back to top
2024. június 25. 16:52

KezdőlapF125 év távlatából: Megnéztük, mi lett az 1998-as F1-es mezőny tagjaival

25 év távlatából: Megnéztük, mi lett az 1998-as F1-es mezőny tagjaival

-

Sokaknak már a fiából is Forma-1-es pilóta lett, többen pedig – noha természetesen már nem versenyzőként – még mindig aktív szereplői a száguldó cirkusznak. Akad olyan is, aki már rég maga mögött hagyta a versenyzést, és olyan is, aki még mindig komolyan űzi. Megnéztük, mi lett a Forma-1 1998-as mezőnyének tagjaiból.

Embed from Getty Images

Az 1998-as idénnyitó Ausztrál Nagydíj előtt készült tablófotója  

Mika Häkkinen

Az 1998-as szezonban életében először világbajnoki címért harcoló, azt az utolsó versenyen, a Japán Nagydíjon meg is nyerő finn pilóta 30. életévét töltötte 1998-ban. Miután felért a McLarennel az F1 trónjára, 1999-ben megvédte a címét, majd 2000-ben zsinórban harmadszor is megkísérelte az első helyen zárni az összetettet, de ezúttal Michael Schumacher és a Ferrari már jobbnak bizonyult.

Häkkinen 2001-ben vonult vissza a Forma-1-től (noha hivatalosan ekkor még csak szabadságra ment), de a versenyzéssel nem hagyott fel, és 2005-től 2007-ig a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnyének tagja volt. Ezután vonult vissza végleg, noha egy-egy GT-versenyen még indult, és a mai napig visszatérő vendég a Bajnokok Tornáján.

Jelenleg versenyzőket menedzsel és egy IT-startupot is indított, emellett pedig számos nagyköveti pozíciót birtokosa is. A nevével 2022 óta a svéd Viaplay televíziós szakértőjeként is találkozhatunk vele, de különböző egyéb felületeken is rendszeresen véleményt mond az F1 aktuális történéseiről.

Embed from Getty Images

A vb-cím megnyerése után Szuzukában 

Michael Schumacher

Az 1998-as szezonban a világbajnoki címet az 1997-es idényhez hasonlóan az utolsó futamon elveszítő Michael Schumacher 29 évesen szintén ereje teljében volt. Bajnoki riválisa 8 sikere mellett 98-ban 6-szor nyert, és olyan emlékezetes győzelmeket is szerzett, mint az 1998-as hungaroringi siker.

Hogy ezután mi következett, azt alighanem senkinek sem kell bemutatni: 1999-es lábtörése abban az évben ugyan még meggátolta a németet abban, hogy visszavezesse a Ferrarit a csúcsra (noha a maranellóiak abban az évben már megnyerték a konstruktőri vb-címet), de 2000-től beindult a Ferrari és a Schumacher-henger, ami végül öt közös egyéni és hat konstruktőri elsőséget hozott.

Schumacher a 2006-os visszavonulása után 2010-ben visszatért a Mercedesszel, de három év alatt csak egyetlen dobogós helyezést ért el, noha elévülhetetlen érdemeket szerzett a későbbi sikercsapat alapjainak letételében.

2013 decemberében bekövetkezett síbalesete óta csak minimális információnk van a hétszeres világbajnok hogylétéről, hiszen azóta nem szerepelt a nyilvánosság előtt, és továbbra is svájci otthonában igyekszik a lehető legjobban felépülni az életét alapjaiban megváltoztató balesetből.

25 éves lett Schumacher egyik legnagyobb győzelme, amit ezen a napon aratott a Hungaroringen

David Coulthard

Az 1998-as szezonban 27 éves Coulthard mindössze egy győzelmet szerzett, és Häkkinentől, illetve Schumachertől jócskán lemaradva a pontverseny 3. helyén zárt. A legemlékezetesebb momentuma abból az évből kétségtelenül a Schumacherrel történt spái balesete volt, ami után a német átment a McLaren garázsába, hogy nekirontson, miközben azzal vádolta, hogy meg akarta őt ölni. Coulthard később elismerte, hogy nem lett volna szabad a szakadó esőben elvennie a gázt az ideális íven, és utólag már másként cselekedne.

1999-ben már kétszer nyert, de a pontversenyben csak 4. lett, mielőtt 2000-ben és 2001-ben már jó ideig vb-aspiránsként tekinthettünk rá. Legjobb eredményét utóbbi szezonban érte el azzal, hogy második lett a címet már az augusztusi Magyar Nagydíjon bebiztosító Schumacher mögött.

A skót pilóta 2005-re átigazolt a Red Bullhoz, majd 2008 végén innen vonult vissza, hogy aztán három szezonon át ő is a DTM-ben folytassa. Häkkinennel ellentétben belőle főállású F1-es szakértő és televíziós kommentátor lett, amit a mai napig csinál. Emellett a Red Bull-családdal is megmaradt a jó viszonya, így rendszeresen bemutatózik az energiaitalos csapat korábbi autóival. Versenyezni már nem szokott, kivéve a Bajnokok Tornáját, amelyen ő is rendszeres vendégnek számít.

25 éve ment neki Coulthard Schumachernek, és még 20 évvel később is őt okolta az ütközésért (videó)

Eddie Irvine

Senki, még az 1998-as szezon alatt már 32 éves Eddie Irvine sem gondolta volna, hogy egy évvel később a vb-címért küzdhet, hiszen harmadik ferraris idénye is arról szólt, amiről az első kettő: Michael Schumacher segítéséről. Az 1998-ban 8 dobogós helyezést is elérő ír tempójával nem volt teljesen megelégedve a csapat, de szerződése volt 99-re, így maradt, majd az utolsó versenyig a vb-cím első számú esélyesének számított, de végül alulmaradt Häkkinennel szemben.

A 2000-es szezonra a Jaguarhoz szerződött, de 3 idény alatt csak két dobogóra futotta, mielőtt 2002 végén szögre akasztotta a sisakját. Ezután szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és csak időről időre egy-egy sarkos nyilatkozattal hallatott magáról. A remek üzleti vénával megáldott pilóta ezután az ingatlanbizniszben lett sikeres Észak-Írországban és az Egyesült Államokban, illetve megalapította az Eddie Irvine Sports-ot, egy multifunkcionális létesítményt Bangorban, a szülőhelyéhez közel.

Jacques Villeneuve

Címvédőként a 27 éves Jacques Villeneuve csak külső szemlélője volt az 1998-as vb-harcnak, miután a Williams nem tudott megfelelően alkalmazkodni a jóval keskenyebb autókat és barázdált gumikat hozó szabályváltozásokhoz. Azért két dobogós helyezés így is összejött, a kanadai pedig 5. lett a pontversenyben, aminél előrébb már soha többé nem végzett.

1999-re átigazolt a BAR-hoz, amelynél 2003 végéig, viharos körülmények között történt távozásáig versenyzett. A 2004-es szezon végén beugróként tért vissza a Renault-hoz, majd 2005-re Peter Sauber ajánlott neki ülés. Miután kikapott Felipe Massától, maradt 2006-ra is az immár BMW-Sauber néven futó gárdánál, de a Magyar Nagydíj előtt gyenge teljesítménye miatt kirúgták.

Itt az első felvétel, így tért vissza Villeneuve 16 év után (videó)

A versenyzéssel azonban azóta sem hagyott fel, sőt, számos sorozatban megfordult. Versenyzett a NASCAR-ban, a Formula E-ben, ralikrosszban és a sportautózásban is. Legnagyobb sikerét 2008-ban ért el, amikor második lett a Peugeot-val a Le Mans-i 24 óráson (ha megnyerte volna, Graham Hill után ő lenne a második pilóta, akinek összejött a Triple Crown). Legutóbb a Vanwallnál tűnt fel a WEC királykategóriájában, de az idei szezon közben innen is ellentmondásos módon távozott.

A versenyzés mellett zenei karrierrel is próbálkozott, de főként televíziós szakértőként találkozhattunk és találkozhatunk vele a mai napig a Forma-1-es futamokon.

Damon Hill

Az Arrowsnál töltött egyetlen szezon után az 1996-os világbajnok 1998-ra a Jordanhez igazolt, életkora (98-ban töltötte a 38-at) miatt pedig sejthető volt, hogy ez az utolsó szerződése az F1-ben. Idényének első fele katasztrofálisan alakult (az első 10 versenyen még pontot sem szerzett), de egy németországi 4. hely képében megjött az áttörés, a belgiumi esőkáoszban pedig megszerezte a Jordan fennállásának első F1-es győzelmét, amely mindjárt kettős győzelem is volt egyben, hiszen Ralf Schumacher végzett a második helyen. Az ezutáni három futamból még kétszer szerzett pontot (Olaszországban 6., Japánban 4. lett), aminek köszönhetően az 5. helyezést ért el az összetettben.

1999-ben viszont már csak halvány árnyéka volt önmagának, mivel már szezon közben eldöntötte, hogy visszavonul, és saját bevallása szerint onnantól már csak arra ügyelt, hogy ne essen baja. Ezután több, motorsporttal kapcsolatos üzleti vállalkozásban is részt vett, majd ő lett a brit autóversenyzők klubjának (BRDC) elnöke, illetve fia, Josh versenyzői karrierjének egyengetésében is főszerepet vállalt.

Miután egyre több alkalommal tűnt fel televíziós szakértőként, 2012-ben a Sky Sports állandó stábjának tagja lett, és azóta is rendre láthatjuk a paddockban ebben a szerepkörben.

Michael Schumacher a futam után tovább dühöngött Spában, amit 2 millió dollárja bánt

Heinz-Harald Frentzen

Az egykor Michael Schumachernél is többre taksált, ekkor 31 éves Frentzen az 1998-as szezonban zsinórban másodszor kapott ki Jacques Villeneuve-től, a szezon végén pedig nem volt maradása a Williamsnél, úgyhogy visszament ahhoz a Jordanhez, amelynél a Forma-3000-ben már versenyzett.

1999-ben váratlanul a világbajnoki címért zajló csatában is részt vett és két versenyt is nyert, de mint kiderült, ez volt az utolsó szezon, amelyben komolyan számolni lehetett vele. 2001-ben szezon közben szakított a Jordannel, majd a haldokló Prosthoz szerződött. 2002-ben egy szintén csődközelben álló csapat, az Arrows következett, majd utolsó szezonjában, 2003-ban a Saubernél vezetett le.

Ő sem hagyott fel teljesen a versenyzéssel az F1-es búcsú után, és a DTM-ben, a SpeedCar Series-ben és GT-autókkal versenyzett, de nyerni már sehol sem tudott. A versenyzésen kívül a család temetkezési vállalkozásában dolgozott, majd számos, fenntarthatósággal és megújuló energiával kapcsolatos projektben részt vett.

Az F1-es paddocktól azonban távol maradt, egészen az idei évig, amikor is hirtelen elkezdett ipari mennyiségben tweetelni (vagy azóta már X-elni??) és nosztalgiacunamit zúdított a követőire.

Soha nem látott felvételeket kezdett posztolni a pilóta a 20 évvel ezelőtti F1-ről

Alex Wurz

Az F1-ben 1997-ben Gerhard Berger helyetteseként bemutatkozó, teljesítményével 1998-ra a Benettonnál állandó ülést kiérdemlő 24 éves Wurz ázsiója igen magasan volt ebben az évben, és a szezon első felében bizonyította is rátermettségét, hiszen 9 verseny alatt öt darab 4. és egy 5. helyezést szerzett (nem csoda, hogy a Ferrari ki is szemelte Irvine helyére). Az 1999-es és 2000-es szezonban azonban már egyaránt kikapott Giancarlo Fisichellától, így 2001-re nem maradt neki hely.

Viszont a McLaren tesztpilótájaként 2001 és 2006 között többet vezethetett, mintha versenyzett volna, miközben abban reménykedett, hogy a wokingiaknál versenyzői üléshez juthat. Ez végül megtörtént, de csak beugróként szerepelhetett a 2005-ös San Marinói Nagydíjon, viszont a Williams színeiben 2007-ben visszatérhetett egy utolsó teljes idényre.

Teszt- és fejlesztőpilótaként ezután is az F1 közelében maradt, miközben visszatért a sportautózás világába, és a Peugeot-val 2009-ben ismét megnyerte a Le Mans-i 24 órást (1996-ban a Porsche színeiben egyszer ez már összejött neki). A versenyzéstől 2015-ben vonult vissza, de azóta is szoros kapcsolatban áll az autósporttal. Nem utolsó sorban ő a grand prix-versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak az elnöke, de pályatervezésben és egyéb, versenyzőképzéssel és a közutak biztonságával kapcsolatos projektben is részt vesz.

Bosszúból megnövesztette a haját, a kényszeres Ron Dennis nem engedte levenni a sisakját

Giancarlo Fisichella

Wurz 1998-as csapattársa, az akkor 25 éves Giancarlo Fisichella erre az évre igazolt át a Benettonhoz, miután 1997-ben, első teljes F1-es idényében a Jordannél versenyzett. Mint azt fentebb említettük, első közös szezonjukban az osztrák bizonyult jobbnak, de a sebességét már a Jordannél bizonyító olasz 1999-ben és 2000-ben is visszavágott.

Fisichella később visszatért Eddie Jordan csapatába és 2003-ban a kaotikus Brazil Nagydíjon megszerezte pályafutása első győzelmét, majd 2004-ben a Saubernél tett egy kitérőt, hogy 2005-től Fernando Alonso csapattársa legyen a Renault-nál. Noha 2005-ben és 2006-ban is nyert egy-egy futamot, a mindkét évben vb-címig jutó spanyol teljes mértékben elhomályosította őt.

Egy utolsó renault-s év után 2008-ban a sereghajtó Force Indiához igazolt, amellyel 2009-ben Spában csodaszámba menő pole pozíciót és kis híján futamgyőzelmet szerzett, hogy aztán a Hungaroringen megsérült Felipe Massa helyetteseként, a Ferrarinál zárja le F1-es karrierjét.

Ez megnyitotta előtte az utat, hogy csatlakozzon a vörösök GT-részlegéhez, amelynek azóta is tagja. 2011-ben a Le Mans Series-ben, 2012-ben a világbajnokságon nyert kategóriájában, utóbbi évben ráadásul a Le Mans-i 24 óráson is összejött neki a kategóriagyőzelem. Emellett Fisichella DJ-ként is fel-feltűnik, az idén pedig ő volt a sztárvendég Magyarország legújabb versenypályája, a Balaton Park Circuit megnyitóján.

Így száguldott Fisichella egy Ferrarival a Balaton Park Circuiten (videó)

Ralf Schumacher

Az 1998-ban 23 éves Ralf Schumacher pályafutása második F1-es szezonjának vágott neki a Jordannel, és igencsak hullámvasútszerű idényt teljesített, amelynek a Belga Nagydíj lehetett volna a fénypontja, csakhogy Eddie Jordan megtiltotta neki, hogy megtámadja a győzelemért a futamot vezető Damon Hillt, ami végül oda vezetett, hogy bátyja kivásárolta őt a szerződéséből és 1999-ben már a Williamsnél versenyzett.

Emellett az Olasz Nagydíjon elért 3. helyének köszönhetően történelmet írt, hiszen a futamot megnyerő Michael Schumacherrel ők lettek az első testvérpár, amely egyszerre állhatott dobogóra az F1-ben.

A Williamsnél hat idény alatt hat győzelmet szerzett, de a világbajnoki címért egyszer sem tudott harcba szállni, mert az egyetlen szezonban, amelyben erre lehetett volna esélye, Juan Pablo Montoya lépett elő Michael Schumacher és Kimi Räikkönen kihívójává. Ralf Schumacher ezután a Toyotával próbált szerencsét, de itt már a győzelem sem jött össze, így 2007 végén búcsút intett a királykategóriának és a DTM-ben folytatta. Öt idény alatt két dobogós helyezés volt a mérleg, mielőtt 2012-ben visszavonult.

Manapság a német Sky F1-es szakértőjeként találkozhatunk vele rendszeresen az F1-ben, miközben fia, David Schumacher karrierjét egyengeti.

Történelmet írtak a Schumacher-testvérek, de Ralf az egészből nem emlékszik szinte semmire

Jean Alesi

Az 1998-ban 9. szezonját taposó, 35 éves Jean Alesi a Benettonnál eltöltött két szezon után igazolt át a Sauberhez, amellyel a Belga Nagydíjon megszerezte karrierje utolsó dobogós helyezését az F1-ben. 1999-re is maradt a svájci csapatnál, de abban az évben már csak 2 pontot szerzett, utolsó két éve pedig igencsak feledhetőre sikerült a gyengécske Prosttal, amelyet a 2001-es Magyar Nagydíj előtt hagyott el, hogy a Jordannél zárja le F1-es pályafutását.

Ő már jóval sikeresebb volt a DTM-ben (2002-től 2006-is versenyzett ott), mint Ralf Schumacher, David Coulthard vagy Mika Häkkinen, hiszen összesen 5-ször nyert. A túraautós szezonok után jött két év a SpeedCar Series-ben, ami után már csak elvétve tűnt fel versenypályán. 2010-ben második lett a GT2-es kategóriában a Le Mans Series-ben, 2012-ben pedig a harmatgyenge Lotusszal szerencsét próbált az Indy 500-on, de ez a kaland katasztrofálisan sikerült.

Azóta alkalmanként történelmi autókat vezet, 2021-ben Monacóban például összetörte Niki Lauda Ferrariját, azaz pontosabban nekimentek, miután elváltotta magát. Emellett fia, Giuliano pályafutásának menedzselésében is részt vesz.

Alesi monacói autótörése:

Rubens Barrichello

Az 1998-ban már 6. szezonját kezdő, de még akkor is csak 26 esztendős Rubens Barrichello a 25 évvel ezelőtti mezőny egyik olyan tagja, aki a mai napig a legkomolyabban és legnagyobb rendszerességgel versenyez, hiába töltötte az idén az 51-et. Rubinho 98-ban második idényét kezdte Jackie Stewart F1-es istállójában, a borzasztóan megbízhatatlan autó miatt azonban nagyon gyatra éve volt.

Az ezekben a szezonokban nyújtott teljesítménye azonban elég volt ahhoz, hogy felkeltse a Ferrari érdeklődését, és a 2000-es szezontól kezdve egészen 2005 végéig Michael Schumacher csapattársa legyen. Noha a bajnoki címért soha nem tudott harcba szállni, összesen 11 futamot nyert vörösben.

A Ferrarit egy szezon közbeni nézeteltérés miatt egy évvel a szerződése lejárta előtt hagyta el, hogy 2006-tól a BAR-Hondához igazoljon. Miután végigszenvedte a csapattal a 2007-es és 2008-as szezont, 2009-ben a Brawn GP-vel ismét világbajnok autóba ülhetett, de ekkor Schumacher helyett Jenson Buttonnal nem bírt el, noha két futamot így is nyert.

Több mint 10 éven át ő tartotta a legtöbb futamon induló F1-es pilóta rekordját, búcsúja azonban nem sikerült a legfényesebbre, hiszen két Williamsnél eltöltött szezon után még folytatta volna, a grove-iaknak azonban fizetős pilóta kellett. Barrichello így jobb híján lehúzott egy szezont az IndyCarban, majd 2013-tól hazája túraautós bajnokságában, a számos korábbi pilótát felvonultató brazil Stock Car-szériában tekeri a kormányt, ahol előbb 2014-ben, majd 2022-ben, immár 50 évesen is bajnok lett, az idei évtől pedig egyik fiával, Eduardóval egy csapatban versenyez.

Botrányos futamon döntött rekordot, majd ismét zokogva örült a Ferrari első brazilja (videók)

Mika Salo

Az 1998-ban 31 éves finn pilóta három Tyrrellnél töltött szezont követően igazolt át az Arrows-istállóhoz, amellyel 98-ban 4. lett a Monacói Nagydíjon. Ettől eltekintve nem szerzett pontot, majd az év végén innen is távozott, hogy 1999-ben a BAR-nál, majd a Ferrarinál legyen beugró. Michael Schumacher helyetteseként megnyerhette volna a 99-es Német Nagydíjat, de el kellett engednie Eddie Irvine-t.

2000-ben a Saubernél talált magának ismét állandó ülést, 2001-ben viszont nem versenyzett, mert az F1-be készülő Toyotához csatlakozva a japánok autóját tesztelte. Utolsó szezonját 2002-ben teljesítette a Toyotával, majd a sportautózás felé vette az irányt. 2008-ban és 2009-ben kategóriagyőzelmet ért el a Le Mans-i 24 óráson, majd feltűnt az ausztrál V8 Supercars néhány futamán. 2012-ben megnyerte a Goald Coast 500-at, 2014-ben pedig a legendás bathursti 12 órást.

Napjainkban leginkább az FIA sportfelügyelőjeként láthatjuk az F1-es hétvégéken.

Nagyszerűen helyettesítette a sérült Schumachert, de a Ferrari megfosztotta egyetlen győzelmétől

Pedro Diniz

Az F1 történetének egyik legalulértékeltebb fizetős versenyzője egy Fortinál majd egy Ligier-nél eltöltött idény után Salo csapattársa lett az Arrows-nál. A Parmalat által támogatott, akkor 28 esztendős brazil tempóban többnyire elmaradt csapattársától, ám monacói 6. és spái 5. helyezése így is kiemelendő.

Ezután még két idényt húzott le az F1-ben a Sauber pilótájaként, de 2001-re már nem talált magának ülést, így inkább a Prost-istálló vezetőségében folytatta, miután családja részesedést szerzett a Professzor csapatában. Ez a kaland nem tartott sokáig (szinte azonnal összeveszett Prosttal), mint ahogyan a Brazíliában létrehozott, 2006-ig fennálló Formula Renault 2.0-s istállója sem.

Diniz ezután teljesen elfordult a motorsporttól és organikus farmot hozott létre (2010-től 2017-ig ott is élt, és csak azután költözött vissza a család Sao Paulóba, hogy nagyobbak lettek a gyerekek), elmondása szerint pedig nem sokat tud napjaink Forma-1-éről, a futamokat is csak alkalomadtán nézi meg. Mint mondta, olyan érzés, mintha az F1-es karrierje egy előző életében történt volna, de így is nagyon szép emlékeket őriz róla.

„Azt hittem, meg fogok halni” – 27 éve vált tűzgolyóvá az F1 egyik legjobb fizetős pilótája (videó)

Johnny Herbert

Jean Alesi csapattársaként az akkor 34 éves Johnny Herbert 1998-ban a harmadik idényét kezdte a Sauberrel, de csak egyetlen pontra futotta tőle. 1999-re a Stewarthoz szerződött, amellyel óriási meglepetésre megnyerte az Európa Nagydíjat. Maradt a csapatnál azután is, hogy Sir Jackie Stewart eladta azt a Fordnak és Jaguar lett belőle, de a 2000-es év már csak szenvedés volt neki, utólag pedig elismerte, hogy hamarabb vissza kellett volna vonulnia az F1-től.

2001-ben még az Arrows tesztpilótájaként a sportág vérkeringésében maradt, miközben ismét elkezdett sportautókkal versenyezni és a Le Mans-i 24 óráson is részt vett. Mivel 1991-ben a Mazdával már megnyerte a legendás versenyt, mindenki azt várta, hogy ismét sikeres lesz, de „csak” zsinórban három második helyezés jött neki össze 2002 és 2004 között.

2008-ban megnyerte a Speedcar Series első idényét, majd 2009-ben 9 futam erejéig a brit túraautó-bajnokságban is láthattuk. Ezután egy rakás kisebb bajnokságban tűnt fel, de ez már tényleg csak levezetés volt, miközben 2012-ben Hill-lel együtt szakértőként csatlakozott az F1-es közvetítési jogokat a BBC-től megszerző Sky Sports-hoz, ahol egészen az idei menesztéséig dolgozott.

35 éve halt meg majdnem a pilóta, aki szerint Schumacher jobb autót kapott nála csapattársként

Jarno Trulli

Az időmérős-specialista olasz 23 évesen élete második teljes szezonját kezdte az F1-ben a Prost istállóval, ahová az 1997-es idény közben igazolt a Minarditól. A csapat egyetlen az évi pontját is ő szerezte egy 6. helyezéssel a Belga Nagydíjon, és maradt 1999-re is, de azon túl, hogy életében először dobogóra állhatott, sok babér nem termett neki ekkor sem.

Két, Jordannél töltött szezon után 2002-ben átigazolt a Renault-hoz, amellyel 2004-ben Monacóban megszerezte első és egyetlen győzelmét, majd Ralf Schumacherrel karöltve (valójában ő kicsit korábban, már a 2004-es idény végén megérkezett) csatlakozott a Toyotához. Itt hiába lett a csapat vezére, és dolgozott a japánok sikeréért öt idényen át, nyerni ő sem tudott a gárdával.

Ezután pedig már nem is ülhetett versenyképes autóban, mivel csatlakozott a 2010-ben bemutatkozó Lotus Racinghez, amellyel két éven át küzdött a mezőny hátsó felében, ráadásul csapattársa, Heikki Kovalainen is legyőzte. Az F1 után még saját csapattal szerencsét próbált a Formula E-ben, és szerzett is egy pole pozíciót, de egy idény után lehúzták a rolót.

Manapság Trulli saját borászatot működtet és fia, Enzo versenyzői karrierjét egyengeti.

Trulli később futamgyőzelemig jutott az F1-ben, de vb-címet sosem nyert:

Jan Magnussen

Kevin Magnussen édesapját egykor Sir Jackie Stewart a következő Ayrton Sennaként aposztrofálta, de a dán versenyző rövidke F1-es pályafutása már az 1998-as szezon közben derékba tört, mivel Barrichello felmosta vele a padlót, és a hozzáállását is sok mindennek lehetett nevezni, csak profinak nem.

Miután 25 évesen újra kellett terveznie a karrierjét, néhány CART-futam után a sportautózásban találta meg a számításait. A Corvette Racing színeiben összesen 4 kategóriagyőzelmet zsebelt be a Le Mans-i 24 óráson, illetve megnyerte a Daytona-i 24 órást, kétszeres bajnok lett az észak-amerikai sportautó-bajnokságban és számos győzelmet szerzett a dán TCR-ben.

Noha már 50 éves, Jan Magnussen a mai napig versenyez.

Valóra vált álom: édesapjával versenyezhet együtt az idei F1-es szezon nagy visszatérője

Nakano Sindzsi

A Forma-1-ben 1997-ben, a Mugen-Honda motorokkal versenyző Prosttal debütáló Nakano Dindzsinek az 1998-as volt a második, egyben utolsó szezonja a legjobbak között. Miután az előző idényben Olivier Panis, majd a francia lábtörése után a helyére beugró Jarno Trulli is jobb volt nála, a japán a Minardinál kapott újabb esélyt, és bár a Kanadai Nagydíjon közel járt a pontszerzéshez, az olasz kiscsapat végül nem tartotta őt meg.

Ezután három éven át, 2000-től 2003-ig a CART-ban versenyzett, de még dobogós helyezést sem ért el, úgyhogy inkább átnyergelt a japán GT-versenyzésre és a hosszú távú világbajnokságban is kipróbálta magát. Az utolsó teljes szezonját a 2006-os Le Mans Series-ben teljesítette, miközben 9 alkalommal vett részt a Le Mans-i 24 óráson, de kategóriagyőzelmet sem ért el.

Az utóbbi években többször is feltűnt szakértőként a sportág körül, illetve aktív szerepet vállal a Honda fiatal versenyzőket felkészítő programjában.

Embed from Getty Images

Nakano nem váltotta meg a világot 

Esteban Tuero

Az 1998-as szezon elején a maga 19 évével minden idők harmadik legfiatalabb F1-es pilótájává előlépő (azóta már hátraszorult a 8. helyre) argentin a Minardinál mutatkozott be a száguldó cirkuszban, de nem sikerült maradandót alkotnia, noha a tempója nem volt rossz, ami miatt a Minardi meg is tartotta volna 1999-re. Legjobb eredményét, egy 8. helyet a San Marinó-i Nagydíjon érte el. Ezen kívül még háromszor látta meg a kockás zászlót, de ezeken a futamokon a legjobb 10-be sem került be.

Noha szerződése volt, az 1998-as idény után egyik pillanatról a másikra otthagyta az F1-et, és senki sem igazán tudja, hogy miért. A Japán Nagydíjon Tora Takagival ütközött, aminek következtében az autója felrepült a levegőbe és igencsak keményen ért földet. Tuero hátsérülést szenvedett, de ennek valószínűleg nincs köze ahhoz, hogy hátat fordított a száguldó cirkusznak. Az argentin sajtó inkább azt jelölte meg okként, hogy elege lett a mezőny végén autózásból és a sorozatos kiesésekből, ezért inkább hazatért Argentínába, hogy a családja közelében versenyezhessen.

Egy rövid, FIA GT-ben tett 2008-as kitérőt leszámítva pályafutását egészen 2016-os visszavonulásáig hazája túraautós bajnokságában folytatta, amelyben 2008-ban bajnoki címet nyert. Azóta nem sokat hallani róla, legutóbb 2020-ban került be a hírekbe azzal, hogy elég súlyos motoros balesetet szenvedett, de sikerült felépülnie.

Kora Alonsójának indult, csak egy évig volt az F1-ben, de eldöntött egy vb-címet, ki az?

Ricardo Rosset

A sokak által minden idők egyik legrosszabb F1-es pilótájának titulált brazil 1996-ban, az előző év nemzetközi Forma-3000-es bajnokságának ezüstérmeseként mutatkozott be a Forma-1-ben a Footwork istállóval, ahol minden időmérőn kikapott Jos Verstappentől és pontot sem szerzett (a holland is csak egyet). Rosset azt állította, hogy a csapat autói nem voltak egyformák, mert a pénzszűke miatt nem állt rendelkezésre elég tartalék alkatrész, és inkább Verstappen autójára koncentráltak.

1997-re aztán csatlakozott a hamvába holt Lola-projekthez, hogy az istálló korai csődje után ülés nélkül maradjon. 1998-ra azonban így is talált magának helyet a Tyrrellnél, ahol nem tudta felvenni a kesztyűt az újonc Takagival, ráadásul öt versenyre sem tudta kvalifikálni magát (Barcelona, Monaco, Hockenheim, Hungaroring, Suzuka) úgy, hogy abban az évben rajta kívül senki sem maradt le versenyről a 107%-os szabály miatt.

Ezek után nem meglepő, hogy a szezon végével elköszöntek tőle, ő pedig az F1-et 30 évesen hátrahagyva a családi sportruházati cégben vállalt szerepet. Tíz éven át nem is versenyzett, de 2008-ban elkezdett brazil GT-bajnokságokban indulni, majd háromszor (2010, 2013, 2015) megnyerte a brazil Porsche GT3 Kupát és vendégszerepelt a brazil Stock Car bajnokságban is.

Embed from Getty Images

Az autó sem segítette, de Rosset harmatgyenge produkciót nyújtott az F1-ben 

Takagi Toranoszuke

25 év távlatából akár legyinthetnénk is az F1-ben csupán két szezont megélt Tora Takagira, mondván egy volt a sok középszerű japán pilótából, és a 32 verseny alatt szerzett 0 pont még alá is támasztaná ezt. Harvey Postlethwaite, a Tyrrell néhai technikai igazgatója ugyanakkor „hosszú idő óta az egyik legtehetségesebb” pilótának nevezte a New York Times-ban, és sokan úgy tekintettek rá, mint az első japánra, akinek tehetsége alapján is helye van a Forma-1-ben, és nemcsak a különböző szponzori és/vagy motorszállítói szerződések miatt került oda.

A kis költségvetésből gazdálkodó, ezért szezon közbeni fejlesztésre nem igazán költő Tyrrell-lel azonban ő sem tudott csodát tenni és két darab 9. hely lett 24 évesen teljesített újonc idényének legjobb eredménye, de a nála rutinosabb Rosset-t simán verte, az időmérőkön átlagosan 1,4 másodperccel volt gyorsabb nála. Nem véletlen, hogy Martin Brundle a 12. helyre tette őt a szezon végi értékelésében, olyanok elé, mint Rubens Barrichello, Mika Salo vagy Johnny Herbert.

Takagi 1999-re a BAR-rá formálódó Tyrrelltől az Arrowshoz került és minimálisan Pedro de la Rosát is legyőzte az időmérős átlagteljesítményben, de a spanyol szerezte a csapat egyetlen pontját, a japánnak pedig az év végén ajtót mutattak, hogy helyet csináljanak Jos Verstappennek. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Takagiból hiányzott a következetesség, az erőnléte sem volt megfelelő, és az angolt sem tudta elsajátítani, ami alapból nagy hátrányt jelentett az egyébként is introvertált személyisége mellé.

Embed from Getty Images

Takagi jobb volt, mint azt az előítéletek miatt sokan gondolták 

Hogy mennyire is volt jó valójában, azt hazatérve a Formula Nipponban mutatta meg, ahol 2000-ben 10-ből 8 versenyt megnyerve (9 is lehetett volna, csak motorhiba miatt az élről kiesett) lett bajnok. Hogy mekkora teljesítmény volt ez, azt jól példázza, hogy azóta sem sikerült senkinek 5-nél több versenyt nyerni a japánok első számú formaautós szériájában.

Ezután megpróbált visszatérni az F1-be, de ez nem jött össze – pedig a BAR-nál is járt egy tesztpilótai megállapodás reményében, illetve 2002-ben tesztelte a Toyotát –, úgyhogy az IndyCarban próbált szerencsét. Itt a legjobb eredménye egy Texasban elért 3. hely lett, a 2003-as Indy 500-on pedig ő lett a verseny újonca az 5. helyen végezve. 2005-ben visszatért szülőhazájába és a Formula Nipponban versenyzés mellett első nekifutásra megnyerte a Super GT bajnoki címét.

A Formula Nipponban a 2007-es volt az utolsó éve, de a 2000-es sikereinek már a közelébe sem került, míg a Super GT-ben 2008-ban, 34 évesen akasztotta szögre a sisakját, hogy főállásban a csapatvezetésre koncentráljon, hiszen a Toyotával összeállva korábban saját csapatot alakított mindkét sorozatban. A mai napig együttműködik a gyártóval, amelynek különböző akadémiai programjaiban segít, illetve saját gokartos boltot üzemeltet Takagi Planning néven.

Olivier Panis

Nagyot fordult a világ a 31 esztendős Olivier Panisszal az 1998-as szezonra. 1997-ben még a francia versenyző volt a meglepetésember a Prosttal – a Spanyol Nagydíjat akár meg is nyerhette volna, ha nem tartják fel körökön át –, amely nagyban profitált a Bridgestone-gumik remek teljesítményéből, de kanadai kettős lábtöréséből felépülve már nem tudta megismételni a korábbi eredményeit. Az 1998-as Prost ráadásul finoman szólva sem sikerült valami fényesre, Panis így 0 ponttal zárta az évet, majd 1999-ben is csak két pontot szerzett.

Embed from Getty Images

Panis (j) és Alain Prost 1998-ban 

A 2000-es szezonra a McLarenhez szegődött tesztpilótának, hogy 2001-ben a BAR-ral térjen vissza a mezőnybe. Itt két évet húzott le, de Jacques Villeneuve mindkétszer előtte végzett. Ezután 2003-ra a Toyotához igazolt, de itt is csak 6-6 pontra futotta az első és a második évében, 2004 végén pedig visszavonult a Forma-1-es versenyzéstől, de 2006 végéig még a japánok tesztpilótája maradt.

A versenyzéssel azonban teljesen nem hagyott fel, és a GT- illetve sportautózásban vezetett le, éveken át a francia GT-bajnokságban és a Le Mans Series-ben versenyezve, miközben négyszer a Le Mans-i 24 óráson is elindult, ahol legjobb eredménye két összetett 5. helyezés lett. Alkalmanként még az utóbbi években is feltűnt itt-ott, de már leginkább saját csapata, a Panis Racing menedzselésével foglalkozik.

Jos Verstappen

Jos Verstappent a fiatalabb generáció már leginkább Max Verstappen apjaként ismeri, aki rendszeresen elkíséri hamarosan háromszoros világbajnokká váló fiát a versenyekre, de korábban „Jos the Boss” is az F1-ben rótta a köröket. Német Forma-3-as bajnokként 1994-ben mutatkozott be JJ Lehto helyetteseként a Benettonnál, majd szezon közben megkapta a finn ülését és Hockenheimben majdnem az autóban égett.

Verstappennek ég az arca a bortól, egy szerelő WC kagylóba dugta a lábát a pokoli tűzeset után

Michael Schumacherrel nem tudta felvenni a versenyt – viszont jó barátságba került a némettel, ami a későbbi években is megmaradt –, így 1995-től csak kiscsapatoknál kapott lehetőséget. Így került – még mindig csak 26 évesen – 1998-ra a Stewarthoz, mint a Kanadai Nagydíj után kirúgott Jan Magnussen utódja, de csak fél szezont húzott le Rubens Barrichello mellett.

1999-re nem jutott neki ülés, de 2000-ben az Arrows-nál visszatért két szezon erejéig, majd 2002-ben ismét partvonalon kívülre szorult, hogy 2003-ban még fusson egy évet a sereghajtó Minardival. A 2005/2006-os szezonban az A1 GP-ben még futamot nyert a holland csapat színeiben, 2008-ban és 2009-ben pedig elindult a Le Mans-i 24 óráson, de ekkoriban versenyzés helyett már főként Max karrierjét egyengette.

Most, hogy a fiú révbe ért, Jos ismét kedvet kapott a versenyzéshez és rallyzni kezdett.

Max Verstappen mellett édesapjának is sikerült történelmet írnia idén

Friss