A WRC bejelentette tavalyi nézettségi adatait, ami szerint 1.3 milliárd fő követte a TV-adásokat, továbbá 1.7 milliárd volt az elérés a közösségi médiában.
A WRC története során először 2024-ben lépte át az 1 milliárdos elérést a sorozat, amiben komoly szerepet kapott a közel-keleti és az ázsiai nézettség emelkedése.
A TV adások 1.3 milliárd főhőz jutottak el, míg a kö9zösségi médiában közzétett tartalom összesen 1.78 milliárd embert ért el, 24%-os növekedés 2023-hoz képest.
A nézettség növekedés azonban nemcsak a médiában volt kézzelfogható, a WRC-futamok szakaszain összesen 4 millió ember foglalt helyet.
A WRC Promóter bízik benne, hogy ezek a számok 2025-ben még jobbak lesznek, mivel a naptár egy versennyel bővült és a bajnokság globális lefedettsége is nagyobb lesz.
“Az 1 milliárdnál is nagyobb nézőszám a WRC páratlan globális vonzerejének és a csapatunk folyamatos innováció iránti elkötelezettségének eredménye – mondta Philipp Maenner, a WRC Promóter médiajogokért felelős igazgatója a WRC honlapjának. – Ez a mérföldkő nemcsak a bajnokság növekedését emeli ki, hanem tükrözi rajongótáborunk szenvedélyét is világszerte. Izgatottan várjuk az idei szezont, és bízunk a számok növekedésében.”
Thierry Neuville az első, míg Ott Tanak a harmadik leggyorsabb idővel zárta a Svéd Rally hivatalos tesztjét, a Hyundai két világbajnoka közé Martins Sesks fért be.
Egy verseny előtti teszt eredményének nincs sok jelentősége, azonban a hozzávetőlegesen gyors versenyzőket már ekkor észre lehet venni.
A Svéd Rally hivatalos tesztjén Thierry Neuville nem kis fölénnyel, 1.4 másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, ami egy 3.44 km-es pályán viszonylag soknak számít.
A Hyundai örülhet Ott Tanak kezdeti gyorsaságának is, aki a harmadik időt autózta.
A két Hyundai-pilóta úgy tűnik, megfogadta főnökük kérését és megpróbálnak tempót váltani a Hyundai új autójával a nem jól sikerült Monte után, ahol még a régi autót használta a csapat.
“Összességében jól alakult a Monte, most azonban sokkal jobban kell szerepelnünk – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport elnöke és csapatvezetője. – Thierry és Ott is nyert már Svédországban, ezért remélhetünk egy jobb szereplést tőlük. Bízom Adrien Fourmaux további jó teljesítményében is, remélem, hogy hóban is tud fejlődni.”
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Úgy tűnik azonban, hogy egy meglepetés-versenyzője is lehet a havas futamnak, mégpedig Martins Sesks, aki Svédországban kezdi az idei fél szezonját az M-Sport Fordjával, és a hivatalos teszten az előkelő második eredményt érte el.
A toyotás versenyzők közül Elfyn Evans a negyedik időt érte el, míg Adrien Fourmaux befért a legjobb öt közé Kalle Rovanperát megelőzve.
Josh McErlean gyorsabb tudott lenni a Forddal a Montén tempójával meglepetést okozó Grégoire Munsternél, akit Sami Pajari és Takamoto Katsuta is megelőzött.
A Rally2-es autók mezőnyében szintén meglepő, hogy Pontus Tidemand volt a leggyorsabb, aki bár karrierje elején igen biztató tempóval rendelkezett, legutóbbi Eb-szezonjában azonban nem teljesített túl jól.
A svéd versenyzőt a JWRC tavalyi bajnoka Romet Jürgenson, valamint Oliver Solberg követte.
A Svéd Rally első szakaszát csütörtök este rendezik meg.
A Lappföld Rally megnyerésével Tukka Kauppinen alaposan magára terelte a figyelmet, a 18 éves pilóta szeretne a Svéd Rallyn is jól szerepelni.
Tukka Kauppinen magasra emelte a lécet, miután a Rally1-es Toyotával tesztelő Kalle Rovanpera és a Skoda Fabia Rally2 evóval versenyző Esapekka Lappi előtt szinte hibátlan versenyzéssel megnyerte a Lappföld Rallyt.
A 18 éves finn tehetség hétvégén már a Svéd Rallyn fog indulni Toyotájával, ahol szeretne ismét jól teljesíteni, annak ellenére, hogy Michelin gumik helyett Hankook abroncsokkal kell indulnia.
“A Svéd Rally teljesen más lesz, mint a Lappföld Rally volt, mert más gumikat kell használni – mondta Kauppinen a Rallit.fi oldalnak. – Igyekeztünk jól felkészülni, és bízom benne, hogy jó lesz a tempónk. Egy kis teszten kipróbáltuk a Hankook gumikat és meglepően jó autóbeállítást sikerült találni. A finn versenyeken használt gumikhoz képest kisebb a tapadás az Hankook abroncsain. Ráadásul ahhoz, hogy nagy sikert lehessen a WRC-ben elérni, fontos a tapasztalat szerzés, most inkább tanulni szeretnénk és hiba mentesen, nyomás nélkül vezetni.”
Kauppinen tavaly már indult a Finn Rallyn, ahol Skoda Fabia RS Rally2-vel a WRC2 13. helyén ért célba.
Mikko Heikkila az utóbbi pár évben balszerencse miatt nem tudott csak kiugró eredményt elérni, ezért az idei WRC2-es szezon előtt reméli, hogy több szerencséje lesz.
Mikko Heikkila azt követően, hogy az utóbbi években főleg az ERC-ben indult, idén a WRC2-ben áll rajthoz, ahol a tervek szerint Svédországban, Portugáliában, Szardínián, Görögországban, Észtországban és Finnországban fog indulni. A finn versenyző idén egy év toyotás ERC-szezon után Skodát fog vezetni.
A 2022-es finn bajnok eddigi karrierje során többször is balszerencse miatt nem tudott jó eredményt elérni. Elég visszaemlékezni a 2023-as Fafe Rallyra, ahol a Power Stage-en defekt miatt győzelem helyett a nyolcadik helyen ért célba. Hasonlóan balszerencsés volt Heikkila a tavalyi Finn Rallyn, ahol egy 10 másodperces büntetés után végül 2.6 másodperccel maradt le a WRC2-es verseny dobogójáról. A finn versenyző kedvét azonban a balszerencse nem vette el.
“Sokszor voltam már balszerencsés karrierem során, de egyszer sem jutott még eszembe, hogy befejezzem a versenyzést – mondta Mikko Heikkila a Rallit.fi oldalnak. – A ralisport iránti szeretet a régi, még ha nehéz is összerakni a hátterét.”
Heikkila vágya is az volt, hogy egyszer gyári versenyző legyen és ne kelljen folyamatosan pénzt gyűjtenie a versenyzéshez.
“Amikor elkezdtem a karrierem, szerettem volna profi módon versenyezni, mert sosem kedveltem az anyagi háttér összerakását. Persze nehéz profi szintre lépni, ráadásul én nem tehettem azt, amit a fiatal versenyzők, hogy gyűjtést szerveznek, mert későn kezdtem komolyan ezt a sportot. Az idei évre nagy lehetőségeim vannak és ezt szeretném meghálálni. A karrierem elején sokszor a saját fejem után mentem, ma már ez nem így van, mások figyelmét is figyelembe veszem. Éppen ezért bízom benne, hogy idén elkerül a balszerencse.”
Heikkila reméli, hogy 33 évesen is képes lesz felvenni a tempót a WRC2-ben induló fiatalokkal.
“Ahhoz, hogy továbbra is figyeljenek rám az emberek, minél nagyobb szinten kell versenyeznem, remélem, hogy a WRC2-ben többször sikerül jó eredményt elérnem. Ez főként a gyorsaságon múlik, szerencsére erre nincs olyan nagy hatással az életkor. Igyekszünk jól szerepelni idén a WRC2-ben és meglátjuk, hogy miként sikerül.”
A finn versenyző számára példa értékű, hogy Sami Pajari és Martins Sesks is képes volt a Rally2-es kategóriából fellépni a Rally1-be, ezért bízik bene, hogy egy versenyen még indulhat a WRC csúcskategóriájában is.
“Sami Pajari és Martins Sesks jó példák arra, hogy lehetséges a feljebb lépés. A Rally1-es kategóriában sokan már idősebbek, és nyilván nem lesznek mindig a kategóriában. Valamikor változni fog a Rally1-es mezőny összetétele és bízom benne, hogy akkor legalább egy versenyen én is ilyen autóba ülhetek.”
Ítélethirdetés történt a Michael Schumachert érintő zsarolási ügyben, a család fellebbezett.
Tavaly decemberbenkezdődött meg annak a három férfinak a tárgyalása, akik 15 millió euróra zsarolták Michael Schumacher családját a német legendáról lopott fotókkal, videókkal és egészségügyi dokumentumokkal, most pedig megszületett az ítélet, amit a család ügyvédje enyhének nevezett.
A három elkövető közül ugyanis csak egy, a kidobóként dolgozó Yilmaz Tozturkan kapott tényleges börtönbüntetést, őt három évre ítélték. A Schumacher-család korábbi biztonsági főnökeként dolgozó Markus Fritschét ezzel szemben két év felfüggesztettre, míg a zsarolásban szintén részt vevő fiát hat hónap felfüggesztettre ítélte a bíróság. A tárgyalás során megállapították, hogy Tozturkannak több mint 1500 file (képek, videók, orvosi dokumentumok) jutott a birtokába a 2013-as síbalesete óta a nyilvánosságtól elzártan élő hétszeres világbajnokról. A kidobó bűntársaival ezeket akarta feltölteni a darkwebre, amennyiben nem kapják meg a követelésüket, de a rendőrség még idejében elkapta őket. Tozturkan a tárgyalás során megbánást tanusított.
Thilo Damm, a Schumacher-család ügyvédje ugyanakkor „enyhének” nevezte az ítéletet és közölte, fellebbezés nyújtanak be. A család eközben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a többszöri házkutatások alatt sem sikerült az összes ellopott file-t visszaszerezni.
Hogy korábban milyen módokon próbálták meg idegenek megsérteni Schumacher privát szféráját azért, hogy információhoz jussanak az állapotáról, arról az alábbi cikkben írtunk bővebben.
A Svéd Közlekedési Hatóságnak nem volt ideje döntést hozni az őslakosok fellebezéséről a Svéd Rally rajtjáig, így érvényes maradt az összes útvonalengedély.
Végül is az is döntés, hogy nem hozunk döntést. A Svéd Közlekedési Hatóság márpedig nem hozott időben (vagyis a rajt előtt) döntést a számi őslakosok fellebbezésével kapcsolatban, amelyben a Svéd Rally három szakaszának útvonalengedélyének visszavonását kérték. Így a szervezők összes engedélye érvényes maradt, a Svéd Rallyt az eredeti útvonalon lehet megrendezni.
„Az ügy anyaga nagyon terjedelmes, és olyan új információk is érkeztek az ügyben, hogy a hatóságnak levelet kellett váltania az érintett felekkel – közölte a Svéd Közlekedési Hatóság. – Ha a hatóságnak nincs ideje a rendezvény megkezdése előtt döntést hozni, akkor a megyei közigazgatási hivatal engedélyről szóló határozata az irányadó.”
Az ügy aktája svéd sajtóinformációk szerint több mint háromezer oldalból áll.
Korábban a megyei hivatal a rénszarvasaikat féltő számik tiltakozása ellenére engedélyezte a legelőiken áthaladó versenyt az eredeti útvonalon, a határozat ellen a számik a múlt héten fellebbeztek. Közben vasárnap három elhullott rénszarvast találtak, a számik szerint az állatok a versennyel összefüggésben pusztultak el, a Svéd Rally szervezői eközben azt állították, hogy az őslakosok direkt terelik egyre közelebb a szakaszokhoz az állatokat.
Kétségünk se legyen azonban, hogy az egész történet a pénzről szól.
Persze, legyenek biztonságban az állatok és a versenyzők is (róluk valahogy kevés szó esik az ügyben, pedig ha baleset történne, azt nem csak a rénszarvasok sínylenék meg), de a huzavona hátterében az áll, hogy a szervezők nem akartak annyi kompenzációt fizetni, amennyit az őslakosok kértek.
Könnyen lehet, hogy a végén mégis születik valamilyen megállapodás, az utolsó pillanatban mindkét fél nyitott volt a tárgyalásra. Korábban egyébként volt szerződés a számikkal, azonban a tavalyi verseny után lejárt. Azt a megállapodást sem volt könnyű tető alá hozni, a 2022-es verseny előtt két hónappal jutottak dűlőre a felek, most talán a verseny első napjára sikerül ugyanez.
„Remélem, hogy meg tudunk állapodni a verseny szervezőivel, és hogy el tudnak fogadni minket” – mondta szerdán Per-Mikael Jonsson, a számi közösség képviselője.
„Párbeszéd zajlik, és reméljük, hogy sikerül megegyezni, és megoldani a helyzetet” – tette hozzá Erik Aström, a Svéd Rally versenyigazgatója.
A WRC idei második versenyét, a Svéd Rallyt február 13-16. között rendezik Umea környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a havas versenyről.
A Monte-Carlo Rally után a hétvégén már a második verseny következik a Rally Világbajnokságon, a mezőny ezúttal a szezon egyetlen havas futamán mérheti össze tudását.
A verseny története
A Svéd Rallyt 1950-ben szervezték meg először és 1973 óta szerepel a WRC naptárában. A győztesek azonban egészen 2004-ig skandináv versenyzők közül kerültek ki, akkor azonban Sébastien Loeb megtörte uralmukat. 2022-ben a globális felmelegedés miatt Torsbyból Umea környékére helyzeték a rendezvényt.
Az utóbbi években elért sikereiknek köszönhetően, idén a belga Thierry Neuville, az észt Ott Tanak és a walesi Elfyn Evans is korábbi győztesként állhat rajthoz.
Stig Blomqvist rekordot jelentő hét sikere azonban nem kerül veszélybe.
A Svéd Rally utóbbi korábbi győztesei
2013: Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2014: Jari-Matti Latvala, Miikka Anttila (FIN) VW Polo R WRC
2015: Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2016: Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2017: Jari-Matti Latvala, Miikka Anttila (FIN) Toyota Yaris WRC
2018: Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (BEL) Hyundai i20 Coupe WRC
2019: Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Toyota Yaris WRC
2020: Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota Yaris WRC
2022: Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid
2023: Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 Hybrid
2024: Esapekka Lappi, Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
A 2025-ös mezőny
A WRC gyári mezőnyében a Toyota Gazoo Racing négy versenyzőt indít, Elfyn Evans, Kalle Rovanpera, valamint Takamoto Katsuta mellett Sami Pajari a japán gyártó második csapatát képviseli.
A Hyundai Motorsport felállása a Montéhoz képest változatlan, Thierry Neuville, Ott Tanak és Adrien Fourmaux vezetheti sikerre a koreai gyártót.
Az M-Sport Grégoire Munster és Josh McErlean Martins Sesks-et indítja, a lett versenyző ezen a hétvégén kezdi idei félszezonos szereplését.
A Montét ugyan Sébastien Ogier nyerte, azonban a nyolcszoros világbajnok nem indul Svédországban, így a szezonnyitón második Evans kapta az első napon a hókotrás szerepét.
A WRC2-ben a a Toyota és a Skoda csap egymással össze, a verseny legnagyobb esélyese a hazai futamán induló toyotás Oliver Solberg, de számolni kell Georg Linnamae-vel is, míg a skodás versenyzők közül Mikko Heikkila, Lauri Jonna, esetleg Pontus Tidemand jöhet szóba lehetséges győztesként. Érdemes lesz figyelni a viszonylag kezdő versenyzőkre is, köztük a 18 éveses Lappföld Rallyn győztes Tuukka Kauppinenre, a 21 éves Isak Reiersenre, a fordos, junior világbajnok Romet Jürgensonra.
A Junior WRC szezonja Svédországban kezdődik, itt tizenketten indulnak Ford Fiesta Rally3-mal.
A 2025-ös útvonal
Mivel a Svéd Rally az egyetlen, ahol kizárólag szöges gumikkal lehet versenyezni elengedhetetlen feltétel a megfelelő hómennyiség az utakon. 2022-ben ezért is történt a Svéd Rally központ váltása. Idén 18 szakasz vár az indulókra. A tervek szerint 300.22 km versenytáv után derül fény az idei győztesre.
Időterv, gyorsasági szakaszok Február 13., csütörtök
09:01 Shakedown (Umeå City) 3.44 km
SS1 Umeå Sprint 1 5.16 km 19:05
Február 14., péntek
09:18 SS2 Bygdsiljum 1 28.27 km
10:19 SS3 Andersvattnet 1 20.51 km
11:27 SS4 Bäck 1 10.80 km
14:48 SS5 Bygdsiljum 2 28.27 km
15:49 SS6 Andersvattnet 2 20.51 km
16:57 SS7 Bäck 2 10.80 km
19:05 SS8 Umeå Sprint 2 5.16 km
Február 15., szombat
09:10 SS9 Vännäs 1 15.65 km
10:05 SS10 Sarjöliden 1 14.23 km
11:08 SS11 Kolksele 1 16.06 km
14:10 SS12 Vännäs 2 15.65 km
15:05 SS13 Sarjöliden 2 14.23 km
16:08 SS14 Kolksele 2 16.06 km
18:05 SS15 Umeå 1 10.08 km
Február 16., vasárnap
07:27 SS16 Västervik 1 29.35 km
09:57 SS17 Västervik 2 29.35 km
12:15 SS18 Umeå 2 (PS) 10.08 km
Időjárás
Umea környékén a verseny idején igazi téli időjárás várható, nappal –5, -8, míg éjjel -10, -13 fok közötti hőmérséklettel, jórész napos idővel.
A Skoda Motorsport mérnökei most árulták el, hogy 2023-ban Sebastien Loeb adatait elemezve olyat láttak, amit korábban még sosem.
A gyári mérnökök rengeteget tudnak segíteni egy versenyzőnek azzal, hogy az adatok elemzésével rámutatnak azokra a pontokra, ahol a pilóta tovább fejlődhet. Sokszor ez meglepi a versenyzőt is -különösen a fiatalokat-, akik azt hiszik, hogy a határon autóznak, de a számok mást mutatnak
„Sokan azt hiszik, hogy az autó határait feszegetik, de a valóságban a saját határaikat teremtik meg. Egy másik versenyző adatait látva rájönnek, hogy ők is mit tudnak elérni” – magyarázza Yannick Willocx, a Skoda Motorsport versenymérnöke.
A mérnök a fiatal pilóták számára fontos tanácsokat is adott: „Próbáljanak ki különböző vezetési stílusokat. Koncentráljanak saját magukra, határozzák meg, mikor érzi magukat a legmagabiztosabbnak, és az adatelemzéssel felfedezhetik, hogyan tudnak még gyorsabban menni.”
foto: Azores Rally
Az egyik fontos terület a fékezés. A megfelelő fékezési pontot és a fékerőt az adott talajtípus tapadási viszonyaihoz kell igazítani, ami a rali egyik legnagyobb kihívása. Ugyanakkor ezen a területen lehet sokat fejlődni, ezért a mérnökök különösen figyelnek a fékezésre.
„Amikor ugyanazon a pályán tesztelünk különböző versenyzőkkel, megfigyelhetjük, hogy az egyes versenyzők mennyit használnak ki az autóban rejlő lehetőségekből. Látjuk, hol gyorsabb az egyik versenyző a másiknál, és ezeket az adatokat felhasználva segítünk nekik javulni” – mondja Willocx.
A sokat látott mérnök azt is elárulta, hogy 2023-ban az Azori-szigetek Rallyn ők is meglepődtek, amikor megnézték a versenyen Skodával rajtoló és rajt-cél győzelmet arató Sebastien Loeb adatait.
„Ő másképp használja a gáz- és fékpedált, mint bárki, akinek korábban az láttuk az adatait. Azzal, hogy nagyon enyhe nyomást gyakorol a fékpedálra, soha nem blokkolja a kerekeket, ami paradox módon lehetővé teszi, hogy később fékezzen, mint más, agresszívabb megközelítést alkalmazó versenyzők” – ismerte be Willocx.
A Skoda a verseny és a tesztek közötti lényeges különbségre is rávilágított. Míg a futamokon a szabályokban meghatározott 37 szenzort használhatják, addig a gyári teszteken ezen felül további 75 érzékelőt szerelnek fel a kocsikra, hogy még pontosabb adatokat kapjanak. Loeb zsenijének felismeréséhez viszont elég volt a futamon használt 37 szenzor is…
Takamoto Katsuta a friss hóban reménykedik a csütörtökön kezdődő Svéd Rallyn, ami csapattársának, Elfyn Evansnek kifejezetten rosszul jönne.
Ami a Toyota egyik pilótájának átok lenne a Svéd Rallyn, az a másiknak áldás. Konkrétan a friss hóról beszélünk, amely az elsőként rajtoló, és így takarításra kényszerülő Elfyn Evansnek kifejezetten rosszul jönne, a hetedik rajtpozíciót magáénak tudó Takamoto Katsuta viszont bízik benne, hogy rendesen hullik majd a hó a WRC-szezon második versenye alatt.
„A Svéd Rally az egyik kedvenc versenyem, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani a saját szempontból és a csapatéból is. Nagy kihívást jelentenek az új abroncsok erre a versenyre, ami azt jelenti, hogy kicsit más érzés lesz az autóban ülni, mint korábban ezen a felületen, de megpróbálok majd alkalmazkodni ehhez – mondta Katsuta. – Sok múlhat azon, hogy milyen körülményekkel találkozunk. Ha sok hó lesz, mint tavaly, akkor jó lehet a helyzetünk, de ha csak tiszta jég a felület, akkor nehezebb dolgunk lehet. Természetesen remélem, hogy sok hó lesz, de így is, úgy is mindent megteszek majd.”
Katsuta a Toyota színeiben ötödször indul a Svéd Rallyn, a legjobb eredménye eddig a 2022-es negyedik hely volt, a legutóbbi két versenyen viszont egyaránt nagyot esett. Sorozatban harmadszor ez nem fér bele, mindenképpen célba kellene érnie, annál is inkább, mert ahogy utalt is rá, ezúttal a gyártók világbajnokságában is pontokért küzd.
A Svéd Rallyn a tervek szerint 18 gyorsaságit kell teljesítenie a mezőnynek, a versenytáv 300.22 km lesz. Az előrejelzések alapján napos időre számíthatunk, napközben is bőven fagypont alatti hőmérséklettel, pénteken és szombaton mínusz hét fok lehet a csúcshőmérséklet.
Az őslakos számik három szakasz versenyengedélye ellen is fellebeztek, a Svéd Közlekedési Hatóság a cikkünk megjelenéséig nem határozott az ügyben. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy három elhullott rénszarvast találtak a közelben, ami gyűlölet-bűncselekménynek tűnik. A részleteket itt foglaltuk össze: