back to top
2026. március 21. 00:50
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 340

    Brutális bukások, alagútba csapódó autó – eltűnt az F1 egyik legendás kanyarja

    0

    Gokartpálya lesz a helyén annak a kanyarnak, amely 19 éven át volt a silverstone-i pálya egyik ékköve, noha igazán könyörtelen formában csak három szezonon át létezett.

    Az 1950-ben a Forma–1 történetének legelső versenyét rendező silverstone-i pálya szinte a felismerhetetlenségig megváltozott a hőskor óta, de egyes részei úgy is fennmaradtak, hogy azokon már nem zajlanak versenyek. Ilyen a legendás Bridge-kanyar is (nyitóképünkön Kimi Räikkönen száguld a bejárata előtt közvetlenül 2008-ban), amely a 2010-re végbemenő legutóbbi átépítéssel került ki a vonalvezetésből. Ez a kanyar csupán 19 alkalommal szerepelt az F1-es Brit Nagydíjon, de ennyi verseny is elég volt ahhoz, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon.

    Eleinte egy hosszú padlógázas szakasz vezetett idáig, majd az 1994-es szezonra a gázelvétel nélküli Abbey-kanyarból Pedro Lamy 1993-as teszten történt gyalogosalagútba csapódása miatt sikán lett, és így már nem 300-as tempóval érkeztek meg a bejárata felett található hídról elnevezett Bridge-hez a versenyzők. De ettől még ez a pálya közkedvelt pontja maradt. Az 1991-es (erre az évre alakították ki a Bridge-kanyart és az utána levő, Priory, Brooklands és Luffield kanyarokból álló lassabb komplexumot), 1992-es és 1993-as versenyeken azonban még igencsak komoly próbatételnek számított a kissé döntött ultragyors forduló.

    Embed from Getty Images

    Ayrton Senna a Bridge-kanyarban 1991-ben 

    „Az Abbey-kanyar előtt továbbra is hatodikban fogunk haladni, de ahelyett, hogy csak ellenőriznénk a mutatókat, kicsit kevésbé szorítanánk a kormányt és lazítanánk, vissza kell húzódnunk a pálya bal oldalára. A Bridge-kanyart negyedikben, vagy talán ötödikben fogjuk venni, és ha annyira fog tapadni a pálya, mint amennyire gondolom, akkor az az időmérőn szenzációs lesz. Elképesztően gyors kanyarnak néz ki, kicsit döntött is. Amikor majd nézőként jövök ki, ide fogok jegyet venni. Lesz néhány bátor lélek, aki majd megpróbál előzni itt, ami érdekes lesz, és ha jól csinálod a kijáratot, akkor a következő balos is előzési lehetőséget kínál” – jellemezte 1991-ben az éppen a Brabhamnél versenyző Martin Brundle a Bridge-kanyar létrehozásával megjelenő kihívást.

    A leginkább az autótöréseiről híres Andrea de Cesaris az 1991-es hétvégén fel is avatta a Bridge-t, amikor a kijáraton elszállva a falnak csapódott a Jordan 191-essel, de szerencsére nem lett komoly baja. Mint ahogy 2004-ben az ugyanitt hatalmasat bukó, a Renault-jával bukfencező Jarno Trullinak (nyitóképünkön), vagy előtte, 2003-ban tesztbalesetben a soha nem versenyző McLaren MP4/18-ast kettétörő Alex Wurznak sem. A Bridge tehát annak ellenére, hogy elképesztően gyors volt, nem szedett áldozatokat, cserébe nagyon közelről nyújtott elképesztő sebességélményt a rajongóknak (videó alább.)

    A 2009-es verseny utáni átépítés során a kanyar ugyan kikerült a pálya vérkeringéséből, el nem bontották, így éveken át bárki, aki Silverstone-ban járt, megcsodálhatta az eredeti kerékvetőkkel. Ennek azonban vége, a helyét ugyanis nemsokára szabadidős gokartpálya veszi át, amelynek az építése más javában zajlik, mint azt az alábbi, Redditre feltöltött poszt is mutatja, alatta pedig az látható, hogy nézett ki ez a terület ebből a szemszögből akkor, amikor még ott volt a kanyar.

    Silverstone, Bridge-kanyar
    Fotó: Majer Dániel / TRP Media

    A három–négysávosra osztható aszfaltcsík terve már évek óta napirenden van, az elkészültével Silverstone pedig tovább fokozza majd a szurkolói élményt, hiszen az év nagy részében nagyüzemben levő pályára látogató drukkerek ezentúl gokartozhatnak is, illetve eseményekre is ki lehet majd bérelni a gokartpályát. Az építkezés során kétszintes kiszolgáló épületet is felhúznak, amelyben az időmérés és a versenyirányítás is helyet kap, de lesz benne a látogatók számára kialakított tér is.

    Evans hó helyett inkább jégben bízik Svédországban

    0

    Elfyn Evans második helyen zárt a Montén, ezért a Svéd Rally nyitónapján elsőként kell rajtolnia, amivel friss hó esetén sok időt veszítene. 

    Elfyn Evans Montéja nagyon jól sikerült, és második helyen ért célba, azonban mivel a futamgyőztes Sébastien Ogier nem indul Svédországban, a walesi toyotásnak kell a havas futam első napján takarítania, ami friss hó esetén nem sok jóval kecsegtetne számára. 

    “Nagyon jól kezdtük az évet a Monte második helyével – mondta Elfyn Evans. – A Svéd Rallyra azonban ez a helyezés nehéz versenyt jósol az első napon. Ez a verseny nagyon jó szórakozást jelent a tempós szakaszaival, a takarítás azonban igen nehéz lehet friss hó esetén, ezért inkább jeges utakban bízok. A szezon elején még nagyon sokat kell tanulni az új Hankook gumikról, különösen igaz ez Svédországban. Szeretnénk ismét a legjobb formánkat nyújtani a havas futamon.” 

    Elfyn Evans korábban 10-szer indult Svédországban és 2020-ban nyerni tudott, de a tavalyi versenyt is a második helyen zárta. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Fourmaux Svédországban is folytatná jó szereplését

    0

    Adrien Fourmaux kedvenc versenyét, a Montét a harmadik helyen zárta, ami azonban nehéz folytatást ígér Svédországban, a francia versenyző azonban szeretné kihozni a maximumot a havas futamon is. 

    Adrien Fourmaux számára nagyon jól sikerült a bemutatkozás új csapatában, a Hyundainál, ahol harmadik helyen kezdte a szezont a Montén. A jó eredmény miatt azonban a Svéd Rallyn elől kell indulnia a nyitó napon, ami nem túl ideális. 

    “A Montén dobogón zárni nagyszerű eredmény volt a Hyundai számára és a mi motivációnknak is jót tett – mondta Adrien Fourmaux. – A Monte után a Svéd Rally kemény kihívás lesz, különösen úgy, hogy szezonnyitó jó eredménye után az elsők között kell rajtolnunk a második futamon. Decemberben kétnapos havas tesztünk volt, majd januárban még egy, így fontos információkat szereztünk az autóval hóban. Szeretnénk Svédországban is megmutatni tudásunkat és a tavalyi dobogó után ismét jó versenyben bízunk, de a nyitó napon másodikként indulni nem lesz könnyű. A lehető legtöbb pontot szeretnénk Svédországban szerezni, amiben kulcsfontosságú, hogy a nehéz nyitónap után később tudjunk javulni.” 

    Fourmaux korábban négyszer indult Svédországban, legjobb eredményét pedig tavaly érte el, amikor az M-Sport csapatával első dobogós helyezését szerezte meg. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Rovanpera a nehéz Monte után Svédországban már odatenné magát

    0

    Kalle Rovanpera első sikereit éppen a Svéd Rallyn érte el a WRC-ben, a kétszeres világbajnok pont ezért a nehéz Monte után már erősebb teljesítményt nyújtana. 

    Kalle Rovanpera 2020-ban már második WRC-vel teljesített versenyén dobogóra állt Svédországban, ahol idén a nehéz Monte végén elért negyedik helyezést egy jobb eredményre szeretné váltani. 

    “A legjobb teljesítménnyel kezdtük az évet a Montén, azonban így is jó eredményt tudtunk elérni – mondta Kalle Rovanpera. – Svédországban már szeretnénk jó teljesítményt nyújtani. A havon való vezetés mindig az egyik kedvencem volt, és nagyon jó tapasztalatot szereztünk az új gumikkal a Lappföld Rallyn és a Svéd Rally előtti teszten. Keményen dolgoztunk, hogy a svéd versenyre jó autóbeállítást találjunk, és az irányt nagyon jónak érzem. Bízom benne, hogy Svédország egy jó verseny lesz számunkra.” 

    Rovanpera korábban ötször indult a Svéd Rallyn, ahol a 2020-as dobogó után 2022-ben már nyerni is tudott. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Tanak a Monténál jobb eredményben bízik Svédországban

    0

    Ott Tanak a Montén elért ötödik hely után jobb eredményben bízik Svédországban. A havas tesztek jól sikerültek a 2019-es világbajnok számára. 

    Ott Tanak a Montén gyakorlatilag csak szombaton mutatta meg igazi tudását, ez pedig kevésnek bizonyult és csak az ötödik helyen ért célba. Az észt pilóta Svédországban szeretne javítani. 

    “A Monte túl sok meglepetést tartogatott és sokat küzdöttünk az új Hankook gumikkal – mondta Ott Tanak. – Svédországban szintén kihívást jelentenek majd a gumik, de legalább mindenki ugyanazt fogja használni. A rajthely nagy szerepet fog játszani, különösen a pályák második teljesítésénél, de összességében minden pályára igaz, hogy minél nagyobb tempóval kell vezetni. Volt egy tesztünk decemberben és egy a Monte után, ami összességében jól sikerült. Nagy kihívás lesz a verseny, de nagyon motivált vagyok, hogy egy erős eredményt érjünk el.”  

    Ott Tanak korábban 12 alkalommal indult Svédországban, 2019-ben még Toyotával Torsby, majd 2023-ban már Forddal Umea környékén tudott nyerni. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Neuville javítana Svédországban és a dobogót célozza meg

    0

    A vb címvédő Thierry Neuville számára nem jól alakult a Monte, ezért Svédországban szeretne javítani, és ezúttal a dobogón zárná a versenyt. 

    Thierry Neuville kalandos verseny után csak a hatodik helyen zárt a Montén, aminél azért jobb kezdésben bízott a tavalyi világbajnok. Svédországban azonban szeretne jobb teljesítményt nyújtani.  

    “A Svéd Rally egy egyedi verseny a WRC-ben, ami nagyon sokat követel a versenyzőktől és az autótól is – mondta Thierry Neuville. – Olyan autóbeállításra van szükség, ami önbizalmat ad, csak a jól irányítható és elég erős autóval lehet jól szerepelni. A verseny előtti teszt nagyon fontos volt, hogy megértsük az új szöges gumik viselkedését. Lesznek új pályák is Svédországban, amiken két bejárás után nehéz lesz harmadikra egyből gyorsnak lenni. Szeretnénk javítani a Montén elért eredményen és ezúttal a dobogót vesszük célba. Vasárnap a maximális pont megszerzése a cél.” 

    Neuville korábban már 12 alkalommal indult Svédországban, ahol még a verseny régi helyszínén nyerni tudott 2018-ban, Umea környékén a 2022-ben elért második hely a legjobb eredménye, amit egy évvel később egy harmadik, majd tavaly egy negyedik hely követett. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Munster átmentené jó tempóját a Svéd Rallyra is

    0

    Grégoire Munster a Monte egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy nagyon jó tempót mutatott a változatos pályákon. Az M-Sport luxemburgi versenyzője ezzel a jó tempóval folytatná Svédországban is. 

    A Monte előtt a közvélemény nem sok jót várt az M-Sport idei versenyzőitől a Montén, azonban Grégoire Munster és Josh McErlean is pozitív csalódást okozott. 

    Az ír pilóta bár nehezen tudta felvenni a tempót eleinte a Rally1-es kategória társakkal, azonban a szezonnyitó során folyamatosan tudott fejlődni és végül a hetedik helyen ért célba. 

    Grégoire Munster azonban már az első szakaszoktól gyors volt és megszerezte első szakaszgyőzelmét is, végül azonban egy fekete jeges rész megtréfálta és baleset miatt kiesett a záró napon. 

    A luxemburgi versenyző szeretné jó sebességét megmutatni a havas svéd pályákon is. 

    “Ali várom már, hogy újra havon és jégen versenyezzünk, ez olyan terep, amihez nem vagyunk hozzászokva – mondta Grégoire Munster. – A verseny előtti teszten igyekeztünk tanulni a Hankook gumijait, úgy érzem érdekes tényezője lesz a gumi a versenynek. A Monte után jó rajthelyünk lesz Svédországban a nyitó napon, amit szeretnénk kihasználni. A Montén jó volt a tempónk, ezt szeretnénk Svédországban is megmutatni.” 

    Munster harmadik alkalommal fog a svéd versenyen indulni, eddigi legjobb helyezése a tavaly elért 23. hely volt. 

    A Svéd Rallyn 18 gyorsaságit kell a mezőnynek teljesíteni, a versenytáv 300.22 km lesz. Jelenleg úgy tűnik, a WRC második futamát napos időjárás mellett rendezik, azonban éjjelente -12, míg nappal –5 fok körül alakul a hőmérséklet.   

    Senna és a milliók – amikor egy repülőnyi ember szívott a brazilok legendája miatt

    0

    32 évvel ezelőtt a McLaren a mai napon bejelentette, hogy Michael Andrettivel és Mika Häkkinennel vág neki az 1993-as Forma–1-es idénynek, miután Ayrton Senna és Ron Dennis csapatfőnök nem tudott megállapodni a folytatásról. Senna persze aztán jött, de nagyon nem volt egyszerű dűlőre jutnia a csapattal, amiből kétszer is bonyodalmak adódtak.

    Az 1993-as szezon volt Ayrton Senna utolsó teljes idénye a Forma–1-ben, miként ebben az évben nyert és fejezett be utoljára versenyt a háromszoros világbajnok, aki 1994-re átigazolt a McLarentől a Williamshez, majd a San Marinó-i Nagydíjon halálos balesetet szenvedett. Ám amennyiben tehette volna, már 1993-ra vált, ám az egy év kihagyás után visszatérő Alain Prost megvétózta, hogy Frank Williams istállójába szerződjön.

    Mivel a Honda kiszállt a sportágból, a McLarennek pedig a Ford V8-as motorjaival kellett beérnie – amelyekből ráadásul eleinte nem kapta meg a legújabb fejlesztést, mert az a Benettonnak járt –, Senna kilátásba helyezte, hogy kihagy egy évet, de 1992 decemberében a Penske CART-autójának tesztelésével az sem tűnt lehetetlennek, hogy Nigel Mansellhez hasonlóan a tengerentúlon versenyezzen.

    Végül hosszas huzavona után azért megállapodott a McLarennel, és így versenyenként 1 millió dollárért teljesítette az 1993-as szezont, amely közben kétszer sem sokon múlt, hogy el se induljon az adott nagydíj helyszínére. Az egyik ilyen alkalom során pedig a brazil legenda elérte, hogy az őt Sao Paulóból Frankfurtba szállító repülő tegyen egy kitérőt, és szálljon le az összes utasával együtt addig, amíg ő Ron Dennisszel, a McLaren csapatfőnökével hadakozik a telefonban.

    Hogy mik voltak a szerződés részletei, és mire jutottak Dennisszel, arról alábbi cikkünkben írtunk:

    Senna egyszer megszívatott egy repülőnyi embert, mert nem kapta meg a pénzét

    Sami Pajari Svédországban sem helyez magára nyomást

    0

    Sami Pajari nyugodtan és megfontoltan közelít a világbajnokság második futamához, a csütörtökön kezdődő Svéd Rallyhoz.

    A világbajnokság szezonnyitó futama, a Monte-Carlo Rally alatt Sami Pajari végig azt hangsúlyozta, hogy nem siet. A pályafutása első Rally1-es szezonját teljesítő finn versenyző álláspontja érthető volt, hiszen ez az egyik legnagyobb kihívást jelentő futam, más kérdés, hogy Pajari versenye egy kisebb híd lebontásával ért véget.

    Ehhez képest a csütörtökön kezdődő Svéd Rally jóval kiszámíthatóbb, még akkor is, ha az utolsó két nap programja még mindig veszélyben van a fellebbezést benyújtó őslakosok miatt. Viszont a körülmények adva vannak – hó, jég, tél a javából.

    „Jó új visszatérni ehhez a ritmushoz, a legutóbbi verseny előtt elég hosszú szünetet tartottam a vezetésben, de az első két forduló között már rövidebb volt a kihagyás – mondta Sami Pajari a RallyJournalnak. – Decemberben már volt egy havas tesztnapom a svédországi felkészülés részeként, pénteken pedig ismét teszteltem.”

    Az új gumigyártó, a Hankook téli abroncsai kivételével a téli körülmények egyébként megszokottak Pajarinak, ráadásul az Umea környéki utak is fekszenek neki.

    „Jó érzésekkel indulok Svédországba, nagyszerű emlékeim vannak azokból az időkből, amikor más géposztályban versenyeztem ott. A téli körülmények közötti vezetés nekünk, finneknek egyébként is megszokott és élvezetes – mondta Pajari. – Teljesen másféle verseny lesz, mint a Monte, de mondhatjuk, hogy itt sincs konkrét célkitűzésem az eredménnyel kapcsolatban. Időt kell hagynom a tanulásra és az alkalmazkodásra, de ha elkapom a ritmust, akkor megpróbálom tartani, és élvezni a versenyt.”

    A Svéd Rallyt február 13–16-a között rendezik meg.

    Molnár Martin látványos előzésekkel tarkított, de viszontagságos hétvégén van túl Dubajban

    0

    Egyetlen futamon sem szegődött Molnár Martin mellé a szerencse az F4 Middle East Championship harmadik fordulójában, ám a magyar versenyző ennek ellenére látványos előzésekkel tarkított futamokat teljesített Dubajban, így hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.

    Az F4 Middle East Championship harmadik fordulójában új pályára látogatott a mezőny azok után, hogy az első két állomást a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíjnak is otthont adó Yas Marina Circuiten rendezték. A Dubai Autodrome nem mindenki számára volt ismeretlen, Molnár Martin azonban életében először versenyzett az 5390 méter hosszú, az abu-dzabinál jóval porosabb pályán.

    Az időmérő edzésen az Evans GP pilótája a lehetőségeiből mindent kihozva a 12. időt érte el, majd az első futamon a 11. helyen ért célba. A balszerencse azonban már ezt a versenyét is meghatározta, hiszen a rajt után leterelték a pályáról, ami miatt visszaesett a 17. pozícióba. Innen azonban felzárkózott a 10. helyre, ami pole pozíciót ért volna neki a második versenyre, csakhogy az első futam egy baleset miatt piros zászlóval ért véget, így az utolsó befejezett kör eredményét vették alapul. Ekkor Martin pedig még a 11. helyen állt…

    Hatalmas baleset és piros zászló fosztotta meg a pole-tól Molnár Martint

    Vasárnapra a csapat jelentősen változtatott az autó beállításain, ez azonban végül érdemben nem számított, a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője ugyanis a második futam rajtjánál állva maradt. Ezután a 28., azaz utolsó helyről volt kénytelen a mezőny után eredni, majd miután utolérte az előtte haladókat, szenzációs előzéseket bemutatva a 14. helyig kapaszkodott fel.

    Mint kiderült, ez volt a vasárnap fénypontja, a harmadik futamon ugyanis már az első körben elszálltak a reményei a pontszerzésre, amikor az egyik riválisának előzése közben ellenfele nem hagyott neki helyet, amit Martin autójának első szárnya bánt. Orrkúpcsere után ugyan egy körös hátrányban még visszatért a pályára, ám amikor nyilvánvalóvá vált, hogy már akkor sem lesz elég ideje a felzárkózásra, ha beküldik a biztonsági autót, gumispórolás céljából a csapat inkább kiintette a bokszba.

    „Az első versenyen kuplungprobléma hátráltatott, amiatt ragadtam a rajtrácson és estem vissza az utolsó helyre. Innen megkezdtem a felzárkózást, amiben segíthetett volna a Safety Car, de pont akkor küldték be, amikor már utolértem a többieket, így a hátrányom csökkentésében nem játszott szerepet, viszont a versenyidőből elvett. Szerencsére többször nem kellett beküldeni, így folyamatosan tudtam feljebb lépdelni, jó néhány izgalmas előzést sikerült végrehajtanom” – értékelte Martin a vasárnapi első, összességében a második futamot.

    Molnár Martin, F4, Dubaj
    Fotó: Dutch Photo Agency

    „Ami a harmadik futam első körében történteket illeti, van egy íratlan szabály a formaautózásban, hogy ha valaki beteszi a másik hátsó kereke mellé az első szárnyát, akkor a kívül haladó nem fordul rá, mert azzal jó eséllyel defektet kap. Az ellenfelem ezt nem vette figyelembe, rám rántotta a kormányt, nekem pedig nem volt hová mennem, és a kerékvetőn átugratva eltaláltam, aminek nálam szárnytörés, nála pedig defekt lett a vége. A szárnycsere után a biztonsági autót vártuk, a mérnököm szólt is, hogy spóroljak a gumival, hátha még lesz lehetőségem versenyezni, majd amikor már látszott, hogy nem lesz, inkább kiálltunk, hogy minél jobb állapotban legyen majd ez a gumiszettem a következő fordulóra. Összességében erről a hétvégéről is értékes tapasztalatokkal távozom, de remélem, hogy a balszerencsét ezzel letudtam erre az évre.”

    „Martin pályafutásának ezen szakaszában az ilyen hétvégék még arra tökéletesen jók, hogy edződjön, tanulja a versenyzést, és a készségtárából fejlessze a leginkább fejlesztésre szoruló területeket, mint a test a test elleni csaták, a bátor, bevállalós előzések. A fedélzeti kamerás felvételeit megnézve remek előzéseket mutatott be, és egyértelműen fejlődött a tavalyi szezon óta ezen a téren” – tette hozzá Kiss Pál Tamás, a Motorsport Talent Management (MOTAM) szakmai vezetője, egyben Martin coach-a és mentora.

    Az F4 Middle East Championship a jövő hétvégén, február 14-e és 16-a között a negyedik fordulóval folytatódik, a mezőny pedig visszatér az első két hétvége helyszínére, Abu-Dzabiba.

    Hatalmas lépést tett az F1 felé a Red Bull következő szupertehetsége