back to top
2026. március 21. 02:30
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 341

    Armin Schwarz fia megérkezett a WRC2-be, teljes programot fut

    0

    Armin Schwarz fia, Fabio Schwarz bejelentette, hogy teljes szezont versenyez a WRC2-ben egy Toyota GR Yaris Rally2-essel.

    Armin Schwarz nagy idők nagy tanúja volt, hiszen 1988 és 2005 között versenyzett a WRC-ben, 1991-ben megnyerte a Katalán Rallyt, és további hat alkalommal léphetett fel a dobogóra. A jelenleg a családjával együtt Ausztriában élő német versenyző nyert Német ralibajnokságot, Európa-bajnokságot és Mitrópa-kupát.

    A fia, Fabio Schwarz követte a pályán, az idén pedig nagy lehetőséget kapott, ugyanis teljes szezont versenyez a WRC2-ben egy Toyota GR Yaris Rally2-essel, a navigátora Bernhard Ettel lesz. A 19 éves pilóta a Kanári-szigetek Rallyn mutatkozik be, majd rajthoz áll Portugáliában, Szardínián, Görögországban, Észtországban, a Közép-Európa Rallyn és Szaúd-Arábiában is.

    „Izgatottan jelentjük be, hogy 2025-ben a WRC2/Challenger bajnokság 7 futamán indulunk! Ez egy nagy lépés a karrieremben, és tudatában vagyok annak, hogy ez egy hosszú tanulási folyamat lesz. De a csapatommal együtt készen állunk arra, hogy szembenézzünk a kihívással és mindent beleadjunk” – mondta Fabio Schwarz.

    Aztán hogy az ifjabbik Schwarz a tehetsége vagy inkább a neve miatt jutott el a WRC2-ig, majd elválik, mindenesetre az előző szezonban a Junior WRC-ben túl sokat nem mutatott. Kénytelen volt feladni a versenyt Svédországban, Horvátországban, Szardínián és Görögországban is, a két középső futamon legalább szuperralival célba ért. A legjobb versenye Finnországban volt, ahol a Junior WRC-ben ötödikként ért célba a Ford Fiesta Rally3-mal, abszolútban pedig 26. lett.

     

    Takamoto Katsuta is tesztelte a Toyotát a Svéd Rally előtt (videóval)

    0

    Takamoto Katsuta tempója jónak tűnt a hivatalos teszten, a Svéd Rallyn viszont elsősorban célba kell érnie.

    A Toyota versenyzői a héten Finnországban, a csapat új pályáján tesztelték az autókat a jövő héten kezdődő, egyelőre bizonytalan végű Svéd Rally előtt. Kalle Rovanperä és Elfyn Evans után Takamoto Katsuta is meghajtotta az autóját a havon.

    A japán versenyző a szezon elején kijelentette, hogy erre az évre az a célja, hogy megszerezze pályafutása első futamgyőzelmét a világbajnokságban. A teszten magabiztosan vezetett, így akár még a győzelmért is versenyben lehet Svédországban, de kezdésnek célba kell érnie.

    Az előző idény pocsékul sikerült Katsutának, az első tíz futamból ötön összetörte az autót, így a kispadra ültették, és nem vitték el Chilébe. Kalle Rovanperä sörözést javasolt neki a szünetre, hogy Katsuta végül ezzel töltötte-e a kihagyást, nem tudni, mindenesetre összeszedte magát, és a szezon két utolsó versenyén egyaránt negyedik lett.

    A csapatfőnök Jari-Matti Latvala utólag elmondta, hogy Katsuta a szezonzáró Japán Rallyn az állásáért versenyzett, és a power stage előtt közölték vele a döntést, miszerint maradhat a következő évre is. Ugyanakkor ahhoz, hogy ne a 2025-ös legyen az utolsó éve a WRC-ben, bizonyítania kell.

    Márpedig Monte-Carlóban nem a céldobogón, hanem egy út menti bokorban fejezte be a versenyt, ráadásul a kiesését nem túl elegáns módon a jégkémekre hárította. Ha Svédországban is kiesik, akkor kettőből kettő lesz a mérlege, amivel rosszabbul kezdené az idényt, mint tavaly.

    Az előző két Svéd Rallyn Katsuta egyaránt esett egy nagyot, 2023-ban véget is ért neki a verseny, tavaly legalább annyi szerencséje volt, hogy szuperralival legalább a célba ért. Az egymást követő harmadik esés nem fér bele, annál is inkább, mert a Toyota három autóval érkezik Svédorszgba (plusz a külön csapatban indított Sami Pajari), vagyis Katsuta a gyártók versenyében is pontokért küzd.

    Mikkelsen WRC2-es programot tervez, de visszatérne a csúcsra

    0

    Andreas Mikkelsen kétszer már visszatért a Rally1-be a Rally2-ből, haramdszor ugyanezt tervezi, és már 2027-re koncentrál.

    A Hyundai szépen elengedte az előző idényben részmunkaidőben versenyzői pilótái kezét, noha Adrien Fourmaux leigazolásának bejelentésekor még arról írtak a közleményükben, „továbbra is vizsgálják a további lehetőségeket” velük kapcsolatban. Esapekka Lappi azóta már Škodával versenyez a Finn ralibajnokságban, most pedig Andreas Mikkelsen is az új terveiről volt kénytelen beszámolni – a veterán Dani Sordóról továbbra sem tudunk semmit.

    Mikkelsen ismerős helyzetbe került, WRC2-es programon dolgozik, hogy aztán később visszatérhessen a legmagasabb szintre. Már kétszer is átélte ezt, először 2016-ban, amikor a Volkswagen váratlanul kiszállt a WRC-ből, másodszor pedig 2019-ben, amikor a Hyundai mondott le róla. Két WRC2-es világbajnoki címének köszönhetően tavaly visszaülhetet a Rally1-es autóba.

    Fotó: Hyundai Motorsport

    „Még dolgozom a programomon. A Rally1 nehéznek tűnik, nincs annyi szabad hely, szóval inkább a Rally2-ben gondolkodom – mondta Mikkelsen a DirtFishnek. Én inkább a Rally2-t választanám, hogy játékban maradjak. 2027-től az új szabályok miatt várhatóan új gyártók jelennek meg, ami több szabad ülést jelent, szóval továbbra is aktív szeretnék maradni, és 2027-et megcélozni.”

    Mikkelsennek tavaly lehetősége volt arra, hogy teljes állásban vezessen az M-Sportnál, de inkább a Hyundait választotta részmunkaidőben. Ez önmagában nem is hangzott rosszul, de az aszfaltos versenyek (Monte-Carlo, Horvátország, Közép-Európa és Japán), valamint egy murvás kiruccanás Mikkelsen egyik kedvenc versenyén, Lengyelországban volt minden, ami rendelkezésére állt.

    „Nem kaptam meg azokat a futamokat, amelyeket szerettem volna – ismerte el Mikkelsen. – Jó eredményeket értünk el aszfalton, de nekem ez nem olyan természetes, mint murván vezetni. Murván egyből be tudok ugrani az autóba, és jó tempót menni, ezt láthatta mindenki Lengyelországban. Ha utólag változtathatnék valamin, akkor jobban nyomtam volna a szezon elejétől kezdve. Monte-Carlót arra szerettem volna használni, hogy megtanuljam az autót, kilométereket gyűjtsek és befejezzem a versenyt. Ha nem érek célba, három hónap múlva Horvátországban elölről kellett volna kezdenem a tanulást.”

    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Hyundai ugyanis nem egyenletesen forgatta a versenyzőit, így nagyon sok kihagyás után kellett autóba ülniük – talán ennek is szerepe volt abban, hogy a Toyota nyerte meg a gyártók világbajnokságát.

    „Utána aszfalton már csak két versenyem volt, Közép-Európában és Japában, ahol megpróbáltunk a gyors vezetésre koncentrálni – folytatta Mikkelsen. – Talán már az elejétől kezdve megpróbálhattam volna jobban nyomni, de a csapat is azt kérte, hogy adjak időt magamnak, és fokozatosan építkezzek.”

    Kissé furcsa volt, amikor a Hyundai bejelentette, hogy Mikkelsen lesz az aszfaltspecialista a harmadik autóban, de viszonylag ritkán utasítja vissza valaki, hogy gyári csapatnál versenyezhessen egy Rally1-es autóban.

    „Senki sem akart aszfalton versenyezni – árulta el Mikkelsen – Ráadásul a Hyundait nem is könnyű aszfalton vezetni. De persze az én helyzetemben el kell fogadni, ami jön, még ha nem is ez a kedvenc felületem. Rally1-es autót vezethettem a legjobbak között, de visszatekintve kicsit több időt tölhettem volna az autóban tavaly. Mert Monte-Carlo előtt egy tesztnapot teljesítettem, ennyi jutott. Aztán három hónap szünet következett Horvátországig, és nagyon kevés idő az autóban. Voltam a tesztpályájukon, de ott egyáltalán nem tanulod meg az autót. Mindenképpen megtenném újra, de jobb lett volna kisebb raliversenyeken indulni a hosszabb szünetek helyett.”

    Az elütött Dakar-győztes csak azért él, mert állt a baleset idejében

    0

    Még a reimsi kórházban fekszik a segítségnyújtás közben elütött Mathieu Baumel, de már magához tért, és láthatta a családját.

    Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a múlt héten segítségnyújtás közben ütötték el a négyszeres Dakar-győztes navigátort, Mathieu Baumelt. A versenyző a Monte-Carlo Historique-ra tartott, amikor Reims mellett megállt segíteni egy ugyancsak oda igyekvő, de lerobbant párosnak.

    Miközben a leállósávban a trélerre rakták volna fel az Alfa Romeót, egy Renault Clio elütötte Baumelt. A versenyző mindkét lába súlyosan megsérült, a kórházba szállítás után mesterséges kómába helyezték, és megműtötték. Azóta már magához tért, de a felépülése az első becslések szerint is legalább három hónapot vesz igénybe.

    Segítségnyújtás közben ütötték el a négyszeres Dakar-győztest

    A január 31-ei balesetről a reimsi ügyészség adott tájékoztatást, eszerint egy 73 éves nő vezette a Baumelt elütő autót, aki ablakmosás közben (…) veszítette el az uralmát a járműve felett, belehajtott a platós teherautóba, amit a szalagkorlát mellett álló Baumelnek lökött. A sofőr alkohol- és drogtesztje negatív lett, kisebb sérüléseket szenvedett, és sokkos állapotban szállították kórházba.

    „Szerencsére a fiam állt a baleset pillanatában, ezért csak a lábai sérültek meg. Ha éppen leguggolt volna, akkor ott maradjelentette ki Gérard Baumel, a versenyző édesapja. – Egyelőre naponta vizsgálják, hogy lássuk, hogy alakulnak a dolgok. Legutóbb azt mondták, jó irányba halad, de maradjunk óvatosak, mert bármikor felléphetnek komplikációk.”

    Mathieu Baumel
    Fotó: Marian Chytka / Red Bull Content Pool

    Gérard Baumel tudott beszélni a fiával, aki megértette, hogy mi miért történik vele. Folyamatosan feküdnie kell, és egyáltalán nem mozgathatja a lábait. Mathieu Baumel bizakodó, és nagyon örült, hogy láthatta a családját.

    „Mathieu egy harcos, egyelőre továbbra is Reimsben marad, ahol megműtötték. Jelenleg nem terveznek újabb beavatkozást. Egyelőre jó irányba halad, remélhetőleg folytatódik a felépülése – tette hozzá Gérard Baumel. – Hatalmas szerencséje volt, hogy egy csúcsminőségű egyetemi oktatókórház közelében történt vele a baleset, és a legjobb ellátást kapta. Mást nem tudunk tenni, mint hogy mellette állunk.”

    Baumelt széles körben a világ egyik legjobb tereprali-navigátorának tartják, négyszer nyerte meg a Dakar-ralit Nasser Al-Attiyah mellett (2015, 2019, 2022, 2023). Az idei Dakaron Guillaume de Mévius társaként vett részt, a páros a 23. helyen zárt.

    Ahol tudott, ott rúgott bele Hamiltonba a Forma–1 korábbi vezére

    0

    Bernie Ecclestone kihasználta az újabb alkalmat arra, hogy mindenért is kritizálja Lewis Hamiltont.

    Miután már mindenki más elmondta a véleményét Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződéséről, megérkezett Bernie Ecclestone, a Forma–1 korábbi mindenható ura is, és szokásához híven belerúgott egyet a hétszeres világbajnokba. A 94 éves üzletember ugyanis kifejtette: Hamiltont nem fogják szeretni Maranellóban, ahol nem lesz sokáig, és különben is, a ruhája is milyen.

    „Nem fogja sokáig húzni – jelentette ki a The Telegraph-nak az F1 éléről 2017-ben leköszönő Ecclestone. – Piero Ferrari, aki odavitte őt, továbbra is azt hiszi, hogy a helyes dolgot tették. Remélem, hogy így van, és nem csak beleugrottak valamibe, amiről majd azt kívánják, bárcsak ne tették volna.”

    Honfitársa páros lábbal szállt bele Hamiltonba az első ferraris hete miatt

    Ezután arról beszélt, hogy a Ferrari nem fogja egyenlő bánásmódban részesíteni a 40 éves veteránt Charles Leclerc-rel. „Nem hiszem, hogy Lewis meg fogja kapni ugyanazt a figyelmet. Először is, a csapat elégedett Charles Leclerc-rel, a csapattársával. Leclerc beszéli a nyelvüket, úgyhogy vigyázni fognak rá. Még ha Lewis jól is teljesít, sok ellensége lesz, mert hirtelen érkezett.”

    Meg Hamilton már amúgy sem motivált, legalábbis Ecclestone szerint. „Megvan az elméletem erről. Nem a kora számít a versenyzőknek, hanem hogy milyen régóta csinálják ugyanazt. Lewisról azt gondoltam, hogy kezd elfáradni, elveszítette a motivációját. Ha soha nem nyert volna világbajnoki címet, talán más lenne, mert akkor lenne, ami ösztönözze. De már nyert hetet.”

    És ha mindez nem lenne elég, Ecclestone egy kicsit még a pályán kívüli dolgai miatt (zene, divat) is kritizálta Hamiltont. „Lewis olyan módon helyezi magát előtérbe, hogy lehessen őt nem kedvelni. Hogyan tud valaki, aki nyert már néhány világbajnoki címet és van néhány dollárja a bankban, úgy öltözni, ahogyan ő öltözködik… Nem rajongok ezért. Nagyon tehetséges versenyző, de hogy annyira, amennyire annak tulajdonítják? Annyira nem az, de ahhoz eléggé, hogy versenyeket nyerjen. De nem tudom, miért csinálja a többi hülyeséget. Ki kell szállnia a zeneiparból és a többiből.”

    Persze aki tisztában van Ecclestone Hamiltonnal kapcsolatos korábbi megnyilvánulásaival, annak semmi meglepő nincs abban, hogy az F1 egykori vezérének ennyire sarkos a véleménye a hétszeres világbajnokról, aki egyszer már „tudatlannak és műveletlennek” titulálta idősebb honfitársát, amikor az kijelentette, szerinte a feketék rasszistábbak, mint a fehérek. És míg ez egy vélemény, amivel lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni, az már tényleg ciki volt, amikor Ecclestone nyíltan megvédte barátját és egykori versenyzőjét, Nelson Piquet, amikor a brazil rasszista módon beszélt Hamiltonról.

    Hiába honfitársak, Ecclestone nem Hamiltonnak szurkol

    Trump a király

    Ugyanebben az interjúban Ecclestone egyébként elmondta azt is, hogy Donald Trump újraválasztása az Amerikai Egyesült Államok elnökévé „a legjobb dolog, ami történhetett a világgal”, és „örültem volna, ha ő a partnerem”. Utóbbival arra célzott, hogy pályája elején szívesen kereskedett volna használtautókkal Trumppal karöltve.

    „Miként a kezdetektől fogva mondom, ő egy kereskedő. Úgy van vele, hogy »Oké, nem akarjátok, hogy ezt csináljam? Nos, ehhez én azt akarom, hogy ti ezt tegyétek, kössünk alkut! Én visszaveszek egy kicsit, de nektek fel kell ébrednetek.« Jó kereskedő” – jellemezte a sokak által velejéig romlottnak és gonosznak tartott elnököt, aki szerinte „úgy vezeti az országot, mint egy vállalatot”, és „próbál vigyázni azokra, akik ott dolgoznak”

    „Felejtsék el azt a szót, hogy elnök. Ő az USA Limited vezérigazgatója” – mondta.

    Ecclestone korábban azzal is a címlapokra került, hogy kijelentette, golyót is bekapna Vlagyimir Putyinért, az orosz–ukrán háború kirobbantása pedig „nem volt szándékos” az orosz elnök részéről. Ezekért a kijelentéseiért a 94 éves üzletember később bocsánatot kért, mondván természetesen nem tartja helyes dolognak a háborút, és sajnálja az ukrán embereket, akik semmiről sem tehetnek.

    Megválik csillagászati értékű, páratlan F1-es autógyűjteményétől Bernie Ecclestone

    Újra összeül Latvala és az egyszer már visszavonuló Hänninen

    0

    Egy verseny erejéig ismét együtt autózik Jari-Matti Latvala és Juho Hänninen a Finn Ralibajnokság különleges márciusi futamán.

    Jari-Matti Latvala pályafutása jelentős részében Miikka Anttila navigálásával ralizott, 2003 és 2019 között együtt versenyeztek. Latvala társa ezt követően Juho Hänninen lett, akivel tavaly nyáron ment együtt utoljára, ráadásul a Finn Rallyn meglehetősen erős eredményt ért el a páros, második lett a WRC2-ben.

    Ezt követően Hänninen bejelentette a visszavonulását, Latvala azóta Janni Hussival versenyez együtt, és vele indul a Historic Európa-bajnokságon is. Hänninen nem szakadt el a Toyotától, különböző feladatokat lát el abban a csapatban, amelynek Latvala a főnöke. Most azonban még egy versenyre visszatér, erre pedig jó oka van.

    Márciusban a Finn ralibajnokság mezőnye évtizedek óta először tér vissza Savonlinnába. Hänninennek azért különleges az alkalom, mert Punkaharjuban nőtt fel, amely ma Savonlinna része. Ez azt jelenti, hogy hazai utakon versenyezhet.

    „Amikor megláttam a versenynaptárat, azonnal küldtem egy üzenetet Jari-Mattinak, hogy elmegyünk oda. Még aznap megegyeztünk, úgyhogy biztos a részvételünk – mondta Hänninen. – Még bizonytalan, milyen autóval megyünk, de ott leszünk.”

    Latvala
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Savonlinnában legutóbb negyvenöt éve rendeztek finn bajnoki futamot, így érthető Hänninen izgatottsága.

    „Nagyszerű, hogy ilyen hosszú idő után végre újra van itt egy bajnoki futom. Remélhetőleg sok nézőnk és versenyzőnk lesz. Az utak fantasztikusak – a közép-finnországi gyors utak és a kanyargósabb keleti utak keveréke – magyarázta Hänninen, aki korábban maga is pilóta volt, azonban nem szerepel a tervben, hogy ő vezessen. – Nem cserélünk ülést, ha úgy alakul, hogy a Celicával megyünk, akkor meg aztán pláne nem. Jari-Matti már annyira be van sózva, hogy jobb, ha ezt fel sem vetem neki. Navigátornak lenni még mindig nagy élmény, remélhetőleg jó versenyünk lesz, már alig várom a napot.”

    A Savonlinna Rallyt március 8-án rendezik meg.

    Oliver Solberg őszintén értékelte a Hankook új abroncsait

    0

    Oliver Solberg véleménye nem tért el az új gumikat havon már élesben is kipróbáló Kalle Rovanperä verdiktjétől.

    A Hankook az idén váltotta a Pirellit a WRC hivatalos gumiszállítójaként, és bár a szezonnyitó Monte-Carlo Rallyn nem teljesített rosszul, a teljes más körülmények között zajló Svéd Rallyn sokkal nehezebb dolga lesz.

    Az első visszajelzést Kalle Rovanperä adta, aki a Svéd Rallyhoz hasonló, hóban megrendezett Lappföld Rallyn tesztelte az új abroncsokat (és még sok egyebet is), a véleménye pedig nem volt valami hízelgő, hiszen azt mondta, a tapadás könnyen elveszik, ha laza hó van az úton.

    A héten a WRC2-ben induló Oliver Solberg is tesztelte a Toyotáját, és a Printsport versenyzője gyakorlatilag megismételte, amit a gyári csapat pilótája, Rovanperä mondott.

    Oliver Solberg
    Fotó: Riku Montonen

    „Biztos, hogy van még mit tenniük a Pirelli utoléréséhez, de legalább az alap nem túl rossz. Bizonyos körülmények között nagyon nehéz vezetni, például amikor sok a hó – mondta Solberg a RallyJournalnak. – De ha jeges az út és szép az idő, akkor a gumi nem túl rossz. Szóval csak tovább kell dolgoznunk, és rávenni az autót, hogy működjön ezzel a gumival.”

    A Škodáról Toyotára váltó Solberg a Monte-Carlo Rallyn tapasztalatszerzés céljából indult, és az első szakaszon elkövetett hibája után jó tempóban autózott. A hazai versenyén már világbajnoki pontokért hajt.

    „Sok mindent kell tanulni és sok mindent kell tesztelni, de az érzés nem olyan rossz. Nyilvánvalóan szeretem a havat és a telet. Szóval jó móka visszatérni, és felkészülni Svédországra – mondta lelkesen Solberg. – Már Monte-Carlóban is nagyon gyorsan boldog és magabiztos voltam az autóval, szóval jó érzés volt. De most a havon kell még egy kis idő és munka, hogy kényelmesen érezzem magam. De úgy gondolom, hogy általánosságban az autó fantasztikus, csak dolgoznunk kell. Különösen az új gumikkal.”

    Ha már ketten mondják, akkor valószínű, hogy jelentős kihívás vár a mezőnyre a jövő heti Svéd Rallyn, amelynek még mindig nem végleges az útvonala.

    Ice Ice Baby 👊🏻❄️#iceicebaby #trendy #wild

    Közzétette: Oliver Solberg – 2025. február 8., szombat

    Hatalmas baleset és piros zászló fosztotta meg a pole-tól Molnár Martint

    0

    Peches rajt után parázs csatákkal tarkított felzárkózást mutatott be Molnár Martin az F4 Middle East Championship dubaji állomásának első futamán, ennek gyümölcsét azonban nem tudta learatni, mert a verseny piros zászlóval történő leintése megfosztotta a pole pozíciótól.

    Az első futamot rendezték szombaton az F4 Middle East Championship harmadik fordulójában, Dubajban. A rendkívül poros, ránézésre inkább raliverseny helyszínére hasonlító pályán Molnár Martin mindkét időmérő edzésen a 12. helyet érte el a 28 fős mezőnyben, azaz innen kezdhette az első versenyt.

    A rajt utáni első kanyarban az Evans GP magyarja rögtön bajba került, az egyik riválisa ugyanis kitessékelte a pályáról, ami miatt a bukótéren át, az erre kijelölt útvonalon kellett visszatérnie. Az incidens miatt 5 helyet veszített és a 17. helyről volt kénytelen megkezdeni a felzárkózást, amit nehezített, hogy két teljes kört sem tudott megtenni a mezőny, mielőtt egy baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    A Safety Car mögött több mint 10 percet töltöttek a pilóták – ez egy 28 perces futamon rengeteg –, majd amikor elengedték a mezőnyt, Martin a 15. helyről támadott. Noha ezúttal egy teljes kör sem telt el a következő biztonsági autós fázisig, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője ennyi idő alatt is három helyet lépett előre. A folytatás kevesebb mint 4 perccel a vége előtt következett, és csupán két körig tartott, ekkor ugyanis az egyik versenyző a rázókőre hajtva szó szerint elrepült a pálya leghosszabb egyenesében, a versenyirányítás a nagy bukás miatt pedig piros zászlóval vetett véget a futamnak.

    Martin számára ez hatalmas balszerencse volt, hiszen a piros zászló megjelenésekor már újabb két helyet javítva a 10. pozícióban haladt, és amennyiben itt intik le, az övé lett volna a pole pozíció a második, fordított rajtrácsos futamra. Ám mint az ilyen esetekben lenni szokott, az utolsó befejezett kör végeredményét kellett alapul venni, Martin így a 11. helyen zárta a versenyt, miközben ismét a legjobb lett az Evans GP négy versenyzője közül.

    „Az időmérőben nem volt ennél sokkal több, a csapattal is kielemeztük, Martin legfeljebb egy tizedet tudott volna találni – kezdte értékelését Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora. – A fedélzeti kamerás felvételeket megnézve is látszott, hogy egyszerűen nincs tapadás a pályán. Martinnal és mérnökével közösen próbáltuk olyan irányba vinni a beállításokat, amiről úgy véltük, hogy működhet, de a versenyen alig volt tiszta köre arra, hogy rendesen kipróbája a változtatásokat. Ugyanakkor a kevés köre alatt sokat csatázott és nagyot versenyzett, ami kifejezetten tetszett.”

    Molnár Martin, F4, Dubaj
    Fotó: Dutch Photo Agency

    Azt ugyanakkor a kevés kör is megmutatta, hogy a vasárnapi két futamra ismét változtatni kell. „Az erőviszonyokat látva nem kis feladatot kell megoldani, és azt gondolom, első sorban a tapasztalat és a helyismeret hiányzik, és nem feltétlenül Martin részéről. Minden bizonnyal más megközelítés kell a beállításokkal, ezért holnapra merészet állítunk, és elmegyünk abba az irányba, amibe az első két versenyhétvégén is mentünk. Ebben persze benne van a veszély, hogy nagyon alulkormányzott lesz az autó, de igyekszünk arra is megoldást találni” – tekintett előre Kiss Pál Tamás.

    „Az időmérőben valóban nem volt több, a futamon pedig kicsit balszerencsésen alakult – értékelt Molnár Martin. – Kiraktak az egyes kanyarban, ami után nagyon hátraestem. Innen sikerült felzárkózni a 10. helyre, de ismét pechem volt, hiszen végül 11.-ként rangsoroltak a piros zászló miatt. A fordított rajtrácsos pole utolsó pillanatos elvesztésénél azonban jobban bosszantott, amikor az egyik ellenfelem sérült első szárnnyal úgy védekezett ellenem, mintha az élete múlna rajta. Itt rengeteg időt veszítettem.”

    Az F4 Middle East Championship dubaji versenyhétvégéjének első futamát ITT lehet visszanézni, a magyar idő szerint vasárnap hajnali 5 órakor kezdődő második és 8:15-kor rajtoló harmadik futamot pedig ITT és ITT lehet majd követni.

    Látványos versenyzés és eddigi legjobb eredmény Molnár Martin mérlege a közel-keleti F4-ben

    Egy híján húsz – Al-Attiyah nyert Katarban Ostberg előtt

    0

    A Katar Rallyn nem nyerhetett más, mint Nasser Al-Attiyah, az első napon három defektet összeszedő Mads Ostberg feljött másodiknak.

    A Katar Rally gyakorlatilag Nasser Al-Attiyah saját homokozója, hiszen pályafutása során eddig tizennyolcszor győzött a hazai versenyén, és ha célba ért, mindig legalább a dobogón zárt. Ezt toldotta meg még egy győzelemmel a szombaton véget érő idei versenyen, így már egy híján húsz győzelemnél tart Katarban.

    Az ötszörös Dakar-győztes, ám az idei versenyen Al-Attiyah ezzel kettőből kettőnél tart a Közel-keleti ralibajnokságban (MERC), hiszen a sorozat első állomásán, Ománban is magabiztosan győzött. Al-Attiyah Candido Carrera navigálásával ezúttal öt szakaszt megnyerve, magabiztosan, több mint egyperces előnnyel győzött.

    Mads Ostberg ugyan nyolc gyorsaságit is elvitt, közte mind a hat szombati szakaszt is, mégis be kellett érnie a második hellyel, ugyanis pénteken három defektet is összeszedett a sivatagban – nem véletlenül mondta, hogy vele szemben Al-Attiyah pontosan tudja, hogyan kell itt vezetni… Ezzel együtt szépen feljött a második helyre.

    Mads Ostberg
    Fotó: Mads Ostberg Facebook

    Ostbergnek ezúttal Sergiu Itu navigált, aki harmadszor ült be mellé. Mint ismeretes, Ostberg még a Róma Rallyn szenvedett balesetet, amelyben súlyosan megsérült állandó navigátora, Patrik Barth. Érdekesség, hogy Itu legutóbbi versenye Magyarországon volt, a Mikulás Rallyn indult Bogdan Cuzma társaként, és tizedikként zárt.

    Ostbergnek azért nem volt teljesen ismeretlen a verseny, pályafutása során negyedszer indult Katarban, és csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt, ismét be kellett érnie a második hellyel. Az első nekifutásra nem ért célba, 2022-ben az elfolyt hűtővíz miatt ki kellett állnia a versenyből.

    A harmadik helyen az Abdullah Al-Rawahi, Ata Al-Hmoud ománi, jordániai kettős végzett. A hat versenyből álló, egyelőre Al-Attiyah által dominált Közel-keleti ralibajnokság következő futamát május 2–3-án rendezik meg Szaúd-Arábiában.

    Veszélyben a Svéd Rally utolsó napja, fellebbeztek az őslakosok

    0

    Csütörtökön kezdődik a Svéd Rally, de egy egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy vasárnapig tart, az őslakosok a végsőkig küzdenek ellene.

    Úgy tűnt, minden akadály elhárult a Svéd Rally megrendezése elől, és a verseny szervezőinek sikerült dőlőre jutniuk a számi őslakosokkal. A probléma röviden összefoglalva annyi, hogy a verseny több szakasza a rénszarvastenyésztéssel foglalkozó számik legelőjén halad át, ami nekik nem tetszik, a kompenzációt pedig nem tartják elegendőnek.

    A Svéd Rallyt 2022 óta Umea környékén rendezik meg, de már a 2022-es verseny lebonyolítása sem ment gördülékenyen, akkor azonban két hónnappal a verseny előtt sikerült tető alá hozni egy megállapodást a számikkal – na, ez járt le most.

    Veszélybe kerülhet a Svéd Rally, a szervezők hallgatnak

    A megállapodás meghosszabbítására nem voltak nyitottak a legelőiket és az állataikat, vagyis a megélhetésüket féltő őslakosok, az ügy végül a megyei közigazgatási tanács elé került, amely mindent mérlegre téve úgy döntött, hogy engedélyezi az idei verseny megrendezését az eredetileg tervezett útvonalon.

    Ekkor mindenki megnyugodott, azonban a történetnek egyáltalán nem volt vége, a számik ugyanis fellebbezést nyújtottak be három gyorsasági szakasz megrendezése ellen. A hatoldalas dokumentumban az őslakosok azt követelik, hogy a tanács vonja vissza az Umea Lang, Västervik és Vännäs szakaszok engedélyét.

    A fellebbezés veszélybe sodorta a Svéd Rally teljes utolsó napját, hiszen a 30 km-es Västervik szakasz kétszer szerepelt az eredeti tervekben, az Umea Lang pedig a power stage lenne. A Vännäs szakaszt szombaton teljesítenék kétszer az indulók.

    Elfyn Evans
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Az ügy most a Svéd Közlekedési Ügynökség kezében van. Egyelőre bizonytalan, hogy a a hivatalnak lesz-e ideje a fellebbezés elbírálására a verseny kezdete előtt. Martin Andersson, az ügynökség sajtószóvivője az SVT svéd televíziónak elmondta, hogy az ügyet „a legmagasabb prioritással és sürgősséggel” kívánják kezelni.

    Erik Aström, a Svéd Rally többnyire hallgató versenyigazgatója kénytelen volt elismerni, hogy a helyzet továbbra is tisztázatlan.

    „Mi sem tudunk többet, mint bárki más. A Svéd Közlekedési Ügynökség még nem lépett velünk kapcsolatba. De a rali elkezdődik – majd meglátjuk, hogy kell-e változtatnunk” – mondta Aström az SVT-nek.

    A Svéd Rally február 13-án kezdődik, és a tervek szerint 16-áig tart. Kíváncsiak várjuk, így lesz-e…