back to top
2026. március 22. 10:19
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 361

    Verstappen távozása nem érdekelné az embereket, bezzeg Hamiltoné – állítja az F1-es világbajnok

    0

    Jacques Villeneuve szerint nem is hozhatott volna jobb döntést a Ferrari Lewis Hamilton leigazolásánál, amit az 1997-es világbajnok egy olyan példával érzékeltetett, amivel egyúttal Max Verstappenbe rúgott egyet.

    Már csak néhány napot kell várni arra, hogy Lewis Hamilton megkezdje a munkát a Ferrarinál, és a jövő héten életében először tesztelje a vörösök F1-es torpedóját. A hétszeres világbajnok egy 2022-es F1-75-öt fog vezetni Fioranóban, a helyi hatóságok pedig arra készülnek, hogy tömegek lepik majd el a környéket, akkora lesz az érdeklődés a teszt iránt. És nemcsak a drukkereket, hanem a teljes F1-es közvéleményt lázban tartja minden idők legsikeresebb versenyzőjének és legismertebb F1-es csapatának házassága, így aztán a száguldó cirkusz szereplői közül rengetegen mondják el róla a véleményüket.

    Így tett Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka is, aki soha nem versenyzett a maranellóiakkal, ám apja, Gilles Villeneuve még úgy is a Scuderia egyik legendája, hogy soha nem lett világbajnok az olaszokkal.

    „Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése a legnagyobb horderejű F1-es átigazolás azóta, hogy Michael Schumacher elhagyta a Benettont a Ferrariért – nyilatkozta a kanadai az Action Networknek. – Az eredményektől függetlenül Lewis Hamilton minden idők legnagyobb versenyzője azért, amennyien követik. Nagyon más, nagyon különleges, eltért a megszokottól. Nagyon sok függ tőle, neki a legnagyobb az imidzse, ami messze túlmutat az F1-en. Nincs sok ilyen versenyző. Senkit nem érdekelne, ha Max Verstappent kivennénk az F1-ből, de Hamilton távozásával már foglalkoznának az emberek. Úgyhogy igen, ez a legnagyobb igazolás, miközben a Ferrari az egyik, ha nem a legnagyobb márka a világon. A kettőt összetenni természetesen csodálatos.”

    Persze nem mindenki osztja Villeneuve véleményét, Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója nemrég például kifejtette, nem igazán érti, hogy a Ferrari miért szerződtette a 40 esztendős pilótát.

    „Nagyon szűklátókörű Briatore-nak azt mondani, hogy nem látja a logikát Lewis Hamilton szerződtetésében – reagált az olasz üzletember szavaira Villeneuve. – Csak meg kell nézni a Ferrari értékét azután, hogy aláírták a szerződést. A Ferrarira nem lehet pusztán versenycsapatként tekinteni, ez egy egész iparág. Igen, azért vannak itt, hogy nyerjenek, de a győzelmek segítenek nekik több autót eladni és növelni a Ferrari márka értékét. Erről szól az üzlet, Lewis szerződtetése pedig milliókat hoz nekik, úgyhogy ez volt a legjobb döntés, amit valaha meghoztak.”

    Hamilton és a Ferrari drukkereit persze az érdekli leginkább, hogy a britnek sikerül-e megszereznie a nyolcadik vb-címet és túlszárnyalni Michael Schumachert. „Lewisnak lehet esélye rá – véli Villeneuve. – Jó formában fejezte be a tavalyi évet, úgyhogy érdekes párharc fog zajlani közte és Leclerc között. Látható, hogy a Ferrari már most nagyon tolja Lewis-t a médiában, nagy dolgok történnek, ami csodálatos. Ha pedig nem jön össze, az meg fogja erősíteni Leclerc-t, úgyhogy tulajdonképpen ez egy win-win szituáció a Ferrarinak.”

    Az 53 esztendős kanadai szerint attól pedig nem kell tartani, hogy a vörösökkel több éves szerződést aláíró Hamilton a kora miatt nem lesz elég jó.

    „Attól függ, hogy Lewisban megvan-e ugyanaz az éhség, mint [a 43 éves] Fernando Alonsóban, vagy nincs. Továbbra is akar még egy bajnoki címet nyerni, és a Ferrarival akarja ezt megtenni. Ennek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy meghozza az éhségét. Viszont ha nehézzé válik a helyzet, elgondolkodik majd, hogy ugyanolyan harcos leszek-e, mint Alonso, vagy itt az ideje valami mást kezdeni az életemmel. Fizikálisan ugyanakkor nem lesz gond, szuperfitt, szupererős, gond nélkül versenyezhetne még 10 évig is. Minden a fejen és a vágyakon múlik. A sportban mindig ez a helyzet, nem a kor a gond. Az a lényeg, hogy mentálisan mennyire vagy kész mindent beleadni, megcsinálni a szükséges edzéseket, időben lefeküdni, reggel felkelve pedig csak a célra gondolni és arra fókuszálni. Az életedben eljön a pont, amikor mindez elveszíti a jelentőségét vagy a fontosságát, és akkor kezdesz el hanyatlani. Nem azért, mert közvetlen hatása van az öregedésnek.”

    „Ez kimerítő, ugyanakkor ettől érzi az ember, hogy él, ez hajtja előre. Amikor pedig abbahagyod, két hónap múlva rádöbbensz, hogy »Istenem, ez olyan unalmas.« Szükséged van erre az életstílusra, az adrenalinfröccsre, ami hajt előre. Ha szenvedélyes vagy, ezt igazán imádod, olyan mint egy drog. Nézzék meg Nico Rosberget, ő boldogabb volt arról, hogy nem versenyez. Ez nem ugyanaz a szintű szenvedély” – utalt arra Villeneuve, hogy a világbajnoki címmel a zsebében, ereje teljében levő Rosberg tökéletesen elégedett volt azzal, hogy 2016 végén szögre akasztotta a sisakját.

    Hamilton bizakodhat, de a Ferrari egyetlen húzással „ki is csinálhatja” őt

    Továbbra sem garantált a Svéd Rally már bejelentett útvonala

    0

    Továbbra is tart a vita a Svéd Rally szervezői és a helyi rénszarvas tartók között, ezért még egy hónappal a verseny előtt sem lehetett jóváhagyni a havas verseny útvonalát. 

    Mint arról már korábban beszámoltunk komoly vita alakult ki a Svéd rally szervezői és a helyi rénszarvastartók között, miután az állattartók több pénzt szeretnének kapni azért, hogy földterületeiken engedélyezik a versenyzést. 

    A verseny szervezői azonban ebbe nem egyeznek bele, így a helyi megyei önkormányzat próbál megoldást találni. 

    A Svéd Rallyt február 13-16. között rendezik, már régen ismert az útvonala is, azonban véglegesen ezt még nem lehetett jóváhagyni a kialakult vita miatt. 

    “Ha rendezvényünk hatással van a rénszarvastartásra, akkor mi vagyunk az elsők, akik készek segíteni az állattartóknak és jelenleg is nagyon jó megbeszélések zajlanak különböző számi falvakkal és földbirtokosokkal – mondta Anna Nordkvist, a Svéd Rally vezérigazgatója a Folkbladet újságnak. – Valóban felmerült néhány kérdés az utak használatával kapcsolatban, és szeretnénk, ha ilyen többet nem fordulna elő. Változtatni kell az engedélyek beszerzésének folyamatában, nem fordulhat elő, hogy egyes állatartóknak túl rövid idejük van az engedélyek megadására.

    Nagyjából 5.2 millió eurós költségvetésből gazdálkodunk, nagyjából 200 ezer nézőre számíthatunk, így nem fordulhat elő, hogy ilyen sokáig kérdésessé válik a Svéd Rally útvonala. Nem vagyunk nagy profitot termelő szervezet, ezt a versenyt 5000 fős önkéntes csoport működteti, akik autós és más egyesületnek a tagjai. Szeretnénk, ha a rendezvény bevételéből részesülnének ezek az emberek, és nem szeretnénk felesleges dolgokra költeni. Nem tudunk többletköltséggel kalkulálni.” 

    A Svéd Rallyn összesen kilenc út használatával 18 gyorsaságit kellene jelen állás szerint teljesíteniük a versenyzőknek. 

    11 ország 13 versenyzője indul a Junior WRC-ben

    0

    Igen változatos és erős mezőny méri össze tudását a 2025-ös Junior WRC-ben, ahol 11 ország 13 versenyzője indul Rally3-as Fordokkal. 

    Megjelent a 2025-ös JWRC-szezon nevezési listája, mely ismerős és kevésbé ismerős pilótákat is tartalmaz. 

    A paraguayi Diego Dominguez jr. a WRC3 tavalyi bajnokaként áll rajthoz, míg a svéd Mille Johansson a Junior ERC tavalyi bajnokaként indult a JWRC-ben. 

    A FIA Rally Star programját az ausztrál Taylor Gill, a török Ali Türkkan és a dél-afrikai Max Smart képviseli, míg az FIA női pilótákat fejlesztő programjának köszönhetően Claire Schönburn és Lyssia Baudet állhat rajthoz. 

    A JWRC 2025-ös nevezési listája 
    Claire Schönborn (25 éves, Németország)
    Lyssia Baudet (22 éves, Belgium)
    Thomas Martens (18 éves, Belgium)
    Tristan Charpentier (24 éves, Franciaország)
    Diego Domínguez (24 éves, Paraguay)
    Taylor Gill (21 éves, Ausztrália)
    Mille Johansson (19 éves, Svédország)
    Shaker Jweihan (27 éves, Jordánia)
    Kerem Kazaz (19 éves, Törökország)
    Ali Türkkan (25 éves, Törökország)
    Eamonn Kelly (26 éves, Írország)
    Joosep Ralf Nõgene (21 éves, Észtország)
    Max Smart (22 éves, Dél-Afrika) 

    A JWRC-szezon a Svéd Rallyval kezdődik. 

    Újra Al Rajhi vezet a Dakaron – szinte biztos a Toyota-győzelem

    0

    A Dakar utolsó előtti napján ismét a Ford volt a leggyorsabb, ezúttal Mattias Ekström nyerte a szakaszt. A motorosoknál Tosha Schareina ért elsőként célba.

    Valószínűleg minden versenyző némi gyomorideggel rajtolt el ma a Dakar utolsó előtti szakaszán, ahol három különböző útvonalon mentek a motorosok, az autósok és a kamionok, a táv pedig közel 300 kilométer volt a dűnék között, ahol nem lehet biztosra menni, mivel bármelyik pillanatban semmivé válhat az eddigi kilenc szakaszon elvégzett munka.

    A rajt nem volt zökkenőmentes, a hatalmas köd miatt várniuk kellett a résztvevőknek mire ki taktikázva, ki veszíteni való nélkül mindent beleadva teljesíthette a távot. Mattias Ekströmnek a kettő között kellett egyensúlyoznia, hiszen összetettben Nasser Al-Attyiah üldözte őt, viszont előtte messze volt a két Toyota, így őket csak akkor ugorhatta át, ha gondjuk akad. Ekström ezt a gordiuszi csomót úgy vágta át, hogy megnyerte a szakaszt, amivel Nani Roma után ismét első helyet hozott a Fordnak. Ezzel rögtön a mennybe is ment az M-Sport, hiszen az új autó első Dakarján két szakaszgyőzelem már remek eredmény, az összetett harmadik hely pedig hab lenne a tortán.

    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

    Nasser Al-Attiyahnak viszont támadni kellett, egyrészt a negyedik hely neki nem jó eredmény, másrészt a Daciának is nagyon kellett a dobogó, harmadrészt pedig szívesen gondolunk mögé némi vetélkedést a Dacia mögött álló Prodrive és az M-Sport közé. A katari nem is ment rosszul, de 41 másodperccel Ekström mögött ért célba, így nőtt az olló közte és a svéd között.

    Az élen Toyota háziverseny folyt. Henk Lategan kevés sivatagi tapasztalattal próbált helytállni, Yazeed Al Rajhi viszont a hazai dűnéken ügyesen szörfölt a Hiluxszal. A vége az lett, hogy Al Rajhi bejött harmadiknak, Lategan pedig hiába küzdött becsülettel, Ekströmtől 10, a márkatárstól pedig 8 percet kapott amivel ismét elveszítette a vezetést. A hátránya 6 perc 11 másodperc, ami a zárónap 61 kilométerére elvileg elég lesz, ám mivel azt is a dűnék közt teljesítik, hátradőlni csak a célban lehet majd. A Toyota siker ennek ellenére nagyon valószínű, a harmadik Ekströmnek 22’34”-et, a negyedik Al-Attyiahnak 26’50”-et kellene lefaragni a győzelemhez.

    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

    A motorosoknál Tosha Schareina mindent megtett, hogy csökkentse a különbséget a vezető Sandershez képest. A spanyol nyert Benavides és Van Beveren előtt, Sanders pedig hatodik lett hét és fél perc különbséggel. Összetettben így a KTM versenyzőjének előnye pontosan 9 perc Schareina és közel 16 perc a harmadik Van Beveren előtt.

    Sajnos az Original By Motulban is helycsere történt az élen. Benjamin Melot ma 14. lett, Gyenes Emánuel pedig 28., ezzel a francia átvette a vezetést, de csak egyetlen perc köztük a különbség. Holnap szorítanunk kell az erdélyi magyar motorosért!

    A kamionoknál Martin Macik napok óta őrzi két óra feletti előnyét, ma pedig növelt is rajta azzal, hogy megnyerte a szakaszt. Kis túlzással a zárónapon tolatva is megnyerné a Dakart, most 2 óra 25 perccel vezet Mitchel Van Den Brink előtt.

    foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

     

    Juan Manuel Fangiót minden égette, alig kapott levegőt a 120 fokos pilótafülkében

    0

    1955-ben ezen a napon, január 16-án rendezték minden idők egyik legbrutálisabb körülmények között zajló Forma–1-es futamát, amelyen összesen 16 pilótacsere történt. Az Argentin Nagydíjat végül a hazaiak hőse, Juan Manuel Fangio nyerte, majd utólag elmondta, soha nem fogja elfelejteni, amit átélt. Ez már csak azért is így lehetett, mivel égési sérüléseket szenvedett, azaz örökre magán őrizhette a nyomait az óriási hőségben kiharcolt sikernek.

    Az 1955-ös Argentin Nagydíj megpróbáltatásairól alábbi cikkünkben írunk bővebben:

    16 pilótacserét és az F1-legendának maradandó sérülést hozott minden idők egyik legbrutálisabb futama

    29 év szünet után ismét WRC-futamot rendezne Indonézia

    0

    Az indonéz kormány és a WRC Promóter előzetes megállapodást írt alá az ázsiai ország jövőbeni WRC-futam rendezéséről, ami legkorábban 2026-ban valósulhatna meg. 

    Indonézia 1996-ban és 1997-ben már rendezhetett WRC-futamot, akkor mindkét versenyt Carlos Sainz sr. nyerte meg Ford Escort Cosworth-al. 

    Indonézia azonban ismét vb-futamnak adna helyet, és ezzel kapcsolatban egy előszerződés is aláírásra került a helyi kormány és a WRC Promóter között. Ennek értelmében leghamarabb 2026-ban kerülhetne sor az ázsiai ország visszatérésére a WRC-naptárba. 

    A WRC-futam, ahol napi 14 liter vizet kellett inniuk a versenyzőknek

    “A WRC Promóter küldöttsége Jakartában járt, hogy találkozzon Dito Ariotedjo indonéz sport – és ifjúsági miniszterrel, valamint a kormány több más képviselőjével, hogy egy esetleges WRC-futam rendezéséről tárgyaljanak – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója a Motorsport.com oldalnak. – Számos előrelépés történt az üggyel kapcsolatban, és a megbeszélések a jövőben is folytatódnak majd.” 

    Az Indonéz Rally állandó része az Ázsia-Óceánia Rally Bajnokság (APRC) Ázsia Kupájának. Az ázsia ország 2022-től MotoGP-futamnak adhat otthont, továbbá 2022-ben Formula E-versenyt is rendezhetett és 2024/25-ös szezon naptárában is helyet kapott. 

    2026-ban több új helyszíne is lehet a WRC-nek, mivel ekkor tervezik megrendezni 1988 után ismét az USA Rallyt, de lehetséges ír/skót verseny is, amellett, hogy Horvátország is visszatér a WRC-naptárba. 

    Salminen szerint a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb idén Pajari számára

    0

    Marko Salminen, Sami Pajari régi-új navigátora szerint az idei WRC-szezon során a versenyek teljesítése lesz a fő cél, ami fontos tapasztalatszerzés terén és önmagában hordozhat jó eredményt is. 

    2021 után ismét Marko Salminen lesz Sami Pajari navigátora, azonban amíg utoljára még Rally4-es autóval versenyeztek együtt, addig idén már Rally1-esben fognak. 

    A 46 éves navigátor szerint az idei tanuló év lesz számukra, és különösen jó, hogy nem kell a Toyota gyártói szereplésére figyelniük, miután a japán gyártó második csapatát fogják képviselni. 

    Csak a Monte nevezési listája fedte fel a WRC negyedik csapatát

    “Az idei évvel kapcsolatban nem került megfogalmazásra konkrét cél senki részéről, a legfontosabb cél a versenyek problémamentes teljesítése lesz – mondta Marko Salminen a Rallit.fi oldalnak. – Idén a tapasztalat és a versenykilométer gyűjtése lesz a legfontosabb. Ha problémamentesen tudunk versenyezni, az már önmagában is jó eredményt jelenthet. Jó, hogy nem a Toyota fő csapatában indulunk, mert így nem befolyásoljuk a gyártó szereplését, nyugodtan, tét nélkül tudunk mindketten tanulni. Sami tavaly már megmutatta, hogy milyen jó teljesítményre képes. Idén több versenyen indulva bízom benne, hogy ezt még többször megtudjuk mutatni.” 

    Szeretne idén felállni a padlóról Emil Lindholm

    0

    Emil Lindholm 2022-ben még bajnok tudott lenni a WRC2-ben, majd Skodáját Hyundaira cserélte, amivel elindult a lejtőn. A finn versenyző bízik benne, hogy jobb irányba tud idén indulni. 

    Emil Lindholm 2022-ben némi meglepetésre megnyerte a WRC2-es bajnokságot Andreas Mikkelsen és Kajetan Kajetanowicz előtt. A következő szezonra azonban a Toksport csapatának Skodáját Hyundaira cserélte, és három dobogós eredménnyel csupán a kilencedik helyen zárt év végén. 

    Az igazán nagy mélypont azonban tavaly következett, amikor a Hyundai Rally2-es programját a CHL Auto Sport vette át, a francia csapatban Lindholm csupán öt versenyen tudott indulni és mindössze egy hetedik és egy nyolcadik helyet sikerült elérnie három kiesés mellett. Ez az eredmény azonban még mindig jobb volt, mint amit Teemu Suninen tudott csapattársként elérni, ő ugyanis szintén öt verseny során mindössze egy 11., és egy 15. helyet tudott elérni, tehát pontot sem tudott szerezni. 

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Komoly csapás volt a tavalyi év mindkét finn versenyzőnek, azonban Lindholm idén bízik benne, hogy sikerül felállni a padlóról. 

    “Idén folytatni szeretném a WRC2-es szereplést a Hyundaijal és reménykedek néhány Rally1-es futamban is – mondta Lindholm a Dirtfishnek. – Bízom egy jobb szezonban idén és abban, hogy sikerül felállnom a mélypontról. Szeretnék idén jobb rajthelyekről jó eredményeket elérni.” 

    Lindholm szerint Sami Pajari és Martins Sesks bizonyította tavaly a WRC2-es mezőny erősségét Rally1-es autóval is. 

    “Martins Sesks és Sami Pajari megmutatta, hogy Rally2-es autóból is átülve lehet jól szerepelni Rally1-es autóval is. Megmutatták, hogy nem szükséges öt év tapasztalat, mire a Rally1-es autóval jó teljesítményt lehet elérni. Mindez azt is bizonyítja, hogy mennyire erős a WRC2-es mezőny. Néhány éve még el lehetett mondani, hogy a Rally1-es mezőny erősebb, mint a Rally2-es, de ez a különbség mostanra szerintem eltűnt.” 

    Niclas Grönholm izgalmas híreket osztott meg a nyilvánossággal

    0

    A WRX-ben továbbra is versenyző Niclas Grönholm az idén a Finn ralibajnokság teljes szezonjában indul.

    A Finn ralibajnokság idei szezonja ezen a hétvégén kezdődik Kuopióban, ahol szokás szerint Niclas Grönholm is rajthoz áll egy Škoda Fabia RS Rally2-vel, Samu Vaaleri társaságában.

    „Most először jelenthetem be ilyen korán, hogy a Finn ralibajnokság teljes szezonzjában az SM1 osztályban fogok versenyezni. Ez fantasztikus hír, stabil csomagunk van az egész évre, és versenyről versenyre haladunk – mondta Niclas Grönholm. – Az idő majd megmutatja, hol állunk a tempó tekintetében, de egy dolog biztos: ebben a sorozatban semmi sincs ingyen.”

    Grönholm megjegyezte, hogy az új szezonra való felkészülés zökkenőmentesen zajlott.

    „A hosszú szünet utáni első raliversenyek mindig egy kicsit trükkösek, de jól felkészültünk Kuopióra. Idén Pirelli-abroncsokon fogunk versenyezni, amelyekkel már van némi tapasztalatom az előző szezonokból – mondta Grönholm. – A siker viszont semmilyen felületen sem a gumikon vagy az autón múlik. Remek autóm, remek navigátorom és remek gumijaim vannak, így magabiztosan indulok Kuopióba.”

    Niclas Grönholm
    foto: Niclas Grönholm

    Grönholm, aki elsősorban a WRX-ben versenyez, eredetileg a Kuopio Rally után egy héttel Kanadában kezdte volna meg a szereplését a ralikrosszban. A WRX promóterének változása miatt azonban a szezonkezdet előbb tavaszra, majd nyárra csúszott. Az új promótert hivatalosan még nem jelentették be.

    „Az új WRX-naptárat még nem erősítették meg, de nem lesz ütközés a Finn ralibajnoksággal, így minden versenyen indulhatok. Már csak egy kicsit kell várnunk, hogy véglegesítsék a naptárat” – árulta el Grönholm.

    Az előző szezonban Grönholm két második helyet szerzett a a Finn ralibajnokságban, és még mindig az első győzelmére hajt.

    „Jó eredményre törekszünk Kuopióban. Gyors versenyzők vannak a nevezési listán, és ők nagyszerű mércét jelentenek nekem. Amikor legutóbb Kuopióban versenyeztünk, az utak fantasztikusak voltak, és az információink szerint ez az idén is így lesz. Arra fogunk koncentrálni, hogy a legjobbunkat nyújtsuk” – ígérte Grönholm.

    Újra lejátszódhat a Senna és Prost féle polgárháború a McLarennél?

    0

    A McLaren hasonló helyzettől tarthat, mint ami 1989 végére polgárháborús övezetté változtatta a csapatot, de Oscar Piastri szerint nem fenyeget ez a veszély.

    Alain Prost és Ayrton Senna rivalizálása annak idején annyira elfajult, hogy csapattársként második közös idényük utolsó hónapjaiban már nem is beszéltek egymással, és a konfliktus az 1989-es Japán Nagydíjon bekövetkezett ütközésben csúcsosodott ki.

    A McLaren abban az értelemben hasonló helyzetből készült az új szezonra, hogy előzetesen az ő autójukat várja a közvélemény a legjobbnak, a két versenyzőjük pedig közel azonos kvalitású, ami a vb-címért támadás esetén történelmileg ritkábban hozott jó, mint rossz következményeket.

    Piastri megérzése mégis az, hogy náluk nem lesz baj. „Az F1 akkoriban nagyon más volt, és a csapatunk, valamint a versenyzői is nagyon más karakterek. Amikor neccesebb szituációk alakultak ki a pályán, vagy valamelyikünk nem értett egyet valamilyen döntéssel, mindig átbeszéltük, és utólag értékelve ez nagyon hasznos volt” – mondta a RacingNews365-nek.

    A bosszú napja: Prost meg akarta ütni, de undorodott a védhetetlent húzó Sennától

    „Nem látok problémát abban, ahogy kezelni fogjuk a helyzetet. Szerintem Andrea [Stella csapatfőnök] egyik erőssége az, ahogy megbirkózik a nehezebb egyénekkel. Jó lenne, ha nyernénk bajnokságokat, mint Senna és Prost, de nem tudom elképzelni, hogy hasonló incidenseink lennének” – folytatta az ausztrál.

    „Sohasem találkoztam Ayrtonnal és Alainnel sem, amíg versenyzett, de úgy gondolom, mi megmutattuk a tetteinkkel, hogy együttműködők vagyunk csapaton belül, ilyen a szervezeti kultúra. Természetes, hogy amikor egy csapat mindkét pilótája a győzelmekért harcol, kialakulnak feszültebb pillanatok, ez elkerülhetetlen. Nálunk nem volt túl sok eddig, és minden azon múlik, hogyan kezeljük őket.”

    A McLaren azt ígérte, azonos feltételeket kínál mindkét pilótájának a 2025-ös szezonra fordulva, tehát a tavaly a Max Verstappen kihívójává előlépett Lando Norris előzetesen nem kap kiemelt bánásmódot. Az egyre több rutint gyűjtő Piastri azonban vélhetően tovább erősödik, és amikor fiatal, sikeréhes versenyzők egymást le akarják győzni, ott nagyon résen kell lennie a csapatvezetésnek, hogy kordában tartsák a dolgokat.

    A puding próbája az evés, és elég egyetlen szikra, hogy helyrehozhatatlan károk keletkezzenek, ahogy Prost és Senna esetében láttuk. (Náluk az 1989-es imolai futamon történt meg ez, de Prost már az előző évi Portugál Nagydíjon is nehezményezte, hogy brazil csapattársa kis híján a falhoz szorította.) Különbség ezúttal az is, hogy akkor a McLaren kiemelkedett a mezőnyből, most viszont csak csekély előnyük lehet, ha tényleg övék marad a legerősebb autó, vagyis a pilóták az egymás elleni küzdelemmel többet veszthetnek.

    Prost tudta, hogy ki fog esni, de előtte megpróbálta tönkretenni Senna versenyét