back to top
2026. március 16. 13:29
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 280

    Ferenc pápa igazi autó- és motorsport-rajongó volt

    0

    Húsvéthétfőn elhunyt I. Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője, aki rajongott a sportért, főként a labdarúgásért, de szerette az autó- és motorsportot is.

    Húsvéthétfőn, életének 89. évében elhunyt Jorge Mario Bergoglio, aki 2013 óta Ferenc pápaként a katolikus egyház vezetője volt.

    Az argentin pápa igazi sportrajongó volt, főként a labdarúgást szerette, de pápasága idején sok más sportolóval is találkozott és sok sportolót audiencián is fogadott a Vatikánban.

    Ferenc pápa szerette az autó- és motorsportot is, 2014-ben az olasz Max Rendina versenyzői ruháját megáldotta a Monte-Carlo Rally előtt, ahol később a Motorsport Italia jelenlegi vezetője az N-csoportos Mitsubishijével az abszolút 26., és a WRC2 ötödik helyén végzett.

    2018-ban a pápa előbb a Formula E-sorozat történetének első római versenye előtt a Vatikánban fogadta a bajnokság vezérigazgatóját, Alejandro Agagot, valamint vezérigazgató-helyettesét Alberto Longot, továbbá néhány Formula E-versenyzőt. A pápai államba egy akkori versenyautó is el lett szállítva, amit az egyházfő megáldott.

    Még ugyanebben az évben Ferenc pápa audiencián találkozott a MotoGP san marinói futama előtt Marc Marquez, Dani Pedrosa, Danilo Petrucci Jack Miller és Andrea Iannone versenyzőkkel, valamint a Dorna vezetőivel, Carmelo Ezpeletával és Paulo Simoncellivel. A pápa a versenyzők bukósisakjait is megáldotta.

    A FIM (A Nemzetközi Motorsport Szövetség) 2024-ben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját, ez alkalomból az egyházfő ugyancsak fogadta Vatikánban a 2018-as MotoGP-bajnok Francesco Bagnaiát, valamint az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság elnökét, Giovanni Malagot; a FIM elnökét, Jorge Viegast és az Olasz Motorsport Szövetség elnökét, Giovanni Copiolit.

    I. Ferenc pápát február közepe óta súlyos tüdőgyulladással kezelték kórházban, ahol 38 napon át tartózkodott. A pápa húsvétvasárnap a szentmise végén kerekesszékben jelent meg a hívek előtt, halálát Húsvéthétfőn a Vatikán jelentette be.

    Lando Norris reagált a hírre, miszerint WRC-t tesztelt

    0

    Múlt héten Peter Windsor, a Williams F1-es csapatának korábbi csapatmenedzsere azt állította, Lando Norris WRC autót tesztelt tavaly nyáron. A McLaren versenyzője Szaúd-Arábiában reagált a hírre.

    Múlt héten Peter Windsor, a Williams csapat korábbi csapatmenedzsere azt állította, hogy Lando Norris tavaly augusztusban WRC autót tesztelt, azonban azt nem árulta el a Cameron CC YouTube-csatornának adott interjúban, hogy milyen autó is volt ez.

    Kiderült, melyik F1-es pilóta tesztelt titokban WRC-t 2024-ben

    A PlanetF1.com oldal megkereste Norris jelenlegi csapatát, a McLarent a teszttel kapcsolatban, azonban arra nem kapott választ. Az oldal azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a brit pilóta magánemberként vett részt a teszten, amiről még csapata sem tudott.

    Az F1-es versenyzők számára általában nem engedélyezett olyan sportok kipróbálása, mellyel veszélybe sodorhatnák F1-es szereplésüket.

    Lando Norrishoz is eljutott természetesen a hír, és még a hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíj előtt reagált arra.

    “Nagyon szívesen mondanám azt, hogy a hír igaz, de sajnos nem igaz – mondta a brit pilóta a szaúdi sajtókonferencián. – Néhány éve már tudom, hogy nem vezethetek raliautót, ezt Zak Brown (a McLaren vezérigazgatója) is tiltja, valószínűleg jó okkal. Az azonban igaz, hogy többször mondta már, hogy szívesen kipróbálnék egy ilyen autót. Nagyon furcsa, hogy az emberek ilyen dolgokat találnak ki, majd megjelentetik a médiában. Néha az ilyen nagyon rosszul tud elsűlni, sokkal jobb lenne, ha engem keresnének meg mielőtt bármilyen hír születik.”

    A 25 éves pilóta azonban nem zárja ki, hogy egyszer valóban raliautót fog vezetni.

    “Nagyon tisztelem a raliversenyzőket. Határozottan őrültek, a szó jó értelmében. Nagyon örülnék, ha egyszer valóban egy ilyen teszten vehetnék részt, mert teljesen más, mint amit jelenleg csinálok. Egy raliautó vezetése azonban valóban veszélyes, és a felelősség miatt nem tudom, hogy mennyire tudnám élvezni. Egyszer azonban szeretnék egy ilyen teszten részt venni, és akkor nyugodtan lehet cikket is írni, mert az igaz lenne.”

    A Kanári-szigetek Rally legendája a WRC2-ben is kész megmutatni tudását

    0

    A Kanári-szigetek Rally az elmúlt évtizedekben komoly érdeklődésre tett szert, azonban kevésbé ismerik annyira a verseny pályáit, mint Luis Monzón, aki korábban háromszor is nyerni tudott a spanyol futamon.

    A Kanári-szigetek Rallyt 1977-ben rendezték meg először, idén már 49. alkalommal kerül lebonyolításra, és idén már a WRC-naptárban kapott helyet.
    A verseny legeredményesebb pilótája Carlos Sainz öt győzelemmel, míg Jesús Puras négyszer, Jan Kopecky, Alexey Lukyanuk, valamint Luis Monzón pedig háromszor tudott a legjobb lenni a tizedekre menő csatában.

    Luis Monzón 38 év alatt eddig 34 alkalommal indult a futamon, három győzelme mellett neki van a legtöbb dobogós eredménye, hét, további 49 alkalommal szakaszgyőzelmet tudott elérni.

    Az 59 éves versenyző idén kész megmutatni tudását a WRC2-ben is, ahol Rally2-es Citroennek áll rajthoz.

    “Elmondhatom, hogy gyakorlatilag a verseny első lépéseitől figyelemmel követtem a fejlődését, így nagyon elégedett vagyok, hogy idén a WRC-naptárba került – mondta Luis Monzón a WRC hivatalos oldalának. – Bár közel 40 éves versenyzek, hihetetlenül izgatott vagyok, hogy idén is rajthoz tudok állni. Történelmi esemény lesz és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ott akarok lenni a rajtnál.”

    A háromszoros kanári-szigeteki, kétszeres spanyol aszfalt bajnok pilóta korábban három WRC-futamon indult mindössze, 1991-ben Lanciával a hetedik lett a Katalán Rallyn, 1994-ben a Sanremo Rallyn kiesett Ford Escort Cosworth-al, 1999-ben pedig Peugeott 306 Maxival a 12. helyen zárt ugyancsak a Katalán Rallyn.

    “1991-es debütálásunk egy maihoz képest teljesen más korszakban történt, felejthetetlen emlék maradt. Annak a versenynek az eredménye, a csapatokhoz kilátogató rengeteg szurkoló, mind olyan emlék, amire örökre megmaradt. Később a Sanremo Rallyn, majd újra a Katalán Rallyn indultunk. Az eredmények vegyesek voltak, de a tapasztalat felbecsülhetetlenné vált idővel. Most, 2025-ben is megvan bennem a vágy a győzelemhez. Tudom, hogy a mai versenyek szintje nagyon magas, de szeretném megmutatni a szurkolóinknak, hogy még mindig képes vagyok harcolni. Két futamon indultunk a Kanári-szigetek Rally előtt, és fantasztikus érzések kerítettek hatalmukba, már nagyon várjuk a WRC-futamot José Carlos Denizzel.”

    José Carlos Dénes 1995 óta Monzón navigátora.

    Monzón korábban dolgozott a Kanári-szigetek Rally szervezőbizottságában, sokat tett azért, hogy korábban az IRC és ERC naptárakban is helyet kapott a futam.

    A spanyol versenyző tavaly is elindult az ERC-mezőnyben, akkor azonban már az első szakaszon balesetet szenvedett, utoljára 2021-ben tudott célba érni a Kanári-szigetek Rallyn, akkor nyolcadik lett.

    Michael Schumachernek álcázta magát a motoros legenda, nem kis döbbenetet okozva ezzel

    0

    21 évvel ezelőtt a mai napon tesztelt először F1-es autót Valentino Rossi.

    Michael Schumacher pályafutása csúcsán, a német pilóta hetedik világbajnoki címét hozó 2004-es szezon elején olyasminek a szemtanúja volt a Ferrari fioranói tesztpályáján, amitől még neki is leesett az álla. Ezen a napon tesztelt ugyanis először F1-es Ferrarit az akkor még „csak” ötszörös, későbbi kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi, aki a maranellóiak egykori mérnöke szerint már igen hamar olyan időt repesztett, amitől a teszten a helyszínen figyelő, a telemetriát vizsgáló Schumacher hitetlenkedni kezdett.

    Noha ez a gyakorlás – amelyen Rossi a felhajtást elkerülendő Schumacher sisakját használta, hogy a pálya mellett bámészkodók ne fogjanak gyanút – még csak pusztán gesztus volt a maranellóiak részéről, oda vezetett, hogy a Doktor később többször is tesztelt a Ferrarinak, 2006-ban pedig már komolyan felvetődött, hogy kettőről négy kerékre vált, ám ebből végül semmi nem lett.

    Rossi ferraris kalandjának teljes történetét alábbi cikkünkben dolgoztuk fel:

    Schumacher is megdöbbent attól, amit Valentino Rossi művelt a Ferrarival

    13 év után ismét portugál versenyző indulhat a WRC-csúcskategóriájában

    0

    Sajtóértesülés szerint 2012 után ismét lehet hazai versenyző a Portugál Rally legerősebb kategóriájában, ahol Diogo Salvi egy Rally1-es Ford Pumával indulhat.

    Április 23-ig még várni kell a Portugál Rally nevezési listájára, azonban az AutoSport.pt oldal amellett, hogy megírta, Sébastien Ogier is indulhat a murvás rendezvényen, arról is hírt adott, miszerint az 55 éves üzletember, Diogo Salvi egy Rally1-es Ford Pumával áll rajthoz a májusi versenyen.

    Amennyiben igazzá válik ez a hír, úgy 2012 után lehet ismét hazai versenyző a Portugál Rally csúcskategóriájában, akkor Armindo Araújo egy Mini Cooper WRC-vel állt rajthoz.

    Salvi eredményei alapján elsősorban “gentleman drivernek” tűnik, aki elsősorban élvezetből indul ralikon, ahol eddigi 105 versenye során négy kategória győzelmet tudott csupán elérni, abszolút értékelésben még egyszer sem tudott nyerni, ugyanakkor nyolc alkalommal sikerült dobogóra állnia.

    A portugál oldal egyúttal arról is írt, hogy a WRC futamon összesen 12 Rally1-es autó állhat rajthoz, öt Toyota mellett négy Ford és három Hyundai, ami azt jelentené, hogy Dani Sordo nem Rally1-es autóval indul a versenyen, ugyanakkor a portugál nemzeti bajnokságban ott lehet a spanyol pilóta.

    40 éves a győzelem, amit Ayrton Senna pályafutása legjobbjának tartott

    0

    Ayrton Senna összesen 41 alkalommal nyert a Forma–1-ben, ezen sikerek között pedig bőven akadtak igazán különleges elsőségek, a brazil klasszis azonban utolsó teljes idényében, az emlékezetes 1993-as Európa Nagydíj megnyerése után is élete első F1-es elsőségét helyezte a legjobb győzelmeit tartalmazó lista tetejére. Hogy miért, arra alábbi, az 1985-ös Európa Nagydíj korábbi évfordulójára írt cikkünkben adjuk meg a választ Senna első F1-es győzelmének 40. évfordulóján.

    Többször majdnem falnak ment, de Senna a problémák ellenére is végleg az eső királya lett

    Megállapodás született a WRC-versenyzők és az FIA között a káromkodás ügyében

    0

    Julien Ingrassia, a WoRDA tagja és nyolcszoros világbajnok navigátor elárulta, megállapodás született a WRC-versenyzők és az FIA között a káromkodások ügyében.

    Adrien Fourmaux svédországi, nem szándékos káromkodása után kapott pénzbüntetését követően komoly feszültség alakult ki a WRC-versenyzők és az FIA között, megalakult a WoRDA, a WRC-versenyzők érdekképviselete, mely nevében nyílt levelet írtak a versenyzők az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek.

    Hatalmas pénzbüntetést kapott Fourmaux káromkodásért a Svéd Rally után

    Az FIA azonban ezt követően is ragaszkodott álláspontjához, ezért a kenyai Szafari Rallyn tiltakoztak a versenyzők és a gyorsasági szakaszok végén nem adtak angol nyelvű nyilatkozatot.

    Az FIA az afrikai verseny előtt közvetlenül jelezte, hogy kész tárgyalni az ügyben, erre azonban csak a verseny után került sor.

    A hosszú tárgyalás eleinte nem járt sikerrel, végül azonban Julien Ingrassia, Sébastien Ogier korábbi navigátora elárulta a Rallit.fi oldalnak, hogy létrejött a megállapodás.

    A finn oldal a nyolcszoros világbajnokra hivatkozva azt írja, hogy a jövőben nem lesznek büntetve a gyorsasági szakaszok utáni, nem szándékos káromkodások, amennyiben azzal nem szeretnének valakit bántani a versenyzők. A versenyek szervizparkjában, a médiazónában adott nyilatkozatok esetében azonban zéró tolerancia lesz, így még a véletlen káromkodás is büntetést von maga után.

    Lemondott az FIA sportért felelős elnökhelyettese, Robert Reid

    A megállapodás még időben született, hiszen hétvégén már a Kanári-szigeteken állnak rajthoz a versenyzők.

    Verstappen szavak nélkül is elmondta, mi a véleménye a büntetéséről, amivel Piastri nyert

    0

    A szaúdi F1-es futam után új éllovasa van a bajnokságnak, de az erre legjobb eséllyel pályázó két pilóta majdnem összeütközött már a legelső métereken. Max Verstappen szabálytalan előnyszerzés miatt időbüntetést kapott, és voltak olyan pillanatok, amikor úgy nézett ki, akár így is Oscar Piastri előtt maradhat, ám végül az ausztrál vette át az 1. helyet Lando Norristól a tabellán.

    Piastri jobban kapta el a rajtot, mint az élről induló címvédő, utóbbi azonban a tőle megszokott keménységgel a külső íven, a bukótéren átvágva is megpróbálta megtartani az 1. helyet. Egyből látszott, hogy illene visszaadnia a pozíciót, mert a kanyarhoz érve a McLaren járt előrébb, de a Red Bull és ő sem így gondolta, így a felügyelők által kiosztott ötmásodperces büntetés döntötte el kettejük csatáját.

    Verstappen ezt az első és egyetlen kerékcseréjénél töltötte le, ami előtt mintegy 3 másodpercre leszakította Piastrit (aki talán túlhevítette a gumikat a Red Bullt üldözve), és a McLaren is benne hagyott 1 másodpercet a saját műveletében, ennek ellenére a korábban gumit váltó ausztrál került előrébb kettejük sorrendjében, és Verstappennek utána már esélye sem volt visszavágni a szezonbeli harmadik F1-es nagydíjgyőzelmét arató Piastri ellen. A holland nem minősítette a büntetését a leintés utáni nyilvános interjúban, de egyértelműen utalt a véleményére, hogy a beszédet minimalizálva csak a kötelező szavakat darálta le: megköszönte a szurkolók támogatását, kifejezte, mennyire szereti a pályát, valamint várja a következő futamot.

    Ők ugyan elkerülték az ütközést, de kicsivel hátrébb ez nem mindenkinek sikerült, ami az elején egy rövidebb biztonsági autós fázishoz vezetett. Pierre Gasly vakmerően, kívülről próbált elfordulni Yuki Tsunoda mellett az egyik gyors balosnál, de miközben a japánnak egyszerűen nem maradt már helye belül, az Alpine pedig ráfordult, ettől mindketten megpördültek és a falban kötöttek ki. A két korábbi csapattárs egyike sem tudta folytatni a futamot. (Tsunoda visszaevickélt a depóig, ám a Red Bull már csupán annyit tudott megállapítani, hogy menthetetlenül sérült az autó.)

    Az időmérőn balesetet szenvedő Norris a kemény gumin indult, és a táv első felében átlagosan 6-7 körönként előzött egyet, sorrendben, Carlos Sainzot, Lewis Hamiltont és Kimi Antonellit. Hamilton nehéz falatnak bizonyult, a veterán pilótán csak harmadik kísérletre rágta át magát, mivel riválisa kétszer megszívatta úgy, hogy a célegyenes előtti DRS-zónában szándékosan elengedte a McLarent, hogy a célegyenesben aztán visszaelőzze azt.

    A legkésőbbre ő és Charles Leclerc halasztotta a kerékcseréjét, ennek és utána a friss gumiknak köszönhetően mindkettejüknek sikerült a Mercedesek elé lépniük a 3-4. helyre. Norris izgulhatott, hogy a bokszutca bejáratánál elkövetett hibája miatt nehogy büntetést kapjon a fehér csík keresztezése miatt, de a felügyelők megkegyelmeztek neki. A hajrában ők szolgáltatták a legnagyobb izgalmat, és Leclerc-nek sikerült megőriznie a 3. helyet, ezzel a Ferrari első idei dobogós eredményét jegyezte hagyományos nagydíjon. (Hamilton szerzett egy győzelmet sprinten Kínában.)

    A mezőny további részében sem volt kifejezetten sok akció, a pontszerző helyekre Hamilton, Sainz, Alexander Albon és Isack Hadjar jött még be.

    A bajnokságot 99 ponttal Piastri vezeti a 89 pontos Norris előtt, majd Verstappen következik 87 ponttal. A következő versenyre két hét múlva kerül sor Miamiban.

    Beszólt Norriséknak a negatív rekordot döntő pilóta, de elég gyenge lábakon áll a védekezése

    Ha nevetségessé is válik az F1, idén már akkor sem változtatna szabályt a Mercedes

    0

    Fontos szavazás előtt állnak a Forma–1 motorgyártói, miután továbbra sem szűnik az aggodalom, mely szerint a 2026-os szabályokkal való mellélövés miatt az autók nem lesznek képesek padlógázzal haladni a hosszabb egyenesekben.

    Az ügy, miszerint egyes gyártók szeretnék megváltoztatni a belső égésű motor és az elektromos hajtás szerepének arányát a jövő évi hajtásláncokra vonatkozó szabályokban, már korábban napvilágot látott, mi is beszámoltunk róla. A jelenlegi szabályozás szerint az új motorok által leadott teljesítményben 55%-ban előbbi, 45%-ban utóbbi veszi majd ki a részét, ám már tavaly is lehetett hallani aggodalmakat azzal kapcsolatban, hogy ez túl ambiciózus terv.

    A feltételezések szerint ilyen arány mellett az autók nem fognak tudni annyi elektromos töltöttséget visszanyerni a fékezési energiából, hogy a naptár hosszabb egyeneseiben, például Monzában és Bakuban az végig használható legyen, s esetenként bizarr és veszélyes helyzeteket teremthet az autók között emiatt kialakuló jelentős sebességkülönbség. Az autósport csúcssorozatának – és a hibrid hajtás promóciójának – pedig egyáltalán nem mutatna jól, ha az autók az egyenesben sem tudnának padlógázzal haladni.

    Mint azt a The Race írja, az FIA már érvényesített néhány módosítást, amelyek az ilyen jeleneteket hivatottak megakadályozni, így az első tervekkel ellentétben előírták, hogy az autóknak fokozatosan kell felhasználniuk az elektromos rásegítést, nem égethetik azt el minél gyorsabban a kigyorsításoknál – ami pedig köridő szempontjából a leghatékonyabb lenne, még az egyesen vége előtti visszalassulással is. Ez viszont újabb kérdést vetett fel, miszerint emiatt az autók gyorsulása eshet vissza jelentősen.

    A jövő évi öt motorgyártó, a Mercedes, a Ferrari, a Honda, az Audi és a Red Bull Powertrains között akadnak, akik a problémák elkerülése érdekében csökkenteni szeretnék az elektromos hajtás súlyát a belső égésű motor javára a 2026-os hajtásláncokban, a tervezett nagyjából egyenlő eloszlás helyett 64:36-os arányra. Ez azáltal valósulna meg, ha az akkumulátorok teljesítményét 350 kW-ról 200 kW-ra csökkentenék – az előterjesztés szerint csak a versenyekre, az időmérőkön maradna az eredeti eloszlás. Az utoljára idén használt hajtásláncokban még 85:15 ez az arány a belső égésű motor javára.

    „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    Az F1 Bizottság jövő heti ülésének fő témája lesz a motorszabály ilyen irányban történő megváltoztatása, ám az öt gyártóból négynek is meg kell szavaznia azt, hogy érvénybe lépjen.

    Az első alkalommal saját hajtásláncot fejlesztő Red Bull nevében határozottan a változtatás mellett áll ki Christian Horner.

    „Mindenképpen el akarjuk kerülni azt a helyzetet, hogy a versenyzőknek el kelljen venniük a lábukat a gázról az egyenes közepén. Ez őket is frusztrálná, és a versenyzés látványának sem tenne jót. Az FIA rendelkezik minden szükséges információval, és nyilvánvalóan túl késő lesz, ha a jövő év kezdetéig várunk ezzel. Még mindig van nyolc hónapunk, hogy rendbe rakjuk a dolgokat. Az FIA nyilvánvalóan talált valamit, ami aggodalmat kelt a köreikben, de még rengeteg időnk van, hogy megoldjuk” – kongatta meg egyelőre óvatosan a vészharangokat a Red Bull csapatfőnöke.

    A Mercedes viszont továbbra is hajthatatlan, aminek hátterében a sejtések szerint az áll, hogy 2014-hez hasonlóan ezúttal is ők állnak a legjobban az új motorformula fejlesztésével, s nem áll szándékukban lemondani erről az előnyükről. Wolff szerint egyébként ha a téli teszteken kiderülne, hogy tényleg baj van, még akkor sem lenne késő cselekedni, most azonban ezt nem látja megalapozottnak.

    „Szerintem tartanunk kellene magunkat a motorokkal kapcsolatos legutóbbi találkozó eredményéhez, és várjuk ki, hogyan alakulnak a dolgok jövőre ahelyett, hogy most megpróbálnánk megjósolni. A motorgyártók múlt pénteken Bahreinben egyértelműen kimondták, hogy várjunk, és 12 hónap múlva majd meglátjuk, kell-e tennünk valamit. Ha bármi probléma adódna, nagyon gyorsan tudnánk reagálni. De már megint a játszadozás megy találgatások és vélemények lobogtatásával, hiszen semmilyen adat nem támasztja alá ezeket az aggodalmakat. Valakinek egyszerűen más a véleménye. Már megint” – utalt utolsó megjegyzésével alighanem Hornerre, akivel számos fronton szembehelyezkedtek már egymással az elmúlt évtized során.

    Alonso szerint elfogyott a tudomány az Aston Martinnál, de Newey segítségéért hiába rimánkodik

     

    Trepák Andor legyőzte Kárai Tamást és megnyerte a húsvéti Rallycross OB-futamot

    0

    Trepák Andor visszavágott a nyirádi vereségért a RabócsiRingen és legyőzve Kárai Tamást, megnyerte az Rallycross OB második futamát.

    Az RX Ob első versenyén szoros csatában Kárai Tamás tudott nyerni, azonban a húsvéti hosszú hétvégén rendezett második futamon már Trepák Andor szerezte meg a győzelmet a RabócsiRingen.

    Kárai Tamás győzelmével kezdődött a Rallycross bajnokság

    Trepák az első két előfutamot egyaránt nyerte a Supercar mezőnyben, míg a harmadikban már Kárai volt a gyorsabb, így mindketten biztosították helyüket a döntőben és a negyedik előfutamban már nem kellett annyira kockáztatniuk.

    A döntőben azonban a Renault-os Trepák és az audis Kárai is ismét odatette magát, azonban Trepák 3.5 másodperc előnnyel az élen zárt nagy riválisát megelőzve, míg a harmadik helyen Antal István ért célba ugyancsak Audival.

    Az STC+2000 mezőnyben Vámosi Tibor dominált és futamot az élen zárva szerezte meg a győzelmet BMW-vel, a második helyen Held Zoltán, míg a harmadikon Bészi zárt Renault-val és BMW-vel.

    Az STC-2000 mezőnyben egyedül Kovács Sámuel indult Skoda Fabia S1600-tal, és végül 23 pontot szerezve tudta zárni az ünnepi hétvégét.

    Erős Supercar-mezőny, száznál is több résztvevő a RabócsiRingen

    Az STC-1600 kategória négy indulója közül Siebel Balázs Toyota Aygoval tudott nyerni a volkswagenes Végh Tamás és a suzukis Gonda Ákos előtt.

    További részletes eredmények