2024. április 19. 19:17

KezdőlapF1Aggasztó jel, hogy újabb vezető szakember hagyja el a Ferrarit

Aggasztó jel, hogy újabb vezető szakember hagyja el a Ferrarit

-

A Ferrari sportigazgatója inkább elmegy egy olyan csapathoz, amely soha nem fog előrébb jönni a középmezőnynél, minthogy megpróbáljon sikereket elérni a Scuderiával. Lehet, hogy a maranellóiak vezetése a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte a kádból?

Öt hónap leforgása alatt a harmadik vezető beosztású szakember távozik a Ferraritól: Mattia Binotto és David Sanchez után Laurent Mekies is elmegy, hogy az Alpha Tauri csapatfőnöke legyen. A 45 esztendős szakember egyelőre ugyanakkor marad a Scuderia sportigazgatója, és a hétvégi Azeri Nagydíjon is jelen lesz, a távozásának időpontját egyelőre ugyanis nem közölték. Sőt, a Ferrari semmilyen formában nem kommentálta az Alpha Tauri által tett bejelentést, amely azt is magában foglalta, hogy Franz Tost, a gárda jelenlegi csapatfőnöke az idei szezon végén nyugdíjba megy.

Ez már önmagában sokatmondó, hiszen ilyen esetekben a két fél egymással egyeztetve, kis időkülönbséggel szokott közleményt kiadni. A sokatmondóbb azonban leginkább a tény, hogy Mekies elhagyja a Ferrarit, amelyhez 2018-ban, három FIA-nál töltött év után csatlakozott, és visszamegy korábbi csapatához, amelynél akkor kezdett dolgozni, amikor azt még Minardinak hívták (2004-ben ő volt Baumgartner Zsolt versenymérnöke).

Leclerc-nél és a Ferrari főnökénél is kezd betelni a pohár a borzalmas szezonrajt után?

Mekies tökéletes választás az Alpha Taurinak. Tapasztalt, otthonosan mozog a Forma-1 politikai útvesztőjében, kompetens és közkedvelt. Csupa olyan tulajdonsággal bír, amelyek a Ferrarinak is hasznosak és a folytatásban is azok lehettek volna. A francia azonban mégsem az F1 legnagyobb múltú, az élmezőnybe tartozó, győzelmekért és potenciálisan világbajnoki címekért harcoló istállójában szeretné kamatoztatni a képességeit, hanem egy olyan gárdánál, amely soha nem fog kitörni a középmezőnyből.

Mekies távozásával pedig nem pusztán egy újabb fontos láncszem válik ki a gépezetből, hanem az elmúlt öt hónap során a tavalyi Ferrari három legfontosabb személye, sorrendben a csapatfőnök, a főtervező és a sportigazgató (utóbbi Binotto távolléte esetén a csapatfőnöki funkciókat is betöltötte a versenyhétvégéken) állt fel. Ez pedig már aggasztó minta, és leginkább arra utal, hogy a Ferrarin belül többen – Sanchezről és Mekies-ről ez már ki is derült, de Gino Rosato is emiatt léphetett le – nem elégedettek azzal, amilyen irányba az istálló megy.

Hiszen miután John Elkann elnök és Benedetto Vigna vezérigazgató kitessékelte az ajtón a svájci olaszt – aki inkább lemondott, mintsem kirúgják –, Sanchez és Mekies is önszántából állt fel. Mindketten Binotto emberei voltak, akik az elmúlt években nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy technikai fronton a csapat előrelépjen, illetve Binottóval közösen tettek azért, hogy kiirtsák a maranellói gyár falai közül a félelemre és a felelősök keresésére alapuló kultúrát.

Szándékos szabotázs zajlik az F1-es Ferrarin belül?

Persze, mondhatjuk, hogy a Ferrari ezzel együtt sem nyert 2008 óta világbajnoki címet, és az utóbbi években számos területen elmaradtak a közvetlen riválisaiktól, de Sanchez és Mekies távozása mindenképpen gyengíti a Scuderiát, amely a jelek szerint Binotto elküldésével láncreakciót indított el, és azt érte el, hogy a svájci olaszt tisztelő és jó vezetőnek tartó szakemberek szépen sorban elhagyják a fedélzetet.

Hogy miként lehet megállítani ezt az elvándorlást, az Elkannon és Vignán múlik. Ha engedik a Mekies-t egyébként egybehangzó sajtóhírek szerint mindenáron maradásra bírni próbáló Frédéric Vasseur-nek, hogy a saját kezébe vegye a dolgokat, és meghonosítsa a saját irányítási módszereit, valamint újra megfelelő légkört teremtsen, talán mások nem követik Sanchezt és Mekies-t. Máskülönben viszont félő, hogy Binotto elküldésével a Ferrari olyan spirálba lökte magát, amelyből nem lesz egyszerű kimásznia.

A Ferrari távolmaradási pénzt fizetett Binottónak, ekkor láthatjuk leghamarabb újra az F1-ben


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss