2024. április 19. 21:23

KezdőlapRXFicza megígérte és meg is csinálta

Ficza megígérte és meg is csinálta

-

Ficza Ferenc bajnok lett a rallycross ob STC-2000 kategóriájában. Az EAK M-Sport versenyzője év elején azzal a céllal tért vissza a rallycrosshoz, hogy a katgóriában hosszú ideje verhetetlen Roman Castoralt legyőzve bajnok legyen.

Nekem nagyon régi vágyam, főleg amióta aktívan részt veszek a rallycross hétvégéken, hogy Castorallal megmérkőzzek” – mondta még a szezon elején Ficza Ferenc. Sőt, valójában már a szezon közben hangzott el ez a mondat, hiszen Fecó az első futam után csatlakozott a bajnoksághoz.

Az első összecsapásra június végén Fuglauban került sor, ott sikerült a hőstett, aztán a következő versenyeken is rendre alul maradt a cseh versenyző. Ficza Feri pedig győzelmekkel menetelt a bajnoki cím felé. A sors fintora, hogy Nyirádon nem sikerült nyernie, de hiába alakult kedvezőtlenül a hétvége, az itt szerzett pontokkal a kategória bajnoka 2022-ben Ficza Ferenc lett.

Szeretném megköszönni Kovács Emilnek, az EAK-nak és mindenkinek aki hozzájárult és segített minket az évben. Nem úgy alakult az utolsó hétvége, ahogy szerettem volna, az első edzés nem sikerült túl jól, de aztán sikerült magamra találni. Végül sikerül az elődöntők végéig leggyorsabbnak lenni a pályán. Aztán jött a döntő, ahol már nagyon nagy víz volt a pályán…. A rajtnál másodiknak tudtam csak eljönni, a sár miatt ki kellett jönnöm jokerre, mert nem láttam semmit Castoral mögött. Jól jött ki, mert a Peugeot is kijött előlem a következő körben, úgyhogy nem tartott fel. Felzárkóztam olyan távolságba, hogy necces lett volna a joker. Aztán katlan visszafordítójában hibáztam, ami miatt mérges vagyok magamra… Panyik Dani, a spotterem, akinek szintén köszönöm az egész éves munkát, rám szólt, hogy szűk lesz. Ekkor már a kanyarban voltam, szűken jöttem, és ott 30-40 centire benyúlik a korlát, amit már nem tudtam kikerülni. Nekimentem a korlátnak, ami amatőr hiba volt, és nekimentem Castoralnak. Nagy ütközés volt, a Peugeot összetört, és a versenyhétvégén nem éreztem, de a következő napokban nagyon fájt a vállam, nyakam és a szegycsontom” – részletezte Ficza Feri a nyirádi döntő eseményeit. A baleset után Ficzát kizárták a döntőből. A hétvégén így 22 pontot szerzett, Castoral 24-et, és ez már elég volt ahhoz, hogy a mínuszolások miatt egy futammal a bajnokság vége előtt Ficza bebiztosítsa az év végi győzelmet.

Ficza Fuglau
foto: EAK M-Sport

Nem így szerettem volna befejezni a hétvégét. Külön köszönöm Kovács Emilnek, hogy újra teljes évadot versenyezhettem, nagyon jó feltételekkel, nagyon jó szakmai háttérrel, nagyon jó autóval. Boldog vagyok, hogy ehhez a csapathoz tartozhatok. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a támogatást, mert ez is nagyon sokat hozzátett az idei eredményemhez. Várom a folytatást” – értékelt Fecó a közösségi oldalán.

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss