Kezdőlap Blog Oldal 202

Skóciában versenyez a hétvégén Molnár Martin és a brit F4 mezőnye

0

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon tett kitérő és egy Brands Hatch-ben rendezett teszt után Molnár Martin a hétvégén azon a pályán tér vissza a versenyzéshez, ahol már tavaly, Forma–4-es újoncévében is remekül szerepelt.

A hétvégén Skóciában vendégeskedik a brit Forma–4 mezőnye. A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.

És Molnár Martin pályafutásában is, hiszen a Virtuosi Racing pilótája tavaly ezen a helyszínen állhatott fel életében először az összetett dobogó második fokára, egyben itt végzett először egy hétvégén belül kétszer is a legjobb háromban. A magyar versenyző az összetett második helyéről várja a szezon hetedik hétvégéjét, és bízik benne, hogy a tavalyi remek szereplés után az idén már a győzelem is összejöhet.

„Szerintem gyorsak leszünk, mert ez a pálya tavaly is feküdt nekünk. Nem könnyű jó kört összerakni itt, néhány helyen kicsit ugratunk is, a kulcs pedig a precizitás. Aki itt pontosan tud vezetni, az ebből profitálni fog. Tavaly sikerült jól ráéreznem a ritmusra, jó az alapbeállításunk is, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos az első versenyen a Zandvoortból áthozott három helyes rajtbüntetés meg fogja nehezíteni a dolgomat, de ez van, remélhetőleg a harmadik futamra sikerül jó rajthelyet szereznem és a győzelemért csatázhatok” – tekintett előre Martin.

Egy győzelemmel és rengeteg tanulsággal zárta Molnár Martin a brit F4 hollandiai fordulóját

A Hungarian Motrosport Academy (HMA) versenyzője számára sűrű volt a háromhetes szünet, amelyben kilátogatott a Forma–1-es Magyar Nagydíjra, ahol találkozott a Virtuosi Racing Forma–2-es testvéristállójának, az Invicta Racingnek a tagjaival. A jubileumi 40. magyarországi F1-es futamot a Hungaroringen azonban már nem tudta megnézni, mert sietnie kellett a reptérre, hogy Angliában pattanjon autóba.

„Brands Hatch-ben teszteltünk a múlt hét elején és nagyon jól sikerült, miközben nem tudtunk annyi kört megtenni, amennyit szerettünk volna, mert rengetegszer kellett piros zászlóval megszakítani a körözést. Viszont amikor mentünk, akkor jó tempót autóztunk, az utolsó etapban pedig a miénk lett a legjobb idő, mert akkor végre tudtam futni egy tiszta kört. Ami a valódi szünnapokat illeti, azokon igyekeztem kikapcsolni és kicsit eltávolodni a versenyzéstől.”

Martin hátránya 28,5 pont az összetettben az éllovas Fionn McLaughlin mögött, ami a hátralevő négy hétvége, azaz összesen 12 futam alatt egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ő azonban nem számolgat. „Őszintén szólva nem szoktam nézegetni a tabellát. Én csak minden hétvégén a legjobbamat igyekszem nyújtani, és remélem, hogy a szezon végén ez elég lesz a bajnoki címhez. Másra amúgy sincs ráhatásom. Mivel az idei szezon eddigi részében azokon a pályákon is jól szerepeltünk, amelyeken tavaly kevésbé, bízom benne, hogy azokon a még hátralevő helyszíneken, amelyeken tavaly kifejezetten erősek voltunk, most még jobbak leszünk.”

A knockhill-i versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
10:00 – 10:25: Időmérő edzés
14:40 – 15:00: 1. futam

Vasárnap
11:35 – 11:55: 2. futam
16:55 – 17:20: 3. futam

Újabb mérföldkő közeleg a WRC27-szabályrendszer véglegesítéséhez vezető úton

0

Az FIA tavaly decemberben jelentette be, hogy milyen alap szabályok fognak életbe lépni a WRC-ben 2027-től, ezek a szabályok pedig 10 évig érvényben maradnak.

Az FIA azóta is folyamatosan dolgozik a szabályrendszer kidolgozásán és véglegesítésén. Jelenleg amit tudni lehet: maximum 345 000 euróba kerülhetnek az új járművek, melyek nagyjából 300 lóerősek lesznek, űrvázas alvázuk lesz és Rally2-es alkatrészeket használnak. A drágák anyagok használatát erősen korlátozni fogják a költségcsökkentés érdekében. A járművek biztonsága továbbra is prioritás lesz, sőt még jobb lesz, mint a jelenlegi Rally1-es autóké.

Az FIA jóváhagyta a WRC27 karosszéria-szabályainak egy fontos részét

2027-től a jelenlegi Rally2-es autók egy kategóriában fognak versenyezni a WRC27 járművekkel, aminek célja a Rally2-es autók kivonása lesz idővel.

A tuningcégek és autógyártók saját alvázakat készíthetnek és karosszériát tervezhetnek az új szabályok alapján. Az FIA júniusban jóváhagyta a karosszéria-szabályokat, amelyek lehetővé teszik a szabad méretezést és szinte bármilyen formatervezés integrálását a szedánoktól a ferdehátúakon, crossovereken át a teljesen egyedi dizájnokig. Az új autók 20 mm-relé magasabbak lesznek a mostani Rally1-es autóknál, szélességük azonban nagyjából egyforma lesz, súlyuk 1230 kg lesz, ami a mai Rally2-es autóknak felel meg.

A karosszéria-szabályozás jóváhagyása után a következő lépés az új autók bukókeretének részletes kidolgozása lesz, ami előtt töréstesztek lesznek végrehajtva, ennek elvégzésével egy német cég lett megbízva.

„Ma már minden elő van készítve, ha autót akarsz tervezni, minden információd megvan – mondta Xavier Mestelan Pinon, az FIA technikai igazgatója. – De továbbra is dolgozunk a szabályok, a részletek véglegesítésén. Technikailag a bukókerettel kapcsolatban véglegesítettük az összes tanulmányt, és augusztus végéig dinamikus oldalütközési teszteket fogunk végezni, hogy megerősítsük az összes számítást és a teljesítményt. Meg kell győződnünk, hogy a terv megfelel-e a biztonsági szempontból elvárt szintnek, azaz közel áll-e a mostani Rally1-es autókhoz, sőt, még egy kicsit jobb is attól. A szabályozáshoz egyértelműen a jelenlegi, legolcsóbb Rally1 autó biztonsági szintje a mércénk. Mindenki számára ugyanaz lesz a dizájn.”

„Számunkra ez hatalmas előrelépés a jelenlegi Rally2-es autókhoz képest. Mindent szükséges megtennünk a biztonsági szint még nagyobb javítása érdekében. Ez a szabályozás regionális bajnokságokra is vonatkozik majd, és fontos, hogy illeszkedjen a gyártóink és tuningolóink üzleti modelljéhez.”

A hajtásláncokra vonatkozó szabályokról továbbra is folynak a tárgyalások.

A WRC új technikai szabályai kezdetben a belső égésű motorokra vonatkoznak majd 2027-től, később azonban az FIA célja, hogy rugalmasabban lehessen használni az alternatív hajtásláncokat.

2027-től a homologizált turbófeltöltős Rally2 motorok lettek az alapformula. Az FIA azonban tárgyalásokat folytat arról, hogy a leendő gyártók és tuningolók pályázhassanak a kínálatukon belüli sorozatgyártású autómotorok használatára.

„A Rally2-es motort illetően már eldőlt a dolog. Ez lesz az egyik használható lehetőség, de tárgyalunk egy, a sorozatgyártású autókon alapuló, tisztán sorozatgyártású motor bevezetésének lehetőségéről, ezt azonban még finomítani kell a gyártóinkkal.”

Jelenleg a Toyota az egyetlen WRC-gyártó, amely aktívan dolgozik egy 2027-es koncepcióautón, az M-Sport és a Hyundai még nem kötelezte el magát egyetlen projekt mellett sem. Az M-Sport jelenleg értékeli a lehetőségeit, és inkább egy gyártóval működne együtt egy ilyen projekt megvalósításában.

Abiteboul: A jelenlegi 2027-es szabálytervezet mellett nem látom a WRC-ben a Hyundait

A Hyundai világossá tette álláspontját, miszerint a jelenlegi, 2027-es műszaki szabályozás értelmében nem érdekli őket egy olyan autó, amely kizárólag egy költségkorlátozott, 345 000 eurós autóra épül, és egy hagyományos Rally2-es belső égésű motorral van felszerelve.

„Megvizsgáljuk, hogy a szabályok nyitottabbak lehetnek-e a hajtásláncra vonatkozóan – mondta Francois-Xavier Demaison, a Hyundai technikai igazgatója az Autosportnak. – Egy olyan gyártónak, mint a Hyundai, több technológiára van szüksége az autókban. A Hyundai a „vasárnap győzz, hétfőn add el” elvet szeretné népszerűsíteni. Az az alapautó, amelyet az FIA 2027-re jelenleg tervez, nem igazán érdekel minket. Az FIA azt mondja, hogy lehetőség van a hajtáslánc-opciók bővítésére 2027 után. A legjobb lenne, ha ez minél előbb megtörténne. 2028-ra még felkészülhetünk, ha gyors döntés születik, de ez most nem rajtunk múlik.”

Az FIA még nem döntötte el, hogy mikor nyitja meg az utat az alternatív hajtásláncok előtt.

„Még nem hoztunk végleges döntést arról, hogy mikor nyitunk meg egy másik alternatív technológia előtt – mondta Emilia Abel, az FIA közúti sportigazgatója – A lehetőség adott, a szabályok megvannak hozzá, de még nem hoztunk végleges döntést.”

Monzában jelenthetik be az F1 nagy visszatérőjét

0

Több forrásra hivatkozó sajtóértesülések szerint a 2026-ban az F1-es mezőny tagjává váló Cadillac megállapodott egy tapasztalt versenyzővel.

Az F1 vezetőivel való hosszas huzavona után idén márciusban jelentették be, hogy a Cadillac megkapta a nevezési jogot a következő szezonra – a felkészülés viszont ennél jóval régebb óta zajlik, hiszen a mögöttük álló Andretti a kezdeti visszautasítás ellenére is gőzerővel kezdett szervezkedni a gyár és a csapat felállításával.

A technikai stábba már meg is szereztek néhány kiterjedt F1-es múlttal rendelkező szakembert például Pat Symonds és Nick Chester személyében, és bár a pilótákat illetően is hónapok óta szóban forog pár esélyes neve, mindeddig nem történt bejelentés.

A planetf1 viszont most állítása szerint több forrásból is úgy értesült, hogy véglegessé vált a megállapodás az első versenyzővel: ennek értelmében Sergio Pérez 2026-ban az amerikai csapattal tér vissza az F1-es mezőnybe.

A most 35 éves mexikói 14 szezont húzott már le a Forma–1-ben, sokáig a középmezőny biztoskezű tagjának számított, majd 2021-től a Red Bullnál végre megkapta az esélyt arra, hogy az élmezőnyben versenyezzen. Összesen hat futamgyőzelmet szerzett, bár romló teljesítménye miatt négy év után tavaly szerződést bontott vele az energiaitalos csapat – utódjainak idei gyengélkedése viszont visszaerősítette Pérez renoméját, aláhúzva, hogy nem annyira a versenyzőkben, inkább a Red Bull autóinak vezethetőségében kell keresni az eredménytelenség okát.

Pérez sohasem zárkózott el attól, hogy egy év kihagyás után visszatérjen a mezőnybe, a szezon elején azt mondta, fél év gondolkodás után hoz majd döntést – a Miami Nagydíj hétvégéjén ő is feltűnt a városban, ahol a sejtések szerint már akkor is a Cadillackel tárgyalt.

Még nyolc ülés kiadó – így áll jelenleg a 2026-os F1-es mezőny

A lap szerint tehát biztosra vehető, hogy Pérezt fogja bejelenteni első versenyzőjeként a csapat, mégpedig a szeptember első hétvégéjén sorra kerülő Olasz Nagydíj környékén.

A második versenyző személye továbbra is kérdéses, de van rá esély, hogy az építkezés jegyében azt is egy rutinos pilóta kapja meg – Valtteri Bottas már tett is rá erős utalásokat, hogy ő lehet az.

Nem a fejre esése miatt különleges

Feltehetően egy fiatal amerikai versenyző is érdekelheti a Cadillacet, viszont jelenleg nincs túl nagy merítés olyan újoncból, aki felkészült lenne a feladatra – talán az F2 bajnokesélyese, Jak Crawford áll ehhez a legközelebb.

Egy egészen váratlan nevet dobott azonban be a kalapba a napokban James Hinchcliffe, az IndyCar korábbi versenyzője és az F1.com jelenlegi szakértője: a kanadai szerint a NASCAR másodosztályában idén feltűnt csodagyerek, a 19 éves Connor Zilisch rendelkezik azon képességekkel, amelyek alapján kiváló formaautós versenyző válhatna belőle pár éven belül.

„Bár nem volt meg a pénzügyi háttere ahhoz, hogy szabadon megválassza a maga útját, a lehetőségek megnyíltak előtte a stock car-versenyzésben, mielőtt a formaautós világban bárki felfigyelt volna rá. Ő az egyik legalkalmazkodóképesebb versenyző, akit valaha láttam. Figyelve, hogy mit ért el eddig, az az érzésem, hogy ha valaki adna számára egy rendes programot és eltölthetne egy-két évet az F2-ben, nagyon gyorsan készen tudna állni az F1-re” – írta Hinchcliffe.

Zilisch jelenleg vezeti a NASCAR Xfinity Series pontversenyét, de éppen a mögöttünk hagyott hétvégén nem emiatt vetette észre magát az USA-n kívüli világgal, hanem azzal, hogy a Watkins Glen-i győzelme után leesett az autója tetejéről, és kulcscsonttörést szenvedett.

Hinchcliffe egyébként Zilisch mellett Crawfordot, Kyle Kirkwoodot, az új-zélandi Scott McLaughlint és a spanyol Alex Palout említette azon öt versenyző között, akik amerikaiként vagy az amerikai versenyszférából szerinte meg tudnák állni a helyüket az F1-ben.

Korhonen odaadta volna a finn WRC2-es győzelmet Latvalának, de csak egy feltétellel

0

Roope Korhonen karrierje első WRC2-es győzelmét aratta a Finn Rallyn, ahol szoros csatában előzte meg Jari-Matti Latvalát. Az idei Rally Hungary győztese megpróbált alkudozni a Toyota csapatvezetőjével a Power Stage előtt, azonban nem járt sikerrel.

Érdekesen alakult az idei Finn Rally a WRC2-es kategóriában, ahol végül 1.1 másodperc előnnyel Roope Korhonen gyerekkori példaképe, Jari-Matti Latvala előtt tudta megszerezni karrierje első győzelmét a kategóriában.

A verseny előtt azonban nem mert a győzelemre gondolni a Rally Hungary idei győztese, hiszen több gyors versenyző is indult a futamon. Végül azonban Oliver Solberg mellett más sztárok is bajba kerültek.

“Még vasárnap is kicsit esélytelennek éreztem magunkat – mondta Roope Korhonen a Keskisuomalainen podcastjére hivatkozva a Rallit.fi oldal. – Magabiztosnak érezte ennek ellenére magam, ráadásul az Ouninpohja gyorsaságin már többször is vezettem. Az első menetben próbáltam gyors lenni, aztán utána már éreztem, hogy hasonló tempóban meglehet a győzelem.”

Végül tehát nyerni is tudott Korhonen, majd a verseny után posztolt egy képet, ami jól ábrázolta, hogy mennyire sokat ér ez a siker számára. A képen Latvala és a még kisgyerek Korhonen látható.

“A verseny után nézegettem régi ralis képeket és találtunk egy 2008-as fotót a Katalán Rallyról, ahol aláírást kértem Jari-Mattitól. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer vele fogok harcolni a győzelemért.”

Korhonen azt is elárulta, hogy a Finn Rally záró szakasza előtt próbálta felajánlani Latvalának a győzelmet, azonban cserébe volt egy kérése.

“A Power Stage előtt beszélgettünk Jari-Mattival, és mondtam neki, hogy átadom neki a győzelmet, ha kapok egy lehetőséget Rally1-es autóval. Végül azonban ezt nem fogadta el.”

Mads Ostberg visszalépett a Barum Rallytól

0

Mads Ostberg az Európa-bajnokság harmadik helyéről várhatta volna a hétvégi Barum Rallyt, azonban navigátor probléma miatt kénytelen volt visszalépni a cseh versenytől.

Mads Ostberg mind az öt idei ERC-futamon részt vett, és a bajnokság harmadik helyéről várhatta volna a hétvégi cseh Barum Rallyt.

A korábbi WRC2-es és magyar bajnok versenyzőnek azonban komoly nehézséget jelent idén a navigátor megtalálása, miután a tavalyi Róma Rallyn addigi versenyzőtársa, Patrik Barth megsérült egy balesetben, majd karrierjét kényszerült befejeznie.

Emiatt Ostberg a 2025-ös évet Sergiu Itu navigálásával kezdte a Katar Rallyn, majd Torstein Eriksen ült be az itinert olvasni a spanyol La Llana Rallyn, valamint az ERC első két futamán, a Sierra Morena Rallyn és a veszprémi Rally Hungaryn.

A svéd Skandináv Rallyn azonban már Lucas Karlsson látta el a navigátori feladatokat, míg Lengyelországban Giovanni Bernacchini ült be a jobb1-be, majd Rómában ismét Eriksennel indult Ostberg.

A Barum Rally hetének keddjén azonban a norvég versenyző kénytelen volt bejelenteni, hogy nem tud indulni Csehországban navigátor probléma miatt. Ostberg azonban jelezte, hogy az ERC-szezon további részében még próbál visszatérni.

Mivel az Eb-n egy versenyt mínuszolni kell a szezon végén, így bajnoki szereplését különösebben nem befolyásolja a visszalépés.

A norvég versenyző csupán 2023-ban indult a Barum Rallyn, akkor azonban műszaki hiba miatt szuperrallyzni kényszerült, majd az utolsó szakasz után kiállt.

Olyan joggal ruházhatja fel Hamiltont a ferraris szerződése, ami csak nagyon keveseknek adatik meg

0

Olasz sajtóhírek szerint Lewis Hamiltont akkor sem tudná kitenni a csapatból a Ferrari, ha akarná.

Lewis Hamilton tavaly nagy meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, nem a Mercedesnél fejezi be Forma–1-es pályfutását, és 40 évesen új kalandba kezd a Ferrarinál. Ez a kaland eddig azonban nem azt hozta, amit a hétszeres világbajnok és rajongói reméltek, hiszen a szezon eleji kínai sprintpole-on és sprintgyőzelmen, valamint a miami sprinten elért harmadik helyezésen kívül Hamilton nem tud más sikereket felmutatni, a helyzete pedig nemhogy javulna, hanem egyre rosszabb.

A Magyar Nagydíjon életében először pontszerző helyen kívül célba érő brit már azt is felvetette a Hungaroringen, hogy a Ferrarinak másik pilótára kellene lecserélnie őt, majd a futamot követően bevallotta, hogy nem akar mást, csak elmenni nyaralni és eltávolodni a Forma–1-től. Előbbi kijelentése miatt neki és Frédéric Vasseur-nek, a Ferrari csapatfőnökének is már olyan kérdésekre kellett válaszolnia, hogy lesz-e folytatás, mire Hamilton megerősítette, hogy természetesen ott lesz az augusztus végi Holland Nagydíjon.

Reálisan nézve persze nem tűnik valószínűnek, hogy Hamilton 14 ferraris futam után bedobja a törölközőt, sőt, az sem, hogy az idei szezon végén tegye ezt, hiszen nagy hiba lenne nem megvárni, hogy mit tud a Ferrari a 2026-os szabályok szerint épített autójával. Ám amennyiben jövőre sem tud javulást elérni és nem képes hozni Charles Leclerc szintjét, mind Hamilton, mind a Ferrari elgondolkozhat azon, hogy van-e értelme a folytatásnak.

Hamilton bedobta a törölközőt, a veszteségek hatalmasak

Az olasz Gazzetta dello Sport információi szerint amennyiben azonban a Ferrari látná úgy, hogy Hamiltonnak nem kellene maradnia, nem tudná minden körülmények között lecserélni a hétszeres világbajnokot (teljesítményzáradékok azért valószínűleg lehetővé tennék ezt, ha Hamilton nagyon rosszul szerepelne), a 40 esztendős veterán szerződésében ugyanis szerepel egy kitétel, amely szerint ő döntheti el, hogy aktiválja-e az opcióját egy harmadik idényre is a maranellóiak színeiben. Azaz amennyiben Hamilton maradni akar 2027-re is, akkor maradni fog.

Természetesen az efféle információkat mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen a versenyzők szerződését igen szűk kör ismeri, de nem lenne példátlan, hogy kiszivárog egy-két részlet, és főleg nem a Ferrari történetében. Az olasz sportnapilap azt írja, a Ferrari ezért „mindenáron kitart” Hamilton mellett.

Városi prológgal indul a szeptemberi Geresd-Várad Rally

0

Szeptember elején öt gyorsaságin rendezik meg a Geresd-Várad Rallyt, mely Pécsváradon látványos prológgal fog kezdődni.

Szeptember 6-7. között rendezik meg a Geresd-Várad Rallyt, melyen a Nagypall-Geresdlak 8.1 km-es gyorsaságit kell a rallysprint mezőnynek teljesíteni ötször.

A verseny azonban látványos prológgal fog indulni szombaton Pécsváradon, melynek eredményei még nem számítanak a futam során.

A rendezvény a bajnoki pontokért küzdő sprintes és minisprintes versenyzők mellett lehetőséget biztosít tesztelésre is a licences versenyzőknek.

A verseny információ ITT találhatóak.

Nem akarták ellátni a kórházban minden idők egyik legrosszabb F1-es pilótáját a Magyar Nagydíj után

0

Ma, augusztus 13-án van az évfordulója az 1995-ös Magyar Nagydíjnak. A Hungaroringen rendezett 9. Forma–1-es futam kapcsán azonban nem az élen zajló csata – hiszen Damon Hill tükörsimán húzta be pályafutása második mogyoródi győzelmét, ráadásul fő ri riválisa, Michael Schumacher a 2. helyről műszaki hiba miatt kiesve pontot sem szerzett –, hanem egy meglehetősen groteszk eset miatt érdemes megemlékezni.

Ezen a versenyen ütötte el ugyanis az egyik beavatkozó autó a minden idők legrosszabb F1-es pilótáinak listáján is helyet kapó Taki Inouét, akinek a kálváriája nem ért véget azzal, hogy a saját autójának oltásában segédkezni próbálva találkozott a Tatrával, sőt! Hogy mi történt a saját bevallása szerint is igazi kutyaütőnek számító japánnak azután, hogy összekaparták a fűről, alábbi cikkünkben tudhat meg többet.

Megváratta a helikopter, a kórházban a bankkártyáját követelték, miután elütötte egy Tatra a Hungaroringen (videó)

Felmegy a vérnyomása ma már Esapekka Lappinak, attól, amit évekig csinált

0

Esapekka Lappi tavaly év végén befejezte gyári versenyzői karrierjét, miután kikerült a Hyundai csapatából. Idén már a finn bajnokságban versenyez és a vérnyomása is felmegy, ha belegondol, mivel járt a gyári versenyzés.

A Hyundai Motorsport tavaly még részmunkaidős versenyzőkkel, Andreas Mikkelsennel, Dani Sordóval és Esapekka Lappival is szerepelt a WRC-ben a főmunkaidős Thierry Neuville és Ott Tanak mellett.

Az idei évben azonban csak teljes állású versenyzőkkel, Neuville-el, Tanakkal és Adrien Fourmaux-val áll rajthoz, így Mikkelsen, Sordo és Lappi is kikerült a csapatból.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Mikkelsen jelenleg nem versenyez, idejét családjával tölti, míg Dani Sordo a portugál bajnokságban a helyi Hyundai csapatát erősíti, Lappi pedig hazája bajnokságában versenyez, ami jóval kevesebb idejét veszi igény, mint a gyári versenyzés.

Lappi elégedett jelenlegi helyzetével.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

“Én magam készítem fel az autót a finn versenyekre és tesztekre – mondta Lappi a WRC honlapjának. – Ez egy jó móka, mert a Skoda Fabia RS Rally2 nem egy régi autó, nincs vele folyamatosan probléma. Sok mindent megtudok rajta csinálni az otthoni garázsomban is. Este, ha kedvem tartja bemegyek az autóhoz, dolgozok egy órát, aztán utána elmehetek lefektetni a gyerekeket. Később pedig újra az autóval tudok foglalkozni.”

A finn pilóta idén sokkal inkább tudja élvezni a versenyzést, mint korábban.

“Azért döntöttem úgy, hogy a finn bajnokságban indulok, mert 15 éve beleszerettem ebbe a sportba. Most is szeretem, ráadásul most már a barátaimmal tudom csinálni. Szinte ugyanazok a szerelőim most, mint 2012-ben, azonban egyikőjük azóta elhunyt.”

Lappi idén az első finn bajnokin még nem indult, majd a másodikon már második lett, a harmadik, negyedik és ötödik futamot pedig nyerni tudta Enni Malkkönen navigálásával. Mivel két verseny van hátra a bajnokságból, így 18 pontos előnyével akár már a következő versenyen bajnoki címet tudna szerezni.

A versenyzés mellett pedig jelenleg több ideje jut a családjára is, nem kell bejárnia a világot, úgy, mint a WRC gyári versenyzőinek.

A 34 éves versenyző sok időt tölt teszteléssel is.

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

“Mindig is szerettem tesztmunkát végezni, azt hiszem elég jó vagyok benne. Talán még jobb, mint a versenyeken.”

Manapság pedig, ha belegondol korábbi gyári versenyzői munkájára, még a vérnyomása is felmegy.

“Már belegondolni sem szeretek a gyári versenyzésbe, felmegy tőle a vérnyomásom. Például, amikor látom Takamoto Katsutát, hogy folyamatosan utazik, azonnal stresszelni kezdek. Az élet tud szép is lenni, most pedig számomra minden szép.”

Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Lappi gyári vb-pilótaként versenyzett 2017 és 2024 között a Toyotával, az M-Sporttal, a Citroennel és a Hyundaijal is, összesen két WRC-futamot tudott megnyerni.

Karrierje legjobb eredményét érte el Max McRae a Barum Rally előtt

0

A 21 éves Max McRae először zárt egy komoly versenyt a második helyen, miután ezt az eredményt érte el a brit bajnokság hétvégi futamán.

Max McRae nagyszerűen készült a hétvégi Barum Rallyra, ahol csakúgy, mint a szezon nagy részében a Tagai Racing Rally2-es Citroenjével fog indulni.

A 2023-as JWRC-bajnok idei második győzelmével ismét egyedül vezeti a brit bajnokságot

Ezzel az autóval vett részt a brit bajnokság hétvégi versenyén is, a Grampian Forest Rallyn, ahol William Creighton mögött a második helyen ért célba a murvás szakaszokon.

Ez a helyezés karrierjének eddigi legjobb eredménye.

“Nagyon nehezen indult az idei szezon, ezért ez az eredmény egy győzelemmel ér fel – mondta Alister McRae fia és Colin McRae unokaöccse a verseny után. – Nem gondoltam volna, hogy egy második hely után nagy ünneplés lesz, de ez történt, és erre már nagy szükségem volt.”

A Barum Rally pénteken kezdődik.