Kezdőlap Blog Oldal 559

Wieszt Janko a világbajnoki mezőnyben indul Nyirádon

0

Wieszt Janko július 27-28-án Nyirádon a rallycross vb-n áll rajthoz a Renault Megane-nal.

„Már nagyon várom a világbajnoki debütálást. Már 2020-ban beneveztem a nürburgringi versenyre, de akkor a Covid miatt törölték. Most az autóm újra alkalmas a World RX-re, készen állok és alig várom, hogy a legjobb rallycross versenyzők ellen versenyezhessek” – nyilatkozta Jankó.

2014-ben kezdett rallycrosszal Jankó és a 15 éves Mitsubishivel rögtön harmadik helyen zárt a bajnokságban Harsányi Zoltán és Kárai Tamás mögött. Utána egy Seat Leonnal és egy Skoda Fabiával versenyzett felváltva, negyedik lett év végén, majd 2016-ban második helyen fejezte be a szezont. Egy évvel később S1600-ban lett bajnok, amit néhány év szünet követett.

2022-ben Wieszt megvásárolt egy pár Renault Mégane RS RX Supercar-t – amelyet eredetileg a Prodrive fejlesztett ki a GCK számára a 2018-as World RX szezonra -, tavaly pedig az édesapjával az általa alapított Impossible RX Team színeiben a Brit Rallycross Bajnokság 5 Nations Trophy két utolsó fordulóján indult Lydden Hillben.

„A Mégane-ok megszerzésének története meglehetősen szokatlan. Elmentünk a GCK-hoz, hogy megbeszéljük az egyik megvásárlását, de kaptam tőlük egy vicces kérdést, és végül kettőt vettünk” – mesélte Janko a „flottavásárlás” történetét.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

Nyirádon szinte biztosan ott lesz az ellenfelek közt Johan Kristoffersson és csapattársa az új Volkswagennel, Timmy Hansen és Kevin Hansen az elektromos Peugeot 208-cal, a CE Dealer Team a két PW RX1E-vel, és a hírek szerint az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport legalább egy Seat Ibizával, de Ekström és Baumanis indulására is jó esély van.

„Nagyon izgalmas, hogy a hazai pályámon versenyezhetek Magyarország első rallycross világbajnoki versenyén, bár nehéz célokat kitűzni, mert a Mégane-t még csak körülbelül 90 km-t vezettem, és valószínűleg 2017 óta nem mentem összesen 150 km-nél többet rallycross autóval” – mondta a célokról Janko, aki legfontosabbként azt emelte ki, hogy jól akarja magát érezni a versenyen.

Wieszt
foto: Impossible RX Team

 

Alonso elmondta, mi az, ami régen megvolt az F1-ben, de ma már nincs

0

Amikor Fernando Alonso belecsöppent a Forma–1-be, teljesen más volt a sportág, mint manapság. A kétszeres világbajnok kiemelte, mi az, ami szerinte kiveszett belőle.

Noha a számokat nézve a Forma–1 soha nem volt még olyan népszerű, mint manapság, azért többször felmerül, hogy a 20-30 évvel ezelőtt mi minden volt jobb a száguldó cirkuszban. Az egyik ilyen az autók, amelyek a 90-es években és a 2000-es évek elején hangosabbak, agilisabbak, nehezebben vezethetőbbek voltak a mostaniaknál, aminek több oka is van. A technológia fejlődésével egyrészt a vezethetőség folyamatosan javult, a kocsik versenyautó méretűből tank méretűvé válása azonban nagyrészt a hibrid erőforrások megjelenésének tudható be.

Az elöl haladónak is nyílik a hátsó szárnya, de így is hátrányban lesz – megjöttek a 2026-os F1-es szabályok

Fernando Alonso az egyetlen olyan, még mindig aktív F1-es versenyző, aki átélte, milyen volt a V10-es korszak, és rajta kívül is csak Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez az, aki nem hibrid F1-ben is versenyzett. A 2001-ben, a különösen zabos Minardival debütáló kétszeres világbajnok nosztalgiával gondol vissza a korábbi időszakra.

„A jelenlegi generáció versenyzőinek jó értelemben véve könnyebb vezetni a Forma–1-es autókat, míg korábban ez heroikusabb volt – idézi őt a The Times. – Furcsa érzés ez. Nem szomorú, de emlékszem, hogy amikor én bemutatkoztam és elutaztam egy versenyre, láttam, hogy az emberek milyen tisztelettel viszonyultak hozzám. Én voltam azoknak a hősöknek az egyike, akik ezeket a szupergyors autókat vezették. Most, amikor jön egy fiatal pilóta, aki 16-17 évesen debütál (az F1-ben 18 év az alsó korhatár, ami alatt szabadedzésen és hivatalos teszten sem lehet részt venni – a szerk.), látszólag könnyebb dolga van. Egy kicsit elveszítettük azt a fajta heroikusságot, ami korábban megvolt.”

Öröm nézni, ahogy Alonso megzabolázta a 2001-es Minardit (videó)

Persze minden téren rengeteget változott az F1 Alonso bemutatkozása óta, így a mai versenyzők sokkal felkészültebbek. „Emlékszem, hogy amikor 20 évvel ezelőtt kezdtem a Forma–1-ben, a mérnököm semmit nem tudott előre elmondani az autóról. A versenyzőknek tudniuk kellene, hogy miként vezessék az autót. Nem volt szimulátorunk, úgyhogy az összes pályát a hétvége előtti napon kellett megtanulnom úgy, hogy végigsétáltam rajta. Manapság a versenyzők nagyon felkészültek, 2-300 kört tesznek meg a szimulátorban a pályán, amelyen versenyezni fognak, így mire a valóságban odamennek, tökéletesen tisztában vannak minden bukkanóval, minden kanyarral és kerékvetővel. A csapatok is sokkal szofisztikáltabbak, így meg tudják mondani a versenyzőnek, hogy bizonyos kanyarokban miként fékezzen, hogyan melegítse a gumit, miként készüljön az időmérőre és hogyan vezessen a versenyen.”

Ez persze azt is eredményezte, hogy sokkal nehezebb kiemelkedni és előnybe kerülni a másikkal szemben, így még jobban az apró előnyszerzések kerültek előtérbe.

Így kell Windows 95-tel és egy ősrégi laptoppal beindítani egy Forma-1-es autót

Tanak elárulta mi volt az a családi ok, ami miatt csaknem visszavonult három éve

0

2021 igen nehéz szezon volt Ott Tanak számára, a 2019-es világbajnok komoly családi problémával küzdött, ez pedig szezonjára is kihatással volt, a szezonzáró WRC-futamot ki is hagyta. 

Ott Tanak 2020-ra csapatot váltott és azt követően, hogy a Toyotával világbajnoki címet tudott szerezni a Hyundai Motorsporthoz igazolt, ahol bár egy hatalmas borulással kezdett a Montén, végül év végén a harmadik helyet szerezte meg, ennél jobb szezont a koreai gyártóval pedig 2022-ben tudott teljesíteni, amikor a második helyen zárta a világbajnokságot. 

2021 azonban egyáltalán nem volt sikeresnek nevezhető. Az észt versenyző nem tudott célba érni ismét a Montén, és bár a következő, Lappföld Rallyt megnyerte, majd Horvátországban a negyedik helyen zárt, Portugáliában 21., Szardínián 24. helyen zárt. Kissé feledtetni tudta a rosszul sikerült versenyeket Kenyában, ahol harmadik lett, azonban hazai versenyén csak 31., majd a belga Ypres Rallyn hatodik lett. Tanak ezt követően ugyan a görög Akropolisz Rallyn és a Finn Rallyn is második helyen ért célba, Spanyolországban azonban már a negyedik gyorsaságin balesetet szenvedett és szuperrallyval sem tudott visszatérni. 

A szezonzáró Monza Rallyn pedig már családi okokra hivatkozva rajthoz sem állt, az olasz versenyen végül Teemu Suninen indult helyette. 

Sok pletyka jelent meg a különös versenykihagyás miatt, azonban három évvel később Ott Tanak elárulta az igazi okot, mely miatt csaknem vissza is vonult. 

“Nagyon nehéz feldolgozni a három éve történteket, és valószínűleg nem is lehet sohasem elfelejteni – mondta Ott Tanak egy észt TV-műsorban, melyről később a Postimees magazin írt. – A feleségem mellében egy agresszív daganatot találtak az orvosok 2021-ben. Persze ebben az esetben is csak egy furcsa dudor lett felfedezve először, majd később kiderült, hogy nagyon nagy a probléma. Eleinte még reménykedtünk jó hírekben, de aztán minden rosszabbra fordult. Végül Janika meg lett műtve, amit hosszú kezelések követtek.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Janika Tanak állapota a műtét előtt, nyár végén tovább romlott, a szívében vérrögöt találtak. Ez volt az a pont, amikor Ott Tanak elgondolkozott karrierjének befejezésén is. 

“A Finn Rally idején érkezett a hír, hogy Janika állapota még rosszabb lett. Akkor legszívesebben már a verseny közben hazamentem volna, és befejeztem volna a versenyzést, mert úgy éreztem, otthon kell lennem a feleségem mellett. Janika azonban azt mondta, folytassam a versenyt és a versenyzést is, ez volt a kívánsága. Később szerencsére megtudtam beszélni a Hyundai csapatával, hogy ezekben a nehéz hetekben otthon lehessek a feleségem mellett, ami nagyon sokat számított ebben az időszakban.” 

Tanak a Finn Rallyt tehát a második helyen fejezte be úgy, hogy közben a felesége járt az eszében, majd ezután hagyta ki a Monza Rallyt. Janika Tanak állapota a műtét után sokat javult. 

Idén is a Barum Rally lehet a leghosszabb ERC-futam

0

A cseh Barum Rally tavaly az ERC-szezon leghosszabb versenye volt, és erre jó eséllyel pályázhat idén is, mivel a versenyzőkre több, mint 200 km versenytáv vár a legendás rallyn. 

Az ERC-szezon során eddig három versenyt rendeztek, azonban már lehet tudni a következő négy verseny hosszát is, ami alapján a cseh Barum Rally lehet a szezon leghosszabb futama. 

Ismét a maratoni szakaszokon dölhet el a Róma Rally

Az Észt Rally és Róma Rally esetében már a pályákat is közölték, azonban a cseh Barum Rally és a walesi Ceredigion Rally esetében csupán a verseny hosszát ismertették eddig a szervezők. 

Ez alapján Csehországban ismét a hagyományos Zlíni szuperspeciál szakasszal indul a verseny augusztus 16-án, majd az első teljes napon négy pálya szerepel háromszor a programban, a záró napon pedig három gyorsasági vár a versenyzőkre kétszer. Így a teljes versenytáv 201.79 km lesz. 

14 gyorsasági szakasz vár az Észt Rally mezőnyére

Két héttel később a walesi Ceredigion Rally két gyorsaságival indul augusztus 30-án, majd másnap 10, a záró napon pedig négy szakasz vár majd a versenyzőkre, így a versenytáv 193 km lesz. 

Az ERC-szezon utolsó versenyének, a lengyel Szilézia Rallynak információi még nem érhetők el. 

Lemaradt a pont az i-ről – ez történt a Mecsek Rallyn a Német Motorsport párosával

0

Az abszolút második helyről esett ki Német Gábor és Németh Gergely a hétvégi Mecsek Rally utolsó előtti szakaszán – egy kis hibáért fizettek nagy árat a győzelemért zajló csatában.

A Diósgyőr Ralin aratott győzelem után kellő lendülettel vágott neki az Országos Rali Bajnokság harmadik futamának, a Mecsek Rallynak a Német Motorsport párosa: Német Gábor és Németh Gergely nem tűzött ki maga elé konkrét helyezésbeli célokat, de a megerősödő és kibővülő mezőnyben is szerette volna felvenni a kesztyűt a legjobbakkal.

Ezt pedig meg is tették: már az első gyorsasági szakaszon a holtversenyes legjobb idővel szaladt le a kettős, és végül az első tíz szakaszból négyszer is az ORB legjobb eredményét produkálta – ráadásul minden gyorsaságin ott volt a legjobb háromban.

Német Motorsport, Német Gábor, Németh Gergely, Mecsek Rally
Itt még egyben volt a Skoda / Fotó: Német Motorsport

Ennek köszönhetően két szakasszal a vége előtt az abszolút győzelemért támadtak Gáborék – amikor Árpádtetőn elcsúsztak egy banánhéjon.

„A pálya legvégén egy balos kanyarban felhordásos volt az út, amit már későn láttam meg, illetve nem feltétlenül számítottunk ott rá, és mivel nagy sebességgel érkeztünk a kanyarra, már nem volt lehetőség korrigálni. Leestünk a kanyar kijáratán, eltaláltunk egy kisebb fát és az árokban kötöttünk ki, így szertefoszlottak a reményeink. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, természetesen csalódottak vagyunk a végkifejlet miatt, nagyon rossz érzés így zárni egy futamot, ráadásul nagyon közel álltunk egy újabb jó eredményhez. Öröm az ürömben, hogy nekünk nem lett bajunk, illetve hogy az autó sérülései is inkább voltak látványosak, mint igazán súlyosak” – mesélte Német Gábor.

„Az azt megelőző gyorsaságit sikerült megnyernünk, és szerettük volna megtartani a pozíciónkat, vagy akár még közelebb kerülni a power stage-re az első helyhez. Nem feszítettük túl, nem mentünk ’győzelem vagy halál’ jeligére, de természetesen próbáltunk gyorsan autózni, hiszen egy nagyon erős, nagyon nívós mezőnyben harcoltunk az abszolút győzelemért. Próbáltunk mindent megtenni a sikerért, ezért vagyunk autóversenyzők” – tekintett vissza Németh Gergely navigátor.

Német Motorsport, Német Gábor, Németh Gergely, Mecsek Rally
Az autó sem sérült súlyosan / Fotó: Német Motorsport

A részeredményekbe viszont ezúttal is lehet kapaszkodni, és ez a futam újra igazolta azt, amit az előző kettő is: a páros a tempót tekintve megérkezett a magyar élmezőnybe.

„A szezon előtt az volt a célunk, hogy sikerüljön szintet lépni tavalyhoz képest és fel tudjunk nőni a magyar élmezőny szintjére, amelyet nagyon gyors, nagyon rutinos, sokat látott, régóta itt versenyző párosok alkotnak. Nagyon örülök, hogy a Mecsekben is sikerült felvenni a riválisok tempóját és nagyon élvezetes csatákat tudtunk vívni a dobogós helyeken, harcban tudtunk lenni a győzelemért. Ez adhat némi önbizalmat a folytatásra nézve, ezt kell magunkkal vinnünk a következő futamokra. Az elkövetett hibát pedig ki kell elemezni, tanulni belőle és megpróbáljuk levonni a következtetéseket” – tette hozzá Gábor.

„Nagyon munkás verseny volt, folyamatosan állítgattuk az autót, módosítgattuk, hogy minél többet tudjunk kihozni belőle, szinte szakaszról szakaszra változtattunk valamin. Sok tapasztalatot szereztünk, és az is egy ilyen nagyon értékes tapasztalat, hogy milyen ilyen tempóban, ilyen éles csatában végigcsinálni egy ennyire hosszú, nehéz versenyt. A vége most nem jött össze, ezt nagyon sajnálom, de most csak annyit tudok mondani, hogy lerázzuk magunkat, felállunk ebből is, és megyünk tovább!” – fogalmazott Gergő.

A Német Motorsport párosa három futam után a futamgyőzelmek, a szakaszgyőzelmek és az élen töltött szakaszok számában is a magyar bajnokság második helyén áll, a kiesés miatt azonban a pontversenyben a hatodik pozícióig csúsztak vissza.

Az M-Sport is Észtországban készült a Lengyel Rallyra, Fourmaux a szerelőknek is adott munkát

0

A Toyota és a Hyundai után az M-Sport is elkezdte a felkészülést a Lengyel Rallyra, mégpedig Észtországban, ahol Adrien Fourmaux egy alkalommal a szerelőknek is adott munkát. 

A Hyundai után az M-Sport is egy dél-észt utat választott a Lengyel Rallyra való készülésre, a fordos csapat tesztjét pedig Adrien Fourmaux zárta, aki bár eddig a szezon során kevés alkalommal hibázott, a mostani teszt nem sikerült zavartalanul. 

Észtországban WRC-futam nélkül is Rally1-es autókat láthattak a szurkolók (videó)

Bár a kisebb balesetről nem készült videó, az azt követő autó vontatást azonban megörökítették. A felvételen jól látható a Ford Puma bal elejének sérülése is. 

A Lengyel Rallyt másfél hét múlva rendezik. 

Sainz felidézte, milyen kíméletlen tanáccsal látta őt el kétszeres ralivilágbajnok apja

0

Carlos Sainz arról mesélt, egy híres versenyző fiaként autósportos karrierbe fogni sokkal nehezebb, mint azt a közvélemény gondolja – rengeteg komplexussal kellett megküzdenie.

Vigyázz jól, mert az F1 hideg, büszke és irigy – a Bojtorján örökzöld dalában megénekelt kép idéződik fel, amint ifjabb Carlos Sainz visszaemlékezik arra, ahogyan apja, a kétszeres ralivilágbajnok idősebb Carlos Sainz ellátta őt jó tanácsokkal karrierje kezdetén.

„Egy napon az apám leültetett, és azt mondta, »Carlos, az élet nagyon kíméletlen, ebben a sportban pedig még inkább az, szóval vagy te eszed meg a többieket, vagy ők esznek meg téged. Mindenki meg akarja majd nehezíteni az életed. Tudom, hogy te egy jó gyerek vagy, aki mindenkivel jóban akar lenni, közösen focizni a többi versenyzővel, de itt vagy te harapsz, vagy ők harapnak. Ügyelj arra, hogy amikor felhúzod a sisakot, te legyél az, aki harap«” – ecsetelte Sainz a Nude Project podcastjában.

Bár bizonyára igaz, hogy egy ismert vezetéknévre könnyebben felfigyel a szakma, és valószínűleg az autóversenyzés súlyos pénzügyi hátterét is könnyebben teremti elő, ugyanakkor Sainz inkább a hátrányaira emlékszik a korai hírnévnek, hiszen attól tartott, elismert apjára fog rossz fényt vetni, ha ő mellényúl a versenypályákon.

„Beletelt némi időbe, mire ezt átkapcsoltam magamban, és a jó gyerek helyett olyan versenyzővé váltam, aki képes kitenni másokat a pályáról, ha erre van szükség. Talán attól féltem, hogy az emberek azt fogják gondolni, Carlos Sainz fia egy igazi köcsög. Sok ilyen mini-komplexussal kellett megküzdenem magamban. Tudtam, hogy sokan csak valaki fiaként tekintettek rám, emiatt eleinte sokkal óvatosabb voltam a kelleténél” – fogalmazott a Ferrari versenyzője.

Az idei F1-es mezőnyben is több pilóta van, akinek apja szintén versenyzett az autósport valamilyen szintjén – nemrég Charles Leclerc osztotta meg, mekkora változást hozott számára, amikor már nem számíthatott apja útmutatásaira. Max Verstappen és Kevin Magnussen jelenleg azok az aktív versenyzők, akiknek korábban apjuk is eljutott az F1-ig – összesen 16-an voltak ilyenek a sport történetében.

Kiderült a teljes igazság Verstappen előléptetéséről – idősebb Sainz keze is benne volt a dologban

Júliusban lehet meg a 2025-ös WRC-naptár, már csak néhány verseny helye nem biztos

0

Már csak néhány verseny helyét kell biztosítani a 2025-ös WRC-naptárban, így várhatóan júliusban ki lehet hirdetni a jövő évi rally világbajnoki programot. 

“Elég közel vagyunk ahhoz, hogy a jövő évi versenyek eldőljenek – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyekért felelős igazgatója. – A cél, hogy június végére minden verseny szerződésére pont kerüljön és a július eleji Motorsport Világtanács ülésén be lehessen nyújtani jóváhagyásra a teljes naptárt.” 

Annyi már biztos, hogy januárban a Montéval kezdődik a WRC-szezon, majd februárban Svédország, márciusban pedig a kenyai Szafari Rally következik, néhány további verseny helye is már biztos. 

Néhány versennyel kapcsolatban azonban még kérdőjelek vannak, ilyenek a dél-amerikai rendezvények. 

“Tárgyalunk Paraguay-jal és Argentínával is, ezeket a tárgyalásokat kell többek között befejeznünk júniusban. Chile helye biztos a naptárban, de szeretnénk még egy dél-amerikai versenyt.” 

Olyan pletyka is felmerült, mely szerint a Róma Rally válthatja a Szardínia Rallyt, azonban Larkin ezt cáfolta és megerősítette, hogy Szardínia hely is biztos a naptárban. 

A szezon már biztosan Szaúd-Arábiában zárul, míg az utolsó előtti futam Japánban lesz. 

Banális hibát vétett a legrosszabb spanyol F1-es pilóta, de később ő adta meg a lehetőséget Alonsónak

0

64 évvel ezelőtt ezen a napon született Adrián Campos, akit nyugodtan titulálhatunk minden idők legrosszabb spanyol F1-es pilótájának. A később az utánpótlás-nevelés terén maradandót alkotó, többek között a nagy áttörés lehetőségét Fernando Alonsónak is megadó néhai csapattulajdonos élete első versenyén ugyanis elfelejtette betenni a füldugót, ami a nem sokkal ezután elkövetett, kizárást eredményező hibájához vezetett. Karrierjéről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat:

Amatőr hibái után kizárták első F1-es futamán az embert, aki felfedezte Alonsót

Adrián Campos 1960-as születésnapja mellett 1973. június 17-e is kiemelt dátum a Forma–1-kedvelők körében, az aznap rendezett Kanadai Nagydíjon használtak ugyanis először biztonsági autót a sportág történetében, ám végül ebből akkora káosz lett, hogy utána 20 évig nem tettek ilyet. Bővebben az alábbi cikkünkben olvashat arról, hogy pontosan mi is történt.

Óriási káoszt hozott az F1 első biztonsági autója, senki nem tudta, ki nyert

Ismét a maratoni szakaszokon dölhet el a Róma Rally

0

13 gyorsasági szerepel a Róma Rally idei programjában, köztük négyet pedig két igen hosszú pályán rendeznek meg, melyek eredménye komoly szerepet játszhat a végeredményben is. 

Július 26-án délelőtt a kvalifikációval kezdődik az ERC-szezon ötödik versenye, a Róma Rally, majd még péntek este a hagyományos Colosseumnál rendezett szuperspeciállal elkezdődik a verseny érdemi része is. 

Szombaton és vasárnap is kétszer három pálya vár majd a versenyzőkre, a legnagyobb változást pedig a maratoni szakaszok felcserélése lesz a tavalyi futamhoz képest. 

Róma Rally: Idén is kettős olasz győzelem, Csomós holtversenyben 6. helyezéssel tért vissza

Az idei versenyen szombaton rendezik a 28.74 km-es Santopadre szakaszt, míg vasárnap a 32.3 km-es Rocca di Cave gyorsaságit, melyek sorrendje tavaly éppen fordítva volt. 

Ezen szakaszok eredménye pedig komolyan befolyásolhatja a verseny végeredményét is, hiszen a többi szakaszon vélhetően jóval szorosabb eredmények alakulnak majd ki, mint ezeken. 

A 13 gyorsaságin összesen 189.52 km versenytávot kell a versenyzőknek teljesíteni. 

Róma Rally 2024, időterv (gyorsasági szakaszok) 
Július 26., péntek 
10:31 Kvalifikáció (Fumone) 4.00 km 

20:05 SS1 Colosseo Aci Roma 1.30 km 

Július 27., szombat 
08:14 SS2 Alatri 1 6.96 km
09:41 SS3 Santopadre – Fontana Liri 1 28.74 km
11:41 SS4 Guarcino – Altipiani 1 11.58 km
14:40 SS5 Alatri 2 6.96 km
16:07 SS6 Santopadre – Fontana Liri 2 28.74 km
18:07 SS7 Guarcino – Altipiani 2 11.58 km 

Július 28., vasárnap 
07:50 SS8 Fiuggi 1 5.90 km
08:53 SS9 Rocca di Cave – Subiaco 1 32.30 km
10:05 SS10 Monastero – Jenne 1 8.63 km
13:12 SS11 Fiuggi 2 5.90 km
14:15 SS12 Rocca di Cave – Subiaco 2 32.30 km
16:05 SS13 Monastero – Jenne 2 (Power Stage) 8.63 km