back to top
2026. március 20. 20:02
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 337

    Újra Evans vezeti a Svéd Rallyt, nagyon szoros az élmezőny

    0

    Adrien Fourmaux után Ott Tanak is szakaszt tudott nyerni a fejlesztett Hyundaijal Svédországban, így nagyon szorossá vált a pillanatnyilag dobogón álló versenyzők közti különbség. 

    Adrien Fourmaux délelőtti szakaszgyőzelmei után Ott Tanak is feliratkozott a legjobb időt elérő versenyzők közé a Svéd Rally hatodik szakaszán, ahol a 2019-es világbajnoktól 3 tizeddel elmaradó Elfyn Evans ismét a verseny élére állt, míg a mai utolsó igazán hosszú pályán Martin Sesks harmadik idővel ért célba. 

    Összetettben Evans előnye 1.9 másodperc Takamoto Katsuta előtt, míg Tanak 3.9 másodperc hátránnyal a harmadik. 

    Adrien Fourmaux a kissé murvássá váló délutáni pályákon kevésbé gyors, így 9.3 másodperc hátránnyal a negyedik, öt másodperccel megelőzve a vb címvédő Thierry Neuville-t. 

    Kalle Rovanpera továbbra sem találja igazi formáját, így az ötödik helyen áll Martins Sesks előtt. 

    A következő két szakaszt már teljes sötétben rendezik pénteken.    

    Svéd Rally, állás 6 szakasz után 
    1 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 58:58.3
    2 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1.9
    3 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +3.9
    4 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +9.3
    5 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +14.3
    6 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +26.1
    7 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +40.1
    8 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +50.2
    9 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:10.9
    10 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +1:13.4 

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km Evans 13:58.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km Fourmaux 10:43.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Fourmaux
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km Fourmaux 5:54.6 / 1. EVANS, 2. Fourmaux, 3. Tanak
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km Katsuta 13:50.1 / 1. KATSUTA, 2. Evans, 3. Tanak
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km Tanak 10:49.2 / 1. EVANS, 2. Katsuta, 3. Tanak
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Jókorát változott a Svéd Rally képe, Katsuta hármat előzve állt az élre

    0

    Hatalmas változás következett be a Svéd Rally első péntek délutáni szakaszán, ahol a hátrébb rajtolók kerültek fölénybe, ugyanakkor többen kalandba is bonyolódtak. 

    Azt követően, hogy péntek délelőtt inkább az elsőként indulók voltak gyorsabbak a Svéd Rallyn és ennek megfelelően Elfyn Evans vezetett Adrien Fourmaux és Ott Tanak előtt, az első délutáni szakaszon a hátrébb rajtolók voltak gyorsabbak. 

    A verseny ötödik szakaszát Takamoto Katsuta nyerte, aki 14.2 másodperccel volt gyorsabb Evansnél, így Tanakot, Fourmaux-t és walesi csapattársát is megelőzve a verseny élére állt, ráadásul előnye 5.8 másodperc Evans, 9.7 másodperc Tanak, és további két tized Fourmaux előtt. 

    Thierry Neuville végre szintén mutatott valamit abból a teljesítményből, amivel világbajnok lett tavaly és második ideje után az ötödik helyre tudott lépni mindössze 7.6 másodperccel a második helyen álló Evans mögött. 

    Az első péntek délutáni gyorsaságin, ahol Martins Sesks harmadik idővel ért célba Fourmaux autója fékezés közben lefulladt, Kalle Rovanpera és Josh McErlean pedig túlcsúszott. 

    Evans vezet a Svéd Rallyn péntek délben, Fourmaux világbajnok csapattársai előtt

    Svéd Rally, állás 5 szakasz után 
    1 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 48:03.0
    2 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +5.8
    3 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +9.7
    4 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +9.9
    5 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +13.4
    6 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +24.9
    7 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +40.8
    8 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +50.6
    9 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:02.2
    10 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +1:09.1 

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km Evans 13:58.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km Fourmaux 10:43.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Fourmaux
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km Fourmaux 5:54.6 / 1. EVANS, 2. Fourmaux, 3. Tanak
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km Katsuta 13:50.1 / 1. KATSUTA, 2. Evans, 3. Tanak
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Evans vezet a Svéd Rallyn péntek délben, Fourmaux világbajnok csapattársai előtt

    0

    Elfyn Evans minimális előnnyel vezet a Svéd Rally első négy szakasza után, míg a toyotás versenyzőt Adrien Fourmaux követi a Hyundaijal Ott Tanak előtt. 

    Gyakorlatilag négy részre szakadt a Svéd Rally Rally1-es mezőnye négy gyorsasági után. A versenyt az első két szakaszt megnyerő Elfyn Evans vezeti, aki ráadásul takarítja a pályákat, a walesi toyotást az ugyancsak két szakaszt nyerő Adrien Fourmaux mindössze 1.9 másodperc hátránnyal követi, míg Ott Tanak 6.2 másodperc hátránnyal a harmadik 2.2 másodperccel megelőzve Takamoto Katsutát. Így két toyotás és két Hyundai versenyző áll az első négy helyen, és nem kis meglepetésre Fourmaux áll a legjobban a Hyundai versenyzői között, köszönhetően, gumijainak jobb beosztásának. 

    A verseny következő csoportjába Kalle Rovanpera és Thierry Neuville tartozik, akik sokat küzdöttek autójuk tapadásával, de ha javulni tudnak délután, akkor képesek lehetnek felzárkózni a négyes élbolyra. 

    A harmadik csoportba tartozik Josh McErlean és Martin Sesks a Forddal. McErlean számára úgy tűnik jobban fekszenek a havas pályák, mint a Monte szakaszai, míg Sesks első havas versenyén vezeti a Rally1-es Pumát.  

    A WRC csúcskategóriáját pedig Sami Pajari, valamint Grégoire Munster zárja. Sami Pajari tempója inkább Neuville-hez és Rovanperához hasonlítható, azonban a pénteki első szakaszon defektet szedett össze, amivel komoly időt veszített. Munster pedig sokkal inkább magabiztos volt a Monte pályáin, mint a hóban. 

    Szinte kivétel nélkül mindenki panaszkodott a Hankook szöges gumijai által nyújtott alacsony tapadási szintre, amihez egyelőre Evans és Fourmaux alkalmazkodott legjobban. 

    A WRC2-ben Oliver Solberg a vártnak megfelelően az élen áll, a svéd toyotást márkatársa, Roope Korhonen 19.2 másodperccel követi, míg Mikko Heikkila a harmadik legjobb skodásként több, mint csaknem 40 másodperccel elmaradva Solbergtől. 

    Svéd Rally, állás 4 szakasz után 
    1 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 34:04.5
    2 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1.9
    3 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +6.2
    4 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +8.4
    5 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +18.0
    6 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +19.5
    7 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +39.4
    8 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +41.0
    9 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:00.5
    10 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +1:04.9
    11 #20 Oliver Solberg, Elliott Edmondson (SWE, GBR) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +1:41.2
    12 #23 Roope Korhonen, Anssi Viinikka (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:00.4
    13 #28 Robert Virves, Jakko Viilo (EST) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:18.8
    14 #25 Mikko Heikkila, Kristian Temonen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:20.5
    15 #26 Lauri Joona, Samu Vaaleri (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:22.1
    16 #34 Tuukka Kauppinen, Sebastian Virtanen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:22.9

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km Evans 13:58.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km Fourmaux 10:43.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Fourmaux
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km Fourmaux 5:54.6 / 1. EVANS, 2. Fourmaux, 3. Tanak
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Fourmaux megszerezte első szakaszgyőzelmét az új Hyundaijal a Svéd Rallyn

    0

    Elfyn Evans két szakaszgyőzelme után Adrien Fourmaux megszerezte első szakaszgyőzelmét a Svéd Rallyra frissített Hyundaijal, összetettben a walesi toyotás vezet Ott Tanak és a Hyundai francia versenyzője előtt. 

    Adrien Fourmaux úgy tűnik a Monte után folytatja jó szereplését a Hyundai csapatával, miután a toyotás Elfyn Evans két részsikere után a francia versenyző szerezte meg első szakaszgyőzelmét a Svéd Rallyra frissített Hyundaijal a walesi toyotást és Ott Tanakot megelőzve. 

    A második pénteki szakaszon is sokan panaszkodtak a Hankook gumik által biztosított alacsony tapadásra, és egyelőre úgy tűnik, ez az elől rajtoló versenyzőknek kedvez, 

    Összetettben Evans előnye 3.9 másodpercre nőtt Tanak előtt, míg Fourmaux a harmadik helyre lépett további 1.9 másodperc hátránnyal, Takamoto Katsutát ugyanennyivel előzi meg. 

    Thierry Neuville-nek sikerült megelőznie a sokakhoz hasonlóan küzdő Kalle Rovanperát és fellépett az ötödik helyre. 

    A délelőtt során még egy szakasz van hátra. 

    Svéd Rally, állás 3 szakasz után 
    1 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 28:06.0
    2 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +3.9
    3 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +5.8
    4 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +7.7
    5 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +16.8
    6 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +16.9
    7 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +32.9
    8 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +33.8
    9 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +55.8
    10 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +58.3

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km Evans 13:58.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km Fourmaux 10:43.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Fourmaux
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Pajari defekttel, Evans szakaszgyőzelemmel kezdett pénteken Svédországban

    0

    Elfyn Evans a Svéd Rally második szakaszát is megnyerte, így növelte kis előnyét Ott Tanak és Takamoto Katsuta előtt, míg Pajari defektet szedett össze, többen pedig autójukkal küzdöttek. 

    Egy komoly, 28.27 km-es pályán kezdődött a Svéd Rally pénteki programja, ahol Elfyn Evans a csütörtök esti szakasz után ismét a leggyorsabb tudott lenni, ráadásul elsőként rajtolva. 

    A walesi toyotást Takamoto Katsuta közelítette meg leginkább, csupán 1.1 másodperccel maradt el a legjobb eredménytől és ugyanennyivel előzte meg Ott Tanakot. 

    Adrien Fourmaux a Hyundai hátuljának csúszkálásával, Thierry Neuville, Kalle Rovanpera, Grégoire Munster az autó kezelhetőségével küzdött. Az M-Sport csapatából Josh McErlean folytatta jó tempóját és a leggyorsabb fordos tudott lenni. Sami Pajari ugyanakkor egy hófal érintése után defektet szedett össze. 

    Két szakasz után Evans 2.7 másodperccel vezet Tanak és 6.5 másodperccel Katsuta előtt, majd Fourmaux következik 7.6 másodperec hátránnyal. 

    Kalle Rovanpera önmagához képest rossz vezetés után az ötödik Thierry Neuville-t és Josh McErleant megelőzve. 

    Svéd Rally, állás 2 szakasz után 
    1 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 17:20.2
    2 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +2.7
    3 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +6.5
    4 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +7.6
    5 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +11.8
    6 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +13.9
    7 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +20.0
    8 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +27.7
    9 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +47.2
    10 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +47.3

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km Evans 13:58.8 / 1. EVANS, 2. Tanak, 3. Katsuta
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Mansell és Alonso egy csapatban, egy Minardival? – ezt sokan megnézték volna

    0

    A Valentin-nap az F1-ben rendre az autóbemutatókról szól, hiszen az elmúlt években számos csapat leplezte le új modelljét február 14-én. 2001-ben azonban egy érdekes cáfolat látott napvilágot ekkor, a sereghajtó Minardi-istálló ugyanis közölte: Nigel Mansell nem fog náluk visszatérni a Forma–1-be, hogy az újonc Fernando Alonso csapattársa legyen. Az 1995-ben visszavonult, 2001-ben már 47 éves oroszlán néhány évvel azelőtt a Jordannel még tesztelt is, de végül abból sem lett semmi. Minardit azonban végül vezetett, de bár ne tette volna…

    Hogy mi történt, amikor beült a faenzai istálló autójába, arról alábbi cikkünkben írtunk.

    Nigel Mansell egy Minardiban?! – szenzációs visszatérés vagy hatalmas égés lett volna?

    Rovanpera még mindig nem érzett rá az új gumikra

    0

    Kalle Rovanpera beismerte, még mindig nem érzett rá az új Hankook szöges gumik használatára, szerinte ez akár a sikeres svéd versenyébe is kerülhet. 

    Kalle Rovanpera a Lappföld Rally után elsőként bírálta komolyan a Hankook szöges gumijait, amikra azóta sem tudott ráérezni. 

    “Ha szabad úgy fogalmaznom, ezek a gumik nagyon nem illenek hozzám – mondta Kalle Rovanpera a Svéd Rally shakedown szakasza után. – Nem igazán éreztem még rá a gumik helyes használatára, és nem illenek a vezetési stílusomhoz. Persze mindenki ugyanolyan gumit használ, de a vezetési stílusok is változatosak. Az én stílusomhoz nem illenek a gumik. Emiatt nem vagyok elég magabiztos az autóval, mert nem tudom, hogy mit tehetek meg vele és mi az, ami már sok. Valószínűleg nem vagyok a mezőnyben egyedül ezzel az érzéssel. Péntek délelőtt meg kell próbálnom ráérezni a gumik használatára.” 

    Elfyn Evans vezet elsőként a Svéd Rallyn

    Kalle Rovanpera a csütörtök esti szuperspeciál szakaszon Ott Tanakkal azonos eredményt elérve a második leggyorsabb volt Elfyn Evans mögött Svédországban. 

    Elfyn Evans vezet elsőként a Svéd Rallyn

    0

    A walesi Elfyn Evans volt a Svéd rally első, csütörtök esti szakaszán a leggyorsabb, míg a toyotás versenyzőt Ott Tanak és Kalle Rovanpera holtversenyben követi. 

    A tavalyi versenyhez hasonlóan idén is az Umea Sprint elnevezésű szuperspeciál szakasszal indult a Svéd Rally, az 5.16 km-es pálya pedig jó összehasonlítási alapot jelent a a jelenlegi és a tavalyi autók között. 

    Az idei első szakaszon Elfyn Evans 3:21.6 perces eredménnyel volt a leggyorsabb, ami 3.3 másodperccel marad el Kalle Rovanpera 2024-es győztes szakaszeredményétől. 

    A walesi toyotást Kalle Rovanpera és Ott Tanak egyaránt 5 tizedmásodperc hátránnyal követte, míg Adrien Fourmaux további 7 tizeddel volt lassabb. 

    Thierry Neuville és navigátora, Martijn Wydaeghe már a délelőtti hivatalos teszten is átbeszélő problémával küzdött, ezért Neuville nem hallotta tisztán navigátora információi, ezt tudva pedig nem is akkora meglepetés, hogy 3.7 másodperccel maradtak el a legjobb ma esti eredménytől. 

    A verseny első mérvadó szakaszait pénteken rendezik. 

    Svéd Rally, állás 1 szakasz után 
    1 #33 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 3:21.6
    2 #69 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +0.5
    3 8 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +0.5
    4 #16 Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +1.2
    5 #1 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3.7
    6 #18 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +5.4
    7 #5 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +5.6
    8 #55 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +7.5
    9 #13 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +10.5
    10 #22 Martins Sesks, Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +11.0

    Időterv, gyorsasági szakaszok
    Február 13., csütörtök
    SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05 Evans 3:21.6 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, Tanak

    Február 14., péntek
    09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km
    10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km
    11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km
    14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km
    15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
    16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
    19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km

    Február 15., szombat
    09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
    10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
    11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
    14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
    15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
    16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
    18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km

    Február 16., vasárnap
    07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
    09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
    12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Íme a McLaren 2025-ös F1-es autója, az MCL39 (képek, videó)

    0

    Először mutatkozott meg és gördült egyúttal pályára egy 2025-ös Forma-1-es versenyautó: a konstruktőri címvédő McLaren előzetes bejelentés nélkül Silverstone-ban fedte fel idomait, egy különleges festéssel.

    A wokingi istálló nem tett előzetes bejelentés arról, hogy bemutatná az autóját, noha intenzív és sejtelmes közösségi médiás aktivitás előzte meg, hogy egyszer csak közzétett egy képet arról, amint új autója, az MCL39 már a silverstone-i bejáratását teljesíti Lando Norris kezei alatt.

    Az autó narancssárga-fekete foltos festést kapott, ami csak ideiglenes megoldás, s egyúttal álcafestésként is funkcionál. A jövő keddi, február 18-i közös londoni festésbemutató előtt ugyanis egyetlen csapatnak sem engedélyezett, hogy felfedje végleges 2025-ös színösszeállítását.

    „Ez a nap egy fontos mérföldkő a 2025-ös bajnoki címért folyó harcunkban. Jó érzés, hogy első alkalommal pályára vittük az idei bajnoki kihívónkat, az MCL39-est, ezzel prezentálva a csapatunk kemény munkájának termékét” – fogalmazott a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown.

    „Az idei év minden korábbinál szorosabb lesz, így sok a teendőnk, ha meg akarjuk tartani a konstruktőri címet, illetve rá akarunk menni az egyénire is – mondta Norris, aki tavaly a második helyen zárta a szezont Max Verstappen mögött. – Amióta megkezdtem a felkészülést a csapat főhadiszállásán, pozitív, de koncentrált hangulattal szembesülök.” Csapattársa, Oscar Piastri szintén kipróbálhatta az autót a filmforgatási nap keretében egy autó által teljesíthető maximum 200 kilométer során.

    Pénteken, február 14-én a Williamstől várható a következő, szintén ideiglenes festéssel bemutatkozó 2025-ös autó, szintén Silverstone-ban – a McLarennel ellentétben a grove-i csapat ezt az eseményt már jó előre bejelentette.

    Maratoni gyorsasági szakaszokkal várja a Sierra Morena Rally az ERC-mezőnyt

    0

    Megjelent az ERC-szezonnyitó Sierra Morena Rally menetrendje, melyben 13, több maratoni szakasz is szerepel, így a versenytáv is igen nagy lesz. 

    Április 3-6. között a spanyol Sierra Morena Rallyval kezdődik az ERC-szezon, a 35 év után Eb-naptárba visszatérő rendezvény április 4-én délelőtt a kvalifikációval, este egy rövid szuperspeciál szakasszal indul. 

    Szombaton és vasárnap három-három pályát kell kétszer teljesíteni, köztük egy 27.2 km-es és egy 25.2 km-es szakaszt. 

    Herczig Norbiék Toyotával kezdik a szezont – dögös lett az új dizájn

    A 13 gyorsasági összesen 219.96 km versenytávot jelent, amivel a rendezvény a tavalyi év során messze a leghosszabb futam lett volna, 2024-ben ugyanis a legnagyobb versenytávot a Barum Rallyn kellett teljesíteni, 193.5 km-t. 

    Sierra Morena Rally, gyorsasági szakaszok időterve 
    Április 4., péntek 
    09:30 Shakedown 6.16 km 

    20:05 SS1 Córdoba 1.50 km 

    Április 5., szombat 
    10:00 SS2 Obejo 1 6.70 km
    11:05 SS3 Villanueva del Rey 1 12.80 km
    12:10 SS4 Villaviciosa 1 27.19 km
    15:10 SS5 Obejo 2 6.70 km
    16:15 SS6 Villanueva del Rey 2 12.80 km
    17:20 SS7 Villaviciosa 2 27.19 km 

    Április 6., vasárnap 
    08:20 SS8 Cerrobejuelas 1 19.89 km
    09:25 SS9 Pozoblanco – Villaharta 1 25.22 km
    11:05 SS10 Ermitas – Trassierra 1 12.43 km
    13:55 SS11 Cerrobejuelas 2 19.89 km
    15:00 SS12 Pozoblanco – Villaharta 2 25.22 km
    17:05 SS13 Ermitas – Trassierra 2 12.43 km