1979. augusztus 26. nem volt örömteli nap a Forma-1-ben 1982-ben bekövetkezett halála miatt mindössze 67 nagydíjon induló, de ebből 6-ot megnyerő Gilles Villeneuve számára, mégis tett valami olyat, ami sokaknak talán előbb beugrik róla, mint a győzelmei.
Gilles Villeneuve volt az a pilóta, aki amellett, hogy rendkívül gyorsan tudott vezetni bármit a motorosszántól az F1-es autóig, sokakban a mai napig megtestesíti a nagybetűs autóversenyző archetípusát, noha kevésbé romantikus szemüvegen át nézve azért olykor a „lassan járj, tovább élsz” elvet alkalmazva messzebbre is juthatott volna. Persze kétségtelen, hogy azzal nem szerzett volna ennyi rajongót magának, és nem okozott volna olyan látványos pillanatokat, mint az, amelyre most visszatekintünk.
Gilles Villeneuve feleségének megrázó vallomása: így élte meg férje elárulását és halálát
A Ferrarival első teljes idényét 1978-ban futó, első győzelmét a szezonzáró Kanadai Nagydíjon elérő Villeneuve-nek 1979-ben életében először és utoljára nyílt lehetősége arra, hogy világbajnok legyen. A 14 versenyes évad 12. futamának számító Holland Nagydíjra két győzelemmel és két második helyezéssel a tarsolyában érkezett úgy, hogy 6 ponttal volt lemaradva a második helyen az összetettet vezető csapattársa, Jody Scheckter mögött.
A pole pozíciót zsinórban másodszor René Arnoux szerezte meg a Renault-val az erre az évre ellentmondásos, Jody Scheckter által megrajzolt (!) sikánt kapó zandvoorti aszfaltcsíkon, míg mellőle Alan Jones rajtolt a Williamsszel. A Ferrarik a második sorba sem fértek oda, azt ugyanis a Regazzoni-Jabouille kettős bérelte ki, és csak utánuk, az 5. és a 6. rajtkockában következett Scheckter és Villeneuve.
Sokként érte a családot Leclerc gesztusa, pedig ő csak tisztelegni akart a Ferrari-legenda előtt
A rajtnál Jones azonnal átvette a vezetést, miközben Villeneuve a külső íven előretört a 2. helyre, Arnoux és Regazzoni pedig összeért és egyaránt kiesett. A verseny első szakaszában a rajtnál visszaeső Scheckter felzárkózását figyelhettük, miközben Jones és Villeneuve faképnél hagyta a többieket, majd a kanadai a 11. körben a Tarzan-kanyarban körbeautózta a Williams ausztrálját és átvette az első helyet.
Villeneuve ezután magabiztosan robogott a győzelem felé, ám a 47. körben a még mindig a sarkában lihegő Jones előtt haladva a fentebb emlegetett sikánban megpördült. Óriási mázlival nem találta el a falat (Jones-nak közben szinte állóra kellett fékeznie a Williams-t, hogy ne rohanjon bele), és bár a vezetést elveszítette, riválisa nyomába eredt, de a célegyenesbe érve aztán végleg búcsút inthetett a győzelmi esélyeinek, mivel felrobbant a bal hátsó gumija. Mint később kiderült, már az első megpördülést is a lassú defektes abroncs okozta, amely aztán teljes sebességnél megadta magát.
A történelmi győzelmet is elhomályosította minden idők egyik legnagyobb F1-es csatája
A Tarzan-kanyar bukóterébe pörögve azonban ahelyett, hogy kiszállt volna a Ferrariból, némi gondolkodás után visszatolatott az aszfaltcsíkra (ezzel rengeteg földet hordva fel a pályára), majd a felnin fityegő gumival továbbment. Mivel a háromkerekű 312T-vel sem sétakocsikázott, hanem a lehetőségekhez mérten nyomta neki, ahogy tudta, végül a teljes felfüggesztést kukázta, és a szerelőihez már úgy érkezett meg, hogy nemcsak a gumit, de a felnit is maga után húzta.
Itt még reménykedett benne, hogy továbbmehet, de a szerelők és Mauro Forghieri technikai igazgató rögtön mutatta neki, hogy ennyi volt, így Villeneuve a csapattagok tapsától kísérve kikászálódott az autóból és eltűnt a garázsban. Nem tapsolt azonban mindenki, hiszen igencsak veszélyes volt előbb három, aztán a levegőbe emelkedő jobb első miatt két keréken menni egy teljes kört, a leszakadó törmelékekről nem is beszélve. De nem Gilles Villeneuve lett volna, ha nem küzd a végsőkig, és próbálja minden áron folytatni a versenyt.
A kiesés végül a világbajnoki címébe került, hiszen a szezon végén 4 ponttal kapott ki a Hollandiában végül a 2. helyig felzárkózó Schecktertől.
Villeneuve mutatványa alább nézhető meg: