back to top
2024. május 12. 14:20

KezdőlapF1Massa azt várja, hogy a Ferrari is segítsen neki visszaszerezni a 2008-as...

Massa azt várja, hogy a Ferrari is segítsen neki visszaszerezni a 2008-as bajnoki címet

-

Felipe Massa ismét kijelentette, hogy a 2008-as vb-cím őt illeti, ennek visszaszerzésében pedig számít a Ferrarira is.

Szeptember 8. péntekig adott haladékot Felipe Massa ügyvédi csapata a Forma-1-nek és az FIA-nak arra, hogy érdemben reagáljon a nekik küldött levélre, amelyben azt vezetik le, hogy a brazil pilóta 2008-ban összeesküvés áldozata lett, és emiatt bukta el a világbajnoki címet. Mostanra egyértelművé vált, hogy a 15 évvel ezelőtti Szingapúri Nagydíjon történteket (a Renault elcsalta a versenyt, hogy Fernando Alonso nyerhessen, eközben pedig a Ferrari a kapkodásban elrontotta az addig vezető Massa kerékcseréjét, aki így pontot sem szerzett, miközben már egy 7. hellyel is világbajnok lett volna a szezon végén) Bernie Ecclestone tavaszi nyilatkozata után jogi útra terelő 11-szeres futamgyőztes a vb-címet akarja megkapni, és ehhez minden jogi eszközt bevet.

Alonso is benne volt az F1 egyik legnagyobb csalásában, és csak mellébeszél Massa szerint

Ezt erősítette meg az olasz TG1TV-nek adott nyilatkozata is, amelyben arról is beszélt, hogy a Ferraritól is segítséget vár az ügyben. „Egy dologban biztos vagyok: az a cím az enyém és ez a Ferrari 16. versenyzői világbajnoki címe. Felbéreltem egy nagyon jó ügyvédekből álló csapatot, és a végsőkig fogunk harcolni, hogy igazságot szolgáltassunk a sportban. Nem értem, hogy egy manipulációt miért nem lehet a megfelelő módon kivizsgálni, még ha egy, kettő vagy 15 év telt is el.”

„Jelenleg még nem kaptam meg a Ferrari teljes támogatását, de segítségre számítok tőlük. Optimista vagyok: a végsőkig küzdeni fogok az igazságért” – tette hozzá.

Hogy a Ferrari miként tudna neki segíteni, azt nem fejtette ki, de a maranellóiak a szingapúri ütközésbotrány 2009-es kirobbanása után már megvizsgálták a jogi lehetőségeit annak, hogy utólag szerezzék meg a bajnoki címet, majd közölték Massával, hogy nincs mit tenni.

Massa megszólalt: nem pénzt, hanem Hamilton bajnoki címét akarja

Massa ügyvédei nem fogadták jól, hogy az F1 és az FIA nem reagált érdemben a levelük minden egyes állítására arra hivatkozva, hogy a nyári szabadságolások miatt ezt nem tudta megtenni, és holnapig adtak haladékot nekik, mielőtt a brit Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak. A brazil pilótával kapcsolatos friss hír az is, hogy az előzetes tervekkel ellentétben nem vett részt az Olasz Nagydíjon, mint a sportág nagykövete (igen, úgy támadja az F1-et, hogy közben annak alkalmazásában áll), mert sajtóhír szerint az F1 erre kérte, de magánemberként (így mehetett volna) sem utazott el Monzába, mert belátta, hogy a jelenléte túl nagy médiafelhajtással járna.

Friss