back to top
2026. március 19. 12:32
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 318

    Kettétört autóval és horrorbukással mutatkozott be az F1 Melbourne-ben (videó)

    0

    A pályafutása során többször is elképesztő bukást megúszó Martin Brundle a Sky Sports szakkommentátoraként készülhet a 2025-ös szezon egy hét múlva következő ausztráliai rajtjára, ám 1996-ban ugyanezen a pályán még versenyzett, és kis híján otthagyta a fogát.

    29 évvel ezelőtt a mai napon rendezték az első melbourne-i Ausztrál Nagydíjat – addig Adelaide-ben volt az ausztrál verseny, és szezonnyitó helyett a szezonzáróként kapott helyet –, az 1996-os idénynyitó pedig nem is kezdődhetett volna látványosabban, Martin Brundle ugyanis már a 3. kanyarban akkorát esett, hogy néhány pillanatig mindenki a legrosszabbtól tartott. A Jordant kettétörő veterán azonban megúszta, majd mai fejjel nézve nevetséges orvosi vizsgálat után az újraindított futamon is rajthoz állt.

    Hogy mekkora bukást úszott meg, miért történt a baleset, majd ki volt az, aki Sid Watkins professzor zöld jelzése ellenére nem akarta, hogy ismét autóba üljön, arról alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

    „Ha a fák közé esem, meghalok” – így törte ketté autóját az F1 veteránja (videó)

    Mabellini idén már bajnoki címért szeretne harcolni az ERC-ben

    0

    Andrea Mabellini győzelmével zárult a 2024-es ERC-szezon és az olasz versenyző idén szeretne több győzelmet aratni, valamint küzdene az Eb-címért is.

    Andrea Mabellini tavaly komoly fejlődést mutatott be az ERC-versenyeken, ahol a walesi Ceredigion Rallyn megszerezte első dobogós helyezését, majd a következő, szezonzáró Szilézia Rallyn első győzelmét is ünnepelhette.

    Az olasz versenyző idén szeretné folytatni Eb-karrierjét társa, Virginia Lenzi navigálásával, ahol szeretne több győzelmet elérni és harcolna a bajnoki címért is.

    “A célunk, hogy idén is az Eb-n versenyezzünk – mondta a 25 éves olasz pilóta az ERC hivatalos oldalának. – Virgi és az én számomra is ez a legjobb bajnokság. Idén azonban picivel nagyobb célokért szeretnénk harcolni. Szeretnénk még több versenyt nyerni és ezzel a bajnoki címért harcolni.”

    Mabellini szerint Hayden Paddon megmutatta, hogy sok győzelem nélkül is lehet bajnoki címet szerezni, ha elég következetes a vezetés.

    “Az Eb-t nem lehetetlen megnyerni, de az biztos, hogy nagyon nehéz. Nyolc versenyből áll és nagyjából minden versenyen más. Egy komplett versenyzőnek kell lenni, ahhoz, hogy mindenhol elég gyors legyél. Azonban Hayden Paddon is megmutatta, hogy nem kell mindig nyerni, ő is csak az év végén tudott futamot nyerni, ahogy én is. Az azonban elengedhetetlen, hogy következetesen versenyezzünk minden futamon. Minden évben javul a bajnoki színvonala, így valószínűleg idén még nehezebb lesz.”

    Mabellini a tavalyi ERC-szezont a negyedik helyen fejezte be.

    Az ERC-szezon április elején a spanyol Sierra Morena Rallyval kezdődik, majd a második futamot a veszprémi Rally Hungaryn tartják.

    Suárez mégsem indul a Kanári-szigetek Rallyn

    0

    José Antonio Suárez nem tudott megegyezni az M-Sporttal, hogy egy Rally1-es autóval induljon a Kanári-szigetek Rallyn, ezért inkább nem is indul a spanyol WRC-futamon.

    José Antonio Suárez túl korán jelentette be, hogy egy Rally1-es Ford Pumával áll rajthoz a Kanári-szigetek Rallyn, mivel később Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, semmilyen megállapodást nem között a fordos csapat a spanyol versenyzővel, és egyáltalán nem biztos, hogy autót tudnak biztosítani számára.

    Millener: Egyáltalán nem biztos, hogy Suáreznek Rally1-es autót tudunk biztosítani 

    Suárez bár egy éven át dolgozott célja megvalósításán, végül álma nem fog teljesülni.

    “Egy évet dolgoztam az álmom megvalósításán – mondta a spanyol versenyző. – Amikor megjelentek az első pletykák, hogy a Kanári-szigeteken WRC-futam lehet, megkerestem Malcolm Wilsont, az M-Sport vezetőjét, hogy szeretnék egy Rally1-es Pumával indulni. Végül azonban nem sikerült megegyeznünk, ezért a legjobb, ha továbbra is a spanyol szuperbajnokságra koncentrálunk.”

    A Kanári-szigetek Rallyt április 24-27. között rendezik a WRC-szezon negyedik futamaként.

    Botrány az F1-es idénynyitón, rádiót hackelő szurkoló okozott bonyodalmat

    0

    Sima, mondhatni unalmas McLaren-győzelemmel indulhatott volna a napra pontosan 27 éve, március 8-án kezdődő 1998-as Forma–1-es szezon, de egy szurkoló tett róla, hogy vigyen némi színt a wokingiak kettős sikerébe.

    Már csak egy hét, és ismét az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét egy Forma–1-es szezon, amire legutóbb 2019-ben volt példa (2020-ban ugye az utolsó pillanatban halasztották el a Covid-járvány miatt a versenyt). 1996 és 2005 között azonban minden évben a melbourne-i Albert Parkban startolt el az idény, így 1998-ban is. A napra pontosan 27 éve rendezett 1998-as Ausztrál Nagydíjon debütáltak az arra az évre komoly aerodinamikai szabályváltozáson átesett autók, és a tesztek után az is megerősítést nyert, hogy átrendeződtek az erőviszonyok, hiszen az 1997-es esztendőt uraló Williams visszaesett, míg a McLaren az első Adrian Newey által tervezett autójával, az MP4/13-assal megérkezett az élre.

    És nemhogy megérkezett, hanem rendesen rá is ijesztett az izgalmas szezonban reménykedő drukkerekre, hiszen hatalmas fölénnyel aratott kettős győzelmet. Ám a Mika Häkkinen pályafutása második sikerét hozó versenyen egyáltalán nem alakult simán a wokingi istállónak, hiszen egy szurkoló meghackelte a csapatrádiójukat. Hogy ez milyen bonyodalmakat idézett elő, és hogyan világított rá egy, többeket felháborító megállapodásra, arról alábbi, a történtek 25. évfordulójára írt cikkünkben írtunk.

    25 éve: Szurkoló által meghackelt csapatrádió okozott botrányt az F1-es szezonnyitón

    Evans szerint csak a murvás versenyekre lehetett hangolódni a Kenya előtti teszten

    0

    A Hyundai Spanyolországban, a Toyota pedig Portugáliában igyekezett felkészülni a kenyai Szafari Rallyra, a vb éllovas Elfyn Evans szerint azonban csak a murvás vezetésre lehetett visszaállni a teszten.

    A Hyundai Motorsport Portugáliában kezdte meg a Szafari Rally előtti tesztjét, majd átköltözött Spanyolországba, míg a Toyota Gazoo Racing csak Portugáliában készült.

    A Toyotának jó az, amit a Hyundai nem gondolt megfelelőnek a Szafari Rally előtt

    Elfyn Evans szerint azonban igazából Európában nem lehet felkészülni a kenyai versenyre, ezért inkább a murvára való visszaállásról szólt a teszt, ahol a hibrid rendszer nélküli autókat is először vezették.

    “Európában szinte lehetetlen olyan utakat találni, mint amik Kenyában várnak ránk – mondta Elfyn Evans. – A teszt inkább szólt a murvára való visszaállásról, semmint a felkészülésről az afrikai versenyre. Mióta kikerültek a hibrid egységek az autókból, először vezethettünk murván, ezért a jó egyensúly megtalálásán volt a hangsúly. A Hankook gumikat is először próbáltuk ki murván az idei autókkal. Kenya az egyik legdurvább verseny, azért a gumik teherbírása is kiderül ezen a versenyen.”

    A Szafari Rallyt két hét múlva rendezik.

    Loeb 50 felett is a legsokoldalúbb versenyző: ötödször húzta be a Bajnokok Tornáját!

    0

    Sébastien Loeb nyerte a 2025-ös Bajnokok Tornáját, ezzel egyedüli ötszörös győztessé válva, s példátlan módon egyazon kiírás során behúzva az egyéni és a csapatsikert is. Az ausztrálok kimagaslóan szerepeltek, a németek a negyeddöntőben kiestek.

    A franciák által megnyert Nemzetek Kupáját követő napon az egyéni versenyre került sor a 33. alkalommal megrendezett Bajnokok Tornáján. Ahogy az az utóbbi kiírásokon már megszokottá vált, külön ágra sorsolták a ralis és a pályaversenyzői múlttal rendelkező versenyzőket, ezzel garantálva, hogy a döntőben a két világ egy-egy képviselője csapjon össze. Ezúttal is hat különböző autót sorsoltak ki véletlenszerűen a párharcokhoz.

    A 20 nevezőből ketten kaptak kiemelést: a legutóbbi verseny két döntőseként ezek Mattias Ekström és Mick Schumacher lehettek volna, ám mivel Ekström betegség miatt lemondta a részvételt, a szintén négyszeres korábbi győztes Loeb részesült ebben a kegyben.

    A maradék 18 versenyzőt hat darab hármas csoportba osztották be, amelyek tagjai párharcot vívtak egymással, majd a trióknak csak a legjobbja folytathatta. Ezen a napon is parádéztak az ausztrálok, hiszen öt csoportból, amelyben volt képviselőjük, négyben is a hazai versenyző emelkedett ki. Továbbjutott a mezőny egyetlen női versenyzője, Molly Taylor, mellette Oliver Solberg, Toby Price, Sebastian Vettel, Chaz Mostert és Will Brown. Közben olyan nevek számára ért véget a verseny mindössze két menet után, mint Johan Kristoffersson, Petter Solberg, Valtteri Bottas és a Nemzetek Kupája-győztes francia csapat döntőben brillírozó tagja, Victor Martins.

    A negyeddöntőben két győzelemig tartottak a párharcok, de egyikben sem volt szükség döntőfutamra. Loeb lesimázta Taylort, Solberg pedig továbbjutott Price ellen, az alsó ágon azonban tartották magukat az ausztrálok, nem is akárkik ellen, hiszen Mostert Vettelt, Brown pedig Schumachert búcsúztatta. Ezzel megakadályozták, hogy összejöjjön a sokak által várt német összecsapás az elődöntőben, s ehelyett garantálták, hogy egy ausztrál versenyző mindenképpen legyen a fináléban.

    Az első elődöntőben a raliversenyzés múltja és jövője, az 51 éves Loeb és a 23 éves ifjabb Solberg csaptak össze, párharcukban pedig győzött a rutin, Loeb ugyanis újabb 2:0-val masírozott be a döntőbe.

    A két Supercars-versenyző összecsapását ugyanilyen különbséggel Mostert nyerte Brown ellen, ő lett tehát az első ausztrál, aki eljutott a fináléig a Bajnokok Tornája történetében.

    Hazai bajnoki címből kettő is volt a közelmúltban a RoC-ban, hiszen 2023-ban Svédországban Ekström, 2019-ben Mexikóban pedig Benito Guerra nyert, erre is hajtott Mostert a döntőben. Na meg arra, hogy újoncként egyből megnyerje a versenyt, ami szintén meglehetősen ritka, bár Guerrával, valamint 2010-ben Filipe Albuquerque-kel és 2004-ben Heikki Kovalainennel megtörtént. Ráadásul Mostert nem is volt a tervezett mezőny tagja, csak Ekström visszalépése után kapott meghívót beugróként.

    Loebnek eközben a verseny legkomolyabb rekordjaira nyílt esélye a döntőben: egyedüliként válhatott ötszörös egyéni győztessé, olyan pedig sohasem fordult még elő, amióta a csapatverseny is bemutatkozott 1999-ben, hogy egy versenyző ugyanabban az évben mindkettőt megnyerje.

    A finálé első összecsapását Polaris buggyval vívták meg a felek, és Loeb szoros versenyen került előnybe. A folytatásban az FC2-es ralikrosszautó kapott szerepet, a pálya határait és a nézők idegszálait feszegető futam pedig a nap egyik legszorosabb befutójával zárult, de ismét Loeb érte el előbb a célvonalat, ezzel pedig megnyerte a Bajnokok Tornáját!

    A francia ralilegenda, aki számos bajnokságban és terepen bizonyított már karrierje során, új szintre lépett ezen a versenyzői sokoldalúságot kihangsúlyozó eseményen is, korszakokat ölelve át: először 2003-ban nyerte meg a tornát, majd 2005-ben, 2008-ban, 2022-ben és idén ismételt, egyedüli ötszörös bajnokként megelőzve az örökranglistán Didier Auriolt és Mattias Ekströmöt.

    10 gyorsasági vár a Diósgyőr Rally mezőnyére

    0

    Megjelent a magyar raliszezon idei első futamának versenykiírása, mely szerint az ORB/ORC és Historic mezőnyre tíz, míg a Rally2-ben indulókra öt gyorsasági vár Diósgyőrben.

    Április 4-6. között a Diósgyőr Rallyval veszi kezdetét a honi raliszezon, az aszfaltos verseny összesen tíz gyorsaságin zajlik majd.

    A szezonnyitó pénteken a hivatalos rajtceremóniával indul április 4-én, másnap a mezőnyt a Bükkszentlászló (6.8 km) és a Garadna (18.2 km) pályán kétszer, míg a 13.9 km-es Sáta szakaszon egyszer lehet látni. A rendezvény második napján a Borsodbóta (13.9 km) szakasz egyszer, a Mályinka (18.4 km) és a Bükkszentkereszt (6.4 km) gyorsaságik kétszer szerepelnek a programban.

    A Rally2-es mezőny a szombati nap öt szakasz mérheti össze gyorsaságát.

    Az ORB/ORC és Historic mezőnyre így 127.4 km, míg a Rally2-re 63.9 km versenytáv vár.

    Már a Svéd Rally előtt csődbe ment a WRC üzemanyaggyártója

    0

    A német P1 Fuels céggel kapcsolatos média információ igaznak bizonyult, már február 10-én fizetésképtelenség miatt nyilvántartásba került a WRC üzemanyaggyártója.

    Mint arról beszámoltunk, először a finn Iltalehti oldal írta meg, hogy a WRC üzemanyaggyártója, a P1 Fuels csődbe ment, ami miatt az FIA fizette ki a német cég helyett a Szafari Rallyra a vámot.

    Csődbe ment a WRC üzemanyaggyártója

    Az amerikai DirtFish továbbá kiderítette, hogy a charlottenburgi területi bíróság február 10-én ideiglenes fizetésképtelenségi eljárás alá vonta a P1 Fuels céget, ami azt jelenti, hogy már a Svéd Rally előtt sor került erre.

    A bíróság a Greenberg Traurig céget jelölte ki az üzemanyaggyártó cég vagyonfelügyelőjének.

    Az amerikai média oldal is megerősítette, hogy az FIA fizette a kenyai WRC-futam előtt esedékes vámot, továbbá az Iltalehti és a DirtFish is úgy tudja, hogy a szaúdi Aramco veheti át valószínűleg a P1 Fuels helyét a WRC-ben, már a Kanári-szigetek Rallytól.

    12 változatos szakaszon rendezik meg a Szaúd-Arábia Rally tesztversenyét

    0

    Idén Szaúd-Arábiában zárul a WRC-szezon, az új verseny tesztfutamát pedig májusban rendezik meg a Közel-Kelet Rally Bajnokság harmadik futamaként.

    Szaúd-Arábia tavaly 10 éves szerződést kötött a WRC-Promóterrel, aminek értelmében az idei évtől az új verseny zárja a vb-szezont. A ralisportban is újnak számító rendezvény teszteseményét pedig idén májusban rendezik, a Közel-Kelet Rally Bajnokság (MERC) harmadik futamaként.

    A murvás rendezvény pedig komoly kihívás elé fogja állítani a rajthoz állókat, akiknek összesen 12 gyorsaságit kell teljesíteni, melyek között sivatagi utak, vulkáni eredetű szakaszok és hegyi pályák is lesznek. A MERC-futam versenytávja összesen 192.6 km lesz.

    Fotó: Saudi Boom

    A WRC-futamhoz hasonlóan a május 2-3. közötti rendezvény középpontjában is a jeddah-i F1-es pálya lesz, aminek boxutcájában lesz a szervizpark.

    Meeke kezdett a legjobban a Fafe Rallyn

    0

    Kris Meeke vezet a portugál ralibajnokság szezonnyitó versenyén Martins Sesks és Dani Sordo előtt, a hazai versenyzők már a futam elején nagy hátrányba kerültek.

    Három gyorsaságival megkezdődött a portugál szezonnyitó Fafe Rally, melyet péntek este Kris Meeke zárt az élen a Rally2-es Toyotával, míg az északír versenyzőt a lett, fordos Martins Sesks 4.8, míg a Meeke korábbi csapatával, a portugál Hyundaijal Dani Sordo már pénteken 21.7 másodperc hátrányba került.

    A nyitó nap három szakasza közül kettőt Meeke, míg egyet Sesks tudott megnyerni.

    A korábbi ERC-futamon már három gyorsasági után komoly hátrányba kerültek a hazai, portugál versenyzők, Armindo Araújo 58.6 másodperc hátránnyal áll a negyedik helyen, míg José Pedro Fontos további 17.5 másodperc lemaradással az ötödik.

    A verseny döntő része szombaton kerül megrendezésre, amikor nyolc szakaszt kell a mezőnynek teljesíteni.