2024. április 20. 17:15

KezdőlapF1Csapattársa is Hamilton mellé állt, nem fogja betartani az „ostoba” szabályt

Csapattársa is Hamilton mellé állt, nem fogja betartani az „ostoba” szabályt

-

George Russell ostobának tartja az FIA szólásszabadságot korlátozó szabályát, és azt követeli, hogy a szövetség tisztázza az előírást. A brit pilóta kijelentette, emiatt nem fog határt szabni a véleményének, ahogyan bizonyos körülmények között honfitársa, Lando Norris is ellen fog állni.

A Forma-1-es holtszezon egyik, ha nem a legvitatottabb döntése, hogy az FIA mostantól engedélyhez köti, hogy a pilóták politikai, vallási és egyéb személyes kérdésben megnyilvánuljanak. Sokan több szempontból is aggályosnak tartják az előírást: amellett, hogy nyilvánvalóan korlátozza a szólásszabadságot, az sem egyértelmű, hogy pontosan mi fér bele és mi nem.

Hiába próbálják elnémítani, Lewis Hamilton nem fog csöndben maradni

Az ezzel kapcsolatban eddig megnyilvánuló versenyzők ilyen-olyan módon, de egyaránt nemtetszésüket fejezték ki. A döntés Lewis Hamiltont érintheti a legjobban, aki rendszeresen nyilvánul meg emberjogi, környezetvédelmi és egyéb társadalmi kérdésekben. A hétszeres világbajnok kijelentette, továbbra sem fog csendben maradni. George Russell nemcsak csapattársként, hanem a GPDA, azaz a versenyzői szakszervezet társigazgatójaként is mellé állt.

„Nem igazán tudom biztosan, hogy az FIA miért helyezkedett ilyen álláspontra – nyilatkozta egy sajtóbeszélgetésen a 25. születésnapját szerdán ünneplő pilóta. – Teljesen felesleges [ez] ebben a sportágban és ebben a világban, amelyben jelenleg élünk. Nem fogunk határt szabni a véleményünknek vagy a gondolatainknak az ostoba szabályozás miatt. Tisztázást kérünk az FIA-tól. Remélem, hogy félreértésről van szó, és bízom benne, hogy az első futam előtt megoldódik [a kérdés]. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyikünket is korlátozni akarnák a nézeteiben. A szólásszabadságról van szó, és jogunk van ahhoz, hogy bármilyen platformon megosszuk a véleményünket.”

Amellett, hogy nem lehet tudni, hogy a pilóták meddig mehetnek el az FIA külön engedélye nélkül, az sem világos, hogy a szabályszegés milyen következményekkel jár. Az szinte biztos, hogy a pénzbüntetés senkit nem fog elriasztani attól, hogy kiálljon amellett, amiben hisz. Mindezt Lando Norris is leszögezte, aki szintén a szólásszabadság mellett érvelt.

„Nem tudom, mi a büntetés – jelentette ki a McLaren bemutatóját követően. – Ha pénzbírság, akkor valószínűleg örömmel fogom megszegni. Ha kicsit nagyobb, akkor talán nem, de ez attól függ. Bizonyos alkalmakkor vannak dolgok, amiket az ember el akar mondani, amit talán nem engednek meg, de szerintem ez csak pozitív lehet, legyenek bármilyenek is a körülmények. Szerintem nagyon fontos, hogy egyértelmű legyen, hogy versenyzőként továbbra is elmondhassuk a véleményünket, és nem hiszem, hogy az F1-nek abba az irányba kellene elmennie, hogy korlátozza, mit tehetünk és mondhatunk, illetve mire lehetünk befolyással.”

Korábban többek között Max Verstappen és Valtteri Bottas is kritizálta ezt a szabályt, és persze a tavaly visszavonult Sebastian Vettel is lázadásra buzdított. Nem beszélve Stefano Domenicaliról, aki az F1 elnök-vezérigazgatójaként szintén a pilóták mellé állt. Norris úgy véli, most már vannak elegen ahhoz, hogy meghátrálásra kényszerítsék az FIA-t.

Az F1 állítja, kész megszabadulni bizonyos versenyektől

„Úgy érzem, elég nagy nyomás nehezedett [az FIA-ra], és elég sokan mondták, hogy legyen valami fordulat – folytatta. – Nem egy iskolában vagyunk, nem kellene mindenről kérdeznünk és azt mondanunk, hogy »megtehetjük ezt és ezt?«. Úgy vélem, elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy megpróbáljunk okos döntéseket hozni. Szerintem most már elég pilóta szólalt meg ahhoz, hogy ezt kicsit visszaszorítsuk.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss