back to top
2026. március 18. 19:25
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 309

    Szinte egy teljes szezon alatt sincs annyi látványos jelenet, mint amennyi az Orfű Rallyn volt (videó)

    0

    A múlt hétvégi Orfű Rallyn nem panaszkodhattak a nézők, hiszen az esős időjárás mellett a alig volt olyan versenyző, akinek ne lett volna valamilyen kalandja. A versenyről készült mozi is igen látványos ra sikerült.

    A múlt hétvégén az Orfű Rallyval kezdődött meg a ralisprint bajnokság, azonban az időjárás nem volt túl kegyes a versenyzőkhöz. A szurkolók legalább a sok látványos jelenetnek örülhettek, miközben alaposan eláztak.

    A #TheLepoldMedia elkészítette a verseny közel 20 perces mozifilmjét, melybe igen sok izgalmas pillanat került.

    Az Eb-bronzérmes Miko Marczyk odapörkölt Orfűn

    Felgyulladó hajú Michael Jackson; Schumacher autóját tesztelő golfozó – elképesztő sztorik Eddie Jordanről

    0

    A 76 éves korában, a rákkal folytatott egyéves küzdelem után elhunyt Eddie Jordan nemcsak a Forma–1 legendája volt, hanem egyedülálló, karizmatikus, színes, utánozhatatlan egyéniség is, ami egykori kollégái, barátai, versenyzői, riválisai búcsújából is abszolút érezhető. A legtöbbjüknek pedig bizonyára van legalább egy, de inkább több elképesztő sztorija a Forma–1-ben saját csapattal 1991 és 2005 között versenyző írről, úgyhogy mi most korábbi cikkeinket csokorba szedve összegyűjtöttünk néhány ilyet.

    Michael Jackson nélkül nem jött volna össze?

    Elképesztő sztori az F1-es kezdetekről és arról, hogy Eddie Jordannek miként sikerült egyáltalán pénzt szereznie ahhoz, hogy bemutatkozhasson a királykategóriában.

    Bővebben:

    Michael Jackson felgyújtotta a haját – enélkül Schumacher aligha Jordannel debütált volna az F1-ben

    Golfozóval is teszteltek

    Miközben a Jordan első idénye 1991-ben enélkül is jól alakult, abból az évből kétségtelenül mindenkiben az maradt meg, hogy a Belga Nagydíjon az ír csapatban mutatkozott be a Forma–1-ben a későbbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher. Az elsőre pizzafutárnak nézett német pilóta debütálásának háttérsztorija is érdekes, de ennél sokkal elképesztőbb az a történet, hogy Eddie Jordannek egy profi golfozóval kellett alkut kötnie ahhoz, hogy bemutatkozása előtt Schumacher vezethesse a Jordant. Végül a golfozó is kipróbálhatta a Jordan 191-est, amivel Jordan gyakorlatilag az istállója létét tette kockára.

    Bővebben:

    Elképesztő sztori látott napvilágot Michael Schumacher F1-es bemutatkozásáról

    Jordan felajánlotta a csapata felét Sennának

    Az is utólag, Jordan és David Coulthard közös podcastjából, a Formula for Success-ből derült ki, hogy előbbi Ayrton Senna halála előtt felajánlotta az istállója felét a brazil legendának azért cserébe, hogy Senna nála vezessen le.

    Bővebben:

    Meglepő helyen zárhatta volna F1-es pályafutását Ayrton Senna, ha nem hal meg 94-ben

    Nightclubból a Ferrari elé

    Az sem akármilyen anekdota volt, hogy az 1993-ban az F1-ben a Jordannel bemutatkozó, rögtön az első futama után Ayrton Senna által megtámadott Eddie Irvine-t Jordan miként „adta el” a Ferrarinak, majd honfitársa hogyan csikart ki tőle egy jelentős összeget azért, hogy ő is rábólintson az üzletre.

    Bővebben:

    Nightclubból kiesve el sem ment az első találkozóra, mégis óriásit kaszált Schumacher volt csapattársa

    Jordan többször is összerúgta a port Michael Schumacherrel

    A Jordan történetének kétségkívül egyik legelképesztőbb sztorija az, ahogyan először nyertek futamot, ráadásul rögtön kettős győzelmet értek el. Alábbi cikkünkben felidéztük, hogy a kaotikus 1998-as Belga Nagydíjon Damon Hill miként csikarta ki a csapatutasítást Jordantől, majd a verseny után a csapatfőnök miként veszett össze az öccse védelmére kelő Michael Schumacherrel, aki ezután kivásárolta a jordanes szerződéséből Ralfot, hogy az átigazolhasson a Williamshez.

    Bővebben:

    Michael Schumacher a futam után tovább dühöngött Spában, amit 2 millió dollárja bánt

    Táskában turkálás, majd pofára esés

    Ez a 2002-es sztori, noha Eddie Jordan a főszereplője, arról szól, hogy miként verte át Gerhard Berger a csapatának a legjobb motorszerződést kiharcolni igyekvő írt, aki azt hitte, lehet esélye a BMW erőforrásaira.

    Bővebben:

    BMW motoros Minardi? – úgy átverte az ex F1-es pilóta a csapatfőnököt, hogy az vállalati titkokat adott ki

    Evans kezdett a legjobban a kenyai Szafari Rallyn

    0

    A vb-éllovas Elfyn Evans volt a leggyorsabb a Szafari Rally nyitó szakaszán, a második eredményt Thierry Neuville és Kalle Rovanpera holtversenyben érte el.

    A 4.76 km-es Kasarani szuperspeciál szakasszal kezdődött a Szafari Rallyn az éles verseny, a nyitó gyorsaságin pedig Elfyn Evans volt a leggyorsabb, akit egyaránt 1.5 másodperc hátránnyal követett Thierry Neuville és Kalle Rovanpera.

    A vb-éllovas, a világbajnoki címvédő és a kétszeres világbajnokot a 2019-es vb-első Ott Tanak követte 2.2 másodperc hátránnyal, míg Grégoire Munstert és Adrien Fourmaux-t 3 tizeddel előzte meg.

    A hetedik eredménnyel Josh McErlean zárt, akit Takamoto Katsuta és Sami Pajari követett.

    Az első igazi gyorsaságit délután rendezik Kenyában.

    Szafari Rally, állás SS1 után
    1 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 3:09.0
    2 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +1.5
    3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1.5
    4 #8 Ott Tanak –Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +2.2
    5 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +2.5
    6 #16 Adrien Fourmaux – Alex Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +2.5
    7 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +3.3
    8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3.5
    9 #5 Sami Pajari – Markko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +4.5
    10 #20 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +8.3

    Szafari Rally 2025, időterv (magyar idő szerint)
    Március 20., csütörtök
    11:05 SS1 SS Kasarani 4.76 km Evans 3:09.0 / 1. EVANS, 2. Neuville, Rovanpera
    14:43 SS2 Mzabibu 1 8.27 km

    Március 21., péntek
    05:28 SS3 Camp Moran 1 31.4 km
    06:56 SS4 Loldia 1 19.11 km
    08:09 SS5 Geothermal 1 13.18 km
    09:02 SS6 Kedong 1 15.1 km
    11:45 SS7 Camp Moran 2 31.4 km
    13:13 SS8 Loldia 2 19.12 km
    14:26 SS9 Geothermal 2 13.18 km
    15:19 SS10 Kedong 2 15.1 km

    Március 22., szombat
    06:35 SS11 Sleeping Warrior 1 26.97 km
    07:35 SS12 Elmenteita 1 17.31 km
    08:33 SS13 Soysambu 1 28.97 km
    13:05 SS14 Sleeping Warrior 2 26.97 km
    14:05 SS15 Elmenteita 2 17.31 km
    15:03 SS16 Soysambu 2 28.97 km

    Március 23., vasárnap
    04:42 SS17 Mzabibu 2 8.27 km
    05:53 SS18 Oserengoni 1 18.33 km
    07:05 SS19 Hell’s Gate 1 10.53 km
    09:56 SS20 Oserengoni 2 18.33 km
    12:15 SS21 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása

    Meghalt Eddie Jordan, korábbi F1-es csapatfőnök és csapattulajdonos

    0

    Elhunyt Eddie Jordan, az F1-ben 1991 és 2005 között szereplő Jordan-istálló alapítója és egykori csapatfőnöke. A tavalyi év eleje óta rákkal küzdő ír üzletember 76 éves volt.

    Eddie Jordan halálhírét elsőként a német Sky posztolta ki az Instagram-oldalára, majd a Motorsport.com brazil oldala is átvette a hírt, de utólag mindkét oldal törölte azt. Időközben viszont sajnos kiderült, hogy mindez nem azért történt, mert Eddie Jordan mégsem hunyt el. Halálhírét családja erősítette meg: „Eddie békésen, a családja körében hunyt el Cape Town-ban, 2025. március 20-án a korai órákban, 76 évesen, miután az elmúlt 12 hónapban a prosztatarák egy agresszív formájával küzdött.”

    A volt csapatfőnök tavaly decemberben jelentette be, hogy hólyag- és prosztatarákkal küzd, amely a gerincére és a medencéjére is átterjedt.

    Eddie Jordanre a legtöbben nyilván a nagycsapatok orra alá több alkalommal is borsot törő, fennállása nagy részében kanárisárga autóval versenyző F1-es Jordan csapat alapítójaként és csapatfőnökeként emlékeznek, a fiatalabbak viszont már csak televíziós szakértőként, vagy a David Coultharddal közösen vezetett podcastja, a Formula for Success házigazdájaként találkozhattak vele.

    Csapatával eleinte az F3000-ben versenyzett, majd 1991-ben mutatkozott be az F1-ben az ikonikus Jordan 191-essel. Ez volt az az autó, amelyben Michael Schumacher is megkapta a lehetőséget az 1991-es Belga Nagydíjon arra, hogy debütáljon a királykategóriában. Az istálló első győzelmére innen még hét évet kellett várni, amikor az 1998-as Belga Nagydíjon Damon Hill és Ralf Schumacher rögtön kettős sikert értek el előbbi vezérletével.

    Elképesztő sztori látott napvilágot Michael Schumacher F1-es bemutatkozásáról

    Ezt az évet a Jordan legjobb szezonja követte 1999-ben, amikor Heinz-Harald Frentzennel még az egyéni világbajnoki cím is lőtávolba került, ám a két futamgyőzelmet szerző német Európa Nagydíjon az élről történt kiesése szertefoszlatta a reményeket. Ám az egyéni és a konstruktőri értékelésben elért harmadik hely így is megsüvegelendő volt, és a csapat történetének legjobbját jelentette.

    Innen aztán már csak lefelé vezetett az út, a Jordan egyre nehezebben tartotta a lépést az élmezőnnyel, miközben az anyagi nehézségei csak sokasodtak. Utolsó győzelmét az emlékezetes káoszfutamon, a 2003-as Brazil Nagydíjon érte el Giancarlo Fisichella révén, ám emlékezetes módon Interlagosban még Kimi Räikkönen pezsgőzhetett a dobogó tetején, és csak utólag derült ki, hogy időmérési hiba miatt Fisichelláé az első hely. A győztesnek járó trófeát az olasz végül Imolában, a következő versenyen vehette át a Jégembertől.

    A Jordan 2004-re egyértelműen visszaesett a mezőny végére, és már csak a Minardikat tudta megelőzni. Utolsó idényét az indianapolisi gumibotránynak köszönhetően dobogós helyezéssel zárhatta, majd Eddie Jordan eladta a csapatot a Midland Groupnak. Ezt követően a silverstone-i gárda versenyzett Midland, Spyker, Force India és Racing Point néven, mígnem 2021-re létrejött belőle az Aston Martin. A hatalmas ambíciókat dédelgető istálló kezdetben a Jordan egykori gyárát használta a silverstone-i pálya tőszomszédságában, ám azóta felépített egy ultramodern központot.

    25 éve: botcsinálta meteorológus segítette győzelemhez a törött lábbal versenyző F1-es pilótát

    F1-es csapatfőnöki visszavonulása után Jordan nem távolodott el a sportágtól és éveken át televíziós szakértőként dolgozott, miközben befektetőként és üzletemberként is jeleskedett. Betegségének felfedezése után tavaly már nagyon ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, de szeptemberben még jelen volt az általa menedzselt Adrian Newey Aston Martinnál megejtett bemutatásán.

    A Formula for Success podcastban ezzel együtt még rendszeresen hallhattuk, és betegségéről is beszélt. „Utaltunk már erre az adások során, még márciusban vagy áprilisban. Hólyag- és prosztatarákkal diagnosztizáltak, amely a gerincre és a medencére is átterjedt, úgyhogy eléggé agresszív volt. Ez egy üzenet, amelyet mindenki hallgasson meg: Ne halogassátok vagy hessegessétek el. Menjetek és teszteltessétek magatokat, mert az életben megvannak az esélyeitek. Annyi orvosi lehetőség van arra, hogy meghosszabbítástok az életeteket. Menjetek és csináljátok, ne legyetek hülyék, ne legyetek szégyellősek! Ez nem a szégyellősségről szól. Vigyázzatok a testetekre, srácok!”

    Eddie Jordant felesége, Marie, és négy gyermeke gyászolja.

    Evans: Amíg nem kezdődik párbeszéd az FIA-val, nem fogunk sokat nyilatkozni

    0

    Adrien Fourmaux Svéd Rally utáni pénzbüntetése miatt bojkottálják a versenyzők a Szafari Rally szakaszai végén lévő interjúkat, ez pedig Elfyn Evans szerint nem fog változni, amíg párbeszéd nem alakul ki a versenyzők és az FIA között.

    Mint arról tegnap beszámoltunk, a versenyzők a Szafari Rallyn egyáltalán nem, vagy csak saját anyanyelvükön nyilatkoznak a szakaszok végén, tiltakozásként Adrien Fourmaux Svéd Rally utáni pénzbüntetésére.

    Elnézést kérnek a szurkolóktól a tiltakozó WRC-versenyzők

    Az FIA még a kenyai shakedwon előtt pár perccel nyilatkozatot adott ki, mely szerint készek párbeszédet kezdeni a versenyzőkkel az ügyről.

    Az FIA nyitott a párbeszédre a versenyzőkkel a Szafari Rally után

    Elfyn Evans szerint azonban továbbra sem fognak hosszan nyilatkozni versenyzőtársaival, amíg valóban nem kezdődik meg a tárgyalás az FIA-val.

    “Reméltem, hogy valamilyen tárgyalás elkezdődik az FIA-val az ügyben – mondta a walesi toyotás szerdán. – Mindannyian szeretnénk egy párbeszédet az ügyről, hogy találjunk egy jó megoldást. Azt hiszem, lehetne megoldás a kialakult helyzetre, de ezt meg kell beszélnünk. Abban minden versenyző egyetért, hogy amíg nem kezdődik párbeszéd, addig nem vagyunk hajlandóak hosszan nyilatkozni. Mindenki egy elfogadható megoldást szeretne.”

    Csütörtökön két szakaszt rendeznek a Szafari Rallyn.

    Már az idei szezon végén távozhat a Hyundai a WRC-ből, nagy változások várhatóak a bajnokságban

    0

    Belga lapértesülés szerint eldőlt, hogy a következő szezontól a Hyundai gyári csapata nem folytatja a szereplését a WRC-ben.

    A belga AutoTrends.be értesülése szerint a Hyundai felsővezetése meghozta a döntést arról, hogy jövőre már nem indul a gyári csapat a WRC-ben, és a közeljövőben hivatalos bejelentés várható erről. A honlap arról ír, hogy a Hyundai teljes mértékben a pályaversenyzésre helyezi a hangsúlyt. A dél-koreai gyártó tavaly jelentette be, hogy Genesis márkanév alatt beszáll a WEC-be. A WRC elhagyásáról már tavaly nyár óta keringenek a pletykák, a legfrisseb hír szerint pedig biztossá vált a kivonulás.

    A Hyundai távozása jelentős csapást jelent a WRC-nek, hiszen a csúcskategóriában ez a csapat volt a Toyota egyetlen valódi ellenfele – a félig gyári M-Sport maradna így az egyetlen rivális. A Hyundai tavaly története során először ünnepelhetett versenyzői világbajnoki címet, Thierry Neuville a szezonzáró Japán Rallyn biztosította be a győzelmet csapattársa, Ott Tänak kiesése után.

    Ott Tänak kiesett Japánban, Thierry Neuville a világbajnok!

    Az AutoTrends.be szerint a megmaradt gyártók már megbeszéléseket folytattak az aggasztó helyzetről, és konszenzusra jutottak arról, hogy a WRC csúcskategóriájának már jövőre át kell állni a Rally2-es specifikációjú autókra. Ezeket a következő két szezonban használnák, lehetővé téve a jelenlegi gyártóknak, hogy magáncsapatokon keresztül továbbra is részt vegyenek a világbajnokságban. Ez egyben a verseny kieleződéséhez is vezetne, hiszen megnyitná az utat a csúcskategóriába a Škoda és a Citroën előtt.

    Az FIA tavaly év végén megerősítette, hogy a jelenlegi autók 2026-ig maradnak használatban. Egyben felvázolta a következő homologizációs ciklus szabályait is, amelyek 2027-től lépnek életbe. A tervek szerint a csúcskategóriás autók árát 345 ezer euróban maximalizálják, és a technoligia tekintetében közelebb kerülnek a Rally2-höz.

    Ilyen lesz a WRC 2027-től: olcsóbb autók és rugalmasság

    A Hyundai egyelőre nem kommentálta a legfrissebb híreket, a csapat jelenleg Kenyában tartózkodik a Szafari Rallyn, amelyen csütörtökön két gyorsasági szakaszt rendeznek meg. A csapatfőnök Cyril Abiteboul korábban kijelentette, hogy a gyártó cég várhatóan nyárig döntést hoz a további WRC-szereplésről.

    Egy csapat dörzsölheti a tenyerét az F1-es Kínai Nagydíjtól érvénybe lépő szigorúbb szárnyellenőrzés miatt

    0

    Érdekes lesz figyelni, hogy a hétvégi Kínai Nagydíjtól bevezetett szigorúbb ellenőrzések mekkora hatással lesznek a Red Bull riválisaira, a bikás csapat ugyanis úgy véli: minél nagyobb a szigor, az annál jobb nekik.

    Mint arról tes beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mindössze egyetlen verseny után változtat a Forma–1 szabályain, és a Kínai Nagydíjtól szigorúbb ellenőrzéseket ír elő a hátsó szárnyak hajlékonyságának ellenőrzésére. Mivel a Red Bull a bahreini tesztelés óta azt szorgalmazza, hogy az FIA tegyen valamit az úgynevezett mini DRS-sel trükközés ellen, a szövetség döntésének egyértelműen az energiaitalos csapat a nyertese.

    A hajlékony aerodinamikai elemek használata természetesen nem újkeletű a Forma–1-ben, de a jelenlegi generációs autókkal tavaly kerültek igazán előtérbe, amikor a csapatok elkezdtek minden addiginál hajlékonyabb első és hátsó szárnyakat gyártani. Utóbbi esetében az FIA már a 2024-es szezon közben lépett, a McLaren pedig önként lemondott a mini DRS-nek nevezett megoldás használatáról. Ennek lényege dióhéjban az volt, hogy nagy sebességnél a felső és alsó vízszintes szárnyelem úgy deformálódott, hogy megnőtt közöttük a rés, az autó légellenállása ezzel pedig akkor is csökkent, a rendes DRS-t nem használta a versenyző.

    Lando Norris, McLaren
    Fotó: Simon Galloway/LAT Images

    Ezt követte a téli szünetben az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozó szigorítás, ám azt a Red Bull nemtetszését kiváltva az FIA nem az első futamtól, hanem majd csak a kilencedik fordulónak számító Spanyol Nagydíjtól vezette be. Ezzel szemben a szövetség most nem várt ennyit, és miután a tavalyi módosítás nem gátolta meg a csapatokat abban, hogy a mini DRS-sel kísérletezzenek, az Ausztrál Nagydíjon kiemelt figyelemmel követte a csapatok hátsó szárnyának deformációját, majd úgy döntött, hogy már a hétvégi Kínai Nagydíjtól kezdve szigorít, jóllehet, ezt lépcsőzetesen teszi. A két szárnyelem közötti rés a statikus tesztek során ugyanis 2 mm helyett a hétvégén már csak 0,75 mm-re változhat, azután pedig már csak 0,5 mm-re.

    Hogy a 2022 előtti szabályrendszerben a hajlékony hátsó szárnyak terén a legjobbnak számító Red Bull miért örül annyira ennek, arra a magyarázat az, hogy a riválisai egyszerűen lehagyták őt ezen a területen. Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója a tél folyamán el is ismerte, hogy az ellenfelek a hajlékony szárnyaiknak köszönhetően tüntették el a csapata előnyét, mivel a Red Bull két éven át a hajlékony szárnyakkal való trükközés nélkül tudta tökéletesíteni az autója egyensúlyát, míg a riválisok ezzel az eszközzel érték el ezt.

    Ebből következik, hogy a Red Bull úgy véli, hogy minél szigorúbbak a hajlékony szárnyakra vonatkozó szabályok, annál többet nyernek, lévén a riválisaik annál kevésbé tudják majd optimalizálni az autójukat. „Minél merevebbek a szárnyak, az annál jobb nekünk” – idézi egyik névtelen red bullos forrását a The-Race.com, az ugyanakkor csak ezután fog kiderülni, hogy mindez mekkora veszteséget jelent a többieknek. Némileg választ kaphatunk rá a Kínai Nagydíjon, de teljesen nem, hiszen a teljes szigor csak azután kerül bevezetésre, az első szárnyaknak pedig majd csak a júniusi Spanyol Nagydíjtól kell merevebbnek lennie.

    Max Verstappen, Red Bull, Oscar Piastri, McLaren, George Russell, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
    A Red Bull nyerhet az új szabályozással / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool0

    Azt ugyanakkor naivitás lenne várni, hogy az ezen a téren élen járó McLaren teljesítménye a szigorítás hatására drasztikusan romlik majd, hiszen a wokingiak autója nem csak a hajlékony szárny miatt ennyire jó. De az tény, hogy a merevebb szárnnyal veszíthetnek valamennyit, hiszen az nem csak azt jelenti, hogy az egyenesekben lassabbak lesznek, hanem azt is, hogy szűkülnek a beállítási lehetőségeik, hiszen a nagy sebességnél elhajló szárny lehetővé teszi a meredekebb szárnyállások használatát, amivel a kanyarokban leszorítóerőt nyer a csapat, a gumikezelést – ami az idei McLaren egyik nagy erőssége – pedig nehezebbé teszi.

    A The-Race eközben úgy tudja, a változtatás nem kizárólag a McLarenre irányul, és az FIA általánosságban azt tapasztalja, hogy a mezőnyben igencsak elterjedt a hátsó szárnnyal trükközés. Ennek korlátozása azonban valószínűleg egyik csapatot sem fogja nagy mértékben hátráltatni, ám mivel a McLaren mögött rendkívül szoros a mezőny, néhány századmásodpercnyi veszteség is döntő lehet.

    Miért léptek ilyen gyorsan?

    Azt, hogy az FIA szigorít a hajlékony szárnyak tesztjén, abszolút megteheti, és ezzel a csapatok is tisztában vannak, miként az évek során már számos alkalommal láthattunk is erre példát. Az viszont szokatlan, hogy egyik futamról a másikra vezet be szigorítást, ráadásul dupla hétvége közben, így az érintetteknek csupán 5 napja van biztosítani, hogy a szigorított teszteken is átmenjenek. Általában ugyanis ennél hosszabb időt hagy a szövetség a felkészülésre (mint azt az első szárnyak esetében is láthatjuk), hogy ne nehezítse meg a változtatásra kényszerülő csapatok dolgát, amelyek – és ezt fontos hangsúlyozni – nem csináltak semmi szabálytalant, lévén a teszteken azelőtt is átmentek.

    A hátsó szárnyakra vonatkozó tesztek szigorítása így leginkább arról árulkodik, mennyire aggasztónak találja a szövetség azt, amit Ausztráliában látott. Hiszen míg az első szárnyak hajlékonyságát a tavalyi Belga Nagydíjtól kezdve monitorozták, a hátsó esetében egyetlen versenyhétvége elegendőnek bizonyult a cselekvéshez, ami azt mutatja, hogy az FIA szerint több csapat egyértelműen túl messzire ment.

    A Ferrari is veszíthet / Fotó: Florent Gooden/DPPI/Scuderia Ferrari Press Office

    Waché a bahreini teszten felhívta rá a figyelmet, hogy a Ferrari és a McLaren is egyértelműen továbbra is alkalmazza a mini DRS-t, az FIA Ausztráliában pedig extra, nagyfelbontású fedélzeti kamerákkal figyelte meg a hátsó szárnyakat, miközben meg nem nevezett csapatok autóján extra terheléses teszteket is végzett a garázsban. Emellett az FIA dokumentumaiból kiderült, hogy Max Verstappen Red Bullján, George Russell Mercedesén és Carlos Sainz Williamsén az első és hátsó szárny megfelelőségét is kiemelt figyelemmel vizsgálták az időmérőt követően, majd a verseny után Lando Norris McLarenjét vetették alá hasonlóan tüzetes ellenőrzésnek.

    Noha ezeken a teszteken az összes szóban forgó autó átment, az FIA a menet közben látottak miatt – értelemszerűen ilyen helyzetben nem tudnak ellenőrizni – mégis a szigorítás mellett döntött, hiszen a folyamatosan frissített, a kasztnielemek hajlékonyságára vonatkozó 34-es technikai direktívában leírja, hogy az, hogy egy szárny átmegy a terheléses teszten, még nem jelent azt, hogy teljes mértékben megfelel a szabályoknak, és kijelenti, hogy a szárnyakat szabálytalannak fogja tekinteni, ha „olyan kialakításúak, amelyek szerkezeti jellemzőit másodlagos paraméterek változtatják meg, hogy [a pályán haladás közben] más elhajlási karakterisztikát produkáljanak, mint az FIA ellenőrzése alatt álló helyzetben. Másodlagos paraméterek például a hőmérséklet, az aerodinamikai terhelés stb.”

    A Frentzent meglepetés győzelemhez segítő trükköt vetett be a Mercedes Ausztráliában

    Az FIA nyitott a párbeszédre a versenyzőkkel a Szafari Rally után

    0

    Az FIA tíz perccel a Szafari Rally hivatalos tesztje előtt reagált a versenyzők három héttel ezelőtt elküldött nyílt levelére.

    Amint arról beszámoltunk, Adrien Fourmaux káromkodásért kapott súlyos svédországi büntetése után a WRC-versenyzők előbb nyílt levelet írtak az FIA elnökének, a káromkodás elleni hadjáratot szorgalmazó Mohammed Ben Sulayemnek, majd miután semmilyen reakciót nem kaptak azon kívül, hogy az FIA kiáll az álláspontja mellett, tiltakozásul úgy döntöttek, vagy egyáltalán nem nyilatkoznak a Szafari Rally gyorsasági szakaszai után, vagy az anyanyelvükön szólalnak meg.

    Elnézést kérnek a szurkolóktól a tiltakozó WRC-versenyzők

    Az FIA-nak erre hirtelen eszébe jutott, hogy nyitott a párbeszédre, vagyis úgy tűnik, hogy a versenyzők akciója máris célt ért – ettől függetlenül a Szafari Rallyn tartják magukat ahhoz, amit közösen elhatároztak, úgyhogy a hivatalos közvetítésből nem sokat fogunk megtudni tőlük. A versenyzők szerda reggel kaptak egy válaszlevelet, három hét után ez volt az első alkalom, hogy az FIA kommunikált velük.

    „Nem volt semmilyen párbeszéd Mohammed Ben Sulayem részéről, egészen addig, amíg nem kaptuk meg a levelet, ironikus módon körülbelül tíz perccel a shakedown előtt. Azt hiszem, ez egy különösen jól időzített e-mail volt – mondta a DirtFishnek a WRC2-ben versenyző Gus Greensmith. – Azt hiszem, ez jól összefoglalja a helyzetet, szerda reggelig semmilyen kommunikáció sem volt. És még mindig felháborítónak tartom a büntetés mértékét, tízezer euró egyetlen káromkodásért. És megértem, hogy nem akarsz káromkodni egy interjúban, amit rengetegen néznek, de az európai bruttó átlagbér 37 ezer euró, tehát ez egy átlagember fizetésének több mint negyede. Ez csak azt mutatja, hogy semmi kapcsolatunk nincs a való világgal.”

    Gus Greensmith
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A DirtFish kérdésére az FIA szóvivője a következőképpen reagált:

    „Nagyon fontos, hogy a versenyzők hogyan viselkednek az eseményeken. A kódex célja a sportszerűség és a tisztelet előmozdítása, és ez magában foglalja az olyan nyelvezetre vonatkozó elvárásokat is, amelyet a közönség sértőnek vagy helytelennek tarthat. A szabályok és a büntetések összhangban vannak a többi bajnokságban alkalmazott szabályokkal és büntetésekkel. Elismerjük, hogy a helyzetek eseti alapon történő értékelése alapvető fontosságú, de a szükségtelen trágárkodást nem szabad elnézni, és az kevéssé segíti a sportág népszerűsítését és fejlődését a szurkolók, szponzorok és partnerek körében. A múlt hétvégén Melbourne-ben a Forma–1-es versenyzőkkel tartott hasonló megbeszélésnek megfelelően Ronan Morgan, a versenyzői bizottság elnöke Petter Solberg alelnökkel és Emilia Abel junior ralisport-igazgatóval együtt azt tervezi, hogy a Szafari Rally után megvitatja ezt az ügyet és más témákat a versenyzőkkel.”

    Thierry Neuville
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A világbajnoki címvédő Thierry Neuville további betekintést nyújtott abba, hogy látják ezt a kérdést a versenyzők.

    „Mindannyian ismerjük a helyzetet Adrienn-nel kapcsolatban, valamint a nemrég megjelent szabályokat is, amelyek – ha nevezhetjük így – a káromkodásról szólnak. A versenyzők nem értenek egyet azzal, ami ezekben a szabályokban szerepel és ahogyan használják ezt. A Svédországban történtek azt bizonyítják, hogy az FIA-val közösen meg kell vitatnunk a szabályokat, és meg kell találnunk a kompromisszumot. Nem emlékszem, hogy bármelyikünk is valóban káromkodott volna, kiabált volna, udvariatlan lett volna bármelyik emberrel vagy szervezettel – mondta Neuville. – Az embereknek azt is meg kell érteniük, hogy dolgozik bennünk az adrenalin, hatalmas nyomás alatt vagyunk, harcolunk és keményen dolgozunk. És amikor elbuksz egy jó eredményt vagy problémáid vannak, akkor nehéz nyugodtnak maradni. Nem arról van szó, hogy megpróbálunk show-t csinálni, tiszta érzelmek tükröződnek rajtunk. És amikor a dolgog rosszul mennek, akkor rosszul mennek. Mindannyian használtunk időnként olyan szavakat, amelyeket utólag talán megbántunk. Ezért szeretnénk világos és nyílt megbeszélést az FIA-val.”

    Thierry Neuville
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Neuville hozzátette, nagyon csalódott amiatt, hogy a Svéd Rally óta semmilyen kommunikáció nem történt az FIA részéről, de egyáltalán nem lepődött meg. A szerda reggeli levél pedig nem változtatott azon, amit eldöntöttek.

    „Ez a hétvége így megy végig, aztán remélhetőleg sikeres megbeszélést folytatunk az FIA-val – mondta a címvédő. – A legjobbat akarjuk a sportágnak, ezért döntöttünk úgy, hogy nyíltan beszélünk a médiával a médiazónában, a gyűjtőzónákban és bárhol máshol, de csendben maradunk, amikor érzelmek alatt vagyunk. Nem akarjuk megkockáztatni a magas bírságot. Inkább nyugodtak maradunk, amíg nincs tisztább képünk a témáról.”

    A megoldáshoz még egyáltalán nem jutottunk közelebb, de valami legalább megmozdult.

    Ott Tänak egyenesen kimondta: győzni érkezett a Szafari Rallyra

    0

    A Hyundai világbajnok észt versenyzője, Ott Tänak elmondta, hogy egy nagy trófeával szeretne hazatérni Kenyából.

    Ott Tänak eddig négyszer állt rajhoz a Szafari Rallyn, ám eddig mindössze egyszer állhatott fel a dobogóra. Még 2021-ben végzett a harmadik helyen, egy év múlva kormányhiba miatt kiesett, majd időrendi sorrendben haladva hatodik és nyolcadik lett.

    A szezon stabilan, ám dobogós helyezések nélkül kezdődött a Hyundai észt versenyzőjének, Monte-Carlóban az ötödik helyen végzett, Svédországban negyedikként zárt. A sorminta alapján most a harmadik hely következne, ám egyáltalán nem érné be ennyivel.

    „A sebesség nagyon magas, gyakran nyílt szakaszokon versenyzünk, ahol a zebrákon és zsiráfokon kívül nem sok minden van körülöttünk, ami megnehezíti az itiner tökéletesítését – mondta még a verseny előtt Tänak. – Szeretnénk problémamentes hétvége után, egy nagy trófeával a birtokunkban hazautazni.”

    Szafari Rally 2025 – Minden infó egy helyen

    A világbajnok pilóta szerint Afrikában az a siker kulcsa, hogy megtalálja a leggyorsabb utat, amellett elkerülje a legnagyobb kátyúkat.

    „A Szafari Rally a leginkább embert próbáló verseny a naptárunkban. Az utak általában nagyon kemények és rázósak, ugyanakkor rendkívül gyorsak. Ahogy tavaly kiderült, bárhonnan felbukkanhatnak kövek, szóval itt mindenre számítani kell – utalt a tavalyi kalandjára Tänak. – A kulcs a kockázat és a haszon tökéletes egyensúlyának megtalálása, de ez sosem könnyű. Szükségünk van a megbízható autóra, hogy rendesen tudjuk nyomni az igazán kemény és gyors szakaszokon is.”

    A Szafari Rally a szerda reggeli hivatalos teszttel kezdődött meg, amelyen a versenyzők gyakorlatilag bojkottálták a nyilatkozatokat, így tiltakozva az Adrien Fourmaux-t káromkodásért súlyosan megbüntető FIA ellen. Csütörtökön két szakaszt rendeznek meg, mielőtt pénteken a verseny érdemi része is kezdetét venné. A verseny 21 szakaszán összesen 384.86 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek.

    Fourmaux büntetése ellen tiltakoznak a versenyzők a Szafari Rallyn

    Kenya eddig mindig keményen bánt a világbajnoki címvédővel

    0

    Thierry Neuville bízik benne, hogy az idén végre minden összeáll a Szafari Rallyn, amelyen eddig nem sok szerencséje volt.

    Finoman szólva sem a legjobban kezdte az évet a világbajnoki címvédő Thierry Neuville, aki Monte-Carlóban ötödik lett, Svédországban pedig harmadik, azaz legalább már a dobogóra felállhatott. A szezon a héten a Szafari Rallyval folytatódik, ahol eddig elkerülték Neuville-t a jó eredmények. A négy próbálkozásából egyszer kiesett, egyszer kizárták (!), kétszer pedig ötödik lett.

    Neuville óriásit hibázott, kizárták a Szafari Rallyról

    „A Szafari Rally jelentősen külöbözik minden más versenytől. Annak ellenére, hogy olyan kemény, mint Görögország, nagyon gyorsan változhat az összes körülmény, az időjárás és a felszín is. Arrafelé most van az esős évszak, márpedig ha lezúdul a csapadék, az nagyon megterhelő az autóknak és nekünk is, mert nagyon rosszak a látási viszonyok – mondta Neuville. – A terepviszonyok évről évre változnak, ráadásul van néhány új szakasz is, néhányat pedig a tavalyival ellentétes irányban teljesítünk. Ettől függetlenül okosan kell vezetnünk.”

    Kenyában kulcsfontosságú a türelem, nem kell feltétlenül minden szakaszon a leggyorsabbnak lenni, sokkal fontosabb, hogy a versenyző vigyázzon az autójára a legendásan kemény versenyen.

    „Oda kell figyelni az autóra és távol kell maradni a kalandoktól. Nyilván kell egy kis szerencse is, de remélem, hogy az idén végre minden összejön – tette hozzá Neuville. – Bár Monte-Carlóban többet vártunk, a tempónk megvolt, és ezt Svédországban be is bizonyítottuk. Kenyában szeretnénk egy lépéssel tovább haladni, és újra a dobogón végezni.”

    A Szafari Rally szerdán indult a hivatalos teszttel, majd csütörtökön két szakaszt rendeznek meg, mielőtt pénteken a verseny érdemi része is kezdetét venné. A verseny 21 szakaszán összesen 384.86 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek.