Lando Norris nagyon élvezte azt a havas, jeges rendezvényt, melyen kipróbálhatta egy Rally2-es Toyota vezetését Oliver és Petter Solberg társaságában.
Lando Norris, a McLaren 2025-ös F1-es világbajnoka néhány nappal ezelőtt részt vett egy Monster által szervezett programon Svédországban, ahol egy befagyott tavon lehetősége nyílt kipróbálni Oliver Solberg Rally2-es Toyotáját.
„Vezethettem egy Volvót is, de talán a Rally2-es autó volt az egyik legélvezetesebb autó, amit valaha vezettem – mondta a brit pilóta az Ausztrál Nagydíj előtt. – Nagyon élveztem. Mielőtt kapcsolatba kerültem az F1-gyel, az egyik kedvenc versenyzőm Richard Burns volt a Subaruval. Akkoriban még Petter Solberg is versenyzett. Szóval régen imádtam a rallyt, de még mindig szeretem. Először próbálhattam ki egy WRC2-es autó vezetését, és egy kicsit szórakozhattam Oliver Solberggel a hóban és a jégen. Egészen más vezetési stílusra van szükség a rallyautók, így a Volvo vezetésénél is, mint amihez hozzászoktam. De nagyon élvezetes.”
„A WRC-ben versenyzők is sokat utaznak, ahogy mi is. Most Oliverrel mindkettőnknek volt egy kis szabadidője, pár nap, amit együtt tölthettünk, és kicsit többet találkozhattunk egymással, beszélgethettünk, egy kicsit szórakozhattunk, és élvezhettünk néhány dolgot távol a komoly dolgoktól. Nagyon jó móka volt.”
A svéd rendezvényen előbb egy Volvo 940-est lehetett vezetni, majd Petter Solberg mellé ülhetett a Rally2-es Toyotába Norris, ezt követően a brit pilóta helyet cserélt a 2003-as világbajnokkal a Yarisban, később pedig Norris Oliver Solberggel is mehetett egy kört.
Az idén a Tagai Racinggel versenyző Tuukka Kauppinen hónapok óta igen elfoglalt, mivel kötelező sorkatonai szolgálatát ősszel kezdte, de így is folytathatta versenyzői karrierjét is.
A 19 éves finn Tuukka Kauppinen tavaly október közepén még az olasz Sanremo Rallyn versenyzett Rally4-es Lanciával, majd ezt követően bevonult hazája hadseregébe a kötelező sorkatonai szolgálatra. Ezt azonban az élsportolók 165 nap alatt is teljesíthetik, ráadásul a katonaság mellett folytathatják a sportolást is. Kauppinen pedig a január végi Lappföld Rallyn már vissza is tudott térni a versenyzéshez, ezt követően indulhatott egy kisebb rallyn, majd a Svéd Rallyn is, hétvégén pedig újra egy kisebb futamon fog rajthoz állni.
A finn pilóta március során azonban már leszerel, így csak a versenyzéssel tud foglalkozni.
“Nagyon jól sikerült összehangolni a katonai szolgálatot a versenyzéssel – mondta Kauppinen a Rallit.fi oldalnak. – Szerencsére ebben az időszakban kevesebb volt a verseny is, amin szerettem volna indulni, így jobban tudtam a katonaságra is koncentrálni. Azonban ez időszak alatt tesztelni sem tudtam eleget, így nagy volt a szünet, azonban így is sikerült megőriznem a jó vezetői formám. Konditermi edzésre azonban így is volt elég idő.”
“Nagyon élveztem a szolgálatot, nagyon jó társaságban voltam, velük pedig repült az idő.”
Kauppinen idén a Tagai Racing által felkészített Rally2-es Lanciával fog indulni az ERC-ben.
“Idén szeretnénk jó szezont teljesíteni a versenyeken, célunk, hogy minden futamon célba érjünk. Több aszfaltos futamon is szeretnénk indulni, ezért is jó az ERC, mert ott most több ilyen verseny lesz.”
Az ERC-szezon áprilisban kezdődik a spanyol Sierra Morena aszfaltos versennyel, majd Rómában, Lengyelországban, a Barum Rallyn, a Ceredigion Rallyn is ezen a felületen kell bizonyítani, míg murván csak a Skandináv Rallyt és a szezonzáró portugál futamot rendezik.
A Hyundai Motorsport a jövő heti Szafari Rally előtt még Horvátországba utazott, ahol versenyzőik a Rally1-es autó mellett a Rally2-es járműveket is megjáratták.
Jövő héten ugyan Kenyában, murván folytatódik a WRC-szezon, a Hyundai Motorsportot azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy Rally1-es és Rally2-es autóval is teszteljen Horvátországban aszfaltos úton.
A dél-koreai gyártó Adrien Fourmaux, Thierry Neuville és Hayden Paddon vezetésével igyekszik fejleszteni a Rally2-es autót, majd készülnek az áprilisi WRC-futamra.
Ez a teszt azonban a 2027-es felkészülésre is jó, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a Hyundai Rally2-es autóval indul a következő évben WRC27-es jármű helyett.
Charles Leclerc révén a Ferrari zárta az élen az F1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj 1. szabadedzését, a 2. gyakorlásra pedig a McLaren szerezte meg az első helyet, miközben az Aston Martin szenvedése tovább folytatódott.
Nico Hülkenberg volt az első autó az Audival a pályán az idei első edzésen, de a többiek szépen sorban követték őt, kivéve Arvid Lindbladot, aki rögtön a bokszkijáratban állva maradt, majd vissza kellett tolni a lefulladt autóját a garázsba. Addig VSC-fázis volt érvényben. Oscar Piastrinak eközben a pályán adódtak gondjai, mivel csak gurult a McLarennel, de hamarosan életre kelt az autó, így ő folytatni tudta a körözést.
Aki pedig elkezdeni sem tudta azt, az Fernando Alonso, az Aston Martin kálváriája ugyanis tovább folytatódott – a Honda erőforrás-eredetű problémát fedezett fel, így nemsokára közölték, hogy a spanyol ki sem fog hajtani a garázsból és nem vesz részt az idei év első szabadedzésén.
Az időeredmények eközben folyamatosan javultak – negyed óra elteltével Leclerc állt az élen 1:22,080-nal, de aztán Isack Hadjar 1:21,888-nal letaszította onnan, hogy aztán tovább gyorsuljon, de Verstappen, majd Leclerc így is megelőzze. Az edzés második felében a holland volt az első, aki bement 1:21 alá lágy gumikon, de csapattársa mindössze 0,179 másodperccel követte, és a két Ferrari sem akart lemaradni: Leclerc 1:20,829-cel visszavette a vezetést, Hamilton pedig besorolt a 4. helyre.
Az utolsó 20 percbe lépve folytatódtak a technikai problémák – a Cadillacecről a tükrök estek le; Lando Norris edzése feltételezhető váltóhiba miatt idő előtt, mindössze 7 kör után véget ért (a McLaren ellenőrzi a váltót, miután a le- és felváltások sem mentek simán a címvédőnek); bő tíz perccel a leintés előtt pedig Alex Albon alatt állt meg a pályán a Williams vélhetően hidraulikai hiba miatt, úgyhogy jöhetett a második VSC-fázis.
Ekkor már Lewis Hamilton állt az első helyen 1:20,736-tal Verstappen és Leclerc előtt, míg őket Hadjar és a két Mercedes követte Russell–Antonelli sorrendben. A hajrában Sergio Pérez még megforgott a Cadillac-kel a 4-es kanyarban, miközben úgy tűnt, az élen már nem változik a sorrend, ám Leclerc az utolsó percben 1:20,267-tel közel fél másodpercet adott Hamiltonnak, így ő zárt az élen a csapattársa, Verstappen, Hadjar, Lindblad és Piastri előtt. Az első tízet a két Mercedes és a két Audi tette teljessé.
Az Aston Martin végül lényegében a teljes első edzést kihagyta, mert bár Alonsóval ellentétben Lance Stroll megtett 2 installációs kört az elején, a kanadai legjobb ideje közel fél perccel maradt el Hamilton etalonjától, azaz érdemi munkát ő sem tudott végezni.
Az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:
Checking in after the first hour of the weekend! 👌
A második edzésen először a Mercedes mutatta meg a tempóját, Kimi Antonellit és George Russellt 1 tized választotta el előbbi javára, a Ferrari pilótái csak mögéjük tudtak besorolni; igaz, Lewis Hamilton csupán egyetlen ezredmásodperccel volt lassabb Russellnél.
Később Piastri 1:19,729-vel új szintidőt állított fel (összehasonlításképp, egy éve 1:16,439 volt a legjobb eredmény az Ausztrál Nagydíj második edzésén), így 2 tizedet vert Antonellire, a címvédő Lando Norris azonban nem ment ilyen jól, 1 másodperc hátránnyal 7. lett, Max Verstappen is megelőzte.
Viszonylag jól kirajzolódott az F1-es csapatok sorrendje az üldözőbolyban, a nagy négyest a jelek szerint jelenleg a Racing Bulls, a Haas, az Audi, a Williams, az Alpine követi, majd a sort az újonc Cadillac és a szenvedő Aston Martin zárja. Utóbbi két versenyzője ezúttal mintegy 30 kört megtett, de a tempójuk 5-6 másodperccel elmaradt Piastri etalonjától. A legrosszabbul így Sergio Pérez járt, aki műszaki hiba miatt szinte egyáltalán nem tudott vezetni.
Voltak kicsúszások, élcsapatok versenyzőitől is, de az egyik autósérüléssel járó incidens a bokszutca nyitásakor történt: Russell koccant Lindbladdal, amikor ki akart kanyarodni a garázsból, emiatt kicsit megrongálta a saját szárnyát. Ezt az esetet egyébként vizsgálják a felügyelők, sőt, Russellt duplán, mert később az egyik próbarajtját nem a kijelölt helyről végezte. Verstappen kavicságyas ralijakor is leszakadt a Red Bullról néhány darab.
Not the way Russell or Lindblad wanted to start FP2! 🫣
Az F1 a motorsport királya, és jó eséllyel sokáig így is lesz, ezért Ott Tanak szerint nem kell hozzá hasonlítani a WRC-t, ahhoz, hogy a világbajnokság jobbá váljon.
Nagyjából a koronavírus-járvány idejével egyre jobban hanyatlani kezdett a WRC, a tavalyi évben pedig már teljes dominanciát mutatott be a Toyota csapata, idén pedig szinte három részre szakadt a bajnokság fő kategóriája, melyet a japán gyártó vezet a Hyundai és az M-Sport előtt.
A sorozat irányítója régóta küzd azért, hogy több gyártó csatlakozzon a WRC-hez, ezért jövőre komoly szabály változások lépnek életbe, a Rally2-es autók az új WRC27 járművekkel kerülnek egy kategóriába, és bár sikerült elérni, hogy a Project Rally One révén még egy csapat csatlakozzon a sorozathoz, ez sem oldja meg a problémákat valószínűleg.
A belga csapat mellett a Toyota készít még WRC27 autót, míg az M-Sport és a Hyundai valószínűleg Rally2-es autóval szeretne indulni.
Ugyanakkor a WRC Promóter árulja is a világbajnokságot, egyelőre azonban nem ismert, hogy ki lesz az új irányító.
Ott Tanak szerint olyan promóterre lenne szükség, akinek bár nem kell az F1-es szintre emelnie a WRC-t, mégis komoly változtatásra képes.
“A jelenlegi promóteren és az FIA-n múlik, hogy kinek adják el a WRC jogait – mondta a 2019-es világbajnok a DirtFishnek. – Egy olyan új promótert kell találni, akinek határozott elképzelései vannak, és képes másik irányba terelni a sorozatot. Ha csupán csak egy másik irányító kap lehetőséget, azzal lehet, hogy semmi sem változna. Mindig az F1-hez szeretnénk hasonlítani a WRC-t, de az F1 egy másik sportág. Ott vörös szőnyegek vannak és minden tiszta, átlátható. Az F1 olyan, mintha bemennél egy állatkertbe és ott megnéznéd a ketrecben található oroszlánt. A rally azonban más, ott olyan, mintha a vadonban néznéd meg az oroszlánt. A rallyban nincsenek ketrecek, az sokkal vadabb sport, ezért ahhoz egy más szemléletű vezető is kell, akinek van saját víziója, önbizalma és energiája is végrehajtani az elképzeléseket.”
Vajon az észt versenyző el tudná képzelni magát az új promóterként?
“Nem, ez nem nekem való. Max Verstappen is elmondta korábban, hogy a rally egy őrült sport. Ő valószínűleg az egyik legjobb pilóta a világon, de a rallyba nem fogna bele, mert kockázatosnak gondolja, úgy véli, hogy őrültség, ami ebben a sportágban van. Ezért úgy gondolom, hogy nem is kellene nagyon az F1-hez hasonlítani a rallyt, az mindig is a motorsport királya volt. Az F1 a legdrágább, a legelegánsabb és minden egy ketrecben van, tehát ott könnyebb versenyezni.”
Tanak szerint az F1-et éppen egy megfelelő személy irányítja.
“Csodálatos munkát végeztek az F1 irányítói, élükön Stefano Domenicalival, aki egy nagyon jó személy erre a munkára. Nekünk nem azt kellene nézni, hogy az F1-ben milyen döntések vannak, a mi sportágunk teljesen más, ezért más hozzáállást is igényel. Megvannak a saját eszközeink, amivel fel lehet lendíteni ezt a sportot, csak tenni kell érte.”
Az észt világbajnok szerint a munka is teljesen más, mint az F1-ben.
“Ha szeretnél egy jól működő, versenyképes autót, ahhoz a mérnökök, a szerelők 24 órás munkájára van szükség a hét minden napján. Itt nincsenek hétvégék, esték, ünnepek. Ugyanennek kellene a promóterre is vonatkoznia, ha fel szeretnék lendíteni a sportágat, akkor ott is folyamatos munkára van szükség. Több munkával lehetne csak legyőzni egy másik sportágat, például a MotoGP-t, vagy mást. Amerikában láthatjuk, hogy a NASCAR, az IndyCar milyen magasságot ért el. Tehát nem lehetetlen a WRC fejlesztése sem, csak az a kérdés, hogy mennyi erőfeszítést vagy hajlandó tenni.”
A kenyai Szafari Rallyn bármi előfordulhat, bárki kerülhet bajba vagy ellenkezőleg nyerő helyzetbe. Ennek ellenére Esapekka Lappi az afrikai versenyen sem számít arra, hogy a Hyundai fel tudja venni a csatát a Toyotákkal.
Esapekka Lappi érhette volna el sokáig a Hyundai számára a legjobb eredményt Svédországban, azonban az utolsó napon végül maga elé engedte Adrien Fourmaux-t, aki így ötödik lett, míg a finn pilóta a hatodik Thierry Neuville-t megelőzve.
A Hyundai ezen a versenyen sem tudott csatázni a Toyota versenyzőivel, csakúgy, mint a Montén, ott azonban még Fourmaux a negyedik helyet tudta megszerezni.
Lappi a kenyai Szafari Rallyn sem ad sok esélyt a dél-koreai gyártónak.
“Nyilván nem feltett kézzel megyünk Kenyába, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Toyota dominálta ezt a versenyt korábban – mondta Esapekka Lappi a Rallit.fi oldalnak. – Idén sem látok arra okot, hogy ez miért ne lenne így. Nem adjuk fel a Hyundainál sem. Ez a verseny egy túlélőverseny, bár nekem még sosem sikerült túlélnem. Az autónk korábban mindig versenyképes volt, csak mindig történt valami.”
A Skoda Motorsport által készített Rally2-es jármű a kategóriája egyik legjobb autója hosszú évek óta, így jogosan merült fel, hogy esetleg WRC27 autót is készítenek Csehországban.
A Skoda az R5-ös, majd Rally2 Evo és az RS Rally2 modellel is kategóriája egyik legjobb autóját hozta létre, az autók igen népszerűek lettek a kevesebb tapasztalattal rendelkező versenyzők között is, mivel könnyedén vezethetőek és könnyen lehet velük gyorsan közlekedni.
2027-től a Rally2-es autók a WRC27 járművekkel egy kategóriába kerülnek, ráadásul az új járművek közelebb lesznek a Rally2-es autókhoz, miután többek között Rally2-es motort fognak használni.
Az utóbbi időben pedig felmerült egy pletyka, mely szerint a Skoda olyan alvázat készít, mellyel használhatóvá válnak a Volkswagen-csoportba tartozó különböző márkák karosszériái.
A cseh gyártó motorsport igazgatója reagált a hírre.
“Valóban ismerkedünk az új szabályokkal – mondta Michal Hrabanek a Motorsport Aktuell oldalnak. – A rallysport a márkánk DNS-ének része. A Fabia minden felületen gyors, megbízható és az egyik legnépszerűbb autó a Rally2-es kategóriában. Az biztos, hogy 2027-ben is ezt a modellt fogjuk használni, és készen vagyunk tovább fejleszteni.”
Jelen információk alapján a Toyota és a WRC új csapata, a belga Project Rally One készít WRC27-es járművet, melyet a japán gyártó már javában tesztel is. Az M-Sport és a Hyundai pedig Rally2-es autóval képzeli el a következő szezont.
A Skoda által támogatott Toksport WRT idén Robert Virvestől és Andreas Mikkelsentől várja a jó szereplést a WRC2-ben.
Miután sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az Aston Martin eleve úgy utazhat el a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, hogy limitálnia kell az autói futásmennyiségét és egy előre meghatározott etap megtétele után feladja a versenyt, Adrian Newey, az istálló csapatfőnöke megdöbbentő kijelentéseket tett a melbourne-i futam csütörtöki sajtónapján.
A tervezőzseni ugyanis elmondta, hogy bár folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Honda erőforrás által keltett vibrációkat mérsékeljék – a japánok nemrég beismerték, hogy azok károsították a bahreini teszten az akkumulátor csomagot, és ez vezetett például Fernando Alonso utolsó előtti napon elszenvedett műszaki hibájához –, azok továbbra is jelen vannak, és nemcsak az autót károsíthatják.
„Amit erre a hétvégére elértünk, az egy olyan megoldás, amelyet a hétvége során próbapadon teszteltünk, és amely jelentősen csökkentette az akkumulátorba jutó rezgéseket. De fontos megérteni, hogy a rezgések forrása maga a hajtáslánc – az az erősítő. A karosszéria ebben az esetben a befogadó. A karbon váz természetesen nagyon merev szerkezet, nagyon kevés csillapítással, ezért a rezgések átjutását a karosszériába egyáltalán nem sikerült csökkentenünk” – idézi Newey-t a Motorsport.
„Ez a rezgés több megbízhatósági problémát is okoz – például leeső tükröket és hasonló dolgokat –, amelyeket próbálunk kezelni. A sokkal komolyabb gond azonban az, hogy a rezgések végül a versenyzők ujjaihoz jutnak el – jelentette ki a szakember. – Fernando [Alonso] úgy érzi, hogy egymás után legfeljebb 25 kört tud megtenni, mielőtt fennállna a maradandó idegkárosodás kockázata a kezeiben. Lance [Stroll] szerint nála ez a határ körülbelül 15 kör. Ezért a versenyen erősen korlátoznunk kell, hány kört megyünk, amíg nem sikerül kezelni a rezgések forrását és csökkenteni azokat.”
Newey tehát lényegében kijelentette, hogy az Aston Martin nem fogja tudni végigcsinálni az Ausztrál Nagydíjat, mert még ha az autó és az erőforrás bírná is meghibásodás nélkül az 58 kört, a versenyzők kezében az idegkárosodást kockáztatná.
Fotó: Lars Baron/Getty Images
A csapatfőnök ezután beszélt arról is, hogy amíg a Honda erőforrás rezgéseinek kiváltó okát nem találják meg és nem tudják pontosan, hogy mikorra lehet megszüntetni a problémát, addig nem fogják tudni maximális teljesítményen járatni a motort, ő a váz oldaláról azonban nem lát okot arra, hogy amint ez megtörténik, miért ne lehetnének versenyképesek.
„Ha kapunk egy kis időt, nem látok semmilyen alapvető okot az autó architektúrájában, ami miatt a váz oldaláról ne tudnánk közel kerülni a versenyképességhez, vagy akár teljesen versenyképesek lenni. A hajtáslánc oldalán, ha pusztán a nyers teljesítményről beszélünk, nincs értelme találgatni. Majd meglátjuk – különösen szombaton –, amikor mindenki teljes erővel használja a motorját.”
„Az egyik probléma ezekkel a szabályokkal, hogy ha kevés az ICE (belső égésű motor) teljesítménye, akkor elektromos energiával kell pótolni. Ez viszont azt jelenti, hogy mire igazán szükséged lenne az elektromos energiára az egyenesekben, addigra az akkumulátor már lemerült. Így egyfajta önmagát erősítő lefelé tartó spirál alakul ki” – ecsetelte Newey.
Túl sokat mondott a csapatfőnök?
Érdekes látni azt, hogy miután Newey teljesen őszintén beszélt a Honda erőforrása által generált gondokról, Fernando Alonso mennyire próbálta tompítani főnöke szavait, és vele ellentétben nem jelentette ki, hogy legfeljebb 25 kört fog tudni megtenni az Ausztrál Nagydíjon.
„Nem fájdalmas és nem nehéz irányítani az autót. Az adrenalin sokkal erősebb bármilyen fájdalomnál. Ha a győzelemért harcolnánk, három órát is kibírnánk az autóban – szögezte ée a spanyol. – Legyünk világosak, ez mindent felülír, amikor az autóban ülsz. Nincs olyan korlát, ami megakadályozná, hogy érezd az autót vagy azt, amit csinálsz. De kétségtelenül szokatlan jelenségről van szó, aminek nem szabadna ott lennie. Azt sem tudjuk, milyen következményei lennének, ha hónapokig így vezetnél. Valamilyen megoldást be kell vezetni.”
Fotó: Alastair Staley/LAT Images
„A motorból érkező rezgések egy kicsit károsítják az autó egyes alkatrészeit – folytatta Alonso. – Mi, versenyzők a testünkben is érezzük ezt a rezgési frekvenciát, nagyjából 20–25 perc után. Némi zsibbadást érzel – talán ez a legjobb szó – a kezedben, a lábadban vagy bárhol. Kihívást jelentett, de a sakurai központban minden nap dolgoznak a megoldáson. Szerintem Bahrein óta több tesztet is elvégeztek és néhány megoldást már be is építettek az autóba. Száz százalékig bízom benne, hogy a Honda megoldja a problémákat, mert korábban is megtették. Mindig versenyképesek lesznek, és a Forma–1 egyik top motorját adják.”
Alonso tehát, aki a McLarenhez való visszatérésekor GP2-es motornak titulálta a Honda harmatgyenge erőforrását, igyekezett nagyon diplomatikus lenni és elvenni az élét Newey szavainak, ami mögött az állhat, hogy nem szeretne visszafordíthatatlan ellentéteket generálni a japánok és az Aston Martin között.
Alonso után az istálló másik pilótája, Lance Stroll is beszélt a sajtóval, ő azonban zsibbadás helyett az áramütéshez hasonlította az AMR26-os vezetési élményét. „Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani. Talán ahhoz, mintha áramot vezetnél magadba egy székben ülve, valami ilyesmi – és nincs is túl messze a valóságtól. Nagyon kellemetlen vibráció, ami rossz a motornak, de annak az embernek is, aki az autóban ül” – idézi a The Race a kanadai pilótát.
Stroll áramütésszerű érzésről beszélt | Fotó: Joe Portlock/Getty Images
Az ötödik legjobb autó lenne?
Miközben tehát a rezgéssel kapcsolatos problémák továbbra is fennállnak, a Honda Racing Corporation (HRC) vezetője, Koji Watanabe társaságában tartott sajtóbeszélgetésen Newey azt is nyíltan elmondta, hogy a rezgésekkel kapcsolatos problémák miatt a Honda erőforrás teljesítményét egyelőre korlátozni kell. „Szerintem nincs értelme ezen a sajtóbeszélgetésen nyíltan és őszintén beszélni az elvárásainkról. Ez egy sajnálatos helyzet, Kojinak és nekem pedig nem volt lehetőségünk ezt a találkozó előtt megfelelően megbeszélni” – mondta némiképp meglepően a sztártervező.
Noha azt Newey is kijelentette, hogy a Honda a múltban többször bizonyította már rátermettségét a Forma–1-ben és „teljes mértékben bízunk bennük”, szavaiból az is egyértelműen lejött, hogy jelenleg a japánok miatt nem tartanak ott, ahol tarthatnának, mert bár az AMR26-os túlsúlyos, a csapatfőnök szerint maga a váz 0,75–1 másodperces hátrányban van az élmezőnyhöz képest a teszteken látott 4-4,5 másodperc helyett.
Egyelőre a japánok miatt nem tart ott a projekt, ahol tarthatna | Fotó: Honda
Ez Newey elmondása alapján főként azért van, mert csak tavaly áprilisban, az érkezése után kezdték meg a munkát, amely során az autó alapvető kialakítására koncentráltak, azaz olyan dolgokra, amiket szezon közben nehéz módosítani. Ezért aztán úgy véli, hatalmas fejlesztési potenciál rejlik a 2026-os modellben.
„Természetesen kell majd néhány futam, mire ezt a potenciált teljesen ki tudjuk használni. Elég agresszív fejlesztési tervünk van folyamatban, szóval szerintem fair azt mondani, hogy itt Melbourne-ben egy kicsit le vagyunk maradva az élmezőnytől. Talán azt mondanám, hogy körülbelül az ötödik legjobb csapat vagyunk, tehát a váz teljesítménye alapján akár Q3-as időmérős szereplésre is lehet esélyünk. Nyilván nem ott tartunk, ahol szeretnénk, de megvan a lehetőség, hogy a szezon egy pontján az élmezőnyben legyünk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy „a gyárban már most olyan szintre jutottunk ezzel a fejlesztési tervvel, hogy ha lett volna időnk mindezt Melbourne-be elhozni, akkor jelentősen előrébb lennénk annál, ahol most leszünk a hétvégén.”
Egyelőre azonban nagyon úgy néz ki, hogy a célbaérés sem fog összejönni az Aston Martinnak, és amennyiben a szabadedzések során is jelentős vibrációt tapasztalnak, Fernando Alonso és Lance Stroll előre eltervezetten csak bizonyos számú kört tesz majd meg az Ausztrál Nagydíjon.
Jövő hétvégén rendezik a Mitropa Kupa nyitó versenyét az osztrák Rebenland Rallyn, melyre összesen 60 páros nevezett, a mezőny egy tizedét pedig magyar párosok teszik ki.
Hagyományosan az osztrák bajnokság második futamával, a Rebenland Rallyval indul idén is a Mitropa Kupa szezonja.
Az idén 16 gyorsaságit tartalmazó rendezvényre összesen hatvan páros nevezett, melyből hatan hazánkból érkeznek.
A Mitropa Kupa értékelésében összesen 19-en állnak rajthoz. László Zoltán és Balázs Zsolt Skoda Fabia RS Rally2-vel, Kocsis Imre és Bakos István Citroen C2 R2 Max-szal, Faltusz Dávid és Balai Róbert Peugeot 208 Rally4-gyel a Mitropa, Hulmann Gábor és Szegő Barnabás Lada VFTS-sel a Mitropa Club, míg Mang Huba és Béres “Unicum” Attila Fiat Ritmóval, Dunavölgyi János és Wébel Martin Lada Samarával a Mitropa Historic mezőnyében áll rajthoz.
A teljes mezőnyt tekintve is igen erős a mezőny, Simon Wagner, Robert Kolcák Rally2-es Hyundaijal, Michael Lengauer, Jaroslaw Koltun, Albert von Thurn und Taxis, Raimund Baumschlager Skodával, Philipp Kreisel Toyotával, Kevin Raith Forddal nevezett.
Gus Greensmith három évet Skodával versenyzett a WRC2-ben, és nagyon elégedett volt a Fabiával, azonban az idei évben már Toyotával harcolna első bajnoki címéért.
Gus Greensmith 2022 végén került ki az M-Sport csapatából és a jövőjét a WRC2-ben találta meg, ahol a Toksport WRT versenyzője lett és a következő három évben Skoda Fabia RS Rally2-vel versenyzett.
Legjobb eredményét 2023-ban érte el, amikor Andreas Mikkelsen mögött a második helyen zárta a szezont, míg a leggyengébb szezonját 2024-ben mutatta be, amikor csupán hetedik lett, amit tavaly egy negyedik hely követett.
Az idei évben azonban már Toyotára vált, szezonját pedig a kenyai Szafari Rallyn kezdi.
“Három jó évünk volt a Skodával, élveztem a Fabia vezetését és jó eredményeket is értünk el, de úgy éreztem, hogy eljött a váltás ideje – mondta Gus Greensmith a WRC hivatalos oldalának. – Egyértelműen megmutatkozott, hogy akik Toyotára váltottak, növelni tudták tempójukat. Mindig igyekeztem hűséget mutatni a Skodának, de úgy érzem, hogy mostanra túl nagy különbség alakult ki a Toyota javára, ezért is döntöttem a váltás mellett.”
A brit versenyző már az első tesztjein is túl van a Yaris-szal.
“Eddig minden rendben alakult a Toyotás teszteken, egyértelműen nehezebb vezetni, mint a Skodát. A Fabia nagyon jó arra, hogy bárki azonnal kényelmesen vezesse. A harmadik tesztnap után azonban már elégedett voltam a Toyotával. A Yaris sokban különbözik a Skodától, ezért más vezetési stílus is kell hozzá. Azonban a Toyota sok segítséget nyújtott, elmagyarázták az autó filozófiáját és kissé módosítani tudták ahhoz, amit szeretek. A teszt végére már nagyon kényelmesen tudtam vezetni.”
A 29 éves versenyző elsősorban a Toyota erejét emelte ki.
“Nagyon erősnek tűnik az autó, amihez hozzá kellett szoknom. Lenyűgöző, ahogy a rajtnál ki lő. Egy szakasz során azonban azt hiszem kevés a különbség a Skodához képest, azonban úgy érzem, hogy a Toyota többet tesz azért, hogy az autóval könnyen lehessen jó teljesítményt nyújtani. Most még kevés a tapasztalatom, de így érzem.”
“A tesztelés fő célja az volt, hogy minél előbb megismerjem az autót. Minél több időt töltök az autóban és a szerelésével, annál jobban megértem, bár remélem, hogy szerelésre kevés alkalom lesz. Most úgy érzem, hogy az autó hátulját a legkönnyebb javítani, de bízom benne, hogy erre lesz a legkevesebb szükség. A szezon során egyre jobban megértem majd. Kenya kevésbé szól az autó teljesítményéről, de célom, hogy mire Portugáliában indulunk, már mindenre készen fogok állni.”
Greensmith bízik benne, hogy jó szezont tud bemutatni.
“Kenya alakulhat jól és rosszul is. Az elmúlt két évben nem volt rossz, és ebben bízok most is. Úgy érzem, hogy az igazán nehéz versenyeken tudtam eddig jól teljesíteni, Kenya pedig az összes közül talán a legnehezebb. Mindig képes voltam úgy megközelíteni a határokat, hogy nem léptem azokat túl. Ezért is szeretem Kenyában indítani az évet, most is jó versenyben reménykedek.”