei sem hatnak rá. A Red Bulltól az Aston Martinhoz igazoló mérnök ugyanakkor hozzátette, a Mercedesnél azóta sem tudták elengedni a történteket, ami semmiképpen nem válik előnyükre.

Adrian Newey nemrég a ’High Performance’ podcast vendége volt. Az apropót az Aston Martinhoz történő átigazolás adta, de a beszélgetés során számos egyéb téma szóba került a közelebbi és a távolabbi múltból. Nem maradhatott ki a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj, illetve annak utóhatása sem, aminek kapcsán a brit szakember érdekes gondolatot fogalmazott meg.

„Ezzel a felelősséggel kell együtt élnem” – Newey ismét felidézte Senna „ostoba” tragédiáját

Mint ismert, Lewis Hamilton egészen az utolsó kör elejéig vezetett, ám mivel Michael Masi, az akkori versenyigazgató a szabályokkal szembemenve tüntette el a hétszeres világbajnok és Max Verstappen között lévő lekörözötteket, a holland pilóta a friss lágy gumikon meg tudta előzni riválisát, így elhappolta előle a végső győzelmet. Ugyanakkor az esetnek rá nézve is voltak negatív hatásai, hiszen sokan a mai napig érdemtelennek titulálják a vb-címét. Newey szerint azonban egykori versenyzője nem foglalkozik az ilyesmivel.

„Őszintén szólva úgy gondolom, hogy Max rendkívül magabiztos, a szó pozitív értelmében – jelentette ki. – Ez nem negatív dolog, van az arrogancia és van a magabiztosság. Max pedig nem arrogáns, ellenben nagyon magabiztos. Emellett mélyen el szokott gondolkodni bizonyos témákban, de nem hagyja, hogy az ilyen dolgok… Szerintem ezek nem igazán hatnak rá. Ezt képes félretenni, csak a munkájával, illetve a feladatával foglalkozni, és azt csinálni, amit szeret, vagyis versenyautókat vezetni.”

Persze nyilvánvaló, hogy alapvetően Hamilton, illetve a Mercedes jött ki rosszul a botrányból. A csillagos istálló a futam végeredményét még megóvta, de utána végül eltekintett a fellebbezéstől. Ennek ellenére az eset időről időre szóba kerül a paddockban, és Newey úgy érzi, hogy a brackley-i alakulatnál továbbra sem tudják ledobni magukról ezt a béklyót, ami nem segíti elő a jó teljesítményüket.

Hamilton megbékélt a „nyilvánvaló lopással”, de van, amikor még fáj neki

„Szerintem a Mercedest ez megfogta – fogalmazott. – Ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy »rendben, elfogadjuk és továbblépünk«, ez elkezdett hatni a pszichéjükre, ami érdekes. Kívülről nézve ez jön le, de lehetséges, hogy teljes tévedésben vagyok.. Egyszerűen nem tudták elengedni, pszichológiai értelemben. Pedig muszáj.”

A 65 éves tervezőtől megkérdezték, hogy rá hatottak-e az események hosszabb távon, amire nemmel felelt. Ennek kapcsán elárulta, hogy természetesen ő sem szokta jól érezni magát a rosszul sikerült versenyek, hétvégék után, de úgy véli, pozíciójából fakadóan felelős azért, hogy a csapattagokat ilyen téren is a megfelelő irányba terelje.

„Mindannyiunknak vannak rossz futamai, amikor talán nyernünk kellett volna, de az utolsó körben elromlott az az átkozott vacak, vagy bármi – magyarázta. – Nekem személyesen mindig az a problémám, hogy a repülőtéren borzalmasan érzem magam, ahogyan a vasárnap estém is szörnyű, de hétfő reggel fel kell kelnem, és újra hozzá kell látnom a munkához. Nem mehetek vissza a gyárba boldogtalanul és lehangoltan. Szerintem a pozíciómmal jár, hogy megpróbáljak mindenkit motiválni, és ne csak azt mondogassam, hogy »ez annyira igazságtalan, megloptak minket«. Ez nem segít, igaz?”

Alonsót már most kikiálthatjuk háromszoros F1-es világbajnoknak?

Friss