Carlos Sainz mindent megpróbált, hogy a szezon elején ne kelljen kihagynia egy versenyt, miközben az orvosoknak már attól is kikerekedett a szeme, hogy milyen állapotban ült autóba két szabadedzésen.
Bő másfél órás podcastinterjút adott Carlos Sainz a Nude Projectnek, amelyben beszélt pályafutása kezdeteiről, kapcsolatáról az édesapjával, és természetesen a ferraris évekről is. Emellett részletesen felidézte az idei Szaúd-arábiai Nagydíj alatt történteket. Mint ismert, a spanyol versenyzőt az idei második futam szombati napján vakbélgyulladással diagnosztizálták, ami lehetővé tette Oliver Bearman bemutatkozását. A fiatal brit debütálásából szenzációs sztori lett, miként abból is, hogy Sainz a két héttel későbbi Ausztrál Nagydíjra már visszatért és rögtön nyert.
Ferrari-rekordot dönt az F1-ben most debütáló 18 éves tinédzser
Amiről viszont eddig nem tudtunk részleteket, az az, hogy mi zajlott a háttérben onnan kezdve, hogy a 29 esztendős versenyző elkezdte tapasztalni a tüneteket, egészen odáig, hogy megműtötték Dzsiddában.
„Csütörtök reggel felszökött a lázam és borzasztóan kezdtem érezni magam – indította a beszámolót a sajtónapot teljes egészében kihagyó Ferrari-pilóta. – A következő 24 órában teljesen készen voltam, rettenetesen éreztem magam. Pénteken a szabadedzésekre mindent bevettem, amit lehetett, hogy megszűnjön a hasmenésem és lemenjen a lázam. Utóbbit sikerült levinni 39-ről 37,5–38-ra. Úgy voltam vele, hogy ha sikerül a pirulákkal lent tartani a lázam, és közben kibírom, hogy ne wc-zzek az autóba, akkor fogok tudni vezetni. Aztán sikerült autóba ülnöm, a két pénteki szabadedzés pedig teljesen kimerített, mert semennyi energiám nem volt. Semmit nem ettem, nem ittam, és sokkal jobban izzadtam, mint szoktam. Ez volt életem két legnehezebb szabadedzése, ráadásul Dzsidda nagyon fizikális pálya, tele gyors kanyarokkal, magas páratartalommal és nagy meleggel.”
„Tudtam, hogy bár a szabadedzést sikerült megcsinálnom, ha nem javul az állapotom, akkor nem fogok tudni versenyezni és az időmérőn is szenvedni fogok. Aztán eltelt újabb 24 óra, szombaton reggel pedig már úgy voltam vele, hogy ez nem lehet vírus, mert az ennyi idő után javul, én viszont 48 órával később is csak egyre rosszabbul vagyok. Ezért úgy döntöttem, hogy kórházba megyek.”
Elmondása szerint a kórházba vezető úton a mentőautóban a fájdalmainál jobban zavarta, hogy nem ő vezet, mivel híresen nehezen viseli ezt, majd következett némi egyezkedés az orvosokkal. Sainznak végül azonban be kellett látnia, hogy nem kerülheti el a műtétet.
„Megérkeztem a kórházba, teszteket végeztek rajtam, majd egyszer csak közölték, hogy ez vakbélgyulladás, és hogy meg kell műteni, sőt, mi több, sürgősen műtétre van szükség. Megkérdezték, hogy mennyi ideje tart, mire én: »Két napja.« Erre kikerekedett szemmel visszakérdeztek, hogy »Megőrültél?« Mivel műtét nélkül fennáll az esélye annak, hogy az ember belehal. Elkezdtem számolgatni, mi van, ha csak a verseny utáni napon hajtják végre a műtétet, nincs valami olyan erős gyógyszer, ami ezt lehetővé teszi? Folyamatosan a Forma–1-en járt az eszem, mire közbeszóltak, hogy szó sem lehet róla, mert nagyon súlyos következményekkel járhat, és akár meg is halhatok, ha perforál a vakbelem.”
„Erre már azt mondtam, hogy »rendben, akkor műtsenek meg«, viszont ekkor meg azon kezdtem el agyalni, hogy most szombat reggel van, két hét múlva tudok versenyezni Ausztráliában? Erre azt mondták, hogy most ne is gondolkozzak ezen, először végezzék el a műtétet, majd utána meglátjuk, hogy érzem magam. Legalább 10-14 nap a felépülés, és onnan nagyjából még egy hónap, mire ismét fizikai munkát végezhetek. Megkérdezték, mennyire nehéz Forma–1-es autót vezetni fizikai szempontból. »Eléggé az«, mondtam.”
A visszatérés azonban végül nemhogy összejött, hanem ennél nem is sikerülhetett volna jobban.
Sainz előtt le a kalappal, de az F1 egykori sereghajtójának pilótája őt is lenyomta vakbélben
