back to top
2026. március 18. 16:11
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 307

    Egyenesben forgó autók, defektek a hatalmas esőben Kenyában

    0

    Egészen hihetelen körülmények uralkodtak a Szafari Rally első szombat délutáni szakaszán, ahova éppen a rajttal egyidőben érkezett hatalmas zápor.

    A Sleeping Warrior (Alvó Harcos) szakasz mindig megtudja lepni a raliversenyzőket, és a délelőtti drámák után, ez nem volt másként délután sem.

    Evans magabiztos előnybe került a Szafari Rallyn szombat délelőtt

    A szakaszra ugyanis hatalmas zápor érkezett éppen a rajttal egy időben, ami sártengerré és mocsárrá változtatta szinte a teljes 27 km-es gyorsaságit.

    Jourdan Serderidis, Elfyn Evans a vízzel borított egyenesben forgott meg, hasonló körülmények között Sami Pajari is a fűvön szánkázott miután autóik felúsztak, Grégoire Munster defektet szedett össze, Kalle Rovanpera autójának felfüggesztése megsérült, míg Thierry Neuville és Ott Tanak autójában komoly párásodás volt megfigyelhető.

    Ilyen körülmények között Takamoto Katsuta volt a leggyorsabb 15.3 másodperc előnnyel Rovanpera, és 27 másodperccel Evans előtt.

    Összetettben Evans még mindig nyolcvan másodperccel vezet Rovanpera előtt, míg Tanakhoz igen közel került Takamoto Katsuta.

    Thierry Neuville saját bevallása szerint csak 15% ereje van a mai napon, miután az éjjelt a szállása mellékhelységében töltötte gyomorrontás miatt. Hasonló probléma volt csütörtökről péntekre virradólag Katsutával is.

    A délután során még két szakasz van hátra.

    Szafari Rally, állás SS14 után
    1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 3:05:28.7
    2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:20.8
    3 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +2:54.3
    4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:10.2
    5 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +5:10.2 (2:00)
    6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +7:29.3
    7 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +10:47.3
    8 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +11:06.6 (0:10)
    9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +11:35.3
    10 #21 Fabrizio Zaldivar – Marcelo Der Ohannesian (PRY – ITA) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +12:59.6

    Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
    Március 20., csütörtök
    11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
    14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster

    Március 21., péntek
    05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak

    Március 22., szombat
    06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km Evans 16:20.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km Evans 11:31.7 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km Katsuta 17:36.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km Katsuta 18:23.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
    15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km

    Március 23., vasárnap
    04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
    05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
    07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
    09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
    12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    A korábbi gyári WRC-pilóta Neuville csapatával indul az ERC-ben

    0

    A tavalyi Róma Rally után a Citroen korábbi gyári WRC-pilótája, Stéphane Lefebvre idén Thierry Neuville csapatával az ERC-ben áll rajthoz.

    A 33 éves Stéphane Lefebvre 2015 és 2017 között a Citroen gyári pilótájaként versenyzett, a 2014-es Junior ERC és Junior WRC bajnokicím megnyerése után.

    A francia pilóta később a WRC2-ben is indult a Citroen támogatásával, azonban a tavalyi Montén már Toyotával állt rajthoz.

    Lefebvre az ERC-mezőnybe tavaly Rómában tért vissza a 2016-os Ypres Rally után már Rally2-es Hyundaijal, idén pedig még több versenyen indul az Eb-n, ahol már Thierry Neuville csapatának, a Lifelive Motorsportnak autójával, egy Step2-es Hyundaijal fog versenyezni Andy Malfoy navigálásával.

    Lefebvre az MRF Team csapatát fogja képviselni öt ERC-futamon, programját pedig a spanyol Sierra Morena Rallyn kezdi.

    “2022 óta nem volt lehetőségem nagyobb nemzetközi programban részt venni, ezért már nagyon várom az idei szezont – mondta Stéphane Lefebvre az ERC hivatalos oldalának. – Keményen dolgoztunk, hogy ez a program megvalósuljon és nagyon várom, hogy vállalhassam a kihívásokat. A Sierra Morena Rally pályái a katalán pályákhoz hasonlítanak és bár igen erős mezőnyre lehet számítani, Eric Camilli a francia szezonnyitón megmutatta, hogy komoly potenciál rejlik a Hyundai i20 N Rally2 Step2-ben. Szeretnénk ezt eredményben is megmutatni.”

    Az ERC tehát Spanyolországban kezdődik, május 9-11. között pedig már az Eb-mezőny a magyar mezőnnyel a veszprémi Rally Hungaryn méri össze gyorsaságát.

    Evans magabiztos előnybe került a Szafari Rallyn szombat délelőtt

    0

    Elfyn Evans hatalmas előnyre tett szert szombat délelőtt a Szafari Rallyn, miután Kalle Rovanpera két defektet is összeszedett, azonban még így is megőrizte második helyét Ott Tanak előtt a drámai szakaszok után.

    Szombaton klasszikus Szafari Rally pályák vártak a WRC-mezőnyre, és a péntek után komoly csata volt várható Elfyn Evans és Kalle Rovanpera között.

    Ez a csatát azonban nem a versenyzők gyorsasága, hanem a gumik állóképessége dönti el jelen állás szerint, hiszen Kalle Rovanpera a délelőtti második és harmadik pályán is defektet szedett össze, így másfél perc hátrányba került walesi csapattársával szemben.

    Drámákkal kezdődött a Szafari Rally szombati napja

    A Hankook mentségére szóljon, hogy nehezen lehetne olyan gumit találni a világon, mely képes lenne kibírni a kenyai pályák durvaságát, mely a korábbi esők miatt még inkább igaz lett.

    Elfyn Evans tehát komoly előnnyel várhatja a folytatást, azonban a Toyota még így is örülhet, hiszen Kalle Rovanpera egyelőre tartja a második helyet Ott Tanak előtt a defektek után is, igaz már csupán 17 másodperccel előzi meg a Hyundai észt világbajnokát.

    Thierry Neuville ugyancsak defektet szedett össze szombat reggel, így Takamoto Katsuta is megelőzte, aki úgy tűnik ezúttal ki tudta pihenni magát, azt követően, hogy gyomorrontás miatt igen keveset aludt csütörtökről péntekre virradó éjjel.

    Sami Pajari nyugodt vezetéssel őrzi hatodik helyét.

    Az abszolút hetedik helyre lépett a WRC2 éllovasa. A napot még Kajetan Kajetanowicz kezdte ebben a pozícióban, azonban a komoly kenyai tapasztalattal rendelkező versenyző kiállni kényszerült az első szombati pályán, majd a pozíciójába lépő Gus Greensmith is bajba került, így a második nap felénél Jan Solans vezeti a kategóriát a brit versenyzőt és Fabrizio Zaldivart megelőzve.

    Grégoire Munster a helyenként mocsárrá változott pályák után a kilencedik helyig tudott előre lépni.

    Délután a mezőny ismét teljesíti a mai pályákat, a drámák még korántsem értek véget.

    Szafari Rally, állás SS13 után
    1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:46:38.5
    2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:32.5
    3 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:49.5
    4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:37.2
    5 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +5:06.6 (2:00)
    6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +6:55.9
    7 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +9:39.7
    8 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +9:51.7 (0:10)
    9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +11:03.9
    10 #21 Fabrizio Zaldivar – Marcelo Der Ohannesian (PRY – ITA) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +11:57.6

    Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
    Március 20., csütörtök
    11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
    14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster

    Március 21., péntek
    05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak

    Március 22., szombat
    06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km Evans 16:20.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km Evans 11:31.7 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km Katsuta 17:36.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km
    14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
    15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km

    Március 23., vasárnap
    04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
    05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
    07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
    09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
    12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Megjelent a Diósgyőr Rally nevezési listája

    0

    Megjelent a HUMDA Országos Ralibajnokság első idei versenyének, a Diósgyőr Rallynak a nevezési listája, mely komoly csatát vetít előre minden mezőnyben. 

    Összesen 89 versenyző nevezett a Diósgyőr Rallyra, akik közül 33-an indulnak az ORB/ORC mezőnyben. 

    A bajnoki címvédő Velenczei Ádám, valamint Csomós Miklós sem található a listán, így az 1-es rajtszámot Német Gábor fogja viselni, míg a 2-et Turán Frigyes, akiket Tóth Tibor követ, mindhárman Skoda Fabia RS Rally2-vel állnak rajthoz. 

    Az ORB-mezőnyben összesen 13 R5-ös autó áll rajthoz. 

    A Rally2-es bajnokságban 32 páros méri össze gyorsaságát Várnai Dávid vezetésével, míg a Historic mezőnyben ifj. Érdi Tibor kapta a legkisebb rajtszámot a BMW-s Varga Zoltánt megelőzve. 

    10 gyorsasági vár a Diósgyőr Rally mezőnyére

    A Diósgyőr Rallyt április 4-6. között rendezik. 

    Piastri első igazi pole-ját szerezte az F1-ben, a Ferrarik a harmadik sorba szorultak az időmérőn

    0

    Oscar Piastri első alkalommal rajtolhat az élről egy F1-es nagydíjon, miután megnyerte az időmérőt a Kínai Nagydíjon George Russell és Lando Norris előtt. A sprintverseny győztese, Lewis Hamilton ezúttal ötödik lett.

    A Lewis Hamilton által megnyert sprintidőmérő és sprintverseny előzményével és tapasztalatával készült a mezőny szombat délután Sanghajban a klasszikus időmérő edzésre, ami már a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntött.

    A pénteki kvalifikáción győztes Hamilton ezúttal is már legelső körével magabiztosan kezdett, gyorsabb volt Charles Leclerc-nél, akinek hoznia kellett a Q1-ben második gyorskörét is, hogy biztosítsa a továbbjutást. A szakasz végén még szinte mindenki visszatért a pályára, sokan javítottak, így végül Lando Norris zárt a legjobb idővel az újonc Isack Hadjar előtt – a legtöbb fiatal pilótának azonban ezúttal is meggyűlt a baja a továbbjutással.

    A 16. helyen Pierre Gasly esett ki, mögötte pedig Oliver Bearman, Jack Doohan, Gabriel Bortoleto és Liam Lawson végzett. A Red Bull új-zélandi pilótája tehát a sprint időmérője után ezúttal is utolsó lett. Lawson a pályán még morgott amiatt, hogy utolsó gyorskörének megkezdése előtt Gasly váratlanul megelőzte őt, megszegve ezzel a versenyzők közti gentlemen’s agreementet, de pár perccel később a Sky Sportsnak őszinte, önkritikus nyilatkozatban azt mondta: „Ez nem elég jó, időre van szükségem, de nincs időm.”

    A Q2 legnagyobb meglepetése az eddig látottak fényében az volt, hogy kis híján Hamilton is bajba került, miután az utolsó szektorban négy tizedet veszítve sebezhető pozícióba került a tabellán a végjátékra. A brit végül egy tizedre volt a kieséstől, de a 8. helyen továbbjutott, miután többen sem tudtak eleget javulni mögötte.

    A szezonnyitón látott „rendet” visszaállítva a sprinten szenvedő Norris behúzta ezt a szakaszt is Verstappen előtt: a Red Bull hollandja mellett a két McLaren, a két Ferrari, a két Mercedes, a két Racing Bulls, valamint Alexander Albon folytathatta az időmérőt. Ez azt jelentette, hogy Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, Lance Stroll és Carlos Sainz búcsúzott a Q2-ben.

    A Q3-as első körök során Piastri állt az élre, néhány századmásodpercnyi előnnyel Norrishoz képest, akit Verstappen és Hamilton követett, miközben Antonelli hibázott és mért idő nélkül zárta az első próbálkozást.

    Érdekes módon a második kísérletek során kevesen tudtak javítani, Norris be sem fejezte a körét, hanem visszahajtott a bokszutcába. Piastri néhány századott még faragott az idején – ezzel megjavítva Hamilton pénteki körrekordját is – ám sem Verstappen, sem a ferraris brit nem tudott hozzá közelebb kerülni. A csattanót az utolsóként érkező Russell szállította, aki felugrott a második helyre, elválasztva egymástól a két McLarent. Verstappen tehát a negyedik, a hétvégén ezt megelőzően mindent megnyerő Hamilton pedig ötödik lett, akihez csapattársa, Leclerc csatlakozik a harmadik rajtsorban a vasárnapi futamra. Őket Hadjar, Antonelli, Tsunoda és Albon követi a legjobb tízben.

    Piastrinak ugyan két rajtelsősége van már sprintversenyekről, „igazi” időmérőt azonban most először nyert.

    A Kínai Nagydíj rajtsorrendje:

    Drámákkal kezdődött a Szafari Rally szombati napja

    0

    Elfyn Evans volt a leggyorsabb a Szafari Rally első szombati szakaszán, így növelte előnyét összetettben, miközben több versenyzőnek is meggyűlt a baja az alvó harcossal.

    Szombaton az egyik leghíresebb szakasszal folytatódott elsőként a kenyai verseny, a Sleeping Warrior (magyarul Alvó Harcos) , komolyan próbára tette a versenyzőket és a járműveket.

    Kettős Toyota-vezetés a Szafari Rallyn péntek este, Tanak is bajba került

    A pálya eleje gyakorlatilag mocsárrá változott a korábbi eső után, a későbbi rész pedig sziklákkal teli volt.

    A leggyorsabban Elfyn Evans tudta teljesíteni a pályát, aki 8.2 másodperccel előzte meg Kalle Rovanperát, míg Takamoto Katsuta lassú defekttel 34.5 másodperc hátránnyal lett harmadik, 5.9 másodperccel megelőzve Ott Tanakot.

    Grégoire Munster Takához hasonlóan lassú defekttel ért célba, míg Thierry Neuville kereket cserélt a szakaszon, de megállni kényszerült a WRC2 éllovasa, Kajto is.

    A szakasz után Evans előnye 15.9 másodpercre nőtt Rovanpera előtt, míg Tanak már másfél percnél is nagyobb hátránnyal áll a harmadik helyen a Neuville-t előző Katsuta előtt.

    Adrien Fourmaux bár elment a szakasz rajtjához, ott leadta menetlevelét, hogy óvja autóját a vasárnapi szakaszokra. Josh McErlean szintén megállni kényszerült a szombati első pályán, majd 29 perc elvesztésével ért célba.

    Szafari Rally, állás SS11 után
    1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:17:05.4
    2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +15.9
    3 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +1:35.8
    4 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +4:00.9
    5 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +4:12.0 (2:00)
    6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +5:54.0
    7 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +7:18.8 (0:10)
    8 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +8:01.0
    9 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +8:46.0
    10 #21 Fabrizio Zaldivar – Marcelo Der Ohannesian (PRY – ITA) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +10:28.5

    Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
    Március 20., csütörtök
    11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
    14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster

    Március 21., péntek
    05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak

    Március 22., szombat
    06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km Evans 16:20.0 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km
    08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km
    13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km
    14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
    15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km

    Március 23., vasárnap
    04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
    05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
    07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
    09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
    12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Hamilton nem kegyelmezett, nagy fölénnyel nyerte az év első sprintfutamát

    0

    Lewis Hamilton ellentmondást nem tűrő versenyzéssel nyerte meg a Kínai Nagydíj sprintjét Oscar Piastri és Max Verstappen előtt.

    Hamilton, Verstappen, Piastri, Leclerc, Russell, Norris. Ez a hatos várhatta az első három sorból az idei első sprintfutam rajtját, amelyhez csak 19-en sorakoztak fel a rajtrácsra – mindenki közepes keveréken –, Nico Hülkenberg ugyanis felfüggesztés-változtatás miatt a bokszutcából vágott neki a 19 körnek.

    A belső ívet lezáró Hamilton simán eljött az élen, Verstappen megtartotta a második helyet, Leclerc pedig hiába próbált meg a hármas kanyarban bebújni Piastri mellé, meg kellett elégednie a negyedik hellyel, sőt, George Russell a hátsó egyenes végi hajtűben kifékezte és elcsente tőle a 4. helyet. A rajt nagy vesztese Lando Norris volt, mivel a 6.-ről visszaesett a 9. helyre, amikor a hatos kanyar féktávján túl szélesre ment, majd megbicsaklott alatta a McLaren.

    Hamiltonnak rögtön sikerült egy másodpercen kívülre kerülnie, hogy a 2. körtől elérhető DRS-sel Verstappen ne tudja támadni, de a holland nem eresztette őt, és hamarosan 1 másodperc alá csökkentette a különbséget, hogy aztán ismét kicsússzon onnan.

    A rajt:

    4 kör után Hamilton, Verstappen, Piastri, Russell, Leclerc, Tsunoda, Antonelli, Stroll volt a sorrend a pontszerző helyeken, míg az első tízet Norris és Alonso tette teljessé. A mezőnyt Nico Hülkenberg zárta, míg Liam Lawsonnak nem sikerült előrelépnie a rajtnál a 19. helyről, hogy aztán később egy bevetődős előzéssel próbálkozzon Jack Doohan – akinek az autójában motort cserélt az Alpine a sprint előtt – ellen, és az Alpine-nal összeérve, azt lényegében a pályáról kilökve kaparintsa meg a 18. pozíciót. Az esetet vizsgálták, de az új-zélandi nem kapott büntetést. Eközben a testvércsapatban Tsunoda a 8. helyről a 6.-ra javított.

    Féltávhoz közeledve az élen kezdett fokozódni a helyzet, mivel Verstappen és Piastri nem akarta ereszteni a bal első gumijánál szemcsésedést jelentő Hamiltont, míg a 4. helyen Russell nem tudta tartani velük a lépést. Miként meglepő módon Norris sem tudott előbbre jönni a 9. helyről, sőt, közölte, hogy kinyírta a gumijait, és némi segítségre lenne szüksége a McLarentől azzal kapcsolatban, hogy miként vezessen.

    A 9. körre Verstappen minden addiginál közelebb került (6 tizedre) a hétszeres világbajnokhoz, de a DRS-zónára 1 másodpercen felülre tornázta a különbséget, ami jól mutatta, hogy senki nem ment a határon, és mindenki a gumikat mendzselte. Hátrébb viszont így is parázs küzdelem zajlott, Liam Lawson pedig Bortoletóval is összeért, hogy aztán a Red Bullja egy darabját elhagyja a célegyenesben. De legalább feljött a 16. pozícióba.

    A hajrához közeledve Hamilton kezdett ellépni, és a 13. körre 1,7 másodpercre szakította le magáról Verstappent, akit Piastri DRS-sel támadott, de egyelőre sikertelenül. Norris eközben a 9. helyen több mint 2 másodperces távolságból követte az előtte autózó Strollt, és közölte a mérnökével, hogy nem igazán tud mit tenni, mert a határon megy.

    Piastri az első támadást a 14. kör elején intézte Verstappennel szemben, aki közölte, hogy „mindkét első gumim meghalt”, de azért a hátsó egyenesben is sikerrel elöl maradt, miközben Hamilton az élen már több mint 2 másodpercre növelte az előnyét. Valószínűleg ez lett Verstappen veszte, aki folyamatosan egyre kisebb szélárnyékot kapott így a Ferraritól, és Piastri végül a 15. körben, a pálya leghosszabb egyenesének végén kifékezte.

    Piastri ezután elindult Hamilton után, de utóbbi 3 másodpercnél is nagyobb előnyt oszthatott be 4 körre, és nemhogy beosztotta, hanem még növelt is rajta, mivel a McLaren is elfogyasztotta a gumijait.

    Piastri előzi Verstappent:

    A 17. körben Norris aztán csak előre tudott lépni egy helyet és a hátsó DRS-zónában megelőzte Strollt, amivel bejött a pontszerzők közé, majd DRS-sel támadhatta Antonellit az utolsó körben, de ennél feljebb már nem volt neki, így a 8. lett.

    Hamilton végül 6,8 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat Piastri előtt, aki 2,9 másodpercre szakította le Verstappent. Ezzel Hamilton a Ferrari és saját maga első sprintgyőzelmét szállította, mióta 2021-ben bevezették ezt a formátumot a Forma–1-ben.

    Az utolsó előtti kanyarban a mezőny végén még egy balesetet is láthattunk, amikor Doohan megtorpedózta a hajtűben Bortoletót, de nagy anyagi kár szerencsére nem keletkezett. Liam Lawson végül a 14. helyig jött előre.

    Az első hármas mögött Russell, Leclerc, Tsunoda, Antonelli és Norris volt a pontszerzők további sorrendje.

    Ma lenne 65 éves Ayrton Senna – így alakult az első F1-es tesztje

    0

    Noha már lassan 31 éve nincs köztünk, Ayrton Senna szellemisége a mai napig körüllengi a Forma–1-et. Hol Netflix-sorozat készül az életéről, hol Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso hajtja meg valamelyik korábbi autóját, hol a legújabb brazil újonc tiszteleg előtte az ikonikus sisakdizájnjára hajazó festéssel. És mivel ennyire napi szinten felmerül az élete és pályafutása, nehéz is, vagy inkább lassan szinte lehetetlen újat mondani róla. Mi sem tesszük most, helyette felidézzük a Forma–1-es kezdeteket.

    1983-ra egyértelművé vált, hogy Senna a következő idényben már a legjobbak között fog versenyezni, hiszen abban és az előző két szezonban valósággal letarolta az utánpótlás-kategóriákat. A kérdés már csak az volt, hogy melyik istállónál mutatkozzon be. Az akkor 23 esztendős pilótának három csapat is tesztlehetőséget ajánlott, és ebből kettő ráadásul nagycsapatnak számított.

    Először a Williams autójába ült be a Donington Parkban. Ezen a helyszínen 1981-ben, 1982-ben és 1983-ban is nyert három különböző kategóriában, nem véletlen, hogy saját elmondása szerint magabiztos volt ezen a pályán. (Ezt tíz évvel később, az F1 egyetlen ott rendezett versenyén is megmutatta.) Senna hamar a helyszínre ért, 9 órakor pedig Frank Williams, az istálló alapítója és csapatfőnöke is megérkezett, hogy közelről lássa, mire képes az ifjú tehetség.

    A szerelők gondosan előkészítették számára az autót, és még viccelődtek is az ifjú titánnal. Utána elmondták neki, hogy mire figyeljen, ő pedig arra kérte őket, hogy szorosan csatolják be a biztonsági övét. 9:21-kor beindították a motort, majd megtörtént, amire sok ideje várt: pályára gurulhatott egy Forma–1-es autóval. Hamar hozzászokott a nagyon erős Cosworth DFV-motorhoz, olyannyira, hogy végül közel 1 másodperccel jobb időt autózott a csapat versenyzőinél, Keke Rosbergnél és Jacques Laffite-nál. Mindezek ellenére végül nem szerződött a csapathoz.

    „Van egy nagyszerű ajánlatom egy nagyszerű csapattól, de még nem hoztam döntést. Továbbra sem álltak elő olyan ajánlattal, amelyet elfogadhatónak tartok” – nyilatkozta Senna a tesztekről készült videofelvételen, majd azt is hozzátette, mit hiányol: „Annak az elismerését, amit eddig tettem, és amilyen kilátásaim vannak a Forma–1-es jövőmet illetően.”

    Mint kiderült, Sennának a Brabhamtől is volt megkeresése, de végül nem fogadta el Bernie Ecclestone ajánlatát, és nem lett honfitársa, Nelson Piquet csapattársa. Kijelentette, hogy számos részletben meg kellene állapodniuk, ami aztán nem jött össze. Ami a Williamst illeti, a csapatfőnök szavai némileg ellentmondanak Senna kijelentésének, hiszen ebből az derül ki, hogy semmilyen ajánlatról nem volt szó.

    „Az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy egyszer ellátogatott hozzám, és azt mondta, hogy »Nézd, mindenki azt akarja, hogy hozzájuk igazoljak a következő tíz évre« – fogalmazott Frank Williams. – Azt válaszoltam, hogy »Nem nagyon vállalunk fiatal, tapasztalatlan pilótákat, de örömmel bocsátom rendelkezésedre az autót egy napra, hogy vezesd. Csak hogy megérezd, és utána talán jobban fel leszel vértezve arra, hogy meghozd a döntést a jövővel kapcsolatban, amikor készen állsz«. Szóval ezt csináljuk ma.”

    A Senna első tesztjeiről készült felvétel

    A Williams után jött a McLaren, ám a wokingiakkal már nem Doningtonban, hanem Silverstone-ban tesztelt. Senna remekül érezte magát az MP4/1C-ben, és egy fontos tanulságra is rájött. „Nagyon magabiztosnak éreztem magam az autóban, elképesztően könnyű vezetni – kezdte. – Itt, Silverstone-ban elég gyors a tempó, de kényelmes volt a kocsiban. Az eredmények pedig nagyszerűek voltak, sokkal jobbak, mint amire számítottam. Most kezdek ráébredni, hogy hogyan lehet F1-es futamot nyerni. Több múlik az autón, mint a versenyzőn. Ha a kocsi gyors, és könnyű irányítani, akkor az ember egy-két másodperccel gyorsabb lehet. Összességében igencsak elégedett vagyok, szerintem remek volt a teszt.”

    A McLaren később legendássá vált csapatfőnöke, Ron Dennis is elégedett volt, hiszen Senna gyorsabb volt a csapat állandó pilótáinál, az akkor még „csak” kétszeres világbajnok Niki Laudánál, illetve John Watsonnál. „Eddig nagyon jó volt – mondta a brit szakember. – Ayrton számottevő mértékben gyorsabb volt, mint mi ezeken a gumikon, amikor legutóbb itt voltunk Silverstone-ban. A nap végén remélhetőleg újabb lehetőséget tudunk neki adni, ő pedig egy kicsit ennél is jobb lesz.”

    Ezzel még nem volt vége, hiszen a McLaren után következett a Toleman, amely minden szempontból kisebb istálló volt, mint az előbbi két alakulat, de ez nem jelentette azt, hogy az autójukat könnyebb volt vezetni. Senna ugyanis először próbálhatott ki turbómotorral hajtott F1-es kocsit, ám a brazil pilóta ettől nem ijedt meg, helyette hozzászokott, és fokozatosan gyorsabb lett.

    Délelőtt a vizes pályán 1:12.04 másodpercre volt képes (akkoriban rövidebb nyomvonalat használtak), ami gyorsabb volt a csapat versenyzőinek, Derek Warwicknak és Bruno Giacomellinek az idejénél. Délutánra a száraz pályán még tovább javult, és 1:11.05-ös körével attól függően, hogy az ezredek helyén milyen szám állt volna, ha ilyen pontossággal mérik, a hetedik vagy a nyolcadik helyet szerezte volna meg egy nem igazán ütőképes autóval az az évi időmérőn.

    Embed from Getty Images

    Senna végül a Toleman színeiben debütált 1984-ben

    „Kétségtelen, hogy ez az autó nem fog futamokat nyerni – szögezte le Senna. – A feltételek nem lesznek adottak ahhoz, hogy a Ferrarival, a Renault-val vagy a Brabhammel versenyezzen, de dobogót képes lesz szerezni. Ki tudja, talán már jövőre.” A brazil versenyző végül a Toleman színeiben debütált 1984-ben, és teljesen igaza lett. Bár győzelmet nem szerzett, a híressé vált monacói futamon közel állt hozzá, akkor a második, míg Brands Hatch-ben és Estorilban a harmadik helyen ért célba. Hogy ez mekkora teljesítmény volt tőle, azt jól mutatja, hogy a csapat versenyzői előtte és utána sem állhattak fel egyetlen verseny után sem a dobogóra.

    Amennyibe Senna pályafutásának fontosabb állomásairól és emlékezets sztorikról is olvasna, ajánljuk a legenda 64. születésnapján közzétett cikkgyűjteményünket:

    Ma lenne 64 éves Ayrton Senna – lassan 30 éve nincs köztünk a legenda

    A WRC új üzemanyag-beszállítót kapott a korábbi cég csődje után

    0

    A már több sorozatban bizonyított TotalEnergies lesz a WRC új üzemanyag-beszállítója a Kanári-szigetek Rallytól kezdve a szezon végéig.

    Ahogyan arról beszámoltunk, a WRC eddigi üzemanyag-beszállítója, a P1 Fuels csődbe ment, és a jelenleg zajló Szafari Rallyt az FIA közbelépése mentette meg. Az FIA pénteken bejelentette, hogy a jövő hónapban esedékes Kanári-szigetek Rallytól kezdve a szezon végéig a TotalEnergies lesz a WRC új üzemanyag-beszállítója.

    Némi csavar az ügyben, hogy az új üzemanyagot a következő WRC-futamon még csak a kiemelt versenyzők kapják meg, jelentsen ez bármit, utána azonban már minden autóba ilyet tankolnak. A TotalEnergies nem ismeretlen az autósportban, hiszen a WEC és a kamion Európa-bajnokság résztvevőinek is a francia cég szállítja az üzemanyagot.

    „Szeretnék köszönetet mondani a TotalEnergiesnek, hogy ilyen gyorsan sikerült megkötni ezt a megállapodást, amely garantálja a fenntartható üzemanyag-ellátást a szezon hátralévő részében – mondta Emilia Abel, az FIA junior ralisport-igazgatója. – A TotalEnergies a fenntartható üzemanyagok elismert beszállítója az autósportban, és biztos vagyok benne, hogy a megfelelő megoldást találtuk meg, amíg mérlegeljük a 2026-tól kezdődően a pályázati eljárást követően kiválasztandó egyetlen üzemanyag-szállító hosszabb távú lehetőségeit. Sohasem könnyű helyzet, amikor egy beszállító csődeljárás alá kerül, de hatékonyan tudtunk reagálni, és nem gyakorolt negatív hatást a versenyre.”

    A WRC 2026 és 2028 közötti kizárólagos fenntartható üzemanyag-ellátására kiírt pályázat nemrég zárult le. Az FIA jelenleg értékeli a beérkezett pályázatokat, és hamarosan várható a bejelentés.

    Kettős Toyota-vezetés a Szafari Rallyn péntek este, Tanak is bajba került

    0

    A Szafari Rally első teljes napját a Toyota kettős vezetéssel zárta, miután Ott Tanak is bajba került, így Elfyn Evans és Kalle Rovanpera is megelőzte.

    A Szafari Rally pénteki szakaszain sokáig úgy tűnt, hogy Ott Tanak és a Hyundai végre megszerezheti első idei győzelmét, azonban a kenyai versenynek csak a célban van vége, és ez ismét bebizonyosodott.

    Tanak vezet Kenyában a drámai péntek délelőtt után

    Tanak magabiztos előnnyel állt az élen péntek délben, és előnyét még tovább tudta növelni az első két délutáni szakaszon, ami után már 46.1 másodperccel előzte meg Elfyn Evanst és 1:02.6 perccel Kalle Rovanperát.

    A harmadik pályán azonban nagyot változott a verseny képe.

    Ott Tanak autójában tönkrement a kormányösszekötő, amivel még teljesítette ezt a szakaszt, utána pedig ki kellett cserélnie egy újra. A problémával pedig 55.4 másodperc hátrányt szedett össze a nap végére, míg a verseny élére Elfyn Evans állt 7.7 másodperccel megelőzve Kalle Rovanperát.

    A Toyota így kettős vezetéssel zárta az első teljes napot és nagy lépést tett idei harmadik kettős sikeréhez. Azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az afrikai versenynek csak az utolsó szakaszt követően van vége, addig pedig bárkit bármikor érhet komolyabb probléma. Ezt mutatta meg Evans is, aki defekttel zárta a mai utolsó pályát.

    Ott Tanak a probléma ellenére is a harmadik helyen áll, és 36 másodperccel előzi Thierry Neuville-t, aki a délutáni második szakaszon csak késve tudott rajtolni, miután autójának hűtő problémája lett, így újabb 50 másodperc, összesen pedig már 2 perces büntetést kapott a vb-címvédő.

    Takamoto Katsuta a többiek problémáját kihasználva az ötödik helyre lépett péntek estére Sami Pajarit és Josh McErleant megelőzve.

    A japán toyotásnak is azonban problémája volt, miután az utolsó előtti mai pályát defekttel zárta, míg McErlean Fordja az első délutáni szakaszon melegedett túl, ami miatt kétszer is meg kellett állnia, majd a következő pályán utcai üzemmódban kellett vezetnie, mielőtt ismét versenyüzemmódba tudta autóját kapcsolni.

    Az abszolút nyolcadik helyen Kajto áll, aki 10.2 másodperccel vezet a WRC2-ben Gus Greensmith előtt, aki reggel kapott 10 másodperc büntetést. A kategória harmadik helyén Jan Solans zárt pénteken, akinek három szakaszt is szervókormány nélkül kellett teljesíteni.

    Grégoire Munster még a délelőtt során vesztett sok időt, így a 11. helyről várhatja a folytatást.

    Szombaton három pályán hat gyorsasági vár a mezőnyre, a szakaszok közül pedig kettő is 25 km feletti lesz.

    Szafari Rally, állás SS10 után
    1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 2:00:45.4
    2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +7.7
    3 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +55.4
    4 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:31.4 (1:10)
    5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:26.4
    6 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +4:19.1
    7 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +5:35.4
    8 #24 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +5:53.8
    9 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +6:04.0 (0:10)
    10 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +6:34.1

    Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
    Március 20., csütörtök
    11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
    14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster

    Március 21., péntek
    05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km Neuville 25:56.9 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km Tanak 14:23.6 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera
    14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km Rovanpera 6:57.9 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak
    15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km Rovanpera 7:24.2 / 1. EVANS, 2. Rovanpera, 3. Tanak

    Március 22., szombat
    06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km
    07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km
    08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km
    13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km
    14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
    15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km

    Március 23., vasárnap
    04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
    05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
    07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
    09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
    12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása