2024. március 29. 03:14

KezdőlapF1Hihetetlen történetek és megható szavak a visszavonuló Vettelről, a legnagyobb riválisoktól

Hihetetlen történetek és megható szavak a visszavonuló Vettelről, a legnagyobb riválisoktól

-

Max Verstappen, Charles Leclerc, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo, Lewis Hamilton és George Russell is a legnagyobb tisztelettel és kedvességgel beszélt a visszavonuló Sebastian Vettelről, és közben eddig nem hallott történeteket is megosztotta a négyszeres világbajnokról.

Nemcsak gesztusokkal, közös vacsorával és ajándékokkal búcsúzik a Forma-1-es mezőny és a teljes paddock a mai Abu-dzabi Nagydíj után visszavonuló Sebastian Vetteltől, hanem elképesztően kedves szavakkal is. Riválisok, barátok és korábbi csapattársak nyilatkozatait gyűjtöttük csokorba, köztük olyan történetekkel, amelyek alighanem sok Vettel-rajongónak csalnak könnyeket a szemébe.

Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok már azzal kivételes búcsút biztosított Vettelnek, hogy vacsorát szervezett neki az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki napjára. Előtte pedig az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján elevenítették fel közösen, hogy a 2017-es bakui ütközés hozta közelebb őket egymáshoz, és azután alakult ki közöttük szoros barátság.

Hamilton: „Amikor Sebre gondolok…Nyűg volt számomra akkoriban.”
Vettel: „Valójában sajnálom…noha tőled kérdezték, de szerintem Baku nem volt egy nagyszerű pillanat, mert amit tettem, az nem volt helyes. De attól a pillanattól kezdve…
Hamilton: „…a barátságunk jobb lett!”
Vettel: „Igen, sokkal jobb. Úgyhogy nem akarom meg nem történtté tenni azt az eseményt, ha érted, mire gondolok.”

Fernando Alonso

„Furcsa lesz, hogy jövőre nem lesz ott az első versenyen. Ahogy te is mondtad, oly sok közös emlékünk van. Az utóbbi 15 év során volt, hogy bajnoki címekért harcoltunk egymással, olykor a hetedik helyért, mint például az idén Japánban a célvonalig, és mindig élveztünk minden egyes csatát és a lehető legjobban tiszteltük egymást. A karrierem bizonyos módon összekapcsolódott Sebastianéval, mert sok nagyszerű dologért küzdöttünk egymás ellen életünk legjobb szezonjaiban, még ha a végeredmény mindig neki is kedvezett. A nevünk nagyon is összefonódott, az én nevem Sebastian karrierjével, és fordítva.”

Alonso Vettel sisakfestésével versenyez a hétvégén

Miután Vettel utolsó időmérő edzésén a Q3-ig menetelt, a Q2-ben kieső Alonso elmondta, boldogan figyelte egykori riválisát, és igyekszik vigyázni rá a verseny első körében.

„Nagyon örültem neki. Nem próbáltunk segíteni neki, de szerintem mindannyian próbáltuk rajta tartani a szemünket, amikor láttuk őt a tükörben, hogy gyorskörön érkezik, vagy bármi ilyesmi, mert azt akarjuk, hogy sima hétvégéje legyen. A versenyen a 9. helyről fog rajtolni, én pedig a 10.-ről (valójában 11), úgyhogy gondoskodni fogok róla a rajtnál és az első körben. Remélem, mindketten eljutunk a kockás zászlóig.”

Daniel Ricciardo

„Rengeteg kérdést kaptam Sebről, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian így vagyunk ezzel, mióta bejelentette a visszavonulását. Csakis jó dolgokat tudok róla mondani. Emberként csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Néhány dolgot, amit értem tett, nagyon-nagyon értékelek. Nagyon törődik másokkal, és törődik a sportággal is, de velünk, pilótákkal is. Persze mind ellenfelek vagyunk, de ő egyértelműen képes különválasztani a két dolgot és vigyáz ránk.”

Vettel „elképesztően kedves” dolgot tett Ricciardóért

„Versenyzőként pedig 2013-ra gondolok vissza, amikor megnyert minden versenyt a szezon második felében. Kíméletlen volt, mintha sosem elégedne meg. Meg akarta semmisíteni az ellenfeleket. Akkor látszott a nyers versenyző benne, és a hajtóerő, ami vitte előre, hogy ne csak nyerjen, hanem mindenkit megsemmisítsen. Ezt csodálni és tisztelni kell.”

Max Verstappen

„Nyilvánvalóan sokat jelentett a Red Bullnak. A juniorjukként érkezett és mindent elért a sportban. Még most is rengeteg barátja van a Red Bullnál. Olyan karrierje volt, amiről a legtöbben csak álmodhatnak, de végső soron nem csak ez számít. Emberként mindig nagyon gondoskodó volt. Persze voltak parázs csatáink, különösen a pályafutásom elején. De egy dologra életem végéig emlékezni fogok vele kapcsolatban. Tavaly Silverstone-ban (a Hamilton elleni baleset után – a szerk.) visszatértem az orvosi központból a motorhome-ba, hogy összeszedjem a cuccaimat és ő ott állt, és rám várt, amikor kiszálltam az autóból. És azt kérdezte, hogy »minden oké, Max, hogy vagy?«. Ez megmutatja, hogy milyen ember ő. Egy szuperkedves, gondoskodó személy, aki nem csak azért van itt, hogy jól teljesítsen, hanem azért is, hogy jót tegyen. Szerintem nagyon szép, ha valakire így emlékeznek.”

„Sisakot is fogunk cserélni a hétvégén, és nagyon szép lesz a sisakját a gyűjteményemben tudni. Egyértelműen hiányozni fog. Minden jót kívánok neki a jövőre, bármit is akar csinálni. A legfontosabb, hogy időt tölthet a családjával, hiszen ő egy igazi családcentrikus ember. Ezt nagyszerű látni és remek példa mindenkinek.”

Azóta megtörtént a sisakcsere

Charles Leclerc

„Csak egyetérteni tudok azzal, amit Max és Daniel elmondott. Elképesztő volt, annyi mindent elért a sportban, úgyhogy erről nincs is nagyon mit elmondani már. Ami az emberi oldalát illeti, hihetetlen volt. Emlékszem, hogy még Forma-2-es pilótaként [a Ferrarinál] szimulátoroztam, ami nem könnyű munka, mert igazán fárasztó. És azt gondoltam, hogy Seb valószínűleg nem is tudja, hogy én dolgoztam a szimulátorban, de egyszer kaptam tőle egy levelet, amiben megköszönte a kemény munkámat, és ez rengeteget jelentett nekem, még ha csak egy apró gesztus is volt.”

Nincsenek szavak – soha senkit nem búcsúztattak úgy az F1-ben, mint Vettelt

„Aztán csapattársak lettünk 2019-ben és 2020-ban, és rengeteg dolgot tanított nekem. Megvoltak a feszült pillanataink a pályán, de mindig tiszteltük egymást, ez soha nem változott, és mindig ott volt nekem, amikor nehéz időszakon mentem keresztül. És ez nagyon más volt ahhoz képest, amihez a korábbi csapattársaimnál hozzászoktam. Persze a Forma-1-ben normális, hogy zajlik a versengés a csapaton belül, de mindig nagyon gondoskodó volt és próbált segíteni a nehéz időkben. Egyértelműen hiányozni fog. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a pályától távoli életet, és találni fog más dolgokat, amik boldoggá teszik.”

George Russell

George Russell még a hétvége kezdete előtt szintén sisakot cserélt Vettellel (aki saját elmondása szerint egy tucatnyi bukót hozott magával, úgyhogy lesz még itt sisakcsere), eközben pedig elmesélte neki, hogy a legelső Forma-1-es emléke a 2009-es Brit Nagydíjról való (ekkor 11 éves volt), amelyet Vettel nyert meg, és a mai élénken él a versenyt szurkolóként a helyszínről figyelő Russell fejében az a kép, ahogyan a rajt után a Red Bull pilótája elsőként fordul a Copse-kanyarba. Ja, és Russell azt is elárulta, hogy azon a hétvégén vett magának egy red bullos pulóvert, és abban szurkolt Vettelnek…


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss