back to top
2025. szeptember 08. 10:51
Többi

    KezdőlapF1Piastri korrekt volt, de akadt, aki sokkal nagyobb áldozatot hozott bajnokesélyesként

    Piastri korrekt volt, de akadt, aki sokkal nagyobb áldozatot hozott bajnokesélyesként

    -

    Oscar Piastri úgy engedte el Lando Norrist az Olasz Nagydíjon, hogy harcban van a világbajnoki címért, ráadásul pont vele. Az, hogy valaki ilyen helyzetben ennyire engedékeny a csapattársával, meglehetősen ritka, de nem egyedi a Forma–1-ben.

    Az első köröket leszámítva viszonylag laposan alakult a Forma–1-es Olasz Nagydíj, már ami az élmezőnybeli pozíciókat illeti. A hajrá viszont érdekesen alakult, hiszen a McLaren – a jelentős különbségre való tekintettel – megcserélte a kiállások sorrendjét, és a hátrébb lévő Oscar Piastri ment ki elsőként a bokszba, majd Lando Norris kerékcseréjét elrontották.

    Ennek következtében az ausztrál versenyző átvette a második helyet csapattárától, ám a wokingiak megkérték őt, hogy adja vissza a pozíciót, aztán harcolhat vele. Előbbi megtörtént, utóbbi viszont nem, hiszen a 25 éves pilóta valamivel gyorsabb volt, így megőrizte a dobogó középső fokát jelentő pozíciót, és 31 pontra csökkentette összetettbeli hátrányát.

    Hogy ez mennyire volt jogos, illetve igazságos, arról megoszlanak a vélemények. A helyszíni szurkolók kifejezték nemtetszésüket, másfelől viszont valóban nem lett volna igazságos, ha így változik meg a sorrend. Persze azzal is lehet érvelni, hogy ez benne van a pakliban, vagy éppen azzal, hogy a Hungaroringen a csapat pont a brit versenyzőt hozta helyzetbe az alternatív stratégiával. Mindenesetre a pilóták látszólag tudomásul vették a történteket, Andrea Stella pedig elmagyarázta a döntés hátterét.

    Verstappen nyert Monzában, Piastrinak el kellett engednie Norrist a McLaren csapatutasítása után

    „Egyértelműen a bokszfalról érkezett az utasítás – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke a Sky Sportsnak. – Azért, mert nemcsak a bokszkiállásnál volt a probléma, hanem a kerékcserék sorrendjét is úgy határoztuk meg, hogy mindenképpen meg akartuk tartani a pozíciót, ám ezek valahogyan megváltoztak. Ezért úgy éreztük, hogy az a helyes döntés, hogy visszaállítjuk az eredeti helyezéseket, utána pedig hagyjuk őket versenyezni. Szeretnék köszönetet mondani Oscarnak, mert egyáltalán nem nehezítette meg a dolgot. Oscar és Lando ismét megmutatták azokat az elveket és értékeket, amelyekkel versenyzünk.”

    Ritka, de nem egyedi az ilyesmi

    A Forma–1-ben megjelenik a csapatutasítás, de általában olyan esetekben, amikor a bajnokesélyes versenyzőt kell segíteni csapattársával szemben, akinek már általában nincs esélye a győzelemre. Olyasmi viszont meglehetősen ritka, hogy a bajnoki csata valamelyik résztvevője gesztust gyakoroljon csapattársa felé, és elengedje vagy ne támadja meg – esetleg átadja neki az autóját.

    Merthogy a hőskorban, amikor még volt rá lehetőség, ez is megesett. Sőt, Peter Collins, ha nem is a világbajnoki címet, de annak esélyét mindenképpen feláldozta az 1956-os Olasz Nagydíjon. A monzai szezonzáróra ő és Jean Behra is azzal a tudattal utazott el, hogy ha megnyeri a viadalt, megfutja a leggyorsabb kört, Juan Manuel Fangio pedig nem szerez pontot, akkor felér a csúcsra.

    Nos, utóbbi megtörtént, így az esély megvolt, ám a brit pilóta ahelyett, hogy belekapaszkodott volna a lehetőségbe, a harmadik helyről kiállva átadta az autót argentin csapattársának, aki meghatódott a gesztuson. Collins fiatalságára hivatkozva döntött így, és úgy fogalmazott, hogy ha megnyeri a vb-t, akkor fel kellett volna nőnie bizonyos elvárásokhoz.

    Pedig könnyen lehet, hogy ha teljesíti a futamot, akkor felér a csúcsra, hiszen Luigi Musso később kiesett Fangio elől, és a futamgyőztes Stirling Moss is lelassult. Győzelem esetén pedig csak a leggyorsabb kört kellett volna már megfutnia. Collinsnak aztán nem volt több dobása, hiszen az 1958-as Német Nagydíjon életét vesztette.

    Fiatalságára hivatkozva mondott le a vb-címről, két év múlva meghalt az önzetlen F1-es pilóta

     

    Ronnie Petersonnak szintén szomorú sors jutott. A népszerű svéd versenyző 1978-ban visszatért a Lotushoz, ám szerződésébe beleírták, hogy Mario Andrettit kell segítenie. Pedig addig ő volt a sikeresebb pilóta, hiszen több győzelemmel rendelkezett, és 1971-ben második lett a tabellán. Hogy mégis ilyesmire kényszerítették, annak az az oka, hogy az amerikai pilótának jelentős szerepe volt a Lotus 78-as, illetve 79-es kifejlesztésében.

    Peterson azonban ennek ellenére sem tett le a világbajnoki címről, és igyekezett optimistán várni a szezont. „Nézzétek meg a történelemkönyveket! – mondogatta a barátainak. – Még soha nem volt olyan versenyző, aki az összes nagydíjat megnyerte [egy adott évben]. Lesz esélyem futamgyőzelmekre és a bajnoki címre.”

    Futamgyőzelmekig valóban eljutott, egészen pontosan kettőig, de ezeken a futamokon Andretti nem szerzett pontot. Ellenben négyszer végzett másodikként mögötte, de a tisztesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy csak Zandvoortban volt igazán közel hozzá. Pont e versenyt követően jött a monzai futam és a tömegbaleset, amelynek következtében másnap életét vesztette.

    45 éve halt értelmetlen halált a Forma-1 egyik legnépszerűbb pilótája

     

    Egy évvel később Gilles Villeneuve tartotta be ígéretét, pedig ha nem teszi, akkor talán világbajnok lett volna. Három fordulóval az idény vége előtt úgy állt a tabella, hogy ha csapattársa, Jody Scheckter nyer Monzában, akkor behozhatatlan előnyre tesz szert vele szemben. És mivel a harmadik bajnokesélyes, Jacques Laffite kiesett, ez egyszersmind a dél-afrikai versenyző csúcsra érését jelentette.

    Az élet aztán úgy hozta, hogy Scheckter Villeneuve előtt vezetett, utóbbi pedig annak ellenére nem támadta meg, hogy tisztában volt a helyzettel. „A szavamat adtam – jelentette ki később. – Persze reméltem, hogy lerobban. Azonban a Ferrari egyetlen csapatutasítása az volt, hogy ha a két autó az első két helyen halad a futamon, akkor az élen álló pilóta nyerjen. Szóval… nem volt miről beszélni.”

    Schecktert ezzel megkoronázták, majd a mínuszolás miatt egy semmit nem számító negyedik hellyel, majd egy kieséssel zárta a szezont, miközben Villeneuve egy győzelmet és egy szintén „értéktelen” második pozíciót szerzett. Természetesen nem lehet kijelenteni, hogy az utolsó két forduló ugyanúgy alakult volna, de tény, hogy ha Monzában fordítva jönnek be, és semmi más nem változik, akkor a kanadai pilóta a világbajnok. Erre legközelebb 1982-ben lehetett volna esélye, ám a zolderi időmérőn tragikus módon életét vesztette.

    A bosszúvágy kergethette a végzetes balesetbe a Ferrari legendáját

     

    Tizennyolc és fél évvel később aztán jött minden idők egyik legfurcsább csapatutasítása, legalábbis ami az időpontot illeti. David Coulthardot ugyanis már az 1998-as szezonnyitón arra kérték, hogy engedje el Mika Häkkinent, amit meg is tett. Ez önmagában meglehetősen indokolatlan lett volna, hiszen első futam lévén nem lehetett tudni, hogy melyiküknek lesz nagyobb esélye a vb-címre az Adrian Newey tervezte remek McLarennel, ráadásul a brit versenyző az azt megelőző szezonban több pontot szerzett csapattársánál.

    Csakhogy a helyzet kicsit hasonlított a vasárnap történtekre, hiszen Häkkinen hiába ment ki kereket cserélni, a csapat nem várta őt, ezért keresztülhajtott a bokszutcán. Csak szűk egy évtizeddel később derült ki, hogy a finn versenyző rádióját meghackelték, ezért hitte azt, hogy ki kell állnia. A finn versenyző aztán mind az az évi, mind a következő vb-t megnyerte, miközben Coulthard ugyan érdemben soha nem harcolt a végső győzelemért, de úgy véli, tettével így is elnyerte jutalmát a McLarennél töltött hosszú időszak formájában.

    25 éve: Szurkoló által meghackelt csapatrádió okozott botrányt az F1-es szezonnyitón

    Újabb szűk két évtizedet ugrunk az időben, a helyszín pedig ezúttal a Hungaroring. A 2017-es Magyar Nagydíjat a két Ferrari vezette, majd jött a két Mercedes. Valtteri Bottas volt előrébb, Lewis Hamilton viszont szerette volna megpróbálni elkapni legalább Kimi Räikkönent. A Mercedes meg is kérte a finn pilótát, hogy engedje el csapattársát, de megígérték neki, hogy ha nem jön össze az előzés, akkor visszakapja a pozíciót.

    Márpedig az előzés nem jött össze, viszont Hamilton tényleg tartotta a szavát, és úgy is megoldotta Bottas visszaengedését, hogy utóbbira időközben megérkezett Max Verstappen. Ekkor ez a 3 pont is nagy áldozatnak tűnt, mivel Sebastian Vettel 14 egységnyi előnnyel vonult a nyári szünetre, de végül a Mercedes versenyzője már két fordulóval a vége előtt bajnok lett.

    Friss