Kezdőlap Blog Oldal 196

Majdnem le kellett vágni a kis híján életét vesztő későbbi F1-es pilóta lábát

0

Johnny Herbert neve alighanem a mai napig számos Forma–1-rajongónak ismerősen cseng, noha a britek egykori nagy reménysége lassan 25 éve szögre akasztotta az F1-es sisakját. A száguldó cirkuszban 1989 és 2000 között eltöltött 165 futama során azonban így is beírta magát a sportág történelmébe, hiszen háromszor is nyerni tudott. Persze lehet, hogy a tehetségét és a fiatal korában neki kinéző életutat figyelembe véve ennél többre volt hivatott, ám 37 évvel ezelőtt a mai napon, augusztus 21-én hatalmas balesetet szenvedett, ami után még azért is hálás lehet, hogy megmaradt a lába. Innen nézve pedig a 3 győzelem már nem is fest rosszul.

Hogy pontosan mi történt 1988-ban Michael Schumacher későbbi csapattársával, arról alábbi, az eset 35. évfordulójára írt cikkünkben olvashatnak bővebben:

35 éve halt meg majdnem a pilóta, aki szerint Schumacher jobb autót kapott nála csapattársként

Evans ismét takarítani kényszerül, de szeretné a legjobb tudását nyújtani

0

Elfyn Evans miután a Finn Rallyn megúszta a takarítást, a verseny után ismét erre kényszerül, mivel ismét ő vezeti a vb-t. A walesi toyotás nem számít könnyű feladatra Paraguayban, de szeretné a legjobb formáját nyújtani.

Elfyn Evans villámrajtot vett idén a WRC-ben és erős szezonkezdése miatt egészen a Finn Rallyig takarítani kényszerült. Észtországban azonban Ott Tanak 1 ponttal megelőzte, így legalább Finnországban nem kellett elsőként indulnia. A nagy sikert hozó futam után azonban ismét a vb élére állt, így Paraguayban ismét takarítani kényszerül.

Helyzetét nem könnyíti, hogy a vb-pontverseny igen szoros, az előnye csupán három pont Kalle Rovanpera, és 13 pont Sébastien Ogier, valamint Ott Tanak előtt.

“Ismét murvás verseny következik és elég szoros a bajnokság állása – mondta Elfyn Evans. – Paraguayban mindenképp nehéznek ígérkezik a helyünk megőrzése, de mint mindig, ismét igyekszünk a legjobb tudásunkat nyújtani. Még hosszú út áll előttünk az idei bajnokságban, sok pontot lehet szerezni, így még bármi előfordulhat.”

Az új Paraguay Rallyt augusztus utolsó hétvégéjén rendezik.

2027-től a versenyek száma is nőhet a WRC-szezon során

0

Mivel nagyon sok ország érdeklődik a WRC iránt, ezért a Promóter nem tartja kizártnak, hogy 2027-től 15-re emelkedik a versenyek száma, a szezon nagy része azonban továbbra is Európában zajlana.

A 2026-os WRC-naptár már megjelent 14 futamot tartalmazva, azonban elképzelhet, hogy 2027-re nemcsak a technikai szabályok és autók változnak, hanem a versenyek száma is 15-re emelkedik.

A jövő évi naptárból kimarad a Közép-Európa Rally, melyet idén még megrendeznek Csehországban, Ausztriában és Németországban, helyette azonban visszatér Horvátország, mely idén az ERC-szezon utolsó futama lesz.

Továbbá az Olasz Rally jövőre nagy eséllyel még Szardínián kerül megrendezésre, de Róma is szeretne helyet adni vb-futamnak.

A jövőben azonban Japán mellett lehet más Ázsiai helyszín, vagy Csendes-Óceánia is helyet kaphatna. Egyesült Államok is beléphet 2027-ben, de érdeklődik Kína, valamint Indonézia is.

A sok érdeklődő miatt pedig elképzelhető, hogy nőni fog a versenyek száma egy szezon során.

“Jelenleg 14 futamból áll a szezon, azonban nem riadunk meg ennek bővítésétől sem – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója. – A kérdést mind a gyártókkal, mind az igazgatótanácsunkkal megvitattuk, végül azonban úgy döntöttünk, egyelőre marad a versenyszám. Ezt a döntést az érdekelt felek támogatták, különös tekintettel a 2027-es autók fejlesztésére. Az Egyesült Államok is lehetőséget adhatott volna a naptár bővítésére, de ez komoly anyagi vonzattal is járt volna. Ez pedig nagyobb probléma, mint, hogy egy versennyel több van-e.”

Fotó: Toyota Gazoo Racing

2027-ben azonban már nőhet a versenyszám.

“2027-ben 15-re emelkedhet a versenyek száma, erről akkor beszélünk ismét, ha már látjuk, hogy miként alakul a költségvetés, és amikorra kiderül, hogy a csapatok miként tudnak tartalék autóka és pótalkatrészeket gyártani.”

Ami biztos, hogy a jövőben is Európa marad a WRC központja.

“A versenyek fele még mindig Európában lesz megtartva. Ennek fő oka a költségek alakulása, a logisztika, de a szurkolók is. Európában a legnépszerűbb a rallysport, Európában van a sport központja.”

Ami az európai versenyeket illeti, új verseny esetleg csak Írország lehet, Korzika visszatérésére nincs esély.

“Egy teljesen francia verseny nincs tervben, mivel ott van a Monte, ami tekinthető francia futamnak. A Monacói Autóklubbal nagyon jó a kapcsolatunk, továbbra is Gapban marad a verseny, de jövőre 2008 után ismét lesz szakasz a város utcáin.”

Az egyik legtapasztaltabb versenyzőpáros lehet jövőre az újonc F1-es csapaté

0

Ha minden, az értesülését biztosra mondó orgánumnak hihetünk, akkor teljessé is vált a jövőre a Forma–1-es mezőnyhöz csatlakozó Cadillac pilótafelállása.

Egy hete ugyanis már írtunk arról, hogy a visszatérő Sergio Pérez lesz a csapat egyik versenyzője, ezt a planetf1 közölte biztos tényként – hozzátéve, hogy az Olasz Nagydíj hetén jöhet a hivatalos bejelentés a Graeme Lowdon által vezetett istálló részéről.

Most egy másik lap pedig a másik versenyző kapcsán állítja, hogy mérget vehetünk a megállapodásukra: a racingnews365 szerint Valtteri Bottasszal is véglegesítette a szerződést a csapat, és már a jövő héten közölhetik a hírt a nyilvánossággal.

Ha mindkét esemény megvalósul, akkor a Cadillac tényleg az elérhető két legtapasztaltabb pilótát szerezte meg az F1-es debütálására, amire nagy szüksége is lenne. Bottas és Pérez egyaránt egy év kihagyás után térnének vissza, a finn a Saubernél vesztette el az ülését és idén a Mercedes tartalékpilótájaként van ott minden versenyen, míg a mexikóit a Red Bull menesztette, és idén nincs is együttműködése semelyik csapattal.

Ketten együttvéve 16 F1-es futamgyőzelemmel rendelkeznek, amivel jelen tudásunk szerint az ötödik legeredményesebb pilótapáros lenne a mezőnyben a Cadillacé (a Ferrari, a Red Bull, az Aston Martin és a McLaren mögött), a nagydíjrajtokat illetően pedig a harmadik legtapasztaltabb (a Ferrari és az Aston Martin kettőse mögött).

Bottas leigazolása azért is érdekes, mert a mezőnybe való visszatérése pillanatnyi hátránnyal is sújtaná a következő csapatát: a finn ugyanis a tavalyi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon 5 rajthelyes büntetést kapott a Kevin Magnussennel történt ütközéséért, ami az FIA dokumentuma szerint nem évül el, a következő F1-es versenyének rajtrácsán kell azt letöltenie. Ennek tudatában a jövő évi Ausztrál Nagydíjat Bottas rögtön büntetéssel kezdené, de ez egy hosszú távban gondolkodó újonccsapatnál bizonyára nem volt döntő fontosságú tényező, hiszen aligha a legelső futamukon készülnek majd nagyot robbantani.

A finn egyébként már egy júniusban posztolt videóval tett egy nagyon erős utalást arra, hogy a Cadillac versenyzője lehet.

Több, mint 100 nevező az Oroszlány Rallyn

0

Megjelent a hétvégi Oroszlány Rally nevezési listája, melyen sok olyan versenyző szerepel, aki miatt érdemes lesz kilátogatni a rendezvényre.

Összesen 117 páros nevezett a hétvégi Oroszlány Rally minisprint versenyre, mely jó lehetőség ad a licences versenyzőknek is, hogy a nyári szünet után visszatérjenek versenyjárműveikhez.

Már az előfutókra is érdemes lesz figyelni, akik között a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János is rajthoz áll Zagyva Dorka navigálásával egy Rally4-es Peugeot-val.

A liceces versenyzők között pedig ismét visszatér a versenyzéshez Klausz Kristóf, akinek navigátora felesége, Klausz-Spindler Hanna lesz egy Skoda Fabia Rally2 evóban, de Rally2-es autóval áll rajthoz Tóth Tibor és Szabó József, valamint Ollé Sasa és leánya, Rebeka, továbbá Osváth Péter is. Kolencsik Balázs és Gondos Péter S2000-es Skodával lesz látható. Zagyva Dorka azonban nem csak navigátorként fog indulni, hanem Gubrán Filadelfia navigálásával pilótaként is a Rally4-es Peugeot-val. Matics Mihály és Zejda Viktória a Mecsek Rally után ismét Ladával áll rajthoz.

Idén már tizedik alkalommal rendezik meg az Oroszlány Rallyt

A mezőny legnagyobb részét a tesztelők teszik ki, de a sprintesek mezőnye is izgalmas csatákat ígér.

A korábbi WRC2-es bajnok szeretné segíteni csapata bajnoki csatáját Dél-Amerikában

0

Emil Lindholm rajthoz áll Chilében a WRC2-ben, célja pedig, hogy segítse a Toksportot a csapatok közti bajnoki csatában.

Emil Lindholm idén visszatért ahhoz a márkához, mellyel 2022-ben bajnok lett a WRC2 Open kategóriában, a Skodához, egész pontosan annak WRC2-es csapatához, a Toksporthoz.

A finn versenyző négy WRC2-es futamon állt rajthoz idén, és azokon csupán 26 pontot szerzett, ezért egyéni bajnoki címre már nem igazán van esélye, ugyanakkor csapata a második helyen áll a francia PH Sport mögött, itt pedig a 47 pontos hátrány még ledolgozható.

11 Rally1-es autó, erős WRC2-es mezőny a Chile Rallyn 

Lindholm szeretné csapatának bajnoki csatáját segíteni Chilében is.

“Nagyszerű, hogy elmehetünk Chilébe – mondta közleményében Emil Lindholm. – Hosszú az út oda, de nagyszerű pályák várnak ránk. Mivel a Toksport és a csapatfelszerelés már úton van Dél-Amerikába, ez lehetőséget adott arra, hogy induljunk Chilében. A csapat harcban van a bajnoki címért, ezért ebben szeretnénk neki segíteni. Mivel két versennyel kevesebben indult a Toksport, mint a PH Sport, így jók az esélyei a hátrány ledolgozására.”

A finn versenyzőnek idén még nem volt problémamentes versenye, a legjobb eredményét ebben az évben Finnországban szerezte egy negyedik helyezéssel, de ott is autósérülés miatt sok időt vesztett.

“Idén még nem tudtuk elkerülni a problémákat, de bízunk benne, hogy ez Chilében megtörténik. Nincs konkrét eredményre vonatkozó célunk, de azt hiszem, hogy a dobogó elérhető lehet. Chilében is tizedmásodpercek döntenek ahogy Finnországban is, ezért nem lesz helye a hibának.”

A WRC-szezon másfél hét múlva Paraguayban folytatódik, majd két héttel később rendezik a chilei versenyt.

Russell: Fizetnék is, hogy a világbajnoki címért harcoljak

0

George Russell elmondása szerint az idő múlásával már egyre kevésbé aggódik a Mercedesszel való szerződéshosszabbítása miatt, de tett egy olyan ajánlatot, amitől minden munkaadónak felcsillanna a szeme.

Hónapok óta görgő téma a Forma–1-es paddockban a Mercedes 2026-os pilótafelállása, hiszen furcsa módon Russell elé még mindig nem tett le egy szerződést a csapat, noha a képlet jelentősen egyszerűsödött azóta, hogy Max Verstappen jövő évre történő átigazolásának esélye minimalizálódott – a holland a következő szezonra is a Red Bull-lal készül.

Így a Mercedesnél kevés értelme lenne váltani, és kevés jó opció is maradt erre. Végképp furcsa lenne, ha megválna a csapat Russelltől, aki az istálló húzónevévé vált Lewis Hamilton távozása után, stabilan szállítja az eredményeket, a Kanadai Nagydíjon pedig győzelmet is szerzett. De Kimi Antonellit sem feltétlenül lenne helyes lépés lecserélni, dacára az utóbbi futamokon látott gyengélkedésének, hiszen rengeteget fektetett már a Mercedes a fiatal olaszba, akivel hosszú távú tervük van.

Russell szintén a Mercedes saját nevelésű pilótája, de ő az első három szezonját még a Williamsnél teljesítette, s 2022-re kapta meg az ülést a gyári csapatnál – a Mercedes éppen ekkor veszítette el uralkodó szerepét a mezőnyben, Russell viszont nem nyugszik addig, amíg bajnoki címet nem nyer velük – és bár nemrég egy másik interjúban azt mondta, kész erre akár egy évtizedet is várni, most az F1.com-nak nyilatkozva ezt azzal árnyalta, még fizetne is egy bajnokautóért.

„Hetedik éve vagyok az F1-ben. Úgy érzem, hogy a csúcsteljesítményemet nyújtom, de versenyzőként még tovább erősödhetek. Egy évvel ezelőtt idegesebb voltam a szerződésem miatt, mint fél évvel ezelőtt. De most, hogy már ilyen sokat vártam, biztos akarok lenni benne, hogy mindent jól csinálunk vele” – fogalmazott Russell.

„A megállapodásnak megfelelőnek kell lennie számomra és a csapat számára is, az időtartamában is meg kell egyeznünk. Szóval koránt sem csak annyiról van szó, hogy mekkora fizetéssel lennék elégedett. A pénz csak egy nagyon apró része az egésznek.”

„Fizetnék is azért, hogy világbajnok legyek, fizetnék egyáltalán azért, hogy harcoljak a világbajnoki címért. Így állok hozzá, számomra ez a prioritás.”

Az F1 történetében, sőt még közelmúltjában sem példátlan, hogy egy versenyző fizessen az üléséért, bár ez csak rossz anyagi helyzetben lévő kiscsapatoknál szokott előfordulni, ahol a pilóta jelentős szponzori pénzekért cserébe kapja meg a versenyzési lehetőséget – és bár a Liberty Media által teremtett gazdasági környezetben ma már nyereségesen működnek a csapatok, a támogatói háttér jelentősége aligha fog teljesen eltűnni (Franco Colapinto alpine-os ülésében alighanem segített).

Bár a Mercedes esetében kizárható olyan eshetőség, hogy a szerződéshosszabbításhoz még Russellnek kelljen fizetnie, a brit ezen hangzatos nyilatkozatával azt mindenképpen jelezte, hogy karrierje jelenlegi szakaszában a siker sokkal fontosabb számára, mint a pénz.

Az FIA munkacsoportot állított fel, hogy minden rendben legyen a Szaúd-Arábia Rallyn

0

Idén a Szaúd-Arábia Rallyval zárul a WRC-szezon, és jó esély van arra, hogy csak itt fog eldőlni a vb-cím. Azért, hogy az új versennyel minden rendben legyen, az FIA egy munkacsoportot állított fel.

November 26-29. között a rallysport közössége Szaúd-Arábiára fog figyelni, ahol a WRC-szezonzárót rendezik. Ekkor azonban már inkább a versenyzők csatája miatt lesz érdemes az arab országra figyelni, ugyanakkor már most is mindenki érdeklődve tekint a versennyel kapcsolatban érkező hírekre. Most azonban még azért is kell izgulni, hogy minden rendben legyen egy olyan helyszínen, ahol nincs hagyománya a rallysportnak, az FIA mégis már tavaly év végén bejelentette, hogy az idei évtől 10 éven át Szaúd-Arábiába fog látogatni a WRC-mezőny.

Annak érdekében, hogy minden jól alakuljon a novemberi versenyen, az FIA Jérome Roussel vezetésével egy munkacsoportot állított fel, melynek a feladata a most még fennálló problémák megoldása.

“Egy WRC-futam megrendezése és lebonyolítása a motorsport egyik legbonyolultabb feladata – mondta Roussel a DirtFishnek. – A Forma 1, vagy a pályaversenyzés ennél sokkal könnyebb, mivel egy homológizált pályán rendezik, ahol minden szervező csak a pálya körüli teendőkre koncentrál. Egy rally esetében ez sokkal bonyolultabb, mert meg kell tervezni az útvonalat, több száz vagy ezer embert kell koordinálnod. Együtt kell működni a helyi hatóságokkal. Egy WRC-futam megrendezése felér három F1-es futam lebonyolításával. Még a tereprallyban is könnyebb a helyzet, mert ott egy nap alatt csak egy szakasz van. Nem kell lezárni több utat. Reggel van a rajt, majd délután a cél, ami után a táborba megy a mezőny. Nincs időkorlát a szervizelésnél.”

Ez nem lesz egyszerű! – Megjelent a szaúdi WRC-futam útvonala

Jelenleg vannak még problémák a szaúdi WRC-futam kapcsán, de Roussel biztos benne, hogy ezek megoldhatóak november végéig.

“Valóban rövidnek tűnhet az idő november végéig. A májusi MERC-futamot kiértékeltük, majd megvizsgáltuk a hiánypótlás lehetőségét. Ugyan vannak problémák, de nem látok olyat, amit ne lehetne megoldani.”

“A munkacsoport két fő tényezőre fog koncentrálni, a sportoldalra és a biztonságra. Nem a dobogó szépsége és az ünnepi rajt a fő problémánk. Azért dolgozunk, hogy a résztvevő csapatok biztonságban érezhessék magukat, minden gördülékenyen működjön. Most tehát igyekszünk megoldani a problémákat, próbáljuk megtalálni a megfelelő embereket, akik képesek lesznek lebonyolítani egy ilyen rendezvényt. Próbáljuk elkerülni, hogy túl sok emberrel kelljen együtt dolgozni, ezért a helyi szövetség embereinek oktatását és támogatását igyekszünk megoldani. Nem helyettük szeretnénk valamit megoldani, hanem szeretnénk olyan tudást adni nekik, amivel ők is képesek megoldást találni.”

“Az elsőévben minden szervezőnek külső segítségre van szüksége. A cél, hogy ez a külső segítség ne úgy működjön, hogy fizetést kap a rendezvényen elvégzett munkájáért, majd haza megy és a következő évben ismét dolgozik. Szeretnénk egy olyan szervezői csoportot alkotni, aminek tagjai folyamatosan képesek lesznek dolgozni és éveken át tudják lebonyolítani a WRC-futamot.”

Az FIA munkacsoportjában helyet kaptak olyan tapasztalt navigátorok is, mint Timo Rautiainen, Kuldar Sikk, Nicolas Klinger, akik valóban tudják segíteni tapasztalataikkal is a szervezőket.

Vettelnek nem tetszenek az F1 mostani szabályai, ő is vissszahozná a V10-es motorokat

0

A csudába a közútra átültethető technológiával, a Forma–1-nek elsősorban a szórakoztatásról kell szólnia, mondja Sebastian Vettel, aki szerint nemcsak a 2026-os, de már a 2014-es szabályokkal is tévútra lépett a sport.

A versenyzéstől 2022-ben visszavonult német a karrierje előrehaladtával egyre hangsúlyosabban állt ki a környezetvédelem fontossága, a fenntartható technológiák használata mellett, egy-egy figyelemfelhívó projektjével olykor azóta is megjelenik az F1-es nagydíjhétvégéken.

A négyszeres világbajnok idén márciusban még elég pesszimistán beszélt a világ és benne az autósport jövőjéről, szerinte az F1-et idővel társadalmi nyomásra akár be is tilthatják, ha nem tartja a lépést a korszellemmel, nem is annyira a versenyautók milyenségével, inkább azzal, hogy a szolgáltatások szempontjából mennyire mutatja magát pazarlónak a sport.

Ennek első ránézésre ellentmond mostani, az Auto Motor und Sportnak adott interjúja, amelyben a német az F1 által több mint egy évtizede hajszolt elektromos utat kárhoztatja – a technológia már 2009-ben megjelent a KERS képében, majd a 2014-től érkező motorszabályokban már szerves részét képezte az erőforrásoknak az elektromos hajtás, a jövőre érkező újabb lépéssel pedig még nagyobb hangsúly helyeződik majd az akkumulátorok által tárolt energiára. Vettel szerint noha a zöld üzenettel önmagában nincs gond, az F1 elmérte az arányokat, és nem hozta ki az átállásból azt, amit kellett volna.

„A 2014-es szabályok elvben rendben voltak, helyes gondolatok szülték. A megvalósítása azonban félrement. Túl sokba került az egész, és semmit nem adott hozzá a sporthoz” – fogalmazott a német.

„Egyelőre az új szabályok sem győztek meg. Az energiavisszanyerés jó dolog, de annak semmi értelmét nem látom, hogy miért csak a hátsó tengelyen történik, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják az első tengelyt.”

„Most száműznek néhány innovatív megoldást a motorokból, hogy csökkentsék a költségeit, és vonzóbbá tegyék azt az új gyártók számára. Az elektromos hajtás hasznos, ám a közutakon máris előrébb járunk a 100%-ban elektromos járművekkel. Az autósport követelményei ettől nagyon eltérőek. Legyen szó akár a Le Mans-i 24 órásról, a Forma–1-ről vagy a juniorkategóriákról, egyik sem fog működik teljesen elektromos hajtással.”

Újabb nagy lépés a hangosabb F1 felé: a sportág vezére támogatja a V8-as motorok visszatérését

A hibrid erőforrás egyik nagy hátránya a tömege: bár nem kizárólag ennek tudható be, hiszen más dimenziók is megnőttek, de míg az F1-es autók húsz évvel ezelőtt még 600 kg-ot nyomtak, idén már 800 kg a minimumtömeg – bár ezen próbálnak javítani az új szabályokkal.

„Történik egy kis lépés a helyes irányba, de ez csak csepp a tengerben. Az autók túlsúlyosak, 200 kg-mal kellene könnyebbnek lenniük” – mondta erről Vettel.

Az F1-ben egyre hangosabbak azok a vélemények, hogy megérett az idő a hangjuk miatt népszerűtlen, 2014-ben érkezett V6-os motorok lecserélésére V8-asokra vagy V10-esekre. Már az F1 és az FIA vezetői, Stefano Domenicali és Mohammed Ben Suleyem is nyíltan beszéltek erről. Bár az új hibrid erőforrások, amelyekben a teljesítmény közel 50%-áért már az elektromos hajtás lesz felelős, a tervek szerint a következő három évre a sporttal maradnak, Vettel is úgy gondolja, hogy a károsanyag-kibocsátástól mentes szintetikus üzemanyagok mellett már végképp visszatérhetnek a jóval hangosabb motorok.

„Én még megtapasztalhattam a V10-es motorok érzését és hangját. Ennek is részének kell lennie a Forma-1 életérzésének. Akkoriban nem csak azért ment ki az ember a pályára, hogy megnézze, ki fog nyerni. Ezt az egész atmoszférát be akarta lélegezni” – mondta Vettel, aki aztán V8-as motorokkal 2007-től kezdődően még hét évig versenyzett az F1-ben.

„Úgy hiszem, hogy éppen felnő egy generáció, amely számára a V10-esek hangja már nem olyan fontos, mint nekünk, ugyanakkor még őket is izgalomba hozhatja. A kérdés csak az, hogy a motorformulának rendelkeznie kell-e közúti relevanciával. Szerintem nem. Úgy gondolom, el fog mozdulni a technológiaátvitel a szórakoztatás felé. Állapodjunk meg annál, amiről tudjuk, hogy működik, de tegyük környezetbaráttá.”

A négyszeres F1-es világbajnok az elmúlt hétvégén újra versenyzett, ám nem autóval, hanem vitorlással: a SailGP nevű sorozatban a német csapattal az ötödik helyen zárták a hazai, sassnitzi fordulót.

Johansson szerint Carlberg a JWRC-ben is az élmezőnyben lehet

0

A tavalyi Junior ERC-bajnok, Mille Johansson örül, hogy ismét svéd versenyző nyerte a fiatalok Eb-jét, szerinte Calle Carlberg a Junior WRC-ben is jól tud szerepelni jövőre.

Drámai futamon, de már a Barum Rallyn bebiztosította bajnoki címét Calle Carlberg a Junior ERC-ben, így Mille Johansson 2024-es bajnoki címe után ismét svéd versenyző lett a bajnok.

Ahogy Johansson az idei évre, úgy Carlberg is a 2026-ban egy teljes szezonra szóló Junior WRC-szezont nyert a bajnoki címmel.

A 20 éves Mille Johansson idén a második helyen áll a JWRC-ben 14 pontos hátránnyal a duplaszorzós Közép-Európa Rally előtt az ausztrál Taylor Gill mögött.

A svéd versenyző szerint honfitársa is képes lehet a JWRC élmezőnyében szerepelni jövőre.

“A Junior WRC egy nehéz bajnokság, ezért kell egy év a tapasztalatszerzésre, hogy aztán a második évben már magabiztosan tudjál vezetni – mondta Mille Johansson az ERC hivatalos oldalának. – Ugyanígy volt a Junior Eb-n is, egy év kell a tanulásra, hogy aztán a második évben már a bajnoki címet tud megcélozni. Így volt velem, és így volt Calléval is. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy ő is képes lesz bajnoki címért harcolni a JWRC-ben. A Junior ERC bajnoki címért járó díja, a JWRC-lehetőség nagyon jó és örülök, hogy ismét svéd versenyző lett az Európa-bajnok. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a következő bajnok, de szerencsére a svéd versenyzőknek jól sikerült az elmúlt két szezon.”

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Manfred Stohl, Calle Carlberg csapatfőnökeként elégedett a 25 éves pilóta teljesítményével.

“Lenyűgözően szerepelt idén Calle – mondta az ADAC Opel Rally Junior Team csapatfőnöke. – Nagyon sokat tanult tavaly, sokat fejlődött. Mostanra pedig sok tapasztalata lett, nagyon kedves srác, jól nyilatkozik az interjúk során, versenyzéshez való hozzáállása, a csapattal és szponzorokkal is nagyon jól viselkedik. A bajnoki cím után minden jót kívánok neki a jövőben, remélem, hogy sikerül végig járnia az útját. A potenciál megvan benne, de a versenyzéshez kell egy adag szerencse is, mert egyes versenyeken csak így lehet sikert elérni. A sebessége alapján nem kételkedem, hogy képes lesz megnyerni a JWRC-t.”

Carlberg tavaly még Johansson mögött és Max McRae előtt a második helyen zárta a Junior ERC-t, miután azonban akkori riválisai már feljebb léptek, mindenképp érezte a nyomást, hogy idén neki kell bajnoki címet szereznie.

“Nagyon jó érzés megnyerni a bajnokságot – mondta Calle Carlberg. – Hogy őszinte legyek, soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat, sosem akartam elhinni, hogy meglehet a bajnoki cím. Még úgy sem, hogy nagyon jól indult a szezon, nagyon hosszúnak tűnt az út. Most végre elértük célunkat. Nagyon nagy nyomás volt rajtunk az elmúlt versenyeken, de most már végre tudunk lazítani. Nagyon boldog és büszke vagyok a csapatra, nagyon örül az Opel miatt, hogy a hatodik címüket tudtuk megszerezni 10 év alatt. Nagyszerű érzés részesének lenni ennek a történelmi sikernek.”

A Junior ERC-ben még egy második helyezéssel kezdett Carlberg Spanyolországban, azonban után a Rally Hungaryn, Lengyelországban és Olaszországban is nyerni tudott, így legfőbb riválisának, Ioan Lloydnak kiesése után már a nyolcadik hely is elég volt számára a bajnoki címhez a Barum Rallyn.