A 2024-ben már bizonyított Skoda Fabia RS Rally2-vel és az Eurosol Racing Teammel vág neki 2025-nek Német Gábor és Németh Gergely – habár a szezonnal kapcsolatban akadnak még kérdéses pontok.
„A tavalyi évünket egy nagyon nehéz, de összességében sikeres évnek értékelem, ugyanis teljesítettük az év elején kitűzött legfőbb célunkat, fel tudtuk venni a magyar élmezőny tempóját, sikerült versenyt nyernünk, sok szakaszon tudtunk abszolút első időt autózni és odaértünk az év végi dobogóra is. Mindemellett viszont nagyon megterhelő is volt számunkra úgy gondolom, ugyanis négyen-öten mindig rendkívül szoros csatákat vívtunk a dobogóért és nem volt könnyű egy ilyen mezőnyben mindig helytállni, de úgy érzem, hogy mi minden versenyen beleadtunk minden tőlünk telhetőt” – tekintett vissza 2024-re Német Gábor.
„A végén a bajnoki címre is volt esélyünk, de végül az nem jött össze. Az idei évben szeretnénk hasznosítani a tavalyi tapasztalatokat, tanulni a 2024-ben elkövetett hibáinkból, és még stabilabban, kiegyensúlyozottabban versenyezni” – tette hozzá Németh Gergely.
Fotó: Német Motorsport
A csapat és az autó marad erre az évre is: ugyanúgy az Eurosol Skoda Fabia RS Rally2-jére esett a választás.
„Ez a »csomag« nagyon jól összeállt és eredményesen működött az előző szezon során, így nem is merült fel az, hogy változtassunk rajta” – erősítette meg Német Gábor.
A lehetőségek viszont szűkebbek lesznek 2025-re.
„Jelen pillanatban csak az a biztos, hogy elkezdjük a szezont és ott leszünk Diósgyőrben. Nekem ez a hazai futamom, tavaly itt arattuk Gergővel az első abszolút győzelmünket, úgyhogy nem lehetett kérdés, hogy rajthoz állunk Miskolcon. A folytatás viszont képlékeny, dolgozunk rajta, hogy az egész szezont végigcsinálhassuk, de jelenleg még nem állt össze a teljes idényünk. A célunk így az lehet, hogy amelyik versenyen ott tudunk lenni, azon szeretnénk a győzelemért harcolni és mindent megtenni azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el év végén” – vázolta az elképzeléseket Német Gábor
Fotó: Német Motorsport
„Sok helyen látjuk és halljuk, hogy ma nagyon nehéz előteremteni a feltételeket egy ilyen szerepléshez, és ezt a saját bőrünkön is tapasztaljuk. A motivációnkat viszont ez nem csökkenti, ahol rajthoz állunk, ott szeretnénk a tőlünk telhető száz százalékot nyújtani. A szezonunk végét még nem látjuk, de haladjunk lépésről lépésre: Diósgyőrben biztosan ott leszünk, úgyhogy jelenleg csak arra koncentrálunk” – fogalmazott Németh Gergő.
A magyar bajnokság szezonnyitóját, a Diósgyőr Rallyt április 4–6. között rendezik meg.
A csapat bemutatta a 2025-ös autódizájnját, melyet a Richie Design tervezett meg.
Elképesztően brutálissá vált délutánra a pénteki leghosszabb pálya a Szafari Rallyn, ami számos problémát okozott a versenyzőknek. Thierry Neuville azonban szárnyalt, míg Ott Tanak előnye még magabiztosabbá vált.
Már péntek reggel is problémákat okozott a pénteki 31.4 km-es pálya, ami délután még brutálisabb állapotba került.
A rendkívül leromlott pályán azonban Thierry Neuville szárnyalt és 22.4 másodperccel volt gyorsabb Ott Tanaknál, míg Kalle Rovanpera fél percet kapott a tavalyi világbajnoktól.
Az M-Sport nem lehet túl boldog, hiszen Grégoire Munster és Josh McErlean is műszaki hibával küzdött, az ír versenyző a motor probléma miatt többször is megállni kényszerült.
Adrien Fourmaux csütörtök után azonban ma is kiesett, miután kitört a Hyundai jobb első felfüggesztése.
Ugyancsak kiállni kényszerült Oliver Solberg, aki egyszerűen elakadt Rally2-es Toyotájával a pálya fesh-fesh-sel borított részén.
Jourdan Serderidis és Fabrizio Zadivar pedig defektet szedett össze.
Mindezek után Tanak már 43.5 másodpercre tudta növelni előnyét a második helyet megtartó Elfyn Evans előtt, akit Kalle Rovanpera 11.5 másodperccel követ, míg Neuville 35.2 másodperccel követi a walesi toyotást.
Katsuta a reggeli defekt után már az ötödik, McErleant és Sami Pajarit megelőzve.
Solberg kiesésével Kajetan Kajetanowicz állt a WRC2 élére Gus Greensmith megelőzve.
A délután folyamán még három pályát kell a mezőnynek teljesíteni.
Szafari Rally, állás SS7 után
1 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 1:31:04.8
2 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +43.5
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +55.0
4 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:18.7 (1:10)
5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:34.7
6 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +4:37.4
7 #5 Sami Pajari – Markko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +4:42.2
8 #24 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +5:01.1
9 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +5:13.8 (0:10)
10 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +5:25.3
Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint) Március 20., csütörtök 11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera 14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster
Meglepetésre a szezonnyitón Ferrarijával még küszködő Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Kínai Nagydíj sprintversenyére, mögötte Max Verstappen és Oscar Piastri végzett.
A szezon első sprintversenyes hétvégéje már a második nagydíjhétvégén eljött, ami azzal járt, hogy az egyetlen szabadedzés után a program pénteken máris a sprint időmérőjével folytatódott.
A hagyományos időmérőével megegyező lebonyolítású, de szűkebb időkeret mellett zajló első szakasz kezdetén Oscar Piastri állt az élen, majd végül, miután az élmezőnyből is többen kihajtottak egy második körre a biztonság kedvéért, Lewis Hamilton leggyorsabb idejével zárult az SQ1.
Persze ekkor még csak az öt leglassabb pilóta számított, ők nem folytathatták tovább a sprintidőmérőt. Az eredménylista alján pedig meglepő nevet, a Red Bull-os Liam Lawsont találhattuk, aki belehibázott az utolsó kísérletébe, majd bocsánatot kért csapatától, amiért nem tudta munkára fogni a gumikat – így a kiábrándítóan sikerült szezonkezdet után második hétvégéje is rosszul indult a csapattal. Közvetlenül előtte Nico Hülkenberg, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Jack Doohan végzett és búcsúzott szintén a folytatástól. Az Alpine-nál azt kommunikálták, mindkét autójukat akadályozták az utolsó mért körében, de vizsgálat nem indult ilyen ügyekben.
Az SQ2-ben még szintén a közepes keverékű gumik használata volt a kötelező, a szakasz elején pedig a két McLaren és Verstappen hozták magukat abba a kényelmes helyzetbe, hogy nem kellett már egy második körrel is bajlódniuk a továbbjutás biztosításához. A kiesők sora itt a 11. helyen Fernando Alonso nevével indult, akit Oliver Bearman, a Williams ülésére panaszkodó Carlos Sainz, Gabriel Bortoleto és Isack Hadjar végzett. Hadjar neve mellett nem is állt köridő, miután belehibázott utolsó körébe, viszont így arra használta őt a Racing Bulls, hogy a hátsó egyenesben szélárnyékot adjon Yuki Tsunodának, aki végül a 10. helyen be is csusszant a továbbjutók közé.
A már lágy gumikon zajló folytatásban a két McLaren, a két Ferrari, a két Mercedes, valamint Verstappen, Albon, Tsunoda és Stroll vehettek részt. Bár kezdetben Piastri állt az élre, a hajrában a pályára hajtó Lewis Hamilton mindenkinél gyorsabb köridőt futott, így igaz, hogy csak a sprintre, de már második hétvégén rajtelsőséget szerzett a Ferrarival. A végén Verstappen ért hozzá a legközelebb, 18 ezredes hátránnyal, míg a McLarenek nem tudtak javítani, így Piastri 3., Norris pedig csak a 6. lett, Leclerc-t és Russellt közrefogva.
Ott Tanak fantasztikus tempóban vezetett péntek délelőtt, így biztos előnyre tett szert Elfyn Evans előtt, míg Kalle Rovanpera a harmadik. Már a verseny első szakaszain többen is bajba kerültek.
A csütörtöki két szakaszt követően két technikás és két gyors szakasz várt a Szafari Rally mezőnyére, melyek közül elsősorban az első volt saras, a többi száraz.
Pénteken Ott Tanak egyaránt mindkét technikás pályán a leggyorsabb volt, így 15.4 másodperc előnyre tett szert a takarító Elfyn Evans előtt, míg Kalle Rovanpera egy forgásnak köszönhetően 45.4 másodperc hátránnyal állt a harmadik helyen.
Jól alakult a délelőtti első két pálya Josh McErlean számára, aki 1:21.1 perc hátránnyal is a negyedik helyen állt ekkor, 2.2 másodperccel megelőzve Thierry Neuville-t, aki reggel a szervizben késett és egy perc büntetést kapott.
A WRC2 éllovas Oliver Solberg már a délelőtt felénél a hatodik helyet foglalta el Kajetan Kajetanowiczot, Gus Greensmith-t megelőzve, miután a napot még második helyről kezdő Takamoto Katsuta defekttel kezdett pénteken, így csupán a kilencedik helyen állt a WRC2 negyedik helyét elfoglaló Jan Solanst megelőzve.
Sami Pajari ugyancsak defekttel kezdte a napot, ráadásul megállt a szakaszon kicserélni a sérült kereket, így a 13. helyen állt négy gyorsasági után, míg Grégoire Munster Fordjának felfüggesztése a második pénteki pályán sérült meg, így a 14. helyet foglalta el. Pajari autójának szélvédője ois megsérült a pénteki első gyorsaságin.
Adrien Fourmaux autója még csütörtökön állt meg a másoduik pályára vezető etapon elektromos probléma miatt, így a Hyundai francia versenyzője szuperrallyval és 10 perc büntetéssel térhetett vissza pénteken a mezőnybe.
A délelőtt második felének két gyors pályáján előbb Kalle Rovanpera szerezte meg hétvégi első szakaszgyőzelmét, majd Ott Tanak részsikere jelezte, hogy a 2019-es világbajnok nemcsak a technikás pályákon tud igazán gyors lenni.
Így a délelőtti verseny után Tanak 24.4 másodpercre növelte előnyét a takarítás miatt több időt vesztő Elfyn Evans előtt, míg a harmadik helyen Rovanpera 22.7 másodperccel követi walesi csapattársát.
Thierry Neuville bár a nap harmadik szakaszán egy korai rajtot is bemutatott, megtudta előzni Josh McErlean-t 8.8 másodperccel, így fellépett a negyedik helyre.
Oliver Solberg várhatja az abszolút hatodik és WRC2 első helyéről a délutánt, aki mögé Takamoto Katsuta feltudott zárkózni, megelőzve Kajto-t és Grneemsith-t, míg a top tíz versenyző sorát Jan Solans zárja.
Sami Pajari egyelőre a 11. helyig tudott fellépni reggeli problémája után.
Munster sérült kormány összekötővel, de folytatni tudta a versenyt, és a 15. helyen mehetett a déli szervizbe.
Délután ismét teljesíti a mezőny a mai pályákat, azonban némi csapadék érkezése sincs kizárva.
Szafari Rally, állás SS6 után
1 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 1:04:45.5
2 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +24.4
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +47.1
4 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1:41.1 (1:10)
5 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +1:49.9
6 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:56.0
7 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3:12.2
8 #24 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +3:36.3
9 #22 Gus Greensmith – Elliott Edmondson (GBR) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +3:53.7 (0:10)
10 #23 Jan Solans – Rodrigo Sanjuan (ESP) Toyota GR Yaris Rally2 +4:05.5
Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint) Március 20., csütörtök 11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera 14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster
Március 21., péntek 05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km Tanak 25:57.3 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera 06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km Tanak 14:29.8 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera 08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km Rovanpera 7:03.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera 09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km Tanak 7:21.4 / 1. TANAK, 2. Evans, 3. Rovanpera 11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km 13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km 14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km 15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km
Március 22., szombat 06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km 07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km 08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km 13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km 14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km 15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km
Március 23., vasárnap 04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km 05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km 07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km 09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km 12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km
Ott Tanak a legjobb idővel küzdötte át magát a Szafari Rally első pénteki szakaszán, így összetettben is növelte előnyét, miközben Takamoto Katsuta és Sami Pajari defektet szedett össze, Thierry Neuville pedig még a szervizben késett.
Egy embert és gépet egyaránt komolyan igénybe vevő 31 km-es gyorsaságival kezdődött a pénteki nap a Szafari Rallyn, ahol a pálya első két harmada saras, míg utolsó része száraz körülményeket tartogatott.
Ezen körülmények között pedig a csütörtök este is vezető Ott Tanak kezdett leggyorsabban, míg Thierry Neuville 2.1, Elfyn Evans pedig 8.6 másodperc hátránnyal követte.
Neuville azonban kevésbé lehet boldog, mivel még a szervizben késett, amiért 1 perc büntetést kapott. A vb-címvédő mellett Takamoto Katsuta és Sami Pajari is időt vesztett, a két toyotás azonban defektet szedett össze, a finn versenyző pedig kereket is cserélt a szakaszon.
Összetettben Tanak 13.1 másodperccel vezet a második helyre lépő Evans előtt, míg Rovanpera 27.7 másodperc lemaradással a harmadik, Josh McErlean pedig negyedik.
Péntek délelőtt még három durva pálya vár a mezőnyre.
Lando Norris zárta az élen az idei első sprinthétvége, a Kínai Nagydíj egyetlen szabadedzését. A McLaren pilótája utolsó mért körével ugrott az élre, rendesen odapörkölve a teljes mezőnynek.
Az edzés – miként az várható volt – mozgalmasan kezdődött, Liam Lawson pedig már néhány perc után meglátogatta a 3-as kanyar kavicságyát, de sikeresen visszatért a pályára. A teljesen újraaszfaltozott pályán a folyamatosan javuló köridők alapján igencsak jó volt a tapadás: Lando Norris 10 perc után a közepes keveréken futott 1:33,362-es köre már jobb volt, mint amivel Max Verstappen tavaly megszerezte itt a pole pozíciót.
Az első tíz perc elteltével tovább záporoztak a jobbnál jobb idők, először az elmondása szerint a tempós kanyarokban kissé ideges autóval küzdő Oscar Piastri vette át a vezetést 1:33,336-tal, majd érkezett Lewis Hamilton (1:33,224) és George Russell (1:33,017). 1:33 alá Charles Leclerc ment be először 20 perc elteltével (1:32,877), majd jött Russell és fél másodpercet adott a Ferrari sztárjának, hogy 1:32,377-nél állítsa meg a stoppert. Húsz perc után Russell, Leclerc, Hamilton, Antonelli, Verstappen, Piastri, Norris, Sainz, Tsunoda és Albon volt az első tíz sorrendje.
Az edzés második felébe lépve a szeles időjárás továbbra is meg-megtréfálta a mezőnyt: Lando Norris az egyes kanyarban futott ki a bukótérbe, de megtette ezt a pálya más részén Lewis Hamilton, Oscar Piastri és a kettes kanyarban a kavicságyba futó Alex Albon is, majd Charles Leclerc bemutatott egy 180 fokos piruettet szintén a kettesben, de a kavicságyat ő elkerülte, így gond nélkül tovább tudott menni. Hamilton ezután még a bokszbejáratban is szélesített egyet, de nem ismételte meg 2007-es mclarenes mutatványát, és a kavicságyat ő sem látogatta meg, lévén a bokszbejáratban már nincs ilyen.
A csapatok ekkorra már hosszabb etapokkal töltötték az időt, úgyhogy az élen nem változott a sorrend, 13 perccel a vége előtt pedig mindenki kénytelen volt visszatérni a bokszba, Jack Doohan alatt ugyanis a második szektor végén megállt az Alpine („nincs szervokormány, az autó lekapcsolt”).
Az edzés 5 perc kényszerszünet után folytatódott, Doohan kivételével tehát mindenkinek 8 perce maradt még odapörkölni egyet a lágy gumikon. Elsőként Russell tette ezt meg, de nem tudott javítani, ellenben Leclerc 1:32,103-mal átvette a vezetést, míg mögé Hamilton zárkózott fel a második helyre 0,092 másodperces lemaradással, de csak míg Norris 0,058 másodperces hátránnyal ketté nem választotta a két Ferrarit. Piastri a másik McLarennel nem volt ennyire gyors és 4 tizedet kapott Leclerc-től, Antonelli a másik Mercedesben pedig ugyan javított, de az ő hátránya már 0,771 másodpercre rúgott. Max Verstappen is elment egy gyorskörre lágyakon, de be sem fejezte azt és visszatért a bokszba, így akárcsak Russell, ő is közepeseken érte el a legjobb idejét az edzésen.
Amikor már azt hihettük, hogy kialakult a végeredmény, Norris, Leclerc és Piastri is elment még egy gyorskörre az élmezőnyből. Elsőként az ausztráliai győztes érkezett és 0,599 másodperccel agyoncsapta Leclerc körét, amire a monacóinak nem volt válasza, és csak 0,454 másodpercre tudta faragni a hátrányát. Az utolsó kanyarban két kerékkel a kavicságyat elcsípő, azzal rengeteg időt veszítő Piastri ezután a 3. helyre sorolt be 0,649 másodperces lemaradással, a leggyorsabb körén az első kanyarba szintén belehibázó Norris tehát még így is óriási fölénnyel végzett az első helyen.
Tovább fokozódik a V10-es motorok visszatérése körüli, eleinte őrültségnek tűnő párbeszéd, és már arról is szó van, hogy a 2026-os szabályciklus ne tartson az eredetileg tervezett időtartamig. Amennyiben pedig visszahoznák a pilóták és rajongók körében is közkedvelt, visító motorokat, az Max Verstappen jövőjére is hatással lehet.
Miként arról mi is beszámoltunk, egyre nagyobb lendületet kap a Forma–1-en és az FIA-n belül az az elképzelés, hogy vissza lehetne hozni a V10-es motorokat a sportágba. Ennek vizsgálatára a Nemzetközi Automobil Szövetségen belül már munkacsoport is alakult, és többek között Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is támogatólag beszélt az ötletről. Az Auto Motor und Sport pedig most arról ír, hogy a 2026-os szabályokhoz képest teljes hátraarcnak számító, elsőre őrültségnek tűnő ötlet egyre komolyabbá válik, és az is felmerült, hogy a 2026-os szabályokat úgy, ahogy van kukázzák, a jelenlegi előírásokat hosszabbítsák meg három évvel, majd vezessék be a teljesen fenntartható üzemanyaggal működtetett V10-eseket, amelyek így 2031 helyett már 2029-ben jöhetnének.
Az ötlettől állítólag Stefano Domenicali, az F1 nemrég szerződést hosszabbító elnök-vezérigazgatója sem zárkózik el, mondván számos problémára megoldást jelentene. Egyrészt drasztikusan lehetne csökkenteni a mostanra inkább tankokhoz hasonlító autók méretét (ez biztonsági szempontból is előnyös lenne), másrészt egyszerűbb és olcsóbb technológiát jelentene a gyártóknak, amelyeknek 2008/2009-hez hasonló tömeges kiszállása esetén (akkor a Honda, a Toyota és a BMW távozott, majd 2010 végén követte őket a Renault) nem kellene attól tartani, hogy nem lesz, aki motort gyártson a csapatoknak, hiszen a V10-eseket független gyártók is megengedhetnék maguknak.
Az F1-nél az AMuS szerint emellett attól tartanak, hogy a 2026-os új szabályok ismét valamelyik csapat dominanciáját fogják eredményezni, azaz a Red Bull éveken át tartó uralma után az F1 alighogy ismét többszereplős lett, megint visszavált egycsapatos „küzdelemmé”. Persze ez nem a 2026-os regulák miatt van, egyszerűen nagy szabályváltozáskor (ez pedig az elmúlt 60 év legnagyobbja lesz) benne van a pakliban, hogy valaki jobban értelmezi a szabályokat, amivel akkora előnybe kerül, hogy a többieknek évekbe telik utolérni.
Az FIA elnöke elkerülnél a pofáraesést
A német szaklap azt fejtegeti, hogy több csapat még most, a fejlesztések előrehaladott fázisában is arról számolt be, hogy a 2026-os szabályok túl ambiciózusak, és az energia-visszanyerés terén (megszűnik a hőenergia-visszanyerő rendszer, helyette a kinetikus energia-visszanyerésnek lesz nagyobb szerepe, amihez nagyobb akkumulátor társul) biztonsági kockázatokat is hordoznak, mivel nagyon nagy lehet az éppen teljes energiával száguldó, illetve a csak a V6-os belső égésű motor erejével haladó autók közötti sebességkülönbség.
A 2026-os szabályok szerint kialakított koncepció / Fotó: FIA
Emellett a fentebb taglalt okok miatt a show is csorbát szenvedhet, a közvélemény és a csapatok pedig ez esetben majd az FIA-ra fog mutogatni, lévén az hozza a szabályokat. Mohammed Ben Sulayem ezt mindenképpen elkerülné, így aligha véletlen, hogy nemrég ő már nyilvánosan kezdte el a V10-es motorok visszatérését firtatni. Persze olyan hangok is felmerültek, hogy az FIA elnöke csak a hozzá közel álló General Motors-nak akar segíteni, amely 2028-tól gyárt saját motort. Ebben az esetben az amerikaiak két évig ellennének a Ferrari ügyfélmotorjaival, majd ahelyett, hogy ki kellene fejleszteniük a saját, költséges hibrid erőforrásukat, a jóval egyszerűbb V10-essel szállhatnának be teljes értékű gyártóként.
Politikai huzavona
Mint az F1-ben általában, természetesen ebben a döntésben is óriási szerepet fog játszani a politika. „Azok a gyártók fejtik ki a legnagyobb nyomást, amelyek már most tudják, hogy hátrányban vannak a 2026-os motorjukkal” – idéz egy belső forrást az AMuS, majd hozzáteszi, olyan pletykák jutottak el hozzá, amelyek szerint a Red Bull és a Ferrari is a jövőbeli motorformula újragondolása mellett van, míg a Honda és az Audi teljesen ellene, mivel utóbbi azért csatlakozott, előbbi pedig azért tért vissza, mert hibrid motorokkal versenyezhet. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke eközben azt mondta, egyszerűen nem lenne elég jelenlegi motorjuk a következő szezonra, mert már minden úgy van megtervezve, hogy 2026-tól másik motorra állnak át.
Az AMuS szerint így az FIA és az F1 jelenleg kivár és megnézi, melyik tábor fejt ki nagyobb nyomást. Az FIA alapszabálya lehetővé teszi, hogy 5 helyett csak 3 évre vezessék be az új szabályokat, így ez is megoldás lehet, hiszen nem kötelező 5 évig tartania az adott szabályciklusnak. Ebben az esetben 2029-től jöhetne a V10-es, és mivel 2024 óta a motorokra vonatkozó kiadásokat is költségplafon kontrollálja, kidobott pénzről sem beszélhetünk, hiszen ez elköltött összeget mindenképpen elköltenék a gyártók, legyen bármilyen motor az autóban.
Az AMuS azt már csak a cikke végén jegyzi meg, hogy miközben szorít az idő és a nyárig dönteni kell arról, ha reformot akarnak-e, az is érdekes kérdés, hogy amennyiben változás lesz, mindenképpen a V10-eseket kell-e visszahozni, hiszen egy jóval kisebb turbómotor (hibrid komponens nélkül) relevánsabb a nagy gyártók szériagyártású modelljei kapcsán, mint a nagy V10-es.
A 2004-es Monacói Nagydíj rajtja / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Verstappen elgondolkodna a maradáson
Feltéve, hogy már 2028-tól lehetne tízhengeres, nem hibrid erőforrásokra átállni, a váltás dátuma egybeesne azzal, ameddig Max Verstappent szerződés köti a Red Bullhoz, hiszen a holland kontraktusa 2028 végéig szól, azaz egy szezonnal a V10-esek lehetséges érkezése után járna le.
Félretéve azt, hogy még ezelőtt másik csapathoz igazol-e – ami akár a Mercedes, akár az Aston Martin is lehet –, az köztudott tény a négyszeres világbajnokról, hogy nem feltétlenül tervez 2028 utánra az F1-ben, mivel elmondása szerint más sorozatokban is ki akarja próbálni magát, emellett a sportág által követett irány sem tetszik neki mind a szabályok, mind a rengeteg verseny terén. A V10-esek visszahozatala azonban változtathatna a hozzáállásán.
„Nem én alakítom a szabályokat, de természetesen, a sport puszta érzelmeinek szempontjából a V10-es egyértelműen sokkal jobb annál, ami most van – idézi őt a RacingNews365.com – Emlékszem, hogy gyerekként, amikor sétálgattam, és hallottam a motorok zaját, az annyival többet adott, még ha az autók tempója talán lassabb is volt. Pusztán az érzet, amit adott egy ilyen motor, olyasmi volt, amit össze sem lehet hasonlítani azzal, ami most van.”
Verstappennek ezután arra a kérdésre, hogy amennyiben kitűznék a V10-esek visszatérésének időpontját, az arra sarkallná-e, hogy tovább kitartson a Forma–1-ben, a holland a következő választ adta: „Talán igen. Egyértelműen sokkal izgalmasabb, mint ami jelenleg van.”
Amennyiben visszatérnének a V10-esek, és Verstappen is versenyezne ilyen motorral, azzal ilyen szempontból keretbe foglalná a család F1-es éveit, hiszen apja, Jos pályafutása jelentős részében V10-es motorral hajtott autókat vezetett. A Benettonnál V8-assal kezdett 1994-ben, majd a Simteknél (1995), a Footworknél (1996) és a Tyrrellnél (1997) és V8-assal ment, hogy aztán 1998-ban versenyezzen először a Stewartnál V10-essel, és innentől kezdve ne is váltson másra (nehéz is lett volna, hiszen 1997 után minden csapat átállt a tízhengeres motorra). Nyitóképünkön a 2000-es Ausztrál Nagydíjon látható az Arrows színeiben.
Thierry Neuville is értesült a hazájából származó médiainformációkról, melyek teljesen felháborították a vb címvédőt.
Közvetlenül a Szafari Rally előtt jelentek meg olyan információk egy belga oldalon, melyek arról szóltak, hogy a Hyundai Motorsport már az idei év végén kiszállhat a WRC-ből.
Thierry Neuville, aki 2014 óta a koreai gyártó versenyzője, és tavaly megnyerte az egyéni vb-t a Hyundaijal, teljesen felháborodott a pletykákon.
“Mindenki mással egy időben hallottunk mi is ezekről a pletykákról – mondta Thierry Neuville a belga RTBF oldalnak. – Ezek a hírek teljesen valótlanok, csak a figyelem felkeltése miatt jelentek meg. Nagyon bosszant ez, mert tiszteletlenség az egész csapattal, olyan emberekkel, akik minden reggel azért kelnek fel, hogy a legjobb tudásuk szerint dolgozzanak. Természetesen aggódom amiatt, hogy egyszer a Hyundai befejezi a WRC-programot, de jól értesült vagyok és ki merem jelenteni, hogy ez a pillanat még nem fog bekövetkezni. Jelenleg nem született még semmilyen döntés az üggyel kapcsolatban. A Hyundai jövője jelenleg bizonytalan a WRC-ben, de amíg nem született döntés, addig nem is kell ilyen pletykákat terjeszteni.”
Amennyiben a Hyundai a kiszállás mellett dönt valamikor, úgy csupáén másfél gyártó maradna a WRC-ben, a Toyota és a Ford által támogatott, ezáltal félprivát M-Sport.
Már a Szafari Rally második szakaszán megkezdődtek a drámák sora, a rendkívül saras pályán Ott Tanak volt a leggyorsabb és összetettben is az élre állt, míg Thierry Neuville bajba került, Adrien Fourmaux pedig el sem tudott rajtolni.
Azt követően, hogy csütörtök délután már a legelső, szuperspeciál szakasz is komoly sárban lett megtartva, a legelső normál gyorsasági is komoly meglepetéseket okozott a mezőnynek saras, néhol már-már mocsaras részeivel.
A második szakaszon Ott Tanak volt a leggyorsabb, azonban ehhez Takamoto Katsuta szerencsés kicsúszása is kellett, a japán versenyző ugyanis gyorsabb volt kalandjáig. Szakaszgyőzelmével összetettben is a 2019-es világbajnok állt az élre Katsutát megelőzve.
Kevésbé volt szerencsés a Hyundai másik két versenyzője, Thierry Neuville és Adrien Fourmaux. A belga vb-címvédő autója egy részen kétkerékre állt, ami után vélhetően sérült a jármű felfüggesztése, ezért csak nagyon lassan tudott haladni a pálya utolsó részén, így 20 másodperccel maradt el Tanak eredményétől. Fourmaux azonban egy eddig még nem ismert probléma miatt el sem tudott rajtolni a második pályán, így 10 perc büntetéssel állhat vissza pénteken.
Nagyon jól vezetett a saras második pályán azonban Grégoire Munster, aki harmadik idejével az összetettben is ezt a pozíciót foglalja el Kalle Rovanperát és Elfyn Evanst megelőzve.
Miután a Rally1-es kategória indulói csak saját anyanyelvükön szólaltak meg a nyitó szakasz végén, így a második pálya stop állomásán már nem volt riporter sem.
Pénteken tovább nehezedik a versenyzők dolga, összesen nyolc, vélhetően igen saras pályát kell teljesíteniük.
Szafari Rally, az élmezőny állása az SS2 után
1 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 9:52.3
2 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +2.4
3 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +2.6
4 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +3.0
5 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +4.5
6 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +8.8
7 #5 Sami Pajari – Markko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +9.8
8 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +19.7
Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint) Március 20., csütörtök 11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera 14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km Tanak 6:41.1 / 1. TANAK, 2. Katsuta, 3. Munster
Március 21., péntek 05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km 06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km 08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km 09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km 11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km 13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km 14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km 15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km
Március 22., szombat 06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km 07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km 08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km 13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km 14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km 15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km
Március 23., vasárnap 04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km 05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km 07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km 09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km 12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km
A múlt hétvégi Orfű Rallyn nem panaszkodhattak a nézők, hiszen az esős időjárás mellett a alig volt olyan versenyző, akinek ne lett volna valamilyen kalandja. A versenyről készült mozi is igen látványos ra sikerült.
A múlt hétvégén az Orfű Rallyval kezdődött meg a ralisprint bajnokság, azonban az időjárás nem volt túl kegyes a versenyzőkhöz. A szurkolók legalább a sok látványos jelenetnek örülhettek, miközben alaposan eláztak.
A #TheLepoldMedia elkészítette a verseny közel 20 perces mozifilmjét, melybe igen sok izgalmas pillanat került.