2024. április 19. 02:16

KezdőlapF1Dühösek a pilóták, Bianchi apja is megszólalt

Dühösek a pilóták, Bianchi apja is megszólalt

-

Érthetetlennek, elfogadhatatlannak és életveszélyesnek tartja több versenyző, ami a Japán Nagydíj második körében történt.

Széleskörű felháborodást váltott ki, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) – látszólag nem tanulva Jules Bianchi hasonló körülmények között történt halálos balesetéből – engedélyezte egy daru felhajtását a pályára, mialatt a versenyzők a biztonsági autó mögött haladtak a Japán Nagydíj elején, és Pierre Gasly a Safety Car mögött feltorlódott mezőny után sietve nagy sebességgel ment el a Carlos Sainz összetört autójának mentését végző jármű mellett.

Adam Cooper, az Autosport újságírója a futam során azt posztolta: „Beszéltem az egyik toppilótával a traktorról. Nem fog hivatalosan nyilatkozni, amíg nem ismeri az FIA álláspontját, de elmondta, hogy a versenyzők beszélgettek és üzeneteket váltottak a piros zászlós megszakítás alatt, és mindannyian dühösek.”

Dühös volt Philippe Bianchi, Jules Bianchi édesapja is, akiben vélhetően felsejlettek a fia halálához vezető 2014-es események, amelyek során a Marussia versenyzője néhány kanyarral korábban, mint ahol Sainz autója állt, az Adrian Sutil Sauberjének mentését végző darunak csapódott neki, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy végül 2015 júliusában meghalt. „Nem tisztelik a pilóták életét és Jules emlékét. Elképesztő” – írta az Instagrammon idősebb Bianchi.

Bianchi apjának sorai

„Teljességgel elfogadhatatlan. Elvesztettük Jules Bianchit itt, úgyhogy az ilyesminek soha, de soha nem szabadna megtörténnie. Teljes vizsgálat kell azzal kapcsolatban, hogy miért hajthatott egy mentő jármű a pályára” – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, még szintén a verseny alatt.

De nem ő volt az egyetlen, Lando Norris például ezt posztolta a piros zászlós megszakítás során: „Mi a f..z? Elvesztettünk egy emberéletet ilyen helyzetben évekkel ezelőtt. Az életünket kockáztatjuk, különösen ilyen körülmények között. Versenyezni akarunk, de ez… Elfogadhatatlan.”

„Hogyan tehetnénk világossá, hogy soha nem akarunk egy darut látni a pályán? Elveszítettük Jules-t egy ilyen hiba miatt. Ami ma történt, teljességgel elfogadhatatlan. Remélem, hogy most utoljára láttam darut a pályán” – ez már Sergio Pérez futam közbeni posztja.

A mexikói pilóta utólag a Sky Sportsnak is kifejtette az álláspontját.

„Évek óta ez a legmélyebb pont a sportágban. Ami ma történt, az nagyon mérgessé tesz. Remélem, hogy soha többé nem látunk ilyet, mert ez az összes versenyzőt veszélybe sodorja, és ez történt a barátunkkal, Jules-al is. Nem érdekel az oka, hogy miért volt egy daru a pályán, egyetlen kategóriában sem lenne szabad soha többet ilyesminek történnie.”

„Nem lenne szabad ilyen dolgokat látnunk. Nyilván történt valami 2014-ben, mind tudjuk ezt, és tanulnunk kellene belőle. Max jól mondta. Amíg első vagy, viszonylag rendben van, de hátrébb semmit sem látsz” – csatlakozott a többiekhez Charles Leclerc a verseny utáni sajtótájékoztatón.

Szívbemarkoló történetet osztott meg a Szuzukában 8 éve halálos balesetet szenvedett Bianchiról volt főnöke

Leclerc szavait megerősítette csapattársa, Carlos Sainz is.

„A biztonsági autó mögött 150 km/h-val megyünk, és még úgy sem látunk semmit. Ha egy versenyző egy kicsit felúszik a vízre, vagy letér az ideális ívről, és eltalál egy traktort, akkor mindennek vége” – nyilatkozta a spanyol pilóta a Sky-nak, majd később hozzátette: „Amivel szerintem az emberek nincsenek tisztában, hogy még a biztonsági autó mögött haladva sem látunk. Valaki elkövethet egy apró buta hibát, kicsit letérhet az ideális ívről, vagy csak nem emlékszik, hogy van ott egy traktor vagy egy baleset. Miért kell egyáltalán kockáztatni?”

„Pilótaként is úgy gondolom, hogy nem szabad ezt a versenyzőkre hagyni. Úgyis piros zászlóval leintik a versenyt, akkor minek kiküldeni a traktort? Várjanak egy kicsit, hogy összerázódjon a mezőny, és igazán lassan haladjon. A pilóták mindig is meg fognak próbálni gumit melegíteni arra az esetre, ha újraindítanák a versenyt, úgyhogy miért kell kockáztatni?” – tette fel a kérdést a spanyol.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Sky Sports

Friss