Kezdőlap Blog Oldal 547

A botrány folytatódott, a szombati első szakaszon is probléma volt a nézőkkel a Lengyel Rallyn

0

A nézők miatt botrányossá vált pénteki versenyt követően a szombat sem indult simán a Lengyel Rallyn. A nézők miatt megállított, majd újraindított szakaszt követően Kalle Rovanpera már csak 5 tizeddel követi Andreas Mikkelsent. 

Pénteken három gyorsaságin is probléma volt a lengyel nézőkkel és két szakaszt is törölni kellett, ami után a verseny teljes törlése sem volt már kizárt. 

A problémák ellenére végül a verseny nem lett megállítva, viszont a szombati első szakaszt is meg kellett pár percre szakítani három autó után a rossz helyen lévő nézők miatt. 

Végül az ismét élessé vált szakaszon Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb, így 5 tizedre megközelítette a verseny élén álló Andreas Mikkelsent. Elfyn Evans 1.6 másodperc hátránnyal a harmadik helyen áll. 

Ott Tanak szombaton visszatudott térni azt követően, hogy a pénteki első szakaszon 190 Km/h-val ütközött egy szarvassal.

Szombaton még hat gyorsasági vár a mezőnyre… 

Mikkelsen vezet a Lengyel Rallyn, melyen több szakaszt is törölni kellett a nézők miatt

Lengyel Rally, állás SS9 után 
1 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid 1:09:06.9
2 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +0.5
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +1.6
4 #16 Andrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hybrid +9.7
5 #22 Martins Sesks – Renaud Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +15.8
6 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +35.3
7 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +37.7
8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +41.9
9 #21 Sami Pajari – Enni Malkkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:42.1
10 #26 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:53.8 

Lengyel Rally, gyorsasági szakaszok időterve
Június 27., csütörtök
19:05 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Tanak 1:42.,5 / 1, TANAK, 2. Neuville, 3. Evans

Június 28., péntek
08:45 SS2 Stańczyki 1 29.40 km Mikkelsen 14:54.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Rovanpera
10:20 SS3 Wieliczki 1 12.90 km Neuville 5:56.0 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
11:10 SS4 Olecko 1 13.20 km Mikkelsen 7:27.5 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
14:05 SS5 Stańczyki 2 29.40 km Rovanpera 14:32.5 / 1. ROVANPERA, 2. Mikkelsen, 3. Sesks
15:40 SS6 Wieliczki 2 12.90 km Neuville 5:49.3 / 1. MIKKELSEN, 2. Evans, 3. Rovanpera
16:30 SS7 Olecko 2 13.20 km Fourmaux 7:16.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Evans, 3. Rovanpera
19:00 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km Katsuta 1:43.4 / 1. MIKKELSEN, 2. Rovanpera, 3. Evans

Június 29., szombat
08:30 SS9 Świętajno 1 18.50 km Rovanpera 9:21.9 / 1. MIKKELSEN, 2. Rovanpera, 3. Evans
09:45 SS10 Gołdap 1 19.90 km
10:35 SS11 Czarne 1 22.40 km
13:25 SS12 Mikołajki Arena 3 2.50 km
16:00 SS13 Świętajno 2 18.50 km
17:15 SS14 Gołdap 2 19.90 km
18:05 SS15 Czarne 2 22.40 km

Június 30., vasárnap
09:00 SS16 Gmina Mrągowo 1 20.80 km
10:05 SS17 Mikołajki 1 10.73 km
12:20 SS18 Gmina Mrągowo 2 20.80 km
14:15 SS19 Mikołajki 2 (Power Stage) 10.73 km

Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

„Gyerekesen viselkedik, végeztem vele” – Max Verstappen maradása mégsem olyan biztos?

0

Max Verstappen az Osztrák Nagydíj előtt hosszas unszolásra kimondta, hogy jövőre is a Red Bullnál fog versenyezni, ám az apja és a főnöke közötti elmérgesedett viszony erre is hatással lehet, hiszen Jos Verstappen jóval több, mint egy sima versenyzőapuka. 

Noha első ránézésre úgy tűnhet, hogy csak vihar a biliben, valójában alighanem ennél jóval többről szól Christian Horner és Jos Verstappen újabb nyilvános csörtéje. Mint megírtuk, Max Verstappen apja ismét nekiment a Red Bull csapatfőnökének, mert az szerinte folyamatosan fúrta a részvételét az Osztrák Nagydíj alatti F1-es bemutatón, az úgynevezett Legendák Parádéján. Az F1-ben 1994 és 2003 között 106 nagydíjon induló expilóta Sebastian Vettel 2012-es Red Bullját vezette volna szombaton és vasárnap, ám végül elállt ettől.

A Red Bull Ring paddockjában aztán az az információ terjedt el, hogy valójában csak azon ment a vita, hogy a Red Bull nem akarta, hogy a csapatfőnököt az idei Bahreini Nagydíjon nyíltan kritizáló Jos Verstappenről felvételek készüljenek, amint Vettel korábbi autóját vezeti, és Horner nem vétózta meg a részvételét. Jos szavaira mindenesetre Hornernek reagálnia kellett a pénteki FIA-sajtótájékoztatón, ő pedig meg is tette ezt, és oda is szúrt Max apjának. „Felhívták a figyelmem a szavaira. A legendák parádéját a pálya szervezi, részemről pedig semmilyen vétó vagy ilyesmi nem történt. Biztos vagyok benne, hogy a legendák később akcióban lesznek” – utalt Horner arra, hogy Jos nem legenda.

Horner, Red Bull, Osztrák Nagydíj
Christian Hornernek elő kellett vennie a tűzoltó készüléket / Fotó: Joerg Mitter / Red Bull Ring

Ezután Hornert a kapcsolatáról kérdezték Jos és Max Verstappennel. „A kapcsolatom Max-al mindig nagyon erős és nagyon jó volt. Ő a versenyzőnk, ő az, akivel fontos, hogy erős kapcsolatom legyen. Soha nem volt gondom semelyik versenyzőnk apjával a múltban, és bármi Jos problémája, ezekhez nincs mit hozzáfűznöm” – felelte.

A csapatfőnök tehát azon az állásponton van, hogy a két Verstappen közül neki csak Max-al kell foglalkoznia. „Engem a csapat teljesítménye érdekel. Csodálatos csapatunk van, Max személyében pedig nálunk vezet a legjobb pilóta. Fiatalemberként érkezett, majd csak erősebbé és erősebbé vált mind versenyzőként, mind emberként. Az idei év figyelemelterelései ellenére is megnyertük az eddigi versenyek 70%-át, beleértve két sprintet, valamint szereztünk hét pole pozíciót és vezetjük mindkét bajnokságot. Az életben nem kontrollálhatsz mindent, nem kontrollálhatod a kapcsolatodat a versenyzők apjával, de én a pilótáink és a csapatunk teljesítményére koncentrálok, és ez így is fog maradni.”

Verstappen továbbra sem tűnik határozottnak

Teljesen érthető, hogy Horner próbálja bagatellizálni Jos Verstappen szavait és viselkedését, és azt a narratívát erőlteti, hogy neki csak Max Verstappen a fontos, és a Verstappenek közül csak vele kell foglalkoznia. Ám mint az mostanra alighanem a legtöbbeknek nyilvánvalóvá vált, Max és Jos Verstappent nem lehet függetleníteni egymástól, utóbbi pedig nem sima versenyzőapuka, hanem annál jóval több. Fia révén Jos ugyanis akkora befolyásra tett szert a Red Bullnál, amekkorára korábban soha egyetlen versenyzőapuka sem, és bár kívülről másként tűnhet, az, hogy milyen a kapcsolata Hornerrel, a fia jövőjére is hatással lehet.

Verstappen apja túszul ejtette a Red Bullt? – ezért van akkora hatalma Josnak

A Red Bull csapatfőnöke az FIA sajtótájékoztatóján elmondta, Verstappen azzal, hogy egy nappal korábban első alkalommal felelt igennel arra a kérdésre, hogy 2025-ben is a bikásoknál versenyez-e, csak „megerősítette, amit már eddig is tudtunk”. Ám igencsak sokatmondó az, ahogyan Max Verstappenből ki kellett erőszakolni a nem teljesen határozott választ, hiszen most is megpróbálta elkerülni azt.

„Szerintem már korábban is elmondtam ezt. Az emberek természetesen beszélnek dolgokat, de a legfontosabb, hogy nagyon versenyképes autónk van a jövőre nézve. Jelenleg persze szoros az élmezőny, de nagyon jól dolgozunk együtt csapatként, hogy megpróbáljunk többet fejlődni. És természetesen, miként azt már elmondtam, a következő évre is dolgozunk és koncentrálunk, hogy megpróbáljunk ismét versenyképesek lenni.”

Ez volt Verstappen első válasza a Red Bull sajtóbeszélgetésén arra a kérdésre, hogy a csapatnál látja-e a jövőjét. Ezután azt kérdezték tőle, hogy megfontolná-e, hogy elhagyja a Red Bullt, amennyiben a jelenleg a leggyorsabbnak tartott McLarenről egyértelműen bebizonyosodnak, hogy az erősorrendben a bikások elé került.

„Nem gondolom, hogy a Forma–1 így működik, és egyszer csak azt mondhatod, hogy »Sziasztok, srácok!«. Ez nem így működik – kezdett bele a következő válaszba a holland. – Hosszú távú szerződésem van a csapattal, nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok, és mint azt már mondtam, a következő évre is fókuszálunk azokkal a dolgokkal, amelyeket bevethetünk az autón. Azt hiszem, ez eleget elmond arról, hogy hol fogok vezetni a következő évben.”

Végül a harmadik erre vonatkozó kérdéssel sikerült kihúzni valamennyire határozott választ a háromszoros világbajnokból úgy, hogy az őt kérdező újságíró világos „igent” vagy „nemet” kért. „Nem jött át a korábbi válaszomból?” – kérdezett vissza a határozott választ továbbra is kerülni igyekvő Verstappen, majd csak akkor nyögte ki, hogy „Igen, ezt mondtam…”, amikor megkérték, hogy legyen szíves megerősíteni, hogy mi lesz.

Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj
Verstappen most is sejtelmesen válaszolgatott, de végül kihúzták belőle az igent / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Ez azonban azért nagyon messze van egy határozott, „Igen, hiszen 2028 végéig szól a szerződésem, így természetesen jövőre is itt leszek”-től, és teljesen jogos felvetés, hogy mi tartott eddig? Hiszen Jos Verstappen négy hónappal ezelőtt, a Bahreini Nagydíjon közölte, hogy amennyiben Horner marad a csapatfőnök, az istálló „kettészakadhat”, fia pedig kénytelen lehet idő előtt távozni. Max Verstappent azóta kérdezgeti folyamatosan a sajtó a jövőjéről, ő pedig először most, hosszas unszolásra nyögött ki egy „igent”. Négy hónap után.

A Mercedes továbbra is játékban?

Annak okait keresve, hogy a címvédő miért nem mondta ki ezt nyíltan korábban, és szemmel láthatóan miért nem akarta kimondani most sem, vissza kell kanyarodnunk Jos Verstappennek a Horner-féle zaklatási ügy és a Red Bullnál zajló belviszály kirobbanása utáni szavaihoz. Az ugyanis az azóta eltelt időszak egészére jellemző volt, hogy Max Verstappen nem kívánt nyíltan állást foglalni sem Horner, sem a csapatfőnököt nyíltan támadó apja mellett, és válaszait a lehető legdiplomatikusabban alakította. Kivéve egy esetet, amikor Helmut Marko jövője került veszélybe. Ekkor nyíltan kiállt a Red Bull tanácsadója mellett, de miután Marko helyzete tisztázódott, ő pedig megerősítette maradását, Verstappen is visszatért a diplomatikus válaszokhoz.

Hogy pontosan mi a személyes véleménye a Red Bull belviszályáról, Horner zaklatási ügyéről és apja álláspontjáról, azt ennélfogva még most sem tudjuk, de Max Verstappen alighanem egyik oldallal sem akarja összerúgni a port azzal, hogy nyíltan beszél arról, hogy nem biztos, hogy marad, vagy fordítva. A The-Race.com Verstappenhez közel állókra hivatkozva ugyanakkor azt írja, korántsem biztos, hogy a háromszoros világbajnoknak olyan erős az elköteleződése a Red Bull mellett, mint azt a kierőszakolt igenből gondolnánk. Ezek a személyek úgy vélik, a 26 esztendős versenyző kivárásra játszik, és látni akarja, hogy miként alakulnak az erőviszonyok az idei szezon során, miként tud fejleszteni a Mercedes, és a folytatásban is nő-e a nyomás a Red Bullon annak ellenére, hogy az RB20-as fejlesztése is folyamatosan zajlik.

Toto Wolff, Susie Wolff, Mercedes, Spanyol Nagydíj
Wolff továbbra sem tett le Verstappen megszerzéséről, noha jelenleg nem tárgyal vele / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

Lehet, hogy az idei szezon fő esélyesének az a terve, hogy amint lehet, dobbant a Red Bulltól, legyen az 2024 vagy 2025 végén? Amennyiben abból indulunk ki, hogy mennyire szoros a kapcsolata az apjával, és a belőle, Jos Verstappenből és Raymond Vermeulen menedzserből álló trimuvirátus megbonthatatlan egységet alkot, a Red Bull szempontjából aggasztó lehet Jos Verstappen holland Formula 1 magazinnak tett kijelentése. „Teljességgel végeztem vele – mondta Hornerről az expilóta. – Olyan ez, mint egy óvoda. Vezethettem volna [Vettel autóját], de inkább lemondtam. Annyira gyerekesnek találom ezt Hornertől. Azt hiszem, ez elárul valamit róla.”

Jos ezt aztán megfejelte egy hollandul írt Instagram-bejegyzéssel, amiben azt írta: „A nagymamám mindig azt mondta: soha ne árulj el másoknak túl sokat magadról. Emlékezz, hogy amikor felüti a fejét az irigység, a vakok elkezdenek látni, a süketek hallani, a némák pedig beszélni.”

Amennyiben Horner és Jos Verstappen kapcsolata tényleg menthetetlenül megromlott – márpedig nagyon úgy fest, hogy ez a helyzet –, igencsak nehéz elképzelni, hogy Max Verstappen hosszú távon a Red Bull pilótája legyen. Hogy jövőre még az lesz, az persze bőven benne van a pakliban, de alighanem ő is kíváncsian figyeli, hogy miként alakul a látványos előrelépést elérő Mercedes idei szezonjának második fele.

Toto Wolff a Spanyol Nagydíjon azt mondta, „ebben a szakaszban nem zajlanak egyeztetések” Verstappennel, mert most arra kell koncentrálniuk, hogy javuljanak, Ola Källenius, a Mercedes vezérigazgatója ugyanakkor a német Sky-nak azt nyilatkozta, volt lehetőség Verstappen leigazolására, és a holland „jól nézne ki ezüstben.” Hogy ez a lehetőség a Mercedes F1-es csapatának javulása esetén visszatér-e már az idén, vagy csak jövőre, az majd kiderül, de az biztos, hogy bár végre kinyögött egy „igent”, Verstappen jövője továbbra sem betonbiztos a bikások kötelékében.

Újabb botrányok várhatók a Red Bullnál? – a rivális szerint a csapat meggyengült

Így múlt egyetlen dugattyún Kimi Räikkönen 2003-as világbajnoki címe

0

Kimi Räikkönen 2003-ban simán világbajnok lehetett volna, ha nem követ el annyi hibát, ám még ezek is belefértek volna neki akkor, ha nem esik ki az élről a 21 éve ezen a napon, június 29-én rendezett Európa Nagydíjon. Felidézzük, hogy miként vezetett a búcsúhoz Adrian Newey, a McLaren akkori főtervezőjének makacssága.

Kimi Räikkönen élete harmadik F1-es szezonjában kapott először lehetőséget arra, hogy a világbajnoki címért küzdjön, és egészen az utolsó versenyig harcban is volt érte, a 2003-as év végi elsőség azonban Michael Schumacheré lett. Nemrég a 2003-as Spanyol Nagydíj kapcsán visszatekintettünk arra, hogy Räikkönen leginkább miért saját magának köszönheti, hogy nem ért fel a csúcsra abban az évben, ám most, az az évi nürburgringi Európa Nagydíj 21. évfordulóján nem árt megemlékezni arról sem, hogy egyetlen, műszaki hibából történő kiesés is mindent megváltoztathatott volna.

A Michael Schumacher visszatolásáról emlékezetes viadalon ugyanis a Jégember magabiztosan vezetve esett ki az első helyről, amikor a McLarenjében dolgozó Mercedes V10-es látványosan kilehelte a lelkét, Alex Wurz, a csapat akkori tesztpilótája pedig évekkel később felidézte, miért Adrian Newey hamvába holt konstrukciója, a versenyen soha nem induló, ám a teszteken életveszélyes helyzeteket előidéző MP4/18-as tehetett Räikkönen motorhibájáról. Alább az ezt taglaló korábbi cikkünket találja.

20 évvel később is tragikus, hogy ezen mehetett el Räikkönen 2003-as vb-címe

Tanak folytatja a Lengyel Rallyt, elmondta, mennyi ideje lett volna reagálni az elé ugró szarvasra

0

A Lengyel Rally pénteki napjának végén a szervizparkban Ott Tanak felidézte kiesésének körülményeit.

Ott Tänak és Martin Järveoja tökéletesen kezdte a Lengyel Rallyt, a shakedownon messze a a legjobb időt autózták, majd csütörtök este a Mikoljaki Arenában is a leggyorsabbak voltak. Az ígéretes kezdés azonban gyorsan véget ért a péntek reggeli első szakaszon, az észt duó a Stańczyki 1 gyorsasági felénél járt amikor egy szarvas ugrott eléjük. Tänak nem tudta kikerülni az állatot, és az ütközés jelentős károkat okozott a Hyundai i20 N Rally1 Hybridben, ami miatt véget ért a versenynapjuk. A csapatfőnök péntek este megerősítette, hogy Tanakék szombaton visszaállnak a versenybe.

„A pozitívum, amit a mai napból ki lehet hozni, hogy az élen végzett Andreas, de ez egy elég frusztráló nap volt. Rosszul kezdődött, amikor Ott egy állattal találkozott, és elég nagy kárt szenvedett, emiatt be kellett fejeznie a napot. Holnap visszatér, de a pontrendszer miatt csak vasárnap lesz igazán újra versenyben, és mutathatja meg azt a sebességet és tempót, amiről tudjuk, hogy a hétvége során képes lett volna rá. Thierry számára ez ismét nehéz helyzet volt, és elkeserítő látni, hogy a teljes szezonban elkötelezett versenyzőket büntetik az ilyen raliversenyeken. Bár Andreas vezet, a nap folyamán történt sok megszakítás nélkül tovább növelhette volna előnyét, amit a rali után meg kell beszélnünk az FIA-val” – utalt utolsó mondatával a nézők miatt törölt szakaszokra is Cyrill Abiteboul.

Tanak
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Ott Tanak azt is kiszámolta a mérnökével, hogy mennyi ideje lett volna reagálni az eléjük ugró szarvasra.

„Nagyon balszerencsés volt a mai nap. Visszanézve a fedélzeti felvételeket, egyenes szakaszon voltunk, de a bokorból előbukkanó szarvas és az ütközés között mindössze 0,26 másodperc telt el. Nem volt idő reagálni és elkerülni a helyzetet. A nyitó szakasz a nagyon laza kavicsokkal nem volt a legkönnyebb, de az első kilométereken jól éreztük magunkat az autóban. Csalódást okoz, hogy korán befejeztük a versenyt, és harcosan térünk vissza, azonban nem lesz könnyű dolgunk. Látjuk, hogy az első rajtpozícióval sok időt veszítünk, így nehéz feladat lesz megszerezni azokat a szupervasárnapi pontokat, de biztosan mindent megteszünk majd” – nyilatkozta Tanak.

Tanak
foto: Hyundai Motorsport GmbH

 

 

Az Aston Martint sem zavarja, hogy a Red Bullhoz hasonlóan sánta csapattal versenyez

0

Az Osztrák Nagydíj előtt tett bejelentés minden kétséget eloszlatott afelől, hogy bár hatalmas erőforrásokat mozgósítanak a sikeresség érdekében, az Aston Martinnál nem minden területen maximalizálják a lehetőségeiket.

A minap megtörtént az idei pilótakeringő leginkább borítékolható bejelentése, amikor az Aston Martin közölte, hogy a tulajdonos fia 2025-ben és azután is a csapatnál versenyez. Lance Stroll maradása semmiképpen sem meglepő, ugyanakkor ellentmondásban áll azzal, ahogyan apja, Lawrence irányítja az istállót. Hiszen a kanadai milliárdos célja az F1-ben is az, ami korábbi összes üzleti tevékenysége során: minél hamarabb sikeresnek lenni. Ennek érdekében nem is spórolja el azt, amit nem lehet, és az Aston Martin silverstone-i infrastruktúrájának fejlesztésével, kompetens szakemberek megszerzésével, illetve megkörnyékezésével (Adrian Newey) mindent megtesz, hogy a brit versenyzöldben pompázó autók mielőbb nyerjenek.

Fordulat jöhet Newey ügyében – mégis egy általa nem kedvelt vezetővel dolgozhat együtt?

Egy területen azonban Lawrence Stroll nem hajlandó a legjobbra törekedni. Mert bár sokszor éri igazságtalan kritika, azért azt a legobjektívebb szemüvegen át szemlélve sem állíthatjuk, hogy Lance Stroll a toppilóták közé tartozna. Hogy nem képes hozni azt, amit a lassan 43 évesen is világklasszis Fernando Alonso, talán még nem is lenne baj, ám az olyan mélyrepülés, amit a tavalyi nyári szünet után a kanadai produkált, a legtöbb csapatban nem férne bele. De az Aston Martin – amelynek 2023-ban minden bizonnyal Strollon ment el a negyedik helye a konstruktőri összetettben, azaz Stroll Jr. dollármilliókat vett ki a kasszából – nem a legtöbb csapat, és bár az idei szezonban a kanadai eddig jobban teljesít, továbbra is egyértelműen ő a gyengébbik láncszem.

Ami a ponttermést illeti, Alonso 10 futam után 41-17-re vezet, az időmérőkön pedig dupla annyiszor (6) jutott be a Q3-ba, mint Stroll, aki egy körön átlagosan két tizedes lemaradásban van a spanyol veteránhoz képest. Ilyen nagy különbségek a mezőny első felének csapatai között csak egyetlen másik istállónál, a Red Bullnál tapasztalhatók. A bikásoknál Sergio Pérez hiába kezdett ismét jól és hosszabbították meg 1+1 évvel a szerződését, a bejelentés óta mélyrepülésben van, és semmilyen szinten sem tudja tartani a tempót Max Verstappennel. A pontarány ott 219 a 111 ellenében a holland javára, azaz nem akkora a százalékos eltérés, mint az Aston Martinnál, de ilyen pontmennyiség esetén ez nem meglepő.

Lance Stroll, Aston Martin
Lance Stroll nem kutyaütő, de nem is toppilóta / Fotó: Aston Martin F1 Team

Ami pedig a Stroll-bejelentéssel borítékolható a jövőre nézve, hogy a Red Bull, Ferrari, Mercedes, McLaren, Aston Martin négyesből 2025-ben, és lehet, hogy azután is – feltéve, hogy az energiaitalos csapatban 2026-ra is marad a Verstappen–Pérez kettős – a Red Bullnak és az Aston Martinnak tátonganak majd a legnagyobb lyukak a pajzsán a pilótapáros szempontjából, hiszen a másik három istállóban egyaránt két, hasonlóan erős szintet képviselő (Andrea Kimi Antonelli persze valamennyire sötét ló, de azért nagyon valószínű, hogy ő is kiemelkedően jó lesz) versenyző lesz.

A Red Bull esetében az elmúlt években elbírta a csapat, hogy Pérez nagyságrendekkel kevesebb pontot szerez (tavaly Verstappen termésének a felét is alig bírta összekaparni), míg az idén a szorosabb élmezőnyben már okozhat nehézséget a mexikói teljesítménye. Az Aston Martin viszont a középmezőny darálójában még ennyire sem engedhetné meg magának, hogy ne maximalizálja minden téren a lehetőségeit. De mivel Stroll a főnök fia, bizonyos keretek között természetesen megengedheti, a 25 esztendős versenyző pedig annyit azért bőven letesz az asztalra, hogy ne legyen védhetetlen a megtartása.

Stroll, Alonso, Aston Martin, Osztrák Nagydíj
Stroll az idén sem veszélyes Alonsóra / Fotó: Aston Martin F1 Team

Többször felmerült már az is, hogy Stroll esetleg maga dönt úgy, hogy nem kér tovább az egészből, és mondjuk elmegy a WEC-be (ahol az Aston Martin jövőre debütál), egy sokkal kevesebb versenyből álló sorozatba. A Forma–1-es pilótai létet a legtöbbször látványosan unó, Alonso és a csapat elmondása szerint a színfalak mögött ugyanakkor keményen dolgozó versenyző szempontjából nézve persze a maradásnak van a legtöbb értelme, hiszen a 2026-tól a Honda gyári istállójává váló, a csapatba rengeteget invesztáló Aston Martinban is ott van az esély, hogy a szabályváltozásokat kihasználva nagyot dobbantson.

Ám amennyiben így lesz, nagy valószínűséggel akkor sem Stroll fogja learatni ennek gyümölcsét, hanem Alonso, akinek a mostani mindennél ideálisabb helyzet, elvégre nem kell a garázs másik felén álló pilótával hadakoznia – miként a Red Bullnál Verstappennek sem –, mivel az teljesen veszélytelen rá, ebből adódóan pedig kockázat nélkül alakíthat ki jó munkakapcsolatot a csapattársával és dicsérheti lépten-nyomon a főnök fiát.

Mikkelsen vezet a Lengyel Rallyn, melyen több szakaszt is törölni kellett a nézők miatt

0

Andreas Mikkelsen vezeti a Lengyel Rallyt hét gyorsasági után, melyből csak négyet lehetett probléma nélkül megrendezni, míg három pályán probléma volt a nézőkkel. 

Igazán élvezetes és szoros csata alakult ki a Lengyel Rallyn pénteken, mármint azokon a pályákon, melyeken normális mederben folyhatott a verseny. Ugyanis a nap második és utolsó előtti szakaszát néhány autó után egyaránt törölni kellett, míg a délutáni második szakaszon Andreas Mikkelsen megállapított időt kapott, mivel meg kellett szakítani az éles versenyt a kontrollálhatatlan nézők miatt. 

Tanak 190 km/h-val gázolt szarvast, Mikkelsen vezet Sesks előtt a Lengyel Rallyn

Miután 2017-ben pont ilyen problémák miatt került ki a WRC-naptárból a nagy múlttal rendelkező, idén már 80. alkalommal megrendezésre kerülő verseny, valószínűleg a pénteki problémák sem segítenek jobb fényben feltüntetni az egyébként igen élvezetes pályákkal rendelkező rallyt. 

A pénteki napot záró szuperspeciál előtt az az Andreas Mikkelsen vezet 1.6 másodperccel Elfyn Evans és 2.1 másodperccel Kalle Rovanpera előtt, aki a pénteki első szakaszon állt az élre, majd ezt követően a délelőtti szakaszokon egyaránt az élen tudott maradni, azonban a délutáni első szakaszon elvesztette a vezető helyet Kalle Rovanperával szemben. A második délutáni szakaszon aztán a felügyelők olyan időt állapítottak meg a norvég versenyzőnek, amivel ismét az élre állt, majd a hetedik szakaszon 2 másodperces előnye 1.6 másodpercre csökkent az újboli megállapított eredményeknek köszönhetően. 

Kalle Rovanpera bár a szakaszok nagy részén küzdött a tempóval, miután Sébastien Ogier balesete miatt az utolsó pillanatban kellett be ugrania a versenyre, azonban még így is a harmadik helyen áll. 

Ugyancsak nagyon dicséretes Martins Sesks teljesítménye, aki először vezet Rally1-es autót, amiben ráadásul hibrid rendszer sincs, azonban így is a negyedik helyen áll 6.2 másodperc hátránnyal és 8 tizeddel megelőzve Adrien Fourmaux-t. 

A lett versenyző autójában ugyan nincs hibrid rendszer, azonban a szabályok szerint a rendszer súlyát pótolni kell az egyenlő erővíszonyok miatt.

Grégoire Munster a pénteki napon ugyancsak jobb tempóban vezetett, mint az előző versenyeken, így a hatodik a takarítás miatt viszonylag sok időt vesztő Thierry Neuville, valamint Takamoto Katsuta előtt. 

Ott Tanak már az első pénteki gyorsaságin kiállni kényszerült, miután 190 km/h-ás sebességnél elé ugrott egy szarvas, és az ütközés következtében a Hyundai eleje komolyan sérült, míg az állat elpusztult. 

A WRC2-ben Sami Pajari 9.5 másodperc előnnyel vezet a hazai versenyén induló Kajto előtt, míg a harmadik helyen Josh McErlean áll. 

Péntek este tehát még egy szuperspeciált rendeznek, majd szombaton újra hét, vasárnap pedig négy gyorsasági vár a mezőnyre, azonban a verseny teljes lemondásáról is megjelentek már pletykák a sorozatos nézői incidensek miatt. Ami biztos, a felügyelőknek joguk lenne a folytatás és a verseny félbeszakítása mellett is dönteni.  

Lengyel Rally, állás SS7 után 
1 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid 58:00.0
2 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +1.6
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +2.1
4 #22 Martins Sesks – Renaud Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +6.2
5 #16 Andrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hybrid +7.0
6 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +20.8
7 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +29.6
8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +32.6
9 #21 Sami Pajari – Enni Malkkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +2:10.5
10 #26 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +2:20.0 

Lengyel Rally, gyorsasági szakaszok időterve
Június 27., csütörtök
19:05 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Tanak 1:42.,5 / 1, TANAK, 2. Neuville, 3. Evans

Június 28., péntek
08:45 SS2 Stańczyki 1 29.40 km Mikkelsen 14:54.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Rovanpera
10:20 SS3 Wieliczki 1 12.90 km Neuville 5:56.0 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
11:10 SS4 Olecko 1 13.20 km Mikkelsen 7:27.5 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
14:05 SS5 Stańczyki 2 29.40 km Rovanpera 14:32.5 / 1. ROVANPERA, 2. Mikkelsen, 3. Sesks
15:40 SS6 Wieliczki 2 12.90 km Neuville 5:49.3 / 1. MIKKELSEN, 2. Evans, 3. Rovanpera
16:30 SS7 Olecko 2 13.20 km Fourmaux 7:16.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Evans, 3. Rovanpera
19:00 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km

Június 29., szombat
08:30 SS9 Świętajno 1 18.50 km
09:45 SS10 Gołdap 1 19.90 km
10:35 SS11 Czarne 1 22.40 km
13:25 SS12 Mikołajki Arena 3 2.50 km
16:00 SS13 Świętajno 2 18.50 km
17:15 SS14 Gołdap 2 19.90 km
18:05 SS15 Czarne 2 22.40 km

Június 30., vasárnap
09:00 SS16 Gmina Mrągowo 1 20.80 km
10:05 SS17 Mikołajki 1 10.73 km
12:20 SS18 Gmina Mrągowo 2 20.80 km
14:15 SS19 Mikołajki 2 (Power Stage) 10.73 km

Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

Ezúttal Verstappen tromfolt rá Norrisra, Leclerc-t pedig utolérte a baj a hétvége első időmérőjén

0

Lando Norris közel volt egy újabb rajtelsőséghez, de Max Verstappen tovább folytatta hosszú ideje makulátlan sorozatát a Red Bull hazai pályáján, amikor megnyerte a sprintfutam időmérőjét az Osztrák Nagydíjon.

Sanghaj és Miami után a szezon harmadik sprintversenyes hétvégéjének ad otthont a Red Bull Ring, ami azt jelentette, hogy egyetlen tét nélküli edzésen kellett felkészülni a továbbiakra, az idénre meghonosított menetrend szerint pedig a sprint időmérőjével folytatódott a program pénteken 16:30-kor.

Ennek az időmérőnek a három szakasza valamivel rövidebb, mint a hagyományos időmérőé, és szabad gumiválasztás sincs: az első két szakaszban közepes, a harmadikban lágy gumikon kell köröznie mindenkinek.

Bár a sprintversenynek a kevesebb kiosztandó pont miatt kisebb a tétje, és következménye sincs a vasárnapra, de az SQ1-ben azért nem maradt ijedtség nélkül a Mercedes háza táján, hogy Lewis Hamilton közel került a kieséshez: a brit első, egyébként is zűrös körének eredményét pályaelhagyás miatt elvették, majd a végén rossz forgalmi helyzetben futott egy olyan időt, ami jó lett a 13. helyre. Búcsúzott Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Alexaner Albon és Csou Kuan-jü – különlegesség, hogy a továbbjutó Logan Sargeant legyőzte csapattársát, ami „igazi” időmérőn még sohasem sikerült neki, a sprintén viszont már másodszor.

Gyorsan, mindössze tíz perc alatt lepergett az SQ2 is, amin Verstappen továbbra is az élen tartotta a Red Bullt. A négy nagycsapat gond nélkül továbbjutott, akikhez a két Alpine csatlakozott. Kiesett Kevin Magnussen, Lance Stroll, Fernando Alonso, Cunoda Juki és Sargeant – a 12-13. helyet szerző Aston Martinok újabb bizonyítékát adták annak, hogy az erősorrend második felébe csúsztak az elmúlt hetekben.

Az SQ3-ra nyolc perc állt rendelkezésre, de mivel mindenki csak egy szett lágy gumit használhatott, az első öt perc teljes tétlenséggel telt, ekkor indult el mindenki egyszerre az egyetlen menetére. Illetve Charles Leclerc csak szeretett volna, ám valamilyen probléma miatt sokáig várakozott a bokszkijárat előtt, s mire elindult, már nem maradt elég ideje, hogy felérjen egy gyorskörre, így 10. lett a rajtrácson.

A kockás zászló utáni pillanatok tűzijátékot hoztak, előbb a Mercedesek, majd a McLarenek váltották egymást az élen, a végén azonban megérkezett Max Verstappen, aki 93 ezredmásodperccel felülmúlta Norrist is, így megszerezte a pole-t a szombati sprintfutamra.

Az Osztrák Nagydíj az elmúlt két évben is sprinthétvége volt, és a rövid futamot az előző két alkalommal is Verstappen kezdhette meg itt a pole-ból. Sőt, 2021 óta a holland minden téttel rendelkező eseményt megnyert ezen a pályán.

A sprint időmérőjének végeredménye:

 

Tíz autó indul a rallycross világbajnokság első futamán

0

A svédországi Höljesben indul a rallycross világbajnokság, a nevezési listán tíz versenyző szerepel. Egyelőre többen szavaztak bizalmat az elektromos járműveknek.

Johan Kristoffersson és Ole Christian Veiby a KMS új belsőégésű motoros Volkswagen Polójával áll rajthoz az idei világbajnokságon, a csapat két elektromos autóját pedig két fiatal vezeti majd. Gustav Bergström és Sondre Evjen áll rajthoz a két Volkswagen RX1e-vel, és ezzel csapaton belül is megvalósul a technológiák csatája.

Anthony Pelfrene egy Peugeot 208 WRX-szel, René Münnich pedig a Seat Ibizával erősíti a hangos és benzinszagú flottát. Az elektromosoknál a Hansen testvérek maradtak a Peugeot 208 RX1e mellett, és a CE Dealer Team sem épített új autót, így Klara Andersson és Niclas Grönholm is a már ismert technikával áll rajthoz Svédországban.

Rallycross Portugal
foto: Joerg Mitter/Red Bull Content Pool

A második futamon Nyírádon már Wieszt Janko is csatlakozik a vb mezőnyhöz a Renault Megane-nal, és remélhetőleg még többen is úgy döntenek, hogy megpróbálnak világbajnoki pontokat gyűjteni a Vörös Katlanban.

A rallycross vb első versenyének nevezési listája:

#1 Johan Kristoffersson – Volkswagen Polo KMS 601 RX
#8 Anthony Pelfrene – Peugeot 208 WRX
#12 Klara Andersson – PWR RX1e
#17 Gustav Bergström – Volkswagen RX1e
#21 Timmy Hansen – Peugeot 208 RX1e
#68 Niclas Grönholm – PWR RX1e
#69 Sondre Evjen – Volkswagen RX1e
#71 Kevin Hansen – Peugeot 208 RX1e
#77 René Münnich – SEAT Ibiza
#96 Ole Christian Veiby – Volkswagen Polo KMS 601 RX

Ole Christian Veiby (NOR) and Johan Kristoffersson (SWE) of the Volkswagen Dealerteam BAUHAUS, Niclas Groenholm (FIN) of the Construction Equipment Dealer Team and Timmy Hansen (SWE) of the Hansen World RX Team seen during the FIA World Rallycross Championship in Hong Kong, China on November 12, 2023. // Joerg Mitter / Red Bull Content Pool // SI202311120202 // Usage for editorial use only //

Jos Verstappen szerint Horner megfúrta őt, ezért nem vezeti Vettel autóját a Red Bull Ringen

0

Jos Verstappen ismét megvádolta Christian Hornert, ezúttal azzal, hogy megpróbálta megfúrni a részvételét az Osztrák Nagydíj hétvégéjén zajló F1-es bemutatón.

Azok után, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon nyíltan nekiment Christian Hornernek, és lényegében lemondásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét, Jos Verstappen meglehetősen háttérbe húzódott, és a legtöbbször az aktuális futamra sem utazott el. Azóta a Red Bull belviszálya és Horner zaklatási ügye is lecsendesedett, Max Verstappen apja azonban a Monacói Nagydíj után ismét hallatta a hangját, és kritizálta egy kicsit a bikás istállót. Most, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének kezdetén pedig ismét színre lépett.

A hétvégén zajló spielbergi fordulón nagyszabású F1-es bemutatót rendeznek, melynek részeként a sportágban 1994 és 2003 között versenyző Jos is autóba ült volna, hogy Sebastian Vettel 2012-es, világbajnok RB8-asát vezesse. Ám ez végül nem fog megvalósulni, és David Coulthard ugrik majd be a mostanában főként a ralizásra koncentráló, nemrég balesetet szenvedő holland helyére. Az ok: Christian Horner.

„Az elmúlt néhány napban számos helyről hallottam, hogy Christian Horner mindent megtett, amit csak tudott, hogy ne vezethessek, vagy ha igen, ne készülhessenek erről felvételek. Úgy vagyok vele, hogy »Mondd az arcomba!«. Nem kell ennek így lennie, és nagyon csalódáskeltőnek találom” – idézi az eseményről így távolmaradó Jos Verstappent a De Telegraaf.

A Mirror Sport ezután megkereste a Red Bullt, hogy kommentálja Max Verstappen apjának nyilatkozatát, mire az energiaitalos istálló szóvivője tagadta, hogy Horner bármit is tett volna annak érdekében, hogy megakadályozza Jos Verstappen részvételét a bemutatón.

Rovanpera hármat előzött és a Lengyel Rally élére repült 

0

Kalle Rovanpera nagyon jól döntött, hogy lágy gumikkal indult a Lengyel Rally első péntek délutáni szakaszán, amit így megnyert és a negyedik helyről egyenesen az élre ugrott. 

A délelőtti versenyt követően Andreas Mikkelsen 7.4 másodperc előnnyel vezetett a Lengyel Rallyn a hibrid rendszer nélküli Forddal induló Martins Sesks előtt, míg a harmadik helyen Elfyn Evans 11.9, a negyediken pedig a Sébastien Ogier balesetet után az utolsó pillanatban beugró Kalle Rovanpera 14.2 másodperc hátránnyal állt. 

Tanak 190 km/h-val gázolt szarvast, Mikkelsen vezet Sesks előtt a Lengyel Rallyn

A déli gumicserék után Kalle Rovanpera a lágy gumik mellett döntött és a 29.4 km-es gyorsaságin neki lett igaza, 4.7 másodperccel előzte meg Evanst, 8.1-gyel Sesks-t, míg Mikkelsen az autójának egyensúlyára panaszkodva 14.4 másodperccel volt lassabb. 

Mindez azt jelentette, hogy a kétszeres világbajnok Rovanpera a negyedik helyről egyenesen az élre ugrott 2 tizeddel megelőzve Mikkelsent, míg Sesks a harmadik helyre csúszott 1.3 másodperc lemaradással. Evans 2.4 másodperc hátránnyal a negyedik. 

Lengyel Rally, állás SS5 után 
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid 44:49.9
2 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +0.2
3 #22 Martins Sesks – Renaud Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +1.3
4 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +2.4
5 #16 Andrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hybrid +9.2
6 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +15.2
7 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +30.2
8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +33.0
9 #21 Sami Pajari – Enni Malkkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +1:47.6
10 #26 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +1:58.7 

Lengyel Rally, gyorsasági szakaszok időterve
Június 27., csütörtök
19:05 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Tanak 1:42.,5 / 1, TANAK, 2. Neuville, 3. Evans

Június 28., péntek
08:45 SS2 Stańczyki 1 29.40 km Mikkelsen 14:54.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Rovanpera
10:20 SS3 Wieliczki 1 12.90 km Neuville 5:56.0 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
11:10 SS4 Olecko 1 13.20 km Mikkelsen 7:27.5 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
14:05 SS5 Stańczyki 2 29.40 km Rovanpera 14:32.5 / 1. ROVANPERA, 2. Mikkelsen, 3. Sesks
15:40 SS6 Wieliczki 2 12.90 km
16:30 SS7 Olecko 2 13.20 km
19:00 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km

Június 29., szombat
08:30 SS9 Świętajno 1 18.50 km
09:45 SS10 Gołdap 1 19.90 km
10:35 SS11 Czarne 1 22.40 km
13:25 SS12 Mikołajki Arena 3 2.50 km
16:00 SS13 Świętajno 2 18.50 km
17:15 SS14 Gołdap 2 19.90 km
18:05 SS15 Czarne 2 22.40 km

Június 30., vasárnap
09:00 SS16 Gmina Mrągowo 1 20.80 km
10:05 SS17 Mikołajki 1 10.73 km
12:20 SS18 Gmina Mrągowo 2 20.80 km
14:15 SS19 Mikołajki 2 (Power Stage) 10.73 km

Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények