back to top
2026. március 19. 18:59
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 322

    A Hyundai elkezdte a felkészülést a Szafari Rallyra, majd Tanak kérésére költözött a teljes csapat

    0

    A múlthéten a Hyundai Motorsport elkezdte Portugáliában a felkészülést a kenyai Szafari Rallyra, azonban Ott Tanak szerint a helyszín nem volt megfelelő, ezért a teszt Spanyolországban folytatódik.

    Mivel Európán kívül nem tesztelhetnek WRC-csapatok, ezért az öreg kontinensen kell a csapatoknak olyan helyszínt választaniuk, mely hasonlít az adott tengerentúli versenyre. A Hyundai Motorsport Portugália egy azon részét szemelte ki, hogy felkészüljön a kenyai Szafari Rallyra, amit W2RC futamon is szoktak használni. A kijelölt szakasz téréségében azonban korábban nagy esők alakultak ki, ezért Thierry Neuville már a pálya felírásánál bajba került.

    Neuville már a Szafari Rally tesztje előtt bajba került (videó)

    Ezt követően Ott Tanak jelezte a csapat felé, hogy válasszanak új teszthelyszínt, mert a választott útszakasz nem hasonlít Kenyára. A Hyundai végül hallgatott a 2019-es világbajnokra, összecsomagolt a teszten lévő csapat és Spanyolországba költözött, ahol folytatják a felkészülést.

    A kenyai durva murvás terepre igen nehéz Európában megfelelő helyszínt találni, ezt bizonyítja a Hyundai esete is.

    A Szafari Rallyt március 20-23. között rendezik.

    Rekordot döntött a 17 éves pilóta, akire Carlos Sainz lehetséges utódjaként tekintenek

    0

    Megnyerte első nagyobb versenyét a 17 éves Gil Membrado, akit sokan a jövő nagy spanyol raliversenyzőjének vélnek. 

    Hétvégén rendezték a spanyol murva bajnokság első idei futamát a Cáceres Rallyt, melyet a 17 éves Gil Membrado Alejandro Lopez navigálásával nyert meg, ezzel a sorozat legfiatalabb győztese lett. 

    Az eredményre komolyan felkapta a fejét a spanyol média, még az egyik legnagyobb napilap, a Marca is cikket közölt a fiatal pilóta sikeréről. 

    Membrado a mexikói 23 éves skodás Alejandro Maurot 9.6, míg a Hyundaijal induló 26 éves orosz Alexander Semenovot 1:38 perccel megelőzve tudott nyerni Rally2-es Forddal. 

    Membrado 2021-ben még 14 éves sem volt, amikor elkezdte karrierjét, azóta az adott verseny összekötő szakaszain mindig navigátora vezet, mivel még nincs jogosítványa a fiatal pilótának. 

    Első versenyeit sok fiatal versenyzőhöz hasonlóan Lettországban teljesítette négy évvel ezelőtt R2-es Peugeot-val, majd később a többi balti országban, Észtországban és Lettországban is versenyzett, 2022-ben Rally4-es Forddal, majd 2023-ban már külön engedéllyel a spanyol versenyeken is indult. 2021-ben a Liepaja Rally rallysprint mezőnyében még csak a negyedik hely, majd egy évvel később a Césis Rallysprinten harmadik helyezés volt a legjobb eredménye, abszolút értékelésben, 2023-ban azonban már két kisebb versenyt is nyert hazájában. Tavaly már a Rally4-es Fordot Rally2-esre váltotta, amivel ugyancsak tudott egy kisebb spanyol futamot nyerni, míg az idei év során eddig kétszer állt rajthoz. Első futamán a harmadik helyen ért célba a Rally Lloret de Mar versenyen Herczig Norbert és Jordan Berfa mögött, míg most nyerni tudott.

    Herczigék győzelemmel tértek vissza

    A fiatal tehetségre már többen is felfigyeltek, és igen sokan támogatást nyújtanak számára. Ilyen támogató Daniel Alonso, aki az F1 kétszeres világbajnokának, Fernando Alonsónak is támogatta korai karrierjét, majd Alejandro Cachont és José Antonio Suárezt is támogatja a ralisportban. Membradonak azonban segít Carlos Sainz is, akinek könnyedén az utódja is lehet a spanyol szakértők véleménye szerint, de a kétszeres világbajnok is minden idők legtehetségesebb versenyzőjének nevezte Gilt korábban, és segített a fiatal pilóta mellé állítani a Red Bullt is támogatóként. 

    Az utóbbi 10 év során sok fiatal tehetségnek már tinédzserként sikerült felhívnia magára a figyelmet, gondoljunk csak Kalle Rovanperára vagy Martins Sesksre, Sami Pajarira, Oliver Solbergre. Norvégiában a 17 éves Karl Peder Nordstrand, Finnországban a 15 éves Isak Hatanmaa és az idei Lappföld Rallyt nyerő 18 éves Tuukka Kauppinen is igyekszik egyre inkább felhívni a figyelmet magára. 

    Dominguez nyerte a Zaldivar-testvérek csatáját a CODASUR-nyitányon

    0

    Hatalmas csatában nagy fordulat következett be a CODASUR-bajnokság első idei versenyén, a paraguayi Rally Trans Itapúa futamon.

    A Dél-Amerikai Rally Bajnokság (CODASUR) első versenyét a paraguayi Rally Trans Itapúa versenyt az augusztus végén esedékes Paraguayi Rally WRC-futam régiójában rendezték meg a hétvégén, azonban vélhetően a nagy távolság miatt csak dél-amerikai versenyzők álltak rajthoz.

    Hatalmas testvér-csatával kezdődött a CODASUR-bajnokság

    Az első nap hét szakasza után még igen szoros maradt a verseny, melyet Miguel Zaldivar jr. vezetett Skodával 3.4 másodperc előnnyel testvére, a Hyundai-os Fabrizio előtt. Ugyancsak szoros volt a csata a harmadik helyért, melyet az argentin Gastón Pasten foglalt el Skoda Fabia Rally2 evóval 12.3 másodperccel elmaradva az első helyezettől, de csak pár másodperccel megelőzve a toyotás Diego Dominguez jr.-t, Alejandro Galantit, a volkswagenes Agustin Alonsot, és a skodás argentin, Miguel Baldonit.

    A záró napon ugyancsak hét gyorsasági várt a mezőnyre, Miguel Zaldivar jr. azonban négy szakaszon még őrizte vezető helyét, azonban Gastón Pasten a második helyre tudott lépni, és ekkor már csak 9 tizeddel maradt el a vezető helytől, míg Fabrizio Zaldivar további kilenc tizeddel a harmadik helyre csúszott, de a negyedik helyen Diego Dominguez jr. is csupán 2.2 másodperc hátránnyal állt.

    A második délutáni szakaszon azonban sikerült Domingueznek az élre állni, és helyét már a következő két gyorsaságin is megtudta tartani, így az ő győzelmével kezdődött a bajnokság. A második helyen végül Miguel, míg a harmadikon Fabrizio Zaldivar ért célba 5.9, illetve 6.6 másodperc hátránnyal.

    A negyedik helyet Alejandro Galanti szerezte meg, míg legjobb nem paraguayi versenyzőként a bolíviai Sebastian Franco ért célba az ötödik helyen.

    Az ötfutamos CODASUR-bajnokság április 10-13. között az argentin Córdoba Rallyval folytatódik.

    Lehet egy nagy bökkenő Massa 2008-as vb-címért zajló perében

    0

    Kitűzték az első tárgyalás időpontját Felipe Massa a 2008-as, Lewis Hamilton által megnyert világbajnoki cím megszerzéséért indított ügyében, de sajtóhír szerint nem is feltétlenül kerül majd sor tárgyalásra.

    Amikor talán már sokan el is felejtették, hogy van ilyen ügy, idén októberre kitűzték Felipe Massa a Forma–1, az FIA és Bernie Ecclestone elleni perének első tárgyalási időpontját. Mint arról az ügy kirobbanása után többször is részletesen beszámoltunk, a korábbi F1-es pilóta azok után perel, hogy a sportág egykori vezéreként Ecclestone 2023 áprilisában azt nyilatkozta az F1-Insidernek: a Renault csalása miatt az akkori szabályoknak megfelelően törölniük kellett volna a 2008-as Szingapúri Nagydíjat, ebben az esetben pedig Massa lett volna a világbajnok, és nem Lewis Hamilton. Ecclestone azt is elmondta, hogy amikor ő és Max Mosley FIA-elnök már a 2008-as idény vége előtt megtudta, hogy a Renault elcsalta a versenyt, azért nem tettek semmit, hogy ne rombolják az F1 hírnevét, és megérti, hogy Massa most jogi útra tereli az ügyet. A 94 esztendős üzletember utólag viszont már nem emlékezett arra, hogy a szóban forgó interjú egyáltalán megtörtént…

    Massa jogi csapata erre az Ecclestone-nyilatkozatra építi majd a vádat, az ügyet pedig az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának legmagasabb divíziója fogja tárgyalni, már ha egyáltalán sor kerül tárgyalásra, az Autosport értesülései szerint ugyanis elképzelhető, hogy a bíróság már a tárgyalás kezdete előtt ejti az ügyet. A vádlottak (az F1, az FIA és Ecclestone) ugyanis valószínűleg azzal fognak védekezni, hogy nem megalapozott Massa ügye, mivel az egész arra a spekulációra épül, hogy amennyiben másként kezelik a szingapúri versenyt, az megváltoztatta volna a 2008-as világbajnoki cím kimenetelét. Persze, amennyiben a szezon után törölték volna a futamot, akkor a szingapúri eredmények kivonásával Massa lenne a bajnok (hiszen egyetlen ponttal csúszott le a címről), de azt valóban nem tudhatjuk, hogy miként hatott volna egy ilyen lépés a még hátralevő versenyekre akkor, ha még a szezon vége előtt meglépik.

    Massa többször hangsúlyozta, hogy az ő ügye nem sportszakmai jellegű (mint mondjuk a 2021-es abu-dzabi botrány), hanem egyszerűen összeesküvés áldozata lett. Azt is elmondta, hogy az anyagi kárpótlás mellett a 2008-as világbajnoki címre is igényt tart, azaz nem elégszik meg a pénzzel.

    A Ferrarinál rögtön biztosak voltak benne, hogy csalás történt, mégsem tettek semmit

    Korhonen elégedett a svéd második helyezéssel

    0

    Roope Korhonen a WRC2 második helyezésével kezdte az idei vb-szereplést Svédországban. A korábbi WRC3-as bajnok szerint ezzel az eredménnyel jól indult szezonja. 

    A finn bajnokság tavalyi, és a WRC3-as sorozat 2023-as első helyezettje, Roope Korhonen elégedett a Svéd Rallyn elért WRC2-es második helyezéssel. 

    “Ezzel az eredménnyel jól indult a szezonunk – mondta a 26 éves finn versenyző a Rallit.fi oldalnak. – A Hankook új szöges gumijai kicsit csúszósabbak, mint a korábbi gumik voltak, ami talán jobban illik a vezetési stílusomhoz. A svéd versenyen azonban bemutattunk egy forgást, ami nem hiányzott, azon a részen különösen rosszul vezettem.” 

    A havas pályák után murván folytatja a toyotás versenyző a WRC2-es szezonját. 

    “A következő versenyünk Portugáliában lesz, előtte azonban még szeretnénk egy olasz aszfaltos futamon is indulni, azonban, hogy ott milyen autóval tudunk indulni, még nem tudom.” 

    Benyó Máté a tavalyi Eb 3. hely és második magyar bajnoki címe után szünetet tart 2025-ben

    0

    Benyó Máté 2024-ben teljesítette talán rallycross-karrierjének legjobb idényét, az idei év összerakása azonban nem úgy sikerült a népszerű versenyzőnek, ahogy szerette volna, ezért szünetet tart karrierjében.

    Benyó Máté fantasztikus harmadik helyen zárta a Rallycross Eb-t tavaly, ami mellett 2023 után ismét megnyerte a magyar bajnoki címet is. Néhány nappal ezelőtt még arról tudtunk beszámolni, hogy a peugeot-os versenyző idén elsősorban az Eb-n fog versenyezni, itthon kevesebbet fog indulni.

    Benyó Máté megvédte bajnoki címét

    Ehhez képest vasárnap váratlan bejelentést tett Benyó Máté a közösségi oldalán, bizonytalan ideig szüneteltetni kényszerül karrierjét.

    Portugáliai ezüsttel szerezte meg az Eb harmadik helyet Benyó Máté

    Bízzunk benne, hogy a szünet csak kis ideig fog tartani és hamarosan ismét a pályán láthatjuk Mátét.

    Ma ünnepelte születésnapját Michelisz Norbert megdönthetetlen F1-es rekordot tartó volt csapattársa

    0

    Ma lett 63 éves rengeteg a magyar rajongók többsége által Michelisz Norbert pályafutása során megismert és megkedvelt, a túraautózásban már jóval a magyar pilóta megjelenése előtt hatalmas sikereket elérő Gabriele Tarquini, akiről sokan talán már el is felejtették, hogy a Forma–1-ben is kipróbálta magát. Sőt, 38 versenyen rajthoz is állt, ami nem hatalmas szám, de azért tiszteletre méltó.

    Pláne úgy, hogy végig rosszabbnál rosszabb technikákkal kellett megbirkóznia (nyitóképünk előterében az 1992-es Dél-afrikai Nagydíjon a Fondmetal színeiben), amelyekkel sokszor kvalifikálni sem tudta magát. Ez az oka annak is, hogy olyan negatív rekord tulajdonosa, amelyet már soha nem fognak megdönteni, és amely abszolút nem tükrözi azt, hogy mennyire volt jó versenyző valójában.

    Alább az ezt a rekordot is megemlítjük első sorban Tarquini F1-es pályafutására visszatekintő cikkünkben:

    61 éves lett Michelisz volt csapattársa, aki az F1 egyik legcsúfosabb rekordját tartja

    Az ERC menedzsere pozitívan várja a 2025-ös szezont

    0

    Egy hónap múlva kezdetét veszi az idei ERC-szezon, ami Ian Campbell, a bajnokság menedzsere szerint sok újdonságot hoz és érdekes küzdelmet fog tartogatni. 

    A spanyol Sierra Morena Rallyval április 3-6. között kezdetét veszi az ERC történetének 72. szezonja, mely Ian Campbell szerint sok izgalmat fog tartogatni. 

    “Idén lesz egy teljesen új versenyünk, két futam visszatér a bajnokságba, sok új pilóta és csapat érkezésére van kilátás – mondta az ERC menedzsere a bajnokság hivatalos oldalának. – Az először kiírt Masters Cup nagy érdeklődést vált ki, csakúgy, mint a Fiesta Rally3 Trophy. Eemellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy minden szakasz élőben lesz látható ismét a Rally TV-ben.” 

    Campbell szerint egy nagyszerű, új versennyel indul az idei sorozat. 

    “A Sierra Morena Rally szakaszai csodálatosak, nagyon szép tájakkal, ráadásul a spanyol szurkolók szenvedélye is igen nagy. A pályák sokban hasonlítanak a Kanári-szigetekre, de talán gyorsabbak azoknál. A versenyszervezők nagyon eltökéltek az első ERC-futamuk előtt, ami egyben az idei bajnokság szezonnyitója is lesz. A verseny komoly kihívás elé állítja majd a gumikat, mivel a pályák nagyon koptatják majd azokat, de nagy lesz a tapadás is. A navigátorokra nagy feladat vár a kanyarinformációk elmondása miatt, a pilótáktól pedig komoly koncentrációt követelnek a szakaszok.” 

    Fotó: FIA ERC

    A Masters Cup már bizonyított a WRC-ben, idén azonban az ERC-bajnokságban is megjelenik. 

    “A várakozást felülmúló érdeklődés alakult ki a Masters Cup-pal kapcsolatban. Jos Verstappen egy olyan versenyző, akit nem kell bemutatni, és ő volt az első, aki kijelentette indulását ebben a kupában. Arra számítunk, hogy további jó versenyzők fognak hozzá csatlakozni.” 

    Az előző két szezonban bajnoki címet nyerő Hayden Paddon azonban idén már nem fog az Eb-n versenyezni. 

    “Hayden Paddon egy nagyszerű tagja volt a sorozatnak, és nagyszerű követnek is bizonyult. Természetesen örülnénk, ha harmadik bajnoki címét is megcélozná, azonban, ha más irányba szeretne indulni, akkor is sok szerencsét kívánunk neki, miközben emlékeztetjük, hogy már mindig az ERC-család tagja marad. Korábbai WRC-futamgyőztesként Hayden jelenléte emelte az ERC-szintjét is, szereplése jó látványt jelentett a szurkolóknak, valamint ösztönözte a fiatal versenyzőket is a fejlődésre.” 

    Ugyancsak emeli az ERC-szintjét, hogy idén nagyobb érdeklődést mutatott be a sorozat iránt a Skoda, valamint a Stellantis is. 

    “Ez az érdeklődés kiemeli az ERC-sorozat sikerét, hogy kulcsfontosságú szerepel tölt be a nemzeti bajnokságokból való előre lépésben a WRC-felé, valamint a csapatok és versenyzők érdeklődését is fokozza.” 

    A nyolcfutamos ERC-szezon egy hónap múlva Spanyolországban kezdődik, majd május 9-11. között a veszprémi Rally Hungaryn folytatódik. 

    Tanak szerint jó irányba indult a Hyundai az autó fejlesztéssel

    0

    A Hyundai Motorsport fejlesztett autóval indult a Svéd Rallyn, a frissítéssel Ott Tanak szerint jó irányba indult a csapat, azonban további munkára lesz szükség.

    A Hyundai frissítette Rally1-es autóját a Svéd Rallyra, amivel végül nagy csata után Thierry Neuville a harmadik, míg Ott Tanak a negyedik helyen ért célba, azonban sokkal inkább csatára tudtak kelni a Toyota versenyzőivel, mint a Montén.

    A verseny után a csapat bejelentette, hogy a Szafari Rallyn inkább a régebbi autóval fognak indulni, mivel az már bizonyította megbízhatóságát, míg a főként laza talajra fejlesztett új autó még túl friss és keveset lett tesztelve.

    Ott Tanak szerint a Hyundai jó irányba indult az új autó fejlesztéseivel, de még össze kell állnia a csomag apróbb részeinek.

    “Az új autó fejlesztéseiben van lehetőség, és nem vagyok benne biztos, hogy sikerült az autóból a maximumot kihozni Svédországban – mondta a 2019-es világbajnok. – Amikor jól működött az autó, ó érzés volt vezetni, hogy még jobb legyen, még az apróbb részleteket is a helyükre kell tenni. Most még nagyon új az autó, a finom hangolás pedig időt vesz igénybe. Azt hiszem, hogy jó irányba indultunk a fejlesztésekkel.”

    A WRC következő futama, a kenyai Szafari Rally komolyan igénybe veszi a technikát és a versenyzők képességeit is.

    A 2023-as junior világbajnok ismét visszatérne a WRC-be

    0

    William Creighton 2023-ban megnyerte a Junior WRC-t, ami után egy teljes szezont a WRC2-ben is teljesíthetett, az idei évben azonban úgy tűnik, messze került a világbajnokságtól.

    Az ír William Creighton 2023-ban a paraguayi Diego Domiguez jr. És a francia Laurent Pellier előtt megnyerte a JWRC-t, aminek köszönhetően indulhatott tavaly a WRC2-ben, ezt a programot azonban sikerült kibővítenie teljes, hét futamos WRC2-bajnokságra, ami során egy ötödik hely volt a legjobb eredménye a Rally2-es Forddal.

    A 27 éves pilóta emellett tavaly Chris Ingram mögött a Brit Bajnokság második helyét is megszerezte ugyancsak Forddal.

    Creighton az idei BRC-szezont győzelemmel kezdte Toyotára váltva, majd elárulta, hogy igazi célja, hogy ismét a WRC-ben versenyezzen.

    “Jelenleg csak a BRC-ben való indulást tudjuk finanszírozni – mondta Creighton a DirtFishnek. – Nem tiszteletlenségként mondom a BRC-vel szemben, de a fő célom, hogy ismét a WRC-ben indulhassunk. Ez a cél már tavaly év végén egyértelmű volt, ott szeretnénk megmutatni a tudásunkat. A WRC-ben való indulás persze nagyon nehéz, a BRC-szereplést sokkal könnyebb anyagilag megoldani, ráadásul komoly tapasztalatra is szükség van az autóval, hogy a WRC2-ben elég gyorsak lehessünk.”

    Creighton szerint Josh McErlean idei Rally1-es programja nagy inspirációt jelent az ír versenyzők számára.

    “Fantasztikus látni, hogy a Motorsport Ireland képes volt megoldani, hogy Josh McErlean az M-Sport Rally1-es autójába üljön. Ez hatalmas inspiráció a fiatal versenyzőknek, akik szeretnének előre lépni a karrierjük során. Bízom benne, hogy Josh számára sikeres lesz ez a szezon.”

    A korábbi JWRC-bajnok a saját lehetőségeiről is beszélt.

    “Az idei év elején több lehetőség is szóba került. A BRC mellett ERC és WRC is szerepelt a palettán, végül pedig a brit szereplés mellett tudtunk maradni. Nem adom azonban fel a WRC-ben való szereplés lehetőségét, továbbra is ezért dolgozok.”