Kezdőlap Blog Oldal 24

A tavaly történelmet író Koncseg Zoltán újabb bravúrokra készül idén a Rallycross Eb-n

0

Koncseg Zoltán tavaly első magyar versenyzőként győzni tudott a Rallycross királykategóriájának mezőnyében, Nyirádon. A Kárai Motorsport pilótája újabb sikereket érne el idén az Eb-n.

Koncseg Zoltán 2020-ban az év rallycross versenyzője volt Magyarországon, majd 2021-ben váltott a Supercarok mezőnyébe, ahol 2022-ben debütált az Eb-n, ahol a következő két évben teljes szezonokat versenyzett.

2023-ban a bajnokság 11. helyén zárt, Mettetben és Höljesben is a döntő negyedik helyét megszerezve, 2024-ben azonban már a hatodik helyen végzett a bajnokságban.

Tavaly azonban csak a nyirádi futamon állt rajthoz, ahol ennek ellenére történelmet tudott írni és első magyar versenyzőként versenyt nyert az ERX1-es mezőnyben a Kárai Motorsport által felkészített Audi S1-gyel.

A 44 éves versenyző idén már teljes szezonra készül ismét az Eb-n, és tavalyi sikerére építve további győzelmekben bízik.

“A tavalyi siker továbbra is előre visz – mondta Koncseg Zoltán a bajnokság hivatalos oldalának. – Fantasztikus élmény volt hazai pályán nyerni. Nyirádon egyik futamról a másikra is sokat dolgoztunk az autó beállításán, lépésről lépésre haladtunk és bár egyáltalán nem számítottunk győzelemre, éreztük, hogy képesek lehetünk ilyen eredményre. Csak a döntő futam utolsó méterein hittem el, hogy vezetek, és valóság lehet az álomból.”

Koncseg bizakodó az idei szezon előtt is.

“Nagyon erős mezőny lesz az ERX1-ben idén, de nem aggódom. Nagyon jól megszoktam már az Audit és a télen tovább finomítottuk, új motort is kapott. Hiszek benne, hogy a csapattal és az autóval képesek vagyunk újabb győzelmeket elérni, miután tavaly megmutattuk, hogy képesek vagyunk nyerni. Persze, az már más kérdés, hogy sikerül-e ezt megvalósítani, azonban az is célunk, hogy élvezzem a versenyzést és jól érezzük magunkat a futamokon. Már nagyon várom a szezonrajtot.”

Az ERX-szezon május 9-én Lettországban kezdődik.

Mennyire lesz versenyképes a Rally2-es autó a WRC27-hez képest?

0

2027-től a Rally2-es autók és az új WRC27 járművek egy kategóriába lesznek sorolva. Jogosan vetődik fel, hogy mennyire lesz versenyképes a két jármű egymáshoz viszonyítva?

Jövőre már biztosan WRC27-es autóval indul a vb-n a Toyota, valamint az újonnan belépő belga Project Rally One csapat is, a járművek pedig egy kategóriába kerülnek a Rally2-es autókkal és technikai szintjük is azokhoz fog hasonlítani.

Vajon a régebbi autókkal indulók képesek lesznek-e az új autókkal versenyzőkkel felvenni a csatát?

“A Toyota tesztjén láttuk a WRC27-es és a Rally2-es autót is – mondta a DirtFish egyik forrása. – Az alapján, amit láttunk, nagyon kis különbség lehet a két kategória között. Az FIA jól találta ki a szabályokat. A WRC27 gyakorlatilag egy másik csőalvázzal ellátott Rally2-es autó. Amikor pedig tudjuk, hogy egy kategóriába kerül a két típus, akkor pont valami hasonlót szeretnénk látni.”

Tom Fowler szerint a Rally2-es autóval indulók ugyanúgy képesek lesznek nyerni, mint a WRC27-es autókkal versenyzők.

“2027-ben egy új korszakhoz érkezünk új szabályokkal és autókkal vagy egy már kiforrott Rally2-es autóval – mondta a Toyota technikai igazgatója a DirtFishnek. – A Rally2-es autó és a WRC27 teljesítmény-tömeg aránya és specifikációja nagyon hasonló lesz, lényegében bármelyikkel lehet majd nyerni.”

Fowler szerint a bajnoki küzdelem csak nőni fog 2027-től.

“Amint látni fogjuk, hogy mennyi autó lesz, hány pilóta térhet vissza, vagy maradhat ott, kijelenthetjük, hogy nagyobb csata bontakozik ki. A bajnokság színvonala nőni fog, ráadásul helyi versenyzők is csatlakozhatnak az egyes futamokon. Ez a csata pedig ellensúlyozhatja a látványos közlekedés hiányát, ami esetleg eltűnhet a mostani Rally1-es autók közlekedését látva.”

A Hyundai fejleszti 2026-os Rally1-es autóját, ahelyett, hogy már a WRC27-es autón dolgozna

0

A Hyundai prioritási sorrendjében még mindig kiemelt helyet foglal el a Rally1-es autó, melyet idén lehet utoljára használni, azonban a dél-koreai gyártó igyekszik fejleszteni a Rally2-es járművét is.

A 2027-tel kezdődő új WRC-korszakban egyelőre csak a Toyotától és a vadonatúj csapatként csatlakozó belga Project Rally One készít WRC27-es autót.

Jövőre a Rally2-es autók egy kategóriába kerülnek az új járművekkel, és az M-Sport, valamint úgy tűnik, hogy a Hyundai is a Rally2-es autóval képzeli el a közeljövőjét.

“Egyelőre nem kerültünk közelebb ahhoz a döntéshez, hogy WRC27-es autót készítsünk – árulta el Andrew Wheatley, a Hyundai Motorsport sportigazgatója az Autosport.com oldalnak. – Továbbra is dolgozunk az új szabályok megértésében, próbáljuk kitalálni, hogy milyen lesz a 2027-től kezdődő időszak a WRC-ben, kommunikálunk az FIA-val, a WRC Promóterrel.”

A Hyundai jelenleg a Rally1-es autó fejlesztésén dolgozik.

“A tervezőcsapatunk 120%-os teljesítményen dolgozik a Rally1-es autó fejlesztésén, jelenleg ennek az autónak a javításán van a fő hangsúly. Eljön azonban az az időszak is, amikor kiderül, hogy mit fogunk a jövőben csinálni. A gyártó vezetését illetően biztos vagyok benne, hogy tudják, hogy meddig lehet eldönteni, hogy mit szeretnénk a jövőben, és akkor döntés születik a WRC27 autóval kapcsolatban is.”

A Hyundai éppen ezen a héten tesztel Horvátországban, ahol a Rally1-es autó mellett a Rally2-est is vezetik a pilóták.

“A Rally2-es autó kulcsszerepet játszik tesztprogramunkban. Mivel a tesztnapok száma korlátozva van, így a gumik megértésére használjuk a Rally2-es autót. Ezért alakul ki az a helyzet, hogy a gyári versenyzőink ezt a járművet is tesztelik. Az ügyfélprogramunkat üzemeltető csapat nagyon jó visszajelzéseket ad az autó fejlesztésével kapcsolatban, úgy tűnik, hogy jó úton járunk a Rally2-es autó fejlesztését illetően.”

Latvala dominált az EHRC spanyol szezonnyitójának első napján

0

Jari-Matti Latvala vezet a spanyol Costa Brava Rally első napja után, a finn toyotás kényelmes előnnyel várhatja a szombati napot. Mekler László szuperrallyzni kényszerült.

Jari-Matti Latvala az 1992 előtti autók mezőnyébe tartozó Celicával mind a hét gyorsaságit megnyerte a spanyol Costa Brava Rallyn, így 1:17.3 perc előnnyel vezet az 1993 és 2000 között használt autók mezőnyének élén álló belga Ghislain de Mevius 555-ös Subaruja előtt.

A spanyol versenyen új korszak kezdődött a Historic Eb-n, mivel már az 1993 és 2000 között használt autókkal is bajnoki címet lehet nyerni, míg külön értékelik az 1992 előtti autókkal indulókat.

A Costa Brava Rally egyúttal az aszfalt bajnokság nyitó futama is, mivel idén már murva sorozatot is kiírtak.

Az abszolút mezőny harmadik helyén 2:27.9 perc hátránnyal az olasz Mattia Perosino állRenault Clio Williams-szel.

Az EHRC legfiatalabb autóinak mezőnyében azonban a spanyol Daniel Alonso vezet Ford Escort WRC-vel, aki 7.4 másodperccel előzi meg az olasz Pedrot és Subaru Legacy 4WD Turbóját. A harmadik helyen Emile Breittmayer Peugeot 306 Maxival áll 1:00.4 perc hátránnyal.

Az 1992 előtti mezőnyben Latvala áll az élen, 3:07.3 perc előnnyel Angelo Lombardo Porsche 911-esét megelőzve, míg a harmadik helyen Pieter-Jan Maeyaert további 4 másodperc lemaradással következik BMW M3 E30-cal.

Mekler László és felesége szuperrallyval tudta befejezni a nyitó napot, így a 33. helyen várhatják a szombati hat gyorsaságit a Lancia 037-tel.

Russell a pole-ban, Verstappen a falban végzett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén

0

George Russell magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, mögé pedig Kimi Antonelli úgy ért oda, hogy csúnyán összetörte az autóját a harmadik szabadedzésen, majd az időmérője is mindennek volt nevezhető, csak simának nem. A kvalifikáció nagy vesztese a már a Q1-ben kieső Max Verstappen lett.

Q1

A harmadik szabadedzésen több csapat is gondba került, hiszen míg a Williams és az Aston Martin is csak egy-egy autóval tudott körözni, előbbinél pedig aztán a másik is megállt a pályán, Kimi Antonelli rommá törte a Mercedest. Ezért aztán az időmérő első szakasza nem csak a megszokott módon szólt a stopperóra elleni harcról a brackley-ieknek, akik normál esetben könnyedén tovább kellett jussanak az idei évtől már 6 pilóta kiesését eredményező Q1-ből.

Russellt nem is fenyegette a búcsú veszélye, és már első, 1:19,840-es körével az élre állt a lágy gumikon, amelyeket egyébként a két Ferrari kivételével mindenki rögtön feltett, míg Hamilton és Leclerc viszont közepeseken kezdett.

Max Verstappen is a lágyakon vágott neki első próbálkozásának, ám nem jutott messzire, a Red Bull hátsó kerekei ugyanis feltételzhetően technikai probléma miatt blokkoltak a célegyenes végi féktávon, a holland pedig tehetetlenül pörögve vágódott ki a pályáról, bele a gumifalba. Noha az autó nem tört össze komolyabban, és szemre csak az orrkúp és az első szárny sérült, Verstappen leállította a motort és kiszállt, miközben az időmérőt piros zászlóval félbszakították. Ezzel eldőlt, hogy a négyszeres világbajnoki búcsúzik a Q1-ben, ráadásul a kezét is fájlalta az esés után, mert szemmel láthatóan elég nagyot kapott a becsapódáskor.

Videón a baleset:

A megszakítás remekül jött a Mercedesnek, amely időközben elkészült Kimi Antonelli autójával, és az újraindításnál rögtön pályára is küldte azt. Ekkor 7 és fél perc volt még hátra a 18 perces Q1-ből, az élen továbbra is Russell állt, őt Leclerc, Piastri, Lindblad, Hamilton, Hadjar, Norris, Bortoleto, Hülkenberg és Bearman követte az első tízben, míg Antonelli, Sainz és Stroll mért kör nélkül szerénykedett.

A két Ferrari maradt a közepes gumikon, amit főként azért tehettek meg, mert akkora a topcsapatok előnye a középmezőnnyel szemben, hogy a továbbjutásukat így sem fenyegette semmilyen veszély. Pedig Leclerc elrontotta az első körét, amikor elfékezte a hármas kanyart és majdnem lement a bukótérbe, miközben Hamilton javított és csak 3 tizeddel követte a szintén gyorsuló, már 1:19,507-tel vezető Russellt, aki mögé Piastri sorolt be.

Az elejében végül maradt is ez a sorrend, de egyelőre csak a továbbjutás volt a lényeges, ami végül Verstappen mellett a két Aston Martinnak, a két Cadillacnek és Carlos Sainznak nem sikerült, de Sainz és Stroll részt sem tudott venni az időmérőn, így ez esetükben borítékolható volt. Ami a másik Aston Martint vezető Fernando Alonsót illeti, a spanyol csupán 7 tizeddel maradt el a 16. helyen végző Oliver Bearmantól, ami a Honda erőforrásával küzdő istállótól tisztes helytállásnak számít, a két Cadillacet pedig egyaránt magabiztosan verte a kétszeres világbajnok.

A Q1 végeredménye:

Q2

A 15 perces második szakaszra a két Ferrari is feltette a lágy gumikat, de ez nem sokat segített rajtuk, Lewis Hamilton az első próbálkozása alkalmával ugyanis egyetlen jó kört sem tudott összerakni és a Q2 felénél az utolsó, 16. helyen állt, míg Leclerc is csak a 7. pozícióban szerénykedett, 1,1 másodperccel elmardva az 1:18,934-es idővel vezető Russelltől.

A Mercedes britje mögé Piastri sorolt be 6 tizedes lemaradással, majd következett Antonelli 0,670 másodperces hátránnyal. Mögötte Hadjar, Norris, Lindblad, Leclerc, Lawson, Bortoleto és Ocon volt az első tíz sorrendje, míg Gasly, Bearman, Albon, Hülkenberg, Colapinto és Hamilton kieső helyen állt.

Innen végül csak Hamiltonnak sikerült bekerülnie a legjobb tízbe, miután a topcsapatok állva maradt pilótái közül az utolsó, 7. helyet kaparintotta meg. Az élen maradt Russell az 1:18,9-es körével, mögé Leclerc zárkózott fel 0,4 másodperces lemaradással, majd jött Antonelli és a két Mclaren. Hamilton mögött a két Racing Bulls és Gabriel Bortoleto jutott még be a Q3-ba, de az Audi a levezető körének végén megállt a bokszutca bejáratában, és nem is tudott továbbmenni, így Bortoleto kiszállt és feladta az időmérőt. Mindez azt jelentette, hogy 9 autó vett csak részt az utolsó szakaszban, de nem voltunk messze tőle, hogy ez 7 legyen, Arvid Lindblad ugyanis a bokszbejáratban álló Audiról mit sem sejtve tempósan érkezett Bortoleto és a mögötte várakozó Liam Lawson mögé, és kis híján telibe találta a csapattársát.

A Q2 végeredménye:

Q3

Még mielőtt az akkumulátortöltő/gumimelegítő körök után bárki értékelhető mért kört teljesíthetett volna az utolsó szakaszban, ismét piros zászlóval kellett megszakítani az időmérő edzést, a Mercedes ugyanis amatőr hibát vétett és benne felejtette Kimi Antonelli oldalszekrényeiben a kézi hűtőberendezéseket. Az egyik már rögtön az olasz bokszutcából kihajtása után, az első kanyarban kiesett és a bukótérbe repült, a másik azonban a kettes kanyar utáni egyenesben távozott és a pálya közepére került. És ami a legrosszabb, hogy nem sokkal ezután Lando Norris telibe is találta azt, beterítve apró törmelékdarabokkal a pályát. A címvédő egyetlen szerencséje, hogy a bal első kerekével tette mindezt, az első szárnyának véglapja ugyanakkor így is megsérült egy kicsit.

A folyatásban így kevesebb mint 10 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy eldöntsék az első 9 hely sorsát, ami persze bőven elég, de az eredeti futási tervek a megszakítással ettől függetlenül borultak. A Mercedesnél ráadásul továbbra sem volt minden kerek, Antonelli ugyanis az első próbálkozása során elfékezte a 3-as kanyart és átszánkázott a kavicságyon, amivel elérte, hogy egyetlen kísérletből kelljen a lehető legtöbbet kihoznia később. Russell ezzel szemben 1:19,084-gyel kezdett és 0,521 másodperccel előzte a hozzá legközelebb férkőzni tudó Norrist, aki mögött 0,541 másodperces lemaradással Hadjar iratkozott fel a 3. helyre.  A Ferrarik és Piastri már több mint 1 másodpercet kaptak, míg a két Racing Bulls kivárt és ki sem hajtott a pályára az újraindítást követően.

A Mercedes Antonellivel nem várt és egy gyors kerékcserét követően már küldte is vissza a pályára az olaszt, hogy amennyiben esetleg a következő kör sem jön neki össze, legyen még egy próbálkozása. De összejött és 1:18,811-gyel Antonelli átvette a vezetést, de csak addig, amíg nem sokkal később Russell meg nem érkezett és 1:18,518-ra nem javított. Már ekkor is sejteni lehetett, hogy erre senkinek nem lesz válasza, és nem is lett – a legközelebb Hadjar került a Mercedesekhez a 3. helyen, de ő is 0,785 másodpercet kapott a brittől.

A 4. helyre Leclerc ért oda, mögötte Piastri, Norris, Hamilton, Lawson, Lindblad volt a további sorrend.

Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

Az egyik Mercedes alaposan összetört, a másik bejelentkezett a pole-ra az utolsó edzésen

0

George Russell nagy előnnyel az élre állította a Mercedest a Forma–1-es szezonnyitó hétvége harmadik szabadedzésén, a csapat másik autójával viszont nagy balesetet szenvedett Kimi Antonelli.

Húsz perc csúszással kezdődött az utolsó melbourne-i szabadedzés, miután az 5-ös kanyar védőkorlátjának helyreállításán még folyt a munka az eredetileg tervezett, közép-európai idő szerinti 2:30-as kezdéskor. A korlát a Forma–3 sprintversenye során rongálódott meg, amikor a Prema két versenyzője, James Wharton és Louis Sharp összeütközött és mindketten a falban kötöttek ki – majd épségben szálltak ki az autóból. A versenyt piros zászlóval leállították és már nem is indították újra, így hétkörös, pontfelezős futammal indult az F3-as szezon, amelyen a győzelmet Bruno del Pino szerezte meg.

Az F1-es mezőny a csúszás ellenére megkapta a 60 perces gyakorlási időt, noha hamarosan az edzést is piros zászló szakította meg, amikor Carlos Sainz Williamse a pályán ragadt a bokszutca bejáratánál, és külső segítségre volt szükség, hogy eltávolítsák az útból. Később csapattársa, Alexander Albon alatt is megállt az autó, ő azonban kisvártatva újra tudta indítani, nem kellett újabb megszakítás.

Akkor viszont nagyon is, amikor 13 perccel az edzés vége előtt Kimi Antonelli Mercedese alaposan összetörve helyezkedett nyugalmi állapotba a 2-es kanyarban – az olasz ráhajtott a belső kerékvetőre, ekkor pördült meg az autója és csúszott a külső szalagkorlátba. Antonelli azonnal jelezte mérnökének, hogy jól van, és hamar kiszállt a rommá tört autóból, aminek állapota miatt viszont bizonytalanná vált az időmérőn való részvétele.

Néhány percre még visszatérhettek az autók a pályára az utolsó időmérős gyakorlásokra. Ekkor Leclerc állt a tabella élén Piastri és Hamilton előtt, ám Russell tekintélyes mennyiséget, közel nyolc tizedmásodpercet javított még ezen a végjátékban. Hamilton még egy tizeddel bejött Leclerc elé, így ő végzett másodikként, az első helyet viszont Russell vitte, ezzel belebegtetve, hogy a csapat másik autójának összetörése után a pole-ra mégis esélyesek lehetnek.

A legnagyobb bajban lévő csapat, az Aston Martin az első edzéshez hasonlóan ezúttal is csak az egyik autóval tudott dolgozni. Lance Strollén a motoron dolgoztak a szerelők, és nem sikerült időben elkészülni az összeszereléssel, Fernando Alonso viszont eljutott 20 körig, és 3,6 tizedmásodperces hátránnyal a 18. lett az eredménylistán.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

1 George Russell Mercedes 1:19.053 23
2 Lewis Hamilton Ferrari 1:19.669 0.616 22
3 Charles Leclerc Ferrari 1:19.827 0.774 20
4 Oscar Piastri McLaren-Mercedes 1:20.087 1.034 17
5 Isack Hadjar Red Bull-RBPT Ford 1:20.137 1.084 15
6 Max Verstappen Red Bull-RBPT Ford 1:20.197 1.144 15
7 Kimi Antonelli Mercedes 1:20.324 1.271 18
8 Lando Norris McLaren-Mercedes 1:20.443 1.390 22
9 G.Bortoleto Audi 1:20.459 1.406 19
10 Oliver Bearman Haas-Ferrari 1:20.778 1.725 18
11 Arvid Lindblad Racing Bulls-RBPT Ford 1:20.838 1.785 15
12 Liam Lawson Racing Bulls-RBPT Ford 1:20.890 1.837 13
13 Esteban Ocon Haas-Ferrari 1:20.983 1.930 19
14 Nico Hülkenberg Audi 1:21.067 2.014 22
15 Pierre Gasly Alpine-Mercedes 1:21.071 2.018 26
16 Franco Colapinto Alpine-Mercedes 1:21.413 2.360 22
17 Alexander Albon Williams-Mercedes 1:21.664 2.611 17
18 Fernando Alonso Aston Martin-Honda 1:22.720 3.667 20
19 Valtteri Bottas Cadillac-Ferrari 1:23.514 4.461 12
20 Sergio Pérez Cadillac-Ferrari 1:24.397 5.344 21
21 Carlos Sainz Williams-Mercedes 1

Maratoni hosszúságú lesz idén a Paraguay Rally

0

A tavalyival ellentétben idén három szakasszal több kapott helyet a Paraguay Rally programjában, így a versenytáv 360 km felett lesz.

Az augusztus 27-30. között megrendezésre kerülő Paraguay Rally részletes programjára még ugyan várni kell, de a szervezők már elárultak néhány részletet.

A dél-amerikai ország második vb-futamán a tavalyihoz képest hárommal több, 22 gyorsasági szerepel a programban, így több int 360 km versenytávot kell teljesíteni.

Változik a shakedown szakasza is, mely Nueva Alborada környékén lesz kijelölve, valamint a Yerbatera 30 km-es hossza idén 33 km-re nő.

Új pályaként kerül a programba az Encarnaciónban található Awa Resort Hotel mellett kialakításra kerülő szuperspeciál is.

A versenytáv a jelenleg ismert futamok programja között az eddigi leghosszabb lesz.

A versenyt tavaly Sébastien Ogier tudta megnyerni.

Magyar versenyzők is rajthoz állnak a tereprally vb portugál futamán

0

66 autós és 51 motoros egység áll rajthoz a W2RC-szezon második futamán, Portugáliában, mindkét mezőnyben lehet magyar indulónak is szurkolni.

Március 16-22. között Portugáliában folytatódik a Tereprally Vb-szezon (WRC2) a Dakar után. A rendezvényen 66 egység nevezett az FIA-mezőnybe.

Az idei Dakart nyerő Nasser Al-Attiyah mellett a tavalyi világbajnok Lucas Moraes, valamint a kilencszeres rally világbajnok Sébastien Loeb erősíti a Daciát, míg a Toyota Yazeed Al-Rajhitól, Henk Lategantól, Seth Quinterotól, Saaod Variawától reméli a győzelmet. A fordos versenyzők táborában találjuk Carlos Sainzot, Martin Prokopot, Mattias Ekströmöt.

A hatszoros győztes Al-Attiyahon kívül Al-Rajhi tavaly szerezte meg első győzelmét a Dakaron, míg Sainz már négyszer tudta azt megnyerni.

Az autós mezőnyben áll rajthoz Lónyai Pál Alexey Kuzmich navigálásával.

A motorosok között 51-en indulnak, köztük a vb-címvédő Daniel Sanders, aki a Dakaron kulcscsont törés miatt nem tudott nyerni, a győzelmet végül Luciano Benavides szerzte meg 2 másodperc előnnyel Ricky Brabec előtt. Természetesen Portugáliában is az esélyek között kell velük számolni.

A kétkerekes mezőnyben is lesz magyar induló Hodola Richárd révén, aki KTM-mel próbálja majd teljesíteni a távot.

„Az egyik legélvezetesebb autó, amit valaha vezettem” – mondta Lando Norris a Rally2-es Toyotáról

0

Lando Norris nagyon élvezte azt a havas, jeges rendezvényt, melyen kipróbálhatta egy Rally2-es Toyota vezetését Oliver és Petter Solberg társaságában.

Lando Norris, a McLaren 2025-ös F1-es világbajnoka néhány nappal ezelőtt részt vett egy Monster által szervezett programon Svédországban, ahol egy befagyott tavon lehetősége nyílt kipróbálni Oliver Solberg Rally2-es Toyotáját.

„Vezethettem egy Volvót is, de talán a Rally2-es autó volt az egyik legélvezetesebb autó, amit valaha vezettem – mondta a brit pilóta az Ausztrál Nagydíj előtt. – Nagyon élveztem. Mielőtt kapcsolatba kerültem az F1-gyel, az egyik kedvenc versenyzőm Richard Burns volt a Subaruval. Akkoriban még Petter Solberg is versenyzett. Szóval régen imádtam a rallyt, de még mindig szeretem. Először próbálhattam ki egy WRC2-es autó vezetését, és egy kicsit szórakozhattam Oliver Solberggel a hóban és a jégen. Egészen más vezetési stílusra van szükség a rallyautók, így a Volvo vezetésénél is, mint amihez hozzászoktam. De nagyon élvezetes.”

A friss F1-es világbajnok Rally2-es Toyotát próbált ki az Ausztrál Nagydíj előtt

„A WRC-ben versenyzők is sokat utaznak, ahogy mi is. Most Oliverrel mindkettőnknek volt egy kis szabadidője, pár nap, amit együtt tölthettünk, és kicsit többet találkozhattunk egymással, beszélgethettünk, egy kicsit szórakozhattunk, és élvezhettünk néhány dolgot távol a komoly dolgoktól. Nagyon jó móka volt.”

A svéd rendezvényen előbb egy Volvo 940-est lehetett vezetni, majd Petter Solberg mellé ülhetett a Rally2-es Toyotába Norris, ezt követően a brit pilóta helyet cserélt a 2003-as világbajnokkal a Yarisban, később pedig Norris Oliver Solberggel is mehetett egy kört.

A Tagai Racing új versenyzője sikeresen összeegyeztette sportolói karrierjét a sorkatonasággal

0

Az idén a Tagai Racinggel versenyző Tuukka Kauppinen hónapok óta igen elfoglalt, mivel kötelező sorkatonai szolgálatát ősszel kezdte, de így is folytathatta versenyzői karrierjét is.

A 19 éves finn Tuukka Kauppinen tavaly október közepén még az olasz Sanremo Rallyn versenyzett Rally4-es Lanciával, majd ezt követően bevonult hazája hadseregébe a kötelező sorkatonai szolgálatra. Ezt azonban az élsportolók 165 nap alatt is teljesíthetik, ráadásul a katonaság mellett folytathatják a sportolást is. Kauppinen pedig a január végi Lappföld Rallyn már vissza is tudott térni a versenyzéshez, ezt követően indulhatott egy kisebb rallyn, majd a Svéd Rallyn is, hétvégén pedig újra egy kisebb futamon fog rajthoz állni.

A finn pilóta március során azonban már leszerel, így csak a versenyzéssel tud foglalkozni.

“Nagyon jól sikerült összehangolni a katonai szolgálatot a versenyzéssel – mondta Kauppinen a Rallit.fi oldalnak. – Szerencsére ebben az időszakban kevesebb volt a verseny is, amin szerettem volna indulni, így jobban tudtam a katonaságra is koncentrálni. Azonban ez időszak alatt tesztelni sem tudtam eleget, így nagy volt a szünet, azonban így is sikerült megőriznem a jó vezetői formám. Konditermi edzésre azonban így is volt elég idő.”

Kauppinen is csatlakozik a Tagai Racinghez az ERC-ben, Rally2-es Lanciával folytatja

A finn versenyző jól érezte magát a hadseregben.

“Nagyon élveztem a szolgálatot, nagyon jó társaságban voltam, velük pedig repült az idő.”

Kauppinen idén a Tagai Racing által felkészített Rally2-es Lanciával fog indulni az ERC-ben.

“Idén szeretnénk jó szezont teljesíteni a versenyeken, célunk, hogy minden futamon célba érjünk. Több aszfaltos futamon is szeretnénk indulni, ezért is jó az ERC, mert ott most több ilyen verseny lesz.”

Az ERC-szezon áprilisban kezdődik a spanyol Sierra Morena aszfaltos versennyel, majd Rómában, Lengyelországban, a Barum Rallyn, a Ceredigion Rallyn is ezen a felületen kell bizonyítani, míg murván csak a Skandináv Rallyt és a szezonzáró portugál futamot rendezik.