Kezdőlap Blog Oldal 153

Bocsánatot kért a Mercedes főszponzora a szingapúri dobogón mutatott viselkedéséért

0

A Mercedes főszponzora, a Petronas vezérigazgatója bocsánatot kért a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíj dobogós ünneplése során tanúsított viselkedéséért.

A Mercedest főszponzorként támogató Petronas vezérigazgatói pozícióját 2020 óta betöltő Tengku Muhammad Taufik (nyitóképünkön) utólag bocsánatkérést intézett az emberekhez, amelyben elmondta, sajnálja, ha akaratlanul megsérthetett másokat azzal, hogy pezsgőzött a versenyt megnyerő George Russell-lel a dobogón.

A Petronas vezérigazgatója elmondta, hogy a csapat győzelme felett érzett izgatottságában nem gondolt arra, hogy az alkohol használata körül érzékenységek merülhetnek fel.

„Elismerem, hogy a győzelem pillanatában tanúsított hirtelen lelkesedésem nem volt helyénvaló – idézi a The Straits Times a nyilatkozatát. – Bár határozottan kijelenthetem, hogy nem fogyasztottam alkoholt, muszlimként jobban kellett volna ügyelnem az ilyen jellegű ünneplésekkel kapcsolatos érzékenységekre. Szeretnék bocsánatot kérni minden esetlegesen okozott sérelemért, és teljes felelősséget vállalok a tetteimért.”

A Petronas 2010 óta, azaz azóta a Mercedes Forma–1-es istállójának névadó szponzora, amióta a németek saját csapattal visszatértek a sportba. Russell mostani győzelme a közös időszakuk 122. diadala volt, és pont azon a helyszínen esett, amely a legközelebb van a 2017-ig saját nagydíjjal rendelkező Malajziához. Nem véletlen, hogy a hét elején Russell látogatást tett a Petronas központjában, ahová magával vitte a győzelemért járó trófeát is.

Hadik András két győzelemmel bronzérmes lett az ERC új kategóriájában

0

Idén először írták ki az ERC Master Cup értékelését, amelyben az 50 év feletti versenyzők mérhették össze tudásukat. A bajnoki címet a cseh Martin Vlček szerezte meg, míg Hadik András az előkelő harmadik helyen zárt.

A sorozatot kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően Martin Vlček nyerte meg: mind a nyolc futamon rajthoz állt, két győzelmet és négy dobogós helyezést szerzett, így már a Horvát Rally előtt bebiztosította elsőségét.

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

A második helyet a lengyel Dariusz Biedrzyński szerezte meg, aki ugyan futamot nem nyert, de kétszer dobogón végzett, és hat versenye közül háromszor a negyedik helyen zárt.

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

Hadik András öt futamon indult a szezon során, és két győzelmet aratott – Lengyelországban és Horvátországban –, míg Spanyolországban második lett. A magyar pilóta így bronzérmesként zárta a szezont, Jos Verstappent és Ollé Sándort megelőzve.

A 2022-es magyar bajnok, Mads Ostberg befejezi a főállású versenyzést

0

A 2022-es magyar bajnok, Mads Ostberg bejelentette, hogy befejezi a főállású versenyzést. A 37 éves norvég pilóta idén a Horvát Rallyn másodikként ért célba, a szezon végén azonban úgy döntött, a jövőben már csak néhány versenyen indul.

Ostberg 2012-ben vált világszerte ismertté, amikor az Adapta WRT színeiben, Ford Fiestával megnyerte a Portugál Rallyt.

Két évvel később a Citroën gyári pilótája lett, és 2015-ben negyedikként zárta a WRC-szezont.

Később az M-Sportnál, majd ismét a Citroën csapatánál versenyzett, ahol 2020-ban WRC2-es bajnoki címet szerzett.

2021-ben és 2022-ben a magyar bajnokságban is rajthoz állt, ahol történelmet írt, hiszen ő lett az első külföldi pilóta, aki megnyerte az ORB-t.

A magyar szezon után Ostberg az Európa-bajnokságon folytatta karrierjét, és 2023-ban legjobb eredményeként harmadik helyen zárt.

Citroen C3 Rally2 autóját 2021 óta a Tagai Racing Technology készítette fel.

Az idei szezont negyedikként fejezte be, miután a Rally Hungaryn és a Horvát Rallyn is második lett.

A horvát szezonzáró után azonban bejelentette, hogy visszavesz a tempóból.

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

„Még mindig érdekel a rally, ez nem kétséges, de a jövőben kevesebb versenyen indulok – mondta Ostberg a norvég Parc Fermé oldalnak. – Még nem tudom, mit fogok csinálni, most időt szeretnék szánni arra, hogy átgondoljam a lehetőségeimet. Egy újabb év egy bajnokságban már túl sok lenne.”

Ostberg elárulta, hogy a döntés már régóta érlelődött benne.

„Többször is gondoltam rá, hogy visszavonulok, de mindig jól sikerült a szezon utolsó versenye, és ez maradásra ösztönzött. Most viszont úgy érzem, készen állok kevesebb időt tölteni a versenyzéssel. A hosszú karrier után nehéz fenntartani a motivációt. Évente 150 nap utazás és folyamatos munka már sok. Ideje, hogy több időt szánjak a családomra.”

A norvég pilóta ugyanakkor nem fordít teljesen hátat a sportnak, és szívesen segítene a Lancia új projektjében, amely jövőre a WRC2-be lép.

„A jövőben is főként külföldi futamokon indulnék, és szeretnék részt venni a Lancia projektjében is – mondta Østberg. – Segítenék az autó fejlesztésében, és talán néhány versenyen el is indulhatok vele. A Lancia WRC2-es visszatérése izgalmas lehetőség, és szeretnék részese lenni a háttérmunkának.”

Félig tele van a pohár! – Így értékelt Vincze Ferenc a Horvát Rally után

0

Biztató részeredmények, elmaradó végeredmény: így összegezhető a tavalyi Róma Rally után ismét versenyen induló Vincze Ferenc és navigátora, Németh Gergely horvát ERC-futama.

Több, mint egy év kihagyás után tért vissza a versenypályákra a kétszeres magyar bajnok Vincze Ferenc, aki a friss hazai aranyérmes Németh Gergellyel az oldalán állt rajthoz a Horvát Rallyn, az Európa-bajnokság szezonzáróján.

„Az elmúlt két év során egyetlen futamon indultam, ezt a kihagyást pedig elsőre azért éreztem magamon, főleg a féktávokkal voltak még problémáim” – kezdte az értékelést Vincze Ferenc.

„A pénteki kvalifikáción még nem éreztem magam igazán komfortosan a felhordásokon, de szombatra változtattunk a Skoda beállításain, és onnantól kezesebbé vált. A top 10 közelében autóztunk az első szakasztól kezdve, de sajnos a harmadikon kaptunk egy defektet, amivel negyven-negyvenöt másodpercet veszítettünk, és ezzel visszacsúsztunk a táblázaton. A második körben viszont sikerült tovább javulnunk, az első pályán egy abszolút hetedik időt autóztunk, amivel már elégedettek voltunk – így végül a 11. helyen zártuk a szombati napot, karnyújtásnyira a top 10-től” – mesélte a pilóta.

Vasárnap viszont nem jutottak már sokáig: a szakadó esőben elkezdett párásodni a Fabia RS szélvédője, ezzel pedig nem tudtak mit kezdeni. A páros az ERC abszolút 10. helyéről volt kénytelen feladni a futamot.

„Nem láttam ki a szélvédőn, Gergő törölte előttem, amennyire tudta, de természetesen, amikor törölnie kellett, akkor nem tudta mondani az itinert, így szenvedés volt az a gyorsasági. Bár lejöttünk, sőt egy helyet előrébb is léptünk az abszolút értékelésben, tudtuk, hogy így nem sok értelme van folytatni. Mások is küzdöttek hasonlóval, de a miénk elég extrémen párásodott és nem is oldódott meg, úgyhogy biztonsági okokból a kiállás mellett döntöttünk – így nem sikerült szépen zárnunk a hétvégét. Összességében félig tele van az a bizonyos pohár, de kár a végéért” – fogalmazott Vincze.

„Sajnálom, hogy ki kellett állnunk, mert volt esélyünk egy jó eredményre, és mindig rossz kieséssel zárni egy futamot. Az pozitívum, hogy ameddig mentünk, addig szerintem jó volt a tempónk, a futam közben is tudtunk gyorsulni, de az élet most nem akarta a szép befejezést” – tette hozzá Németh Gergely.

A nemrég életre hívott Vincze Motorsport is ezen a hétvégén debütált, a pilóta pedig elégedett volt az új csapat teljesítményével.

„Nem könnyű dolog rögtön egy nemzetközi futammal, egy Európa-bajnoki szezonzáróval kezdeni, hiszen egy új csapat számára egy magyar bajnoki is komoly feladat, ez pedig hatványozottan nagyobb odafigyelést és felkészültséget igényel. Szerencsére azt mondhatom, hogy sem az autóval, sem a csapat munkájával nem volt semmi különösebb probléma a verseny során – egészen az ominózus párásodásig. A beállításokkal lépésről lépésre fejlődtünk és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, nagyon sokat tanultunk a hétvége során – nekem pilótaként abszolút nem volt gondom semmivel, a srácok mindent jól megoldottak” – összegzett.

Hogy mi lesz a folytatással? „Egyelőre értékeljük a tapasztalatokat és a lehetőségeinket, majd ezek alapján döntünk a továbbiakról. Egy dolog biztos: szeretnénk versenyezni!” – mondta Vincze Ferenc.

Forrás: Vincze Ferenc / Facebook

Hat magyar páros indul a WRC-sztárok osztrák tesztversenyén

0

Összesen 102 nevezés érkezett a hétvégi Herbst Rallyra, köztük hat magyar párosé is. A verseny külön érdekessége, hogy Sébastien Ogier és Adrien Fourmaux is rajthoz áll, felkészülésként a jövő heti Közép-Európa Rally előtt.

A Herbst Rallyt Ausztriában rendezik, ahol a WRC-sztárok mellett több mint száz páros méri össze tudását. Az aszfaltos futam nyolc gyorsaságit tartalmaz, összesen közel 100 versenykilométerrel.

A mezőnyben hat magyar kettős is rajthoz áll: Hoffer Zsolt – Begala Tamás (Škoda Fabia Rally2 evo), Zagyva Dorka – Gubrán Filadelfia Anita (Ford Fiesta Rally3), Gutai Marcell – Hajdina Martin (Peugeot 208 Rally4), Kiss László – Tunyi László (Škoda Favorit),Bertalan Márton – Mózes Máté (Ford Fiesta Rally4), Gyuriczky Zsolt – Fridrik Gergő (Citroën C2 S1600).

A WRC-sztárok és a magyar versenyzők mellett érdemes lesz figyelni a hazai rally nagyágyúit, Hermann Neubauer és Raimund Baumschlager párosát is, akik Rally2-es Toyotával és Škodával vágnak neki a futamnak.

A McLaren-csapattagok kellemetlen helyzetbe hozták Piastrit

0

A két pilóta drukkerei a közösségi médiában rögtön ráugrottak arra, hogy Oscar Piastri nem ünnepelte a dobogón a McLaren konstruktőri címét, Lando Norris ellenben igen. De erre is megvan a magyarázat.

A McLaren a Szingapúri Nagydíjon bebiztosította zsinórban második, a csapat történetének 10. konstruktőri világbajnoki címét, ám az ünneplést beárnyékolta a Lando Norris és Oscar Piastri között történt rajt utáni koccanás és az ausztrál versenyző frusztrációja. Noha Piastri a sajtósával folytatott eszmecsere után a versenyt követő interjúk során már nem mutatott feszültséget és azt mondta, hogy ki kell elemeznie a felvételeket, mielőtt véleményt alkotna, azért Andrea Stellán, a McLaren csapatfőnökén, valamint Zak Brown vezérigazgatón is látszott a feszültség, amikor kiálltak nyilatkozni David Coulthardnak.

Számos rajongónak pedig feltűnt, hogy miközben Brown, Stella és több McLaren-csapattag, valamint Lando Norris is a dobogón ünnepelt (nyitóképünkön) a díjátadó ceremónia után, Piastri nem volt ott. Ettől természetesen rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek, az ausztrál pilóta hiányára azonban nem az a magyarázat, hogy a csapat nem tartotta fontosnak a jelenlétét, vagy esetleg ő maga nem akart odamenni.

A történtek hátterét a The-Race.com göngyölítette fel és azt írta, több körülmény összejátszása vezetett Piastri hiányzásához. Mivel a McLaren nem akart balszerencsét hozni magára, szándékosan nem készült semmilyen ünnepléssel azon túl, hogy csinál egy csapatfotót. A FOM azonban szerette volna, ha tud némi extrát nyújtani a nézőknek a konstruktőri cím kapcsán, ezért még a top hárommal készített interjúk előtt odarendelte a parc fermébe nyilatkozni Brownt és Stellát, illetve értesítette a csapatot, hogy a pódiumceremónia után különleges, dobogós ünneplésre várja őket.

A McLaren így a versenyirányítás épületébe rendelt több csapattagot, akik ott várakoztak, hogy a ceremónia után kimehessenek a dobogóra. Fontos megjegyezni, hogy a FOM terve szerint ez az ünneplés pilóták nélkül zajlott volna, kizárólag a csapattagokra és a konstruktőri címre koncentrálva. Azonban ahogy az első három helyezett, azaz George Russell, Max Verstappen és Lando Norris elhagyták a pódiumot, hogy elinduljanak a televíziós interjúk helyszínére, majd elhaladtak az épületben a várakozó McLaren-csapattagok mellett, azok spontán karon ragadták Norrist és visszavitték magukkal a dobogóra, hogy ő is velük ünnepelhessen.

A McLaren ünneplése a dobogón:

@mclaren What a moment 🧡 #McLaren #F1 ♬ original sound – .

Hogy hol volt eközben Piastri? Mivel eleve az volt a terv, hogy pilóták nem lesznek a dobogós konstruktőri ünneplésen, a McLaren nem értesítette őt, ehelyett az ausztrál a szokásos mérlegelés után elindult a sajtónak elkülönített karámba nyilatkozni, és miközben ezt tette, a mögötte levő képernyőkön látszott, ahogy a McLaren több tagja a dobogón ünnepel. Mire itt végzett, addigra az ünneplés már réges-régen véget ért, így Piastri visszatért a McLaren irodáiba (itt már nem az Európában használatos motorhome-ok vannak), és ott várta meg, hogy Norris is letudja a kötelezettségeit a média felé, majd mind a ketten részt vettek a McLaren bokszutcában összetrombitált, immár szinte a teljes helyszínen levő csapatot felvonultató fotózásán.

Érdekesség, hogy erről az alkalomról meg Zak Brown maradt le, mert Norrist olyan sokáig faggatta a sajtó, hogy az amerikai üzletembernek addigra el kellett indulnia a reptérre, hogy elérje a járatát.

Ünneplés a garázs előtt, immár Piastrival:

@mclaren Celebrations done right 🍾 #McLaren #F1 ♬ original sound – Spotify Lyrics

Az M-Sport elégedett Jürgenson fejlődésével, de még nem léptetné elő

0

Az M-Sport idén kiemelt figyelmet fordított a tavalyi Junior WRC-győztes Romet Jürgenson fejlődésére, az észt pilóta pedig remek eredményekkel hálálta meg a bizalmat. Richard Millener csapatfőnök azonban elárulta, egyelőre nem tervezik előléptetni a fiatal tehetséget a Rally1-es csapatba.

A 25 éves Jürgenson az FIA Rally Star programjából jutott be a Junior WRC-be, amit már első évében meg is nyert. A bajnoki címmel 2025-ben már a WRC2-ben versenyezhetett Rally2-es Forddal, de az M-Sport még nagyobb potenciált látott benne, így a brit bajnokságban is indította, ahol a szezonzáró előtt harmadik helyen áll.

A fiatal észt versenyző a Ceredigion Rallyn és a Horvát Rallyn az ERC-ben is bemutatkozhatott – előbb második, majd negyedik helyen zárt. Emellett a spanyol szuperbajnokság Rally Blendio Princesa de Asturias – Ciudad de Oviedo futamán is rajthoz állt, ahol azonnal győzelmet szerzett.

Bár Jürgenson fejlődése látványos, az M-Sport nem szeretné elhamarkodni az előléptetését.

Millener szerint több korábbi pilóta – köztük Ott Tänak, Elfyn Evans és Adrien Fourmaux – is túl korán kapott lehetőséget a Rally1-ben, majd később vissza kellett őket léptetni, hogy Rally2-es tapasztalatot gyűjtsenek.

„Malcolm Wilson nagyon hisz Rometben – mondta Richard Millener a DirtFishnek. – Jó látni, ahogy folyamatosan építi a tempóját, pedig még kevés tapasztalata van a Rally2-es autóval. Ugyanakkor óvatos lennék azzal, hogy Rally1-es lehetőséget adjunk neki. Nem akarunk túl nagy nyomást helyezni rá. Láttuk már más fiataloknál, hogy a jó teljesítmény ellenére megtorpantak a WRC-ben, és vissza kellett őket léptetni.”

Millener szerint üzleti szempontból is előnyös, ha egy gyors versenyző vezeti az M-Sport Rally2-es autóját.

„A Rally2 a cég számára kulcsfontosságú üzletág, és minél több versenyt nyerünk vele, annál jobb az üzletnek. Ez a csapat működését is segíti. Korábban is láttuk, hogy nőtt az autó iránti kereslet, amikor Fourmaux jó eredményeket ért el. Most ugyanez a helyzet Jürgensonnal, akit nem szeretnénk túl gyorsan előléptetni.”

Fotó: @World / Red Bull Content Pool

A csapatfőnök azt is elárulta, mit várnak még a fiatal pilótától, mielőtt a Rally1 kapujába léphetne:

„Szeretnénk, ha még több versenyt nyerne Rally2-vel – akár WRC2-es futamokat is. Utána meglátjuk, hogyan tovább. Nagyszerű, hogy már most sokan figyelik, és pályafutása elején bizonyítani tudta a tehetségét.”

Az M-Sport jelenleg fizetős versenyzőkkel dolgozik a WRC-ben, de Grégoire Munster és Josh McErlean 2026-os helye még nem biztosított – ami valószínűleg a támogatóiktól is függ majd.

Ogier nem változtat tervein, akárhogy is alakul számára az idei világbajnokság

0

Sébastien Ogier idén a Finn Rally után beszállt a vb-címért folytatott csatába, azonban ettől még nem hajlandó jövőre is teljes évet teljesíteni a WRC-ben.

Sébastien Ogier a Finn Rallyn elért harmadik hely után bejelentette, hogy jó bajnoki állásának köszönhetően indul a további WRC-futamokon is és megcélozza az idei vb-címet. A nyolcszoros világbajnok később Paraguayban és Chilében is nyerni tudott, így a vb-n is átvette a vezetést 2 pont előnnyel Elfyn Evanstől.

A szezon következő versenye a Közép-Európa Rally lesz, amire az osztrák Herbst Rallyn fog készülni Ogier.

“Mindenki tudja, hogy nagyon kevés tesztlehetőségük van a WRC gyári csapatainak – mondta Sébastien Ogier a német Rallye-Magazin oldalnak. – Ezért minden lehetőséget meg kell ragadni a felkészülésre, és ezért kell lehetőség szerint indulni kisebb versenyeken is. Még soha nem vezettem a Herbst Rallyn, de azt hiszem a körülmények hasonlóak lesznek a Közép-Európa Rallyhoz. Ezért nagyon sokat segíthet a felkészülésben.”

A 41 éves versenyzőt arról is kérdezték, hajlandó-e jövőre teljes WRC-szezont vállalni, ha idén megszerzi a kilencedik vb-címét?

“Ez nem opció számomra, már nem szeretnék teljes szezonban versenyezni. Van családom, akikkel szeretnék együtt lenni, idén már így is többet versenyeztem, mint amennyit terveztem.”

25 éve ütötte fejhangon üvöltve Schumacher a Ferrari kormányát Szuzukában

0

2000. október 8-án reggel véget ért a Ferrari 21 esztendős böjtje, hiszen ismét a maranellói istálló pilótájának személyében ünnepelhetett világbajnokot a Forma-1. Michael Schumacher kimerítő szezon végén, hatalmas csatában nyerte meg első világbajnoki címét a Scuderiával, 13 évvel később pedig élete valószínűleg legjobb futamának nevezte a szuzukai versenyt.

A Scuderiával ötödik éve próbálkozó, a vb-címet 1997-ben és 1998-ban is az utolsó futamon elveszítő Michael Schumacher úgy érkezett meg Szuzukába, a 2000-es szezon utolsó előtti versenyére, hogy győzelemmel bebiztosíthatja saját maga harmadik, a Ferrarival közösen pedig az első világbajnoki győzelmét. Végül megtette, ráadásul egy olyan versenyen, amelyre 91 sikert számláló pályafutása végeztével is úgy emlékezett vissza, mint karrierje egyik, ha nem a legjobb futamára.

Embed from Getty Images

A 2000-es szezon igazi hullámvasút volt mindkét világbajnok aspiránsnak. Schumacher zsinórban három győzelemmel kezdte az évet, miközben a címvédő Mika Häkkinen az első két futamon egyaránt kiesett, 6 verseny után pedig a német már 18 ponttal (akkori pontrendszerben 2 pont híján két győzelem) vezetett. Ezután egy ideig úgy tűnt, hogy a McLarennél eljön David Coulthard ideje, és nem is Häkkinen, hanem ő lehet Schumacher első számú kihívója, a kétszeres világbajnok finn azonban lendületbe jött, és a Magyar Nagydíj megnyerésével átvette a vezetést a Ferrari ászától a pontversenyben, hogy aztán Spában a híres előzési manőverével ismét nyerjen, és már 6 pontra elhúzzon az összetettben.

Monzában aztán Schumacher visszavágott – majd emlékezetes módon elsírta magát, hiszen aznap állította be Ayrton Senna győzelmeinek számát –, és Indianapolisban is nyert. Utóbbi futamon ráadásul Häkkinen motorhiba miatt kiesett, így a Japán Nagydíj előtt már nem a saját kezében volt a sorsa, hiszen két győzelem sem lett volna elég a számára a vb-címhez, ha Schumacher mindkét alkalommal a második helyen végez.

Kis híján meg sem rendezték a futamot, ahol Häkkinen hihetetlen módon előzte meg Schumachert

Schumacher nem volt 100%-os állapotban

Akkoriban természetesen még csak tervben sem volt semmilyen költségplafon, a McLaren és a Ferrari pedig az utolsó pillanatig teljes gőzzel fejlesztett. Shumacher a szuzukai futam előtt emiatt az Egyesült Államokból nem egyből Japánba repült, hogy átálljon a merőben eltérő időzónára, hanem elutazott Fioranóba tesztelni a legújabb fejlesztéseket, és csak igen későn érkezett meg az utolsó előtti forduló helyszínére. Emiatt aztán igencsak szenvedett a jetlagtől (a futam előtti éjszaka alig aludt valamit), a teljesítményén ez azonban nem látszott.

Miként 1998-ban és – bár akkor Schumacher Irvine-t volt hivatott segíteni – 1999-ben, a szuzukai hétvége ezúttal is a McLaren és a Ferrari vezéréről szólt, David Coulthard és Rubens Barrichello hozzászagolni sem tudott az egymást hajszoló vb-aspiránsok tempójához. Häkkinen és Schumacher öldöklő küzdelmét hozta az időmérő is, amelyen folyamatosan egymás idejét javították meg, végül pedig a német jött ki győztesen a párharcból, de mindössze 0,009 másodperccel lett az övé a pole riválisa előtt.

A taktika döntött

Az már a verseny előtt nyilvánvaló volt, hogy egyetlen kiállással nem lehet majd végigmenni, így 99%-ig biztosak lehettünk benne, hogy Häkkinen és Schumacher is két cserét és tankolást tervez. A kérdés csak az volt, hogy milyen etaphosszokkal mennek. A Ferrari általában nem rajtolt olyan jól, mint a McLaren, amit kevesebb üzemanyaggal lehetett volna ellensúlyozni, ám ebben az esetben fennállt a veszélye, hogy amennyiben Häkkinen tapadni tud Schumacherre, az első kiállások során tovább kint maradva a későbbiekben behozhatatlan előnyre tesz szert.

Embed from Getty Images

Óriási volt a feszültség, de a két rivális között mindig is a tisztelet volt a jellemző 

A maranellóiak végül 23 körre tankolták meg Schumachert, akinek a rajtnál esélye sem volt az ismét remekül elrugaszkodó finnel szemben, viszont – mint az az első kiállások során kiderült – egy körrel több üzemanyagot cipelt nála. Persze, a pályaelőny Häkkinennél volt, de hamar nyilvánvaló vált, hogy – bár ők ketten mindenki mást faképnél hagytak – Schumachert nem fogja tudni leszakítani. A különbség folyamatosan 1 másodperc körül mozgott a két autó között, miközben mindketten a határon vezetve rótták a köröket a hűvös japán őszben.

Az etap vége felé aztán Häkkinen 2,5 másodpercre tudta növelni az előnyt a Ferrarin jobban kopó hátsó gumik miatt, viszont egy körrel előbb érkezett, ami további előnyt jelentett a vörösöknek, hiszen a McLaren tankolásának idejét lemérve már Häkkinen második etapjának hosszához tudták igazítani Schumacherét. Az egyetlen extra kör ekkor persze még nem volt elég ahhoz, hogy a német az élre álljon, viszont itt került olyan stratégiai előnybe, ami később döntőnek bizonyult.

Häkkinen tankolásának idejéből Ross Brawn úgy számolt, hogy a finn második etapja 15 körös lesz, ezért Schumachert 17 körre tankolták meg, ami az eleve meglévő extra körrel azt eredményezte, hogy a német a második kiállások alkalmával már 3 körrel tudott tovább kint maradni Häkkinennél. A sikerhez viszont 2 másodpercen belülre kellett kerüljön, miközben az első tankolás után 2,7 másodperccel jött vissza a finn mögé, és nem igazán tudott közeledni rá, lévén Häkkinen is a határon ment, az autója pedig könnyebb volt.

Embed from Getty Images

Schumacher simán elveszítette az első helyet a rajtnál, de aztán tapadt a McLarenre 

Ám ekkor megérkezett az eső, Schumacher pedig egy csapásra gyorsabbá vált Häkkinennél – miként Barrichello is utolérte Coulthardot a negyedik helyen –, és a maga javára fordította a Ferrari rosszabb gumikopását, mivel emiatt az F1-2000-essel egyszerűbb volt fenntartani a gumihőmérsékleteket a lehűlő, némileg nedves aszfalton. A 30. körben egy teljes másodpercet hozott Häkkinenen, a 33. körre pedig egy másodpercen belülre került.

A szitálás ekkor hol abbamaradt, hol rákezdett. Amikor szárazabbá vált a pálya, Häkkinen elkezdte növelni a különbséget, miközben Schumacher a határon táncolva próbálta vele tartani a lépést, amikor pedig kicsit nedvesebb lett, az inga a másik irányba lendült. Schumacher kevesebb mint 1 másodperccel volt a McLaren mögött, amikor Häkkinen a 37. kör végén kiállt a második kerékcserére és tankolásra. Innentől 3 köre volt arra, hogy kiépítse a kellő előnyt, az autóban ülve azonban úgy érezte, hogy nem lesz meg.

„A második kiállás után nem számítottam arra, hogy működni fog a dolog. Az utolsó két köröm a kiállás előtt nem volt túlzottan jó, forgalomba kerültem, és ki kellett kerülnöm egy Benettont (Alex Wurz pont a bokszutca bejáratában állt keresztbe – a szerk.), amelyik megpördült. Aztán jött Ross rádióüzenete. Hihetetlen” – emlékezett vissza Schumacher nem sokkal 2013-as síbalesete előtt.

A német tempója valóban nem volt olyan jó, mint amilyen lehetett volna, viszont Häkkinennel ellentétben üzemmeleg gumikon haladt, miközben a finn az új Bridgestone-okon még nála is jobban szenvedett. Így, amikor a Ferrari a 40. körben megejtette Schumacher kiállását, sikerült átvenniük a vezetést.

„Soha életemben nem fogom elfelejteni azt a rádióüzenetet Rosstól – mondta 13 évvel később Schumacher. – Haladtam a bokszutcában a második kiállásom után, és azt mondta a rádióban, hogy »Nagyon jól néz ki, nagyon jól néz ki.« Nagyon feszült voltam, és teljes mértékben arra számítottam, hogy azt fogja mondani: »Jól nézett ki«, de hirtelen azt mondta: »Ez átkozottul jól néz ki!«”

Ross Brawn rádióüzenetei pontosan így hangzottak:
– „Figyelj, Michael! Amikor visszamész a pályára, ő ott lesz. Folyamatosan tájékoztatlak, jól állsz.”
– „Jól néz ki.”
– „Jól néz ki.”
– „Fantasztikusan néz ki, Michael! Szép volt, szép volt! Fantasztikus! Most már csak tartsd a pályán!”

Persze ezzel még nem volt vége, hiszen volt még hátra 13 kör, Häkkinen pedig nem tágított, így Schumacher is tudta, hogy ellenfele az utolsó centiméterig üldözni fogja, megpróbálva hibába hajszolni őt. Viszont azzal is tisztában volt, hogy csakis rajta múlik a siker.

„Amint az élre álltam vissza a bokszutcából kiérve, azonnal felismertem, hogy ha nem hibázok és nem lesz gond az autóval, akkor a kezünkben van [a világbajnoki cím], mert Szuzukában szinte lehetetlen előzni. Az volt a jó, hogy egész idő alatt koncentrálnom kellett, mert szemerkélt az eső, a pálya különböző részei pedig sötétebbek voltak, ahol újraaszfaltozták azt. Nem lehetett tisztán látni, hogy vizes volt-e vagy sem.”

Végül 1,8 másodperccel ért célba Häkkinen előtt, aki saját elmondása szerint az utolsó körben minden kanyarban úgy ment, hogy jócskán átlépte a határokat (annyira nyilván nem, hogy elszálljon). „Abban a pillanatban, hogy átszeltem a célvonalat, kezdődött az őrület. Addig nem mertem örülni, mert abszolút biztosra akartam menni, hogy magam mögött hagyjam a célvonalat” – tekintett vissza Schumacher.

A vesztes viselkedése is sokat hozzátett

„Később folyton azt kérdezték, hogy mit éreztem abban a pillanatban, de egyszer sem találtam meg a megfelelő szavakat arra, hogy elmondjam. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek ezzel a boldogsággal. Hirtelen úgy éreztem, hogy csapdába estem az autóban, a Ferrarimban, és mintha készülnék felrobbanni. Olyan erősen ütöttem a kormányt, hogy azt hitték, eltörtem, és elővigyázatosságból ki kellett vonni a forgalomból.”

Nemcsak a kormányt őrült módjára verő, majd a levezető körben magát elsíró és később is könnyes arccal ünneplő Schumacher égett bele minden Ferrari-drukker emlékezetébe, hanem a parc fermében ezután látott örömmámor képei is, na meg az, ahogyan Häkkinen gratulált ellenfelének, akivel többször is megölelték egymást.

Az ünneplés pillanatai:

„Gratulálok Michaelnek. Nagyszerű szezon volt, egyértelműen nagyon érdekes, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Megértem, hogy olykor mások is nyernek. Ahhoz, hogy jó győztes legyél, jó vesztesnek is kell lenned, ami nem jelenti azt, hogy örülnöd kell ennek. De meg kell adnod a lehetőséget az örömre a győztesnek, aki most Michael. Nem voltunk képesek megcsinálni, és természetesen kicsit csalódott vagyok, de az élet és a versenyzés megy tovább” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

„Visszatekintve, azt kell mondanom, ez a verseny valami nagyon különleges volt a számomra – mondta Schumacher 13 évvel később. – Nemcsak azért, mert itt nyertem meg a világbajnoki címet, hanem azért is, mert annyira magas színvonalú futam volt. Tényleg a legmagasabb szinten versenyeztünk. Mika és én több mint 40 körön át azonos időket értünk el, mint egy örökké tartó időmérő. Egyértelműen ez volt az egyik legjobb, ha nem a legjobb versenyem. Mika fantasztikus volt, és a végső határig űzött.”

Ez a cikk eredetileg 2023. október 8-án jelent meg a Rallycafe.hu-n.

Kovalainen megszerezte első idei győzelmét a japán bajnokságban

0

Heikki Kovalainen 10 hónap szünet után ismét rallyversenyt tudott nyerni, miután a japán bajnokság utolsó előtti futamán nagy csatában nyert.

Heikki Kovalainen 2022-ben és 2023-ban japán rally bajnok lett, azonban második címe után kiderült, hogy probléma van a szívével, ezért műteni is kellett a 2008-as F1-es Magyar Nagydíj győztesét.

Kovalainen visszatért a versenyzéshez szívműtétje után

A műtét jól sikerült, a tavalyi szezon utolsó részében pedig sikerült visszatérnie a versenyzéshez, megnyerte a japán szezonzárót, majd az olasz Rally di Pico versenyen is győzőtt.

A 43 éves versenyző az idei évben azonban csak főként második helyeket tudott futamain szerezni, első győzelméig egészen a hétvégi Kumakogen Rallyig várnia kellett.

A japán bajnokság utolsó előtti futamán nagy csatában tudta legyőzni Toyotájával Hiroki Arait, így a tavaly decemberi olasz verseny után tudott ismét nyerni.

“Végre megszereztük az első győzelmünket a Rally Team Aicelló csapatával – írta közösségi oldalán a finn versenyző. – Majdnem egy év után tudtunk ismét nyerni, ezért ennek már nagyon itt volt az ideje.”

Kovalainen navigátora Sae Kitagawa volt, aki kilenc éve segíti az egykori F1-es pilótát a versenyeinek többségén.