Kezdőlap Blog Oldal 548

Pályán lerobbanó Verstappen és rejtőzködő Mercedesek az Osztrák Nagydíj nyitányán

0

Az F1-es Osztrák Nagydíj egyetlen edzésén rövid időre meghibásodott Max Verstappen Red Bullja, de a holland vissza tudott térni gyakorolni, majd a legjobb időt is megfutotta.

Az Osztrák Nagydíj sprintversenyen lebonyolítású, azaz a pénteki ebéd utáni egyetlen edzést máris a sprintfutam kvalifikációja követi délután 16:30-tól. Emiatt ismét nagyon fontos volt a csapatoknak, hogy gond nélkül, minél több adatot begyűjtve róják a köröket, hiszen csak az itteni tapasztalatokból tudnak főzni, mielőtt beállítják az autókat a sprintre.

A körülmények ideálisak voltak, noha a távolban sötét felhők gyülekeztek, és a hegyek között bizonyára esett is az eső. Az edzés első felében a Mercedes diktálta a tempót a kemény gumin, és a kör rövidségéhez képest jelentős, 4 tizedmásodperces és afölötti előnyre tettek szert az üldözőkkel szemben. A Red Bull párosa, Verstappen és Sergio Pérez követte őket ekkor a közepes abroncson, majd Lando Norris és a Ferrarik következtek.

Ezután jött Verstappen drámája, aki a célegyenesben lelassult és félreállt. A pontverseny éllovasa a rádión azt mondta, a differenciálmű beállításaival babrált a kormányon, amikor beütött a krach. Előzőleg kicsúszott az első kanyarnál is, lehet, hogy ez már a hiba előjele volt, vagy épp annak az okozója. Verstappennek mindenesetre szerencséje volt, mert a piros zászló hatálya alatt visszatolták a garázsba, és szinte rögtön vissza is térhetett a pályára az újraindítást követően.

Az utolsó percekre előkerültek a lágy gumik, és azokon Verstappen vette át a vezetést, a kör rövidségéhez képest nem is kis előnnyel, 276 ezredmásodperccel. A 2. helyet Oscar Piastri kaparintotta meg, és bizonyára Norris is előrébb ugrott volna a másik McLarennel, ha nem hibázik – a brit pilóta az egyik jobbosnál csúszott le a kavicságyba a legjobbnak ígérkező körén.

A Ferrarinál abban bíztak, hogy Ausztriában a szebb arcukat mutatják, de Charles Leclerc és Carlos Sainz eredménye nem tudta megközelíteni Verstappenét. A Mercedesek viszont nem csináltak időmérős kísérletet a lágy gumin, így egyelőre nem tudjuk, a legpuhább abroncson mire mentek volna a Red Bull ellen, miután a tréning első felében ők álltak a tabella élén.

Láthattuk az új pályakialakítást is, amivel elejét kívánják venni a kiszélesítési mizériának, ami Ausztriában gyakori probléma. Úgy néz ki, a pilóták kedvét elveheti a pálya kiszélesítésétől, ugyanis előfordult, hogy valaki megcsúszott az utolsó kanyarnál, és inkább kikormányzott a bukótérbe ahelyett, hogy padlógázon maradva vastagon beleharapjon a rázókövekbe.

Tanak 190 km/h-val gázolt szarvast, Mikkelsen vezet Sesks előtt a Lengyel Rallyn

0

Némileg meglepetés eredményt hozott a Lengyel Rally péntek délelőtti versenye, melyet Andreas Mikkelsen fejezett be az élen, míg második helyen a hibrid rendszer nélküli Forddal induló Martins Sesks áll. A legnagyobb meglepetés azonban Ott Tanakot érte, amikor az első pénteki szakaszon egy szarvas ugrott elé.

Ott Tanak balszerencsés lengyel szereplése idén is folytatódott, miután a pénteki első szakaszon egyszer csak egy szarvas ugrott elé, miközben az észt versenyző közel végsebességen, 190 km/-val száguldott. A Hyundai eleje az ütközés következtében komolyan rongálódott, így Tanak a mai napot gyorsan befejezte, míg a lengyel szarvas állomány egy példánnyal megfogyatkozott. A 2019-es világbajnok később elmondta, hogy a semmiből ugrott elé a szarvas, így elkerülhetetlen volt az ütközés.

A három péntek délelőtti szakaszból kettőt Andreas Mikkelsen nyert meg, bizonyítva, hogy a lengyel pályákon nagyon is jól tud vezetni, így 7.4 másodperc előnnyel végezheti a gumi cserét a nap felénél.

A nap második szakaszát biztonsági okok miatt négy célba érő után törölni kellett, így ezt a szakaszt végül Thierry Neuville nyerte.

A verseny második helyén pedig az a Martins Sesks áll, aki tavaly megnyerte a lengyel ERC-futamot, idén pedig először vezethet Rally1-es autót, a Ford Pumában ráadásul hibrid rendszer sincs, így annak súlyát plusz kilókkal pótolták.

A lett versenyző teljesítménye egyelőre kimagaslóan jó, még ha 7.4 másodperc hátránnyal is követi Mikkelsent.

Elfyn Evans éppen úgy tudta megelőzni a pénteki második szakaszon a Sébastien Ogier helyett beugró Kalle Rovanperát, hogy jobb megállapított eredményt kapott a kétszeres világbajnok csapattársánál, majd a walesi toyotás előnyét 2.3 másodpercre növelte a délelőtti utolsó szakaszon.

Evans 4.5 másodperccel követi Sesks-t.

Rovanpera az SS4 céljában elárulta, hogy az éjjelt a pályák videófelvételének nézésével töltötte, így alig tudott pár órát aludni.

Adrien Fourmaux az ötödik, míg az utolsó délelőtti pályán második idővel célba érő Grégoire Munster a hatodik a takarító Thierry Neuville-t megelőzve.

Takamoto Katsuta azonban egyelőre nem elég bátor a nagyon gyors pályákon.

A WRC2-ben Sami Pajari vezet a délelőtti versenyt követően Kajetan Kajetanowiczot 4.7, Nikolay Gryazint pedig 11.3 másodperccel megelőzve.

Lengyel Rally, állás SS4 után
1 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid 30:03.2
2 #22 Martins Sesks – Renaud Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +7.4
3 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +11.9
4 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +14.2
5 #16 Andrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hybrid +15.1
6 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +15.9
7 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +32.2
8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +36.0
9 #21 Sami Pajari – Enni Malkkönen (FIN) Toyota GR Yaris Rally2 (WRC2) +1:17.3
10 #26 Kajetan Kajetanowicz – Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia RS Rally2 (WRC2) +1:22.0
11 #23 Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov (BUL – RUS) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +1:28.6

Lengyel Rally, gyorsasági szakaszok időterve
Június 27., csütörtök
19:05 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Tanak 1:42.,5 / 1, TANAK, 2. Neuville, 3. Evans

Június 28., péntek
08:45 SS2 Stańczyki 1 29.40 km Mikkelsen 14:54.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Rovanpera
10:20 SS3 Wieliczki 1 12.90 km Neuville 5:56.0 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
11:10 SS4 Olecko 1 13.20 km Mikkelsen 7:27.5 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Evans
14:05 SS5 Stańczyki 2 29.40 km
15:40 SS6 Wieliczki 2 12.90 km
16:30 SS7 Olecko 2 13.20 km
19:00 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km

Június 29., szombat
08:30 SS9 Świętajno 1 18.50 km
09:45 SS10 Gołdap 1 19.90 km
10:35 SS11 Czarne 1 22.40 km
13:25 SS12 Mikołajki Arena 3 2.50 km
16:00 SS13 Świętajno 2 18.50 km
17:15 SS14 Gołdap 2 19.90 km
18:05 SS15 Czarne 2 22.40 km

Június 30., vasárnap
09:00 SS16 Gmina Mrągowo 1 20.80 km
10:05 SS17 Mikołajki 1 10.73 km
12:20 SS18 Gmina Mrągowo 2 20.80 km
14:15 SS19 Mikołajki 2 (Power Stage) 10.73 km

Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

Leclerc és Sainz 10 kilométer magasan ásta el a csatabárdot Barcelona után

0

A Spanyol Nagydíj után Charles Leclerc és Carlos Sainz sem volt kibékülve a másikkal, hiszen míg a spanyol pilóta azzal vádolta csapattársát, hogy túl sokat panaszkodik, Leclerc nem értette, miért kellett a spanyolnak megtámadnia és megelőznie őt a verseny elején úgy, hogy ráadásul nem hagyott neki elég helyet, amitől megsérült az autója. A nézeteltérést még aznap sikerült rendezniük, a monacói pilóta azonban nem zárja ki, hogy lesznek még feszült pillanataik.

Carlos Sainz és Charles Leclerc eddigi legkomolyabb nyilvános vitáját figyelhettük a Spanyol Nagydíj után. Az ok: a spanyol pilóta Leclerc szerint nem tartotta magát az előre megbeszéltekhez és megtámadta, majd megelőzte őt, ráadásul a két autó összeért. Sainz ezzel szemben nem értette, hogy csapattársának mi baja, és kifejtette, hogy túl sokat szokott panaszkodni. Az Osztrák Nagydíjra azonban kibékültek a felek.

„Ami a kapcsolatunkat illeti, egyáltalán nem, mert ugyanazon a gépen repültünk haza vasárnap este, úgyhogy találkoztunk és minden rendben” – felelte Leclerc az Osztrák Nagydíj sajtónapján arra a kérdésre, aggódik-e amiatt, hogy az utolsó néhány közös hónapjuk csúnya lehet.

„Beszéltünk, ahogy szoktunk, és ezek a dolgok kívülről amúgy is mindig hatalmasnak tűnnek, de nagyon jól megismertük már egymást a sok közös év alatt. Tudjuk, hogy a versenyek után, a pillanat hevében feszültek és csalódottak vagyunk a másik miatt, de aztán beszélünk, és mindent rendezünk. Egyáltalán nem aggódom a kapcsolatunk miatt a szezon hátralevő részére.”

Leclerc, Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

„Még a kissé feszültebb versenyek után – amelyekből a múltban azért volt, és talán ez a mostani sem az utolsó – is mindig sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és aztán minden rendben volt után. Most is ugyanez a helyzet, szóval egyáltalán nem aggódom” – tette hozzá a monacói, majd elmondta, annak ellenére, hogy Sainz az év végén távozik, „nagyon-nagyon jól dolgozunk együtt”, és „a múltban is megvoltak azok a pillanataink, amelyek csapattársként nehezebbek, különösen, amikor annyira közel állunk egymáshoz.”

Leclerc szerint ezért mindig az a fontos, hogy utólag rendezni tudják a sorokat. „Ezek a dolgok megtörténnek, és mindig az a lényeg, hogy utána szemtől szemben miként kezelitek a helyzetet. Carlos és én mindig nagyon-nagyon jól kezeltük, ezért nem aggódom a jövő miatt, és őszintén mondom, nem tapasztaltam semmilyen változást. Végtére is profik vagyunk, tudjuk, hogy mindkettőnknek az a jó, ha jó a kapcsolatunk és jól dolgozunk együtt a pályán. Néha én lépem át egy kicsit a határt, néha Carlos, de utána az a fontos, hogy beszéljünk és kezdjük újra. Nem aggódom amiatt, hogy ez a jövőben ne így lenne.”

Martins Sesks sem hitte el, amit a Lengyel Rally első, drámai pénteki szakaszán tett

0

Martins Sesks beköszönt a WRC-mezőnynek a Lengyel Rally első pénteki szakaszán, melyen csak Andreas Mikkelsen tudott nála gyorsabb lenni, míg Ott Tanak mai napja máris véget ért. 

Amennyiben megnézzük Andreas Mikkelsen teljesítményét a Lengyel Rallyn, kevésbé meglepetés, hogy ő volt a leggyorsabb a verseny első pénteki szakaszán, még ha idei korábbi versenyein messze elmaradt attól a szinttől, amit sokan vártak tőle. 

No, de amit Martins Sesks művelt, arra nehezen lehet szavakat találni! 

A Lengyel Rallyn még hibrid rendszer nélküli Ford Pumával induló lett versenyző csupán 3 tizeddel elmaradva Mikkelsen idejétől a második leggyorsabb volt a gyorsaságin.

A lett versenyző a szakasz céljában pár pillanatig meg sem tudott szólalni a meglepetéstől, amikor közlöték vele, hogy csak 3 tizeddel maradt el a szakaszgyőztes időtől.

A szakasz azonban drámát is tartogatott, Ott Tanak a vb második helyén állva már ezen a pályán az út szélére kényszerült, miután kicsúszott és megütötte autója elejét. 

A pénteki első szakaszon sok időt vesztett a takarítás miatt Thierry Neuville, ugyanakkor a Sébastien Ogier helyére beugró Kalle Rovanpera harmadik idővel kezdte a napot.  

Pénteken még hat gyorsasági vár a mezőnyre. 

Lengyel Rally, állás SS2 után 
1 #9 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid 16:39.0
2 #22 Martins Sesks – Renaud Francis (LAT) Ford Puma Rally1 +2.2
3 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +7.9
4 #16 Andrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 Hybrid +8.0
5 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +8.0
6 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 Hybrid +12.8
7 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid +19.1
8 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 Hybrid +21.2

Lengyel Rally, gyorsasági szakaszok időterve
Június 27., csütörtök
19:05 SS1 Mikołajki Arena 1 2.50 km Tanak 1:42.,5 / 1, TANAK, 2. Neuville, 3. Evans

Június 28., péntek
08:45 SS2 Stańczyki 1 29.40 km Mikkelsen 14:54.7 / 1. MIKKELSEN, 2. Sesks, 3. Rovanpera
10:20 SS3 Wieliczki 1 12.90 km
11:10 SS4 Olecko 1 13.20 km
14:05 SS5 Stańczyki 2 29.40 km
15:40 SS6 Wieliczki 2 12.90 km
16:30 SS7 Olecko 2 13.20 km
19:00 SS8 Mikołajki Arena 2 2.50 km

Június 29., szombat
08:30 SS9 Świętajno 1 18.50 km
09:45 SS10 Gołdap 1 19.90 km
10:35 SS11 Czarne 1 22.40 km
13:25 SS12 Mikołajki Arena 3 2.50 km
16:00 SS13 Świętajno 2 18.50 km
17:15 SS14 Gołdap 2 19.90 km
18:05 SS15 Czarne 2 22.40 km

Június 30., vasárnap
09:00 SS16 Gmina Mrągowo 1 20.80 km
10:05 SS17 Mikołajki 1 10.73 km
12:20 SS18 Gmina Mrągowo 2 20.80 km
14:15 SS19 Mikołajki 2 (Power Stage) 10.73 km

Időjárás
A Lengyel Rally ideje alatt igazi nyári időjárás várható, 30 fok körüli hőmérséklettel, valamint szombat kivételével egy-egy zivatarral.

Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Bajnokság állása
Élő eredmények

Schumacher megjegyzése megmutatta, milyen sokáig volt nevetségesen rossz a Ferrari

0

Michael Schumacher a később őt bálványának tekintő, majd barátjának mondható Sebastian Vettellel ellentétben nem ismerte töviről hegyire a Forma–1 történelmét, amire remek példa az 1998-as Francia Nagydíj utáni megjegyzése. De nemcsak ezt mutatták meg az újságírók körében megdöbbenést kiváltó szavak.

1998-ban ezen a napon, június 28-án rendezték az az évi Francia Nagydíjat, amelyen a Ferrari Michael Schumacher vezérletével kettős győzelmet ért el. Schumacher a szezon nyolcadik futamán idénybeli harmadik sikerét szerezte, amivel 6 pontra zárkózott Mika Häkkinenre az összetettben, összességében pedig ez volt a 30., a Ferrarival pedig a 11. győzelme.

A futam utáni sajtótájékoztatón pedig tett egy olyan megjegyzést, amivel kissé megdöbbentette a teremben helyet foglaló újságírókat, egyikük pedig utólag már bánja, hogy nem hozta kellemetlen helyzetbe őt egy kérdéssel. Amellett, hogy például Sebastian Vettellel ellentétben Michael Schumacher nem volt a Forma–1 történetének nagy ismerője, szavai leginkább azt mutatják meg, hogy az azelőtt F1-es világbajnokot legutóbb 1979-ben, azaz 1998-ban is már lassan 20 éve adó maranellóiak mennyire sikertelen időszakot tudhattak maguk mögött a sportágban.

Bővebben alábbi cikkünkben:

Ledöbbentek az újságírók Schumacher mondatain a Ferrari kettős győzelme után

Neuville jövője még nem dölt el, de bízik a hosszabbításban

0

Thierry Neuville szerződése év végén lejár a Hyundai Motorsportnál, és eddig az FIA jövőbeni tervei és a koreai gyártó autójának jövőbeni fejlesztése miatt is kérdésé volt, hogy szeretné-e folytatni karrierjét. A dolgok most jó irányba mozdultak, így bízik benne a belga WRC-éllovas, hogy szerződéséről is hamarosan megkezdheti a tárgyalásokat. 

Thierry Neuville szerződése év végén lejár a Hyundai Motorsportnál, ahol idén már 11. szezonját tölti, és eddig az FIA jövőbeni, az autók műszaki területét érintő tervei miatt nem volt benne biztos, hogy folytatni szeretné karrierjét. Ugyancsak megkérdőjelezte a folytatást, hogy a Hyundai az FIA tervei miatt leállította az autó fejlesztést, ezért a koreai gyártó kétévnyi joker felhasználására kért engedélyt, amit a jövőben használna fel. 

Június elején végül az FIA a Motorsport Világtanács ülése után bejelentette, hogy 2026 végéig mégsem tervez változtatni az autók műszaki területén, maradhatnak a hibrid autók. Továbbá az M-Sport és a Toyota is hajlandó beleegyezni a Hyundai jokerekre vonatkozó kérésébe, amennyiben a koreai gyártó így marad a WRC-ben. 

Mindezek után már szeretné Neuville folytatni karrierjét és bízik benne, hogy hamarosan tárgyalhat szerződéséről a Hyundaijal. 

“Még nem tudok semmi újat sem mondani a szerződésemmel kapcsolatban, de a WMSC döntése pozitív volt és úgy tudom, hogy a jokerekre vonatkozó kérés is pozitív irányba halad – mondta Thierry Neuville a Motorsport.com oldalnak. – Ezek után már bízom benne, hogy hamarosan beszélhetek a szerződésemmel kapcsolatban a csapattal.” 

Hivatalos: nem változik a szabályzat, marad a hibrid Rally1 a WRC-ben

A belga versenyző bízik benne, hogy a műszaki szabályok befagyasztása után más gyártó is elkezd érdeklődni a WRC iránt. 

“Megkönnyebbülés, hogy a szabályok nem fognak változni. Úgy gondolom, ez volt a helyes döntés annak érdekében, hogy egy negyedik gyártó csatlakozzon a WRC-hez a jövőben. Sokkal inkább a mostani gyártók WRC-ben való tartására volt szükség, mint a szabályok megváltoztatására. Azt hiszem, az FIA megértette, hogy fontos a jelenlegi gyártók biztonsága, és nem csak a szabályok figyelembe vétele, hanem egy ütemterv bemutatása a bajnokság promóciójához és fejlődéséhez. Boldog vagyok a döntések kapcsán, ugyanakkor biztosan van még min dolgozni. De mivel Sebastien Ogier korábbi navigátora, Julien Ingrassia a promóterrel dolgozik, hogy kapcsolatot teremtsen a pilóták és a promóter között, és hogy véleményt nyilvánítson a dolgokról, valamint Scott Martin, Elfyn Evans navigátora képviseli a versenyzőket a WRC Bizottságban úgy gondolom, hogy együtt képesek leszünk egy másik szintre emelni a WRC-t.” 

Abiteboul bízik benne, hogy a Hyundai Lengyelországban is folytatja jó formáját

0

A Lengyel Rally pályái jobban kedvezhetnek ugyan a Toyota csapatának, azonban Cyril Abiteboul bízik benne, hogy a Hyundai folytatni tudja ezen a versenyen is jó formáját. 

A gyors, murvás pályák elsősorban a Toyota csapatának kedvezhetnek, azonban a Hyundai is sokat fejlődött a Közép-Finnországi tesztpályának köszönhetően az ilyen versenyeken, így Cyril Abiteboul bizakodva várja a Lengyel Rallyt. 

“Az elmúlt versenyek után a csapat pozitív hangulatban várhatja a Lengyel Rallyt – mondta a Hyundai Motorsport csapatvezetője. – Tudjuk, hogy a gyors lengyel pályák jobban fekszenek a Toyotának, de mi is sokat fejlődtünk au ilyen versenyeken. Korábban két párosunk is nyert Lengyelországban, így izgatottan várjuk a csapat teljesítményét.” 

Korábban Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen is tudott nyerni Lengyelországban, míg Ott Tanak dobogós helyezésig jutott. 

“A Lengyel Rally ugyan 2017 óta nem szerepelt a WRC-naptárban, azonban Mikkelsennek vannak friss tapasztalatai is, miután ERC-futamon indult ezen a versenyen. Nagyon fontos információkat tudott adni számunkra. Thierry és Ott Tanak sikerei is komoly önbizalmat adtak a csapatnak, különösen a szardíniai sikernek köszönhetően. Célunk, hogy minél több pontot szerezzünk Lengyelországban és megőrizzük vezető helyeinket a bajnokságban.” 

Thierry Neuville a pilóták, Martijn Wydaeghe a navigátorok, míg a Hyundai a gyártók bajnokságát vezeti a Lengyel Rally előtt. 

Verstappen pontot tett rövid távú jövőjére – itt fog vezetni 2025-ben

0

Az Osztrák Nagydíj előtt is faggatták Max Verstappent, hogy elhagyná-e a Red Bullt, de ismét hűséget fogadott a csapatának, ezúttal minden korábbinál egyértelműbb módon.

Max Verstappen jövőjének kérdése hónapok óta téma annak ellenére is, hogy 2028 végéig szerződése van a Red Bullnál. Elsősorban Toto Wolff hízeleg neki, hátha át tudja csábítani a Mercedeshez, de a háromszoros világbajnok szemmel láthatóan nem tervez váltani.

Az Osztrák Nagydíj előtti médianapon a hollandot megkérdezték, ez akkor is így maradna-e, ha már nem a Red Bullé lenne a legerősebb autó (ami egyébként már lehet, hogy bekövetkezett, hiszen nagyon impozáns formát mutat a McLaren).

Verstappen kihagy egy évet? – riválisát nem lepné meg, ha így döntene

„A Forma-1 nem úgy működik, hogy egyszer csak fogjuk a kalapunkat és azt mondjuk a csapattagoknak, hogy viszlát srácok. Hosszú távú szerződéssel rendelkezem, és nagyon boldog vagyok itt – jelentette ki Verstappen. – A következő évre is figyelünk, hogy mit vethetünk be az autón, szóval szerintem ez megfelelő válasz arra, hogy hol fogok vezetni jövőre.”

Az Autosport újságírója ezután határozott igen vagy nem választ kért arra, hogy marad-e a Red Bullnál, amire Verstappen így felelt: „Nem szűrted le az előző válaszomból?” – kérdezett vissza a holland. „Kimondanád?” – felelte az újságíró, mire Verstappen közölte: „Oké, igen. Mint mondtam, már foglalkozunk a következő évi autóval, és amikor valaki erre összpontosít, az azt jelenti, hogy az adott csapatnál fog vezetni.”

Verstappen 2014-ben lett a Red Bull programjának tagja, és azóta csak ennek az istállónak a kötelékében versenyzett a Forma-1-ben. 2021-ben velük ért fel először a csúcsra, amit kétszer simábban megismételt, és azóta most tűnik először úgy, hogy keményebb kihívóik akadtak a vetélytársak körében.

Egyre valószínűbb, hogy Verstappen bajba fog kerülni

Herczig Norbert és Ferenc Ramón újra versenyautóba ült

0

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 2023-as Portugál Rally után újra Rally2-es autóba ült, a HRT Racing vadonatúj Citroen C3 Rally2-es versenyautójával teszteltek egy napot.

Tavaly májusban a Portugál Rallyn indult utoljára raliversenyen Herczig Norbert és Ferencz Ramón, és az elmúlt egy évben nagyon hiányoztak a pályákról. Norbi 2009-ben ült utoljára nem Volkswagen csoporthoz tartozó versenyautóba – hiszen azóta csak Skodával és Volkswagennel versenyzett-, miután 2009-ben Subaruval szerzett bajnoki címet.

Azért pedig még jónéhányat kell tekerni az időgépen, hogy a Herczig-Citroen kapcsolatig jussunk, 21 és 22 évvel ezelőtt két szezonon át egy Citroen Saxot (Kit Cart majd S1600-ast) terelgetett Norbi. A francia korszak újból beköszöntött, Norbi a vadonatúj, hófehér C3-assal tért vissza a pályára.

„Nagyon jó volt újra versenyautóba ülni. Nem mondom, hogy nem látszott az egy év kihagyás, de mivel ezt a szakaszt jól ismerjük, ezért megalapozottan jelenthetem ki, hogy hamar visszatértünk a megszokott kerékvágásba. Ramónnal is jó volt a közös munka, mintha nem is hagytunk volna ki ennyi időt, olyan jó volt az összhang. Az autóval is jók a tapasztalatok, az biztos, hogy nagyon hamar megáll. A PH Sport mérnökével dolgoztunk együtt, és a HRT csapat is remekül abszolválta ezt a tesztet” – mondta a teszt után Herczig Norbi.

Herczig HRT
foto: HRT Racing

A tesztet általában verseny követi, az, hogy pontosan melyik, még nem dőlt el, de az biztos, hogy még ebben a szezonban drukkolhatunk a háromszoros ERC dobogós duónak.

„Idén egy-két kisebb versenyen szeretnénk indulni, aztán jövőre megkeressük azt a nemzetközi sorozatot, ahol el tudunk indulni” – körvonalazta a terveket Norbi.

Herczig HRT
foto: Király Gábor

 

Mikkelsen az élmezőnnyel csatázna a Lengyel Rallyn

0

Andreas Mikkelsen eddig két versenyen vett részt a Hyundai csapatával az idei WRC-szezon során, és teljesítménye enyhén szólva sem volt jó, azonban a Lengyel Rallyn már szeretné végre megmutatni tudását a Rally1-es autóval. 

Andreas Mikkelsen 2019 után idén visszatérhetett a Hyundaihoz és a WRC-csúcskategóriájába, azonban a Montén és Horvátországban is igen gyengén tudott csak szerepelni. A koreai gyártó így úgy döntött, hogy a norvég versenyzőt indítja egy olyan versenyen, melyen korábban sikeresen tudott szerepelni. 

“A Hyundai számára nagyon jól sikerült a portugál és olasz versenyen, ezért örülök, hogy visszatérhetek a csapathoz Lengyelországban – mondta Andreas Mikkelsen. – A lengyel pályák nagyon gyorsak és sok helyen homokos felületűek, az ilyen pályákat pedig nagyon szeretem. Még nem vezettem a Hyundait murvás versenyen, de bízom benne, hogy két napos teszttel sikerült felkészülni. Ezen a versenyen már szeretnék az élmezőnnyel harcolni, amiben a jó első napi rajthely is segítségemre lehet. Egyszer nyertem, kétszer pedig már dobogóra tudtam Lengyelországban állni, ez a célom most is.” 

Lengyel Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Mikkelsen 2016-ban tudott nyerni a Lengyel Rallyn, ami mellett 2014-ben, 2015-ben is második helyen zárt WRC-futamon, míg 2021-ben az ERC-mezőnyben végzett a második helyen.