back to top
2024. május 06. 04:55

KezdőlapF1Massa megszólalt: nem pénzt, hanem Hamilton bajnoki címét akarja

Massa megszólalt: nem pénzt, hanem Hamilton bajnoki címét akarja

-

Felipe Massa először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy ügyvédei megindították a támadást annak érdekében, hogy védencüknek igazságot szolgáltassanak a 2008-as szezonban őt ért, szerintük a világbajnoki címébe kerülő manipulációval szemben.

Augusztus 15-én Felipe Massa ügyvédei levelet küldtek az F1 elnök-vezérigazgatójának és az FIA elnökének arról, hogy szerintük védencük „összeeküvés” áldozata lett, és ő 2008 jogos világbajnoka. Mindezt arra alapozzák, hogy miután a Renault manipulálta a Szingapúri Nagydíjat, az F1 és az FIA vezetői annak ellenére nem tettek semmit, hogy ez már a 2008-as szezon vége előtt a tudomásukra jutott.

Massa egy tavaszi Bernie Ecclestone-interjú miatt kezdte el kapargatni a 15 évvel ezelőtt történteket, amelyben az F1 korábbi vezére beismerte, hogy másként kellett volna cselekedniük, és azt mondta, hogy törölni kellett volna a Szingapúri Nagydíj eredményét. Hogy ez miért lett volna már akkor is szinte teljesen elképzelhetetlen, arról alábbi cikkünkben írtunk.

Ezért lehetetlen, hogy Massa utólag megkapja Hamilton első világbajnoki címét

De bármennyire is legyen gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy Massa 15 évvel később megkaphassa a 2008-as vb-címet, a Ferrari egykori versenyzője elmondása szerint nem az anyagi kárpótlásra (ügyvédei szerint több tízmillió eurót veszített azzal, hogy nem ő lett a világbajnok), hanem Hamilton trófeájára hajt, és „vissza akarja kapni, ami igazságos, ez pedig a világbajnoki cím.”

„Ezért harcolunk, ezért állítottunk össze egy ügyvédi csapatot, hogy harcoljunk, mert ez a helyes” – nyilatkozta Massa a The Athleticnek arra a kérdésre válaszolva, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíj eredményeinek utólagos törlését szeretnék-e elérni. Amennyiben ezt valahogyan sikerülne kiharcolni, és Lewis Hamilton elveszítené az ott szerzett pontjait, Massáé lenne a vb-cím.

Az Athleticnek Massa megerősítette, hogy mind az F1, mind az FIA visszajelzett az ügyvédeinek arról, hogy megkapták a levelet, az FIA pedig a lapnak is megerősítette ezt, hozzátéve, hogy „Az ügy kivizsgálás alatt van, ebben a szakaszban pedig nem kommentáljuk azt.”

Massa eközben azt mondta, hogy „Eléggé magabiztosak vagyunk a helyzetet illetően, és a végsőkig harcolni fogunk velük, mert ez nem volt korrekt. Nem volt fair a sporttal szemben, ami történt.”

Nem Massa és nem is Hamilton volt a 2008-as szezon legjobbja

A brazil pilóta felidézte azt is, hogy meglepte, amikor az FIA a végül 2009-ben kirobbanó botrányt követő vizsgálata során felfüggesztett kizárással „büntette” a Renault-t, ami azt jelentette, hogy csak akkor zárják ki őket a sportágból, ha 2011-ig elkövetnek egy újabb hasonló vétséget. Emellett a csapatfőnök Flavio Briatorét örökre, Pat Symonds technikai igazgatót pedig 5 évre tiltották el, de később bíróságon mindkét eltiltást törölték, a felek pedig megegyeztek az FIA-val, hogy 2013-ig nem vállalnak munkát a sportágban. Symonds ezután a Williams technikai főigazgatójaként tért vissza, most pedig az F1-nél tölti be ugyanezt a szerepkört, miközben Briatore a sportág nagykövete.

„A büntetés nem volt büntetés, senki sem fizetett meg ezért” – mondta Massa, a felfüggesztett eltiltásról pedig úgy vélte: „Bocsánat a szóért, de számomra ez baromság.”

Hogy Massa most miben bízik, az annak fényében is érthetetlen, hogy már 2009-ben is konzultált a Ferrari ügyvédeivel arról, hogy lehet-e töröltetni a 2008-as Szingapúri Nagydíj eredményeit, de végül arra jutottak, hogy az év végi díjátadó után már nem lehet mit tenni. „Ezek teljességgel elfogadhatatlan szabályok, nem tudom, hogy ki hozta ezeket, hogy őszinte legyek” – mondta most, hozzátéve, hogy amikor kirobbant az ügy, ő éppen a Hungaroringen elszenvedett életveszélyes sérüléseiből igyekezett felépülni, ezért a legfontosabb az volt a számára, hogy mielőbb újra autóba ülhessen.

Végül ő is és a sportág is továbblépett, Ecclestone idei nyilatkozata azonban újra felszínre hozta az esetet. „15 évvel később azt hallod, hogy az emberek tudtak róla, és nem akartak tenni semmit, hogy ne rombolják le a Forma-1 hírnevét. Ez nagy sokként ért.”

Soha meg nem jelent interjúkból derült ki, mikor tudta meg az FIA, hogy csalás történt 2008-ban

Massa szerint Ecclestone nagyon is jól emlékszik

Az F1-insidernek adott interjúban Ecclestone azt állította, hogy az akkori szabályok szerint törölniük kellett volna a Szingapúri Nagydíj eredményét, amivel Massa lett volna a világbajnok, ezért ő Lewis Hamiltonra csak hatszoros világbajnokként tekint. A most 92 éves üzletember nemrég a Reuters-nek viszont már úgy nyilatkozott, hogy nemcsak ezekre a szavakra nem emlékszik, de magára az interjúra sem. Massa viszont nem hiszi el ezt, és úgy véli, hogy Ecclestone „nagyon is jól emlékszik minden egyes válaszra abból az interjúból, úgyhogy számomra ez már nem fontos.”

Hogy most mit remél az FIA-tól és az F1-től, arra a 11-szeres futamgyőztes azt felelte: „Remélem, hogy megértik, hogy ez a helyzet, a vizsgálat és minden, ami akkor történt, nem helyes és nem fair a sportban.” Ezután hozzátette, reméli, hogy „helyrehozzák” a történteket, majd amikor az Athletic újságírója megkérte, hogy ezt fejtse ki bővebben, azaz anyagi kompenzációt akar-e, vagy a bajnokság eredményének megváltoztatását, Massa ismét hangsúlyozta, hogy az F1-nek és az FIA-nak „meg kell értenie”, hogy mi történt.

„Meg kell érteniük, hogy ez manipuláció volt. Meg kell érteniük, hogy ez egy verseny volt, és ami történt, egy nagyon súlyos korrupció és manipuláció, az nem a helyes dolog a sportnak. Nagyon remélem, hogy visszatekintenek, és helyrehozzák azt, ami nem volt igazságos a sportnak és az embereknek.”

A 2008-as ütközésbotrány egyik főszereplője is megszólalt Hamilton vb-címének elvétele kapcsán

Azt akarja, hogy ismerjék el jogos világbajnoknak

Az interjú további részében a The Athletic aztán csak kihúzta a brazilból, hogy mivel a 2008-as Szingapúri Nagydíj olyan verseny volt, amely „megváltoztathatta volna a bajnokság végkimenetelét”, Massa végső soron „a bajnoki címért” harcol. „Megnyertem, úgyhogy megerősítést kell kapnom a megfelelő módon, hogy pontosan ez történt.”

Ezután világossá tette, hogy tiszteletben tartja a Forma-1 és a sport integritását, és hangsúlyozta, hogy nemcsak saját maga és az álmai, hanem Brazília és a brazil motorsport fejlődése miatt is teszi, amit most tesz, mert „tudjuk, mennyire fontos a bajnoki cím az országnak.”

„Őszintén hiszem, hogy ez a szituáció azért is fontos, hogy megmutassa, mi a Forma-1, hogy mi a legfontosabb a sportnak, és milyen példát mutatunk a sok gyereknek és a rengeteg embernek. Hányan rajonganak a Forma-1-ért? Én is nagy rajongó vagyok. Úgyhogy azért csinálom ezt, mert szerintem ez a helyes dolog a sport integritását illetően” – jelentette ki.

Friss