back to top
2026. március 22. 22:03
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 368

    Fourmaux új helyzetbe került a Hyundainál, célja, hogy a vb címért harcoljon

    0

    Adrien Fourmaux a Hyundai Motorsportnál új célokat szeretne elérni, célja, hogy vb címért harcoljon és megszerezze első WRC-futamgyőzelmét. 

    Adrien Fourmaux stílszerűen búcsúzottkorábbi csapatától, az M-Sporttól a Monza Rally Show megnyerésével Thierry Neuville előtt, majd pár nappal később már a Hyundai Motorsporttal is győzelemmel tudott bemutatkozni, amikor a francia Rallye National Hivernal du Dévoluy versenyen legyőzte Kalle Rovanperát. 

    “Jó befejezés és jó kezdés – utalt a két győzelemre Adrien Fourmaux a Dirtfishnek adott interjúja során – Nagyon jól érzem magam a Hyundai Motorsportnál, ahol ugyanaz lesz a célom, mint eddig volt, a legjobb tudásomat szeretném nyújtani. Szeretném, ha a maximális pontszámot szerezném én és a csapat is.” 

    Az új csapatban pedig új év eleji célok megfogalmazása is kell. 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    “2024 elején azt a célt tűztem ki, hogy a szezon második felében megszerezzem az első dobogós eredményemet és három verseny után már kétszer is sikerült dobogóra állni. Lássuk, hogy mit érhetünk el idén. A fő célom az első WRC-futamgyőzelem elérése lenne és évközben meglátjuk, hogy miként alakul a bajnokság. Tavaly a Szardínia Rallyig folyamatosan dobogós eredményekért harcoltunk, majd ehhez közeli teljesítményt tudtunk nyújtani a Közép-Európa Rallyig. Ez különösen azért volt jó, mert folyamatosan a mezőny elején kellett rajtolni, és a versenyek alakulásába a részmunkaidős pilóták beleszóltak. Idén azonban karrierem során először már egy gyártó bajnoki küzdelmét is figyelnem kell.” 

    Fourmaux-nak új csapattársaival, a tavalyi világbajnok Thierry Neuville-el és a 2019-es vb első Ott Tanakkal is jó a kapcsolata. 

    “Mindkét új csapattársammal jó a kapcsolatom. Idén azonban mindenki a saját munkájára fog koncentrálni.” 

    A francia versenyzőnek nem okozott nagy problémát a hibrid rendszer nélküli és könnyebb Hyundai i20 N Rally1 megtanulása sem, ugyanakkor a tavalyi Rally1-es Ford Pumával nem tudja összehasonlítani. 

    Fotó: Hyundai Motorsport

    “Kevés tanulni való volt az autóval a hibrid rendszer nélkül, mert nem kellett megtanulni a hibrid rendszer használatát. Bizonyos szempontokból olyan, mintha egy erősebb Rally2-es autóba kellene ismét beülni. A Pumával azonban nem tudom összehasonlítani a Hyundait, mert a Fordot nem vezettem az idei szabályok szerint megépítve. Jó, néha kellett hibrid nélkül vezetni a Pumát, de az autó akkor még a régi súlyú volt. A Hyundai autójában már most sok pozitív dolgot fedeztem fel. Az i20-ban jobban pozícióban lehet ülni, mert jobban az autó közepén helyezkedünk el, közelebb vagyok Alex Coriához. Neki is több helye van a lábánál. Ugyanakkor jobban az autó hátuljában foglalunk helyet, a Fordban inkább előrébb ültünk, ez pedig megváltoztatja a kilátást is. Ennyi különbség van a két autó között, de azt egyelőre nem mondhatom, hogy a futóművet illetően ez meg ez a más.” 

    Fourmaux elárulta azt is, miként élte meg a pillanatot, amikor először lépett be a Hyundai gyárába. 

    “Az érzés, amikor beléptem az alzenaui gyárba és találkoztam a szerelőkkel, a mérnökökkel és más személyekkel ugyanaz volt, mint az M-Sportnál. A Hyundai központja egy nagy épületben van, ahogy az M-Sport központja is, ugyanakkor mégis más, mint amilyen Dovenby volt. Az egy nagyon brit stílusú hely. Ott az ajtón bemenni úriemberként éreztem magam, Alzenauban inkább dolgozónak éreztem magam.” 

    Carlos Sainz feladta a Dakart

    0

    A 48H Crono szakaszt még teljesítette Carlos Sainz, de a célba érkezés után, hétfő este a csapat bejelentette, hogy a spanyol versenyző nem tudja folytatni a 2025-ös Dakart.

    A négyszeres Dakar-győztes vasárnap, a 48 órás szakasz első napján borult fel Ford Raptorával. Bár az éjszakai táborig eljutott Sainz, majd ott a lehetőségekhez képest rendbehozta az autót és a hétfői részt is teljesítette, sőt a hétfői defekt és navigációs gondok után a hátránya is csak bő másfél óra volt, mégsem tud rajthoz állni kedd reggel.

    „A 2025-ös Dakar 48H Chrono szakaszának első részében történt baleset során a #225-ös jármű (Carlos Sainz, Lucas Cruz) biztonsági ketrecében keletkezett sérülés miatt, valamint az FIA szabályainak megfelelően úgy döntöttünk, hogy a járművet kiállítjuk” – áll a csapat közleményében.

    Sainz
    foto: A.S.O./DPPI

    A kétnapos speciálon Nani Roma is műszaki gondokkal szembesült, nem ért célba, emiatt 23 órás büntetést kapott, így gyakorlatilag csak tesztelni tud a verseny hátralevő részén, illetve a két versenyben maradt Fordnak segíthet. A csapat már csak Mattias Ekströmben bízhat, aki az összetett ötödik helyén áll, mindössze 13 percre az élen álló Henk Lategantól. A másik megmaradt Raptort Mitchell Ghutrie vezeti, ő a kilencedik, 23:33 perc hátránnyal.

    „Egyszerűen csak felborultam a dűnén. Nagyon mély volt, és rosszul számoltam ki, hogy milyen mély. Ez egy olyan verseny, ahol az ilyesmi bármelyik pillanatban utolérhet” – mondta Sainz a balesetről.

    A 62 éves spanyol versenyző 2010-ben Volkswagennel, 2018-ban Peugeot-val, 2020-ban Minivel, tavaly pedig Audival nyerte meg a Dakart. Az ötödik győzelem az ötödik márkával most biztosan elmarad, reméljük jövőre újra visszatér a Matador!

    foto:: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

     

    Monte 1981: Az Audi forradalmi megoldása, nézők hanyagsága, Ragnotti első győzelme

    0

    Igen komoly mérföldkövet jelentett a WRC-történelem során az 1981-es Monte, ahol az Audi forradalmi megoldást mutatott be, szerepet játszott a nézők hanyagsága, Jean Ragnotti pedig első futamát nyerte a vb-n. 

    Az 1981-es WRC-szezon a Montéval kezdődött január 24-30. között, a hercegség versenyén az első napon hat gyorsasági és 148 versenykilométer, a második napon 18 gyorsasági alatt 433 km, míg a harmadikon nyolc szakasz alatt 169 km várt a 263 rajthoz állóra. 

    A verseny komoly havazás mellett kezdődött, a nehéz körülmények között pedig lubickolt riválisaihoz képest az összkerék hajtású Audival induló Hannu Mikkola, aki egészen a 11. gyorsaságiig dominált a versenyen és 4:37 perc előnyre tett szert.  

    Ekkor azonban egy hídfőnek ütközött és az autó komolyan sérült, bár 4 perc büntetéssel folytatni tudta Mikkola a versenyt és végül a 14. helyen ért célba. 

    A finn versenyző problémája után a francia Jean-Luc Thérier állt a verseny élére Porsche 911 SC-vel, a verseny egy évvel korábbi győztese egészen a harmadik nap első szakaszáig tudott az élen állni, azonban ekkor a nézők az út egy száraz részére havat dobtak, ami a Porsche megcsúszásához és Thérier kieséséhez vezetett. 

    A 26. gyorsaságitól így Jean Ragnotti vette át a vezetést Renault 5 Turboval és helyét már sikerült is megtartania verseny végéig, így megszerezve első WRC-futamgyőzelmét. 

    A második helyen Guy Fréquelin zárt Talbot Sunbeam Lotus-szal 2:54 perc hátránnyal, míg a harmadik helyen Jochi Kleint ért célba Opel Ascona 400-zal, csaknem 7 perc hátránnyal. 

    Thérier nagyszerűen használta ki az 1.4 literes középre szerelt, turbós motorral hajtott és 160 lóerős Renault-ja mozgékonyságát a verseny kanyarokkal teli útjain, aminek köszönhetően fel tudta venni riválisaival a küzdelmet. 

    Ez a verseny azonban megmutatta az Audi megoldásának, az összkerék hajtásnak is a sikerét és a jövőre nézve ez forradalmi megoldásnak bizonyult. 

    A 44 évvel ezelőtti Montén azonban komoly problémát okozott a nézői hanyagság, ami miatt Thérier a verseny éléről esett ki. 

    Az 1981-es Montén debütált a WRC-ben a tragikus balesetben öt évvel később Korzikán elhunyt Henri Toivonen is, aki ötödik helyen fejezte be a versenyt és gyorsan felhívta magára a figyelmet gyorsaságával. 

    Kalle Rovanpera saját csapatot indít a Enduro világbajnokságon

    0

    Kalle Rovanpera mindig is kedvelte az endurot, amit barátaival is űzni szokott, idén azonban saját csapatot indít a világbajnokságon. 

    Kalle Rovanpera bejelentette, hogy megalapította saját motokrossz csapatát, a KR69 World Enduro Team-et, melyet a szakág világbajnokságán fog indítani, a csapat egyetlen versenyzője a 25 éves finn Roni Kytonen lesz. 

    “Izgatottan jelentem be a KR69 World Enduro Team megalakulását a 2025-ös világbajnokságra – írta a 24 éves kétszeres rali világbajnok. – A csapat Roni Kytonennel áll rajthoz. Ez egy újfajta kihívás számomra, mint csapatvezető, de kész vagyok Ronit támogatni, hogy a lehető legjobb eredményekért harcoljon.” 

    Al Rajhi nyerte a Dakar kétnapos szakaszát, Gyenes Emánuel nagyszerűen motorozott

    0

    967 kilométernyi versenyzés után Yazeed Al Rajhi nyerte a Dakar 48h Chorno elnevezésű kétnapos szakaszát. A motorosoknál Daniel Sanders lett az első.

    Frissítés: A hatodik helyen célba érkező Rockas Baciuskának egy tankolási hiba miatt elvesztegetett 12 percét jóváírták -szokás szerint órákkal a célbaérés után – ezzel a litván nyerte a szakaszt. Yacopini is jóváírást kapott, és harmadiknak lépett előre, ezzel az első öt módosított sorrendje: Baciuska – Al Rajhi – Yacopini – Lategan – Al-Attyiah

    Két perc büntetéssel is több mint 4 perces előnye maradt Yazeed Al Rajhinak a hétfői célbaérkezést követően, így kijelenthető, hogy nagyon magabiztos versenyzéssel nyerte azt a szakaszt a Dakaron, amitől sokan a legjobban tartottak. Persze innen sem lehet hátradőlni, főleg azért, mert nem ő vezet a versenyen, hanem a szakaszt másodikként befejező Henk Lategan, aki összetettben 4 perc 45 másodperc előnnyel vezet.

    A szakasz eredményben és a versenyben is harmadik Nasser Al-Attiyah, aki 4 perc büntetést kapott, így maradt el hat és fél perccel Al Rajhitól. Ha viszont Yacopini negyedik és Baciuska ötödik helyét is figyelembe vesszük a maratoni szakasz végén, akkor kijelenthető, hogy eddig – némi meglepetésre – a Toyota remekel a Dakaron.

    foto:: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A Dacia – és a Prodrive – becsületét Al-Attyiah őrzi, bár Loeb is szépen ledolgozott a hátrányából, amit javarészt a tegnapi hűtőventillátor hibának köszönhet. A francia a hetedik helyen fejezte be a dupla napot, 13 perccel a győztes és 10 másodperccel a hatodik Serradori mögött.

    A Ford viszont egyelőre nem találja a tempót. Ekström nyolcadik helye még rendben lenne, Guthrie 11. pozíciója sem gond, viszont fájóbb, hogy Sainz a tegnapi borulással és annak következményeivel több mint másfél órát veszített. A spanyol azonban még versenyben van, miközben Nani Romának műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt.

    foto:: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

    A motoros legendákból álló páros, Price és Sunderland ismét remekelt, a kilencedik helyen hozták be a Toyotát. Összetettben a negyedikek(!) Ekströmöt és Loeböt is megelőzik.

    A motorosok közt Daniel Sanders ma is parádézott, 7 perc 37 másodperccel nyert Howes előtt, akit 5 másodperccel követett Scahreina és a negyedik helyen is egy Honda ért célba Adrien Van Beverennel.

    foto: Gyenes Emánuel
    foto: Gyenes Emánuel

    Gyenes Emánuel is bombaformában van, az Original by Motul kategória leggyorsabbja volt, aztán sajnos 15 perc büntetést kapott, így a második helyre került a francia Melot mögé. Összetettben a 34. helyen fejezte be a szakaszt, a versenyen pedig a 35. pozícióban várja a keddi napot.

    A kamionoknál Martin Macik majd 10 perccel nyerte a szakaszt Loprais előtt, a harmadik Vaidotas Zala lett. A negyedik Martin Van Den Brink már 1 óra 17 perces hátránnyal ért célba. Összetettben Macik vezet Loprais előtt. A magyarok haladnak, de még nem értek el a szakasz céljáig.

    foto:: Marcelo Maragni / Red Bull Content Pool

     

    Rovanpera három korábbi F1-es pilótával is harcolni fog Dubaiban

    0

    Kalle Rovanpera az idei szezonját a Dubai 24 órás futammal kezdi a hétvégén, ahol az ellenfelek között három korábbi F1-es pilóta is lesz. 

    Mint arról korábban beszámoltunk, Kalle Rovanpera január 10-12. között 24 órás versennyel kezdi idei programját Dubaiban, ahol a Proton Huber Competition csapat Porsche 911 GT3-as autójával indul. A csapatban Jukka Honkavuori, Jani Kakela, Joel Monegron és Bashar Mardin lesznek a társai a kétszeres rali világbajnoknak. 

    A versenyre összesen 65 csapat jelentkezett, melyből 31 GT3-as autóval indul. 

    Rovanpera ellenfelei között három korábbi F1-es pilóta is lesz, Vitaliy Petrov, Sergey Sirotkin az SMP Racing Mercedesével áll rajthoz, míg Nikita Mazepin a GTX kategóriában áll rajthoz. 

    Petrov 2010-12 között, Sirotkin 2018-ban, míg Mazepin 2021-ben versenyzett az F1-ben. 

    Rovanpera: 2024-ben sokat tanultam, 2025-ben még jobb formában leszek

    Rovanpera a maratoni állóképességi verseny után kezdi meg a Monte-Carlo Rallyra való készülés utolsó fázisát. 

    Dominguez a WRC2-ben, WRC3-ban és a JWRC-ben is teljes szezont fog versenyezni

    0

    Szinte példa nélküli programot jelentett be a WRC3 tavalyi bajnoka, Diego Dominguez jr., aki idén a WRC2-ben hét, a Junior WRC-ben öt, a WRC3-ban pedig hat versenyen áll rajthoz, maratoni szezonját a Montén kezdi, így összesen 13 WRC-futamon indul.

    A 24 éves Diego Dominguez jr. tavaly megnyerte a WRC3-as bajnokságot, míg a JWRC-ben a hatodik helyen zárt, idén azonban Rally2-es és Rally3-as autóval is versenyezni fog.

    A paraguayi versenyző a Montén kezdi szezonját, ahol még a WRC3-ban fog indulni Ford Fiesta Rally3-mal, ami után a Svéd Rallyval kezdődően teljes szezont fog teljesíteni a Junior WRC-ben, majd a Szafari Rallyval kezdve teljes évet teljesít a WRC2-ben a Teo Martin Motorsport Rally2-es Toyotájával. Így összesen 13 WRC-futamon fog indulni, egyedül Észtországban nem áll rajthoz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Diego Domínguez Bejarano (@ddbrally) által megosztott bejegyzés

    “A 2025-ös szezon során 13 WRC-futamon állunk rajthoz – írta közösségi oldalán Dominguez jr. – A decemberben bejelentett WRC2-es programunk mellett ismét versenyezni fogunk a JWRC-ben és WRC3-ban. Ez egy maratoni év lesz, mely a Montéval kezdődik. Több mint 200 napot leszünk távol az otthonunktól, és biztosan sokat fogunk tanulni idén.”

    A legfordulatosabb WRC-futam: Argentin Rally, 2002

    0

    A 2002-es Argentin Rally nagy részében Marcus Grönholm és Tommi Makinen harcolt a győzelemért, ezt azonban végül Carlos Sainz szerezte meg, pedig az utolsó gyorsasági után még a Peugeot-os finn versenyző vezetett csapattársa, Richard Burns előtt. 

    A 2002-es WRC-szezon hatodik futamára Argentínában került sor, ahol 22 gyorsasági alatt 381.5 km versenytávot kellett volna teljesíteni, azonban a legelső gyorsasági végül törlésre került. 

    A verseny első éles szakaszától azonban Marcus Grönholm a Peugeot-val, valamint Tommi Makinen a Subaruval elképesztő csatába kezdett. 

    A verseny első napján Grönholm kezdett jobban és viszonylag gyorsan 15 másodperc körüli előnyre tett szert honfitársa előtt. Makinen azonban a nap utolsó előtti szakaszán hibázott 1:20.9 percet vesztett Grönholmmal szemben és amíg a 2000-es világbajnok az élen állt, a négyszeres világbajnok a harmadik helyre csúszott, Grönholm csapattársa, Richard Burns is megelőzte. A nap utolsó gyorsaságiján azonban Makinen visszatudott lépni a második helyre, de így is 1:40.3 perc előnnyel Grönholm állt az élen, míg Makinent 20.7 másodperccel követte Burns a harmadik helyen. 

    A második napon azonban Grönholm nem kezdett jól és kényelmes előnye két gyorsasági alatt már 16.2 másodpercre csökkent Makinen és 38 másodpercre Burns előtt. Makinen pedig megérezte a nagy lehetőséget: Mégis nyerni lehet Argentínában? Ennek megfelelően tovább támadta Grönholmot, aminek eredményeként a nap utolsó előtti szakaszát követően már Makinen állt a verseny élére 2.5 másodperc előnnyel Grönholm előtt, miközben Burns hátránya szinte nem változott a reggelhez képest, 36.7 másodperc hátránnyal volt a harmadik. A második napot végül Makinen 5 tizedmásodperc előnnyel zárta az élen Grönholm előtt. 

    A harmadik napon aztán már az első gyorsasági után ismét Grönholm vezetett, majd előnyét 5.5 másodpercre növelte Makinen előtt. Ismét a nap utolsó előtti szakasza tartogatott fordulatot, a verseny utolsó előtti szakaszán ugyanis Makinen balesetet szenvedett, amivel biztosra vehető volt a Peugeot kettős sikere. A verseny utolsó gyorsaságiját követően Marcus Grönholm szerezte meg a győzelmet Burns előtt, míg Carlos Sainz volt a harmadik a Forddal. 

    Csakhogy a verseny az utolsó szakasszal még nem ért véget!  

    Közvetlenül a záró szakaszt követően a felügyelők magukhoz kérették a Peugeot képviselőit, ugyanis Michel Nandant, a francia csapat technikai igazgatóját a szervizpark kijáratától egy kilométerre látták, amikor Marcus Grönholm autója nem akart beindulni a leállítást követően, és bár Nandan nem ért a Peugeot 206 WRC-hez, szóban megpróbált tanácsokat adni finn pilótájának. A szabályok szerint azonban a szervizterületen kívül bármilyen segítségnyújtás, vagy tanácsadás tilos, még ha az szóban is történik. A szabálytalanság tehát megtörtént és mivel előző nap hasonló történt Gilles Panizzi esetében is, az első eset után kirótt figyelmeztetés, már komoly büntetéssé változott: Marcus Grönholmot kizárták. A döntés azonban csak a verseny után 8 órával és 25 perccel később született meg, ami a versenyzők és a szurkolók körében is felháborodáshoz vezetett. 

    Így Richard Burns nyerhetett volna ugyancsak Peugeot-val, de csak nyerhetett volna! 

    A versenyt követő technikai ellenőrzés során azonban a 2001-es világbajnok autóját szabálytalannak találták a felügyelők: 20 kg-mal könnyebb volt a Peugeot lendkereke a megengedettnél. 

    Ebben az esetben nyilvánvaló volt a szabálytalanság, ez pedig Burns kizárását eredményezte. 

    Így a Peugeot nemhogy kettős győzelmet nem aratott Argentínában, de még nyerni sem tudott. Az első helyen ugyanis Carlos Sainz zárt Forddal a subarus Petter Solberg és csapattársa, Colin McRae előtt. 

    „Ez egy másik világ” – Mansell kapaszkodott az egyenesben első IndyCar-tesztjén (videó)

    0

    32 évvel ezelőtt a mai napon tesztelt először az IndyCarban Nigel Mansell. A britek oroszlánja 1992-es F1-es vb-címének megnyerése után döntött úgy, hogy átteszi székhelyét az Egyesült Államok első számú formaautós sorozatába, amelynek népszerűsége akkoriban sokak szerint a királykategóriáéval vetekedett. A döntés bejött, hiszen rögtön első szezonjában bajnok lett, de csak miután január 5-én először vezette a Newman/Haas Racing Loláját Phoenix-ben.

    Hogy miként zajlott a teszt, Mansell hogyan debütált oválon, és mik voltak az első benyomásai neki az autóról, illetve Mario Andrettinek róla, arról alábbi cikkünkben olvashat:

    Mansell Cadillackel driftelt, majd körrekordot repesztett első IndyCar-tesztjén (videó)

    Lengauer magabiztosan védte meg tavalyi sikerét, két magyar páros ért célba a Janner Rallyn

    0

    Michael Lengauer bár kicsúszott az utolsó gyorsaságin, még így is magabiztosan szerezte meg a győzelmet az osztrák ralibajnokság nyitó futamán. A Janner Rallyn László Martin és édesapja, László Zoltán is célba tudott érni. 

    A Janner Rallyval kezdődött idén is az osztrák ralibajnokság, ahol 19 havas-jeges gyorsasági és 180.5 km versenytáv várt 71 rajthoz álló párosra, köztük László Martinra és Bán Viktorral, László Zoltánra és Balázs Zsoltra, akik Skoda Fabia RS Rally2-vel indultak. A Fabia Rally2 evóval versenyző Klausz Kristóf és Papp Tamás azonban, mint arról már beszámoltunk a verseny ötödik szakaszán a fák közé esett és a baleset során a navigátor súlyos sérüléseket szenvedett és azóta információink szerint műtéten is átesett. 

    Klausz Kristófék balesettel kezdték az évet, Papp Tamás súlyos sérüléseket szenvedett Ausztriában

    A László-család mindkét tagja azonban sikerrel vette a nehéz pályák jelentette akadályokat és sokat tanultak a verseny során téli körülmények között. Martin végül a 14., míg Zoltán a 31. helyen zárt az utolsó szakasz után. 

    Fotó: Orosz Richárd / rphotos.eu

     

    A győzelemért kezdetektől a tavalyi győztes Michael Lengauer és Erik Fürst, valamint a négyszeres osztrák bajnok Simon Wagner és Hanna Ostlender harcolt Skoda Fabia RS Rally2-vel, illetve Hyundai i20 N Rally2-vel. 

    A legelső szakasz ugyan Luca Waldherr és Claudia Maier nyerte Citroen C3 Rally2-vel, azonban a második szakasztól már Lengaeuer és Wagner harcolt az első helyért. 

    A csata végül vasárnap reggel dőlt el a skodás versenyző számára, amikor 34.2 másodperc előnybe került, ezt az előnyt pedig már sikeresen be is tudta osztani, végül pedig 28-3 másodperc előnnyel megvédte tavalyi győzelmét Lengauer, Wagner csakúgy, mint tavaly, ismét a második helyen ért célba. 

    A harmadik helyet a Montéra készülő cseh Jan Cerny és Omdrej Krajca páros szerezte meg Citroennel honfitársaik, a toyotás Filip Mares és Radovan Bucha, valamint az osztrák Hermann Neubauer és Bernard Ettel Ford Fiestája előtt. 

    Fotó: Orosz Richárd / rphotos.eu

    Kiváló teljesítményt nyújtott a német Hermann Gassner jr és Michael Wenzel, valamint az osztrák Martin Rossgatterer és Andreas Thauerböck, akik Rally3-as Renault Clióval és Ford Fiestával a hatodik és hetedik helyen zártak. 

    Az osztrák ralibajnokság március végén a Mitropa-szezonnyitó Rebenland Rallyval folytatódik. 

    Eredmények