back to top
2026. március 22. 18:52
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 366

    Mikko Heikkila idén csapatot, autót és bajnokságot is vált

    0

    A 2022-es finn bajnok Mikko Heikkila az utóbbi két évben főként a Rali Európa-bajnokságon versenyzett, idén azonban új csapattal és autóval a WRC2-ben fog indulni. 

    A 32 éves Mikko Heikkila 2022-ben Skoda Fabia Rally2 evóval megnyerte a finn ralibajnokságot, majd a következő évben már az ERC-ben és a Finn Rally alkalmával a WRC2-ben állt rajthoz. Ezt a szezont még a Fabia Rally2 evóval kezdte, de már Fabia RS-sel fejezte be. A tavalyi szezon során 3 ERC, 3 WRC2-es és egy finn bajnoki versenyen állt rajthoz, ekkor azonban már az olasz Step Five Motorsport Rally2-es Toyotáját vezette. 

    A finn versenyző most azonban bejelentette idei programját, mely során a Toni Gardemeister tulajdonában lévő TGS csapat Skoda Fabia RS Rally2-es autójával már a WRC2-ben fog indulni. 

    “Idén szerettünk volna a WRC-ben versenyezni, aminek a hátterét sikerült is összetenni – jelentette be Heikkila. – A 2022-es finn bajnoki cím után két évig az ERC-ben versenyeztünk, idén pedig már a WRC2-ben fogjuk folytatni. Minden évben indultunk eddig is legalább egyszer a WRC2-ben, idén azonban hat futamos programot tettünk össze.” 

    A finn versenyzőnek idén is Kristian Temonen lesz a navigátora, a WRC2-es szezont Svédországban kezdi, majd Portugália, Szardínia, Görögország, Észtország és Finnország következik. 

    “Kristiannal nagyon jól tudunk együtt dolgozni, a TGS-hez való visszatérésé pedig egyfajta hazatérés és örülök, hogy Toni Gardemeister csapatában indulhatunk. A TGS három éven át a finn ralibajnokságban vett részt, tavaly pedig két WRC-futamon is indult.” 

    Heikkila tisztában van azzal, ha a WRC2-ben szeretne jól szerepelni, akkor a teljesítménye szintjén is emelni kell. 

    “Idén még keményebben kell dolgozni, mert a szint sokat emelkedett. A célok is igen magasak, de tavaly már megmutattuk, hogy ha minden összeáll, akkor képesek vagyunk a gyári versenyzőkkel is harcolni. Szeretnénk idén a maximumot kihozni magunkból és a csapatból és szeretnénk érmet szerezni a WRC2-ben.” 

    Heikkila tavaly második lett a Lett Rally WRC2-es mezőnyében. 

    48 éve nyert először a 70-es évek F1-es csodacsapata

    0

    Csupán három éven át volt a Forma–1-es mezőny tagja, de rögtön az első futamát megnyerte a Walter Wolf Racing. Ennek ma napra pontosan 48 éve. A tengeri felszereléseket gyártó cégnél a csúcsra jutó, vagyonát olajfúró tornyok építéséből, illetve olcsón vásárolt nyersolajjal való kereskedésből szerző üzletember istállója ráadásul ezek után többször is nyert, az azonban nem jött össze neki, ami 2009-ben a Brawn GP-nek.

    A Niki Laudát is megkörnyékező csapatnak végül a két évvel később a Ferrarival vb-címig jutó Jody Schecktert sikerült meggyőznie, hogy jó ötlet otthagyni a Tyrrellt egy újoncért, a kezdeti sikereket azonban nem sikerült fenntartani. Hogy miért nem, és mi lett végül a Wolf Racing sorsa, arról az első győzelem 47. évfordulójára írt cikkünkből tudhat meg többet alább:

    Brawn GP-hez hasonló csodát művelt az F1-es kiscsapat 47 éve, de a még nagyobb bravúr nem jött össze

    Ogier aszfaltos teszttel készült a Montéra (videó)

    0

    Kalle Rovanpera keddi havas tesztje után Sébastien Ogier már aszfaltos tesztet bonyolított le szerdán a Magas-Alpokban.

    Amíg Kalle Rovanpera kedden kitűnő körülmények között, havas környezetben tudott tesztelni kedden, addig Sébastien Ogier már aszfaltos úton tudott készülni a Toyotával a Monte-Carlo Rallyra szerdán.

    Rovanpera a 24 órás versenye előtt még a Montéra készült (videó)

    A nyolcszoros világbajnok tesztjéről is látványos videók jelentek meg.

    McErlean készen áll a Rally1-es autó jelentette nagy kihívásra

    0

    Josh McErlean idén nagy lehetőséget kapott támogatóitól, akiknek köszönhetően az idei WRC-szezon során az M-Sport versenyzője lehetett. Az ír versenyző készen áll a tanulásra idén.

    Grégoire Munsterhez hasonlóan Josh McErlean is fizetős versenyzőként igazolhatott az M-Sport csapatába az idei WRC-szezonra, azonban amíg a luxemburgi versenyzőnek másfél éves tapasztalata van már a vb csúcskategóriájában, addig McErlean a téli teszteken ült először Rally1-es autóba.

    Munster sem tud idén azonban a korábbi tapasztalataira hagyatkozni, mivel az idei évre változtak a Rally1-es autókra vonatkozó műszaki előírások, így például már hibrid egység sem lesz a járműben.

    McErlean saját bevallása szerint készen áll a tanulásra és a Rally1-es autó jelentette nagy kihívásra.

    “Nem kétséges, hogy sokat kell idén tanulnom – mondta az ír versenyző a Motorsport.com oldalnak. – A földön járok és tudom, hogy ez a szezon nagy kihívás lesz. Az elsődleges célokat megfogalmazva nem helyezzük magasra a lécet, annak ellenére, hogy a csapat szerint a hibrid egység nélküli autó inkább egy erős Rally2-es autóhoz hasonlít. Az M-Sport sok segítséget tud majd adni, és híresek a fiatal versenyzőknek biztosított lehetőségek megadásáról is.

    Millener nem érti a sok kritikát McErlean szerződtetése miatt

    Már kétszer voltam a gyárban, és igyekszek minél előbb beilleszkedni. A legfontosabb az autó megismerése és megszokása lesz, ettől pedig nem tántoríthat el semmilyen körülmény. Hibrid rendszer nélkül lehet, hogy könnyebb lesz a tanulás, de még így is meg kell szokni a nagyobb erőt és aerodinamikát. Idén új gumikat is kell használni, és amíg a többiek összetudják hasonlítani a Pirelli gumikat a Hankook abroncsokkal, számunkra ez nem lehetséges, mert nem vezettünk Rally1-es autót az olasz gyártó gumijain.”

    Az ír versenyző már tudott pár métert gurulni is a Ford Pumával.

    “A Monte szerintem mindenkinek nagy kihívás lesz, azonban egyelőre magunkkal kell foglalkoznunk. A múlt héten már tudtunk gurulni az autóval, de ez a vezetés nem olyan volt, mint ami a Montén vár majd ránk. A jövő héten Franciaországban folytatjuk a tesztelést. Azt hiszem, a csütörtök esti három gyorsasági lesz a legnehezebb a Montén.”

    Némi csavarra marad az F1-es versenynaptárban a legnépszerűbb pálya

    0

    Az F1 bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a Belga Nagydíj népszerű helyszínével, Spában, viszont van egy kis csavar a megállapodásban.

    A történelmi pálya hiába számít a versenyzők és a nézők egyik kedvencének a sok szintemelkedéssel, izgalmas kanyarjaival és a nagy tempójával, gyakran bizonytalan volt a sorsa a naptárban. Az idei év végén is lejárt volna a szerződése az F1 vezetésével, ráadásul az elmúlt esztendőkben például arról cikkezett a sajtó, hogy már korábban rárepült volna a helyére a Dél-afrikai Köztársaság, csak nem sikerült nekik.

    A Belga Nagydíjon azonban 2031-ig biztosan a bajnokság része marad, 2026-ban, 2027-ben, 2029-ben és 2031-ben lesz itt verseny. Nem, ez nem elírás: szándékosan kimaradt a felsorolásból 2028 és 2030, Spa ugyanis ezekben az években nem rendez F1-es futamot. Ezzel megnyílik az út az F1 többször pedzegetett rotációs rendszeréhez, amivel újabb helyszíneket vonhatnak be a sportág körforgásába, ami az évi 24-es limit elérése miatt a versenyek számának növelésével már nem megoldható. A friss bejelentés az első olyan, hogy az adott pálya kétévente fogadja a mezőnyt.

    A közelmúltban több pálya is meghosszabbította az F1-es szerződését: Sanghaj (Kínai Nagydíj) 2030-ig, Monza (Olasz Nagydíj) 2031-ig, míg Zandvoort ugyan szintén hosszabbított, de csak egyetlen évvel, 2026-ig, és utána már nem szeretne versenyt rendezni, azzal érvelve, hogy a (népszerűségi) csúcson kell kiszállni.

    Megváltozhat a Ferrari festése Hamilton érkezésével

    Neuville: Egy versenyző sem szeretne gyorsabból lassabb autóba ülni

    0

    A tavalyi világbajnok Thierry Neuville szerint az idei Rally1-es autók lassabbak lesznek, mint amilyenek a hibrid járművek voltak. 

    Az idei WRC-szezonra változnak a Rally1-es autókra vonatkozó műszakiszabályok, amik közül talán a legnagyobb különbséget a hibrid egység eltávolítása jelenti. 

    Thierry Neuville szerint ezáltal lassabbak lesznek az autók, ez azonban csak a versenyzők számára tűnik majd fel. 

    “Egy versenyző sem szeret gyorsabb autóból lassabba ülni és egyértelmű, hogy 2025-re a Rally1-es autók lassabbá válnak – mondta a tavalyi világbajnok a Rallit.fi oldalnak. – Ezt azonban nem hiszem, hogy kívülről észre lehet majd venni, azonban versenyzőként érezni lehet. Azt hiszem, hogy az új Rally1-es autókat is gyorsan megszokjuk. Nagyon boldog vagyok, hogy vezethettem hibrid Rally1-es autót is, ami szerintem a WRC-történelem leggyorsabb autója volt. 2025-ben azonban egy új korszak kezdődik.” 

    Az új szezon január 23-26. között a Montéval kezdődik. 

    Defektek, fordulatok, közben újabb Toyota siker a Dakaron

    0

    Yazeed Al Rajhi nyerte a Dakar maratoni szakaszának első napját, összetettben viszont továbbra is a mai napon második Henk Lategan vezet. A motorosknál újra Daniel Sanders volt a leggyorsabb.

    Akár kerékcsere bajnokságot is rendezhettek volna a Dakar résztvevők a mai sziklás, 415 kilométeres szakaszon. Persze ez nem olyan vicces dolog a sivatagban a 20 kilogrammnál is nehezebb kerekekkel, igaz akinek ez is kevés, álljon neki Kovács Miklósék kamionján egy defekt elhárításnak…

    Nasser Al-Attiyah volt a nap vesztese, előbb egy defekt, utána pedig egy műszaki hiba kényszerítette megállásra, utóbbinál meg is kellett várnia a csapattárs Gutierrezt a segítségért. A katari világbajnok ezzel 48 percet veszített és hiába dolgozott le a célig ebből negyedórát, az összetettben a hetedik helyig csúszott vissza.

    foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

    Ekströmnek sem ment jól, 16 perc hátránnyal nyolcadik lett, amivel összetettben ugyan megőrizte harmadik helyét, de már 21 perc 40 másodperc a lemaradása. Az élen a két Toyota áll Henk Lategannal és Yazeed Al Rajhival.

    A Toyotákon mintha nem fogna a sivatag, Lategan és Al Rajhi szinte zavartalanul száguldott végig a pályán, és szaúdi nyert közel 5 perccel megelőzve a dél-afrikait, amivel kettejük között 6’54”-re csökkent a különbség az összetettben Lategan javára.

    foto: Gyenes Emánuel

    A motorosoknál KTM-Honda csata zajlott, ezt Sanders nyerte 15 másodperccel Schareina előtt. A harmadik Naco Cornejonak már majd 8 perc volt a hátránya, őt pedig Adrien Van Beveren, Goncalves és Ebster követte. Gyenes Emánuel nagyot ment ma, 22. helyen ért célba és mivel bő negyedórával megelőzte a francia Melot-t, az Original by Motul kategóriában az élre állt.

    Összetettben Sanders előnye nagyot nőtt,  mivel a két üldöző, Branch és Howes annyira rosszul ment, hogy Schareina is megelőzte őket és már ő a második, igaz 13 perc feletti hátránnyal Sanders mögött.

    A kamionosoknál Ales Loprais már féltávnál sokat veszített, ezzel Martin Macik előnye tovább nőhet az élen, de cikkünk írásakor a versenyzők még a pályán vannak.

    A szerdai eredmények esetében is árnyalja a képet, hogy többen is taktikáztak, hogy csütörtökön jobb rajtpozícióból induljanak a maratoni táv második felén, ami újabb 428 kilométert jelent majd.

    foto: Flavien Duhamel / Red Bull Content Pool

     

    A tavalyi ERC-szezon újonca idén Junior Európa-bajnokságot szeretne nyerni

    0

    A 24 éves svéd Calle Carlberg lett a tavalyi ERC-szezon során az év újonca, aki szoros csatában a második helyen zárta a Junior ERC bajnokságot. Idén azonban szeretne bajnoki címet szerezni. 

    Csupán hét pont döntött a Junior ERC bajnoki címéről 2024-ben, amit végül a 19 éves Mille Johansson szerzett meg a 24 éves Calle Carlberg előtt. 

    A két svéd pilóta közel azonos teljesítményt nyújtott az évben, azonban amíg Johansson két győzelmet, egy második és két harmadik helyezéssel már Walesben bajnoki címet szerzett, addig Carlberg kieséssel kezdett, amit három második és egy ötödik hely követett, mielőtt megnyerte volna a Szilézia Rallyt a Junior ERC-mezőnyében. A szezonzáró lengyel futamon azonban Johansson már nem állt rajthoz. 

    Carlberg kiváló teljesítményével az év újonca díjat is elnyerte, idén pedig már az Eb-címért szeretne harcolni. 

    “Nagyon dolgozok azon, hogy idén is az Eb-n indulhassak – mondta az ERC hivatalos oldalának a svéd pilóta. – Nagyon motivál ez az elismerés, és szeretnék ismét a Junior ERC-ben versenyezni.” 

    Az ERC-szezon április 4-6. között a spanyol Sierra Morena Rallyval kezdődik. 

    Rovanpera a 24 órás versenye előtt még a Montéra készült (videó)

    0

    Kalle Rovanpera hétvégén rajthoz áll Dubaiban 24 órás futamon, a hét első felében azonban még a Rally1-es Toyotát és a Hankook gumikat tesztelte. 

    Kalle Rovanpera kedden havas tesztúton tesztelt a francia Magas-Alpokban, amiről látványos videók jelentek meg. 

    A kétszeres világbajnok tavaly kihagyta a Montét, 2023-ban azonban csapattársa, Sébastien Ogier mögött a második helyen ért célba. 

    Rovanpera a hétvégén már Dubaiban fog versenyezni 24 órás versenyen. 

    A hatalmas Peugeot-dráma a 2000-es Montén

    0

    A Monte-Carlo Rally történelmének egyik legdrámaibb pillanata zajlott le 25 évvel ezelőtt, amikor a Peugeot-os versenyzők értetlenül álltak autóik mellett a második nap reggelén. 

    A 2000. évi WRC-szezon is a Montéval kezdődött január 19-22. között. A hercegség versenyén három nap alatt 15 gyorsaságit és 412.8 km versenytávot kellett teljesítenie a 92 nevező párosra. 

    Mindhárom versenynapon öt-öt gyorsasági szerepelt a programban, azonban a versenytávot tekintve az első nap volt a legrövidebb, ekkor csak 112.8 km-t kellett abszolválni, szemben a második nap 162.4 és a harmadik nap 137.6 kilométerével. 

    Az első napon Gilles Pannizi kezdett a legjobban Peugeot 206 WRC-vel, a második szakaszon azonban már Richard Burns állt az élre Subaruval, aki a negyedik szakaszig az élen is tudott maradni. Ekkor azonban Tommi Makinen vette át a vezetést Mitsubishivel, aki végül 11.7 másodperccel meg is nyerte a napot Burns és 30 másodperccel Panizzi előtt. 

    A negyedik Carlos Sainz azonban már jókora hátránnyal, 1:20.5 perc lemaradással követte francia riválisát Ford Focus WRC-vel, míg a szintén peugeot-os Francois Delecour-t 13.8 másodperccel előzte meg. 

    Nem sikerült jól azonban az első nap Marcus Grönholmnak, aki csaknem 3 és fél perc hátránnyal csak a tizedik helyen zárta a napot. 

    A második nap reggelén azonban komoly dráma történt, mivel a szervizparkból Panizzi, Delecour és Grönholm sem tudott kihajtani a 206 WRC-k motorhibái miatt, így mindhárom peugeot-os páros kiesett! 

    Ugyancsak hasonló okok miatt kényszerült reggel kiállni Burns is a Subaruval a második helyről. 

    Tommi Makinen így még a második nap első szakasza előtt csaknem két perces előnybe került Sainz előtt, ezt az előnyt már sikeresen osztotta be a négyszeres világbajnok a spanyol versenyző előtt, míg a verseny harmadik helyén Juha Kankkunen ért célba Subaruval. 

    A 2000-es WRC-szezon azonban már sokkal jobban alakult a Peugeot-nak és versenyzőiknek a folytatásban, hiszen Marcus Grönholm végül megszerezte első vb címét Burns előtt, míg a bajnokság harmadik helyén Sainz végzett. A gyártók között a Peugeot lett a világbajnok a Ford és a Subaru előtt.