Kezdőlap Blog Oldal 560

Ha tovább erősködik, meg is halhatott volna a Ferrari F1-es pilótája a szezon elején

0

Carlos Sainz mindent megpróbált, hogy a szezon elején ne kelljen kihagynia egy versenyt, miközben az orvosoknak már attól is kikerekedett a szeme, hogy milyen állapotban ült autóba két szabadedzésen.

másfél órás podcastinterjút adott Carlos Sainz a Nude Projectnek, amelyben beszélt pályafutása kezdeteiről, kapcsolatáról az édesapjával, és természetesen a ferraris évekről is. Emellett részletesen felidézte az idei Szaúd-arábiai Nagydíj alatt történteket. Mint ismert, a spanyol versenyzőt az idei második futam szombati napján vakbélgyulladással diagnosztizálták, ami lehetővé tette Oliver Bearman bemutatkozását. A fiatal brit debütálásából szenzációs sztori lett, miként abból is, hogy Sainz a két héttel későbbi Ausztrál Nagydíjra már visszatért és rögtön nyert.

Ferrari-rekordot dönt az F1-ben most debütáló 18 éves tinédzser

Amiről viszont eddig nem tudtunk részleteket, az az, hogy mi zajlott a háttérben onnan kezdve, hogy a 29 esztendős versenyző elkezdte tapasztalni a tüneteket, egészen odáig, hogy megműtötték Dzsiddában.

„Csütörtök reggel felszökött a lázam és borzasztóan kezdtem érezni magam – indította a beszámolót a sajtónapot teljes egészében kihagyó Ferrari-pilóta. – A következő 24 órában teljesen készen voltam, rettenetesen éreztem magam. Pénteken a szabadedzésekre mindent bevettem, amit lehetett, hogy megszűnjön a hasmenésem és lemenjen a lázam. Utóbbit sikerült levinni 39-ről 37,5–38-ra. Úgy voltam vele, hogy ha sikerül a pirulákkal lent tartani a lázam, és közben kibírom, hogy ne wc-zzek az autóba, akkor fogok tudni vezetni. Aztán sikerült autóba ülnöm, a két pénteki szabadedzés pedig teljesen kimerített, mert semennyi energiám nem volt. Semmit nem ettem, nem ittam, és sokkal jobban izzadtam, mint szoktam. Ez volt életem két legnehezebb szabadedzése, ráadásul Dzsidda nagyon fizikális pálya, tele gyors kanyarokkal, magas páratartalommal és nagy meleggel.”

Carlos Sainz, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj
Sainz a szaúdi F1-es hétvége pénteki napján – tényleg nem festett túl jól / Fotó: Scuderia Ferrari

„Tudtam, hogy bár a szabadedzést sikerült megcsinálnom, ha nem javul az állapotom, akkor nem fogok tudni versenyezni és az időmérőn is szenvedni fogok. Aztán eltelt újabb 24 óra, szombaton reggel pedig már úgy voltam vele, hogy ez nem lehet vírus, mert az ennyi idő után javul, én viszont 48 órával később is csak egyre rosszabbul vagyok. Ezért úgy döntöttem, hogy kórházba megyek.”

Elmondása szerint a kórházba vezető úton a mentőautóban a fájdalmainál jobban zavarta, hogy nem ő vezet, mivel híresen nehezen viseli ezt, majd következett némi egyezkedés az orvosokkal. Sainznak végül azonban be kellett látnia, hogy nem kerülheti el a műtétet.

„Megérkeztem a kórházba, teszteket végeztek rajtam, majd egyszer csak közölték, hogy ez vakbélgyulladás, és hogy meg kell műteni, sőt, mi több, sürgősen műtétre van szükség. Megkérdezték, hogy mennyi ideje tart, mire én: »Két napja.« Erre kikerekedett szemmel visszakérdeztek, hogy »Megőrültél?« Mivel műtét nélkül fennáll az esélye annak, hogy az ember belehal. Elkezdtem számolgatni, mi van, ha csak a verseny utáni napon hajtják végre a műtétet, nincs valami olyan erős gyógyszer, ami ezt lehetővé teszi? Folyamatosan a Forma–1-en járt az eszem, mire közbeszóltak, hogy szó sem lehet róla, mert nagyon súlyos következményekkel járhat, és akár meg is halhatok, ha perforál a vakbelem.”

„Erre már azt mondtam, hogy »rendben, akkor műtsenek meg«, viszont ekkor meg azon kezdtem el agyalni, hogy most szombat reggel van, két hét múlva tudok versenyezni Ausztráliában? Erre azt mondták, hogy most ne is gondolkozzak ezen, először végezzék el a műtétet, majd utána meglátjuk, hogy érzem magam. Legalább 10-14 nap a felépülés, és onnan nagyjából még egy hónap, mire ismét fizikai munkát végezhetek. Megkérdezték, mennyire nehéz Forma–1-es autót vezetni fizikai szempontból. »Eléggé az«, mondtam.”

A visszatérés azonban végül nemhogy összejött, hanem ennél nem is sikerülhetett volna jobban.

Sainz előtt le a kalappal, de az F1 egykori sereghajtójának pilótája őt is lenyomta vakbélben

A Rally Hungary jutott Paddon eszébe a Skandináv Rally Power Stage szakaszán

0

Hayden Paddon a svéd Skandináv Rally Power Stage szakaszán csakúgy, mint a Rally Hungaryn defektet szedett össze, ami miatt egy helyet vesztett és végül harmadik helyen ért célba. 

A Rally Hungaryn Hayden Paddon a második helyről kezdhette a Power Stage-et, azonban a záró szakaszon defektet szedett össze, ami után végül a negyedik helyet szerezte meg. 

Hasonló szituáció játszódott le a svéd Skandináv Rallyn is, ahol ugyancsak a második helyen állva indulhatott a záró gyorsaságin, ahol defektet szedett össze, ezúttal azonban csak egy pozíciót vesztett, mivel Mathieu Franceschi baleset miatt kiesett a Power Stage-en. 

“Nem úgy alakult számunkra a Skandináv Rally, ahogy szerettük volna, azonban annak örülhetünk, hogy sikerült dobogón zárni – mondta Hayden Paddon az ERC hivatalos oldalának a verseny után. – Igazi déjá vu érzésem volt a Power Stage céljában, mert ugyanaz történt, ami a Rally Hungaryn is. De ez a rallysport, néha nekünk van szerencsénk, máskor másnak.” 

Franceschi  kieséséről csak a célba érés után értesült az Európa-bajnoki címvédő. 

“Nem tudtuk, hogy kiesett Franceschi mielőtt célba értünk volna. Ez igazán szomorú Mathieu számára, mert nagyon jól vezetett. A kiesése azonban segített, hogy javítsunk a bajnoki pozíciónkon. A svéd Power Stage is jó példája annak, hogy egyetlen gyorsaságin is hatalmasat változhat a verseny állása.” 

Három verseny után Paddon és Franceschi egyformán 56 pontot szerezve áll a bajnokság élén. 

“Azt hiszem, most ismét újra kezdődik a bajnokság, miután beértük Franceschit a bajnokságban. A folytatásban némi szerencsét a mi oldalunkra kell állítani. Tanultunk a svéd versenyen is néhány dolgot. Jobb teljesítményre lesz szükségünk a folytatásban. Nagyon várom az Észt Rallyt, ahol 2022-ben és 2018-ban is indultam. Szeretnénk ezt a kis tapasztalatot kihasználni.” 

Nyolc dobogóval zárta F4-es szezonja első felét Molnár Martin

0

A silverstone-i hétvégével véget ért az idei brit Forma–4-es bajnokság első fele. Molnár Martin öt forduló után az újoncok értékelésében a harmadik helyen áll, innen várja az egy hónap múlva következő folytatást.

Silverstone-ban, a motorsport és a Forma–1 bölcsőjében zárult a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonjának első fele. Molnár Martin, a sorozat történetének első magyar versenyzője egy dobogóval gyarapította mérlegét az újoncok értékelésében, amelynek harmadik helyéről várhatja az idény egy hónap múlva következő folytatását.

Silverstone-ban is folytatódott Molnár Martin dobogós sorozata a brit F4-ben

A Virtuosi Racing pilótájának hétvégéje jól indult, hiszen az első szabadedzésen a 8. időt autózta, a felszáradó pályán, folyamatosan változó körülmények között zajló időmérőn azonban csak a 18. időt érte el, ami nehéz helyzetbe hozta a hétvége folytatására. Az első futamon a 17. helyről (itt a második legjobb időmérős kör számít) rajtolva hamar felzárkózott a 11.  helyre, a hajrában azonban veszített két pozíciót, amikor kihátrált egy előzésből, mert a riválisa becsukta előtte az ajtót. Az újoncok értékelésének harmadik helye azonban így is összejött, amivel a rookie összetett második helyére lépett előre.

A vasárnapi folytatás ugyanakkor már nem alakult kedvezően, ami annak tükrében, hogy Martin mindkét versenyt a 18. helyről kezdte, és mindkét futamon biztonsági autós fázis rövidítette a versenyidőt, nem meglepő. Közvetlenül a második futam rajtja után négy autó keveredett balesetbe, amit negyedórás biztonsági autós fázis követett, így mindössze 5 perc maradt versenyzésre. Ez alatt nagy előrelépést nem lehetett elérni, így Martint a 16. helyen intették le.

A hétvége utolsó versenyén a Virtuosi pilótájának nem sikerült jól a rajtja, emiatt visszaesett az utolsó helyre. Ezután 7 percet ismét a Safety Car mögött vonatozott a mezőny, majd jöhetett 11 percnyi versenyzés, aminek a végén Martin a 17. pozícióban ért célba.

„Összességében jól sikerült a szezon első fele, de nem úgy zártuk le ezt az időszakot, ahogyan szerettük volna. Viszont az olyan napokból lehet a legtöbbet tanulni, mint amilyen a silverstone-i hétvége utolsó napja. Az egy hónapos szünet után erősebben térünk majd vissza az idény második felére” – értékelt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

Molnár Martin a szezon első felét a harmadik legjobb újoncként zárta, innen várja a hollandiai Zandvoortban következő július 13-i folytatást.

Már a negyedik generáció képzésére készül a Toyota a junior programban

0

Idén kezdetét veszi a negyedik generáció képzése is a Toyota junior programjában, melyben továbbra is Mikko Hirvonen oktatja a japán fiatalokat. 

A Toyota 2015-ben indította a WRC Challange programot, mely során japán versenyzőket igyekeznek oktatni és eljuttatni a WRC-mezőnybe. 

A program első szériájából került ki Takamoto Katsuta, míg a második generáció tagjaiként Hikaru Kogure és Yuki Yamamoto indul Rally2-es Toyotával ERC, WRC és nemzeti futamokon is. 

A junior program harmadik generációját pedig Masataro Goto és Takumi Matsushita képviseli, akik már finn versenyeken részt vettek és hamarosan Európai futamokon fognak indulni Rally4-es autókkal. 

Már csak két fiatal küzd a Rally1-es lehetőségért a Toyota junior programjában, 2024-ben már Rally2-es autóval az ERC-ben

A Toyota októberben azonban megkezdi a junior program negyedik generációjának képzését is, a japán gyártó júliusig várja a fiatal versenyzők jelentkezését, akik a Fuji Speedway pályán vezethetnek majd először, majd a legjobb pilóták decemberben Finnországban folytathatják a tanulást. 

A Toyota azonban most már navigátorokat is keres a fiatal japán jelentkezők között. 

A kiválasztott versenyzők komolyabb képzése 2025 elején kezdődik, az oktató szerepét pedig továbbra is Mikko Hirvonen tölti be. 

Égéstől ájulás szélére kerülő és porszívóval győző F1-es világbajnok a mai nap sztárja

0

Két jeles esemény is történt a mai napon, azaz június 17-én a Forma–1-ben, az egyik 46, a másik pedig kereken negyven éve. Az 1978-as Svéd Nagydíjon Niki Lauda első és egyetlen győzelmét szerezte a híres „porszívós” Brabhammel, amely az egyetlen olyan F1-es autó a történelemben, amely 100%-os győzelmi mutatóval rendelkezik. A hatalmas ventillátorral szerelt kocsit a közhiedelemmel ellentétben nem tiltották be, a Brabham-istálló azonban mégsem használta többet.

Bővebben az alábbi cikkben:

Lauda még spórolva is győzelemre vitte a „porszívót”, de Ecclestone rögtön meghátrált

A másik jeles eseménye a június 17-i napnak az 1984-es Kanadai Nagydíj, amelyen a címvédő Nelson Piquet úgy nyert, hogy közben égési sérüléseket szenvedett, és a fájdalomtól az ájulás szélére került, de így is nyert.

Bővebben alább:

Majdnem elájult a fájdalomtól, de Piquet így is legyőzte Laudát és Prostot

Szaúd-Arábia kipipálva, most Kína került a WRC Promóter célpontjába

0

Peter Thul, a WRC Promóter sportigazgatója megerősítette, hogy a Szaúd-Arábiával történt megegyezést követően most Kína került a középpontba, ahol ugyancsak WRC-futamot szeretnének tartani. 

A Szardínia Rally idején bejelentették, hogy 10 éves szerződést sikerült kötni Szaúd-Arábiával, így a Közel-Keleti ország 2025-től csatlakozik a WRC-naptárhoz. 

Peter Thul, a WRC Promóter sportigazgatója elárulta a szaúdi projekt tető alá hozatala után Kína került a középpontba, ahol 1999 után szeretnének WRC-futamot rendezni. 

“A Szaúd-Arábiával kötött szerződés után már a következő célpontokon dolgozunk, ez pedig Kína és az Egyesült Államok.” – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója a Rallit.fi oldalnak még Szardínián. 

“Most Kína került a középpontba – erősítette meg Peter Thul. – Kína is szeretne csatlakozni a WRC-hez. A versenyhez azonban meg kell találni a jó területet, a helyi támogatókat és persze a kínai állam támogatását is el kell nyerni. Kínában már előzetes megbeszéléseket folytattunk a helyi szervekkel, és nagyon pozitív hangulatban távoztunk Kínában. A megbeszélésen Sencsen, Guangdong és Kanton is felmerült lehetséges területként. Mindhárom helyen igen sokan élnek, csak Kanton régióban 18 millióan élnek. Azonban más városok képviselői is jelen voltak a megbeszélésen, most a feladatunk, hogy megtaláljuk a valóban jó területet.” 

A WRC Promóter biztos a Szaúd-Arábia Rally sikerében

Peter Thul szerint, ha Kína csatlakozna a WRC-hez, akár új gyártó is érkezhetne a világbajnokságra. 

“A kínai WRC-futam lehetősége nemcsak egy versenyről szólna. Úgy gondolom, ha Kína csatlakozna, akkor egy az országban működő autógyártó is idővel csatlakozna a vb-hez. Több autógyártó is működik Kínában és Kína környékén és ezek a gyártók az elektromos hajtásó autók mellett gyártanak hibrid autókat is, ugyanakkor a belsőégésű autók is megtalálhatóak kínálatukban.” 

Thul örül annak is, hogy a Lancia Rally4-es autó készítésére vállalkozott, amivel 30 év után visszatér a rallysportba. 

“Nagyon fontos pillanat volt, amikor bejelentették, hogy a Lancia Rally4-es autót készít, mivel korábban jórészt elektromos autót gyártottak, most azonban belsőégésű motorral működő autó készítésére vállalkoztak. Ez egy fantasztikus dolog.” 

Porsche Approved – használt Porsche megnyugtató garanciával

0


A valaha gyártott összes Porsche jelentős része a mai napig az utakon van – mi más kelthetne nagyobb bizalmat egy márka használt modelljei iránt, mint ez a tény?

Fotó: Porsche

Nem véletlen, hogy az ikonikus Porsche modellek értéktartása is kiemelkedő. Egy feltétellel: a tökéletes műszaki állapot esszenciális, amelynek alapfeltételét az előírt karbantartások megfelelő elvégzése adja meg. Ha ez teljesül, akkor mindig számíthat kedvencére, amely lenyűgöző tulajdonságai mellett szüntelen kitartásával is magával ragadja majd Önt. Ezt, valamint a birtoklás teljes nyugalmát adja meg a Porsche Approved garancia.

A Porsche varázsa nem csupán az érzelmes menetteljesítményekről szól, hanem arról is, hogy minden mindig a lehető legjobban történik. A Porsche Approved garancia éppen erről szól: segítségével már az első naptól kezdve átadhatja magát a birtoklás felhőtlen élvezetének.

Fotó: Porsche

A Porsche Approved garancia kibővített garanciahosszabbítást nyújt az újautó-garancia utáni időszakra, sőt, emellett használt modellekre is érvényesíthető, amennyiben azok jól teljesítenek a 111 pontból álló ellenőrzési folyamaton. A Porsche modellek 15 éves koráig vagy 200.000 kilométeres futásteljesítményééig érvényesíthető jótállás minden alkatrész meghibásodását fedezi 12, 24 vagy 36 hónapos időtartamra, sőt, a hozzá járó Porsche Assistance szolgáltatás révén nem csak a váratlan javítási költségektől mentesül, hanem első kézből kaphat segítséget, ha valami történik út közben.

Fotó: Porsche

A Porsche szakértő személyzete által hivatalos, gyári alkatrészekkel végzett javítások biztosítják Porschéjának hosszú, megbízható működését. A Porsche Approved pontosan ezt kínálja: a fedezett időszakon belül önrész nélkül, kilométerfutástól függetlenül gyári megoldásokkal biztosítja autójának javítását. Ehhez alapfeltétel az előírt karbantartások elvégzése és természetesen a kopóalkatrészekre ez a garancia sem vonatkozik.

Viszonteladás esetén pedig a Porsche Approved garancia növeli az Ön autójának az értékét, hiszen az autóval együtt az továbbadható a következő vásárló vagy a Porsche Centrum Budapest számára.

Fotó: Porsche

A Porsche Approved használtautó-programja pedig teljes nyugalmat kínál. A kilenc évnél fiatalabb használt modellek csak akkor kapják meg a Porsche jóváhagyását, ha megfelelnek a 111 pontos ellenőrzésnek, dokumentált előélettel és megfelelő karbantartási történettel rendelkeznek, kizárólag eredeti Porsche alkatrészeket tartalmaznak és persze megkapják a Porsche Centrum szerviztechnikusainak is a jóváhagyását. Ez már önmagában kiemelkedő megbízhatóságot és értéktartást biztosít, de természetesen ezekre az autókra is legalább 12 hónap Porsche Approved garancia és Porsche Assistance szolgáltatás vonatkozik, ami igény szerint akár tovább is bővíthető. Ez pedig nem csak a váratlan javítási számláktól mentesít minket, de egyben a kimagasló értéktartást is biztosítja.

(X)

Észtországban WRC-futam nélkül is Rally1-es autókat láthattak a szurkolók (videó)

0

Az Észt Rally idén az ERC-naptárban kapott helyet, azonban a helyi szurkolók így is láthattak Rally1-es autókat, mivel a Hyundai és a Toyota is Észtországban készült a Lengyel Rallyra. 

Az Észt Rally és a Lett Rally az idei évre helyet cserélt, így az észt verseny az ERC, míg a Lett Rally a WRC-naptárban kapott helyet. 

Ennek ellenére az észt szurkolók így is láthattak Rally1-es autókat, mivel a Toyota és a Hyundai is észt pályákon készült a közelgő Lengyel Rallyra és Lett Rallyra. 

Sorozatban harmadik győzelmével Simon Wagner a negyedik bajnoki címe kapujába lépett Ausztriában

0

Simon Wagner nyerte az Osztrák Rally Bajnokság negyedik idei versenyét, így sorozatban harmadszor zárt az első helyen és magabiztosan halad újabb bajnoki címe felé. 

Hétvégén már a negyedik versenyt rendezték az Osztrák Rally bajnokságban, a König Murtal Rallyn pedig 13 gyorsasági és 134.62 km versenytáv várt a 61 nevezőre. 

Az aszfaltos versenyt Hermann Neubauer és Bernhard Ettel kezdte a legjobb formában, megnyerve a nyitó gyorsaságit, azonban Simon Wagner és Gerald Winter már a második szakasztól az élre állt az Eurosol Racing Team Hungary Skodájával és előnyét fokozatosan növelve végül 12.9 másodperc előnnyel tudott nyerni. 

Simon Wagner így a Janner Rally második helyezése után három győzelmet aratott és számításaink szerint már 41 pontos előnnyel vezeti a pontversenyt, így július közepén, a Weiz Rallyn már sorozatban negyedik bajnoki címet is lehetősége nyílik bebiztosítani. 

A hétvégi verseny harmadik helyét Simon Wagner testvére, Julian Hanna Ostlender navigálásával szerezte meg.

Elképesztően nagy csata után új győztest avattak a Cseh Rally Bajnokságban

0

Hihetetlen nagy csatát hozott a Cseh Rally Bajnokság idei harmadik versenye, a Hustopece Rally, melyen végül Adam Brezik első cseh bajnokiját nyerte. 

Pénteken és szombaton rendezték a Cseh Rally Bajnokság harmadik futamát, a Hustopece Rallyt, melyen 12 szakaszt és 160.6 km versenytávot kellett volna teljesítenie a 89 nevezőnek, végül azonban a pénteki záró szakaszt törölni kellett. 

Már a verseny első szakaszán szoros eredmények születtek, Václav Pech jr. 1.9 másodperccel előzte meg Focus WRC-jével a cseh nemzeti értékelésben első időt autózó Adam Breziket, míg a harmadik eredményt Jan Kopecky érte el további 2 tizedmásodperc hátránnyal. 

Kopecky azonban a következő szakaszon a verseny élére tudott állni és vezető helyét egészen a szombati második szakaszig őrizni is tudta, azonban előnye folyamatosan csak pár másodperc volt. 

A második nap második szakaszán Adam Brezik megtudta előzni Kopeckyt, majd a további négy szakaszon óriási csatában már Brezik tudta őrizni a vezető helyet, amit végül 2.7 másodperc előnnyel meg is tudott tartani, így a cseh bajnokságban első győzelmét szerezte Brezik Ondrej Krajca navigálásával. A Jan Kopecky – Jan Hlousek kettős így idén még vár első sikerére, hiszen az előző versenyen Dominik Stritesky és Jiri Hovorka tudta legyőzni a bajnokság címvédőjét. Arról pedig már korábban beszámoltunk, hogy a szezonnyitó versenyt tragikus baleset miatt félbe kellett szakítani. 

Tragikus baleset történt a Cseh Rally Bajnokság szezonnyitóján

A hétvégi verseny harmadik helyét szerezte meg ezúttal Stritesky 24.9 másodperc hátránnyal, míg Erik Cais és Igor Bacigal további 4.8 másodperc hátránnyal zárt a negyedik helyen. 

A cseh bajnokság július közepén a Rally Bohemia versennyel folytatódik.