2024. április 20. 12:19

KezdőlapORBVincze Ferit úgy kellett kivenni az autóból

Vincze Ferit úgy kellett kivenni az autóból

-

Igen szoros csatát vívott Velenczei Ádám és Vincze Ferenc az Országos Rallybajnokság harmadik futamán, a Dunakanyar Rallyn. Jó kis adok-kapok alakult ki köztük, amiből végül Velenczei jött ki győztesen. Vincze második lett, de így is elmondhatja magáról, hogy győzelmet aratott az influenza felett, a végsőkig küzdött, aminek meg lett az eredménye, hiszen átvette a vezetést a bajnokságban. 

Mads Ostberg kihagyta az Országos Rallybajnokság harmadik futamát, így hatalmas lehetőséget kapott Vincze Ferenc és Németh Gergely arra, hogy átvegyék a vezetést a bajnokságban. Sokan a verseny elsőszámú esélyesének tartották és a Rallycafe.hu Club Facebookoldalán indított szavazás alapján olvasóink többsége is Vincze győzelmére tippelt. Azonban volt egy tényező, amivel nem számolhattunk, hogy Feri megbetegszik.

Szerencsére annyira nem volt súlyos, hogy az egész versenyt ki kelljen hagynia, de így is alaposan hátráltatta őt. Többek között a verseny előtti tesztet is le kellett mondania. A versenyen pedig volt olyan helyzet, amikor a pilótát egy gyorsasági után úgy kellett kiemelni az autóból, és a pihenésre adott tíz percet fekve töltötte.

Nagyon vártam már ezt a versenyt, ám amikor a tervezett tesztet is le kellett mondani egy vírusfertőzés miatt, már sejtettem, nem lesz egyszerű dolgom – mondta Vincze Ferenc. – Nem tagadom, szombaton több olyan pillanat is volt, amikor azt éreztem, kész, nem bírom tovább.

De nem akarok panaszkodni, az autó egészen remek volt, Gergő nagyon sokat segített nekem, így a jelenlegi helyzetben kihoztuk magunkból a maximumot.”

Fotó: Korda Racing

Ki bizony, hiszen az első két gyorsaságin harmadik időt autózott, az utána következőkből megnyert hármat, minden más szakaszon pedig második időt futott. Végig ott loholt a szintén kiváló teljesítményt nyújtó Velenczei Ádám mögött, de ezúttal nem bírt vele, második lett. 

Ezzel az idei három verseny mindegyikén második helyezést szerzett, a bajnokságban pedig átvette a vezetést Mads Ostbergtől, ami nem rossz teljesítmény, de Feri ennél is többet szeretne.

„Őszintén remélem, hogy a Mecsek Rallyn már száz százalékosan tudok majd versenyezni. 

Akkor pedig egy igen jó csatára kell felkészülnünk a pécsi versenyen. Azonban nem csak Vincze Feri, hanem a Korda Racing vezetője, Korda Erik is méltán lehet büszke erre az eredményre.

„Bíztam abban, hogy a Dunakanyar Rally a mi versenyünk lesz, és igazam lett – mondta Korda Erik. – Megemelem a nem létező összes kalapom Feri előtt, aki az utolsó gyorsot követően odajött hozzám, és elnézést kért, hogy ezúttal ‘csak’ ennyire volt képes.

Mondtam neki, a szememben ő a verseny hőse, hiszen a kívülállók nem láthatták, de úgy kellett kivenni és visszatenni őt az autóba. Egyszerűen felfoghatatlan a számomra, miként tudott ennek ellenére több szakaszon győzni…

Ezzel a második hellyel átvette a vezetést összetettben, de a bajnoki harc csak most fog kezdődni az élen álló három páros között.”

A Dunakanyar Rally hivatalos eredményei itt találhatók.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss