Kezdőlap Blog Oldal 563

Mecsek Rally: Velenczei vezet, Csomós bemutatkozott az új autóval az ORB-ben, ifj. Érdi dominált a Historic Eb-n az első körben

0

Velenczei Ádám nagy csatában vezeti a Mecsek Rally ORB értékelését az első kör után, míg ifj. Érdi Tibor sérült autóval is dominál a Historic Eb értékelésében. 

Három szakaszt teljesített már az ORB mezőnye az 57. Mecsek Rallyn, melyet a Diósgyőrben első győzelmét arató Német Gábor – Németh Gergely kettős, valamint a Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt kettős azonos időt autózva vezetett az első szakasz után. 

A következő gyorsaságin Velenczeiék már egyedül álltak az élen a Skoda Fabia Rally2 evóval, a második helyre pedig Csomós Mixi és Nagy Attila 1 tizedmásodperc hátránnyal lépett új Fabia RS autójukkal, akiket Németék további 2 tizedmásodperc hátránnyal követtek ugyancsak a legújabb Skodával. 

Baksai az ORB2-t, Kosztolányi az ORB3-at nyerte a Mecsek Rallyn

A harmadik szakaszon, a sokak által kedvelt Árpádtető – Camping gyorsaságin a leggyorsabb időt Bútor Róbert és Tagai Róbert autózta a Citroen C3 WRC-vel, akik 1.6 másodperccel előzték meg az ORB-ben legjobb időt autózó Velenczeiéket. 

Összetettben így Velenczei 2.1 másodpercre növelte előnyét a második helyre lépő Német Gábor és 3.9 másodpercre a harmadik helyre csúszó Csomós Mixi előtt. 

Az ORB pontversenyét vezető Turán Frigyes és Zsiros Gábor kettős 7.8 másodperc hátránnyal a negyedik helyen várhatja az esti folytatást Bútorékat, valamint a Ranga Péter – Czakó Janek kettőst megelőzve. 

A Mitropa Kupában Hadik András és Juhász István 5 másodperccel vezet Klausz Kristóf és Papp Tamás előtt, míg a harmadik helyen Bodolai László és Deák Attila már fél percnél is nagyobb hátránnyal áll. 

ORB/Mitropa Kupa eredmények

Fotó: Sári Péter

A Historic Eb értékelésében ifj. Érdi Tibor és Kerék István mindhárom szakaszt megnyerve vezet, annak ellenére, hogy az első gyorsaságin megsérült a Ford Sierra féltengelye. Érdiék előnye 18.7 másodperc az olasz audis Zippo – Nicola Arena kettős előtt, míg a harmadik helyen az osztrák Georg Reitsperger és horvát Lana Sutlovis kettős áll ugyancsak Sierrával. 

A Historic OB értékelésében Érdiéket Varga Zoltán és Endrész István BMW E30-cal, Wirtmann Ferenc és Kerekes József pedig Ford Escorttal követi. 

 A Mitropa Kupa historic mezőnyében a német Alois Nothdurter és Walter Münch ugyancsak Sierrával vezet az osztrák Patrik és Julia Hochegger Opel Kadettje, valamint Mang Huba és Béres “Unicum” Attila előtt. 

Valamennyi mezőnyre még három szakasz vár péntek este. 

Historic eredmények

Solberg – Paddon csata földön és levegőben is a Skandináv Rally első napján

0

Fantasztikus csatát vívott Oliver Solberg és Hayden Paddon a Skandináv Rally első napján, mely során nemcsak a földön, de a levegőben is megvívtak egymással. A nap végén pedig a svéd versenyző vezet. 

Hayden Paddon volt az első éllovasa az idei svéd Skandináv Rallynak, miután megnyerte a csütörtöki szuperspeciált, azonban Oliver Solberg péntek reggel megnyerve az első két szakaszt összetettben is az élre állt. A délelőtt következő két szakaszán az Eb címvédő Hayden Paddon visszavágott és 3.1 másodperces hátrányát 1.4 másodpercre csökkentette. A délutáni első szakaszon aztán ismét Solberg volt a gyorsabb és előnyét 2.6 másodpercre növelte, hogy aztán a következő, hol esős, hol szárazabb körülmények között a különbség ismét 1.3 másodpercre csökkenjen. 

A nap utolsó két szakaszán azonban Solberg ismét növelni tudta előnyét és végül 3.3 másodperc előnnyel vezet a nap végén Paddon előtt. 

A két versenyző azonban nemcsak a murván, de a levegőben is megvívott egymással, a Colin’s Crest ugrató második teljesítésénél egyformán 44 méter hosszan repülve a legnagyobb ugratást mutatták be idén és csupán 3 méterrel maradtak el Eyvind Brynildsen rekordjától. 

A harmadik helyen Mikko Heikkila várhatja a folytatást, aki 9.4 másodperccel követi Paddont, míg a délután igencsak felgyorsuló Eb pontversenyt vezető Mathieu Francschit 4.2, Martins Sesks-et 7.4, Frank Tore Larsent 9.1 másodperccel előzi meg. 

Solberg óriási csatában vezet a Skandináv Rallyn Paddon előtt péntek délben

A mezőny két világbajnok versenyzője közül, a többszörös WRX-bajnok Johan Kristoffersson a 16., míg a WRC és WRX-bajnoki címmel is rendelkező Petter Solberg a 19. helyen várhatja a szombatii nyolc gyorsaságit. Kristoffersson a nap utolsó előtti szakaszán defektet szedett össze, majd az utolsó pályán autó sérülés miatt óvatosabban vezet hat helyet vesztett. 

A verseny egyetlen magyar párosa, Herczig Petrik és Varga Kristóf a Junior ERC nyolcadik helyén áll az utolsó előtti pénteki szakasz előtt. 

Eredmények

A Red Bull a Mercedes szárnya körül szaglászik – lehet, hogy szabálytalanságot gyanítanak?

0

A Kanadai Nagydíjra nagy fejlődés volt megfigyelhető a Mercedes teljesítményében, amit a csapat nagyrészt az új első vezetőszárny jótékony hatásainak tulajdonít. A Red Bull meg akar győződni róla, hogy biztosan szabályos-e az új elem.

A Mercedes a szezon első harmadában csak elvétve tudta beleütni az orrát a Red Bull, a McLaren és a Ferrari dolgába, a csapat a negyedik helyre csúszott az erősorrendben, és nyolc futamon keresztül még dobogót sem szerzett. A Monacói Nagydíjra aztán megérkezett egy példány az új első vezetőszárnyból, amibe nagy reményeket fektetett az istálló: az elem akkor Lewis Hamilton kérésére George Russell autójára került fel, de az előzésre napjainkban már alkalmatlan utcai pályán mérsékelten tudott csak megmutatkozni a hatása, a brit az 5. lett.

Russell tiszta vizet öntött a pohárba Hamilton félrevezető és vádló nyilatkozata után

Montrealra már Hamilton is megkapta az új szárnyat, az autók tempója pedig erre a hétvégére látványosan feljavult: Russell megszerezte a pole-t, a futamon 20 körön át vezetett, végül pedig az idei első dobogós hely is meglett általa, miután a hajrában a 4. helyre szorította Hamiltont.

Az esős-száraz körülmények között a futam több pontján a Mercedesek tempója egy szinten volt a McLarenekével és a végül győztes Max Verstappenével, ami magabiztossággal tölti el a csapattagokat a folytatásra.

Formu1a.uno értesülései szerint azonban a Red Bull most kérelmet nyújtott be az FIA technikai szakosztályához, amelyben arra kérte a szövetséget, hogy vegyék alaposabb vizsgálat alá a Mercedes új első szárnyának hajlékonyságát. Az ominózus szárny természetesen teljesítette az FIA statikus tesztjeit a hétvége során, így nem is kérdőjeleződött meg a verseny végeredménye. A merevségi teszteket azonban állóhelyzetben végzik, s nem ez az első alkalom, amikor egy csapat kapcsán felmerül annak gyanúja, hogy menet közben, a légáramlatok hatására az első vezetőszárnya nagyobb mértékben elhajlik, mint azt a szabályok engednék – ezzel aerodinamikai előnyt adva az autónak. A múltban legtöbbször éppen a Red Bull autóit övezték ilyen gyanakvások.

A Milton Keynes-i istálló által benyújtott kérvény nem feltétlenül jelenti azt, hogy illegálisnak tartják a Mercedes újítását. A csapatok gyakran élhetnek ezzel az eszközzel, ha egyszerűen maguk is át szeretnék venni a rivális által bemutatott újítás koncepcióját, de mielőtt belefognának a fejlesztésbe, leellenőriztetik az FIA-val, hogy biztosan legális-e az elem. Ha nemleges választ kapnak, nem kell rá extra erőforrásokat fektetniük, és az ellenfelet is visszakozásra késztetik, ha pedig elfogadott, talán a saját autójukon is hamarosan feltűnik valami hasonló.

A hatalmas svéd esőben is folytatódott Solberg és Paddon csatája 

0

A délutáni első két szakaszon is folytatódott Oliver Solberg és Hayden Paddon között az adok-kapok a Skandináv Rallyn, pedig ekkor már az esővel is meg kellett küzdeni. 

A csütörtöki szuperspeciál és a délelőtti négy szakasz után Oliver Solberg 1.4 másodperc előnnyel vezetett a svéd Skandináv Rallyn Hayden Paddon előtt,  

Solberg óriási csatában vezet a Skandináv Rallyn Paddon előtt péntek délben

ez a szoros verseny pedig a délutáni első két pályán is folytatódott. 

A verseny hatodik gyorsaságiján ugyan Solberg 2.6 másodpercre növelte előnyét, azonban a második szakaszon volt, ahol esett, volt, ahol zuhogott, és volt, ahol nem esett az eső, ilyen körülmények között pedig Paddon volt a gyorsabb, így 1.3 másodpercre csökkentette ismét hátrányát. 

A harmadik helyről még Martins Sesks várhatta a délután a szervizelés idején, azonban a második délutáni pályán az esőtől alig látta az utat is a lett versenyző, így Mikko Heikkila, Frank Tpre Larsen és Mathieu Franceschi is megelőzte, azonban a harmadik helyért folytatott csata is folytatódni fog még. 

A hetedik helyre lépett Mads Ostberg délután és a harmadik helytől is csak 11.1 másodperc választja el. 

Az első tíz versenyző sorát pedig Isak Reiersen, Eyvind Brynildsen és Miko Marczyk zárja. 

A verseny egyetlen magyar párosa, Herczig Patrik és Varga Kristóf a Junior ERC mezőny hetedik helyén áll az első délutáni pálya után. 

Még két szakasz van hátra a mai programból az ERC idei harmadik futamán. 

Eredmények

Visszatér 22 évvel ezelőtti botránya helyszínére Schumacher 2002-es Ferrarija

0

A Red Bull az idén is megtartja a legendák parádéját a július 5-7-ig esedékes Osztrák Nagydíjon, a tavalyi évvel ellentétben azonban most újra Forma–1-es autókkal. És nemcsak, hogy ismét F1-es torpedók bemutatóznak majd a verseny előtt, hanem a sportág történetének igazi gyöngyszemeit láthatják majd a kilátogatók, köztük két, V10-es szörnyeteggel.

Míg a 2022-es legendák parádéjának Ralf Schumacher 2003-as V10-es Williams-BMW-je volt a sztárja, addig az idén vélhetően Michael Schumacher 2002-es Ferrarija fogja betölteni ezt a szerepet. Ismert okokból sajnos ezt az autót nem eredeti gazdája vezeti majd, de így is igazi profi ül majd a volán mögé a Ferrarinál hat szezont lehúzó, a vörösökkel két futamot nyerő Gerhard Berger személyében.

800 lóerős V8-as szörnyekkel ütötte egymást Verstappen apja és az osztrákok hőse az F1-es futam előtt

Amellett, hogy a 2002-es szezonban 15 futamából 14-et megnyert (az első két versenyen még a 2001-es modellt használt a Ferrari) és mind a 15-ször dobogós helyen végzett, a Michael Schumachert rekordbeállító ötödik vb-címéhez segítő F2002-es az F1 történetének egyik fekete foltjához is asszisztált, hiszen pont 22 évvel ezelőtt, az Osztrák Nagydíjon volt eszköze a Ferrari csapatutasításos botrányának, amely során Rubens Barrichellónak kellett átadnia az első helyet Michael Schumachernek.

Schumachert is összezavarta, de Barrichello is felelős a Ferrari és az F1 egyik legnagyobb botrányáért

A másik V10-es torpedó a felhozatalban a Red Bull gyári csapatának első F1-es autója, a 2005-ben használt RB1-es lesz, amelyet ráadásul a csapattal abban az évben debütáló, a pontverseny 12. helyén záró David Coulthard fog vezetni Spielbergben. A Cosworth V10-ese által hajtott kocsi egyébként valójában tulajdonképpen egy Red Bull-festésű Jaguar, hiszen még az előző tulajdonos alatt születtek meg a tervei. Az állandó üléssel rendelkező Coulthard mellett Vitantonio Liuzzi és Christian Klien osztozott a másik RB1-esen a 2005-ös szezonban.

David Coulthard, Red Bull, RB1, Silverstone
Coulthard az idén februárban már felfrissítette emlékeit a 2005-ös Red Bullban / Fotó: Clive Mason/Getty Images for Red Bull Racing/Red Bull Content Pool

Nem ez lesz azonban az egyetlen bemutatózó Red Bull, Jos Verstappen, Max Verstappen édesapja ugyanis pályára viszi Sebastian Vettel 2012-es világbajnok autóját, az RB8-ast, a szurkolói zónában pedig kiállítják – a bemutatózó F1-es autók mellett, amikor azok épp nem a pályán vannak – Max Verstappen 2018-as Osztrák Nagydíjat megnyerő RB14-esét, illetve Ronnie Peterson 1978-as Osztrák Nagydíjon nyerő Lotus 79-esét.

Lotusok emellett a bemutató során is feltűnnek, hiszen ott lesz az 1972-es Osztrák Nagydíjat megnyerő Lotus 72-es az 52 évvel ezelőtti győztes Emerson Fittipaldival a volánnál, illetve az 1982-es Osztrák Nagydíjat Elio de Angelisszel megnyerő Lotus 82-es is Johnny Herberttel a pilótaülésben.

A legendák parádéjának résztvevői az F1-es hétvége szombati napján 17:50-től 18:20-ig edzenek majd egyet, másnap pedig 12:30-tól 12:50-ig zajlik a bemutató.

Baksai az ORB2-t, Kovács az ORB3-at nyerte a Mecsek Rallyn

0

Baksai László rajt-cél győzelmet aratott a Mecsek Rally ORB2-es mezőnyében, míg az ORB3-ban Kovács Dominik tudott nyerni, miután Rimár Tamás autója műszaki hiba miatt lelassult az utolsó két gyorsaságin, Kosztoláyi Tamás pedig utólag büntetést kapott. 

A Mecsek Rally ORB2-es mezőnyében kilenc páros vállalkozott a délelőtti öt gyorsasági teljesítésére, közülük Baksai László és Erdei Zoltán már az első szakaszon 10.7 másodperccel gyorsabb tudott lenni mindenkinél, majd a további szakaszokon ezt az előnyt még 29.7 másodpercre tudták növelni, így első idei győzelmüket szerezték a két győzelem után a bajnoki pontverseny éléről Pécsre érkező Rónavölgyi Endre – Aczél András kettős előtt. A harmadik helyen Tamás Gyula és Sztrakon Bence duó tudott célba érni további 22.8 másodperc hátránnyal. 

Az ORB2-es versenyt végül hat kettős tudta befejezni, miután szuperrallyval az első szakaszon történt kiesés után tudta a versenyt folytatni Görög Péter és Búzás Róbert kettős. 

Fotó: Sári Péter

ORB2 eredmények

Az ORB3-ban összesen 23 páros állt rajthoz, akikre négy gyorsasági szakasz várt a Mecsekben. 

Mecsek Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Az első két szakasz után Rimár Tamás és Csicsely Pál ugyan 20.9 másodperccel vezetett, azonban az utolsó két pályán komoly műszaki hibával értek célba, így végül a győzelmet Kosztolányi László és Horváth Szimonetta kettős szerezte volna meg, azonban utolólag 20 másodperc büntetést kaptak, így a pécsi végül Kovács Dominik és Kovács Zoltán lett. 

A második helyen Rimárék végeztek, míg Kosztolányiék lettek a harmadikak.

Az ORB3-ban összesen 17 autó ért célba az utolsó szakaszon. 

Az ORB2-es és ORB3-as versenyt követően délután az ORB, Mitropa Kupa, Historic Eb és Ob mezőnye is elkezdi az 57. Mecsek Rallyt. 

ORB3 eredmények

Solberg óriási csatában vezet a Skandináv Rallyn Paddon előtt péntek délben

0

Oliver Solberg és Hayden Paddon diktálta a tempót a svéd Skandináv Rally péntek délelőtti szakaszain, melyek után a hazai versenyén szereplő skodás versenyző vezet. 

A svéd Skandináv Rally csütörtök esti szuperspeciál szakaszát még Hayden Paddon nyerte, azonban Oliver Solberg a pénteki első két szakaszon jelezte, hogy idén is szeretné megismételni tavalyi győzelmét hazai Eb-futamán. 

A svéd versenyző a második pénteki szakasz után 3.1 másodperccel vezetett is az új-zélandi Eb-címvédő előtt, aki azonban a következő két szakaszon válaszolni tudott Solbergnek, így a déli szervizelést a skodás versenyző csupán 1.4 másodperc előnnyel végezheti Hyundai-os riválisa előtt. 

A harmadik helyen Martins Sesks áll, azonban már kissé nagyobb, de egyáltalán nem ledolgozhatatlan hátránnyal 8.7 másodperccel Paddon mögött. 

A lett versenyzőnek azonban több üldözője is van, Frank Tore Larsen csak 1.1, Mikko Heikkila 2.3, Mads Ostberg 7.2, az Eb pontversenyének éllovasa, Mathieu Franceschi és Isak Reiersen 8.5 másodperccel követi. 

Nagy csatával indult a Skandináv Rally, Petter Solberg autója kigyulladt, McRae hatalmasat esett

A top 10 versenyző közé még Eyvind Brynildsen és Miko Marczyk tud a délelőtti szakaszok után beférni. 

A WRX-ben rekordbajnok Johan Kristoffersson a 11, míg a WRC-ben és WRX-ben is korábban vb címet szerző Petter Solberg a 19. helyről várhatja a folytatást. 

A mezőny egyetlen magyar párosa, Herczig Patrik és Varga Kristóf négy szakasz után a hatodik helyen áll a Junior ERC mezőnyében. 

A mezőny délután ismét teljesíti a mai szakaszokat. 

Erdemények

Amit lehetett Hamiltonnak, azért a Red Bullt megbüntették – Marko szerint ez furcsa

0

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem ért egyet az FIA által Montrealban Sergio Pérezre kiosztott büntetéssel – kettős mércére gyanakodva négy évvel ezelőtti esetet hozott fel Lewis Hamiltonról.

Az addig is katasztrofális hétvégét teljesítő, az időmérő edzésen már a Q1-ben kieső Sergio Pérez hibázott a változó időjárás mellett zajló Kanadai Nagydíjon: a mexikói az 51. körben megcsúszott, Red Bulljának hátuljával pedig a falnak ütközött, ami miatt letört a hátsó vezetőszárnya. Mivel ennek az elemnek a helyreállítása hosszú folyamat, a mexikói számára véget ért a futam, a Red Bull azonban arra kérte, hogy ne a pálya mellett parkolja le az autóját, hanem térjen vissza azzal a bokszba – ezzel elkerülve, hogy a versenyirányítás biztonsági autót rendeljen el, ami hátrányosan érintette volna az élen álló és végül győztes Max Verstappent.

Újabb katasztrofális hétvége Péreztől, aki a Spanyol Nagydíjat is hátrányból várhatja

Az FIA azonban a futam után arra jutott, hogy a csapat hibát követett el azzal, hogy nem kérte azonnali megállásra Pérezt, hiszen sérült autójának szétszóródó elemei potenciálisan veszélyt jelentettek a mezőny többi tagjára: így utólag a Red Bullt 25000 eurós pénzbírsággal, a mexikói pilótát pedig a Spanyol Nagydíj rajtrácsán három rajthelyes büntetéssel sújtották.

Helmut Marko a Speedweekben vezetett rovatában kritizálta a felügyelők döntését, csapatának lépését pedig azzal védte, hogy mivel a televíziós közvetítés sem kapta el azonnal a balesetet, a bokszutcában ők sem voltak tisztában a keletkezett károk mértékével.

„Három hellyel hátrasorolták Pérezt a spanyolországi rajtrácson, amiért Montrealban visszavitte a sérült autóját a garázsba ahelyett, hogy leparkolta volna a pálya mellett. Véleményem szerint ez túl szigorú büntetés, mert egy ilyen változó körülmények között zajló versenyen az lenne a fontos, hogy visszavigyük az autót – magyarázta Marko. – Pérez visszapillantói piszkosak voltak, így nem látta, milyen állapotban van a hátsó szárny, az adatokból pedig mi is csak azt láttuk, hogy a felfüggesztés nem sérült. Természetesen arra törekedtünk, hogy visszahozzuk az autót, és ha lehetséges, még harcba szálljunk a pontokért. Később a felügyelők közölték, hogy az autó egyes elemei leszakadtak. De emlékszem, hogy egyszer Lewis Hamilton három kerékkel futott be a célba Silverstone-ban, és nyert. Furcsa, hogy akkor azért nem járt büntetés.”

Marko természetesen a 2020-as Brit Nagydíjra utalt, amelyen Hamilton az élen haladva az utolsó körben kapott bal első defektet, ekkor viszont nem merült fel, hogy szabálytalan lenne tovább haladnia. Hamilton végül szikrázó autóval és defektes gumival is meg tudta őrizni előnyét a célig, de csak amiatt, mert a Red Bull pár körrel korábban a leggyorsabb kör megfutásának reményében kerékcserére hívta a második helyen haladó Verstappent – enélkül a holland könnyedén elkapta volna a Mercedest, s valószínűleg ma már a Red Bull tanácsadója sem találna kivetnivalót a versenyben.

Hamilton négy évvel ezelőtti defektje:

Más bennfentesek, például az F1-nél dolgozó riporter, Will Buxton szerint viszont túlságosan enyhe volt a Red Bullra kiszabott büntetés Montrealban, hiszen a szabály megszegésével befolyásolták a verseny kimenetelét, hogy az számukra kedvező legyen. Előnyszerzés érdekében, szabálytalanul elkerülni a biztonsági autót pedig elvi szinten nem sokban különbözik attól, mint előnyszerzés érdekében biztonsági autót okozni – utóbbi pedig a 2008-as Szingapúri Nagydíj ütközésbotrányát idézte elő.

Nagy csatával indult a Skandináv Rally, Petter Solberg autója kigyulladt, McRae hatalmasat esett

0

Hatalmas csatában Oliver Solberg vezet három szakasz után a svéd Skandináv Rallyn Hayden Paddon előtt. Petter Solberg autója csütörtök este kigyulladt. 

Az ERC-szezon harmadik, svéd versenye csütörtök este egy bevásárlóközpont parkolójában kialakított szuperspeciál szakasszal kezdődött, amit hol esőben, hol vizes pályán rendeztek. 

A rövid szakaszon a legjobb időt az Eb-címvédő Hayden Paddon autózta, míg az új-zélandi versenyzőt a norvég Mads Ostberg 3 tizedmásodperccel, míg a lett Martins Sesks 1 másodperc hátránnyal követte. 

A szakasz legijesztőbb pillanatait Petter Solberg okozta, miután autójának alja olykor lángba borult, szerencsére azonban a probléma nem jelentette versenye végét, így pénteken is folytatni tudta a Volkswagennel. 

Pénteken eddig két gyorsaságit rendeztek, melyek mindegyikén Oliver Solberg volt a leggyorsabb, így a skodás versenyző a verseny harmadik szakasza után összetettben megtudta előzni Paddont 3.1 másodperccel, míg a harmadik helyen Martins Sesks 6.6 másodperc lemaradással következik. 

Skandináv Rally 2024 – Minden infó egy helyen

Az Eb éllovas Mathieu Franceschi három szakasz után a nyolcadik, míg Petter Solberg a 19. helyen áll.

A Junior ERC mezőnyében nem jól indult a nap Max McRae számára, aki a verseny második szakaszán hatalmasat esett, személyi sérülés nem történt, azonban autóját nem lehet javítani. 

Ugyanitt jól kezdett a verseny egyetlen magyar indulója, Herczig Patrik és Varga Kristóf, akik két szakasz után a negyedik helyen állnak. 

Erdemények

Decemberben jóváhagyhatják a 2027-es WRC-szabályokat

0

Az FIA célja, hogy már idén decemberben jóváhagyásra kerüljenek a 2027-ben életbe lépő WRC-szabályok, hogy a gyártóknak elegendő idejük legyen felkészülni. 

A keddi Motorsport Világtanács ülésén megerősítették, hogy 2026 végéig nem fognak változni a jelenlegi WRC-szabályok, 2027-től azonban újak fognak életbe lépni. 

Hivatalos: nem változik a szabályzat, marad a hibrid Rally1 a WRC-ben

Ezeket az új szabályokat pedig még idén szeretnék kidolgozni, hogy azok decemberben jóváhagyásra kerülhessenek és így két évük legyen a jelenlegi és esetleg új gyártóknak is felkészülni rájuk. 

“Minden érintett fél pozitív hozzáállással dolgozik azért, hogy megszülessenek a 2027-től érvénybe lépő új szabályok – áll az FIA közleményében. – A cél, hogy erősödjön a WRC csúcskategóriája, és a jelenlegi gyártók megerősítsék elköteleződésüket a WRC-hez, valamint új gyártó is érkezzen a sorozatba. Szeretnénk az új szabályokat már a decemberi WMSC-ülésen jóváhagyásra beterjeszteni, hogy aztán a gyártóknak két évük legyen felkészülni.” 

Az FIA közleményében az is szerepel, hogy megerősítésre kerül a szövetség kommunikációs és marketing osztálya, valamint az év második felében kidolgozásra kerülhet a jövő évtől módosított sportszabályzat, így a sok vitát kiváltó pontrendszer is.