Kezdőlap Blog Oldal 234

Johan Kristoffersson nyerte meg az őrült döntőt Svédországban

0

A WRX-szezon második fordulójának döntőjét kaotikus időjárási körülmények között rendezték meg, végül a címvédő Kristoffersson győzött.

A rajtpozíció döntött a WRX-szezon második fordulójának döntőjében. Mire a svédországi Höjlesben felsorakoztak a versenyzők a rajthoz, addigra már bőven szakadt az eső, a rajt után pedig elképesztően veszélyesek voltak a körülmények. A nehézség egy része abból adódott, hogy a versenyzők a felvert vízben és sárban alig láttak valamit, a másik része pedig abból, hogy mindenki csúszkált a vízátfolyásokon.

A pole pozícióból rajtoló Johan Kristoffersson az első kanyar után is az élen maradt, így ő valamivel többet látott a riválisanál, és végig meg is őrizte a vezető pozícióját. A hétszeres világbajnok Kristofferrson a versenyt megelőzően váltott technológiát, a belsőégésű motorral felszerelt autó helyett visszatért az elektoromos modellhez, és a jelek szerint bevált a csere. A helyi kedvenc összességében hatodszor nyert már Höjlesben.

A második helyen az előző versenyt megnyerő Niclas Grönholm végzett, aki elkerülte a nagyobb csetepatékat. Mögötte viszont elképesztő káosz alakult ki, a Hansen testvérek és Juha Rytkönen már az első körben benne voltak egy ütközésben, Patrick O’Donovan a végén defektet kapott, Kevin Hansen pedig óriási pörgés végén hatalmasat mentve megfogta ugyan az autót, de aztán le kellett húzódnia a pályáról. Végül Timmy Hansen futott be harmadiknak, Rytkönent megelőzve.

A pontversenyben két futam után továbbra is Grönholm áll az élen (50 pont), de az előnye már csak hat pont a második helyre felzárkózó Kristofferrsennel szemben (44 pont), akitől ugyancsak hatpontos távolságra van Timmy Hansen (38 pont). A szezon július 19–20-án Nyirádon folytatódik, várhatóan száraz, meleg és poros körülmények között, így teljesen másféle kihívás vár a mezőnyre.

Az ERX1-ben Yury Belevsky győzött, míg az ERX3-ban Rytis Gurklys volt a legjobb. A két kategóriában öt magyar versenyző indult, ezúttal a döntős szereplés senkinek sem jött össze, az ERX-ben Kiss László (Peugeot 208 WRX), az ERX3-ban pedig Körmöczi Balázs (Volkswagen Polo) és Kovács Sámuel (Škoda Fabia) az elődöntőig jutott.

A McLaren főnökei és Verstappen is túl keménynek tartja a Brit Nagydíjat eldöntő büntetést

0

Az FIA a Brit Nagydíj után közzétette, hogy miért adott az ausztrál pilóta győzelmébe kerülő 10 másodperces büntetést Oscar Piastrinak, aki úgy érzi, nem kapta meg, amit a teljesítménye alapján megérdemelt. A McLaren vezetői és Max Verstappen szerint is kemény volt a felügyelők döntése.

Oscar Piastri szemmel láthatóan nagyon ideges, frusztrált és csalódott volt a Brit Nagydíj leintése után, hiszen úgy érezte, igazságtalanul kapott 10 másodperces büntetés miatt bukta el a győzelmet Lando Norrisszal szemben. Az ausztrál pilótát a második biztonsági autós fázis végén bemutatott fékezésért szankcionálták, aminek következtében a mögötte haladó Max Verstappen kis híján belerohant az autójába.

„Nem fogok sokat mondani, mert bajba sodrom magam. Gratulálok Nico [Hülkenbergnek], szerintem az ő dobogója a nap fénypontja. A többit annyiban hagyom” – próbálta rövidre fogni az értékelést az ausztrál pilóta az autóból kiszállva, majd miután Jenson Button tovább faggatta, ennyit tett hozzá: „Úgy tűnik, többé nem lehet fékezni a safety car mögött. Azelőtt öt körön át ezt csináltam, de még egyszer mondom, nem mondok többet, mert bajba sodrom magam. Köszönet a nézőknek a nagyszerű hétvégéért és hogy kitartottak a rossz időben. Továbbra is szeretem Silverstone-t, még ha ma nem is ez a helyzet. Mindenkinek köszönöm, hogy eljöttek.”

Piastri aztán a pihenőszobában a büntetésről addig mit sem tudó Hülkenbergnek ecsetelte, hogy „tíz másodperces büntetést kaptam, amiért fékeztem a safety car mögött. Tulajdonképpen ahogy a biztonsági autó tetején kialudtak a fények, ráléptem a fékre, úgyhogy nem gyorsítottam tovább, ami végül 10 másodperces büntetést ért.”

Az eset, amiért megbüntették Piastrit:

Az F1 TV kamerája előtt Piastri ezután továbbra is a „minél kevesebbet mondok, annál jobb” taktikát választotta. „Ez a büntetés elég rossz volt. Gyors autónk volt ma, bizonyítottam, amit kellett, és igen, csalódáskeltő, amikor elveszik tőled, amit érdemelsz, de néha ez a helyzet – összegzett, mire azt kérték tőle, mondja el az ő szemszögéből, hogy mi történt. – Ráléptem a fékre, amint kialudtak a fények, és nem gyorsítottam ismét. Max megelőzött, ami kicsit fura volt, majd büntetést kaptam. Ennyire egyszerű.”

„A tempónk jó volt, mindent megtettem, amit kellett, csak nem kaptam meg az eredményt, amit megérdemeltem” – felelte arra, hogy milyen tanulságot tud levonni a hétvégéből.

Későn hívták be a Safety Cart

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, illetve Andrea Stella csapatfőnök egyaránt azt emelte ki a Sky Sports-nak nyilatkozva, hogy a versenyirányítás túl későn döntött a biztonsági autó bokszba hívása mellett, ami szerintük hozzájárult Piastri hirtelen fékezéséhez.

„Úgy tűnt, kicsit későn hívták be a biztonsági autót. Az élen álló versenyző kontrollálja a… Szerintem Max [Verstappen] gyorsított, Oscar fékezett, ami miatt rosszabbnak tűnt az eset, mint amilyen valójában volt. A telemetria nem azt mutatta, amit a tévé képernyője, de ez van. Ezekben a büntetésekben mindig ott van a szubjektív elem. Amikor 130-140 psi-vel ráugranak a fékre, hogy próbálják felmelegíteni a gumit, az aszfalt vizes, későn hívják ki a biztonsági autót, akkor ez egy nehéz döntés” – mondta Brown.

„Elmondtuk a véleményünket a versenyirányításnak, különösen azzal kapcsolatban, hogy szerintünk a biztonsági autót viszonylag későn hívták ki. Ez nem adott sok teret az élen álló versenyzőnek, hogy kontrollálja a többieket és megkezdje az újraindítási procedúrát. Összességében úgy véljük, hogy a büntetés kemény volt, de vissza fogjuk nézni az adatokat. Mint általában, most is megnézzük, hogy lehet-e ebből tanulni. Jelenleg nem sokat tehetünk, emelt fővel kell fogadnunk a történteket. Oscarnak ez nehéz, mert nagyon jól vezetett ma. De még csak a szezon közepén vagyunk, sok lehetőség lesz még, ami szerintem motiválni fogja Oscart” – mondta Stella.

Oscar Piastri, McLaren
Piastri az utolsó kerékcserénél töltötte le a büntetést, ezzel elbukba az első helyet / Fotó: Mark Thompson/Getty Images

Miért büntettek?

A Piastri büntetésével kapcsolatban a verseny után kiadott hivatalos indoklásban az szerepelt, hogy amikor a biztonsági autó tetején „a fények kialudtak, a 81-es rajtszámú autó vezetője hirtelen keményen fékezett (59,2 psi eőrvel nyomta meg a pedált), és a 14-es és 15-ös kanyar közötti egyenes közepén 218 km/óráról 52 km/órára csökkentette a sebességet, ami azt eredményezte, hogy az 1-es rajtszámú autó vezetőjének kitérő manővert kellett tennie az ütközés elkerüléséhez. Ez ahhoz vezetett, hogy az 1-es rajtszámú autó elkerülhetetlenül megelőzte a 81-est, majd rögtön visszaadta a pozíciót.”

„Az FIA sportszabályzatának 55.11-es cikkelye kimondja, hogy a 81-es autónak a biztonsági autó fényeinek kikapcsolásától kezdve olyan tempóval kell haladnia, amely során nem fékez kiszámíthatatlanul vagy tesz bármilyen manővert, amellyel jó eséllyel veszélyeztet más versenyzőket. Amit a 81-es autó vezetője csinált, az egyértelműen a szabály megsértése. A büntetési tételekre vonatkozó iránymutatás alapján 10 másodperces büntetést szabtunk ki.”

Verstappen is túlzásnak tartja a 10 másodpercet

A Piastriba kis híján belerohanó Verstappen utólag nem mondta, hogy bármilyen összefüggés lenne a megpördülése és aközött, hogy az ausztrál pilóta nem sokkal korábban befékezett előtte, de azt a Viaplay riporterének kijelentette, szerinte túl szigorúak voltak a felügyelők a McLaren versenyzőjével.

„Már néhányszor megesett, hogy emberek ezt csinálják velem – utalt vissza arra, hogy Kanadában George Russell fékezett be előtte. – Csak most, a verseny után hallottam, hogy 10 másodperces büntetést kapott érte. Természetesen ez megint nagyon extrém büntetés, de nem én hozom a szabályokat.”

Basso harmadszor győzött Rómában, Herczig a 12. helyen zárt

0

Giandomenico Basso pályafutása során harmadszor nyerte meg a Róma Rallyt, egy időbüntetésen múlt Andrea Crugnola triplázása.

Miután az addigi éllovas, Andrea Crugnola kikéste az idejét, és 20 másodperces időbüntetést kapott, lemondhatott arról, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a Róma Rallyt. A vezetést Giandomenico Basso vette át, akit a Power Stage előtt Andrea Mabellini szorongatott, a harmadik helyezett Miko Marczykra pedig Roberto Daprá volt veszélyes.

Végül mindenki megőrizte a pozícióját, Marczyk megnyerte a Power Stage-t, 0.1 másodperccel volt gyorsabb Dapránál, így a harmadik helyen végzett. Mabellini hozott ugyan 1.4 másodpercet Bassón, ám az 51 éves olasz így is megőrzött 3.7 másodpercet az előnyéből, és 2019 és 2021 után harmadszor is győzelmet ünnepelhetett a Róma Rallyn, ezzel egyedüli csúcstartóvá lépett elő.

Róma Rally
Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Az ERC pontversenyében az éllovas Marczyk tovább növelte az előnyét, a 107 pontos lengyel már 22 ponttal vezet a másodiknak fellépő Mabellini előtt, míg a harmadik helyen Mads Ostberg áll 76 ponttal. A Róma Rally 12. gyorsaságiján szalagkorlátnak ütköző és emiatt kieső Roope Korhonen és a versenyt kihagyó Isak Reiersen maradt 60 pontos.

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős zárásnak egészen kiváló abszolút nyolcadik időt autózott a Power Stage-en, ezzel megőrizte a 12. pozícióját, és 4 ponttal gazdagodott.

„Élveztük az egész hétvégét, minden rendben volt, kipróbáltunk több beállítást is az autón, és visszarázódtunk az aszfaltos versenyzésbe. Jó és eredményes hétvégénk volt, köszönöm a csapatnak és a navigátoromnak is, hogy így sikerült a verseny” – értékelt a célban Herczig Norbi.

Természetesen a Master-értékelésben is Basso győzött, a László Zoltán, Kocsis György páros az ötödik lett a kategóriában, a szombat esti kaland után vasárnap szuperralival visszaálló Hadik András, Juhász István kettős a hatodik lett ugyanitt.

A részletes eredmények ITT olvashatóak. Az ERC-szezon augusztus 15–17-én a Barum Rallyval folytatódik Csehországban.

A Róma Rally nem hivatalos végeredménye

1. Giandomenico Basso, Lorenzo Grandi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) 2:04:11.2
2. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +3.7
3. Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk (lengyelek, Škoda Fabia RS Rally2) +7.4
4. Roberto Daprá, Luca Guglielmetti (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +10.1
5. Andrea Crugnola, Pietro Elia Ometto (olaszok, Citroën C3 Rally2), +14.3
6. Simone Campadelli, Tania Canton (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +16.1
7. Efrén Llarena, Sarah Fernández (spanyolok, Toyota GR Yaris Rally2) +35.0
8. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (norvégok, Citroën C3 Rally2) +41.9
9. Avbelj Bostjan, Elia De Guio (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +49.6
10. Dominik Strítesky, Ondrej Krajca (csehek, Škoda Fabia RS Rally2) +1:19.5
…12. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Škoda Fabia RS Rally2) +1:41.7

A Róma Rally időterve

Július 4., péntek
20:05: GY1 (Colosseo), 1.30 km. Bostjan 56.2 / 1. BOSTJAN, 2. Mabellini, 3. Tempestini

Július 5., szombat
8:30: GY2 (Collepardo Pozzo d’Antullo 1), 6.47 km. Marczyk 3:56.4 / 1. MARCZYK, 2. Mabellini és Crugnola
9:40: GY3 (Torre di Cicerone 1), 34.57 km. Marczyk 20:54.8 / 1. MARCZYK, 2. Crugnola, 3. Basso
11:10: GY4 (Santopadre 1), 13.05 km. Mabellini 7:38.7 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Mabellini
14:45: GY5 (Collepardo Pozzo d’Antullo 2), 6.47 km. Daprá 3:56.7 / 1. CRUGNOLA, 2, Basso, 3. Marczyk és Mabellini
15:55: GY6 (Torre di Cicerone 2), 34.57 km. Crugnola 20:58.5 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
17:25: GY7 (Santopadre 2), 13.05 km. Daprá 7:28.1 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk

Július 6., vasárnap
8:25: GY8 (Altipiani 1), 11.58 km. Campadelli 6:28.4 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
9:20: GY9 (Canterano–Subiaco 1), 30.59 km. Basso 18:24.7 / 1. BASSO, 2. Crugnola, 3. Marczyk
11:05: GY10 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km. Crugnola 4:01.6 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
13:45: GY11 (Altipiani 2), 11.58 km. Campadelli 6:26.6 / 1.BASSO, 2. Marczyk, 3. Mabellini
14:40: GY12 (Canterano–Subiaco 2), 30.59 km. Mabellini 18:22.8 / 1. BASSO, 2. Mabellini, 3. Marczyk
17:05: GY13 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km (Power Stage). Marczyk 4:00.2 / 1. BASSO, 2. Mabellini, 3. Marczyk

Vitatható büntetéssel dőlt el a káoszt és meglepetés dobogóst hozó Brit Nagydíj

0

Lando Norris életében először nyert hazai közönség előtt, miután Oscar Piastri büntetésének köszönhetően megörökölte az első helyet a Brit Nagydíjon. A számos virtuális és rendes biztonsági autós fázissal tarkított futamon azonban alighanem a 3. helyre odaérő, pályafutása első dobogós helyezését a 239. F1-es versenyén szerző Nico Hülkenberg volt a legnépszerűbb dobogós.

Miután a Forma–3-as és a Forma–2-es verseny is esőben zajlott, az F1-es verseny rajtjára szinte teljesen felszáradt a pálya. Kivéve az utolsó szektort, amely egyértelműen nem volt alkalmas a slick gumik használatára, így a felvezető körre mindenki intermediate abroncsokon indult el. A rajt előtt azonban George Russell (kemény), Charles Leclerc (közepes), Iscak Hadjar (közepes), Gabriel Bortoleto (közepes), Oliver Bearman (kemény), és Franco Colapinto (kemény) is a bokszba hajtott száraz pályás abroncsokért, az Alpine argentin pilótája azonban már soha nem jött ki onnan, ugyanis műszaki probléma miatt feladta a versenyt.

A rajt:

Eközben a pályán maradók elrajtoltak: Verstappen megtartotta a vezetést Piastri, Norris és Hamilton előtt, azaz az első négy sorrendje változatlan maradt, míg Pierre Gasly feljött az 5. helyre. Amikor már úgy tűnt, megússzák baleset nélkül a rajtot, Liam Lawson az Aintree kanyarban összeakadt Esteban Oconnal, amitől az autója annyira megsérült, hogy néhány száz méterrel később félreállt. Jöhetett a verseny első virtuális biztonsági autós fázisa.

A VSC-fázis nagy kérdése az volt, hogy kik csatlakoznak még a rajt előtt száraz pályás gumira váltók táborához. Végül egyedül Andrea Kimi Antonelli tette ezt meg és Russellhez hasonlóan kemény gumikat vételezett, amivel csapattársa elé ért ki, de az újraindítás után nem sokkal a csapat utasítására elengedte őt.

A VSC-fázisnak a 4. körben lett vége, Gabriel Bortoleto pedig azonnal kicsúszott a második kanyarban a közepes gumiján és összetörte a hátsó szárnyát. Noha a bukótérből visszatért, a kör felénél a csapat utasítására félreállt a sértül Sauberre, így ismét jöhetett egy virtuális biztonsági autós fázis. Ez alatt Stroll volt az újabb slick gumira váltó (ő lágyakat kapott), míg az intereken levő próbálták kihúzni, mivel néhány körön belül újabb esőt jeleztek előre.

A mezőnyt a 7. körben engedték el, Piastri pedig másodpercen belül szorongatta Verstappent, míg Norris 3,6, Hamilton pedig már 6 másodperccel követte a hollandot. Az ausztrál a 8. körben támadott először DRS-sel a Brooklands kanyar előtt, majd a Hangar-egyenesben már nem volt hová menekülnie Verstappennek, Piastri átvette a vezetést.

Piastri megelőzi Verstappent:

Az eső közben jött, a 8. körben már elkezdett szemerkélni, miközben Leclerc és Antonelli óriási csatába kezdett a 14. és 15. helyen. A monacói végül a 9. kör végén előzött, a manőver után Antonelli pedig inkább kiállt új intermediate gumikért. Nico Hülkenberg a Sauberrel ugyanígy tett, ami után a slick gumikon haladók sorban elkezdtek kiállni, a 11. körben pedig valósággal elkezdett szakadni az eső, nehéz helyzetbe hozva a kopott intermediate gumin haladókat.

Az alacsony leszorítóerős beállításával az abroncsaival eddigre nagyon küszködő Verstappen nem is bírta pályán tartani a Red Bullt és a Chapel kanyarban lecsúszott a bukótérbe, amivel elveszítette a 2. helyet Norrisszal szemben. A McLaren azonban elrontotta Norris kerékcseréjét, ami miatt a szintén új interekért kiálló Verstappen rögtön vissza is előzte őt.

A 13. körre aztán hirtelen olyan szinten vált vizessé a pálya, hogy már a vizes gumi lett volna a jó választás, de egyelőre senki nem állt ki kék oldalfalú Pirelliért. Piastri előnye eközben hatalmasra nőtt és az ausztrál a 14. kör kezdetére már 15 másodperccel vezetett, ám ekkor a versenyirányítás úgy döntött, hogy valami miatt be kell küldeni a biztonsági autót – pedig még lett volna lehetőség esőgumira váltani, és a Becketts bukóterén átvágó Leclerc-en kívül senki nem csúszott ki.

A körülmények javulásáig a safety car mögött folyt a körözés, mígnem a 17. kör végén kiállt az utcai Mercedes, hogy Piastri, Verstappen, Norris, Stroll, Hülkenberg, Gasly, Ocon (ő nem állt ki új interekért), Hamiton, Russell, Alonso, Sainz, Albon, Tsunoda, Leclerc, Antonelli, Hadjar, Bearman sorrendben folytatódjon a verseny. Russell azonnal meg is előzte Hamiltont, aki ezután a Village kanyar féktávján kívülről visszatámadott és elment a Mercedes és Ocon mellett is. A csatározás sokáig viszont nem folytatódott, mivel Isack Hadjar a Copse kanyar előtt a hatalmas vízfüggönytől semmit nem látva belerohant Antonellibe, majd a falnak vágódva rommá törte a Racing Bullst. Jöhetett ismét a safery car.

Hadjar és Antonelli balesete:

Antonelli Mercedesének hátulja olyan komolyan sérült, hogy a biztonsági autós fázis után a Mercedes a verseny feladására utasította őt. A mezőnyt a 21. kör végén engedték el, és amikor az utcai Mercedes lámpája a Hangar egyenesben lekapcsolt, Piastri az élen jókora fékezéssel fogta vissza a tempót, aminek következtében Verstappen kis híján belerohant, majd másodpercekkel később a holland a Stowe kanyarból kigyorsítva keresztbe állt és visszaesett a 10. helyre, sőt, ezután Albon is megelőzte, de a holland azonnal visszatámadott és visszavette a 10. helyet, miközben a másik Red Bullban Tsunoda megforgatta Bearmant, amivel a Haas újonca is visszaesett, de ő az utolsó előtti helyre.

Utólag Piastri és Tsunoda is 10 másodperces büntetést kapott.

A 24. körben Hamilton is hibázott és lecsúszott a Copse kijáratán a bukótérbe, Russell így elvette tőle a 6. helyet, de aztán a 27. körben a hétszeres világbajnok a Stowe kanyarban visszaelőzte volt csapattársát.

Féltávnál Piastri, Norris, Stroll, Hülkenberg, Gasly, Hamilton, Russell, Alonso, Sainz, Verstappen az első tíz sorrendje.

Hamilton a 29. körben az utolsó sikánban kifékezte Gaslyt és feljött az 5. helyre, hogy üldözőbe vegye a 3. helyen haladó Strollt és 4. helyen autózó Hülkenberget. 20 körrel a vége előtt Norris csupán 2,3 másodperccel követte Norrist, míg a Hülkenberg által szorongatott Stroll a 3. helyen már 23 másodperccel le volt maradva az ausztráltól.

Verstappen keresztbe állása:

Hülkenberg ideje a 34. körben, a DRS engedélyezésével jött el, ugyanis ahogy nyithatta az állítható hátsó szárnyat, a Hangar egyenesben rögtön elment Stroll mellett, aki néhány kanyarral később Hamilton ellen is kapitulált. Hátrébb eközben Verstappen is előzött és Sainz levadászásával feljött a 9. helyre.

Ekkor alighanem sokaknak elkezdett a szíve Hülkenberg felé húzni, aki 238 nagydíjrajtjával toronymagasan tartotta a dobogós helyezés nélkül futamrészvétel rekordját, és aki előtt most felcsillant a remény az első pódiumra. Hamilton azonban fenyegetően kereste a lehetőséget és az alkalmat az előzésre.

A pálya eközben rohamosan száradt, a 38. körben pedig Alonso lett az első, aki meghúzta a slick gumira váltást és feltetette a közepes keveréket. Russell egy körrel később érkezett, de még ez is korai volt, ami akkor vált teljesen nyilvánvalóvá, amikor a brit a Maggotts-ban hatalmas tempónál elszállt, majd a kavicságyon keresztül hajtva visszajött a pályára.

Ezután Hamilton jött 41. körben és kapott lágyakat, majd őt Stroll, Verstappen, Gasly követte, utóbbi kettő közepeseket vételezett. Hamilton rögtön kicsúszott a bukótérbe, a példáját pedig többen is követték. Ennek is volt köszönhető, hogy Hülkenbergnek hiába nyúlt 4,6 másodpercesre a kerékcseréje, nagyjábl 10 másodperccel a hétszeres világbajnok elég jött vissza, aki ezután nagyjából lefelezte a különbséget, de a Sauber tempójára meglepő módon nem volt válasza.

A Piastri büntetéséhez vezető eset:

Piastri az élről a a 43. kör végén jött és letöltötte a büntetését, majd Norris egy körrel később érkezett és átvette a vezetést. Közben a két Haas összeütközött (Bearman ment neki Oconna), a bukóteret szintén meglátogató Piastri pedig javasolta, hogy esetleg a McLaren fontolja meg a helycserét, ha igazságtalannak vélik a büntetést. A wokingiak azonban közölték vele, hogy nem tesznek ilyet, így a frusztrált ausztrál ezután kénytelen volt bekísérni a célba Norrist. Végül 6,8 másodpercet kapott tőle.

A közel fél perces hátrányban célba érő Hülkenberg 5 másodpercet megőrzött az előnyéből Hamiltonnal szemben, aki mögé Verstappen zárkózott fel az 5. helyre. Őt Gasly, Stroll, Albon, Alonso és Russell követte a további pontszerző helyeken, míg Charles Leclerc csak a 14., Yuki Tsunoda pedig a 15. helyen végzett.

Hülkenberg ünnepel:

Crugnola büntetést kapott, Herczig tartja a helyezését Rómában

0

Andrea Crugnola kikéste az idejét, így nem jön össze neki a triplázás a Róma Rallyn, Herczig Norbert továbbra is a 12. helyen áll.

Minden borult az élen a Róma Rallyn, az éllovas Andrea Crugnola ugyanis a 11. gyorsasági előtt kikéste az idejét, ezért 20 másodperces büntetést kapott. Ezzel gyakorlatilag minden esélyét elveszítette arra, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a versenyt, az elsőről az ötödik helyre esett vissza. Crugnola elmondta, nem fellebbez a döntés ellen.

A versenyben újra Giandomenico Basso vezet, de az előnye a Power Stage előtt sok mindennek mondható, csak kényelmesnek nem. Mögötte már Andrea Mabellini áll 5.1 másodperces hátránnyal, a 12. gyorson ugyanis hatalmasat ment, és megelőzte Miko Marczykot, aki így a harmadik, 4.6 másodpercre Mabellinitől. Óriási tűzijáték várható az utolsó szakaszon.

Herczig Norbert továbbra is a 12. helyen áll, az utolsó előtti gyorson 4.4 másodpercet adott Marco Signornak, ezzel már 0.2 másodperccel elékerült, Jon Armstrong azonban mindkettejüket megelőzte. László Zoltán továbbra is az ötödik a Master-értékelésben, mögötte hatodikként a szuperralizó Hadik András következik.

A részletes eredmények ITT olvashatóak, a Róma Rallyból már csak a Power Stage van hátra, ami az időterv szerint 17.05 órakor kezdődik.

A Róma Rally állása a 12. gyorsasági szakasz után

1. Giandomenico Basso, Lorenzo Grandi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) 2:00:08.7
2. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +5.1
3. Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk (lengyelek, Škoda Fabia RS Rally2) +9.7
4. Roberto Daprá, Luca Guglielmetti (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +12.3
5. Andrea Crugnola, Pietro Elia Ometto (olaszok, Citroën C3 Rally2), +15.7
6. Simone Campadelli, Tania Canton (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +17.5
7. Efrén Llarena, Sarah Fernández (spanyolok, Toyota GR Yaris Rally2) +30.9
8. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (norvégok, Citroën C3 Rally2) +39.9
9. Avbelj Bostjan, Elia De Guio (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +47.7
10. Dominik Strítesky, Ondrej Krajca (csehek, Škoda Fabia RS Rally2) +1:17.8
12. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Škoda Fabia RS Rally2) +1:40.9

A Róma Rally időterve

Július 4., péntek
20:05: GY1 (Colosseo), 1.30 km. Bostjan 56.2 / 1. BOSTJAN, 2. Mabellini, 3. Tempestini

Július 5., szombat
8:30: GY2 (Collepardo Pozzo d’Antullo 1), 6.47 km. Marczyk 3:56.4 / 1. MARCZYK, 2. Mabellini és Crugnola
9:40: GY3 (Torre di Cicerone 1), 34.57 km. Marczyk 20:54.8 / 1. MARCZYK, 2. Crugnola, 3. Basso
11:10: GY4 (Santopadre 1), 13.05 km. Mabellini 7:38.7 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Mabellini
14:45: GY5 (Collepardo Pozzo d’Antullo 2), 6.47 km. Daprá 3:56.7 / 1. CRUGNOLA, 2, Basso, 3. Marczyk és Mabellini
15:55: GY6 (Torre di Cicerone 2), 34.57 km. Crugnola 20:58.5 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
17:25: GY7 (Santopadre 2), 13.05 km. Daprá 7:28.1 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk

Július 6., vasárnap
8:25: GY8 (Altipiani 1), 11.58 km. Campadelli 6:28.4 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
9:20: GY9 (Canterano–Subiaco 1), 30.59 km. Basso 18:24.7 / 1. BASSO, 2. Crugnola, 3. Marczyk
11:05: GY10 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km. Crugnola 4:01.6 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
13:45: GY11 (Altipiani 2), 11.58 km. Campadelli 6:26.6 / 1.BASSO, 2. Marczyk, 3. Mabellini
14:40: GY12 (Canterano–Subiaco 2), 30.59 km. Mabellini 18:22.8 / 1. BASSO, 2. Mabellini, 3. Marczyk
17:05: GY13 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km (Power Stage)

Őrületes versenyautót vásárolt magának Sébastien Ogier

0

Sébastien Ogier ugyan júliusban szünetet tart a WRC-ben, ám ez nem azt jelenti, hogy közben egyáltalán ne versenyezne.

A Toyota WRC-csapatában részmunkaidőben versenyző Sébastien Ogier kihagyja a július 17–20-án esedékes Észt Rallyt, ám a július utolsó napján kezdődő Finn Rallyn újra versenyez, ezzel is felerősítve azoka a hangokat, hogy a kiváló idei formája miatt ráfeküdhet a kilencedik világbajnoki címének megszerzésére.

Mindenesetre Ogier júliusban élvezheti a szabadságát, hiszen egészen a hónap utolsó napjaiig nem lesz jelenése a Toyota csapatánál. Persze attól, hogy a WRC-ben szünetet tart, még egyáltalán nem szakad el a versenyzéstől, hazai pályán, Franciaországban ül teljesen másféle autóba.

„A jövő héten egy nagyon jó versenyen veszek részt, egy Buggyval autókrosszozom a lakóhelyem közelében – mondta Ogier a RallyJournalnak. – A verseny az idén ünnepli az ötvenedik évfordulóját, és öt kilométerre van a szüleim házától Gap mellett. Ezen a versenyen ismerkedtem meg gyerekkoromban a motorsporttal, mindig örülök, ha időt szakíthatok rá. Már néhány alkalommal részt vettem rajta, minden helyi szurkolóm és barátom örül, ha ott lát.”

Ogier nem akármilyen géppel versenyez, a Super Buggy osztályú versenyautóját Porsche GT3 RS motor hajtja.

„Nemrég vettem egy őrületes gépet, ami olyan, mint egy összkerékmeghajtású Buggy, ezen a héten vettem át Csehországban. 520 lóerős, szóval a 800 kilós súllyal elég jól mehet…” – nevetett Ogier, aki néhány képet meg is osztott az első tesztről az új versenyautójával.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Sébastien Ogier (@sebogier)

 

Crugnola visszavette a vezetést, Herczig továbbra is 12. Rómában

0

A vasárnap délelőtti hosszú szakaszon Basso az élre állt, de Crugnola rögtön visszavágott a Róma Rallyn, Herczig a 12. helyen áll, Hadik szuperralizik.

Már csak egy kör van hátra a Róma Rallyn, a csata pedig az első és a harmadik helyért is kiélezett. A vasárnap délelőtti első gyorsaságin nem történt változás az élmezőnyben, az állatot gázoló Simone Tempestini viszont kiesett. A szerény 30.59 km-es második gyorson aztán Giandomenico Basso odapörkölt, abszlút első időt autózott, és ha 0.2 másodperccel is, de átvette a vezetést az előző két Róma Rallyt megnyerő Andrea Crugnolától.

A triplázásra hajtó Crugnola a harmadik gyorson rögtön visszavágott, újra az élre állt, az előnye jelenleg 2.5 másodperc Basso előtt. Az olaszok közöttt kakukktojásnak számító Miko Marczyk tartja magát a harmadik helyen, de hátrafelé is figyelnie kell, Andrea Mabellini ugyanis már csak 1.1 másodpercre van tőle, ráadásul Robert Daprá 6.2 másodperces lemaradása sem vészes.

Norbert HERCZIG
Fotó: @World / Red Bull Content Pool

A magyar versenyzők közül Herczig Norbert stabil versenyzéssel továbbra is a 12. pozíciót foglalja el, a szombat esti utolsó gyorson, két kanyarral a cél előtt szalagkorlátnak ütköző Hadik András pedig szuperralival visszaállt a versenybe, miután éjjel a szervizcsapat helyrehozta az autót. A Master-értékelésben László Zoltán az ötödik, utánuk jön Hadik Bandi a hatodik helyen.

A részletes eredmények ITT olvashatóak, a Róma Rally 13.45 órakor folytatódik az utolsó körrel.

A Róma Rally állása a 10. gyorsasági szakasz után
1. Andrea Crugnola, Pietro Elia Ometto (olaszok, Citroën C3 Rally2), 1:35:06.4
2. Giandomenico Basso, Lorenzo Grandi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2 +2.5
3. Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk (lengyelek, Škoda Fabia RS Rally2) +15.1
4. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +16.2
5. Roberto Daprá, Luca Guglielmetti (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +21.3
6. Simone Campadelli, Tania Canton (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +26.7
7. Efrén Llarena, Sarah Fernández (spanyolok, Toyota GR Yaris Rally2) +28.9
8. Avbelj Bostjan, Elia De Guio (olaszok, Škoda Fabia RS Rally2) +38.6
9. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (norvégok, Citroën C3 Rally2) +39.7
10. Dominik Strítesky, Ondrej Krajca (csehek, Škoda Fabia RS Rally2) +1:05.9
…12. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Škoda Fabia RS Rally2) +1:22.2

A Róma Rally időterve

Július 4., péntek
20:05: GY1 (Colosseo), 1.30 km. Bostjan 56.2 / 1. BOSTJAN, 2. Mabellini, 3. Tempestini

Július 5., szombat
8:30: GY2 (Collepardo Pozzo d’Antullo 1), 6.47 km. Marczyk 3:56.4 / 1. MARCZYK, 2. Mabellini és Crugnola
9:40: GY3 (Torre di Cicerone 1), 34.57 km. Marczyk 20:54.8 / 1. MARCZYK, 2. Crugnola, 3. Basso
11:10: GY4 (Santopadre 1), 13.05 km. Mabellini 7:38.7 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Mabellini
14:45: GY5 (Collepardo Pozzo d’Antullo 2), 6.47 km. Daprá 3:56.7 / 1. CRUGNOLA, 2, Basso, 3. Marczyk és Mabellini
15:55: GY6 (Torre di Cicerone 2), 34.57 km. Crugnola 20:58.5 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
17:25: GY7 (Santopadre 2), 13.05 km. Daprá 7:28.1 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk

Július 6., vasárnap
8:25: GY8 (Altipiani 1), 11.58 km. Campadelli 6:28.4 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
9:20: GY9 (Canterano–Subiaco 1), 30.59 km. Basso 18:24.7 / 1. BASSO, 2. Crugnola, 3. Marczyk
11:05: GY10 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km. Crugnola 4:01.6 / 1. CRUGNOLA, 2. Basso, 3. Marczyk
13:45: GY11 (Altipiani 2), 11.58 km
14:40: GY12 (Canterano–Subiaco 2), 30.59 km
17:05: GY13 (Jenne–Monastero 1), 7.00 km (Power Stage)

Ez a csapat lehet a győzelem titkos esélye a mai Brit Nagydíjon

0

A McLaren a középutat választotta az élmezőny autóinak meglepően változatos beállítási forgatagában – bár a 2. és a 3. rajthely birtokában övék lett a legjobb csapateredmény a Brit Nagydíj időmérőjén, Oscar Piastri a Red Bull, Lando Norris pedig a Ferrari jelentette fenyegetésre hívja fel a figyelmet.

Mint arra már a pole-t szerző Max Verstappen is rámutatott, idén az élcsapatok eléggé eltérő leszorítőerőt választva voltak képesek szinte ugyanarra az egykörös tempóra Silverstone-ban: a legalacsonyabb szárnyállás mellett a Red Bull döntött közülük, a legnagyobb leszorítóerőt a Ferrarik termelik, a McLaren pedig valahova középre kalibrálta autóit a két riválishoz képest. Nagyobb leszorítóerő mellett egy autó gyorsabb a kanyarokban, viszont lassabb az egyenesekben, míg a kisebb leszorítóerő alacsonyabb légellenállással jár, így az egyenesben lehet vele nagyobb tempót elérni, miközben az így beállított autók jobban küszködnek a kanyarokban.

Legalábbis elméletben ennek így kell lennie, Piastri azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Red Bull kissé meghazudtolta a fizikát ezen az időmérőn.

„Látványos, hogy egyes gyors kanyarokban továbbra is milyen teljesítményre képesek, dacára az alacsonyabb leszorítóerőnek. Persze bízom benne, hogy a mi nagyobb leszorítóerőnk előnyösebb lesz, de ez tényleg csak a versenyen fog kiderülni. De érdekes az egész, mert ezúttal nem olyan egyértelmű, hogy akinek nagyobb a leszorítóereje, az minden kanyarban gyorsabb. Egyesekben még így is lassabbak vagyunk, mint Max és a Red Bull” – fogalmazott a bajnokságot vezető ausztrál pilóta a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón.

A versenyt megelőző napokban végig kilátásban tartotta az előrejelzés, hogy akár esős is lehet a silverstone-i futam. A Ferrari talán erre is apellálva választotta a legnagyobb leszorítóerőt az élcsapatok közül, és Norris őket is tartja a győzelem legfőbb várományosának, amennyiben vizes pályán zajlik majd a Brit Nagydíj, dacára annak, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc csak a harmadik rajtsorba kvalifikáltak.

„Mindenkit számításba veszek, de leginkább a Ferrarikat, mert ők mennek a legnagyobb leszorítóerővel közülünk. A gyors kanyarokba nyújtott teljesítményük elég lenyűgöző, látványosan jobb még a miénknél is. Szóval a Ferrarit tartom a legvalószínűbbnek, akik már az első edzés óta nagyon erősek a gyors kanyarokban, ez pedig mindig segít az esőben. De nem zárom ki a Mercedest sem, hiszen George [Russell] mindig ott van, amikor kiszámíthatatlan az időjárás, hogy lecsapjon a lehetőségekre” – mondta Norris.

A futam reggelén a napi előrejelzések már valószínűbbnek tartják a száraz versenyt: Silverstone-ban a délelőtt folyamán várható jelentősebb csapadék, a futam rajtjának idejére viszont már csak 30%-os, és onnantól egyre csökkenő valószínűséget mutat a Met Office, az Egyesült Királyság nemzeti meteorológiai szolgálata.

Ott Tänak ezúttal nem törte össze magát a tesztversenyén

0

Ott Tänak sűrű hete egy kétnapos észtországi versennyel zárult, és a tavalyi évvel ellentétben ezúttal problémamentesen.

Nem sült el a legjobban, amikor Ott Tänak legutóbb hazai környezetben készült egy WRC-futamra. Tavaly az ERC-programban szereplő Észt Rallyn indult a nemzeti kategóriában, hogy felkészüljön a Lett Rallyra, de már az első szakaszon hatalmasat esett, és alaposan összetörte az autót.

Nos, az Észt Rally az idén újra a WRC-versenynaptárban szerepel, Tänak pedig ezúttal erre készülve állt rajthoz az Észt ralibajnokság harmadik futamán, a 23. alkalommal megrendezett Lóuna-Eesti Rallyn. A kétnapos tesztversenyt ezúttal gond nélkül hozta le.

A hét elején még Finnországban tesztelő Tänak mind a 12 gyorsasági szakaszt megnyerte, a versenyen pedig közel négy és fél perces előnnyel győzött. Tesztelés ide vagy oda, az utolsó gyorson még arra is volt lehetősége, hogy egy kicsit szórakoztassa magát.

„Az utolsó szakasz valójában elég szórakoztató volt. Egy enyhe eső letisztította a port, ami egy kicsit jobb tapadást biztosított. Még egy kicsit élvezni is tudtam. Összességében mindenképpen megérte eljönni” – nyilatkozta Tänak az észt Ring FM rádióállomásnak adott interjúban.

A verseny során Tänak meglehetősen szórakoztató választ adott, amikor a Ring FM megkérdezte, hogy pontosan mit tesztelt a versenyen.

„Mindent tesztelünk, amit tesztelni kell, hogy az autó gyorsabb legyen. Minden tesztnap más. Általában a gyenge pontokra koncentrálunk. Mondjuk úgy, hogy jelenleg rengeteg dolgunk van” – válaszolta Tänak.

A 37 éves észt versenyző az Akropolisz Rallyn megszerezte szezonbeli első győzelmét, amiből kellő önbizalmat meríthett a hazai versenye, a július 17–20-ai Észt Rally előtt.

Miroslav Zapletal nyerte meg az Italian Baja magyar értékelését

0

Miroslav Zapletal a Riverside Baja után az Italian Baja magyar értékelésében is első lett, egymás után két győzelemnél tart a tereprali ob-n.

Olaszországban folytatódott a tereprali országos bajnokság, az Italian Baja már második éve szerepel a hazai programban is, amellett a Világ- és az Európa-kupa, valamint természetesen az olasz bajnokság egyik futama is egyben. A magyar bajnokságban indulókra 273 kilométer szelektív szakasz várt Pordenonében, nagyrészt kavicsos terepen. A szombati pályán korábbi klasszikusokból összeollózott részekkel találkozhattak a versenyzők, melyek már a folyót és a folyómedret is keresztezték.

A lehetőség adva volt, hogy a nemzetközi mezőnyben indulókat a hazai mezőnyben is értékeljék, ebben az esetben csak azokat a szakaszokat vették figyelembe, amelyeket a magyar mezőny is teljesített. A magyar értékelést a Riverside Baja győztese, Miroslav Zapletal nyerte meg (Ford F150 Evo), a második Mészáros Lőrinc (Grally Ot3), a harmadik pedig Trebitsch Miklós (Bedu Pro X3) lett.

Miroslav Zapletal nyerte a Riverside Baját Pápocon

Abszolútban az argentin Juan Cruz Yacopini győzött a lengyel Martin Kaczmarski és a litván Beneditkas Vanagas előtt, a negyedik helyen a portugál Fransisco Barreto végzett, az ötödik pedig a magyar értékelést megnyerő Zapletal lett. Az első négy helyezett egyaránt Toyota Hiluxot hajtott. A magyarok közül Trebitsch Miklós tizedik lett, míg Mészáros Lőrinc 14. Az eredmények ITT olvashatóak.

Az Európa Kupa Challenger kategóriájában Trebitsch Miklós és Trebitsch Sándor bravúros leggyorsabb időt futva megszerezte az első helyet, az ezüstérmet szintén magyar duó gyűjtötte be, Mészáros Lőrinc és Horn Albert a második helyre hozta be az OT3-ast. Hoffer Zsolt és Tagai Róbert a TROB Challenger-kategória harmadik helyét szerezte meg, a TROB T4-es legjobbjai Garamvölgyi Zoltán és Takács Antal lett.

A tereprali ob következő futama a Hungarian Baja lesz augusztus 14–16-án Várpalotán.