back to top
2026. február 28. 00:56
Többi
    Kezdőlap Blog Oldal 78

    Az megvan, hogy a Ferrari óriási fölénnyel megnyert egy idei F1-es pontversenyt?

    0

    Immáron biztos, hogy a Ferrari nyerte meg a 2025-ös kerékcsere-bajnokságot, hiszen a maranellóiak matematikailag is behozhatatlan előnnyel rendelkeznek. Ezzel letaszították a trónról a hosszú ideje uralkodó Red Bullt.

    A Ferrari finoman szólva sem története legszebb szezonját produkálja 2025-ben. Azok után, hogy tavaly az utolsó futamig harcoltak a konstruktőri világbajnoki címért, idén jó eséllyel legfeljebb a harmadik hely juthat nekik, amennyiben legyűrik a Red Bullt. Ráadásul Lewis Hamilton kifejezetten csalódáskeltő teljesítményt nyújt, és egyébként is van feszültség a csapat körül, hiszen John Elkann, a vállalat elnöke nemrég odaszúrt a versenyzőknek.

    Leclerc és Hamilton is mindent megtett, hogy ne kelljen kritizálnia a Ferrari elnökét

    Nagyon sovány vigasz, de a Ferrari egy díjat azért már biztosan hazavihet az idei szezonból. A RacingNews365.com hívta fel rá a figyelmet, hogy a Scuderiának matematikailag is behozhatatlan előnye van egy pontversenyben. Természetesen nem valamelyik világbajnoki összetettről van szó, csupán a kerékcsere-bajnokságról.

    Ennek lényege, hogy az istállók minden hétvégén, pontosabban minden főfutamon versenyeznek, hogy ki tudja a leggyorsabban végrehajtani a bokszkiállást. Amelyik versenyzőnél a leggyorsabbak voltak (több csere esetén a leggyorsabb számít), annak az alakulata a „futamgyőztes”, vagyis 25 pontot kap, majd a valós pontszámítás szerint megyünk lefelé. Egyéni bajnokság természetesen nincs, ez nem a pilótákon múlik – vagy legfeljebb annyiban, hogy sikerül-e jól beállni a bokszba.

    Nos, az idei pontverseny már korábban eldőlt. A Las Vegas-i Nagydíjat egyébként ilyen tekintetben is a Red Bull nyerte, miután 1,99 másodperc hajtották végre Yuki Tsunoda kerékcseréjét, míg a Ferrari egy hetedik helyet gyűjtött be. Ennek ellenére a maranellóiak már 522 ponttal rendelkeznek, 176 egységgel megelőzve a bikásokat, akiket egyébként viszonylag szorosan követ a McLaren és a Racing Bulls.

    A Ferrari ezzel egy hosszú, Max Verstappen egyeduralmánál is hosszabb dominanciának vetett véget. A Red Bull ugyanis 2018 óta minden évben elvitte ezt a díjat, és egy időben tényleg kiemelkedtek a bokszutcai munka terén. Az olasz alakulat egyébként tíz év után ismétel, hiszen utoljára 2015-ben, az első alkalommal kiírt kerékcsere-bajnokságot nyerték meg – igaz, akkor még csak az számított, hogy melyik csapat volt a leggyorsabb az adott nagydíjon.

    Érdekesség, hogy hiába a rendkívül nagy pontelőny, a Ferrari nincs benne az első hatban, ami az év leggyorsabb kerékcseréit illeti. Az első három pozíciót egyelőre a McLaren sajátítja ki: Monzában 1,91 másodperc alatt cserélték ki Oscar Piastri kerekeit, míg a Hungaroringen mindkét versenyző esetében 1,94 szekundum alatt végeztek. A következő három helyet a Red Bull foglalja el, rendre Tsunodával, és csak a hetedik helyen jön a Ferrari, egészen pontosan Charles Leclerc kereken 2 másodperc alatt végrehajtott monacói kiállásával.

    Sesks növelte előnyét, tempót vesztettek a vb-címért küzdők Szaúd-Arábiában

    0

    Martins Sesks volt a leggyorsabb a Szaúd-Arábia Rally első sziklásabb szakaszán is, így növelte előnyét összetettben, miközben a vb-címért küzdők egyaránt nagyobb hátrányba kerültek.

    Egyelőre kiváló munkát végez Martins Sesks csütörtök reggel a szaúdi WRC-futamon, ahol mindkét mai szakaszt az élen zárta, így már 7.3 másodpercre növelte előnyét Ott Tanak és 8.5 másodpercre Sami Pajari előtt.

    Az elsőként induló vb címért harcolók, azonban egyaránt időt vesztettek a harmadik szakaszon, ahol Kalle Rovanpera 18.4, Sébastien Ogier 24.4, míg Elfyn Evans 24.6 másodperccel maradt el Sesks szakaszgyőztes eredményétől.

    Összetettben Ogier a hetedik, Rovanpera nyolcadik, míg Elfyn Evans csupán kilencedik. Jelen állás szerint Ogier 1 pont előnnyel nyerné a vb-t…

    Thierry Neuville lassú defekttel ért célba, így a hatodik.

    Jókora meglepetéssel indult a sivatagi száguldás Szaúd-Arábiában

    Nasser Al-Attiyah pedig csupán egy pótgumit vitt magával reggel, így a defekt elkerülése a fő feladata.

    Szaúd-Arábia Rally, állás SS3 után
    1 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 29:55.9
    2 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +7.3
    3 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +8.5
    4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +11.7
    5 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +18.4
    6 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +18.6
    7 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +24.6
    8 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +25.2
    9 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (SCO) Toyota GR Yaris Rally1 +39.5
    10 #20 Nasser Al-Attiyah – Cándido Carrera (QAT – ESP) Ford Puma Rally1 +44.1 (0:10)

    Gyorsasági szakaszok időterve magyar idő szerint
    November 26., szerda
    18:35 SS1 Jameel Motorsport SS 1 5.22 km Tanak 3:53.3 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Sesks…5. Evans, 6. Rovanpera

    November 27., csütörtök
    06:08 SS2 Al Fasallyah 1 19.36 km Sesks 10:38.6 / 1. SESKS, 2. Ogier, 3. Pajari…7. Rovanpera…9. Evans
    07:06 SS3 Moon Stage 1 20.12 km Sesks 15:22.4 / 1. SESKS, 2. Fourmaux, 3. Pajari…7. Ogier, 8. Rovanpera, 9. Evans
    08:04 SS4 Khulays 1 11.33 km
    12:22 SS5 Al Fasallyah 2 19.36 km
    13:20 SS6 Moon Stage 2 20.12 km
    14:18 SS7 Khulays 2 11.33 km
    18:31 SS8 Jameel Motorsport SS 2 5.22 km

    November 28., péntek
    06:26 SS9 Alghullah 1 11.69 km
    07:19 SS10 Um Al Jerem 1 30.58 km
    08:35 SS11 Wadi Almatwi 1 24.90 km
    11:51 SS12 Alghullah 2 11.69 km
    12:47 SS13 Um Al Jerem 2 30.58 km
    14:05 SS14 Wadi Almatwi 2 24.90 km

    November 29., szombat
    07:05 SS15 Thabhan 1 16.29 km
    08:21 SS16 Asfan 33.28 km
    11:15 SS17 Thabhan 2 (PS) 16.29 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása 

    Adrian Newey lesz az Aston Martin csapatfőnöke

    0

    Miután a hétvégén robbant a bomba, hogy az Aston Martin megválhat csapatfőnökétől, Andy Cowelltől, akinek a helyére Christian Horner az egyik esélyes, még ennél is nagyobbat szól a silverstone-i csapat mai bejelentése, miszerint 2026-tól Adrian Newey veszi át a csapatfőnöki teendőket. Közel tíz, Red Bullnál töltött szezon után a silverstone-i istállóhoz az idén márciusban csatlakozó mérnökzseni még soha korábban nem töltötte be ezt a szerepkört egyik csapatában sem.

    Newey eredetileg műszaki partnerségi igazgatóként csatlakozott az Aston Martinhoz, ahol azonnal belevetette magát a 2026-os autó tervezésébe, de a múlt héten napvilágot látott hírek szerint nem egyeztek az elképzelései a csapatfőnöki pozíciót tavaly télen Mike Kracktől átvevő Andy Cowell nézeteivel. Emiatt széles körben elterjedt, hogy Cowellt leváltják, és akár a Red Bulltól a nyáron menesztett Christian Horner lehet a befutó, aki így újból együtt dolgozna Newey-val. Végül azonban olyan döntés született, amire senki nem számított.

    „Az elmúlt kilenc hónapban nagyszerű egyéni tehetségeket láttam a csapatunkon belül. Várom, hogy átvegyem ezt a további feladatot, miközben a lehető legjobb helyzetbe hozzuk magunkat a 2026-os szezonra, ahol teljesen új helyzet elé nézünk, hiszen az Aston Martin immár gyári csapatként indul, ráadásul az új szabályok jelentette komoly kihívással is szembe kell néznünk” – olvashatók Newey szavai az Aston Martin közleményében.

    Cowell feladata a folytatásban az lesz, hogy összehangolja a munkát a csapat, az új motorszállítóként érkező Honda és az istálló üzemanyagszállítója és stratégiai partnere, az Aramco között. Ő erről azt mondta, hogy most van itt a „megfelelő idő” egy új pozíció átvételére, különösen egy olyanéra, amely kihasználhatja azokat az erősségeit, amelyeket hosszú, Mercedesnél töltött évei során mutatott meg.

    Adrian Newey, Andy Cowell, Aston Martin
    Cowell és Newey továbbra is együtt dolgozik majd | Fotó: Zak Mauger/LAT Images

    A csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll pedig úgy nyilatkozott, hogy a Neweyt és Cowellt érintő vezetőségi átalakítást minden érintett fél közösen fogadta el. „Andy Cowell remek vezető volt az idén. Arra összpontosított, hogy világszínvonalú csapatot építsen, és hogy a csapat tagjai jól dolgozzanak együtt, valamint olyan kultúrát alakítson ki, amely visszahelyezi a versenyautót a tevékenységünk középpontjába. Ez a vezetői változás közös döntés, amelyet a csapat érdekeinek megfelelően hoztunk meg.”

    Newey kapcsán Stroll azt mondta, hogy a csapatfőnöki feladatkör rábízása „teljes mértékben kihasználja kreatív és műszaki szakértelmét”.

    Jókora meglepetéssel indult a sivatagi száguldás Szaúd-Arábiában

    0

    Martins Sesks megszerezte első idei szakaszgyőzelmét az szaúdi WRC-futam első sivatagi pályáján, ami után összetettben is a verseny élére állt.

    A szaúdi WRC-szezonzárót Ott Tanak indította az első helyen a szerda esti szuperspeciálon Sébastien Ogier és Martins Sesks előtt.

    A csütörtöki első sivatagi szakaszon azonban már Martins Sesks volt a leggyorsabb. Ezen a gyorsaságin elsősorban a homok dominált, amivel

    A lett fordos pedig 3 tizeddel bizonyult gyorsabbnak Sami Pajarinál és 1.6 másodperccel Sébastien Ogier-nál.

    Thierry Neuville egy huppanó után megrepesztette szélvédőjét, míg Joshua McErlean a homokban is képes volt defektet összeszedni.

    Összetettben is Sesks vette át a vezetést Ogier és Pajari előtt, míg Kalle Rovanpera hetedik, Elfyn Evans pedig kilencedik.

    A következő két gyorsaságin nagy óvatosságra lesz szükség, mivel sok problémát okozhatnak.

    Szaúd-Arábia Rally, állás SS2 után
    1 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 14:33.5
    2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1.2
    3 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1.3
    4 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +3.0
    5 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3.4
    6 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +5.9
    7 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +6.8
    8 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +9.2
    9 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (SCO) Toyota GR Yaris Rally1 +14.9
    10 #20 Nasser Al-Attiyah – Cándido Carrera (QAT – ESP) Ford Puma Rally1 +23.7 (0:10)

    Gyorsasági szakaszok időterve magyar idő szerint
    November 26., szerda
    18:35 SS1 Jameel Motorsport SS 1 5.22 km Tanak 3:53.3 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Sesks…5. Evans, 6. Rovanpera

    November 27., csütörtök
    06:08 SS2 Al Fasallyah 1 19.36 km Sesks 10:38.6 / 1. SESKS, 2. Ogier, 3. Pajari…7. Rovanpera…9. Evans
    07:06 SS3 Moon Stage 1 20.12 km
    08:04 SS4 Khulays 1 11.33 km
    12:22 SS5 Al Fasallyah 2 19.36 km
    13:20 SS6 Moon Stage 2 20.12 km
    14:18 SS7 Khulays 2 11.33 km
    18:31 SS8 Jameel Motorsport SS 2 5.22 km

    November 28., péntek
    06:26 SS9 Alghullah 1 11.69 km
    07:19 SS10 Um Al Jerem 1 30.58 km
    08:35 SS11 Wadi Almatwi 1 24.90 km
    11:51 SS12 Alghullah 2 11.69 km
    12:47 SS13 Um Al Jerem 2 30.58 km
    14:05 SS14 Wadi Almatwi 2 24.90 km

    November 29., szombat
    07:05 SS15 Thabhan 1 16.29 km
    08:21 SS16 Asfan 33.28 km
    11:15 SS17 Thabhan 2 (PS) 16.29 km

    Teljes nevezési lista
    Teljes élő közvetítés (fizetős): Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
    Élő eredmények
    A világbajnokság állása 

    Megkezdte működését a Széchenyi István Egyetem Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszéke

    0

    Ünnepélyes keretek között, a Hungaroring főépületében leplezték le a Széchenyi István Egyetem Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszékének tábláját. Az új szervezeti egység már bekapcsolódott az oktatásba: a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak hallgatói számára tartott szakmai programot.

    A győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. együttműködése több évre visszanyúló, folyamatosan bővülő stratégiai partnerség, amely újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék megalapításával. A közös törekvés egy olyan tudásközpont létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mérnöki szaktudás fejlesztését, a sportmenedzsment-gyakorlatok erősítését, valamint a hazai technikai sportok innovációs potenciáljának kiaknázását. A tanszék létrejötte illeszkedik abba a fejlődési ívbe, amelynek eredményeként a két fél 2022-ben és 2023-ban stratégiai megállapodásokat kötött, az egyetem pedig önálló standdal jelent meg az idei Forma–1-es Magyar Nagydíjon.

    A tanszék tábláját ünnepélyes keretek között leplezték le november 22-én, majd az új szervezeti egység meg is kezdte oktatási tevékenységét: a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak hallgatói egész napos, gyakorlatorientált programon vettek részt a Hungaroringen. Ennek keretében interaktív kerekasztal-beszélgetésen találkoztak a Hungaroring Sport Zrt. vezetésével, így Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatóval, dr. Lukács Ágnes vezérigazgató-helyettessel, Ariane Frank-Meulenbelt nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetővel, Gyulay Rebeka portfólióigazgatóval és Tóth Anita sajtófőnökkel.  A szakemberek többek között a létesítményfenntartás kérdéseiről, a sport- és létesítménymenedzsment kihívásairól, a hazai utánpótlás helyzetéről és a Formula–1-gyel, mint világmárkával való hosszú távú kapcsolattartás feltételeiről osztották meg tapasztalataikat. Az is hangsúlyt kapott, hogy milyen versenyhelyzetet teremt a nemzetközi autósportban olyan új, jelentős forrással rendelkező helyszínek megjelenése, mint Las Vegas, Katar vagy Abu-Dzabi.

    Motorsport-akadémia alakul a Hungaroringen

    A hallgatók Richter Gábor pályaigazgató szakértő vezetése mellett bejárhatták a Hungaroring kulisszák mögötti helyszíneit is. Megismerhették a főépület működését, betekintést nyertek a versenyirányítási központ munkájába, megtekintették a pódiumteraszt, a főlelátót és a kommentátorállásokat, végül pedig magát a pályát is.

    „A Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék jelentős lépés a tehetséggondozás és az innováció szempontjából, amely tovább erősíti hazánk pozícióját az autó-motorsport térképén. A hallgatók olyan személyiségektől tanulhatnak, akik nap mint nap a nemzetközi élvonalban dolgoznak. Ez a partnerség nemcsak kiváló szakemberek képzéséhez, hanem a magyar technikai sportok fejlődéséhez is hozzájárul” – fogalmazott dr. Kolossváry Tamás, a technikaisport-menedzser szak felelőse, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának vezetője.

    „A Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszék mérföldkő a Hungaroring számára, és egyben erős üzenet a magyar autósport jövőjével kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy a pálya és az egyetem együttműködése olyan tudásbázist teremt, amelyből az egész hazai technikaisport-társadalom profitálhat. A célunk az, hogy itthon képezzük azokat a szakembereket, akik a nemzetközi élvonalban is megállják helyüket. A tanszék létrejötte biztosítja, hogy a legmodernebb technológiák és fejlesztések közvetlenül kapcsolódjanak a gyakorlati, versenypályán zajló munkához. Hiszünk abban, hogy ez az együttműködés hosszú távon is megalapozza a magyar autósport további fejlődését és versenyképességét” – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Tanak vezet elsőként Szaúd-Arábiában, Ogier kezdett jobban a vb-címre esélyesek közül

    0

    Ott Tanak Sébastien Ogier és Martins Sesks előtt megnyerte az első szaúdi WRC-szakaszt, míg Nasser Al-Attiyah büntetést kapott.

    A Szaúd-Arábia Rally első, szuperspeciál szakaszát a jövőre szünetre menő Ott Tanak nyerte, aki a párhuzamos vezetésű pályán éppen a 2026-ban pályaversenyzésre váltó Kalle Rovanperával került egy párba, a 2019-es világbajnok azonban 2.5 másodperccel gyorsabb tudott lenni a harmadik vb-címéért harcoló finn versenyzőnél.

    Szaúd-Arábia Rally 2025 – Minden infó egy helyen

    Tanakhoz legközelebb Sébastien Ogier tudott kerülni, aki 1.2 másodperccel maradt el az észt versenyzőtől, míg a fordos Martins Sesks 1.6 másodperc hátránnyal lett a harmadik.

    Az idei vb-címre esélyes versenyzők közül tehát Ogier kezdett jobban, míg Elfyn Evans ötödik, Rovanpera pedig hatodik eredményt ért el.

    A titkos futamgyőzelemre esélyes Nasser Al-Attiyah azonban már az első szakaszon bajba került, miután korai rajt miatt 10 másodperc büntetést kapott.

    A vadonatúj versenyen csütörtökön három normál szakasz kétszer, majd a mai szuperspeciál vár még egyszer. A futam 11., és 14. Szakaszának helyet adó pályát 3 kilométerrel rövidíteni kellett, mivel ezt a versenyzők már nem érezték elég biztonságosnak.

    Exkluzív interjú Dzsiddából: Kalle Rovanperä érzelmes búcsúra számít

    Szaúd-Arábia Rally, állás SS1 után
    1 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 3:53.3
    2 #17 Sébastien Ogier – Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1.2
    3 #22 Martins Sesks – Renars Francis (LVA) Ford Puma Rally1 +1.6
    4 #1 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +2.0
    5 #33 Elfyn Evans – Scott Martin (SCO) Toyota GR Yaris Rally1 +2.1
    6 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2.5
    7 #5 Sami Pajari – Marko Salminen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +2.6
    8 #16 Adrien Fourmaux – Alexandre Coria (FRA) Hyundai i20 N Rally1 +2.9
    9 #18 Takamoto Katsuta – Aaron Johnston (JPN – IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +3.6
    10 #13 Grégoire Munster – Louis Louka (LUX – BEL) Ford Puma Rally1 +4.8
    11 #55 Josh McErlean – Eoin Treacy (IRL) Ford Puma Rally1 +5.6
    #20 Nasser Al-Attiyah – Cándido Carrera (QAT – ESP) Ford Puma Rally1 +17.6 ( 0:10)

    Gyorsasági szakaszok időterve magyar idő szerint
    November 26., szerda
    18:35 SS1 Jameel Motorsport SS 1 5.22 km Tanak 3:53.3 / 1. TANAK, 2. Ogier, 3. Sesks…5. Evans, 6. Rovanpera

    November 27., csütörtök
    06:08 SS2 Al Fasallyah 1 19.36 km
    07:06 SS3 Moon Stage 1 20.12 km
    08:04 SS4 Khulays 1 11.33 km
    12:22 SS5 Al Fasallyah 2 19.36 km
    13:20 SS6 Moon Stage 2 20.12 km
    14:18 SS7 Khulays 2 11.33 km
    18:31 SS8 Jameel Motorsport SS 2 5.22 km

    November 28., péntek
    06:26 SS9 Alghullah 1 11.69 km
    07:19 SS10 Um Al Jerem 1 30.58 km
    08:35 SS11 Wadi Almatwi 1 24.90 km
    11:51 SS12 Alghullah 2 11.69 km
    12:47 SS13 Um Al Jerem 2 30.58 km
    14:05 SS14 Wadi Almatwi 2 24.90 km

    November 29., szombat
    07:05 SS15 Thabhan 1 16.29 km
    08:21 SS16 Asfan 33.28 km
    11:15 SS17 Thabhan 2 (PS) 16.29 km

    Ken Block lánya befejezi az F1 Academy programját és visszatér a ralisporthoz

    0

    Ken Block 19 éves lánya, Lia az elmúlt két évben az F1 Academy versenyein indult a Williams junior pilótájaként, azonban jövőre visszatér a ralisporthoz.

    A 2023-ban motoros szán balesetben elhunyt Ken Block lánya, Lia az elmúlt két évben a Williams juniorjaként az F1 Academy bajnokságban indult, ahol versenyt is tudott nyerni.

    A 19 éves amerikai pilóta azonban a Las Vegas-i Nagydíj idején megerősítette, hogy felhagy a pályaversenyzéssel és visszatér a ralihoz, amiben az első lépéseit tette meg versenyzőként.

    „Hazatérek – mondta Lia Block a DirtFishnek. – Az elmúlt néhány évben nem foglalkoztam a ralival és a terepversenyzéssel, és átmentem az F1-es nagyfiúk világába. Kétségtelenül nagy élmény volt, rengeteget tanultam. De végső soron nem ez az a világ, amelybe feltétlenül tartozom, és a rali mindig is az otthonom volt. Itt értem el a legtöbb sikert és itt szórakoztam a legtöbbet. Nehezen hoztam meg a döntést a visszatérésről, de már egy ideje fontolgattam. Nagy szerepe volt annak a kérdésnek, hogy mit szeretek a legjobban? És mit fogok örömmel csinálni a karrierem hátralévő részében? A válaszom a rali, és azt hiszem, ez mindig is így volt.”

    Lia Block idén rajthoz állt a az amerikai Boone Forest Rallyn, ahol egy Ford Fiesta Rally3-mal a harmadik lett.

    „Annyira, de annyira zsúfolt volt a programom az F1 Academy miatt, hogy csak a Boone Rally fért be a naptáramba. De nagyon jól éreztem magam ott. Jó volt egy Rally3-as, négykerék-meghajtású autóban versenyezni, és mindezt tiszteletre méltó teljesítménnyel. Ez tényleg visszavitt a gyökereimhez. Nagyon élveztem, nem is beszélve arról, hogy megnyertem a kategóriámat és a harmadik lettem összesítésben, ez mind nagyszerű volt. De a nyers élvezet, a belefektetett munka, a pályabejárás és az összes tesztelés, és aztán a siker, olyan érzés volt, mintha soha nem is mentem volna el.”

    Liának az a Derek Dauncey segít, aki segített felépíteni Ken Block karrierjét is a raliban.

    „Visszatérve a ralihoz, a lehető legmesszebbre akarok jutni, ami azt jelenti, hogy egy WRC-bajnokság és a világbajnoki cím megszerzésére törekszem. Kiszemeltem ezt, de nyilvánvalóan most arról van szó, hogy kis célokat tűzzek ki, hogy végül elérjem a nagyot. A jövőt tervezve gondolkoztam azon, hogy hogyan készülök fel erre? Úgy érzem, ehhez el kell mennem Európába, és részt kell vennem a JWRC-ben, vagy bármi másban, ami jövőre szóba jöhet, hogy végül elinduljak ezen az úton. Nyilvánvalóan későn jelentettem be ezt, így nehéz megtalálni a konkrét lehetőséget, ahol jövőre versenyezni fogok, de remélem, hogy részt vehetek egy csomó pályabejáráson, és a lehető legjobban felkészülhetek a következő évekre.”

    Lia Block szerint a pályaversenyzésből is sokat tanult.

    „Ki akartam próbálni a nyitott karosszériás versenyzést. Őszintén szólva úgy érzem, hogy eddig a motorsport minden szakágában versenyeztem már, és nem akartam üresen hagyni ezt az oldalt. Ki akartam próbálni, és adni egy esélyt, és nagyon-nagyon örülök, hogy megtettem. Tudod, ezt a két évet semmiért sem cserélném el. A tapasztalataim és az emberek, akikkel találkoztam, nagyon értékesek voltak. Azt hiszem, ahogy az elmúlt két évben versenyzőként és emberként is érettebb lettem, azt hiszem, hogy ezt a mentális erőt mindenképpen kamatoztatni tudom majd a jövő évi munkámban. Főleg miután megnyertem egy bajnokságot az Egyesült Államokban, és egy olyan szakágban folytattam, amiről fogalmam sem volt, és vissza kellett küzdenem magam a csúcsra, hogy rengeteget tanuljak. A kis sikerek mentalitásan rengeteget jelentenek, és az, hogy mindent tanulási lehetőségként fogok fel, mindenképpen segíteni fog nekem, amikor rallykon fogok indulni.”

    Lia 2023-ban megnyerte az amerikai ralibajnokság O2WD kategóriáját, amivel a legfiatalabb amerikai bajnok lett.

    Exkluzív – főnöke nem biztos benne, hogy végleges az F1-et célzó Rovanperä ralis búcsúja

    0

    Az érzelmes búcsúra készülő Kalle Rovanperä akár újabb világbajnoki címmel zárhatja le ralis pályafutását, vagy legalábbis annak eddigi szakaszát, Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke szerint ugyanis nem kizárt, hogy látjuk még WRC-autóban minden idők legfiatalabb világbajnokát.

    A 248 pontos Rovanperä az összetett harmadik helyéről várja az idei szezont lezáró szaúd-arábiai fordulót a 272 ponttal élen álló Elfyn Evans és a 269 pontos Sébastien Ogier mögött, Latvala szerint pedig neki is megvan az esélye a végső sikerre.

    „Jó csatára – felelte a Toyota csapatfőnöke a Rallycafé arra vonatkozó kérdésére Szaúd-Arábiában, hogy mit vár a szezonzárótól. – A gyártói vb-címet már megnyertük, és ez az, ami számít. Kalle kicsit le van maradva Sebtől és Elfyntől, de a lehető legjobban felkészítettük az autókat, és mind a hárman hasonló esélyekkel indulnak. Látszólag rendben vannak, mindannyian mosolyognak, a végén pedig nyerjen a legjobb. Csak az egyikük jöhet ki győztesen a csatából, de már így is mindannyiuknak elképesztő szezonja volt.”

    Rovanperä jövőre a japán Super Formulában folytatja, főnöke pedig elmondta, ez egy nagyon kemény sorozat, de mivel úgy véli, a 25 esztendős versenyző a Forma–1-et célozza, meg kell próbálnia a lehető legtöbb superlicenc-pontot gyűjtenie, hiszen ez elengedhetetlen az F1-es szerepléshez. Latvala kérdésünkre pedig felvetette, szerinte nem elképzelhetetlen, hogy Rovanperát látjuk még a rali-világbajnokság mezőnyében.

    „Szerintem az egész ralis világnak hiányozni fog egy kicsit, ha abbahagyja a ralizást, de nem vagyok benne biztos, hogy így tesz. Kalle jó döntést hozott, mert még mindig elég fiatal ahhoz, hogy visszatérjen a ralizáshoz, ha majd ezt akarja. Így megy az élet” – mondta a csapatfőnök.

    Exkluzív interjú Dzsiddából: Kalle Rovanperä érzelmes búcsúra számít

    0

    Az utolsó WRC-futamán induló Kalle Rovanperä Szaúd-Arábiában nyilatkozott a Rallycafénak.

    Az utolsó WRC-futamán vesz részt Kalle Rovanperä, aki jövőre már a japán Super Formulában versenyez, a jövőjét ugyanis már nem a raliban, hanem a pályaversenyzésben képzeli el. A kétszeres világbajnok akár egy újabb világbajnoki címmel is búcsúzhat, hiszen Elfyn Evans és Sébastien Ogier mögött még ő is lőtávolon belül van. A Toyota finn versenyzője a RallyCafénak is nyilatkozott Dzsiddában.

    „Jó érzés versenyben lenni a világbajnoki címért, nagy hétvége lesz, és mivel ez az utolsó raliversenyem, kicsit érzelmes is egyben – mondta Rovanperä a helyszínen tartózkodó magyar újságíróknak. – Megpróbálom a legjobbamat nyújtani, nyilván nincs akkora esélyem a végső győzelemre, mint Sebnek vagy Elfynnek, de még versenyben vagyok, úgyhogy beleadok mindent. Szeretném élvezni az autót, jól szórakozni az utolsó futamunkon Jonnéval és a legjobb eredményt elérni. Aztán a végén megnézzük, hová jutottunk ezzel. Nincs hatásom a többiekre, úgyhogy csak a saját munkámat szeretném a lehető legjobban elvégezni.”

    Kalle Rovanperä
    Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A terepraliból erre a futamra a raliba visszatérő Nasser Al-Attiyah kivételével mindenkinek újdonságot jelent a szezonzáró Szaúd-Arábia Rally, amelyet először rendeznek meg.

    „Ugyanúgy készültem erre a futamra, mint bármelyik új versenyre, elég nagy kihívásnak tűnik, szóval érdekes hétvégére számítok. Nem túl gyakran, de előfordult, hogy az év utolsó futamát teljesen új helyszínen rendezték meg – mondta Rovanperä. – A pályafutásom elején minden verseny új verseny volt, és az elmúlt években is több új helyszínen mentem, és általában elég jól szerepeltem ezeken a ralikon, úgyhogy ezt a sorozatot szeretném folytatni.”

    A ralitól búcsúzó finn pilótát az érzelmeiről és a jövőjéről is kérdeztük.

    „Biztosan lesznek érzelmes pillanatok, de eddig még nem öntöttek el ezek, egyelőre csak a versenyre koncentrálok – válaszolta Rovanperä. – A jövőmből egyelőre a következő év biztos a Super Formulában, meglátjuk, hogyan megy, aztán pedig szeretnék eggyel feljebb lépni. A következő tervek még nincsenek teljesen készen, nyilván a végcélom ismert.”

    A Szaúd-Arábia Rally magyar idő szerint szerdán 18.35-kor az 5.22 km-es szuperspeciállal kezdődik el.

    Módosul a sportszabályzat, kötelező pihenő lesz a WRC-ben 2026-tól

    0

    Az FIA módosítja a WRC sportszabályzatát 2026-ra, kötelező pihenőidőt írnak elő, de változik a tesztversenyre, a motorcserére, a lassítóra, a szervizpark menetrendjére, a shakedownra vonatkozó szabály is.

    A Motorsport Világtanács (WMSC) jóváhagyásával változik a WRC sportszabályzata 2026-ra.

    Miután idén főként a Portugál Rallyn kapott sok kritikát a kevés pihenőidő, bevezetésre kerül a kötelező pihenőidő. Az új szabályzattal elő lesz írva, hogy minimum mennyi időt kell éjszakánként pihenni a versenyzőknek, és csapattagoknak, aminek ideje meg kell, hogy egyezzen a versenyzéssel töltött órákkal kivéve a nyitó napon. A napi pihenőidő nem lehet kevesebb 10 óránál, és az egyik nap során minimum 12 óra pihenőt kell biztosítani.

    A jövőbeni WRC-futamok helyszínén lebonyolítandó tesztversenyeket a tervezett vb-futam előtti évben, de legalább 9 hónappal azt megelőzően kell megrendezni. A tesztversenyek olyan futamok lehetnek, mely már létező versenyek. Az új szabályzat előírja a tisztségviselők szakmai tudásának szintjét, valamint megszabja, hogy a különböző központoknak milyen feltételeknek kell megfelelni.

    A lassítókra vonatkozó szabályok is változnak, aminek értelmében egy lassító teljes mértékben való elmozdítása 5 másodperc büntetést von maga után. A büntetésekről a versenyigazgató dönt.

    A motorcserére vonatkozó szabályzat szerint a jövőben a csapatok egy verseny rajtja után is motort cserélhetnek, ha az eredeti meghibásodik, a csere miatti büntetés 60 perc lesz, és az adott versenyző nem tud bajnoki pontot szerezni a verseny során. Ez a lehetőség azonban a gyártói pontokra jogosult versenyzőkre nem fog vonatkozni.

    A napközbeni szervizelés hossza 40 percről 30-ra módosul.

    Ugyancsak változik a csúszásra vonatkozó szabály, melynek értelmében az utolsó elindult autó rajtja után 10 perc csúszás után a többi versenyzőt a következő szakaszra kell irányítani alternatív útvonalon, és az etapolt szakaszra megállapított időt kapnak az el nem rajtolt versenyzők.

    A versenyeke shakedownjára vonatkozó szabályok is változnak, ami szerint a nem kiemelt priorítású versenyzők maximum kétszer teljesíthetik a hivatalos teszt pályáját.

    A szabályzatról itt lehet bővebben olvasni.