back to top
2026. március 21. 22:39
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 354

    A Ferrari sikercsapatának fontos tagja volt, de Schumachert váltva nevetség tárgyává vált

    0

    A Ferrari 2000-es évek eleji sikereiben vállalt szerepéért, amolyan jutalomjátékként versenyzői üléshez jutó Luca Badoer sokak emlékezetében úgy maradt meg, mint olyasvalaki, akinek semmi keresnivalója nem lett volna a maranellóiak autójában. 

    Ma ünnepli 54. születésnapját Luca Badoer, korábbi Forma–1-es pilóta, aki 1993 és 2009 között összesen 50 F1-es nagydíjon állt rajthoz a Scuderia Italia, a Forti, a Minardi és a Ferrari színeiben, és ezeken egyetlen pontot sem szerzett – talán többen emlékeznek arra a szívszorító jelenetre, amikor az 1999-es Európa Nagydíjon 13 körrel a verseny vége előtt a 4. helyen adta meg magát a már akkor is sereghajtó Minardi váltója, az olasz pedig az autójára borulva zokogott a pálya szélén.

    Ennek a szezonnak a végén aztán ülés nélkül maradt, ám az F1 vérkeringéséből nem került ki, sőt! Mivel 1998-tól a Ferrari állandó tesztpilótája volt, az elkövetkező években kulcsszerepet játszott – akkoriban még nem volt korlátozva a tesztelés – a maranellóiak 1999 és 2004 közötti sikerkorszakában, amely során a Michael Schumacher, Jean Todt, Ross Brawn és Rory Byrne nevével fémjelzett gárda zsinórban hat konstruktőri és öt egyéni világbajnoki címet nyert.

    Luca Badoer, Ferrari, teszt, F2002
    A 2002-es Ferrarival tesztelés közben / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Badoer a sikercsapat 2006-os felbomlása után is maradt, így 2009-ben megkapta élete lehetőségét, amikor az év elején motorbalesetben megsérült Michael Schumacher mégsem tudta vállalni a Hungaroringen kis híján életét veszítő Felipe Massa helyettesítését, így amolyan jutalomjátékként az akkor már 38 esztendős olaszt ültették be az autóba. Az álomból azonban rémálom lett, és Badoer mindössze két futamon indulhatott el, mielőtt lecserélték a Force Indiától kivásárolt Giancarlo Fisichellára, ezeken pedig borzasztóan szerepelt.

    Miközben mindez semmit nem von le a korábbi érdemeiből, ez az epizód sokak szemében  meghatározza Badoer pályafutását, úgyhogy most mi is részletesebbe visszatekintünk rá az alábbi cikkben:

    Születésnapos az olasz, aki Schumacher helyett ugrott be a Ferrarihoz, majd nevetség tárgyává vált

    Dráma az etapon: megállt a Monte-Carlóban remeklő pilóta autója

    0

    Hiába állt a hatodik helyen Grégoire Munster a Monte-Carlo Rally második napjának utolsó szakasza után, este nem ért be a szervizparkba.

    A Monte-Carlo Rally második napjának egyik üde színfoltja Grégoire Munster volt, aki remek gumiválasztással a péntek délelőtt leggyorsabb versenyzőjének bizonyult, és annak ellenére, hogy péntek délután defekt is hátráltatta, és kicsit visszacsúszott, még így is a hatodik helyen állt.

    Evans forgott, Neuville ismét kicsúszott, Ogier vezet péntek este a Montén

    Sajnos a múlt idő helytálló, ugyanis az utolsó etapon megállt az M-Sport versenyzőjének autója. Egy váratlan elektronikai hiba miatt Munster nem ért be a szervizparkba, így az eddigi remeklése sajnos hiábavaló volt, minden reményét elveszítette a jó eredménye a szezonnyitó WRC-futamon.

    Pedig közvetlenül a dráma előtt még bizakodóan nyilatkozott: „Összességében elég jó nap volt, két második leggyorsabb idővel reggel. Kár a defektért, mivel Ott-tal és Kalléval harcoltunk a negyedik helyért. Az utolsó szakaszon téli gumival kellett mennünk, mivel ez volt az egyetlen lehetőségünk a csomagtartóban. Nem volt optimális, így csak próbáltuk korlátozni az időveszteséget.”

    Szegény Grégoire Munster ekkor még az autót is dicsérte, és erős szombati visszavágásról álmodozott…

    Munster végül szombaton szuperralival visszaáll a versenybe, de a tízperces büntetéssel a hatodikról a 19. pozícióba esett vissza. A szuperralizás azt is jelenti, hogy Munster szombaton minden szakaszon az első helyről rajtol, vagyis neki kell takarítania.

    A szombati lesz a Monte-Carlo Rally leghosszabb napja, a mezőnyre hat szakaszon több mint 120 kilométer vár. A verseny vasárnap további három szakasszal zárul. Két nap után a Toyota kilencszeres győztes pilótája, Sébastien Ogier vezet, 12.6 másodperccel megelőzve csapattársát, Elfyn Evanst. A Hyundai versenyzője, Adrien Fourmaux Evanstől mindössze 1.6 másodpercre lemaradva a harmadik.

    Evans forgott, Neuville ismét kicsúszott, Ogier vezet péntek este a Montén

    0

    Fordulatos nap végén Sébastien Ogier vezeti a Monte-Carlo Rallyt péntek este, a nap során Elfyn Evans, Thierry Neuville és Ott Tanak is hibázott, míg a nap legnagyobb meglepetése Adrien Fourmaux és Grégoire Munster volt.

    A csütörtök esti szakaszok után Thierry Neuville vezetett a WRC-szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn Elfyn Evans és Sébastien Ogier előtt, azonban már az első pénteki szakaszon Evans vette át a vezetést a tavalyi világbajnoktól, előnye azonban csupán nyolc tized volt, míg Sébastien Ogier 4 másodperc hátránnyal állt a harmadik helyen.

    A második gyorsaságit egy súlyos nézői baleset miatt törölni kellett,

    Súlyos nézői baleset miatt törölték a Monte ötödik szakaszát

    majd a délelőtti utolsó szakaszon Adrien Fourmaux megszerezte első szakaszgyőzelmét a Hyundaijal, míg csapattársai, Thierry Neuville és Ott Tanak balesete miatt összetettben a harmadik helyre lépett.

    Hatalmas Hyundai-dráma az utolsó péntek délelőtti szakaszon, Evans vezeti a Montét

    A délelőtti programot végül Evans 1.5 másodperc előnnyel zárta az élen Ogier, és 6.2 másodperccel Fourmaux előtt.

    A déli szervizben Neuville és Tanak szerelői is sikeresen építették újjá a két világbajnok autóját, így folytatni tudták a versenyt.

    Az első délutáni gyorsaságin Evans ugyan még növelni tudta előnyét Ogier előtt, a következő pályajeges részein azonban a walesi toyotás is hibázott, megforgott, míg a Monte mestere szárnyalt, így Ogier 6.8 másodperc előnnyel ismét az élre állt, előnyét pedig a napzáró szakaszon 12.6 másodpercre növelte csapattársa előtt.

    Adrien Fourmaux délután is folytatta kiváló teljesítményét és a napot végül 1.6 másodperc hátránnyal zárta Evans mögött a harmadik helyen.

    A Hyundai azonban csak új versenyzőjének teljesítménye miatt örülhet igazán, hiszen Thierry Neuville a kilencedik gyorsaságin ugyanott csúszott ki, ahol reggel is, a célban elárulta, hogy defektje lett a hajtűkanyar előtt, ezért nem tudott megállni. Tanak a reggeli probléma után végül Kalle Rovanpera mögött az ötödik helyen áll, így a folytatásban még nagy csatát vívhat a két világbajnok.

    Grégoire Munster egészen a pénteki utolsó előtti szakaszig meglepően jól vezetett, a délelőtti két pályán egyaránt második idővel ért célba és összetettben a negyedik helyen állt, azonban a nyolcadik gyorsaságin defektet szedett össze, a záró szakaszt pedig inkább már óvatosan teljesítette, így a hatodik helyen áll.

    Takamoto Katsuta inkább biztosra megy, míg Sami Pajari tanulja a Rally1-es Toyotát a Monte kihívást jelentő körülményei között, de így is Thierry Neuville zárták pénteket.

    A Rally2-es autók mezőnyében WRC2-öt is vezető Yohan Rossel állt az élre, miután a pénteki záró pályán Nikolay Gryazin hibázott és fél percet vesztett.

    Josh McErlean tempója sokat javult délután, de a korábbi hátrányát egyelőre nem tudta ledolgozni, így Rossel és Gryazin mögött a 12. helyen várhatja a szombati hosszabb napot.

    Monte-Carlo Rally, állás 9 szakasz után
    1 Sébastien Ogier, Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 1:27:00.6
    2 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +12.6
    3 Adrien Fourmaux, Alex Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +14.2
    4 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +38.5
    5 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +47.3
    6 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +1:33.7
    7 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:37.7
    8 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +3:32.9
    9 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3:58.6
    10 Yohan Rossel, Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +5:04.0
    11 Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (BUL, KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 +5:25.4
    12 Josh McErlean, Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +5:51.0
    13 Gus Greensmith, Jonas Andersson (GBR, SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +6:39.3
    14 Eric Camilli, Thibault dela Haye (FRA) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +7:07.2
    15 Léo Rossel, Guillaume Mercoiret (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +7:23.2

    Monte-Carlo Rally, a gyorsasági szakaszok időterve
    Január 23., csütörtök
    18:05: SS1, Digne-les-Bains 1, 19.01 km. Ogier, 11:30.4 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Neuville
    19:53: SS2, Faucon-du-Caire, 21.18 km. Ogier, 11.114 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Evans
    21:06: SS3, Avançon 1, 13.97 km. Evans, 10:06.3 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Ogier

    Január 24., péntek
    09:31: SS4, Saint-Maurice, 1 18.68 km Rovanpera 11:38.3 / : 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:34: SS5, Saint-Léger-les-Mélèzes, 1 16.68 km TÖRÖLVE
    11:42: SS6, La Bréole 1, 18.31 km Fourmaux 11:00.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Fourmaux
    15:23: SS7, Saint-Maurice 2, 18.68 km Evans 10:35.6/ 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Fourmaux
    16:26: SS8, Saint-Léger-les-Mélèzes 2, 16.68 km Ogier 9:31.7 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Fourmaux
    17:34: SS9, La Bréole 2, 18.31 km Ogier 10:35.6 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Fourmaux

    Január 25., szombat
    08:59: SS10, La Motte-Chalancon 1, 27.00 km
    10:05: SS11, Aucelon 1, 20.85 km
    11:08: SS12, La Bâtie-des-Fonts 1, 17.85 km
    14:59: SS13, La Motte-Chalancon 2, 27.00 km
    16:05: SS14, Aucelon 2, 20.85 km
    17:08: SS15, La Bâtie-des-Fonts 2, 17.85 km

    Január 26., vasárnap
    06:39: SS16, Avançon 2, 13.97 km
    08:32: SS17, Digne-les-Bains 2, 19.01 km
    12:15: SS18, La Bollène-Vésubie (PS), 17.92 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
    Élő eredmények

    Evans növelte előnyét a Monte első péntek délutáni szakaszán, Neuville és Tanak is versenyben maradt

    0

    Elfyn Evans részsikerével kezdődött a Monte péntek délutáni programja, Thierry Neuville és Ott Tanak autóját is újjáépítette a Hyundai. 

    Elfyn Evans egy perccel ment jobb időt délután a nap első szakaszán annál az eredménynél, mint amivel reggel Kalle Rovanpera tudott a leggyorsabb lenni, bár a pálya komolyan felhordásos lett. 

    Evans részsikere után 7.9 másodpercre növelte előnyét Sébastien Ogier és 15.4 másodpercre Adrien Fourmaux előtt. 

    Jó hír, hogy Thierry Neuville és Ott Tanak sérült autóját is rendbe tudta hozni a Hyundai a délelőtti balesetek után, így mindketten folytatni tudták a versenyt. 

    A rendkívül felhordásos pályán Grégoire Munster, de még inkább Sami Pajari csak nagyon óvatosan vezetett, így a luxemburgi versenyzőt Kalle Rovanpera és Ott Tanak, míg a finn toyotást Neuville előzte összetettben. 

    A Rally2-es mezőnyben Yohan Rossel gyorsabb tudott lenni Nikolay Gryazinnál, így 12.7 másodpercre csökkentette hátrányát a skodás versenyző mögött. 

    A mai versenyből még két pálya van hátra, a következő gyorsaságit reggel ráadásul törölni kellett egy nézői baleset miatt, így először fogják a nap során teljesíteni a versenyzők. 

    Súlyos nézői baleset miatt törölték a Monte ötödik szakaszát

    Monte-Carlo Rally, állás 7 szakasz után 
    1 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 1:06:45.4
    2 Sébastien Ogier, Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +7.9
    3 Adrien Fourmaux, Alex Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +15.4
    4 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +26.8
    5 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +33.4
    6 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +35.3
    7 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:23.3
    8 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:53.7
    9 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2:32.2
    10 Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (BUL, KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 +3:23.4
    11 Yohan Rossel, Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:36.1

    Monte-Carlo Rally, a gyorsasági szakaszok időterve
    Január 23., csütörtök
    18:05: SS1, Digne-les-Bains 1, 19.01 km. Ogier, 11:30.4 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Neuville
    19:53: SS2, Faucon-du-Caire, 21.18 km. Ogier, 11.114 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Evans
    21:06: SS3, Avançon 1, 13.97 km. Evans, 10:06.3 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Ogier

    Január 24., péntek
    09:31: SS4, Saint-Maurice, 1 18.68 km Rovanpera 11:38.3 / : 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:34: SS5, Saint-Léger-les-Mélèzes, 1 16.68 km TÖRÖLVE
    11:42: SS6, La Bréole 1, 18.31 km Fourmaux 11:00.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Fourmaux
    15:23: SS7, Saint-Maurice 2, 18.68 km Evans 10:35.6/ 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Fourmaux
    16:26: SS8, Saint-Léger-les-Mélèzes 2, 16.68 km
    17:34: SS9, La Bréole 2, 18.31 km

    Január 25., szombat
    08:59: SS10, La Motte-Chalancon 1, 27.00 km
    10:05: SS11, Aucelon 1, 20.85 km
    11:08: SS12, La Bâtie-des-Fonts 1, 17.85 km
    14:59: SS13, La Motte-Chalancon 2, 27.00 km
    16:05: SS14, Aucelon 2, 20.85 km
    17:08: SS15, La Bâtie-des-Fonts 2, 17.85 km

    Január 26., vasárnap
    06:39: SS16, Avançon 2, 13.97 km
    08:32: SS17, Digne-les-Bains 2, 19.01 km
    12:15: SS18, La Bollène-Vésubie (PS), 17.92 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
    Élő eredmények

    A Ferrari agresszív módszerekkel igyekszik feledésre bírni Hamiltont

    0

    A szerdán először Forma–1-es Ferrarit vezető Lewis Hamilton rengeteg újdonsággal találkozott ezen a héten Maranellóban, a legfontosabb pedig természetesen az lesz, hogy alkalmazkodjon a Ferrari idei autójához. Ezt természetesen még nem vezethette, ám a 2024-es és 2023-as autót már igen, előbbit csak a szimulátorban. Mivel ezek is közelebb állnak majd az idei kocsihoz, mint a Mercedes tavalyi autója, Hamilton hasznos tapasztalatokra tehet szert velük, miközben a Ferrari azon van, hogy elfelejtse az előző csapatában kialakult beidegződéseket.

    Új csapatba szerződni mindig tele van kihívásokkal, hiszen az embernek egy csomó csapattagokt kell megismernie, és nemcsak az autóval, hanem a közvetlen munkatársaival is össze kell csiszolódnia. Amikor pedig valaki olyan sokáig van egy adott környezetben, mint ahány évet Lewis Hamilton eltöltött a Mercedesnél, kialakulnak benne bizonyos szokások, beidegződések, amelyek egy részét át tudja vinni az új csapatába, másokat viszont kénytelen levetkőzni. Utóbbiak közé tartoznak azok a vezetésspecifikus dolgok, amelyekről kiderül, hogy nem működnek az új csapatban az új autóval, és a legjobb lenne, ha az illető tiszta lappal kezdhetne.

    Hamilton mellett Leclerc is vezetett – ez történt pontosan a brit első ferraris tesztjén

    Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni, amit számtalan versenyző átélt már. Remek példa az alkalmazkodás nehézségeire Daniel Ricciardo, aki 2020-ig mindenki szemében a mezőny egyik toppilótájának számított, de a McLarenhez igazolva jelentősen csökkent az ázsiója – 2021-es monzai győzelme ellenére is –, hiszen képtelen volt hozzáigazítani a vezetési stílusát a wokingiak autójához. Majd miután 2022 végén idő előtt szakított a csapattal, és 2023-től visszatért először tesztpilótaként, majd a Magyar Nagydíjtól az RB-nél versenyzőként a Red Bull kötelékébe, Christian Horner elárulta, nagy erőfeszítések árán sikerült a szimulátoros tesztek során kiverniük Ricciardóból azokat a rossz beidegződéseket, amelyeket a McLarennél felszedett.

    A Ferrarinak tehát lesz dolga ezen a téren, és a maranellói mérnökök nem is tétlenkednek, a Gazzetta dello Sport ugyanis arról számolt be, hogy már Hamilton keddi, első szimulátoros napján „extrém módszerekkel” próbálták meg „kitörölni az emlékeit”. Az olasz sportnapilap azt is megtudta, hogy a hétszeres világbajnok a tavalyi autó legutolsó specifikációját vezette, miközben „különböző konfigurációkat és beállításokat” próbált ki, mint eltérő felfüggesztés-kalibrációk, motorvezérlések és leszorítóerő-szintek. A folytatásban pedig majd a 2025-ös autót is vezetni fogja a szimulátorban, hogy közvetlen összehasonlítást végezhessen.

    Arra ugyanakkor még egy ideig várnia kell, hogy a valóságban is vezethesse az idei Ferrarit, hiszen előbb még Fioranóban és Barcelonában is körözni fog a 2023-as autóval, hogy folytassa a csapat és a különböző folyamatok megismerését.

    Eltiltás, pontlevonás, nagyobb pénzbüntetés – folytatódik az FIA-elnök káromkodás elleni csatája

    Súlyos nézői baleset miatt törölték a Monte ötödik szakaszát

    0

    A hírek szerint igen súlyos baleset történt a Monte ötödik gyorsaságiján, ezért végül ezen a pályán elmaradt a versenyzés péntek délelőtt. 

    A Monte pénteki második, összességében ötödik gyorsaságiján súlyos nézői baleset történt, ami miatt végül törölni kellett a gyorsaságit még mielőtt az első éles autó, Thierry Neuville elrajtolt volna. 

    A Rallye-Sport.fr oldal információi szerint a szakasz egy részén a nézők egy sziklás töltésre próbáltak felmenni, hogy jobban láthassák a versenyt. A nézők felkapaszkodása miatt azonban a töltés sziklái meglazultak és leomlottak. A szervezők azonnal mentőt küldtek a helyszínre, a mentés miatt történt végül a szakasztörlés. 

    Hatalmas Hyundai-dráma az utolsó péntek délelőtti szakaszon, Evans vezeti a Montét

    A francia oldal úgy értesült, hogy két néző súlyos sérülést szenvedett, egyikőjük pedig elvesztette az eszméletét. 

    További információt nem sikerült megtudni az incidensről. 

    Hatalmas Hyundai-dráma az utolsó péntek délelőtti szakaszon, Evans vezeti a Montét

    0

    Elfyn Evans vezeti a Monte-Carlo Rallyt hat gyorsasági után Sébastien Ogier és Adrien Fourmauix előtt, míg Thierry Neuville és Ott Tanak is hatalmas bajba került. 

    A csütörtök esti gyorsasági szakaszok után még Thierry Neuville vezetett a Montén 2 másodperc előnnyel Elfyn Evans és 12.8 másodperccel az utolsó esti szakaszon megforgó és emiatt az élről visszább eső Sébastien Ogier előtt, miközben a nyolcszoros világbajnok kettő, míg Evans egy szakaszt tudott nyerni. 

    Péntek reggel három szakaszból kettőt sikerült megrendezni, mivel a középső pályán a nézőkhöz mentőt kellett küldeni. 

    A maradék két száraz, nedves és részben jeges gyorsaságiból egyet Kalle Rovanpera, míg egyet Adrien Fourmaux nyert meg. 

    Elfyn Evans már a nap első szakaszán átvette a vezetést Thierry Neuville-től, azonban a különbség ekkor még csak 8 tized volt a walesi toyotás javára. Evans a vezető pozíciót pedig képes volt megtartani a délelőtti utolsó szakaszt követően is, miközben Thierry Neuville árokba esett egy hajtűkanyarban és kitört autójának bal hátsó felfüggesztése. 

    Ott Tanak ugyancsak komoly bajba került, miután árkot járt és beesve lebontotta autójának jobb oldalát és hátsó részét. 

    Sébastien Ogier csak egy kisebb kirándulást tett egy bal kanyarban a fűben, a helyet később Sami Pajari is megnézte közelebbről, azonban Ogier autója szinte nem sérült, míg Pajari megúszta egy defekttel. 

    Mindezek után tehát Elfyn Evans vezet hat gyorsasági után, míg Ogier 1.5 másodperc hátránnyal követi. 

    A délelőtt Adrien Fourmaux részsikerével zárult, így a francia Hyundai-versenyző 6.2 másodperc hátránnyal a harmadik helyre állt. 

    Grégoire Munster komoly meglepetése egyelőre a versenynek, hiszen pénteken kétszer is második idővel ért célba, így pedig összetettben a negyedik helyen mehet szervizelni Ott Tanakot 5, míg Kalle Rovanperát 6 tizeddel megelőzve. 

    Takamoto Katsuta csütörtök este valamilyen műszaki hibával küzdött, de pénteken sem találja a jó tempót, így Pajarit megelőzve a hetedik. 

    A vb címvédő Thierry Neuville kitört autóval célba érve a kilencedik helyre esett vissza és izgulhat, hogy képes lesz-e elérni a szervizbe, a tavalyi győztes azonban idén hasonló eredményről már nem álmodhat. 

    A WRC2-ben Nikolay Gryazin fantasztikusan vezet és 18.6 másodperccel előzi meg a tavalyi győztes Yohan Rosselt. 

    Délután ismét teljesítik a mai pályákat a versenyzők. 

    Monte-Carlo Rally, állás 6 szakasz után 
    1 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 56:09.8
    2 Sébastien Ogier, Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1.5
    3 Adrien Fourmaux, Alex Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +6.2
    4 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX, BEL) Ford Puma Rally1 +22.5
    5 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +23.0
    6 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +23.1
    7 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN, IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:15.0
    8 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:45.7
    9 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:48.6
    10 Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (BUL, KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:33.4 

    Monte-Carlo Rally, a gyorsasági szakaszok időterve
    Január 23., csütörtök
    18:05: SS1, Digne-les-Bains 1, 19.01 km. Ogier, 11:30.4 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Neuville
    19:53: SS2, Faucon-du-Caire, 21.18 km. Ogier, 11.114 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Evans
    21:06: SS3, Avançon 1, 13.97 km. Evans, 10:06.3 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Ogier

    Január 24., péntek
    09:31: SS4, Saint-Maurice, 1 18.68 km Rovanpera 11:38.3 / : 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:34: SS5, Saint-Léger-les-Mélèzes, 1 16.68 km TÖRÖLVE
    11:42: SS6, La Bréole 1, 18.31 km Fourmaux 11:00.8 / 1. EVANS, 2. Ogier, 3. Fourmaux
    15:23: SS7, Saint-Maurice 2, 18.68 km
    16:26: SS8, Saint-Léger-les-Mélèzes 2, 16.68 km
    17:34: SS9, La Bréole 2, 18.31 km

    Január 25., szombat
    08:59: SS10, La Motte-Chalancon 1, 27.00 km
    10:05: SS11, Aucelon 1, 20.85 km
    11:08: SS12, La Bâtie-des-Fonts 1, 17.85 km
    14:59: SS13, La Motte-Chalancon 2, 27.00 km
    16:05: SS14, Aucelon 2, 20.85 km
    17:08: SS15, La Bâtie-des-Fonts 2, 17.85 km

    Január 26., vasárnap
    06:39: SS16, Avançon 2, 13.97 km
    08:32: SS17, Digne-les-Bains 2, 19.01 km
    12:15: SS18, La Bollène-Vésubie (PS), 17.92 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
    Élő eredmények

    Rovanpera kezdett leggyorsabban, Evans vette át a vezetést péntek reggel a Montén

    0

    Kalle Rovanpera a pénteki első szakaszon megszerezte idei első szakaszgyőzelmét a Montén, ahol Grégoire Munster és Sami Pajari is komoly meglepetést okozott. Összetettben Elfyn Evans vette át a vezetést. 

    Péntek reggel egy igen csúszós, fagyott és helyenként fekete jéggel borított szakasszal kezdődött a Monte második napja, ahol komoly szerepet játszott a helyes gumiválasztás. 

    A szakasz eredmények folyamatosan javultak Kalle Rovanpera célba éréséig, aki végül a leggyorsabb tudott lenni, míg a második eredményt Grégoire Munster repesztette 1.4 másodperc hátránnyal, 2.2 másodperccel megelőzve Sami Pajarit. 

    Összetettben Thierry Neuville kezdhette a napot az élen, azonban Elfyn Evans 2.8 másodperccel gyorsabb tudott nála lenni, így a walesi 8 tized előnnyel átvette a vezetést összetettben a tavalyi világbajnoktól. 

    Idén is fantasztikus látványt teremtettek a szurkolók a Monte esti szakaszain (videó)

    Sébastien Ogier 4, míg Ott Tanak 12.2 másodpercre csökkentette háztrányát Evans mögött, de Adrien Fourmaux is csak 16.6 másodperc hátránnyal áll. 

    Kalle Rovanpera szakaszgyőzelmével 5.8 másodpercre megközelítette a Hyundai francia versenyzőjét. 

    Nikolay Gryazin elképesztő módon bekezdett a szakasz elején, ahol még a Rally1-es autóknál is gyorsabb volt, a célba azonban már 14.4 másodperc hátránnyal, de a WRC2-ben első idővel ért be, így 18.9 másodpercre növelte előnyét Yohan Rossel előtt összetettben. 

    A WRC2 értékelésén kívül versenyző Oliver Solberg a tegnapi defekt és kisebb baleset után ma egy abszolút negyedik idővel kezdett a Rally2-es Toyotával.

    Péntek délelőtt még két gyorsasági van hátra. 

    Monte-Carlo Rally, állás 4 szakasz után 
    1 Elfyn Evans, Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 44:58.6
    2 Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +0.8
    3 Sébastien Ogier, Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +4.0
    4 Ott Tanak, Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +12.2
    5 Adrien Fourmaux, Alex Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +16.6
    6 Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +22.4
    7 Grégoire Munster, Louis Louka (LUX / BEL) Ford Puma Rally1 +28.7
    8 Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:00.2
    9 Sami Pajari, Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:06.5
    10 Nikolay Gryazin, Konstantin Aleksandrov (BUL / KGZ) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:09.6 

    Monte-Carlo Rally, a gyorsasági szakaszok időterve
    Január 23., csütörtök
    18:05: SS1, Digne-les-Bains 1, 19.01 km. Ogier, 11:30.4 / 1. OGIER, 2. Evans, 3. Neuville
    19:53: SS2, Faucon-du-Caire, 21.18 km. Ogier, 11.114 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Evans
    21:06: SS3, Avançon 1, 13.97 km. Evans, 10:06.3 / 1. NEUVILLE, 2. Evans, 3. Ogier

    Január 24., péntek
    09:31: SS4, Saint-Maurice, 1 18.68 km Rovanpera 11:38.3 / 1. EVANS, 2. Neuville, 3. Ogier
    10:34: SS5, Saint-Léger-les-Mélèzes, 1 16.68 km
    11:42: SS6, La Bréole 1, 18.31 km
    15:23: SS7, Saint-Maurice 2, 18.68 km
    16:26: SS8, Saint-Léger-les-Mélèzes 2, 16.68 km
    17:34: SS9, La Bréole 2, 18.31 km

    Január 25., szombat
    08:59: SS10, La Motte-Chalancon 1, 27.00 km
    10:05: SS11, Aucelon 1, 20.85 km
    11:08: SS12, La Bâtie-des-Fonts 1, 17.85 km
    14:59: SS13, La Motte-Chalancon 2, 27.00 km
    16:05: SS14, Aucelon 2, 20.85 km
    17:08: SS15, La Bâtie-des-Fonts 2, 17.85 km

    Január 26., vasárnap
    06:39: SS16, Avançon 2, 13.97 km
    08:32: SS17, Digne-les-Bains 2, 19.01 km
    12:15: SS18, La Bollène-Vésubie (PS), 17.92 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv
    Élő eredmények

    Peterhansel visszatér a Dakarra – legendás autóval indul

    0

    Stephane Peterhansel sajtóértesülések szerint 2026-ban visszatér a Dakarra. A verseny legendája gyári csapatban indul, de nem a csúcskategóriában, hanem a szériaautók között.

    14 alkalommal nyerte meg a Dakart Peterhansel, ebből nyolcszor autóval diadalmaskodott, nem csoda, hogy kiérdemelte a Mr. Dakar becenevet. Az Audi kivonulása után a Dakar Rally helyett Dakar városát vette célba, az Africa Eco Race-en vett részt egy Yamaha Teneré 700-zal, de csak az utolsó négy szakaszon csatlakozott a mezőnyhöz.

    A spanyol Marca értesülései szerint Peterhansel jövőre visszatér a Dakar Rallyra, a január elején bejelentett Defender csapat egyik pilótája lesz. A csapat azonban nem az Ultimate kategóriában indul, hanem a szériaautók között, ott, ahol jelenleg a Toyota az egyeduralkodó és gyakorlatilag az egyetlen gyári csapat. A kihívás nem új Peterhansel számára, 1999-ben, amikor a motoros sikerek után első autós Dakarját teljesítette, egy gyári Nissan Patrollal abszolút hetedik lett.

    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

    A hírt hivatalosan egyik fél sem erősítette meg a hírt, de James Barclay, a JLR versenyzői részlegének ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a versenyzői felállásuk a tapasztalat és a fiatalság keveréke lesz.

    A Land Rover lesz a második nagy gyártó lesz a Stock osztályban a Toyota mellett. A kategória eddig a magas költségek miatt nem vonzott sok érdeklődőt, idén mindössze két csapat ért célba a Dakaron. Az FIA új költségkorlát bevezetésével szeretne javítani a helyzeten, ami a Fordot és a Nissant is érdekeltté teheti a kategóriában.

    Land Rover Defender
    Fotó: Bowler Motors

     

     

    Látványos versenyzés és eddigi legjobb eredmény Molnár Martin mérlege a közel-keleti F4-ben

    0

    Eddigi legjobb eredményét érte el a három futamból kétszer ismét csapata legjobbjának bizonyuló Molnár Martin az F4 Middle East Championship második fordulójában, miközben már most kijelenthető, hogy remek felkészülésként szolgál számára ez a sorozat a brit F4-es bajnokságra.

    Maradt Abu-Dzabiban az F4 Middle East Championship mezőnye a szezonnyitó után, hiszen mindössze egy nap szünettel következett a bajnokság második fordulója. A 29 fiatal versenyző némileg más vonalvezetésen csapott össze, mint a nyitóhétvégén, és ezúttal nem az 5281 méter hosszú Grand Prix-nyomvonalon, hanem a 4572 méteres, 18 helyett 16 kanyarból álló Corkscrew aszfaltcsíkon mérette meg magát. Ez a vonalvezetés nagyrészt megegyezik az F1-esek által is használttal, de a leghosszabb egyenesre fordító 5-ös kanyar nincs benne, helyette egy, a híres Laguna Seca-i dugóhúzóra hasonlító kombináción mennek át a versenyzők a hármas kanyar után, innen is ered a nyomvonal neve.

    Martin és csapata, az Evans GP a múlt heti utolsó versenyre előrelépett a beállításokkal, így jobb alapokkal várhatta a második fordulót, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) pilótájának az időmérőn azonban nem jött ki a lépés: az első kvalifikáción a 12., a másodikon – amely a harmadik futam rajtsorrendjéről dönt – pedig a 14. időt autózta. Az első versenye azonban már úgy sikerült, ahogy remélte, és a 12. helyről egészen a 7. pozícióig kapaszkodott fel, ami az eddigi legjobb eredménye ebben a bajnokságban.

    Eddigi legjobb eredményével folytatta F4-es szezonját Molnár Martin Abu-Dzabiban

    „Jól sikerült a rajtom, rögtön nyertem két pozíciót, majd a kör végén éppen előzni készültem, amikor beküldték a biztonsági autót. Az újraindításnál tapadtam az előttem levőre és sikerült megelőznöm, majd a folytatásban is jókat csatáztam. Előre és hátra is figyelnem kellett, az előttem levő egyik riválisomnak ráadásul megsérült az első szárnya, ami miatt lassabb volt. A mögöttem érkezővel egy alkalommal oda-vissza előztük egymást, 4-5 kanyaron át csatáztunk, belülről igazán élvezetes volt. Örülök a hetedik helynek” – értékelte az első futamot a 16 esztendős sportoló.

    Ez a hetedik hely azt jelentette, hogy a második, fordított rajtrácsos versenyen Martin a 4. helyről rajtolhatott. Előzetesen az volt a célja, hogy a dobogóért csatázzon, ésa rajt utáni métereken meg is tartotta a 4. helyet, az első kanyar felé száguldva tapadt az előtte levőre. Ám ezúttal ő húzta a rövidebbet a gyors balosban, ott ugyanis beragadt a riválisa mögé, aminek következtében ketten is körbeautózták, a kör végére pedig további három pozíciót veszített és a 9. helyre csúszott vissza. A folytatásban nem szakadt le az előtte haladóktól és végül ebben a pozícióban ért célba, azaz újabb top 10-es eredményt ért el, és összességében zsinórban ötödször bizonyult az Evans GP legjobbjának, hiszen az első hétvégén mindegyik futamon ő végzett a csapatban a legelőrébb.

    A második forduló záróversenyén folytathatta volna ezt a sormintát, miután a 14. helyről remek rajttal három pozíciót javítva 11.-ként zárta az első kört, ám a rajtbaleset miatti piros zászlós megszakítás után már nem volt rendben az autója, és végül a 11. helyről egy koccanást követően feladni kényszerült a futamot. „A második futamra új gumit tettünk fel, és mint kiderült, a kopott gumihoz megfelelő guminyomás itt túl alacsony volt. A rajt utáni első kanyarban ezen a pályán muszáj kívülre kerülni, ezt a korábbi futamokon én is így csináltam, de most nem tudtam, ezért beragadtam az előttem haladó mögé. Későn jött meg a gumi tapadása, ezért a folytatásban is folyton védekeznem kellett, többen is megelőztek, majd pont addigra javult fel a tempóm, mire beküldték a biztonsági autót” – összegezte a második futamot Martin.

    „A harmadik futamon jól rajtoltam, majd érkezett újra a biztonsági autó, ami kisebb káoszt idézett elő, mert a mérnököm szólt a fülemre, hogy Safety Car, de a pálya melletti paneleken még kanyarokon át nem érkezett meg a jelzés. Végül piros zászlóval félbeszakították a futamot, majd a biztonsági autó mögött indították újra. Már ekkor, lassú tempónál is éreztem, hogy nem stimmel valami az autóval, ami meglepett, mivel semmilyen kontakt nem történt korábban. Nem volt egyenes a kormány a kezemben, talán a kormányoszlop és a kormányösszekötő találkozásánál törhetett el valami. Végül egy kisebb koccanás után beakadt a kormány és nem tudtam egyik irányba sem fordítani, amivel vége is volt a versenyemnek. Kár érte, addig a pontig jól alakult.”

    Molnár Martin, Abu-Dzabi, F4
    Fotó: Dutch Photo Agency

    Martin tehát egy 7. és egy 9. helyezéssel zárta az F4 Middle East Championship második fordulóját, ami pedig Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora számára a legfontosabb, hogy a leginkább fejlődést igénylő területen látványosat javult a tavalyi év végéhez képest.

    „Tisztán látszanak az erőviszonyok, és hogy melyik csapat mire képes, ami egyrészt a tapasztalaton múlik. Nekünk azonban nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy Martin abból tanulja a legtöbbet, ahol van, a mezőny sűrűjében, a darálóban. Furcsán hangzik, de ez hasznosabb, mintha utcahosszal nyerné a futamokat. A tavalyi évet úgy fejeztük be, hogy a test-test elleni csatákban és a versenyszituációk kezelésében, felismerésében, a minél rövidebb idő alatti minél jobb döntéshozatalban kell a legtöbbet fejlődnie. Annak örülök, hogy stabilan a legjobb tízben autózik, de sokkal fontosabb az, amit látok a pályán.”

    „Az angol közvetítés kommentátora is megjegyezte, hogy Martinon látszik, mekkorát tudott fejlődni tavaly óta a versenyzés terén. Visszahúzódó stílusból mostanra eljutott oda, hogy az F4 Middle East Championship eddigi 6 futamán az egyik leglátványosabban versenyző pilóta volt, aki oda-vissza előzéseket mutat be, kerék a kerék ellen csatázik, és még sportszerűen, de keményen küzd. Elértük tehát a célunkat, amiért ebbe a bajnokságba jöttünk, és ha ez így marad a folytatásra is, akkor teljesen elégedett leszek, mert ennek meglesz a hozadéka az angol bajnokságra, nekünk pedig arra kell koncentrálnunk. Ez egy felkészítő bajnokság, és jó látni, hogy sokszor mutatja őt a kamera a közvetítésben, mert a rendező is érzi, hogy Martintól lehet számítani látványos megmozdulásokra.”

    Az F4 Middle East Championship Dubajban, a harmadik fordulóval folytatódik február 8-án és 9-én.