Kezdőlap Blog Oldal 561

Kovács Dominik Mecsek Rallyn aratott győzelmével az ORB3-as bajnokság élére állt

0

Kovács Dominik nyerte a Mecsek Rally ORB3-as versenyét, sikerével pedig a bajnokság élére is állt Bíró Gergőt és Kosztolányi Lászlót megelőzve. 

A Mecsek Rallyt Bévárdi Péter és Kanász Cintia várhatta az ORB3-as bajnokság első helyéről, akik nyerni tudtak Diósgyőrben. 

A pécsi versenyen azonban már korán balesetet szenvedtek, így a riválisoknak lehetőségük nyílt, hogy átvegyék a bajnokság első helyét. 

Baksai az ORB2-t, Kovács az ORB3-at nyerte a Mecsek Rallyn

Ez pedig Kovács Dominiknak és Kovács Zoltánnak sikerült, akik nyertek a Mecsekben, így 15 pont előnyre tettek szert a bajnokság harmadik futama után a második helyre lépő Bíró Gergő – Bíró Balázs kettős előtt. 

A pécsi verseny második helyén célba érő Kosztolányi László és Horváth Szimonetta a bajnokság harmadik helyén 19 pont hátránnyal áll, míg Bévárdiék a kiesést követően 24 pontos hátrányba kerültek a negyedik helyen. 

A bajnokság július közepén a vegyes talajú Székesfehérvár Rallyval folytatódik. 

A bajnokság nem hivatalos állása

Nem sokkal a Magyar Nagydíj után végleg befuccsolhat az F1-es futamgyőztes karrierje

0

A Forma–1-ben történtekkel kapcsolatban általában nagyon jól értesült újságíró, Joe Saward legutóbbi blogbejegyzésében is írt a pilótapiac alakulásáról, és néhány érdekes információt is elhintett.

A Red Bull bejelentésével véglegessé vált a jelenlegi négy topcsapatból három, azaz a Red Bull, a Ferrari és a McLaren jövő évi felállása, míg a Mercedesnél nagy valószínűség szerint Andrea Kimi Antonelli kap majd lehetőséget a bemutatkozásra. A középcsapatoknál azonban még több hely kiadó, amelyek közül az egyik a Ferraritól távozó Carlos Sainzé lesz. Saward egyértelműen azt tartja jobb opciónak, hogy a spanyol pilóta az Audi helyett a Williams-t válassza, hiszen 2025-ben egyértelműen ezzel járna jobban, míg 2026-ban a hírek szerint nagyon ígéretes új Mercedes-motor repítheti az élmezőny közelébe a grove-iakat.

Átigazolási bomba a láthatáron – mindenkit sokkolhat új csapatával a Ferraritól távozó pilóta

Ezzel szemben számtalan gyártó megmutatta már, hogy csak hosszú évek kemény munkája árán lehet az F1-ben sikereket elérni, ha egyáltalán sikerül (miként a Toyotának és legutóbbi etapja során a BMW-nek sem jött össze), úgyhogy az Audira is több éves küzdelem várhat. Sainz ráadásul a hírek szerint 2+2 éves ajánlatot kapott a Williamstől, azaz 2026 után távozhat, ha máshonnan kap ajánlatot.

Saward a Red Bullon belüli helyzetre is kitért, hiszen azzal, hogy az anyaistálló megtartja Pérezt, illetve hosszabbított Cunoda Júkival, eldőlt, hogy az RB-nél két versenyző, Daniel Ricciardo és Liam Lawson maradt egy ülésre. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már jelezte, hogy amennyiben a tavalyi szezon második felében a kéztörést szenvedett ausztrált remekül helyettesítő Lawsonnak 2025-re nem adnak ülést, az új-zélandi szabadon mehet, ahová akar.

„Egyél sz*rt!” – Ricciardo kőkeményen visszavágott Jacques Villeneuve-nek

„Jelenleg úgy néz ki, hogy Lawson megkaphatja az ülést a nyári szünet után, de ha Ricciardo hirtelen elkezd világbajnok szintű teljesítményt nyújtani, akkor a Red Bull gondban lesz. Amennyiben a Red Bull nem adja az ülést Lawsonnak, szabadon távozhat, ami pedig megkérdőjelezi annak a célját, hogy a csapatok hatalmas összegeket költsenek junior csapatokra” – írta erről Saward, aki szerint tehát az alulteljesítő Ricciardónak már a július végi Belga Nagydíj után kiadhatják az útját.

A maradék helyek kapcsán a szakíró elmondta, Esteban Oconnak sem kecsegtető az Audi, így az Alpine-tól távozó francia a Haasnál köthet ki, míg a francia istállóban egy Jack Doohan–Pierre Gasly/Valtteri Bottas páros a lehetséges forgatókönyv. Utóbbiak közül amelyik nem az Alpine-nál lesz, az az Audi ülését kaphatja meg, azaz vagy mindketten maradnak a helyükön, vagy helyet cserélnek.

Saward szerint Logan Sargeant és Kevin Magnussen F1-ben maradására kicsi az esély, de a kínai Csou Kuan-jünek sem áll jól a szénája még úgy sem, hogy marketing szempontból előnyös a jelenléte az őt foglalkoztató csapatnak.

Minden jel arra mutat, hogy hamarosan pilótacsere jön az F1-ben

Baksai pécsi győzelmével még szorosabb lett az ORB2-es bajnokság

0

Baksai László nyerte meg a Mecsek Rally ORB2-es értékelését Rónavölgyi Endre előtt, így az eddig is szoros bajnoki pontverseny még szorosabb lett. 

A Mecsek Rallyt Rónavölgyi Endre és Aczél András két győzelem után 7.5 pont előnnyel várhatta Tamás Gyula és Sztrakon Bence előtt, míg a harmadik helyen Baksai László és Erdei Zoltán 11.5 pont hátránnyal állt. 

A pécsi versenyen Baksainak sikerült nyernie Rónavölgyi előtt, míg Tamás Gyula a harmadik helyen zárt, így a bajnokságban továbbra is Rónavölgyi vezet, előnye viszont 4.5 pontra csökkent a második helyre lépő Baksai előtt, míg Tamás Gyula 11.5 pont hátránnyal a harmadik. 

Baksai az ORB2-t, Kosztolányi az ORB3-at nyerte a Mecsek Rallyn

A bajnokság a vegyes talajú Székesfehérvár Rallyval folytatódik július közepén. 

A bajnokság nem hivatalos állása

Csomós Mixiék a Mecsek Rallyn aratott győzelemmel az ORB élére álltak

0

Alaposan átalakult az ORB pontversenyének állása a másfélszeres szorzójú Mecsek Rallyn, Csomós Mixiék a bajnokság élére léptek Turán Frigyest megelőzve, míg Klausz Kristóf a harmadik helyre állt. 

Csomós Mixiék azt követően, hogy megnyerték a szintén másfélszeres szorzójú Veszprém Rallyt, majd nem indultak Diósgyőrben, nyerni tudtak a bajnokság második 1.5-szeres szorzójú versenyén, a pécsi Mecsek Rallyn is. 

Ezáltal Mixiék 1.5 pont előnnyel az ORB pontversenyének élére álltak, megelőzve a pécsi versenyt az élről váró Turán Frigyest. 

Csomós Mixi és Nagy Attila nyerte a Mecsek Rallyt, Érdiék a Historic Eb futamot

A harmadik versenyt követően Klausz Kristóf foglalta el a harmadik helyet, azonban hátrányuk már 23 pont, míg Velenczei Ádámot 36 ponttal előzik meg. 

Német Gábor számára igazán sokba került, hogy a Mecsek Rally utolsó szakaszán pár száz méterrel a cél előtt kicsúsztak és kiesetek, mivel így a Diósgyőrben nyerő páros a bajnokság második helyéről a hatodikra csúszott, és hátrányuk is 42.5 pont Csomósék mögött. 

Az ORC abszolút pontversenyét három verseny után Marozsi Zsolt 65.75 pont előnnyel vezeti Balla Tamás előtt, míg a harmadik helyen Bodogán Ferenc 67.5 pont hátránnyal áll. 

Fotó: Sári Péter

A Peugeot Kupában Czékmány Norbert 6 pont előnnyel vezet Határ Attila, és 9.5 ponttal Kerék Balázs előtt. 

A bajnokság júliusban a Székesfehérvár Rallyval folytatódik. 

A bajnokság nem hivatalos állása

25 éves a fal, ami Schumacherrel kezdve F1-es világbajnokok sorát tréfálta már meg (videó)

0

A napra pontosan 25 évvel ezelőtt rendezett 1999-es Kanadai Nagydíjon kapta becenevét  montreali pálya utolsó kanyarjának fala, amelynek azon a futamon három világbajnokot is áldozatául esett. Bővebben alábbi cikkünkben.

Schumacher biztos győzelmet zúzott szét rajta, de Hamilton, Verstappen és Alonso eddig elkerülte

Holtverseny az Európa-bajnokság élén a Skandináv Rally után

0

Mathieu Franceschi a Skandináv Rally utolsó szakaszán kiesett, míg Hayden Paddon harmadik helyen zárt, így a bajnoki pontversenyben a francia versenyzőt beérte az új-zélandi címvédő.

A Skandináv Rallyt utolsó, Power Stage szakasza igen drámaira sikerült, miután a negyedik helyről borulás miatt kiesett az Eb pontverseny élén álló Mathieu Franceschi, míg a verseny második helyén álló Hayden Paddon defekt miatt egy helyet vesztett és a harmadik helyen ért célba.

Ez az eredmény is elég volt azonban Paddonnak, hogy pontszámban utolérje a nullázó Franceschit, így ketten holtversenyben vezetik az ERC-t három futam után.

Simone Tempestini ezúttal 10. helyen ért célba, így őrzi harmadik helyét, hátránya pedig csupán 16 pont.

Oliver Solberg azzal, hogy sorozatban másodszor is megnyerte a svéd versenyt a pontverseny negyedik helyén áll, éppen a Kanári-szigetek Rally győztesét, Yoann Bonatot megelőzve.

A Rally Hungaryn kieső Mikko Heikkila hétvégi második helyével Mads Ostberg mögött a hetedik helyen várhatja a július 5-7. között megrendezésre kerülő Észt Rallyt.

Oliver Solberg nyerte a Skandináv Rallyt, óriási fordulatok a Power Stage-en

Martins Sesks két nullázás után Svédországban az utolsó napon műszaki hibával küzdött, így pedig csupán hatodik lett, de sikerült megszereznie első idei pontjait.

A magyar versenyzők közül Csomós Mixi áll a legjobban, aki Jon Armstronggal azonos pontszámot szerezve a 10. helyet foglalja el.

A bajnokság állása

A dobogósok nyilatkozatai a Mecsek Rally végén

0

Csomós Miklós és Nagy Attila nyert a Mecsek Rally, Velenczei Ádám és Turán Frigyes előtt. A pécsi Széchenyi téren kérdeztük a pilótákat, valamint a helyi hőst, Ranga Pétert.

Csomós Mixi:

Német Gábor azt nyilatkozta a nap felénél, hogy Mixi úgyis előhúz valamit a kalapból, ha kell. Igaza lett, de nem tudtak mellettetek állni a végén.
Sajnálom őket, de talán most nekik még nagy volt ez a tempó. Amikor láttam, hogy nem jönnek le a pályáról, éreztem, hogy baj van. Amikor Ostberg ellen versenyeztem, akkor hasonlót éreztem, most viszont a mi oldalunkon volt a nagyobb rutin. Mondhatni most a nagyobb rutinunk győzött, volt amikor mi nyertünk komolyabb különbséggel, volt amikor ő tudott minket megverni, úgyhogy le a kalappal előtte.

A rali-futamgyőzelem a legjobb ránceltávolító. egész hétvégén gondterhelt voltál, most kisimult és mosolygós.
Hát elég sok probléma volt a hétvégén, elég sok velem is, de szerintem kellett ez most mindenkinek, a csapaton belül is, és a partnereink, támogatók számára is. Teljesíteni tudtunk egy sikeres versenyt, százhatvan kilométer van magunk mögött, amiben mentünk sötétben is. Karcmentes az autó, elsők lettünk, örülünk.

A fékhiba oka meglett?
Ez a legnagyobb negatívum, amit viszünk magunkkal haza, hogy nincs meg az ok. Nyilván otthon meglesz ez is, elemezzük is a történteket és így folytatjuk.

Hogyan tovább?
Az irányt látjuk, az ERC az utunk, de az anyagiakat kell ööszerakni, ami nagyon nehéz. Reálisan nem is fog sikerülni, így lehet, hogy be kell áldozni az ERC-t és az ORB-re koncentrálni. Nem hiszem, hogy ez visszalépés, mert nagyon erős a mezőny, most is menni kellett ahhoz, hogy elsők legyünk, nem volt elég 70-80-90 százalékon menni.

Következő verseny?
Még nem látjuk, illetve a másik autót is össze kell még rakni. ma este még bulizunk egy nagyot, úgy tudom elég sokan ott lesznek a mezőnyből.

Velenczei Ádám:

Nagy volt a meccs. Sajnálom, hogy Gáborék kiestek, sosem jó így egy helyet előrelépni. Az első abaligeti szakaszunk jól sikerült, ott felcsillant a remény, de az utolsó négy szakaszon már láttuk, hogy ha nem hibáznak, nehéz lesz megfogni az előttünk levőket.

Hogyan tovább, mennyi lendületet ad ez a verseny?
Diósgyőrben harmadikak lettünk, most másodikak, jó lenne ha folytatódna a sorminta. Diósgyőrben el voltunk keseredve, de most ez az eredmény jót tett az önbizalmunknak, várjuk már a folytatást.

Turán Frigyes:

Nem vagyunk elégedettek, sok ok miatt nem lehetünk azok. Az autó sem olyan volt, mint kellett volna, én sem voltam rendben, bajlódok a térdemmel, de mégis eljöttem ilyen állapotban is.

Miért jöttél mégis?
Egyrészt a bajnokságban fontos a pontgyűjtés, másrészt a Mecsek az Mecsek. A bajnokság szempontjából remek ez az eredmény, ha jól számoltam pár ponttal vezet most Mixi, de látni kell, hogy sokat kaptunk, és a beállítások sem voltak jók. Folytatjuk tovább!

Csomós Mixi és Nagy Attila nyerte a Mecsek Rallyt, Érdiék a Historic Eb futamot

Ranga Péter:

A mai napunk alapvetően jó volt, magunkhoz képest jó tempót autóztunk. Helyenként szerintem gyorsabban mentünk, mint 4-5 éve, de akkor volt, hogy szakaszt nyertünk, most pedig negyedik helyekre volt elég. Gyors az élmezőny, mindenki friss technikával megy, úgyhogy vagy elfogadjuk ezt, vagy fejlesztenünk kell.

De nyugtass meg, hogy élveztétek a versenyt.
Persze, minden rendben volt, magunkhoz képest feszegettük a határainkat. Próbáltunk nem elesni, amiatt, hogy esetleg kompenzálni akarjuk a technikai hátrányunkat. Összességében élveztük mindketten, és a tempónk is jó volt.

Legközelebb hol mentek?
Most már Lacinak is versenyezni kell, úgyhogy leülünk és átbeszéljük a programot. Győr tavaly jó futam volt, azt is megfontoljuk, sokan voltak a városi gyorsaságin, jó lenne ott is elindulni.

F1-es autó tesztelése közben hajtott az utcára a pilóta, ő és több járókelő is meghalt

0

63 évvel ezelőtt szenvedett halálos tesztbalesetet Giulio Cabianca, miután az autójával nem kompatibilis váltó meghibásodott. Az olasz pilóta úgy próbált kimenekülni a helyzetből, hogy kihajtott az utcára, de ezzel saját magát nem mentette meg, ráadásul három ártatlan embert is magával vitt, egy negyedik pedig csodával határos módon maradt életben.

Giulio Cabianca nem elsősorban Forma–1-es versenyzőként hagyott maga után nyomot. Az 1923. február 19-én, Veronában született pilóta mindössze négy hétvégén vett részt, ebből háromszor állhatott rajthoz Monzában. Legjobb eredménye az 1960-ban elért negyedik hely volt, igaz, azt a viadalt a legnagyobb brit csapatok bojkottálták, így a kétkörös hátrány is elég volt.

Az olasz pilóta elsősorban sportautózásban jeleskedett: 1955-ben megnyerte a Coppa d’ Oro delle Dolomiti elnevezésű versenyt, emellett rendszeresen részt vett a legendás Targa Florión és Mille Miglián. Utóbbit Alfonso de Portago 1957-es tragédiája után az eredeti formájában betiltották, de a következő négy évben amolyan ralis formátumban még megrendezték, és 1961-ben a második helyet érte el.

Ugyanebben az évben, napra pontosan 63 évvel ezelőtt egy privát Coopert tesztelt, az az évi Belga Nagydíjra készülve. Az autóba egy 2 és fél literes Ferrari-motort szereltek, ami azért volt furcsa döntés, mert az előző idénnyel ellentétben az erőforrás ebben a szezonban már nem felelt meg a szabályoknak, hiszen 1961-re másfél literben maximálták a motorok méretét.

Cabianca a Scuderia Castellotti színeiben versenyzett, annál a csapatnál, amelyet barátja, Eugenio Castellotti alapított. Utóbbi 1957-ben szenvedett halálos tesztbalesetet Modenában, ahol ezúttal honfitársa készült körözni. A pályán egyébként egy sokkal frissebb tragédia is történt, ugyanis 1961 májusában Hilmas Cecco, egy oldalkocsis versenyző halt meg, társa, Florian Camathias életéért pedig sokáig küzdeni kellett.

A Ferrari-alapító egója hajszolta a halálba kora Hamiltonját

Cabianca három órán át tesztelt, de sokáig nem kapcsolt teljes sebességre, mivel egy versenyzőiskola növendékei is ott voltak a pályán. A távozásuk után viszont felgyorsított, és a 9. körében, este 6 és fél 7 között megtörtént a baj: nem tudta bevenni az utolsó, éles balkanyart. Mint kiderült, a váltója hibásodott meg, és ragadt negyedik fokozatban. Mindez azért is logikus, mert szerelője, Ascanio Lucchi utólag elmondta, hogy nem egy F1-es autóba való váltót használtak.

Cabianca szorult helyzetét tehát minden bizonnyal főként a csapata idézte elő, ami viszont utána jött, az egyértelműen az ő felelőssége. Az akkor 38 esztendős versenyző ugyanis úgy döntött, hogy meg sem próbálja bevenni a kanyart, és az ütközést elkerülendő egyenesen továbbmegy, ki a pálya kapuján, amely nyitva volt, mert a teherautók hordták be a kavicsot egy új lelátórész építéséhez.

Cabianca még a pálya területén elütött egy 18 éves szurkolót, mielőtt kiszáguldott Modena főutcájára, a Via Emiliára. Ekkora tempónál nyilvánvalóan nem tudta kikerülni a forgalmat, és az övén kívül összesen hat jármű keveredett bele a balesetbe: egy motor, egy bicikli, egy kisteherautó, valamint három parkoló autó.

A Cooper végül egy műhely falának csapódva állt meg. Elsőként Lucchi és Cabianca akkor 17 éves fia értek a helyszínre, és leállították a motort. Könnyen lehet, hogy ezzel még nagyobb bajt előztek meg, mert a tank szinte tele volt üzemanyaggal. Az olasz pilóta akkor még eszméleténél volt, de a kórházba szállítás után, körülbelül este 9 órakor belehalt sérüléseibe.

Ami a többi érintettet illeti, a kisteherautó kettétört, 52 éves sofőrje pedig azonnal életét vesztette, ahogyan a motor 50 esztendős vezetője is. Előbbi nehéz fémrudakat szállított, amelyek közül az egyik az ütközés hatására leesett, és agyonütötte a 29 éves kerékpárost. Rajtuk kívül további négy járókelő sérült meg könnyebben, és persze ott volt a szurkoló, akit ugyan Cabianca majdnem teljes sebességgel ütött el, de csodával határos módon túlélte a balesetet, később pedig felépült sérüléseiből.

Oliver Solberg nyerte a Skandináv Rallyt, óriási fordulatok a Power Stage-en

0

Oliver Solberg és Elliot Edmondson nyerte az ERC harmadik versenyét a Skandináv Rallyt. Mikko Heikkila lett a második, a címvédő Hayden Paddon állt a dobogó harmadik fokára.

17-ből 12 gyorsaságit nyert a hazai pályán versenyző Oliver Solberg, a zárónap nyolc szakaszából pedig nyolcat, de az utolsó előtti gyorsasági végén 21 másodperces előny birtokában kijelentette, hogy nem a Power Stage győzelem érdekli, hanem a versenyt akarja megnyerni. Ha nem kockáztatott, akkor nagyon megy neki a Mölnbacka szakasz, mert 133 km/h-ás átlagsebeséggel hasított végig rajta és megnyerte azt is.

„Csodálatos érzés. Nagy nyomás nehezedett rám a hétvégén, hiszen a tavalyi év után újra nyerni akartam. A tegnapi nap borzalmas érzés volt, de ma jól irányítottam, jó volt a tempó, és megkönnyebbültem” – mondta boldogan Solberg.

Mögötte viszont kaotikusan alakult minden. A második helyen álló Hayden Paddon a Rally Hungary után ismét a Power Stage-en kapott defektet, 29 másodpercet veszített és csak harmadik lett. A toyotás Mikko Heikkila is megelőzte az Új-Zélandit, pedig a finn csak a harmadik helyet akarta megvédeni a végén.

Ha valaki ezután sajnálná Paddont, ne tegye, mert ő még egészen jól megúszta. A bajnokságot vezető Mathieu Franceschi felborult az utolsó gyorsaságin, úgy tűnik nagyon akarta a harmadik helyet és az azzal járó pontokat.

Paddon
foto: @World / Red Bull Content Pool

A Solberg család mindkét tagja eljutott a Skandináv Rally céljáig, annak, hogy Petter Solberg majdnem hat percet kapott fiától nem az volt az oka hogy a Volkswagen Polo kormányműve eltört, az sem, hogy az első gyorsaságin kicsit kigyulladt az autó, hanem inkább az, hogy ebben az ERC mezőnyben csak úgy lehet labdába rúgni, ha valaki folyamatos edzésben van. Ennek ellenére az idősebb Solberg sem vallott szégyent, de azért megfogadta, hogy legközelebb jóval többet tesztel.

Petter Solberg
foto: @World / Red Bull Content Pool

Az ERC3-ban a cseh Filip Kohn állt a dobogó tetejére, 11.4 másodperccel győzte le a francia Tristan Charpentiert, akivel végig nagy csatát vívva emelkedtek ki a mezőnyből.

Az ERC Junior értékelést a Pontus Tidemand által mentorált Mille Johansson nyerte, a svéd versenyző Patrik Hallberg kiesése után a 12-es gyorsaságin állt az élre, és a végére félperces előnyt épített fel.

Herczig Patrik és Varga Kristóf kiegyensúlyozott versenyzéssel az ERC Junior mezőnyben ötödik helyen ért célba a Skandináv Rallyn.

Francheschi
foto: @World / Red Bull Content Pool

Csomós Mixi és Nagy Attila nyerte a Mecsek Rallyt, Érdiék a Historic Eb futamot

0

Csomós Miklós és Nagy Attila nyerte a Mecsek Rallyt Velenczei Ádám és Turán Frigyes előtt. A Historic Eb futamon Érdi Tibor és Kerék István diadalmaskodott.

„Ahol kellett ott megnyomtuk” – mondta a verseny végén Mixi. A Power Stage-en kellett, azt megnyerték, és hiába tett meg mindent Velenczei Ádám, a zárószakaszon is egy másodperccel jobb volt Mixi, így alakult ki az 5.3 másodperces különbség.

De hová tűnt Német Gábor? A nap felénél még második helyen álló Német az árpádtetői gyorsaságin beesett, pedig a szerviz előtt még nagyon koncentrált, hogy megtartsa a pozícióját. Ezen a szakaszon Hadikék is büntetést kaptak, kihagyták a tankolózónát és ez 30 másodpercükbe került.

A harmadik helyet Németék kiesése után Turánék örökölték meg. „Volt pár meleg szituáció. Megoldottuk. Örülünk hogy a kocsi kibirta” – mondta a végén Frici. Abszolútban a negyedik helyen végeztek, mert Bútor Róberték lettek a harmadikak, ők hat másodperccel voltak Velenczeiék mögött. A második napra találták meg a tempót, négy gyorsaságin is náluk mutatta a legkisebb számokat az óra.

Ranga Péter nem bízott benne, hogy utolérik Hadikékat, de a fordos páros büntetése miatt ötödikként értek célba Czakó Janekkel a hazai versenyükön, Hadik 12 másodperccel mögöttük lett hatodik. Klausz Kristóf mindent megtett, hogy megszerezze a hatodik helyet, a zárószakaszon negyedik lett Bútor mögött és Ranga előtt, de hiába nyomta a gázt, 3.5 másodperc hiányzott a hatodik helyhez.

Bútorék szokás szerint leadták a menetlevelet a verseny végén, így hivatalosan mindenki előrelépett mögöttük egy helyet.

A Peugeot Kupában Czékmány Norbert és Patkó Gábor nagyon magabiztos győzelmet aratott, több mint egy perces előnnyel lettek elsők Határ Attiláék előtt.

A Historic Eb futamon Érdiék már a nap felénél eldöntötték a versenyt, Zippo technikai gondok miatt nem tudott velük küzdeni, sőt Varga „Cigány” Zoltán is megelőzte az olaszokat, ezzel kettős magyar siker született.

Fotó: Sári Péter