hétfő, augusztus 8, 2022
KezdőlapTEREPRALLYEXTREME ETimo Scheider bemutatkozik az Extreme E-ben

Timo Scheider bemutatkozik az Extreme E-ben

-

- Hirdetés -

Eddig a bajnokság pályáit tervezte most azonban Timo Scheider versenyen is bemutatkozhat a XITE Energy vadiúj felállásának részeként.

Miután az előre bejelentett Oliver Bennett és Klara Andersson inkább az energiaitalosok Nitro Rallycross programjára koncentrálnak, teljes cserét rendeltek el a csapatnál.

- Hirdetés -

A női pilóta kiléte már félig adott volt, hiszen Andersson koronavírus miatt már az első versenyre sem utazott el, és a sorozat tartalékpilótája, Tamara Molinaro ugrott be helyette. Az olasz hölgy a hetedik hely után most hazai pályán bizonyíthat, ráadásul dupla fordulóval.

„Nagyobb kihívás lesz, mint Szaúd-Arábiában, mert az egy új pálya volt mindenkinek. A többiek itt viszont már rendelkeznek tapasztalattal, mindenesetre mi is bele fogunk adni mindent, és meglátjuk, hogyan alakul.” tekintett előre Molinaro.

Tamara Molinaro, Oliver Bennett, XITE Energy, Extreme E
Molinaro és Bennett az első versenyen – Fotó: Carl Bingham/LAT Images/Extreme E
- Hirdetés -

A másik helyet pedig az eddigi pályák kitűzője – és szintén az Extreme E hivatalos versenyzője – Timo Scheider foglalhatja el. A kétszeres DTM bajnok és korábbi rallycross pilóta két év „kispad” után kap lehetőséget éles bevetésen, miután tavaly az átszerződéseken kívül csak egyszer esett ki ember, akkor is női pilóta.

„Nagyon jó érzés. Lelkes vagyok, hogy végre kiszabadulok, és megmutathatom, mire vagyok képes. Tamara és én egész jól kiegészítjük egymást a teljesítmény terén, szerintem jól fogunk szórakozni Szardíniában.” – örvendezett a német.

Molinaro is üdvözölte a tényt, hogy korábbi kollégájával mehet majd együtt:

„Jó a kapcsolatom Timóval, amióta tartalékpilóta voltam mellett, sok időt töltöttünk együtt. Sokszor beszéltünk arról, milyen lenne csapattársaknak lenni. Ez volt az álmunk, miközben a többieket néztük, ahogy versenyeznek. Élvezni fogjuk most, hogy mindez megvalósult.”

Andersson sem távolodik el túlságosan az Extreme E-től, ő veszi át a női tartalékversenyző szerepét a sorozatban. Scheider helyett pedig egy másik rallycross pilóta, a jamaicai Fraser McConnell látja majd el ezt a feladatot.

- Hirdetés -

Friss