back to top
2026. március 19. 08:34
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 316

    Megjelent a Rally Hungary versenykiírása, ikonikus szakaszok várják a mezőnyt

    0

    Az idén is a legendás Veszprém környéki murvás pályákon rendezik meg május 9–11-én a Rally Hungaryt, amely az ERC és az ORB naptárában is a második futam lesz.

    Megjelent a Rally Hungary versenykiírása, az FIA Rally Európa-bajnokság (ERC) hazai futama május 9–11-én a tavalyi évhez hasonlóan a legendás Veszprém környéki murvás pályákon látja vendégül a nemzetközi és a hazai mezőnyt. A verseny az ERC és az Országos Rally Bajnokság (ORB) naptárában is a második futam lesz. Az ERC mezőnyén kívül az ERC3, az ERC4 és a Junior ERC versenyzői is megméretik magukat a sportági egyik hazai fellegávárában.

    Az útvonal gerincét a tavaly jó bevált pályák alkotják, azonban kisebb módosítások és újítások várják a versenyzőket és a rajongókat. A szervizparknak az idén is a Veszprém Aréna parkolója ad otthont, a verseny központja pedig maga a Veszprém Aréna lesz. A ralira április 24-ig lehet nevezni, a nevezési listát május elsején hozzák nyilvánosságra.

    A Rally Hungary pénteken 14.01-kor kezdődik a kvalifikációval, ezt a 15.10-kor kezdődő shakedown követi, mindkettőt Hajmáskéren rendezik meg. Este, 18.05-kor követezik a látványos show-t ígérő szuperspeciál Királyszentistvánon, ami tavaly is nagy sikert aratott a nézők körében.

    Szombaton és vasárnap hat-hat gyorsasági szakaszt rendeznek meg, hármat-hármat délelőtt és délután. Szombaton 9.18-kor Hegyesden kezdődik a móka, 10.46-kor kezdődik a második gyors a Kislőtéren, majd 11.44-kor következik Várpalota, ahol az idén némileg módosul az útvonal. Szombatonon délután ugyanez a három szakasz következik, ugyanebben a sorrendben, Hegyesden 14.59-től, a Kislőtéren 16.27-től, Várpalotán pedig 17.25-től megy végig másoodszor a mezőny.

    Vasárnap délelőtt Iszkán kezdődik a verseny 9.27-kor, majd a ralirajongók egyik nagy kedvence, Tés következik 10.35-től. A szintén ikonikus Nagylőtéren 11.35-kor bőgnek fel a motorok. Délután jön ugyanez a kör még egyszer, Iszkán 13.59-től, Tésen 15.07-től indulnak ismét a versenyzők, a Power Stage-nek pedig mi más adhatna otthon, mint a Nagylőtér, 17.05-ös kezdéssel.

    A három nap alatt a mezőnyre összesen 828.32 kilométer megtétele vár, ebből a hét pályán megrendezett 13 gyorsasági szakasz 193.06 km-t tesz ki. A tavalyi murvás verseny nagy sikert aratott a versenyzők, a nézők és a nemzetközi partnerek körében is, ráadásul hatalmas izgalmakat is látthattunk, hiszen ritkaságszámba megy, hogy a tizenhárom gyorsasági szakasz során összesen hétszer változott az összetett éllovas személye, és öten mondhatták el magukról, hogy vezettek a versenyben.

    Csomós Mixi
    Fotó: V-Híd Rally Hungary/MGR Images

    Tavaly Simone Tempestini pályafutása első győzelmét aratta az ERC-ben, megelőzve Mathieu Franceschit és a Power Stage-en előző Csomós Mixit. A Rally Hungary immár hatodik éve íródó történetében jól szerepeltek a hazai versenyzők, az első futamot 2019-ben egyenesen Turán Frigyes nyerte meg, két évvel később Hadik András harmadik lett. Aztán 2023-ben Vincze Ferenc a dobogó második fokára állhatott fel, tavaly pedig ugyebár Csomós Mikló célba harmadikként.

    A versenyen a hazai versenyzők ismét összemérhetik tudásukat a nemzetközi mezőnnyel – érdemes lesz májusban kilátogatni a sportág egyik hazai fellegvárába!

    A részletes versenykiírás ITT olvasható.

    Az orfűi versennyel lepte meg születésnapján felesége Hámor Ivánt

    0

    Hámor Iván, a Rallye Rádió főszerkesztője Orfűn tér vissza a mezőnybe, az indulási lehetőséget születésnapi ajándékként kapta.

    Az Orfű Rally nevezési listáját böngészve sokaknak feltűnhetett, hogy Hámor Iván és felesége, Nagy Edit előfutóként indul a Rallye Rádió csapatát képviselve.

    A listát megpillantva azonban a rádió főszerkesztője is meglepődött.

    “Komoly meglepetés volt, amikor megláttam a nevemet a nevezési listán, mint később kiderült ezt az ajándékot a feleségemtől, Edittől kaptam, mivel egy kerek évszámhoz érkezek éppen a verseny napján – mondta Hámor Iván a RallyCafe oldalának. – Igaz, hogy korábban említettem, hogy pont a kerek születésnap kapcsán jó lenne idén indulni ismét valahol, de arra nem számítottam, hogy ez már Orfűn teljesülni fog.”

    Hámor Iván azonban nem most indul élete első versenyén.

    “Még a kilencvenes évek első felében kezdtem versenyezni, elsőként szlalom versenyeken, majd később rallye-túra futamokon vettem részt Trabanttal. 2002-ben indultam az autóval az osztrák Waldviertel Rallyn is. A hegyiversenyzésbe is belekóstolhattam, ahol az Opel Astra Kupa médiás mezőnyének is voltam a tagja 2002-2003-ban. Raliversenyen utoljára 2005-ben indultam a Hungaroringen rendezett Junior Ring Rallyn, egy Honda Civic-kel, de tervben volt 2017-ben, hogy a pécsi hegyiversenyen ismét rajthoz állok, ez a verseny azonban végül törölve lett, de 2016-ban és 2017-ben Parádsasváron indulni tudtam saját Honda CRX-szel. Az utóbbi években pedig regularity rallykon vettünk részt itthon, Ausztriában, Németországban és Olaszországban..”

    Hámor Iván szeretné az ajándékba kapott verseny minden pillanatát élvezni.

    “Most a Bakó Rally Team Peugeot 208 R2-es autójával jön el a visszatérés a raliversenyzéshez. Természetesen Orfűn az előfutói feladatok ellátása lesz az elsődleges, de biztos vagyok benne, hogy így is jó lesz ismét egy komoly versenyautót vezetni. Köszönöm az ajándékot a feleségemnek és a Bakó Rally Team csapatának is, valamint köszönöm a Rallye Rádió stábjának, hogy elengedtek erre a hétvégére.”

    Izgalmasnak ígérkező versennyel kezdődik a Historic Eb új korszaka

    0

    Az idei évre megújult a Historic Eb (EHRC) menetrendje, nőtt a versenyek száma is, ahol már a 2000 végéig homológizált autókkal is lehet indulni. A hétvégi spanyol szezonnyitó, így egvúttal egy izgalmas új korszak kezdete is.

    Idén eggyel nőtt az EHRC-versenyek száma, így már 10 versenye során lehet megszerezni azt a hat legjobb eredményt, ami alapján év végén kialakul a végeredmény.

    2025-ben új verseny lesz a francia Antibes Rally, a belga Ypres Rally, valamint a portugál Fafe Rally is, azonban a 2024-es futamok közül kiesett a naptárból a legendás Sanremo Rally, valamint legnagyobb bánatunkra a pécsi Mecsek Rally is.

    A Sanremo Rally néhány megszakítással a bajnokság alapításától 1989-től, míg a Mecsek Rally 2010 óta volt EHRC-futam is.

    A bajnokság versenyei közül a finn Lahti Rally és görög Akropolisz Rally murvás pályákon zajlik majd, míg a többi aszfaltos gyorsaságikon.

    Változáson megy át a mezőny is, ahol már 1993 és 2000 között homológizált autókkal (P2-korcsoport) is lehet indulni, azonban ezekkel a járművekkel még nem lehet pontot szerezni, és a versenyzők az 1-4-es korcsoport versenyzőit követően fognak csak indulni a versenyeken.

    A mezőny tagjai a rajthoz állással is már bónuszpontot szereznek, így 10 egységet kapnak a cseh Vltava Rally, valamint a portugál Fafe Rally indulói, a többi versenyen pedig 2 pontot lehet így gyűjteni.

    A szezon az izgalmasnak ígérkező spanyol Costa Brava Eallyval kezdődik, ahol 52 páros harcolhat majd pontokért, míg heten a P2-es korcsoportban állnak rajthoz.

    A pontokért és így a bajnoki címért harcoló mezőny tagjai között találjuk Jari-Matti Latvalát (Toyota Celica Turbo 4WD St185), Luigi Battistollit (Lancia Delta Integrale 16V), Romain Dumas-t (Porsche 911 Carrera RS 3.0), Pascal Perroudot. (BMW M3 E30), de Antonio Fassina 79 évesen is elindul egy Lancia Stratossal.

    A magyar színeket egyelőre Mekler László és felesége, Mikó Edit fogja képviselni, akik az eddig használt Alfa Romeót Lancia 037-re cseréli a spanyol szezonnyitón. A 2-es korcsoport bajnokai mellett a későbbiekben lehet számítani az FIA honlapja szerint ifj. Érdi Tibor indulására is, aki magyar versenyzőként először tudott a Historic Eb-n abszolút bajnoki címet szerezni Kerék István navigálásával.

    A P2-es korcsoportban olyan fantasztikus autókat lehet majd látni, mint Evo III-as Lancer, Evo VI-os Mitsubishi Carismát, Subaru Impreza 555-öt, Ford Escort Cosworthokat, valamint Renault Clio Maxit is.

    A Costa Brava Rally csütörtök este kezdődik, szombat estig pedig 13 szakaszt és 151.28 km versenytávot kell a mezőnynek leküzdeni.

    Bonato két ERC-futamot tervez hazai programja mellett

    0

    A háromszoros ERC-futamgyőztes Yoann Bonato és partnerei számára a francia bajnokság az elsődleges, azonban két Eb-futamon is rajthoz áll a citroenes pilóta.

    Yoann Bonato évek óta elsősorban a francia ralibajnokságban indul, ami mellett mindig belefér idejébe néhány ERC-futam is. Ez nem lesz másképp idén sem, a spanyol Sierra Morena Rallyn, valamint a Horvát Rallyn fog indulni a négyszeres francia bajnok.

    “Spanyolországban és Horvátországban fogok csak indulni az Eb-n, mivel a többi verseny egybe esik a francia futamokkal – mondta Yoann Bonato az ERC hivatalos oldalának. – Támogatóim miatt nem hagyhatom ki a francia bajnoki versenyeket.”

    Bonato azt is elárulta, mire számít idei Eb-futamain.

    “A WRC2-ből érkező versenyzők nagyon jól fogják ismerni a Horvát Rallyt, míg a gyors spanyol versenyzők a Sierra Morena Rallyt. Ugyanez lenne a helyzet egy francia bajnokin, ha az Eb visszatérne Franciaországba. A horvát versenyt azonban én is ismerem egy kicsit, mivel követem a WRC-futamokat, így tudom, hogy mire számíthatok ezen a versenyen. A spanyol rendezvényt azonban nem ismerem, de próbáltam keresni tavalyi videókat, amikből úgy tűnik, hogy Rómához hasonlít, ami pedig a francia versenyekhez van közel, így annyira nem lesz szokatlan. Ebből a szempontból a horvát verseny lesz az új, mert az teljesen más, mint ami Franciaországban van.”

    Bonato és navigátora, Benjamin Boulloud idén is a Trajectus Motorsport Citroen C3 Rally2-es autójával fog versenyezni.

    Megszerezte Mikko Hirvonen fia az első győzelmét

    0

    A hétvégi finn Savonlinna Ralln a 19 éves Roope Hirvonen megszerezte karrierje első győzelmét országos bajnokin, majd a céldobogón kisebb problémával kellett küzdenie.

    A 19 éves Roope Hirvonen a tavalyi szezonban csupán 13. lett a finn bajnokság SM4-es bajnokságában Ford Fiesta 1.6-tal, azonban az idei évre komolyan fejlődni és gyorsulni tudott.

    A szezon korábbi két versenyén egy második és egy harmadik helyet szerzett a kategóriában, azonban a hétvégi futamon végül sikerült Mikko Hirvonennek győzelemre vezetnie fiát.

    A páros nagy csatában volt a 15 éves Lauri Halonennel és Aki Maaranennel, akiket csak 1.6 másodperccel előztek meg a záró szakasz előtt, ott azonban a Toyota Auris-szal versenyző kettős kicsúszott és kiesett.

    Így Roope és Mikko Hirvonen szerezték meg a győzelmet.

    A céldobogós ünneplés valószínűleg sokáig emlékezetes lesz Roope számára, mivel a pezsgőt csak késve sikerült kidurrantania, így mire ez sikerült, 44 éves édesapja és a többi dobogós alaposan eláztatta a hidegben.

    Megvan a Rallycross Vb és Eb új irányítója, napokon belül naptár is lehet

    0

    Hétfő este bejelentésre került a Rallycross Vb új irányítója, mely maga az FIA lesz. Néhány napon belül a WRX és az ERX naptár is megjelenhet.

    Nagy csend előzte meg a hétfő esti bejelentést, mely szerint az FIA veszi át a Rallycross Vb (WRX) és a Rallycross Eb (ERX) irányítását.

    A bejelentés meglepetésnek számít, mivel az FIA pályázat során új promótert keresett a sorozatok irányítására, és nem feltétlenül saját magát.

    A WRX az elmúlt években komoly hanyatlásnak indult, és a fő kategóriában alig maradt teljes szezonos induló, 2024-ben mindössze hat ilyen versenyző volt.

    Mohammed Bin Sulayem, az FIA elnöke sok lehetőséget lát a WRX-ben.

    “AZ FIA nem csak a rallycrossba szeretne befektetni, hanem a motorsport összes szakágának jövőjébe – mondta az FIA elnöke. – Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy egy a sportágat a következő szintre emeljük, mégpedig új, globális közönség elérésével, miközben a versenyzőknek még keményebb küzdelmet biztosítunk, de ugyanez igaz a csapatokra, a kereskedelmi partnerekre és a szurkolókra is. Amikor megválasztottak a jelenlegi tisztségemre, ígértem, hogy szigorúbb szabályokat és erősebb FIA-t hozok létre, hogy az autósport minden szintes sikeres legyen. A világbajnokságaink jövője ennek az elkötelezettségnek a része.”

    Mivel a korábban megjelent idei WRX és ERX-naptár törlésre került az új promóter keresése miatt, az FIA már dolgozik az új menetrend kialakításán. Az új naptárak pedig már március 14-én megjelenhetnek, amikor a Motorsport Világtanács (WMSC) tart ülést.

    Az idei bajnokságban a 2024-es évhez hasonlóan belső égésű és elektromos autókkal is lehet majd versenyezni a WRX csúcskategóriájában. A tavalyi bajnokságot Johan Kristoffersson nyerte, belső égésű Volkswagennel.

    Az FIA szeretne még több rallycross tartalmat elérhetővé tenni ingyenesen használható platformokon is.

    Tavaly ugyancsak arról jelent meg hír, hogy a WRC Promóter, mely a WRX és ERX korábbi irányítója volt, szeretné eladni a WRC jogait, azonban ez ügyben eddig új információ nem jelent meg, akár e téren is lehet bejelentés márciusban.

    Az ERC tavalyi bronzérmese is az Orfű Rallyn kezdi a szezont – Nevezési lista

    0

    Megjelent az Orfű Rally nevezési listája, melyre nem lehet panasz, hiszen a sprintes mezőny is igen jó versenyzőkből áll, de a tesztelők között találhatjuk a tavalyi Eb harmadik helyezettjét, Miko Marczykot is. A lengyel versenyzőnek azonban nem lesz könnyű dolga, ha nyerni szeretne.

    Igazán szép számú nevezés érkezett a hétvégi Orfű Rallyra, mely a ralisprint bajnokság első futama lesz.

    A nevezési listán már a sprintesek között is jó versenyzőket találunk, elég csak a kétszeres ORB3-as bajnok Bíró Gergőre gondolni.

    Azonban a vasárnapi versenyre igen sokan érkeznek tesztelni is.

    A magyar indulók között szerepel ifj. Ranga László, ifj. Kiss László, Kovács Antal, László Zoltán és Martin, Matics Mihály is, akik vélhetően jó eséllyel pályázhatnának a győzelemre is, azonban ugyancsak Orfűre érkezik Mikolaj Marczyk is egy Skoda Fabia RS Rally2-vel, a tavalyi ERC 3. helyezett, tehát nálunk kezdi a felkészülést az ERC-szezonnyitó spanyol Sierra Morena Rallyra.

    A lengyel versenyző mellett az osztrák Niki Mayr-Melnhof is rajthoz áll Orfűn, a korábbi osztrák bajnok Rally2-es Forddal indul.

    Az orfűi előfutók között pedig elindul a korábbi kétszeres magyar bajnok Kiss Ferenc, és fia is.

    Elkezdődött: ismét beindultak a pletykák Verstappen csapatváltásáról

    0

    Még el sem startolt az új Forma–1-es szezon, Max Verstappen kapcsán máris újra terítékre került az Aston Martinhoz igazolás lehetősége, állítják spanyol és német lapok.

    Bár a hollandnak 2028-ig szóló szerződése van a Red Bull-lal (még ha tartalmaz is kilépési záradékokat), a tavalyi szezonnak is egyik fő témája volt, hogy melyik csapat kedvéért válthat idő előtt, és úgy tűnik, idén sem oszlanak el az ezzel kapcsolatos találgatások.

    2024-ben a Mercedesszel és az Aston Martinnal is szóba hozták a hollandot már a szezon elején, amikor a Red Bull belviszálya és Adrian Newey távozása bizonytalanságokat keltett a csapat körül. Bár Christian Horner csapatvezetőnek sikerült csillapítania a kedélyeket, ezzel maradásra bírni a Mercedesszel már elismerten egyeztetésekbe kezdő Verstappent, a holland továbbra is bajnokesélyes autót várt munkaadóitól, ezt pedig a tesztek tapasztalatai alapján idén már nem feltétlenül kapja meg – a napokban Jos Verstappen is újraindította pszichológiai hadviselését az istállóval szemben.

    A katalán El Nacional című lap ír arról, hogy az elmúlt hetek történései csak újabb éket vertek Verstappen és a csapat közé. A négyszeres világbajnok állítólag elégedetlen az új autó teszteken tapasztalt teljesítményével, ami a sejtések szerint nem lesz harcban a győzelemért Melbourne-ben, emellett nem értett egyet a csapat azon döntésével sem, hogy az első teljes szezonjára készülő Liam Lawsont ültették Sergio Pérez helyére, aki az autó fejlesztésében is kevésbé tud majd segédkezni.

    Mindezen tényezők terelték őt afelé, hogy ismét fontolóra vegye az Aston Martin ajánlatát, ahol 2026-tól újra együtt dolgozhatna a több mint három évtizede minden csapatánál bajnokautót tervező Newey-val, valamint a Red Bulltól szintén átpártoló Hondával – írja a lap.

    Megjelenését követően érdekes utat kezdett járni a hír, hiszen abban egyre hangsúlyosabban kezdett megjelenni egy újabb szál. Az egyébként általában jól értesült német f1-insider az El Nacionalra hivatkozva, saját információmorzsáival is megtámogatva erősítette meg az értesülést, hozzátéve, hogy a katalán lap „talán” az Aston Martin spanyol versenyzőjéhez, Fernando Alonsóhoz való bekötöttsége miatt tudhat részleteket arról, mi zajlik a háttérben a csapat pilótaügyeiben.

    A már az f1-insiderre hivatkozó gpblog aztán már egy fokkal határozottabban tolmácsolja, hogy Alonsónak „jó kapcsolatai vannak a spanyol lappal”, majd pedig egy hírgyűjtő oldal az X-en a gpblog alapján már úgy fogalmaz, „Fernando Alonso lehet az egyik kulcsfontosságú forrás” az információhoz. Ezt olvasva már tényleg úgy tűnik, mintha a kétszeres bajnok szivárogtatna arról, hogy az Aston egyeztetéseket kezdett Verstappennel, pedig a forrásokat visszafejtve kiderül, hogy az egész csak azon ténymegállapítás túlgondolásából indult, hogy a hírt először közlő lap és Alonso egyaránt Spanyolországból származnak.

    Mi nem költjük tovább a történetet, de persze a spanyol szál lététől függetlenül még nem kizárt, hogy a hír magja, a Verstappen és a silverstone-i csapat közötti kapcsolatfelvétel valóban megtörtént – már tavaly is lehetett hallani arról, hogy az Aston rekordösszegű ajánlattal (öt év alatt egymilliárd dollár) csábítja a hollandot. Ha pedig Alonso csapattársa lenne 2026-tól, az csak még pikánsabbá tenne egy ilyen váltást, noha erre Lance Stroll személye miatt azért erősen kicsi az esély.

    Botrány az F1-es idénynyitón, rádiót hackelő szurkoló okozott bonyodalmat

    Pajarinak még sok dolgot kell összerakni a jó eredményhez

    0

    Sami Pajari igen magasra tette a lécet a Rally1-es Toyotával való bemutatkozó tavalyi versenyeken, aminek fényében az idei évkezdés nem volt túl jó. A finn versenyző azonban egyre jobban érzi magát idén is a Yarisban.

    Sami Pajari tavaly igen magasra tett a lécet, miután legelső Rally1-es versenyén, Finnországban már a kilencedik szakaszán a leggyorsabb tudott lenni, majd a versenyt a negyedik helyen zárta. Később Chilében a hatodik helyen zárt.

    A Rally1-es kategóriában való jó bemutatkozás után pedig túl sokat is várhattak a 23 éves pilótától az idei szezon első versenyeitől, az igazán jó szereplés azonban eddig elmaradt. A Montén baleset miatt kiesett a záró napon, míg Svédországban egy korai defekt miatt csak hetedik lett.

    Pajari azonban jól tudja, hogy sok mindennek jól kell állnia, ahhoz, hogy egy jó eredményt el lehessen érni.

    “Egyre jobban érzem magam az autóban – mondta Sami Pajari a DirtFishnek. – Tavaly Finnország túl jól sikerült bemutatkozásként. Sikerült szakaszt nyernünk, majd a versenyt a negyedik helyen zártuk, ezzel talán egy kicsit magasra tettük a lécet. A szurkolók jogosan gondolhatják, hogy a tavalyi negyedik hely után a folytatás is hasonlóan jó lesz. Igyekszem azonban a földön járni. Svédországban is láthattuk, hogy ha minden jól összeáll, akkor képesek vagyunk top 3-as szakasz eredményre. Azonban egy jó versenyeredményhez sok mindennek össze kell állni, ehhez pedig még időre van szükségem. Azonban az érzés versenyről versenyre egyre jobb lesz.”

    A WRC-szezon pedig a kenyai Szafari Rallyval folytatódik, ahol igazán szerencsének kell lenni a jó eredményhez.

    “Érdekes és izgalmas versenyre számítok Kenyában. Most fogunk először ott versenyezni, tavaly azonban már ott voltam a Szafari Rallyn, ezért legalább már a pályákról van némi képem, ami igen hasznos. Nagy kihívást jelent az évkezdés előbb a Montéval, majd Svédországgal, most pedig Kenyával. Ezektől a többi verseny nagyban különbözik, és versenyzőként is másra van szükséged.”

    Lappi meglepődött a finn bajnoki körülményein

    0

    Esapekka Lappi idei első sikerét aratta a finn bajnokság hétvégi futamán, ami eredetileg téli körülmények között zajlott volna, azonban erről az időjárásnak nem szóltak.

    Szombaton rendezték a Savonlinna Rallyt, mely a finn bajnokság idei harmadik versenye volt. A bajnokság téli részében ez volt az utolsó, azonban már ezen a futamon is komoly problémát jelentett a péntek esti eső, ami eltűntette a pályákról a hó és jég nagy részét. Emiatt egy gyorsaságit törölni is kellett.

    A nehezebbé vált körülmények bár meglepték Esapekka Lappit is, végül rajt-cél győzelemmel tudott bemutatkozni új, Skoda Fabia RS Rally2 autójával.

    “Kiegyensúlyozott, hibamentes napunk volt, pedig a körülmények között könnyű lett volna hibázni – mondta a verseny végén Lappi. – Finnországban még soha nem versenyeztem ilyen latyakos körülmények között. A verseny előtti napon sok helyen 10-15 centis hó és jég volt, ami alaposan megolvadt a versenyre. Gyakorlatilag sok helyen használhatatlan volt a szöges gumi. Nagyon rosszul is alakulhatott volna a verseny, de ez szerencsére nem történt meg.”

    A finn bajnokság következő versenyét május végén rendezik, murvás pályákon.